A székely nagygyűlést összehívó kiáltványban Berzenczey közölte a programot is. Eszerint az Agyagfalván összeülő nemzeti gyűlés programját három pont képezi: 1) három személyből álló ideiglenes székely kormány választása, amely a magyar kormány fennhatósága alatt mű-ködik; 2) székely katonai tábor létesítése és 3) a „székely nemzet régi szabadságainak vissza-szerzése.” A program megvalósulása esetén a székelység önálló politikai entitássá alakulhatott volna, ami tekintettel a Székelyföld etnikai jellegére, földrajzi helyzetére s önigazgatási ha-gyományaira, nem volt lehetetlen elképzelés. A székelység számára a régi szabadságjogok visszaszerzését előíró pont is vonzó lehetett, csakhogy az teljesen ellentétes volt a polgári jog-egyenlőséget, közös teherviselést biztosító márciusi törvényekkel. Tény azonban, hogy a szé-kelység hatalmas lelkesedéssel fogadta a nemzetgyűlés összehívásának a tervét, s megkezdőd-tek az előkészülemegkezdőd-tek, hogy október 16-án minél nagyobb számban megjelenhessen a kitűzött helyen, a Székelyudvarhely melletti Agyagfalván.
Alighogy a székely nagygyűlés terve nyilvánossá lett, Berzenczey ellenfelei, az erdélyi ma-gyar liberális politikusok, Vay és a Gubernium köré tömörülő csoportja ellenintézkedéseket javasolt. A Gubernium szerette volna betiltani a székely nemzeti gyűlést arra hivatkozva, hogy ez még inkább kiélezi a nemzetiségi ellentéteket. A főkormányszék és Vay a General Commando várható intézkedései miatt is a székely gyűlés ellen foglalt állást. Puchner határo-zottan megtiltotta, hogy a három székely határőrezred részt vegyen az agyagfalvi gyűlésen, s a már működő román népfelkelő alakulatokból valóságos elzáró láncot szerveztetett az utak mentén, hogy a gyűlésbe igyekvőket céljukban megakadályozzák. Számos helyen meg is ro-hanták az Agyagfalvára menőket, Urban alezredes pedig kimozdította a II. román határőrezre-det Naszódról, s október 14-én megszállta a Marosvásárhelyhez közel fekvő Szászrégent.
Mivel a székelység, s általában az erdélyi magyarság támogatta Berzenczeynek a székely nemzeti gyűléssel kapcsolatos elképzeléseit, a Gubernium is kénytelen volt taktikát változtatni:
ideiglenes elnöke, gróf Mikó Imre Marosvásárhelyre utazott, hogy Berzenczeyt rábeszélje programjának megváltoztatására, s az összeülendő gyűlés irányítását saját kezébe vegye. A tárgyalás eredményes volt. Ennek következményeként gróf Mikó Imre elvállalta a székely nemzeti gyűlés elnökségét, és sikerült megegyezni a program átalakításában is.
A székely gyűlés új programját a Kolozsvári Híradó október 8-i számában tették közzé. Ez a következő pontokból állt: 1) hűség és hódolatnyilvánítás a király iránt; 2) testvéri kéznyújtás a hazánkban élő minden nemzetiségnek (kijelentése annak, hogy ők senkit megtámadni nem fognak, de a magyar nemzetet és alkotmányt bármely megtámadó ellen védelmezni fogják) és 3) szükséges védelmi intézkedések.
Berzenczey és Mikó Imre közötti megegyezés elősegítette az előkészületek felgyorsítását.
A székely székek népessége reménykedve várta az eseményt. Valóban, október 16-án, a nagy-gyűlés megnyitásakor, Jakab Elek történetíró szerint mintegy 60 000 ember volt jelen a Nagyküküllő menti téren. Egy korabeli beszámoló így vázolta fel a nemzeti gyűlés első perceit:
„Illő rendben tábori zenével az őseink gyűléseinek emlékétől megszentelt agyagfalvi réten a végtelen tengerként hullámzó székely [...] gyűlés várta és hallgatta a székely és magyar faj jö-vendőjét magába foglaló korszerű indítványok tárgyalását és elfogadását.”
A nagygyűlés szűkebb vezetőtestülete már a megelőző nap megalakult. Ennek elnöke gróf Mikó Imre, mellette a tanácskozó s határozathozó testületben részt vettek a székelyföldi kor-mánybiztosok: Berzenczey László, ifj. gróf Bethlen János, Berde Mózes, Keller János, Mikó Mihály, Demeter József, valamint Zeyk József. A haditanácsnak tagjai voltak a fentiek mellett az ezredparancsnokok és Gál Sándor, a székelyföldi haderő későbbi parancsnoka, Berzenczey legfőbb támogatója, hadseregszervező. A felsorolt nevek azt is elárulják, hogy a vezetőtestület összetétele tükrözte az erdélyi forradalomban már kezdettől meglevő megoszlást. A Berzenczey és Gál Sándor köré tömörülő radikális forradalmi csoport a vezetőtestületben ugyan
kisebbség-ben volt a Mikó Imre által képviselt mérsékeltekhez viszonyítva, de a székely nemzeti gyűlés tömegeire nagyobb hatást tudott gyakorolni főként az értelmiség, nemzetőri tisztek, diákok révén. Ez a radikális csoport átvette a közhangulat irányítását.
A vezetőtanács előzetes értekezését október 15-én tartotta Bögözben. Itt körvonalazódott az a kompromisszumos program, amelyet másnap a nagygyűlés elé terjesztettek. A székekként és formációkként mutatós rendben várakozó székelység mindenekelőtt a szerveződés ügyeit ol-dotta meg, de már a formák is tartogattak egy nem érdektelen meglepetést. Az egyik vezetőségi tag arra kérte a jelenlevőket, hogy ők is válasszák Mikó Imrét a nemzeti gyűlés elnökévé, mert csak a guberniumi kinevezés alapján nem töltheti be ezt a tisztséget. Mikó Imre eléggé népsze-rű volt a székelyek közt, ezért megválasztása ellenvetés nélkül megtörtént. Helyzetét ez nem-csak megerősítette, de nehezítette is: felelősségét a nemzet iránt ugyannem-csak megnövelte.
A székely nemzeti gyűlés eseményei közt kiemelkedő fontosságú volt a Berde Mózes által felolvasott, testvérnépekhez intézett felhívás. Benne a székelység kifejezte békés szándékát, az erdélyi népek szolidaritásának szükségességét, megbélyegezte a bécsi kamarilla népeket meg-osztó politikáját, ami máris veszélyes állapotot szült. Véleménye szerint a kivívott új szabadsá-got közösen kell megvédeni, s oltalmazni a belbékét.
A székely társadalom belső kérdéseinek rendezését volt hivatott előmozdítani az a határo-zat, amely kimondta: „Jogban és kötelességben a Székelyföldnek minden polgára egyenlő.” Ez az elvi döntés a magyar forradalom vívmányaival teljesen összhangban állt. Nem volt jelentő-ség nélküli az a tény sem, hogy a székely fórum maga nyilvánította ki a székely rendijelentő-ség, a feudális rendi nemzet megszüntét, s fogadta el a társadalmi struktúra polgári jogalapját. Ebből következően a székelység önmagára nézve is kötelezőnek ismerte el az erdélyi országgyűlés jobbágyfelszabadító törvényét és a közös teherviselést. További konkrét lépést tettek ezen a téren azzal, hogy elvetették a Habsburg-érdekeket védő határőri intézményt, és elhatározták a General Commandótól és a Gubernium hatáskörétől való elszakadásukat. Ez azonban nem je-lentette a királysággal, a monarchiával való szakítást; Mikóék vigyáztak arra, hogy ne is lehes-sen akként magyarázni, ezért a székely nagygyűlés hűségesküt tett a királyra. Amikor ezt köve-tően a nemzeti gyűlés felesküdött a magyar felelős minisztériumra és a magyar alkotmányra, teljesen azonosulva a forradalom eredményeivel és célkitűzéseivel, határozottan kijelölte a szé-kelység helyét az 1848 őszén kialakult helyzetben. S hogy ne maradjon csak elvi síkon, a gyű-lés az erdélyi ügyek irányítását a Vay országos kormánybiztos irányításával működő kormány-biztosokra ruházta, katonai főparancsnokká pedig Sombori Sándor lovasezredest nevezte ki.
Külön hangsúlyozandó annak a történelmi pillanatnak a kivételessége, amelyben a székely-ség – a magyarságnak ez az eleddig sajátos, földrajzilag elszigetelten élő csoportja – a fentiek szerint cselekedett: akkor mondott le külön csoportérdekeiről s vállalta tudatosan a közös sor-sot a magyarsággal, amikor Erdélyben a magyarok végveszedelembe kerültek. Itt felmerülhet az az ellenvetés (kétely), hogy ezt a magatartást a radikálisok kényszeríttették rá az össz-székelységre. Ebből annyit látunk igaznak, hogy a mérsékelt vezetők, Mikó, Berde és a többiek valóban csak Berzenczey és társai nyomására mentek el a végsőkig a Monarchia erdélyi kor-mányzati szerveinek elutasításában.
A második napon, október 17-én, kizárólag a védelem és önvédelem ügyével foglalkoztak.
Abban mindenki szót értett, hogy azonnali cselekvésre van szükség, de annak módjait illetően nagy mértékben különböztek a vélemények. A vita a haditanácsban folyt.
Berzenczeyék terve szerint a jelenlevő fegyverképes férfiak mind „táborrá alakulnak”, s ké-sedelem nélkül kiindulnak a General Commando csapatai és a felkelők ellen. Mikó ezt min-denképpen meg szerette volna akadályozni, mert megfelelő felszerelés és előkészületi idő hiá-nyában nem látta reálisnak az elképzelést. Ehelyett a három székely ezred bevetését indítvá-nyozta, kizárólag önvédelmi célból. A haditanács többségi szavazattal e javaslat kissé módosí-tott formáját fogadta el. Mikó a fentiek mellett előírta a székely nagygyűlés feloszlatását, s további fegyveres erő szervezését a székekben. Ekkor azonban Berzenczey Gál Sándorral hirte-len elhagyta az ülést, a nagygyűlést értesítette a tanácskozásban történtekről, arra kérvén
egy-szersmind a tömeget, hogy a Mikóék határozatát utasítsa el. A székelyek tanácskozásának leg-kritikusabb, drámai pillanata volt az, amikor Berzenczey a központi szónoki emelvényről be-szélt, viszont Mikó s hívei a székek vezetőit próbálták a maguk oldalára állítani. Eközben egy-más után léptek a nép elé a vármegyékből s Marosvásárhelyről érkezők, konkrét példákkal bizonyítva az ellenfél tettleges fellépését. Ezért a nagygyűlés Berzenczey mellé állt.
Mikó Imre, a székely nemzeti gyűlés megválasztott elnöke bevégzettnek tekintette feladatát és Marosvásárhelyre sietett, ahonnan a kormánynak és a királynak beszámolt a történtekről.
Mikó eltávozása után Berzenczey formálisan is, ténylegesen is az események legfőbb szereplő-jévé vált.
A katonai tábor élére közös főparancsnokság került Berzenczey kormánybiztos és Sombori Sándor ezredes személyében. Gál Sándor századost táborkari főnöknek választották. Ezredpa-rancsnoki hatáskört kapott Dorscher ezredes a csíki gyalogezrednél, Beczman ezredes az ud-varhelyi népfelkelő csapatnál, Dónát alezredes a háromszéki gyalogezrednél, míg a huszárez-redet Sombori vezényelte.
Berzenczey október 20-án számolt be Kossuth Lajosnak az agyagfalvi eseményekről. Be-számolója szerint mintegy 25 000 székely indult el, részint tűzfegyverrel, nagyrészt mégis csak dzsidákkal, kaszákkal vagy vasvillákkal felszerelve. A jelenlevő kiképzett határőr katonaság száma 2500 főt tett ki.
Ugyancsak Berzenczey jelentette, hogy a Székelyföldön készenléti állapotot hirdettek. Úgy gondolta, hogy ezek következtében a románok, szászok és a General Commando elfogadja a magyar kormánytól való függést. Tetteit azzal indokolta, hogy „Erdélyben a reactio befészkel-vén magát”, a magyar ügy veszélybe került. Annál inkább, mivel Urban ezredes „egy második Jellachich [!] gyanánt akart fellépni.”35
Puchner október 18-án Erdélyben ostromállapotot rendelt el, s kiadta a magyarok teljes le-fegyverzéséről szóló parancsát. A lefegyverzést a román népfelkelés már megkezdte. Vay kor-mánybiztos viszont hirdetményt tett közzé, amelyben törvényellenesnek nyilvánította Puchner intézkedéseit és tudtára adta a lakosságnak, hogy az agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlés békés megoldásra szólító üzenete érvényben tartása mellett elrendeli az általános népfelkelést.
A székely katonaság október 24-én indult ki Agyagfalváról, hogy megelőzze a Székelyföld bekerítését, és összeköttetést létesítsen a Mezőségen, Aranyosszéken és Tordán szervezkedő magyar népfelkeléssel. Október 28-án az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) is a táma-dás mellett döntött: „A hadjárás, kivált a székelyek részéről azonnal megindítassék.” Az első ütközetre október 29-én került sor Vajdaszentiván mellett. A győztes csata után a székelyek visszafoglalták Szászrégent. Itt Dorschner ezredes néhány órás szabadrablást engedélyezett, amely végzetesnek bizonyult: a rend és a fegyelem megbomlott, ezzel megkezdődött a székely haderő szétesése. Ezután a jól begyakorolt s felszerelt, ágyúkkal rendelkező reguláris alakula-tok Marosvásárhelynél vereséget mértek a székely haderőre. A vereség megpecsételte a meg-maradt csapatok sorsát: a felbomlás elkerülhetetlen volt.
Mi okozta a székely tábornak ezt a tragédiával felérő kudarcát?
Ahhoz, hogy a székelység 1848 végén nem talált igazi önmagára, nem volt képes sem a magyar vezetés elképzeléseinek, sem az önmaga állította mércének maradéktalanul megfelelni, kétségkívül hozzájárult a székely kérdések megoldatlansága. Zavart keltő volt a politikai hely-zet is. 1848 márciusától decemberig gyakorlatilag a székelységnek három központi szerv egy-másnak igen ellentmondó intézkedéseire kellett figyelnie: a Kolozsvárt működő Guberniumra, a magyar kormányra, valamint a Nagyszebenben tevékenykedő osztrák katonai főparancsnok-ságra. Ez pedig megzavarta gondolkozását, és elbizonytalanodáshoz vezetett.
Kossuth először maga is csak a parlamentáris rendezések útját tartotta járhatónak; a pesti országgyűlés székely követeivel együttműködve kísérelte meg rendezni az említett problémá-kat. De látva ennek eredménytelenségét, még idejében, 1848 augusztusában a kormánybiztosi
35 Egyed Ákos: Kossuth és a székelyek 1848-ban. Századok 1994. 5. sz. 865.
intézményhez folyamodott. Berzenczey kinevezésével nem csak az osztrák katonai parancs-nokságtól független székely haderőt kívánta létrehozni, de a székelység egységét is biztosítani szerette volna. Tervét azonban akadályozta a magyar központi vezetésben fellépő széthúzás, a közte és Batthyány miniszterelnök között kialakult ellentét, amely Erdélybe és a Székelyföldre is begyűrűzött. Berzenczey tevékenységét inkább gátolta, mint segítette Vay kormánybiztos s a Gubernium, miközben Puchner tábornok ravasz taktikával készítette elő a magyar forradalom elleni nyílt támadást. Berzenczey és hívei Kossuth nevében ugyan mozgósítani tudták a széke-lyeket az agyagfalvi nagygyűlésen a honvédelem érdekében, de a vállalt feladatra nem tudták kellően felkészíteni. A szervezőtevékenység is sok kívánnivalót hagyott: még lándzsákért is a Honvédelmi Bizottmányhoz, Kossuthhoz folyamodtak, holott később Háromszéken Gábor Áronék megmutatták a helyi cselekvés eredményességét. Berzenczey tehát nem menthető fel a felelősség alól.
Kossuth Berzenczeyt konkrét feladattal bízta meg: az erdélyi, s különösen a székelyföldi könnyűlovasság megszervezésével. Erre Berzenczey kétségkívül alkalmas személyiség volt, annál inkább, mivel őt a mellérendelt tehetséges katonatiszt, Gál Sándor segítette. Berzenczey azonban fokozatosan túllépte hatáskörét, s nagy hibát követett el, amikor megfelelő készület nélkül vezette a túlságosan felduzzasztott székely haderőt a nagyobb harci erőt képviselő ellen-ség ellen.
De ha Kossuth elképzelését Berzenczey nem is tudta beváltani, ez nem jelenti azt, hogy utóbbi székelyföldi tevékenysége teljesen hiábavaló, vagy egyenesen káros lett volna, mint ellenfelei állították. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az általa összehívott agyagfalvi Szé-kely Nemzeti Gyűlés véglegesen kijelölte a széSzé-kelység helyét a magyar polgári nemzetben. Az agyagfalvi gyűlés eredményeként értékelhetjük, hogy fokozta a székelység cselekvőkészségét.
Az agyagfalvi határozatok nélkül Háromszék nem lett volna képes nevezetes önvédelmi harcá-nak megvívására, sem a székely haderő arra, hogy csatlakozzék Bem nemsokára megindult hadjáratához, amelyben meghatározó erőt jelentett.