A fenntarthatóság gondolatában, akár annak politikai, akár jogi vonatkozásait vizsgáljuk, újra és újra, minden szerzőnél és minden dokumentumban valamilyen formában visszatérnek az etikai kérdések, ezen belül is különösen az ember erkölcsi felfogásának alapvető hibái, erkölcsi felelőssége és az etikai hozzáállás megváltoztatásának igénye. „A Nyugat régi filozófiai hagyománya szerint az emberek egymaguk sajátos értéket képviselnek, mégpedig a racionalitás tulajdonságát. Ezt a hagyományt megtaláljuk Platónnál és Arisztotelésznél, és az egész Nyugati filozófián átívelően, a mai napig, amikor még mindig elfogadott doktrína, holott egyre többen kérdőjelezik meg létét a huszadik század második felében (Passmore 1975, White 1967). Egy befolyásos példára utalva csupán, Kant híres érvelése szerint csak az emberi személyek érdemelnek tiszteletet. (Kant 1949, 434–5).‖140
A Római Klub egyik meghatározó személyisége ugyanerről így nyilatkozott: „A nyugati észjárás számára a természetnek csak ez a használhatósági szempontból történő megközelítése tűnt elfogadhatónak. Eszerint az értékek kizárólagos hordozója az ember, mivel egyedül ő tudhatja az értékeket befogadni, és ennek következtében elégedettséget vagy szorongást érezni.‖141
Az erkölcsi szabályok, ezzel együtt a hagyományok, tradíciók életünk szerves részét jelentik. Igaz ez a vallási, kulturális, viselkedési hagyományokra (a Karácsony megünneplésének módja, a köszönés társaságban, stb.), de még inkább igaz kell legyen azon tradíciókra, amelyek a természeti erőforrások kezelésével, szélesebb értelemben a környezetvédelemmel kapcsolatosak. Manapság, amikor a jogi szabályozás távolról sem kielégítő, indokolt és kívánatos lenne a magatartási szabályok más formáit is elővenni.
Az etikának, vagy ehhez kapcsolódóan a tradíciónak tehát normatív, szabályozási tartalmát vizsgálhatjuk elsődlegesen, azon belül is a környezettel kapcsolatos hagyományok szerepét és megjelenését. Ennél is veszem a bátorságot ahhoz, hogy bővebben foglalkozzam a katolikus egyház által e téma kapcsán közvetített etikai üzenettel, mint az erkölcsi felfogás alakulásának, illetve kikristályosodásának szép példájával.
A katolikus egyház az utóbbi évtizedekben – különösen igaz ez II. János-Pál pápaságától – ugyanis egyre nagyobb figyelmet fordít a környezetvédelemre.
Mondhatjuk persze azt is, hogy mára egyszerűen lehetetlen lenne nem foglalkozni e kérdéssel, de mondhatjuk azt is, hogy ez a téma a kezdetektől fogva – értve ezalatt valóban a történelmi kezdeteket – ott van, látens módon létezik a katolicizmusban, csupán nem volt időszerű, szükséges erre olyan nagy figyelmet fordítani, mint manapság. Minden bizonnyal mindkét válasz helyes. Így, a fentiek szerint, élve a kutatói önállóság lehetőségével, nem vállalom fel az etikai kérdések mindenoldalú tárgyalását – amelyhez kötetek kellenének – hanem maradok a választott területen, hangsúlyozva,
140 DAVISON, Scott A.: A Natural Law Based Environmental Ethics, Ethics & the Environment, 14(1) 2009 Indiana University Press, 7.old.
141 LÁSZLÓ Ervin: Világváltás, Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2008, 91. old
hogy más etikai felfogások sem állnak messzebb ettől, sőt esetenként legfeljebb még radikálisabbak.
A vallási felfogásokban megjelenő környezetvédelmi hagyományok szép példáját teszi közzé a Gabčikovo-Nagymaros ítélethez fűzött különvéleményében a Nemzetközi Jogi Bíróság alelnöke, Weeramantry, aki a mai nemzetközi környezetjog egyik alapvető elvét veti össze egy más világvallás, a buddhizmus eszméivel142: „Másoknak ártalmat nem okozni és ebből adódóan sic utere tuo ut alienum non laedas - központi fogalom ez a buddhizmusban. Ugyanakkor jól átültethető volt a környezetvédelmi megközelítésre. Az
„alienum”-ot a buddhizmus ebben az összefüggésben a jövő nemzedékekre, valamint az emberen túl a természeti rend egyéb összetevőire is kiterjesztené, hiszen a kötelesség buddhista felfogásának hihetetlenül nagy a terjedelme.‖ Számos más példa ismertetését követően megállapítja: „A hagyományos bölcselet, amely ösztönzést nyújtott az ókori jogrendek számára, képes volt az ilyen problémák kezelésére.‖ A párhuzam világos, hiszen az elv, az eszme ott van, működik, természetes része az emberi gondolkodásnak, a vallásnak, nem is kell erről külön beszélni. Mindez az elmúlt évtizedekig így is igaz, de a XX. század olyan negatív irányú változást hozott, amelyet már nem képes a hagyományos, józan emberi viselkedés feloldani. Mindezekre már fentebb is utaltunk, de e fejezetben is alá kell húzni.
Az ember környezethez való viszonya, a természeti erőforrások kiaknázása, a földművelés módszerei, stb., mind az etikai felfogás, illetve az ahhoz kapcsolódó hagyományok által alakultak. Talán a legismertebb ilyen esetek az amerikai Vadnyugat történetében a fák és totemek. Az amerikai indiánok a fákra, mint értékes erőkre tekintettek, vagy másik példánk, hogy nekik és e tekintetben a róluk alkotott európai képnek is szimbóluma a totemoszlop. Ezeknek jelentős társadalmi, gazdasági és törzsi vonatkozásaik voltak, utalnak a törzs eredet-legendájára, az ősökre – farkasok, medvék, hódok, stb. Azt is közvetítették, hogy az indiánok mindig közeli viszonyban voltak a természettel.
De miért is olyan fontosak az etikai nézetek vagy akár a hagyományok? Egy ismert amerikai környezetvédőt, Wendell Berry-t, idézik, amikor azt mondta: ―Környezeti problémáink … gyökereiket tekintve nem politikaiak, hanem kulturálisak … országunkat nem a rossz politika rombolja le, hanem a rossz életmód, életszemlélet‖143. A kultúra meghatározza, miként viszonyulunk a természetes világhoz és miként értékeljük azt. A fenti állítás tehát az ember társadalmi szerepét, műveltségét, megközelítésmódját állítja a középpontba, függetlenül lelkiismereti beállítottságától.
Már említettem, hogy számos un. őslakos kultúra elismeri és tiszteli az ökoszisztéma elemeit, a fák és állatok szellemeit, és teszi ezt a mai napig. Ez az életszemlélet nem rombolja a környezetet, elfogadja, hogy vele együtt, illetve abban él, annak szerves része. Az un. nyugati kultúrák ellenben az individualizmus és elidegenedés felé mozognak, az ‗okszerű‘ döntéshozatalt, a gazdasági ésszerűséget, a ‗racionalizmust‘ és materializmust hangsúlyozzák, amelytől egyre távolabb kerülnek az adott pillanatban anyagi hasznot nem hajtó szempontok, értékek. A keleti kultúrákban ugyanakkor még mindig nagy értéke van a közösségi szükségleteknek és a holisztikus szemléletnek. Ha
142WEERAMANTRY különvéleménye l. www.icj-cij.org
143 Az idézet megtalálható a ‘Spirits and Nature‘ kötetben (ed. by Rockefeller, Steven C, and John C.
Elder, Boston, Beacon Press, 1992, p. 30
az emberi kultúrát elválasztjuk a környezettől, az ökoszisztémától, elveszítjük a kontaktust, és ezzel elveszítjük a környezettel kapcsolatos tudást is és a környezeti értékek tiszteletét.
A környezeti etikával kapcsolatban egyetértünk a Szerző összegzésével és vesszük a bátorságot az etikai harmadik ágának közelebbi vizsgálatára: „Három alapvető ágát különböztethetjük meg a jog és a jogrendszerek fejlődésének. Először azokat a szabályokat, amelyeket a társadalom kialakít saját működése érdekében … mások egyszerűen a túlélés szabályai… A második a szabályozó akaratának megnyilvánulása
… A harmadik a vallási szabály.‖144
Tekintettel arra, hogy az emberiség életfelfogását nagymértékben befolyásolják a vallások, az ilyen nézőpontokat vizsgálom elsőként. A vallások ugyancsak a hagyományokra épülnek, ezért a környezethez való viszony terén is értékes forrásaink lehetnek a vallási nézetek. Egy keresztény szemléletű környezetvédelmi európai szervezet (European Christian Environmental Network), amely különböző keresztény egyházak közös szervezete, 2005-ös jelentésében olvashatjuk a következőket145: ―A keresztény tradíciók rendkívül gazdagok annak leírásában, mi az ember szerepe és felelőssége a Teremtés kapcsán. Neveznek minket teremtményeknek, szolgáknak, pásztoroknak, prófétáknak, királyoknak és együttműködőknek. Fel kell ismernünk az emberi uralom által okozott károkat. Tudnunk kell, hogy Isten minden embernek, akit az Isten képére és hasonlatosságára teremtett, olyan felelősséget és szerepet adott, hogy a teremtés papjai legyenek és az Isten munkatársai (Teremtés könyve 1:28) … A természeti erőforrások kezelése során, amikor azokat emberi árukká és szolgáltatásokká alakítjuk, elvesszük Isten ajándékát és elfogadjuk az ennek átalakításában megjelenő felelősségünket.‖
A következőkben tehát némileg önkényesen kiválasztom a katolikus etikai felfogást, mégpedig annak is a fenntarthatósághoz szorosan kapcsolódó elemeit, amelyekben közvetlenül ki lehet mutatni mindazokat az alapvető etikai elemeket és az azokhoz kapcsolódó – számos esetben éppen jogi – következményeket, amely minden vallási meggyőződés nélkül is helyeselhetők. Tehát semmiképpen sem egyfajta vallási propagandáról van szó, hiszen egyrészt ugyanezek jobbára minden egyház felfogását közelebbről vizsgálva elmondhatók146, másrészt az értékelés lényegét mindennek a szabályozás megfelelő irányára, tehát valójában a fenntarthatóság etikai értelmezésének szabályozási leképezésére utaló következtetések adják. Az alábbi gondolatok közül sokan visszatükröződnek a nemzetközi politikai és jogi dokumentumokban, vagy akár a hazai jog legújabb fejleményeiben is – mint az Alaptörvény (l. később).
Az emlegetett vallási nézetekből felidézve a katolikus egyházon kívül mást is példaként, csupán jelzés-szerűen: A Környezet és Zsidó Élet Koalíciója elnevezésű, USA
144 ARMSTRONG, Adrian: Ethics and Justice for the Environment, Routledge 2012, 34. old.
145 The 2005 Assembly meeting in Basel - ―The Churches' Contribution to a Sustainable Europe‖ (8 May 2005 - A Call of the European Christian Environmental Network Assembly in Basel)
146 Erre nézve számos példát találhatunk a Felelősségünk a teremtett világért (szerk: JÁVOR Benedek) c.
kötetben, Védegylet füzetek, 2004. Budapest. Az UNEP is fontosnak tartotta a vallási hagyományok felidézését, l. Ethics & Agenda 21, szerk: Noel. J. Brown, UNEP 1994
székhelyű csoport fennállásának tizedik évfordulójára írt jelentésében147, 2002-ben felidézi: „Számos parancsolat (mitzvot), amit a Bibliában és a törvényekben (Talmud) találunk, arra szólítanak fel minket, hogy védjük azt, amire a zsidó hagyomány Isten teremtéseként tekint – és ez annak a fizikai világnak az összessége, amiben élünk. Bal tashchit (nem megy veszendőbe) megtanít minket, hogy őrizzünk meg erőforrásokat.
Shiluach ha-keyn (ne üldözd el az anyamadarat) megtanít minket, hogy védjünk meg minden fajt. Shmita (szent év) arra tanít minket, hogy a gazdasági igazságosság és ökológiai fenntarthatóság szorosan összetartoznak. És a Shabbat emlékeztet minket arra, hogy mi csak egy vagyunk a teremtésben.‖ Manfred Gerstenfeld148 is hivatkozott a zsidó hagyomány egyik alapvető elemére, amit e téren központi jelentőségűnek tart, ez a bal tashchit (nem megy veszendőbe): „Ezt a parancsot sokan tartják a környezeti kérdésekkel kapcsolatos tanítást központjának.‖
Amikor tehát egy vallási etikát választunk az egész közelebbi megvilágítására, nem feledkezünk meg arról sem, hogy egyre sürgetőbb a közös, globális erkölcsi rend erősítése. Erre utal László Ervin, akinek gondolatai választásunk helyes értelmezését inkább megerősíti: „A globális egymásra hatások és kölcsönös függés világában az uralkodó etika nem lehet helyi, regionális vagy etnikai. Az erkölcsi értékrendünk nem lehet pusztán keresztény, se zsidó, se moszlim, sem pedig hindu – minden etikára szükség van, ami az emberek viselkedését irányítja; planetáris etikának kell lennie. A hatékony planetáris etikát, a mindenki által erkölcsösnek és kívánatosnak tartott viselkedés formáit szabályokba kell foglalni.‖149
Annak illusztrálására, hogy a fenntarthatósággal való kapcsolat mennyire egyértelműen kimutatható, egy viszonylag friss hazai dokumentummal kezdjük a környezeti etikával való ismerkedést, az MKPK körlevelével150, amelyben számos, a téma gyökereit érintő lényegi megállapítás és tudományos szintű elemzés található mellett az Egyház számára is fogalmaznak meg üzeneteket:
„22. Egész gazdasági berendezkedésünk a korlátlan növekedésen és az ezt megteremtő kíméletlen piaci versenyen alapul. A növekedési kényszer egy véges térben, amilyen a Föld is, óhatatlanul problémákhoz vezet. Mivel a gazdasági, pénzügyi logika diktálja a politikai döntéseket és gyakran társadalmi értékítéleteinket is, ezért hajlamosak vagyunk eltekinteni a gazdasági növekedés azon közvetett költségeitől, amelyek más területeken, a természeti környezetben vagy a szociális szektorban hosszú távon jelentkeznek.…
28. Ha azonban az eszköz öncéllá válik, ha elfogadjuk a gazdasági logika kizárólagos érvényességét az élet egyre több területén, és a társadalom megszervezését az emberi élet értéke helyett a gazdasági teljesítmény által képviselt értékekre alapozzuk, akkor ez a magatartás kiszolgáltatottá tesz bennünket. ... A környezeti válság gyökere ugyanis – ahogyan azt II. János Pál pápa 1990-ben, a Béke Világnapjára írt Üzenetében is megfogalmazta – legnagyobbrészt erkölcsi természetű. …
169. ... A környezet megóvása több, mint a jelen és a jövő generációk méltó
147 L. további részleteket: www.coejl.org, illetve ezen a honlapon belül kifejezetten az adott dokumentum:
http://coejl.org/wordpress/wp-content/uploads/2011/08/TenYearReport.pdf, 5. old.
148 GERSTENFELD, Manfred: Jewish Environmental Studies: A New Field, Jerusalem Center for Public Affairs - Jewish Environmental Perspectives (No.1, April 2001)
149 LÁSZLÓ Ervin: Világváltás, Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2008, 88. old.
150MKPK: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2008. évének végén kiadott körlevele, ‘Felelősségünk a teremtett világért‘ címmel Lásd a körlevelet és a hozzá kapcsolódó tanulmányokat:
www.teremtesvedelem.hu
életkörülményeinek biztosítása, hiszen az ember Istennel, az emberekkel és a teremtett világgal való kapcsolata egységet alkot. A természeti környezet megóvása nem más, mint a közjó, vagyis az emberi méltóság védelme és előmozdítása.‖
Nem túlzás talán vizsgálódásunkat egy kicsit visszavezetni az időben, méghozzá jó 120 évvel, a Rerum Novarum151 által adott alapokra: gazdasági növekedés, szociális kérdések, erkölcsi bajok, emberi méltóság, közjó. Ezzel tehát nem azt kívánom mondani, mintha ez a nagy hatású dokumentum valóban környezetvédelmi lenne, hanem csupán azt, hogy megteremti az alapját a későbbi ilyen irányú gondolatoknak. Az enciklika kiemelkedő jelentősége ugyanis elsősorban az, hogy mozgásba kívánja hozni az egyházat társadalmi kérdések, különösen az akkor olyannyira fontos szociális kérdések, tulajdon, gazdaság tekintetében, és ebben a vonatkozásban a fenntartható fejlődés – természetesen akkor még fel sem vetődő – gondolatai számára is itt jelennek meg a közvetett alapok. Az enciklika már címében azt vetíti előre, hogy az ‘új dolgokkal‘ foglalkozik, tehát olyan kérdésekkel, amelyek évszázadokon át mintha nem kerültek volna az egyházpolitika homlokterébe. Az új kérdések, új dolgok azonban maguk is megújulnak – ez a természetük -, tehát azt kell eldönteni, vajon az enciklikával valami elkezdődött és folyamattá vált avagy egyszeri esetről van-e szó. Az igazság nyilván az előbbi, tehát az új dolgok mindig mások lesznek, egy kicsit hozzátéve a régihez, miközben meg is őrzik azt, ez a természetük, ettől ‘res novae‘.
Az enciklika után 40 évvel a Quadragesimo Anno152 új elemeket kapcsol az eredeti gondolatokhoz. Ezek legismertebbje a fenntartható fejlődés kapcsán oly sokat emlegetett kisegítés elve (principium subsidiaritatis), mégpedig a közjó érdekében153. Ez lesz az az alapelv, amelyet éppen a környezetvédelmi szabályozás adott az EU-nak, az Egységes Európai Okmányban, annak is környezetvédelmi címében, 1987-ben. A szubszidiaritás elvére külön fejezetben térünk vissza, annak természetesen mai és fenntarthatósághoz kapcsolódó értelmezését kutatva.
A világháborúk kora, a fasizmus, majd a kommunizmus előretörése elterelte a figyelmet a téma lehetőségéről is, más kérdések kötötték le az egyházat is, de hamarosan, már egyre erőteljesebb formában jelennek meg az emberi jogokra és a környezetre is közvetlenül vagy közvetve utaló tanítások, amint az ‘új dolgok‘ körét a világban megjelenő gondok egyre bővítik. A világháborút követő időszak az, amelyik a környezetvédelem fontosságát egyebekben is megalapozza, egyre inkább láthatóan világjelenséggé válik. E tekintetben mérföldkőnek számított a ‘Néma tavasz‘ kötet154 1962-ben, amelyik elsősorban a vegyszeres növényvédelem számos hátulütőjét pellengérezte ki. Sok szerző éppen ezt a könyvet tekinti az egész fenntarthatósági gondolat indítójának.
151 RERUM NOVARUM XIII. Leó pápa enciklikája, Róma, 1891. Itt jegyezzük meg, hogy a különböző egyházi dokumentumok alapvető, általam használt forrása minden esetben a www.katolikus.hu
152 QUADRAGESIMO ANNO XI. Pius pápa enciklikája, 1931
153 A szubszidiaritás elvéről és mindenirányú alapozásáról részletesen olvashatunk a Szubszidiaritás és szolidaritás az Európai Unióban c. kötetben, Agóra VI. (szerk.: FRIVALDSZKY János), OCIPE Magyarország és a Faludi Ferenc Akadémia kiadása, 2006
154 CARSON, Rachel: Néma tavasz, Katalizátor Iroda Budapest, 1995
Éppen ezért érdekes párhuzam – messze nem állítjuk, hogy közvetlen összefüggés, de jelzi azt az igényt, hogy válaszoljunk az idők szavára - a hatvanas évek elején a pápai enciklikák egyike, a Pacem in Terris155, és ami kiemelkedő jelentőségű, hogy fokozott mértékben kitér az emberi jogokra – mindkettő a II. világháborút követő időszak igénye. Nézzük azt a néhány gondolatot, amely a további időszak kezdetét jelenti:
„2. Mert a tudományok haladásából és a technikai találmányokból világosan tudjuk, hogy csodálatos rend uralkodik az élők világában és a természet erőiben ....
55. Továbbá a közjóban benne kell lennie mindannak, ami az egyes nemzeteket egyenként megilleti; de ezek legkevésbé sem határozzák meg a közjót minden részében.
...
75. Ezekből a megtárgyalt kérdésekből világosan kitűnik, hogy a mi korunkban az államok jogszolgáltatási rendje elsősorban azt követeli, hogy a főbb jogokat, amelyek az embereknek sajátjai, rövid és érthető szavakba sűrítve megfogalmazzák és az állam egyetemes alkotmányába bevegyék.‖
A tényleges környezetvédelmi alapozásra sem kell már sokat várni, két évvel később egy új pápa (VI. Pál) a környezet védelmére vonatkozó ezt követő egyházi hozzáállás alapjait is megadja – a Gaudium et Spes konstitúcióban156:
„36. ... Épp a teremtés tényéből következik ugyanis, hogy minden dolognak megvan a maga állaga, igazsága és jósága, megvannak a saját törvényei, és megvan a saját rendje:
ezeket az embernek tisztelnie kell, ismervén a tudományok és művészetek sajátos módszereit. … A teremtmény ugyanis a Teremtő nélkül elenyészik. ...
69. Isten a földet minden kincsével együtt minden ember és minden nép használatára rendelte. Ezért a teremtett javaknak méltányos arányban kell eljutniok mindenkihez a szeretettől kísért igazságosság vezetése mellett. ... Az embernek tehát, amikor a teremtett javakat használja, úgy kell tekintenie jogosan birtokolt vagyonát, hogy az nemcsak a sajátja, hanem egyúttal közös is, abban az értelemben, hogy ne csak önmagának, hanem másoknak is hasznára lehessen.‖
A fenti gondolatok nagyon sokban hasonlítanak a fenntarthatóság elvére, ennek is a generációk közötti és generáción belüli méltányosság gondolatára. Az ember felelőssége a teremtett világért - ebben pedig a környezetért is - egyre markánsabban jelenik meg a Vatikán megnyilatkozásaiban, és ez a gondolatmenet hamarosan folytatódik. A Populorum Progressio-ban157 is megfigyelhető a Rerum Novarumban megjelent gondolat továbbvitele, mégpedig a gazdaság, a gazdasági fejlődés korlátainak, felelősségének kiemelése révén. Ebben az enciklikában kifejezetten olyan elemek jelennek meg, amelyekkel párhuzamot vonhatunk az akkortájt érlelődő, de 1972-ben megvalósuló ENSZ Stockholmi Környezetvédelmi Világértekezletén vagy az EGK Párizsi Csúcskonferenciáján megfogalmazottakkal.
Tegyük hozzá, hogy a hatvanas évek végén, a tudomány részéről jelentkező figyelmeztetéseket követőn a társadalmi és nemzetközi érdeklődés mindinkább a bioszférát fenyegető veszélyek irányába fordult. Az olyan ökológiai katasztrófák, amilyen az 1967-ben Anglia, Belgium és Franciaország partjainál tapasztalható „fekete dagály ‖, melyet a Torrey Canyon olajszállító hajó balesete idézett elő, szintén a
155 PACEM IN TERRIS XXIII. János pápa enciklikája, 1963
156 GAUDIUM ET SPES VI. Pál, a II. Vatikáni Zsinat konstitúciója az Egyházról a mai világban, 1965
157 POPULORUM PROGRESSIO Enciklika (az emberek fejlődéséről), VI. Pál, 1967
nemzetközi együttműködés irányába fordították a figyelmet, és nemzetközi szabályozók elfogadásához vezettek.
Megjelenik a ’Föld űrhajó’ gondolat, amelynek értelmi szerzői az 1970-es Apollo 13 űrhajó katasztrófáját veszik alapul158: „Ugyanezen év (tehát 1970! – a Szerző) áprilisában egy sokkal nagyobb űrhajó szintén nagy veszélybe került. Mivel az életfenntartó rendszerek rosszul működtek, kifogyóban voltak az élethez szükséges feltételek, és a túlzottan nagyszámú utas fele éhezett. … Ez az űrhajó, amiről beszélünk, a ‘Föld űrhajó‘.‖
A Populorum Progressio enciklika szerint tehát:
„14. A fejlődés nem csupán gazdasági természetű, annak szolgálnia kell az egyes embert és minden embert. ...
21. Melyek a valóban emberi feltételek? emberi méltóság, közjó és a béke iránti vágy. ...
44. Háromféle kötelezettség: 1) kölcsönös szolidaritás; 2) társadalmi igazságosság; 3) egyetemes emberszeretet ....
76. A fejlődés nem csupán a jólét, hanem a szellemi és erkölcsi fejlődés is, amely az egész emberi faj előnyére válik.‖
A közjó és egyben a szolidaritás, illetve a gazdaság túlhajtott egyeduralma elleni fellépés együtt értelmezhető a békével. A szolidaritás eleinte a szegények, a fejlődő országok felé értelmezendő, majd később bővülni fog e gondolat a generációk közötti szolidaritás felé is, aminek fentebb már kimutattuk alapjait. A béke és a jólét – a magam
A közjó és egyben a szolidaritás, illetve a gazdaság túlhajtott egyeduralma elleni fellépés együtt értelmezhető a békével. A szolidaritás eleinte a szegények, a fejlődő országok felé értelmezendő, majd később bővülni fog e gondolat a generációk közötti szolidaritás felé is, aminek fentebb már kimutattuk alapjait. A béke és a jólét – a magam