„Si Lyra non lirasset, Lutherus non saltesset” – Ha Lyra nem zengett volna, Luther sem táncolt volna.51
Nicolaus de Lyra XIV. századi ferences szerzetes Vulgata kommentárjai olykor vitára késztették Luthert, de filológiai értelemben hozzájárultak a reformáció elõkészítésé-hez. Érzékelhetõ a kapcsolat egyes erazmista és protestáns bibliafordítások, sõt Erasmus és Luther munkái között is. A folytonosság csaknem ugyanolyan lényeges, mint az új elemek hatása. A kérdés azért is szót érdemel, mert a közvélekedés a mai napig szinte vizsgálódás nélkül kapcsolja a reformáció (vagy elõreformátorok) kez-deményezéseihez a Bibliával kapcsolatos eredményeket. Tény, hogy a protestantiz-mus kizárólag akkor tekintett érvényesnek bármiféle hittételt, ha az a Biblia alapján igazolható volt, mindent a Biblia „zsinórmértékével” kívánt mérni és mindent a Szentírás
„próbakövén” vizsgált. Jellemzi a bibliahasználat elvi és gyakorlati jelentõségét, hogy a zürichiek Zwingli reformátori munkásságának kezdetét a perikóparendszer félretételétõl, a „lectio continua”, a nemzeti nyelvû Szentírás folyamatos olvasásától és magyaráza-tától számítják.52 Luther fordítása azonban mégiscsak a tizennyolcadik volt a né-metnyelvû Bibliák sorában… Ami a magyar bibliafordítások ügyének elõmenetelét illeti, az egymást követõ korai, kéziratos részfordítások között ugyanúgy kimutatha-tó a folytonosság, mint ahogy a kódexek is hatottak a késõbbi, nyomtatásban megje-lent úgynevezett erazmista próbálkozásokra. Csapodi Csaba például a Jordánszky-és Érdy-kódex Pesti Gábor Jordánszky-és Sylvester János kiadványaira gyakorolt hatását állapí-totta meg,53 Mészöly Gedeon pedig a Müncheni-kódex részleteit ismerte föl a Döbrentei-kódexben, míg az utóbbival helyenként szó szerint azonosnak találta Komjáti Benedek Szent Pál fordítását.54 A szóbeliségben rögzült bibliai fordulatok szilárd meggyökerezését mutatja, hogy a XII. század második felében keletkezett Pray-kódex „ figura etymologicája,” a Halotti Beszéd jól ismert fordulata (a „halálnak halálával halsz”) a Jordánszky-kódexben és a Vizsolyi Bibliában (évszázadokkal ké-sõbb is) változatlanul maradt ránk, jóllehet az eredeti szövegben semmi nem indo-kolja a magyar változat hármas alliterációját.55
A vallási reform (és a Szentírás gyors terjedése) sokat köszönhetett egy „kom-munikációs forradalomnak,” a nyomdászat fellendülésével való idõbeli egybeesé-sének.56 Ezen a téren is a folytonosság jelentõségére utal, hogy Gutenberg talál-mánya kivétel nélkül ismert technikai részletek zseniális összekapcsolásán alapul, a kéziratok jellegzetességeit szorgosan utánzó nyomdászokban pedig csak két ge-neráció után tudatosult mesterségük eredetisége. Ráadásul a nagy tételben má-soltató reneszánsz könyvkereskedõk törték az utat, a „spekulációs céllal” elõállí-tott kéziratos mûveket módszeresen reklámozták és késõbb együttmûködtek a nyomdászokkal, gyakran maguk is nyomdászmûhelyt alapítottak.57
A nemzetközi szakirodalom ma már elveti „az írás vallásaként felfogott s a bibliai szöveg egyéni olvasásán alapuló protestantizmus, illetve a szó és hallás, tehát a papi közvetítés vallásának tartott katolicizmus” szembeállítását.58 A szóbeliség ugyanis soha nem szorult háttérbe a protestantizmusban sem, hiszen a biblikus tanítás szerint „a hit
52MÁRKUS Mihály: i.m. (Theológiai Szemle. 1985/6.) 344.
53Pesti Gábor (Krakkó, 1536.) és Sylvester János Újtestamentuma, (Sárvár-Újsziget, 1541.) Lásd: CSA
-PODY Csaba: A Jordánszky-kódex. Bu-dapest, Helikon, 1984. 16. (Kísérõ-tanulmány a hasonmás kiadáshoz.)
54Komjáti Benedek Szent Pál levelei, Krakkó, 1533. Idézi BOTTYÁN János:
A magyar Biblia évszázadai. Buda-pest, 1982. 17. és 35.
55 Az 1516 és 1519 között keletkezett Jordánszky-kódexben: „mert vala-mely napon ejendöl, halálnak halá-lával halsz meg.” A Vizsolyi Bibliában:
„Mert valamelly napon abban éien-dél, halálnac halaláual halsz.” Új pro-testáns fordításban: „a jó és rossz tu-dásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.” (1Móz 2,17) Lásd még: A. MOLNÁR Ferenc:
A legkorábbi magyar szövegemlékek.
Debrecen, 2005. 34-36.
56Köleséri Sámuel, a Váradi Biblia szövegének gondozója szerint: „A könyvnyomtató betûk, noha némák, de mégis hangosabban kiálthatnak az Isten népének füleiben a leghan-gosabban kiáltó tanítóknál.” G. SZA
-BÓ Botond: A debreceni nyomdászat évszázadai. Hitel, 1992/9. 26.
57Anthony GRAFTON: A humanista ol-vasás. In: Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban. i.m. 211–212. és 240.
58Guiglielmo CAVALLO – Roger CHARTIER
szerkesztõi bevezetése. Az olvasás kul-túrtörténete a nyugati világban. i.m. 37.
66 hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által”59. Az istentisztelet két fõ alkotó eleme közül azonban a protestantizmus valóban az igemagyarázó szerepet, a katolicizmus pedig az eucharisztiát hangsúlyozta jobban.60 Természetesen valamelyik alkotóelem eltérõ hangsúlya a két változatban nem jelenti azt, hogy bármelyikük mellõzte volna a látható Igét (eucharisztiát, az Úrvacsora sákramentumát) sem azt, hogy ne tekintené fundamentumának az írott és hallható Igét, a Szentírást. A hermeneutikai irodalom mindenesetre nyilvántartja „a kép és a szó, a szem és a fül, a látás és a hallás, a fény és a hang,” „vizualitás és oralitás”, látvány és látvány ellenesség, „pictura és scriptura”, képközpontúság és szóközpontúság, a „misztika és prófécia”, a „manifesztáció és prok-lamáció”, az „ikonolatria és bibliolatria” (képimádat és bibliaimádás) konfliktusait.61
Az eredendõ különbségeket felerõsítették a Tridenti Zsinat (1545–1563) határo-zatai, melyek a Biblia mellett a tradíciót is szentesítették, majd a latin Vulgatát nyilvá-nították a Szentírás egyedüli autentikus változatának, kijelentve, hogy a „szentség eléréséhez nincs szükség a szent szövegek közvetlen tanulmányozására.”62 A tridenti szövegek még nem tiltották a laikusok bibliaolvasását és a nemzeti nyelvû fordításo-kat, sõt IV. Pius 1564-ben „tudós és jámbor” embereknek, püspöki engedéllyel jóvá-hagyta az anyanyelvû Biblia olvasását. VIII. Kelemen pápa viszont 1593-ban vissza-vonta a püspökök mérlegelési jogkörét, a nemzeti nyelvû Szentírás engedélyezését, így a bibliafordítások ezután a tiltott könyvek jegyzékére kerültek. Káldi György sorai magyar nyelven is megvilágítják a heves válaszreakció hátterét: „Sokan … azt felelik, hogy õk sem Lutherrel, sem Kálvinussal nem gondolnak, hanem csak az egy Szent-íráshoz tartják magokat, meg nem gondolván, hogy az Írásnak hamis értelmébõl szár-maztak minden eretnekségek…”63 XIV. Benedek csak százötven évvel késõbb, 1757-ben engedélyezte a bibliafordítások használatát, addig a nép nyelvén még a miséken is kizárólag akkor énekelhették az evangéliumot, ha „magyarázat kísérte.”64 Egyes orszá-gokban, fõként Itáliában és Spanyolországban kétszáz éven át csak a klerikusok latin Bibliái lehettek használatban. Ehhez az állapothoz képest hatalmas fordulatot hozott a nemzeti nyelvû fordítások sorát közreadó francia reformkatolicizmus, a gallikaniz-mus, a janzenisták és az ún. „Port-Royal-i iskola” fellépése, akik minden katolikus erkölcsi kötelességének mondták a Szentírás olvasását. A francia püspökök ezután már a laikusok szabályozott és ellenõrzött olvasásának elvét támogatták. A helyzet fokozatosan enyhült, de a katolikus hívek és a Biblia kapcsolatának útjából meglehe-tõsen késõn, a II. Vatikáni Zsinat hatására hárult el minden akadály.65
Bár Péter Katalin kétségbe vonta „a Biblia olvastatása útján gyakorolt mûvelõ-déstörténeti hatást” a XVI. századi Magyarországon, az anyanyelvû protestáns nép-szerûsítõ kiadványok aranykorával kapcsolatban igen lényeges kérdésre irányította a figyelmet.66 Nem vizsgálta ugyanakkor a magyar könyvtermés biblikus összefüggé-seit, többek között a bibliai széphistóriák arányát sem. A téma szempontjából az sem mellékes, hogy Sylvester János társaihoz hasonlóan (Melanchthon szellemében) egye-nesen Újszövetsége elõkészítésének mondja nyelvtanát, Dévai Bíró Mátyás pedig szin-tén a Bibliához vezetõ szándékaival magyarázta helyesírási tankönyvének kiadását.67 A liturgia magyar vagy latin nyelvének döntõ hatásán túl, az oktatás (évszázadok távolából) jelentéktelennek tûnõ sajátságaiból is jellegzetes felekezetközi különb-ségek adódtak.
59Pál apostol Rómabeliekhez írott le-vele 10 fejezetének 17. verse.
60ZSINDELY Endre: i.m. 339.
61FABINY Tibor: A keresztény herme-neutika kérdései és története. Buda-pest, 1998. 80. és 92.
62 Dominique JULIA: Az olvasás és az el-lenreformáció. In: Az olvasás kultúr-története a nyugati világban. i.m. 268.
63ZVARA Edina: i.m. 222.
64Dominique JULIA: Az olvasás és az el-lenreformáció. In: Az olvasás kultúr-története a nyugati világban. i.m . 273.
65 Lásd pl. a Katolikus Lexikon megjegy-zését a Szentírás olvasásának szabá-lyairól és a bibliatársulatokról. Ma-gyar Katolikus Lexikon. Budapest, 1993. 825.
66PÉTER Katalin: i.m. 1024.
67 „Üdvösnek véltem, mielõtt mûvemet, a magyar nyelvû Új testamentumot közreadnám, megírjam ezt az elõta-nulmányt” – írja Sylvester János (a Grammatica Hungarolatina, 1539.) la-tin nyelvû ajánlásában. „Hogy ak kösség es olvashassa a Szent irást, nagy segétséget tésznek am mi nyelvönkre fordított könyvek. De az irásra ab be-tûnek esmerete, és az olvasásnak tu-dása utonk. Meg kell azért azt nekönk tanulnunk, hogy olvashassuk mind-nyájan az Szent irást” – mondja Dé-vai Bíró Mátyás (Ortographia Ungarica, 1549.). Mindkét elõszót idé-zi: SEBESTYÉN Árpád: Régi bibliafordí-tásaink hatása nyelvünk fejlõdésére. In:
Történelem, régészet, néprajz. Tanulmá-nyok Farkas József tiszteletére. Debre-cen, 1991. 473.
68 Kazinczy Ferenc levelezése. Budapest, 1880. 1.k. 395–396.
Biblia és olvasás
Napjainkban igen sokan a reformátusság etnikai összetételére vezetik vissza a 67
„kálvinizmus, mint magyar vallás” XVIII. századi közhelyét. Kazinczy viszont azt írja: „A’ kálvinista Universalis nyelve a’ Magyar … Én ennek forrását az Oskolák-ban találom.”68 Ez az állítás meglehetõsen merészen hat, mert a latin tanítási nyelv magyarra váltása református közegben is komoly nehézségekkel járt a XVIII. szá-zad végén.69 Neveléstörténeti források mégis megerõsítik Kazinczy állítását, Báróczi Sándor ráadásul részleteiben is pontosította a fogalom eredetét: „A kálvinisták mind magyarul tanulják keresztyéni leckéjöket … úgy, hogy egész Magyarorszá-gon minden religión való község a kálvinistákét magyar vallásnak nevezi.”70 A diákságra is kötelezõ templomi szertartások mellett, a vallással kapcsolatos, igen komolyan vett stúdiumok számottevõ része magyar nyelvû volt a reformátusok-nál. (Természetesen ez nem vonatkozott a református fõiskolák latinul oktatott teológiai szaktárgyaira!) Az elemi ismereteket oktató (vernacularis, trivialis) nép-iskolákban egyébként felekezettõl függetlenül magyarul folyt a katekézis, éneklés, írás, olvasás tanítása. A latin nyelv dominanciája a felsõfokú képzésre elõkészítõ iskolatípusokban kezdõdött, ahol rövid elõkészítés után felekezettõl függetlenül mindenütt betiltották az anyanyelv használatát. Az 1777. évi Ratio Educationis szerint a kisgimnáziumokban pl. másfél év után volt tilos a magyar beszéd. Két tanévvel késõbb ugyan, de a grammatisták osztályától ugyanígy volt ez a Debre-cenhez kötõdõ református iskolákban is, viszont a képzésen belül számos olyan kivételrõl tudunk, melyek jórészt a vallástanításhoz kapcsolódtak. A tanulókat ráadásul iskolán kívül is anyanyelvû bibliaolvasásra71 és könyörgéseik saját szava-ikkal történõ elmondására ösztönözték tanítóik. Sõt a Biblia történeteit ismertetõ tankönyvek is magyar nyelvûek voltak!72 A debreceni Konzisztórium (Egyházta-nács, a városi vezetõket is tömörítõ presbitérium) gyülekezetre és iskolára egy-aránt vonatkozó, 1741-ben (hosszú évtizedekkel a magyar tanítási nyelv beveze-tése elõtt) írott pedagógiai munkálata szerint „a családban mindenki, elsõtõl az utolsóig tanuljon meg olvasni és vegye kézbe a Szentírást, a tanulatlanokat pedig élõ szóval és példamutatással kell oktatni. … A Szentírás egyéni olvasását minden módon szorgalmazni kell.”73 A Debreceni Egyháztanács 1749-ben nyomtatásban jelentette meg A’ Szent Írásnak épületes és idvességes olvasására oktató Tanáts-adás c.
kiadványt, amelynek elõszava arról tudósít, hogy „vagynak mi közöttünk … szép számmal, mind Férfiak, mind Asszonyok … a Szent Írásnak magánosan-való Ol-vasásában-is eléggé szorgalmatosok, találtatnak olyanok-is, a kik az egész Bibliát renddel által s meg által olvassák.” 74 Az 1770-es debreceni Methodus azt is elõír-ta, hogy a diákoknak néhány év alatt fejbõl kellett megtanulniuk Szenci Molnár Albert százötven zsoltárának valamennyi versét.75
69GÁBORJÁNI SZABÓ Botond: A magyar tanítási nyelvre való áttérés a Debre-ceni Református Kollégiumban. Deb-receni Szemle, 2005/2. 271–280.
70BÁRÓCZI Sándor: A védelmeztetett magyar nyelv. Budapest, 1984. 25.
71 „Minden egyes tanító gondoskodjék tehát arról, hogy tanítványai ne csak a nyilvános gyülekezeti istentisztele-teken legyenek jelen, hanem önál-lóan is, házukban vagy szállásukon, anyanyelven olvassák a Szent Bibli-át.” „Curabit itaque quisque Prae-ceptorum, ut discipuli sui non modo Publicis Coetibus Sacris intersint, sed privatim quoque, in aedibus aut hospitiis suis, Sacra Biblia, lingua vernacula, legant.” Az idézett forrá-sok teljes szövegét lásd: G. SZABÓ
Botond: A Debreceni Református Kol-légium a „pedagógia századában.” Deb-recen, 1996. 310. és 336.
72OSTERWALD: Szent Historiának sum-mája és HÜBNER: Száz és négy biblia-béli históriák c munkái tucatnyi deb-receni kiadásban jelentek meg a XVIII. század folyamán.
73„In familia omnes, a primo usque ad ultimum legere discant et libros sacros habeant, penitus illiterati autem vivo voce et exemplo docendi … Urgeatur lectio privata Sacrae Scripturae omni modo.”Az 1741-es Opiniones szöve-gét és fordítását lásd: G. Szabó Bo-tond: A Debreceni Református Kollé-gium a „pedagógia századában.”
Debrecen, 1996. 148. és 159.
74 Idézi FEKETE Csaba: Kezembe vészem, olvasom és arról elmélkedem. Theolo-giai Szemle, 1985/6. 347.
75 G. SZABÓ Botond: A Debreceni Re-formátus Kollégium a „pedagógia szá-zadában.” Debrecen, 1996. 341.
342. 344. stb.