Erdély katonai és polgári rendszere 1849 tavaszán és nyarán

Az erődök elfoglalásában a székely mellett a kolozsvári híres XI. zászlóalj, a Würtemberg- és Korburg-huszárok tűntek ki. De nem lehet megfeledkezni a bécsi légióról sem, amely hősie-sen végigküzdötte a magyarok oldalán az egész erdélyi hadjáratot, amiért Bem dicséretben részesítette.

A győzelem teremtette harci lendületet kihasználva, Bem egy hadtest élén a Vöröstoronyi-szoros irányába indult, míg egy másikat Czetz ezredes vezetése alatt Brassó felé irányított.

Március 18-án Bem bevette a Vöröstoronyi-szorost, ahonnan Puchner és több más osztrák tá-bornok Havasalföldre menekült. Ekkor Bem Czetz csapatai után indult s 20-án már bevonulha-tott Brassóba, ahonnan az osztrák és cári csapatok a Tömösi-szorosba menekültek. Innen a há-romszéki székelyek Beke József ezredes és Szabó Nándor őrnagy vezetésével tovább űzték őket, miközben zsákmányul ejtették úgyszólván az egész poggyászukat. Ezzel a téli hadjárat tulajdonképpen be is fejeződött. Csak az Érchegység, Gyulafehérvár és Déva maradt kívül a magyar forradalom fennhatósága alól.

Mivel magyarázhatók az erdélyi magyar sikerek?

Több tényező járult hozzá a hadtörténetileg is kiemelkedő hadjárat sikeréhez. Elsősorban azt kell megemlítenünk, hogy Bem kitűnően értett a hadviseléshez, személye által egymásra talált a fővezér és a lelkes, harcképes haderő. A villámgyors győzelmek visszaadták a magya-rok önbizalmát, fokozták a harci kedvet, míg az ellenség a sorozatos vereségek miatt demorali-zálódott.

katonai téren nagy mértékben támaszkodott a székelységre. 1849 februárjától a szabadságharc végéig gyakorlatilag minden fegyverforgató székely férfi katona vagy – az idősebb nemzedék – nemzetőr volt. Bem szerette a székelyeket, gyakran nevezte őket „gyermekeim”-nek és a szé-kelység is bebizonyította, hogy képességeit akkor tudja igazán kibontakoztatni, ha olyan had-vezére van, akiben megbízik. A sokat tapasztalt Bem tábornok gyorsan felismerte, hogy a szé-kely katona elsősorban támadó hadműveletben kiváló, s mivel maga is ennek a harci formának tulajdonított elsőséget, ragaszkodott a székelység erejének mozgósításához. A nagyfokú igény-bevétel azonban kimerüléssel fenyegette a Székelyföldet, ezért Kossuth határozottan kérte, hogy Bem enyhítsen a székelység terhein, de mindössze annyi történt, hogy elengedték a szé-kely katonai családok egy évi adóját.

Miután Erdélyben legfőbb teendőit elvégezte, Kossuth felhívására Bem tábornok a bánsági hadszíntérre sietett, ahol a magával vitt mintegy 10 000 főre tehető különítménynek jelentős szerepe volt az ellenfél visszaszorításában. Erdélyben helyettesének Czetz János ezredest ne-vezte ki, aki a piski csatában és máshol is többször tett vezetési képességéről bizonyságot.

Most azt a feladatot kapta, hogy erősítse Erdély védelmi rendszerét, szervezze meg a kárpáti szorosok biztonságos védelmét, mert a Havasalföldre és Moldvába kiűzött ellenség, valamint az ott tartózkodó cári haderő támadásától okkal lehetett tartani.

A magyar vezetés ragaszkodott ahhoz, hogy Erdélyben polgári közigazgatás is működjön.

Ennek bevezetése részben Beöthy Ödön kormánybiztos, nagyrészt mégis a helyébe lépő Csány László nevéhez fűződik. Csány 1849 januárjának végén foglalta el erdélyi hivatalát. Működése végig Kossuth Erdély politikájához igazodott. Kossuth január 27-i Csányhoz intézett utasításá-ban fejtette ki álláspontját a differenciált politika szükségességéről. Eszerint a székelyek pana-szait orvosolni kell, belső ügyeiket illetően a hagyományok sem hagyhatók figyelmen kívül. A szász székek maradjanak ostromállapotban, de politikai jogaik visszaszerzésének lehetőségét kilátásba kell helyezni. A román határőrezredek lefegyverezendők, de egyébként csak azokat vonják felelősségre, akik rablást, gyilkosságokat követtek el, vagy arra bujtattak. Kossuth és Csány a kollektív bűnösség ellen volt, amire igen jellemző példa a székely telepesítési tervvel kapcsolatos állásfoglalásuk. Bem székelyeket szeretett volna Beszterce vidékére telepíteni, mert az ottani románok 1848 őszén tömegesen felkeltek a magyar kormány ellen, és 1849 feb-ruárjában elősegítették Urban támadását. Kossuth és Csány azonban határozottan elutasította ezt a tervet. Hogy a magyar nemesség anyagi helyzetén is segítsen, Kossuth kilátásba helyezte a jobbágyság felszabadításáért járó kármentesítés megindítását. Csányhoz intézett utasítását így fejezte be: „Kegyelem vagy kérlelhetetlen igazság vezesse önt a bűnösök büntetése körül, ezt a körülmények s ön belátása határozandják. De legyen kegyelem, legyen igazság.”

Bár a kollektív büntetést csak a szászok esetében vélte alkalmazhatónak, s ott is csak anyagi természetű ügyekben (hadisarc), Kossuth nem értett mindenben egyet Bem amnesztiapolitiká-jával, amit a tábornok még a cári intervenciót elősegíttetőkre is kiterjesztett volna. Mivel Csány osztotta Kossuth nézeteit, a katonai vezetés és a polgári hatóságok együttműködésében olykor zavar keletkezett, de az alapvető kérdésekben Kossuth, Csány és Bem ugyancsak egyetértett.

Nevezetesen az unió végrehajtásában, a forradalom eredményeinek megőrzésében és kiterjesz-tésében, valamint az ország egységének és függetlenségének határozott védelmezésében nem volt köztük lényeges nézetkülönbség.

Természetesen Erdély általános helyzetét a magyarországi események erősen befolyásolták.

1849 tavaszán a Habsburg-ház trónfosztása jelentett ilyen eseményt, amelyre 1849. április 14-én került sor Debrecenben. Ekkor fogadta el a magyar országgyűlés a református nagytemp-lomban a Függetlenségi Nyilatkozatot, amely új alapokra helyezte az ország közjogi helyzetét, amennyiben kimondta a Habsburg-monarchiától való elszakadást és a teljes függetlenséget.

Kossuth kormányzóelnök lett, Szemere Bertalan elnökletével új minisztérium alakult.

Erdély magyarságának nagyobb része üdvözölte a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadását és Kossuth új funkcióját. A lapok lelkesedéssel írtak róla. Erdély-szerte hálaadó istentiszteleteket, miséket tartottak, a Habsburg-ellenes erők fokozottan igyekeztek részt venni Magyarország és

Erdély helyzetének megszilárdításában. Annál inkább így volt ez, mivel az új császár, Ferenc József, aki 1848 decemberében lépett trónra, semmit sem változtatott a magyarellenes osztrák politikán. Ellenkezőleg: a március 4-i olmützi alkotmány Magyarországot egyszerű tartomány-nyá kívánta lefokozni. Bár jelentős volt a Függetlenségi Nyilatkozatot ellenzők tábora is, amely különösen a Békepárt tevékenységében mutatkozott meg (ennek élén erdélyi politikusok – Kemény Zsigmond, Pálffy János s a Szatmár megyei Kovács Lajos – álltak), Kossuth híveinek száma összehasonlíthatatlanul nagyobb volt. A belső rendeződés felgyorsult.

A konszolidáció jele volt a polgári közigazgatás működésének javulása, a személy- és va-gyonbiztonság növekedése. A megyéket magyarországi mintára szervezték át, a tavasz végén vagy a nyár elején – legalább részben – törvényhatósági választások által töltötték be a tisztsé-geket. A Székelyföldön is megkezdődött a megyésítés, de rövidesen el is akadt, itt a székek maradtak a közigazgatás egységei, bár néhány székben alispánt választottak. A szász székek-ben és városokban Berde Mózes kormánybiztos humánus békéltető politikája nyomán szintén sor kerülhetett választások tartására, s így a katonai közigazgatást polgári ügyintézés váltotta fel.

A közigazgatással párhuzamosan rendezték a bíráskodás ügyét is. Erre azért is szükség volt, hogy a lábrakapott önbíráskodást meg lehessen fékezni. A megyékben két-két büntetőbíróság alakult, de fennmaradtak a rögtönítélő bíróságok is. Helyenként vegyes ítélőszékek is létesül-tek. A rögtönítélő bíróságok 1849 júniusának végéig 234 halálos ítéletet hoztak, s 174 szemé-lyen hajtották azt végre. A kivégzettek között 19 magyar nemzetiségű is volt, tehát a bűnösség megállapításakor a bíróságok általában nem voltak tekintettel az illetők nemzetiségére. A ki-végzettek döntően nagy részét közönséges bűncselekményekben való részvételért ítélték el.

Sajnálatos, hogy történtek olyan ítélkezések, amelyek sokat ártottak a magyar forradalom és szabadságharc megítélésének. Ilyen volt például Stefan Ludwig Roth neves szász lelkész ki-végzése. Ellene azért hoztak halálos ítéletet, mert 1848 októberében Küküllő megyében alpre-fektusként működött, s nem akadályozta meg a felkelő csapatok atrocitásait, s mert a népet arra buzdította, hogy harcoljanak a magyar hatóságok ellen. Elsietett kivégzését a magyar politiku-sok közül politiku-sokan, így Kossuth és Bem tábornok is hibának tartotta. Roth tragédiája hozzájárult a vészbíróságok feloszlatásához.

Nehezebb volt a szabadcsapatok tevékenységét korlátozni, mert azok önállóan léptek fel a román népfelkelők lefegyverzése, majd a bűnösök felkutatása során. Ezeket a szabadcsapatokat Bem június elején a honvédségnek rendelte alá, így többé nem avatkozhattak polgári ügyekbe.

A belső konszolidáció jele volt a gazdasági élet megindulása és élénkülése is, ami jótéko-nyan hatott a közhangulatra. Elsősorban a hadiipar fejlődött. Erdély legjelentősebb hadiipara Kézdivásárhelyen volt, ahol Gábor Áron és Túróczi Mózes folytatta az ágyúöntést és más hadi-eszközök gyártását. Itt több százan dolgoztak. A székelyföldi hadiipar fejlesztését Kossuth is nagymértékben támogatta. Hadieszközöket állítottak elő még Kolozsvárt és a bányavidéken. A céhek Kolozsvárt, Tordán, Désen, a Székelyföldön és a szász városokban jelentős hadi meg-rendeléseket kaptak; ezek árát pontosan kifizették. Az élelmiszerek eladásából, fuvarokból ju-tottak pénzhez a gazdálkodók. Rendszeresen megtartották a heti és az országos vásárokat. A legnagyobb fegyvergyár Nagyváradon volt, ezt Pestről költöztették át.

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az iskolák megnyitották kapuikat, s féléves kiha-gyás után Erdélynek ismét volt sajtója. Magyar nyelven Kolozsvárt a Honvéd, Kézdivásár-helyen a Székely Hírmondó, Csíksomlyón a Hadi Lap jelent meg, míg Brassóban a Brassói Lap-ot adták ki. Ugyanitt jelent meg románul az Espatriatul, amely Cezar Bolliac szerkeszté-sében az erdélyi népek megbékéléséért szállt síkra.