• Nem Talált Eredményt

foglalkozás: A könyvtár világa

Könyvtárhasználati ismeretek átadása

1. foglalkozás: A könyvtár világa

Az osztály tanulóit érkezéskor a foglalkozás vezetője fogadja. A tanulók belépéskor előre elkészített kártyákat húznak, amelyeken a könyvtárral kapcsolatos fogalmak szerepelnek. Ezek jelölik a csa-patok neveit. Mindenki abba a csapatba kerül, amilyen kártyát húzott.

Az osztály létszámától függően 3-4 fős csapattal dolgozzunk! Célszerű előre megbeszélni a peda-gógussal a várható létszámot, s ennek ismeretében előkészíteni a beléptető kártyákat. Pl. 20 fős osztály esetében 5 db 4 fős csapatot lehet alkotni.

Az 5 db könyvtárral kapcsolatos fogalom lehet: könyvmolyok, olvasójegy, mesekönyv, könyvjelző, őrjegy stb. A cél az, hogy a foglalkozás során minden csapattag tevékenyen tudjon részt venni a

csapat munkájában. A foglalkozás során figyeljünk arra, hogy a csapatokban minden tanuló sze-repeljen, szóhoz jusson!

A foglalkozás előkészítése:

Az asztalokon legyenek kitéve a csapatnevek egy előre elkészített, kemény kartonból készült táb-lán, a tanulók a kihúzott beléptető kártyák alapján innen tudják majd, melyik asztalhoz üljenek.

Öntapadós etikett kártyákra is szükség van, melyekre a tanulók felírják a nevüket. Szükséges a könyvtár berendezése, a kivetítési lehetőség előkészítése, beüzemelése. Ha erre nincs lehetőség, azokat a ppt kockákat, melyek szükségesek a feladatok megoldásához, nyomtassuk ki – lehető-leg színesben. A kitöltendő feladatlapok kellő példányban lehető-legyenek előkészítve. A tevékenység-kártyák, a helyi részlegek neve és az illemszabálykártyák legyenek külön borítékban előkészítve!

A programhoz készített prezentációt lásd az 1. mellékletben.

A foglalkozás indítása:

Miután mindenki megtalálta a helyét, a foglalkozás vezetője köszönti őket. A foglalkozás indí-tásaként röviden bemutatkozik: név, foglalkozás, honnan érkezett. A tanulók is bemutatkoznak.

A nevüket felírják egy öntapadós etikett kártyára, amelyeket a ruhájukra ragaszthatnak.

Javasolt kérdések:

Melyik iskolából érkeztek? Ki járt már a település könyvtárában? Ki van beiratkozva a könyvtárba?

Ki jár rendszeresen a helyi könyvtárba? Hogy hívják a helyi könyvtárost? Ki járt már nagyobb könyvtárban, esetleg a megyei könyvtárban?

Ezek után a foglalkozás vezetője ismerteti a foglalkozás célját, menetét:

Közösen fogunk megismerkedni a könyvtár világával, használatával 4 foglalkozás keretében, mindezt persze játékos formában tesszük. Fontos tudnivalókat mondok el, amelyekkel kapcsolatban majd kér-déseket teszek fel, s azokat közösen fogjuk megbeszélni. Majd az átadott ismeretek alapján vetélkedő formájában adhattok számot arról, mit tanultatok a könyvtárról, könyvekről és a könyvtárhasználattal kapcsolatban. Minden feladat előtt jelezni fogom, hogy pontszerző feladat következik, s hogy a helyes válaszokért hány pontot kaphattok az adott játékban.

Ebben a játékban szükségem lesz egy segítőre, akit szeretnék nektek bemutatni (lehet a helyi könyvtá-ros vagy a tanulókat kísérő pedagógus). Ő írja fel a csapatok nevét egy előre elkészített értékelő lapra (lásd a 3. melléklet), majd rávezeti a feladatok megoldása során megszerzett pontjaitokat. Minden fog-lalkozás végén összesíti a megszerzett pontokat, majd ismerteti a csapatokkal a verseny aktuális állását.

A 4. foglalkozás végén kerül majd sor a teljes összesítésre és az eredményhirdetésre. Természetesen min-den csapattag kap apró meglepetés ajándékot (könyvjelző, oklevél, illetve amire lehetőség van az adott könyvtárban), és minden csapat – a csapattagok nevét felsorolva – felkerülhet a könyvtár és az iskola dicsőségtáblájára, faliújságjára (amennyiben van ilyen), jelölve a helyezéseket.

(A könyvtáros segíthet abban, hogy a helyi újságban megjelenjen a vetélkedő eredménye.) A mai foglalkozáson a könyvtár világával fogunk közösen megismerkedni.

Első feladat:

Minden csapat kap egy feladatlapot (lásd a 2. melléklet), erre írjátok fel a csapat nevét! Ezzel a fel-adattal pontokat szerezhettek. A feladatlap alján láthatjátok, hogy minden jó megoldás 2 pontot ér.

Arról már beszéltünk, ki járt már könyvtárban. Most az a kérdésem, ki volt már könyvesboltban?

Kinek van otthon könyvespolca? (Jelentkezéssel jelzik a választ.)

A könyvesbolt, könyvtár, otthoni könyvespolc közötti hasonlóságokat, különbségeket fogjuk megbeszélni a következő módon: képeket mutatok a kivetítőn mindháromról (ppt 2–4. dia), le kell írnotok a fel-adatlapra, melyik képen melyik található (A: könyvesbolt, B: könyvtár, C: otthoni könyvespolc).

Ezután fogalmazzátok meg, s írjatok le a feladatlapra olyan jellemző tulajdonságokat mindháromról, amelyek alapján döntöttetek arról, mi van a képeken!

Kérem, hogy jelezze az a csapat, aki elsőként elkészült, mert ők fogják ismertetni a válaszokat! Minden jellemző tulajdonságot más csapattag olvasson fel! Közösen fogjuk megbeszélni, melyik állítás igaz, me-lyik hamis. A többiek kiegészíthetik, közben jelöljék a feladatlapon, meme-lyik válasz volt helyes! Minden csapat magának rögzítse a pontokat! Minden jó megoldás 2 pontot ér. Összesítsétek, s diktáljátok be a segítőnek pontjaitokat!

Elvárható válaszok:

• könyvesbolt: itt a legfrissebb könyveket árulják; az itt található könyveket nem lehet kölcsö-nözni; a kiválasztott könyveket ki kell fizetni; a megvásárolt könyv az enyém marad; a válasz-tásban eladók segítenek.

• könyvtár: itt régi és új könyvek is megtalálhatók; a kiválasztott könyveket ki kell kölcsönözni;

az elolvasott könyveket vissza kell vinni; a könyvtárba be kell iratkozni; a választásban könyv-tárosok segítenek.

• otthoni könyvespolc: kevesebb könyv van az otthoni könyvespolcon, mint a könyvesboltban vagy a könyvtárban; kapott vagy vásárolt könyvek vannak rajta; az itt található könyvek az enyémek maradnak; nem lehet rajta könyvtári könyv, mert azokat külön kell tartani, hogy ne felejtsem el határidőre visszavinni a könyvtárba; megbízható barátomnak én is kölcsönadha-tom, de azért nem kell beiratkozni.

Második feladat:

Miután kiderítettük a könyvtár, könyvesbolt és az otthoni könyvespolc közötti lényeges különbségeket, a következőkben arról fogunk beszélgetni, hogy a könyvtárakat milyen terekre, részekre oszthatjuk, s ezekben milyen elfoglaltságokra van lehetősége a könyvtárba járóknak.

(A tereket a foglalkozás vezetője ismerteti. Azt, hogy kik és mire használhatják, közösen beszéli meg a tanulókkal. A feltett kérdésekre jelentkezés után válaszolhatnak a tanulók.)

A könyvtárakban az egyes feladatok, funkciók ellátása speciális helykialakítást igényel. Nagy könyvtá-rakban ehhez külön terek, részlegek kerülnek kialakításra. Kisebb könyvtákönyvtá-rakban erre nem mindig van lehetőség helyhiány miatt, így gyakran egy térben kerül ellátásra minden feladat. A legfontosabb terek a következők (a bemutatott terekről képet mutatunk a kivetítőn, hogy szemléltessük a tanulók számára, miről beszélünk: ppt 5–7. dia):

• szabadpolcos tér: itt az olvasók a polcokon válogathatnak a könyvek között – célszerű külön felnőttek és külön gyermekek részére kialakítani

• zárt raktár

• olvasóterem, ahol a kézikönyvek kerülnek elhelyezésre

• folyóirat-olvasó

• kölcsönző pult

• multimédiás részleg, zenei részleg

• számítógépes részleg

• katalógus: hagyományos, számítógépes

• klubszoba a foglalkozások tartására, kiállítás rendezésére

A megbeszéltek alapján a csapatok feladata a következő lesz: a kezemben lévő borítékból minden csa-pat kihúzza egy részleg nevét. (A borítékban csak olyan részlegek neve legyen, melyekkel a helyi könyvtár rendelkezik!) Megkeresik a csapatok a könyvtárban a kihúzott részleget és odateszik a csapat nevét jelző táblát.

Miután mindenki megtalálta a sajátját, minden csapatból egy tanuló elmondja, melyik részleget kellett megkeresniük, s ott milyen tevékenységre van lehetőség. A megoldásokat közösen értékeljük. Minden jó megállapítás 2 pontot ér. Kérem a segítőmet, hogy rögzítse a megszerzett pontokat!

Harmadik feladat:

Az előző feladatban helyesen elmondtátok, hogy a könyvtár tereiben mit lehet csinálni. A játékot foly-tatjuk azzal, hogy ebből a borítékból minden csapatból 1 fő húz egy kártyát, melyeken egy-egy tevé-kenység szerepel. Olyan tevétevé-kenység, melyet a könyvtárban lehet folytatni. A feladat az, hogy a kihúzott kártyán olvasható tevékenységet szerepjáték formájában adjátok elő a többiek számára. A szerepjátékért 1 pont jár akkor, ha a többiek kitalálják, mit játszottatok el. Plusz pont jár annak a csapatnak, ahol a játékban minden csapattag szerepel.

A kártyákon szereplő tevékenységek: kölcsönözhetek könyvet, helyben nézegethetek könyveket, olvasha-tok folyóiraolvasha-tokat, zenét hallgathaolvasha-tok, mesét vagy filmet nézhetek, számítógépet használhaolvasha-tok, foglalko-záson vagy más programokon vehetek részt, beszélgethetek és játszhatok a barátaimmal.

Rövid felkészülési idő után minden csapat előadását megnézzük, majd közösen értékeljük a látottakat.

Kérem a segítőmet, hogy játékban szerzett pontokat rögzítse az értékelő lapon!

Negyedik feladat:

Miután bemutattátok, milyen tevékenységekkel tölthetjük az időt a könyvtárban, egy másik fontos témáról is szót kell ejtenünk. Biztosan mindnyájan tudjátok, hogy a könyvtárban való viselkedésnek is vannak szabályai. Ebben a feladatban ezeket a szabályokat fogjuk megismerni, közösen összegyűjteni.

Kaptok egy feladatlapot (lásd 2. melléklet), melyre írjátok fel a csapat nevét! Feladatotok az lesz, hogy készítsétek el a könyvtári viselkedés szabályzatát. Írjatok minél több olyan viselkedési szabályt, melyet betartanátok és betartatnátok a könyvtárban!

Lehetséges válaszok: érkezéskor/távozáskor köszönök a könyvtárban tartózkodóknak; nem han-goskodom; nem eszem/iszom a könyvtárban; nem szemetelek; a könyveket kikölcsönzöm, úgy vihetem haza; betartom a kölcsönzési határidőt; nem tépem ki a könyv lapjait; nem firkálok bele;

könyvjelzőt használok; ha nem tudom, hová kell a könyvet visszatenni, az asztalon hagyom.

Miután elkészültetek, egy általam kijelölt csapat tagja felolvassa a leírtakat. Majd közösen megbeszél-jük, hogy jók voltak-e a megállapítások. A többiek kiegészíthetik, a pontokat a csapatok maguknak rögzítik. Minden jó megoldás 2 pontot ér. Kérem, hogy diktáljátok be a segítőmnek a szerzett pontokat!

Ötödik feladat:

Az előzőekben beszéltünk arról, hogy a könyvtárból ki kell kölcsönözni a könyveket, s csak utána vihet-jük haza azokat elolvasni. Mi szükséges ahhoz, hogy ezt meg tudjátok tenni? A kölcsönzés feltétele, hogy beiratkozzunk az adott könyvtárba. Ezért a következőkben a beiratkozás, majd a kölcsönzés módjának, szabályainak megismerése a feladatunk. Röviden felelevenítjük közösen az ezekkel kapcsolatos tudniva-lókat. (Beszélgetés jelentkezés alapján.)

Hogyan zajlik a beiratkozás?

A könyvtárba lépve először köszönök. Odamegyek a könyvtároshoz, ismerteti a kölcsönzés szabá-lyait, a könyvtár nyitvatartási idejét. Ha egyedül iratkozom be, a könyvtáros átad egy jótállói

nyi-latkozatot, amelyet otthon a szüleim aláírnak. Ezt következő alkalommal magammal kell hoznom, s átadnom a könyvtárosnak. Átadja az olvasójegyemet, amelyet mindig magammal kell hoznom, ha kölcsönözni szeretnék.

Miután megbeszéltük a folyamatot, a szükséges nyomtatványokat is megmutatjuk a tanulóknak:

kölcsönző tasak, olvasójegy, jótállói nyilatkozat.

Hogyan zajlik a kölcsönzés?

A könyvtárba lépve először köszönök. Átadom a visszahozott könyveket a könyvtárosnak és az olvasójegyemet. Válogatok. Azokat a könyveket, melyeket mégsem szeretnék kölcsönözni, vissza-teszem a helyére. Ha nem tudom a helyét, odaadom a könyvtárosnak, vagy az asztalon hagyom.

A kiválasztott könyveket odaadom a könyvtárosnak. A könyvekből kiveszi a könyv kartonját, lebélyegzi, aláírom. Az aláírt könyvkartont beleteszi az olvasói tasakomba. Az olvasójegyre felírja a kölcsönzött kötetek számát és a kölcsönzési határidőt. Megköszönöm.

Miután mindenki tudja már, hogyan iratkozhat be a könyvtárba és hogyan kölcsönözhet, sőt az előző feladatban megismertétek a könyvtári viselkedés szabályait is, az alábbi feladat vár a csapatokra:

Írjátok fel a feladatlapra (lásd 2. melléklet) a csapat nevét! A feladatotok az lesz, hogy a beiratkozás és a kölcsönzés folyamatát, a jó és a rossz viselkedési példákat szerepjáték formájában mutassátok be a többieknek. Minden csapat húz egyet a borítékban lévő kártyák közül, melyeken különböző szituációk szerepelnek a felsoroltakkal kapcsolatban.

Egyik barátod elhív magával a könyvtárba, mert ki szeretné kölcsönözni a kötelező olvasmányt.

Neked is szükséged van erre a könyvre, kiválasztod, odaviszed a könyvtároshoz. Még nem vagy beiratkozva a könyvtárba, de most ezt szeretnéd pótolni. (helyes)

Belép egy osztálytársad a könyvtárba, hangosan köszön a könyvtárosnak és a gyerekeknek, akik a könyvtárban társasoznak. (helyes) Az olvasóteremben az egyik olvasó a könyvre borulva alszik, miközben hangosan horkol. (helytelen)

Mesék között válogatnak az osztálytársaid. Egyikőjük fején fülhallgató van, zenét hallgat. Majd egy idő után hangosan fütyüli a dallamot, lábával hangosan követi a zene ritmusát. (helytelen)

Nyári szünetre olvasnivalót válogatsz a könyvtárban a barátaiddal. A kiválasztott könyveket oda-viszed a könyvtároshoz, mert ki szeretnéd kölcsönözni. (helyes) Olvasójegyedet azonban nem hoz-tad magaddal. (helytelen)

Osztálytársaiddal gyűjtőmunkát végzel az olvasóteremben. A munka közben megéheztek, egyik osztálytársad kipakolja az uzsonnát az asztalra, s falatozni kezd. (helytelen)

A csapatoknak a kihúzott feladatban megjelölt helyzeteket, rövid felkészülési idő után, szerepjáték formájában be kell mutatniuk.

A többi csapatnak fel kell ismernie és értékelnie kell, hogy jó vagy rossz példát látott-e. Szeretném, ha a játékban minden csapattag szerepet kapna! A csapatok írják le a megfejtést a feladatlapra, s azt is, hogy helyes vagy helytelen viselkedést, helyzetet láttunk-e. Miután minden csapat bemutatta a feladatul kapott helyzetet, egy kijelölt csapattag felolvassa a megfejtéseket. Majd közösen megbeszéljük, hogy jók voltak-e a megállapítások. A többiek kiegészíthetik, a pontokat a csapatok maguknak rögzítik. Minden jó megoldás 2 pontot ér. Kérem a segítőmet, rögzítse a játékban szerzett pontokat!

A mai foglalkozásnak ezzel a szerepjátékkal vége. Kérem a segítőmet, hogy ismertesse velünk, melyik csapat hány pontot szerzett a mai foglalkozáson, hogyan állnak a csapatok. Ez az eredmény persze nem végleges, a csapatok állása változhat, hiszen még három alkalommal fogunk találkozni itt a könyvtár-ban. Beszélgetni, játszani és vetélkedni fogunk a következő találkozások alkalmával is.

Mindenkinek gratulálok a mai foglalkozáson nyújtott szerepléséhez, a következőkben is ezt kérem tő-letek. Köszönöm, hogy ilyen aktívak voltatok. Várom a csapatokat a következő foglalkozásra, melynek témája a könyv lesz.

2. foglalkozás: A könyvek világa