Kiindulási pontunk a fenntarthatóságról, fenntartható fejlődésről általában adott összegzés utolsó gondolata, Meadows-t idézve122: „Sokkal inkább érdekel engem a
„reziliencia‖ fogalma. Ez a koncepció azt mutatja meg, hogy egy vállalat, város vagy ország miként szerveződik oly módon, hogy legyen képes működni akkor is, ha súlyos válságok érik. Azok a politikák, amelyek a rezilienciát fejlesztik, fenntarthatóbbá tehetik a rendszert.‖
Két oldallal feljebb pedig az IUCN környezet és fejlődés egyezmény tervezetéből idéztük a fogalmat, amelyet ott is semmitmondóként jellemeztünk: „A természetes rendszerek és emberi közösségek azon képessége, hogy a környezeti zavaró hatásokkal és környezeti stressz-hatásokkal szemben ellenálljanak korlátozott, ezért ezt fenn kell tartani és helyreállítani, amennyire csak lehetséges.‖
Kérdésünk természetesen az lesz, mit is jelent egyáltalában a reziliencia, illetve jelent-e valamit a jog számára, mennyiben más mint a fenntarthatóság vagy éppen mennyiben azonosítható a fenntarthatósággal, avagy ez is csak egy szinoníma-szerű megközelítés, amely arra szolgál, hogy a már kissé elcsépelt formulát felváltsa egy újabb általánossággal? Amennyiben arra alapozunk, hogy a fenntartható fejlődés alapvető problémája nem más, mint az a szomorú tény, hogy nem működik, illetve az, hogy már messze túlléptük a fenntarthatóságot, pl. az ökológiai lábnyom szerint, elértük a
‘túllövés‘ állapotát, akkor valóban valamilyen rendszer-frissítésre szükség van, mint ez a modern informatikán alapuló rendszerekben is megszokott. Tekintettel arra, hogy a társadalomtudomány, de különösen a jogtudomány számára ez a gondolat újdonság, engedtessék meg, hogy jelen rövid fejezetben az átlagosnál is több utalást tegyek irodalmi forrásokra, mielőtt következtetéseket próbálok levonni azokból.
Az bizonyos, hogy a rezilienciának immár évek óta kutatóközpontja van123, és manapság egyre többet hallani erről itthon is. Elsőként hazai forrásból idézve tehát a fogalmi kör lényegét124:
„Ökológiai szempontból a ‘reziliencia egy ökoszisztémának az a képessége, hogy tűrni képes megzavarását anélkül, hogy eközben minőségileg új állapotba kerülne.
Fölhasználva ehhez ellenőrző, javító mechanizmusait, mintegy újjáépítve önmagát.‘
(Xavier Cazorla et. al., 2007/2008)
Valamely társadalmi, gazdasági rendszer működését tekintve azonban e fogalom tartalma: az előrelátás képessége, az, hogy integrált terveket, forgatókönyveket tud készíteni a természeti környezet és a társadalom (civilizáció) együtt működésére,
122 http://www.siemens.com/innovation/apps/pof_microsite/_pof-spring-2010/_html_en/prof-dennis-meadows.html
123 http://www.stockholmresilience.org/
124 BULLA Miklós: Sokféleség és sérülékenység, A resilience képesség társadalmi interpretálása in Sebezhetőség és adaptáció, A reziliencia esélyei, szerk.: TAMÁS Pál – BULLA Miklós, MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest, 2011, 24-26. old.
kölcsönhatásai elemzésére, (és így) veszélyei minimalizálására, várható következményei előnyösebbé tételére. Az ilyen rendszernek tehát nem szerkezete változatlan újjáépítésének képességét kell megőriznie, hanem azt, hogy „megtanulja‖ a változásokhoz való alkalmazkodást. Azt a képességét őrizze meg, hogy új, a hátrányok (következményeinek) csökkentését, egyszersmind az előnyök fölismerését és alkalmazását támogató működési szabályokat, ellenőrzési, visszacsatolási szervezeteket tud létrehozni (Bulla, 2006). ...
A fenntartható fejlődés feltételeinek kialakításhoz, a fenntartható társadalmi modell eléréséhez jelenleg az egyik legfontosabb közvetlen célkitűzés a jelenlegi nem fenntartható folyamatok társadalmi tudatosulása, a változás szükségességének megértése, annak elfogadása, hogy elkerülhetetlen a fenntartható fejlődés elveinek, megközelítéseinek érvényesítése a társadalmi-gazdasági fejlesztési programokban, a szociális problémák megoldásában, a termelési-fogyasztási folyamatokban, a környezeti erőforrás-gazdálkodásban. A fenntarthatóság megkövetelte integráció eltér az ágazati integráció szükségességétől és az egész társadalmi (politikai), környezeti, gazdasági rendszer egyidejű fenntarthatóságát, így teljes társadalmi beágyazottságát igényli.
Most (is), azaz erős, szolgáló, védelmező, közszolgálati, – ne féljünk kimondani/leírni – állami intézmények léte/fenntartása iránti igény idején megint szükség mutatkozik a megközelítések, felelősségek, megoldási javaslatok és minták sokféleségére. Arra, hogy az intézményi innováció (reziliencia) is működjék.‖
A reziliencia ‘anyja‘, a Nobel díjas közgazdász, Elinor Ostrom, akinek munkásságát – egyedül vagy társzerzővel – többször felidézzük a következőkben, amikor megpróbáljuk megérteni, és vizsgálódási területünkre adaptálni e látszólag újszerű, valójában inkább a jog számára újdonságot jelentő megközelítés lényegét. Egyre többen írnak az Ostrom házaspár (Elinor és Vincent) életművéről125, amely cikkek egyike a társadalmi-ökológiai rendszerek (socio-ecological systems (SES)) fenntarthatóságára vonatkozó tanulmányokat foglalta magában. Ez a rendszerszemlélet az ökológiai, technológiai, társadalmi. gazdasági és politikai tényezők közötti közrehatás integrált tanulmányozását jelenti, és a kérdések közül az egyik lényegi kérdés, vajon az adott erőforrás használói invesztálnak-e időt és energiát abba, hogy a közlegelők ismer tragédiáját megváltoztassák. A kutatók szerint a személyek és környezetük közötti kölcsönhatás révén juthatunk el addig, hogy kizsákmányoljuk vagy megőrizzük a természeti erőforrásokat. Külön kiemelést érdeme, hogy a SES keretek között a kormányzati rendszerek úgy alakulnak, mint kormányzati és nem kormányzati szervezetek és kapcsolt társaságaik, egyesületeik hálózata. Ez egyben az un. policentrikusság megvalósulását is jelenti.
„Mi a SES? Olyan ökológiai rendszer, amely bonyolult módon illeszkedik egy vagy több társadalmi rendszerhez és egyben meghatározott azok által.... Általánosságban, a társadalmi rendszereket úgy értelmezhetjük, mint kölcsönösen egymástól függő organizmusokat. Mind a társadalmi, mind az ökológiai rendszer kölcsönös összefüggésben lévő egységeket tartalmaz, amelyek közösen működnek, és amelyeknek vannak közösen működő alrendszereik. A SES fogalommal a társadalmi rendszerek azon alrendszereire utalunk, amelyek az emberek közötti kölcsönös összefüggésben
125 TOONEN, Theo: Mint pl az a cikk, amelyet e bekezdésben összegeztünk: TOONEN, Theo: Resilience in Public Administration: The Work of Elinor and Vincent Ostrom from a Public Administration Perspective, Public Administration Review, Volume 70, Issue 2, March/April 2010, 193–202 oldalak
lévő kapcsolatokat kezelik a biofizikai és nem-emberi biológiai rendszerekkel való kapcsolatokban. Egy egyszerű példa, amikor egy halász magatartása a másik halász magatartásának kimenetelét változtatja meg, amikor hatással van a biofizikai és nem-emberi biológiai egységekre, amelyek a dinamikus, élő halállományokat jelentik. ...
Amikor a társadalmi és ökológiai rendszerek ennyire összefüggenek, az egész SES egy komplex, adaptív rendszer, számos alrendszert foglalva magában, amelyek egyben számos nagyobb rendszerbe is beleágyazódnak.‖126
A fenntarthatatlanság jeleire adott társadalmi válaszokra egész tudományterület alakult ki. Ennek egyik ismérve a policentrikusság, amely elősegíti a rendszerek adaptív kapacitásának erősítését. Ugyancsak Ostrom írja127:
„A párhuzamos adaptív rendszereket meg kell őrizni egy policentrikus kormányzati rendszerben, figyelemmel egyben a nagyobb rendszer szempontjaira is. A policentrikus rendszer alatt azt értem, hogy a polgárok képesek megszervezni nemcsak egy, hanem több kormányzó hatóságot különböző szinteken… Minden egységnek jelentős függetlensége van arra, hogy alkosson és végrehajtson szabályokat egy meghatározott hatáskörben, egy meghatározott földrajzi területre. Az önmagukat szervező kormányzási rendszerek ebben a rendszerben lehetnek sajátos kerületek, magánegyesületek vagy önkormányzatok részei. Ezek hálózatot alkotnak az általános kormányzás több szintjén, megteremtve a polgári méltányosságot, de akár a büntetőbíróságok rendszerét is.
…
A policentrikus rendszerben minden közös erőforrás rendelkezik valamely hatósággal, amelyik legalábbis az adott erőforrás használatára vonatkozó szabályok egy részét megalkotja.
…
A policentrikus rendszerek önmagukban és komplex adaptív rendszerek, anélkül is, hogy lenne egy domináns központi hatóság.
…
A közlegelők tragédiájával szembenézni nem könnyű és soha nem is befejezhető feladat. Most már tudjuk azonban, hogy akik ezen erőforrásoktól függenek, nincsenek örökre a helyzetek csapdájába zárva, amelyek az idő múlásával csak rosszabbodni fognak, hanem fel kell ismernünk, hogy a kormányzás gyakran adaptív rendszer, magába foglalva a szereplők sokféleségét különböző szinteken. Ezek a rendszerek nagyon zavarosnak látszanak és nehéz megérteni őket. … ki kell alakítanunk a komplex adaptív rendszerek jobb elméleteit, különösen azokat, amelyek bebizonyították, hogy képesek hosszú időn át használni a megújuló természeti erőforrásokat.‖
A szerzők által most feltárt, bemutatott rendszerek példái jobbára kisebb közösségek által alkotott rendszerekről szólnak, sokban emlékeztetve a fenntarthatóság jogánál idézett Weeremartry hazai (Sri Lanka) példáira, vagy pedig Schumacher klasszikusára128. Az utóbbi írja: „A bölcsesség azt jelenti, hogy a tudomány új irányt
126 ANDERIES, John M., JANSSEN, Marco A., and OSTROM, Elinor: A Framework to Analyze the Robustness of Social-ecological Systems from an Institutional Perspective, Ecology and Society, 2004, vol. 9 no. 1, Art. 18. http://www.ecologyandsociety.org/vol9/iss1/art18, az internetes elérhetőségnél oldalszám nem szerepel
127 OSTROM, Elinor: Coping with tragedies of the commons, Annual Review of Political Sciences 1999.
vol. 2, letöltve: www.annualreviews.org, 528.old.
128 SCHUMACHER, Ernst F.: A kicsi szép, KJK Budapest, 1991. 33. és 35. old.
vesz: a szerves, a gyengéd, az erőszakmentes, az elegáns és szép dolgok felé... Mit kívánunk valójában a tudósoktól és a mérnököktől? Talán ezt válaszolnám: olyan módszerekre és felszerelésekre van szükségünk, amelyek
elég olcsók ahhoz, hogy gyakorlatilag mindenki számára elérhetők legyenek, kis léptékben alkalmazhatók, és
összeegyeztethetők az ember alkotásigényével.‖
Majd kiemeli:
„A kisléptékű műveletek számuktól függetlenül mindig kevésbé ártalmasak a természeti környezetre, mind a nagyléptékűek, pusztán csak azért, mert saját erejük kicsi a természet regeneráló erejéhez képest.‖
Schumacher és a SES, illetve policentrikusság egymáshoz közeli szemléleteket testesítenek meg.
Ostrom és szerzőtársai írták129:
„A reziliencia, amely hasonló koncepció, mint az erőteljesség (robustness), az ökológia által kifejlesztett gondolat (Holling 1973), és arra szolgál, hogy mérje azokat a változásokat vagy zavaró hatásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy átalakítsa az adott rendszert az egyik egymást erősítő folyamatból és rendszerből egy másfajta rendszerbe és folyamatba. … A reziliencia elméletének legújabb folyamatai hangsúlyozzák az adaptivitás képességet, és a változás köreit, amelyek számos szinten keresztül érvényesülnek (Gunderson and Holling 2002). ...
Minden ilyen rendszer három kérdésre kell figyeljen:
1) az együttműködés és a közös cselekvés képessége a társadalmi rendszerekben fenntartandó,
2) az ökológiai rendszerek dinamikusak, amint azok a játékszabályok is, amelyeket a rendszerek szereplői egymással szemben alkalmaznak, és
3) az ökológiai rendszerek elfoglalhatnak több stabil állapotot és gyorsan mozognak ezek között.‖
Elsőre talán meglepőnek tűnik, de valójában nagyonis komoly üzenetet hordoz e forrásból származó utolsó idézet: „Azt mondhatjuk, hogy a társadalmi rendszer képessége, hogy fennmaradjon az ökológiai összeomlás ellenére, annak a jele, hogy a rendszernek nagyon kicsi az adaptivitási kapacitása az adott ökológiai rendszer felé.
Ahelyett, hogy az alapul szolgáló erőforrás rendszer összeomlásának megakadályozásán munkálkodna, a társadalmi rendszer fenntartja önmagát és körülnéz, milyen más erőforrást lehetne kizsákmányolni.‖ A lényeg éppen az utóbbi megállapítás, amely valójában az ember – mondjuk ki - mintegy ‘élősködő‘ természetére utal, ami majd az etikai részben a katolikus egyház úgy fogalmaz, mint a teremtésbeni szerep elárulását. A társadalmi rendszer ugyanis nem magát próbálja meg átalakítani, igazítani a megváltozott feltételekhez, hanem a feltételeket akarja a maga számára megváltoztatni – kissé olyan ez, mint a sáskajárás, amikor egy lepusztított földet nem újra művelünk, hanem másikat is felemésztünk. Ez valóban elszigetelt és egyes fajokra jellemző jelenség az ökológiában, de általános jellemzővé vált a mai társadalmakban.
129 ANDERIES, John M., JANSSEN, Marco A., and OSTROM, Elinor: A Framework to Analyze the Robustness of Social-ecological Systems from an Institutional Perspective, Ecology and Society, 2004, vol. 9 no. 1, Art. 18. http://www.ecologyandsociety.org/vol9/iss1/art18, az internetes elérhetőségnél oldalszám nem szerepel
Legújabban ugyanezt a fogalmat így kapjuk meg – lényege teljesen azonos a megelőzővel130: „Reziliencia - A rendszer egészének és részeinek azon képessége, amellyel a veszélyeztető jelenségek hatásait előre látja, elnyeli, azokhoz alkalmazkodik és helyreállítja magát, időben és hatékonyan, miközben megőrzi, helyreállítja vagy javítja saját alaprendszerét és lényegi funkcióit.‖
Ugyanitt131: „Reziliencia, egy olyan megközelítés, amelyik alapvetően arra összpontosít, hogy egy rendszer, közösség vagy egyén mit kezd a zavarással és a meglepetéssel
... A reziliencia perspektíváit alkalmazni lehet az emberi-környezeti rendszerek dinamikájának megfelelő megértésére, amint azok reagálnak a különböző zavarásokra.
...
A társadalmi-ökológiai rendszerekben (amit úgy vizsgálunk, mint a különböző interaktív cselekvéseket az ember és a számára alapul szolgáló ökoszisztéma között) a reziliencia három tulajdonságot jelent: a változásnak azt a mennyiségét, amire a rendszer képes miközben fenntartja struktúráját és funkcióit; az újjászerveződés képességét; és azt, hogy milyen mértékben képes tanulási és adaptálási képességeket kialakítani.
A rezilienciát úgy is tekinthetjük, mint egy dinamikus rendszert az emberi tevékenységhez kötötten, amelyet kifejez az a képessége, hogy miként kezeli a kockázatokat és zavarásokat, miként reagál a bizonytalanra és a jövendő változásokra, az adaptálódás, a kezelés, a tanulás és innováció képességét, illetve a vezetési képesség fejlesztését.
A reziliens megközelítés négy kulcsot ad az extrém helyzetekkel való együttélésre:
először, holisztikus keretet ad a kapcsolódó társadalmi-ökológiai rendszerek kockázatértékeléseinek; másodszor, hangsúlyt ad a kockázatok és zavarások kezelési képességének; harmadszor, segít feltárni a lehetőségeket a bizonytalanra és a jövendő változásokra való felkészüléshez; és negyedszer, azonosítja azokat a tényezőket, amelyet képessé tesznek proaktív válaszok megalkotására.
...
A reziliencia és kormányzás kérdésének legújabb munkái a tudományos kommunikációra irányultak, amelyek a szereplők között jelennek meg, illetve a határozathozatal teljességének mélységére. Ezen megközelítések támogatására azzal érvelnek, hogy az inkluzív kormányzati lehetőségek nagyobb flexibilitást adnak, illetve pótlólagos előnyöket biztosítanak a decentralizációhoz.‖
130 O‘BRIEN, Karen (Norway), PELLING, Mark (UK), PATWARDHAN, Anand (India): Managing the Risks of Extreme Events and Disasters to Advance Climate Change Adaptation Special Report of the Intergovernmental Panel on Climate Change, 8. Toward a Sustainable and Resilient Future, Coordinating Lead Authors: Karen O‘Brien (Norway), Mark Pelling (UK), Anand Patwardhan (India): Cambridge University Press Information on this title: www.cambridge.org/9781107607804 © Intergovernmental Panel on Climate Change 2012, 563. old.
131 O‘BRIEN, Karen (Norway), PELLING, Mark (UK), PATWARDHAN, Anand (India): Managing the Risks of Extreme Events and Disasters to Advance Climate Change Adaptation Special Report of the Intergovernmental Panel on Climate Change, 8. Toward a Sustainable and Resilient Future, Coordinating Lead Authors: Karen O‘Brien (Norway), Mark Pelling (UK), Anand Patwardhan (India): Cambridge University Press Information on this title: www.cambridge.org/9781107607804 © Intergovernmental Panel on Climate Change 2012, 453. old.
Többen és többféleképpen próbálják a reziliencia lényegét meghatározni. Ezek között egy másik, lényegében az eddigieknek megfelelő vonulat az ötletadó szerzőktől132, immár a döntéshozatali rendszerek alakítására való újabb utalással: „Az olyan rendszereknél, amelyek valóban komplexek, szükség van arra, hogy megértsük a szervezés és újjászervezés eljárásait, beleértve az összeomlás esetét és azt, mi történik az összeomlást követően....
A komplex adaptív rendszerek komplexitásának értékelésére szolgáló egyik koncepció a reziliencia. A rezilienciát úgy is meghatározhatjuk, mint a bomlásnak azon mértékét, amely ahhoz szükséges, hogy a rendszer a stabilitás egyik területéről egy másikba lépjen. ... A rezilienciát arra használták, hogy megértsék, miként lehet javítani a management rendszereket, hogy csökkenjen az ökoszisztéma sérülékenysége.‖
Ismét más szerző, kissé eltérő, de alapjaiban az eddigieknek megfelelő megfogalmazásával zárjuk a vizsgálódási kört. A Szerző133 az 1958-as Minamata-betegségre alapozott Kogai elmélettel kapcsolja össze a rezilienciát, amelyet 1972-ben Jun Ui tett közzé (és amelyik az externáliák gondolatára hajaz). „Ui volt az első modernkori elmélet szerzője, amelyik megkísérelte megmagyarázni a biológiai és fizikai költségek elmozdításának problémáját, amely az ökológiai rendszereken keresztül időben és térben valósul meg, az előnyt élvezők csoportjától az áldozatok másik csoportjáig...‖ A szerző kitünő példával illusztrálta a mai hasonló jelenségeket:
„Gondolhatunk a klímaváltozás biológiai, fizikai, illetve társadalmi-gazdasági költségeinek elrendeződésére valami hasonló módon, mintha ötletszerűen kézigránátokat dobálnánk a jövőbe, nem tudva arról vagy egyáltalán figyelve arra.
mikor és hol esnek a földre, és kit ölnek vagy sebesítenek meg, amikor felrobbannak.‖
A példa elég érzékletes, de igaz.
A klímaváltozással foglalkozva írja a szerző, de szélesebb értelemben is elfogadható következtetés: „Az adaptáció a kulcskérdés és nem a kezelés.‖ Majd zárásként, következtetésként: ... együttműködő megoldásokat keresünk, amelyek a közös érdekek felismerésén és az együttes előnyökön alapulnak, és a kommunikáció és koordináció révén valósulnak meg. Az együttműködés ilyen közös érdekei vagy szerves okai között vannak: a közvetlen ökológiai egymásra utaltság; a kereskedelem; a megosztott kulturális örökség; a történeti gyökerek; közös éghajlati körülmények; közös fenyegetettség, stb.‖
Mielőtt mindezekre nézve vizsgált tárgyunk számára vonnék le immár következtetéseket, visszatérek egy régi, jól ismert szerzőhöz, és az ő érveléséhez – nem más, mint Schumacher134 -, aki így összegezte gondolatait: „ A fenti megfontolások adják a hátteret ahhoz, hogy kísérletet tegyek a nagyméretű szervezetek elméletének megfogalmazásához. Ezt most olyan formában teszem, hogy felállítok öt alapelvet.
Az első alapelvet a szubszidiaritás elvének vagy a segédfunkciók elvének nevezik ... A magasabb szintnek nem szabad magába olvasztania az alacsonyabb szint szerepkörét...
132 OSTROM, Elinor and JANSSEN, Marco A.: Chapter 13: Multi-level Governance and Resilience of Social-Ecological Systems in Max Spoor (ed.), Globalisation, Poverty and Conflict, Kluwer Academic Publishers, 2004, 246-247. old
133 HAYES, Peter: Resilience as Emergent Behavior, Hastings West-Northwest Journal of Environmental Law and Policy, vol, 15, no 1, winter, 2009, 176-179. old
134 SCHUMACHER, Ernst F.: A kicsi szép, KJK Budapest, 1991. 250-259. old
... szükség van egy másik elv betartására is. Ezt az elvet a védelmezés elvének fogjuk nevezni ... ez az elv nagyon jól leírja a központi hatóságoknak az alsóbb alakulatokkal szembeni egyik legfontosabb kötelezettségét. A jó kormányzat mindig csak kivételesen avatkozik bele a dolgokba...
A harmadik elv az azonosítás elve. Valamennyi alsóbb egységnek rendelkeznie kell eredményszámlával és vagyonmérleggel...
Most pedig rátérek a negyedik alapelvre, amelyet az ösztönzés elvének lehetne nevezni.... Bármint legyen is, a nagy szervezetek egészsége rendkívüli módon függ attól, hogy e szervezetek mennyire képesek eleget tenni az ösztönzés elvének...
Ötödik és utolsó elvem a középaxióma elve... (amiben a vállalkozói szellem is helyet kap – Szerző megjegyzése) Valami köztes dologra volna szükség, egy középaxiómára, olyan felsőbb rendelkezésre, amely mégsem egészen rendelkezés.‖
Összegzésünket kezdjük azzal, hogy a reziliencia lényege tehát a válsághelyzetekhez való adaptáció, illetve a rugalmas reakció képessége, amely számos elemet foglal magába, a rendszerszemlélet, az elővigyázatosság, a kockázatmanagement, az alkalmazkodás, a rugalmasság, az együttműködés, a társadalom bevonása, a szubszidiaritás, az integráció, a komplex eszközrendszer, és adaptivitás, adaptivitás, adaptivitás ..., illetve új fogalmak, új elemek, mint a policentrikusság, ami ebben az összefüggésben változatosságot is jelent. Egyszerre ismerős fogalmak, amelyeknek legfőbb újdonsága, hogy ilyen csoportosításban és összefüggésben jelennek meg, és ezért tűnnek idegennek.
Amikor azt mondom, ismerős fogalmak és ismerős eszközök, akkor erre is szolgálhatunk példával, kiindulva a fenntartható fejlődésből, eljutva a megvalósítás mindennapjaiig, miközben ugyan a reziliencia vagy policentrikusság mint fogalom önmagában nem, de mint tartalom mégis megjelenik. ‖Összegezve az előbbieket megállapíthatjuk, hogy a fenntartható fejlődést akkor szolgáljuk, ha csökkentjük a gazdaság szívó hatását, és egységnyi (növekvő mértékben megújuló) erőforrással minél több jóléti szolgáltatást nyújtó terméket gyártunk. A fenntartható fejlődés felé való átmenetet segítjük, ha a gazdaság nyitott láncait zárjuk és egyre több visszacsatoló hurkot építünk be termelésünkbe, fogyasztásunkba, csökkentve ezzel a magasabb entrópia, a rendezetlenség állapotába való kerülést. Fontos követelmény, hogy a fenntarthatóságot szolgáló lépésünket a folyamat minél korábbi fázisában megtegyük.
(Hatásosabban szolgálja a fenntarthatóságot pl. egy megújuló üzemanyagot felhasználó motor, mint egy katalizátorral felszerelt autó.) A fenntartható fejlődés megvalósulása hosszú távú, globális feladat. A megvalósításhoz azonban szükséges a program szintjeinek meghatározása és a feladatok megfogalmazása a kisközösségek, a családok, sőt az egyes emberek szintjéig.‖135
Más-e tehát a reziliencia, mint a fenntarthatóság? Ennek ellentetje, vagy éppen párja, kisegítője? Esetleg eszköze? Ugyanarra a gondolati körre újabb fogalmat alkalmazunk, amit még nem koptattak el? Minden kérdésre lehetne többféle választ adni. A magam
Más-e tehát a reziliencia, mint a fenntarthatóság? Ennek ellentetje, vagy éppen párja, kisegítője? Esetleg eszköze? Ugyanarra a gondolati körre újabb fogalmat alkalmazunk, amit még nem koptattak el? Minden kérdésre lehetne többféle választ adni. A magam