A művészet valódi szerepe.
Mi tehát a művészet, ha a szépség fogal-mától, mely csak arra jó, hogy a kérdést ösz-szekúszálja, eltekintünk? A művészet egyedüli meghatározásai, melyek arról tanúskodnak, hogy a szépség fogalmát nem akarják tekin-tetbe venni, a következők: 1. Schiller, Darwin, Spencer szerint a művészet oly tevékenység, mely még az állatokban is megnyilvánul és a nemi és játékösztönbol ered; és Grant Allén hozzáteszi, hogy e tevékenységgel az idegrend-szer kellemes izgatottsága jár; 2. Véron idegrend-szerint a művészet belső indulatok külső megnyilat-kozása, mely vonalak, színek, mozgások, han-gok vagy szók révén keletkezik; 3. Sully sze-rint a művészet valamely állandó tárgy vagy múlékony csele kedet 'megteremtése, mely alkotójának aktiv élvezetet szerez és bizonyos számú nézőben vagy hallgatóban, minden gya-korlati haszon gondolatától függetlenül kelle-mes benyomást kelt.
Jóllehet e meghatározások végtelen ma-gasságban állanak a metafizikaiak fölött,.
melyek a művészetet a szépségre alapítják, e három meghatározás is épp oly fogyatékos.
Az elsű fogyatékos, mert a helyett, hogy magáról a művészi tevékenységről szólna, mely
•egyedül forog kérdésben, csupán e tevékeny-ség eredetéről beszél. Grant Allén ajánlott toldaléka szintén fogyatékos, mert az ideg-rendszer izgatottsága, melyről szól, a művé-szin kívül az emberi tevékenység számos más alakjával járhat együtt; és ez okozta az új -esztetikai elméletek tévedését, midőn inűvé-.szet rangjára emelték a szép ruhák, kellemes
illatok, sőt az ételek készitését is.
Véron meghatározása, mely szerint a mű-vészet indulatok kifejezése, fogyatékos, mert .az ember indulatait vonalakkal, színekkel,
szókkal vagy hangokkal a nélkül is kifejezheti, hogy másra hasson; mely esetben pedig mű-vészi kifejezésről nem lehet szó.
Végre Sully meghatározása azért fogya-tékos, mert a szemfényvesztők és erőművé-szek mutatványaira is alkalmazható, inig ellen-ben vannak termékek, melyek művésziek lehetnek a nélkül,hogy akár alkotójuknak, akár .a közönségnek kellemesek lennének. Ilyenek
valamely költemény vagy dráma fájdalmas
•vagy patetikus jelenetei.
Es mindé meghatározások fogyatékos-sága onnét származik, hogy épp úgy, mint a
metafizikai meghatározások, csak az élvezetet tartják szem előtt, de arra nem néznek, hogy .az ember és az emberiség életében mily sze-repet játszhatik a művészet.
47
A művészet szabatos meghatározása vé-gett mindenek előtt tehát elengedhetetlen, hogy ne az élvezet forrását lássuk benne, hogy az emberi elet egyik lehetőiének tekinthessük.
as, ha erről az oldalról nézzük, tüstént kény-telenek vagyunk kijelenteni, hogy a művészet j az emberek egymással való érintkezésének J egyik eszköz*1.
Minden i]iűvészetnek_az-a--haIá sa, ] j< >gy az embert, a kinek szól, bizonyos módon egyrészt alkotójával, másrészt mindazokkal, a kik vele egyidejűleg, előbb vagy később nyerik a benyomást, viszonyba hozza. A szó, mely az emberek gondolatait közvetíti, az emberek egyesülésének egyik eszköze; és a művészet is az. Mint az érintkezés eszközét a szótól az különbözteti meg, hogy a szóval az ember másokkal gondolatait közli, míg a művészettel érzelmeit és indulatait közvetíti. E közvetítés pedig a következőkép történik.
Minden ember minden emberi érzelmet tud érezni, ámbár nem mindenki birja vala-mennyit. kifejezni. De elegendő, ha más fejezi ki előtte őket, hogy menten érezze magában, ha az előtt soha sem is érezte őket, Vegyük a legegyszerűbb példát. Ha valaki nevet, az, a ki a nevetést hallja, maga is megérzi a vi-dámságot; ha valaki sir, az, a k i a sírást látja, maga is elszomorodik. Az izgatott vagy inge-rült ember azt, a ki látja, szintén felizgatja vagy felingerii. Az ember mozdulataival vagy hangjával fejezi ki bátorságát, lemondását,
szomorúságát, és ezek az érzelmek átszár-maznak mindazokra, a kik látják vagy hallják.
Ha valamely ember fájdalmait sóhajokkal és nyögéssel fejezi ki, fájdalmát közli azokkal, a kik hallják. Es igy van a dolog ezer más ér-zelemmel.
Már pedig a -művészetnek nevezePrTevé-kenység alakja az ember azon képességén alapszik, hogy azokat az érzelmeket, melyeket mások éreznek, maga is érzi. Ezenfelül azon-ban a voltaképeni művészet csak akkor kez-dődik, midőn az, a ki valamit érez és érzelmét másokkal akarja közölni, e czélból külső jelelv-hez folyamodik. Egy gyermek, a ki egy far-kassal való találkozásakor megijedt, a találko-zást elbeszéli; és hogy hallgatóiban ugyanazt az érzelmet keltse föl, melyet maga érzett, leírja, minő helyzetben volt, a körülötte lévő tárgyakat, az erdőt, gondtalan állapotát, végre a farkas megjelenését, mozdulatait, a távolsá-got, mely köztük volt, stb. Mindez művészi, feltéve, hogy kalandjának elbeszélésekor a gyermek ú jra érzi a már érzett érzelmeket és, ha mozdulatai és képei arra kényszerítik hall-gatóit, hogy ők is hasonlóképen érezzenek. Sőt, ha a gyermek soha sem látott is farkast, ha-nem pusztán félt, hogy találkozni fog egygyel, és, ha az érzett féleleni közlése végett egy farkassal való találkozást gondol ki és beszél el oly módon, hogy hallgatóival az érzett félel-met közölje, ez is művészet. És az is művé-szet, ha valaki akár valóban, akár csak
kép-49
zeletben vagy félt a szenvedéstől, vagy élvezni kívánt, érzelmeit oly módon fejezi ki vásznon vagy márványban, íiogv másokkal is érezteti őket. Művészet az is, ha egy ember valóban vagy képzeletben örömet, fájdalmat, kétségbe-esést, bátorságot vagy levertséget érez, vala-mint ezeknek az érzelmeknek másokkal való közlése, és ha mindezt hangokkal úgy fejezi ki, hogy mások is azt érezzék, a mit ő érzett.
Az érzelmek, melyeket a művész mások-kal közöl, különfélék, erősek vagy gyengék, fontosak vagy jelentéktelenek, jók vagy rosszak lehetnek; lehetnek a hazaíiság, a lemondás, részvét vagy gyönyör érzelmei; kifejezheti őket dráma, regény, festmény, induló, tánez, tájkép vagy mese; minden mű, mely őket ki-fejezi, már ezért művészi.
Mihelyt a nézők vagy a hallgatók érzik az érzelmeket, inrlygjfr&ta- szerző kifejez, mű-alkotással állnak szemközt.
A művészet valódi cúélja. az, hogy a művész már érzett érzelmeket magúban föl-keltsen és miután őket fölkeltette, mozdulatok, vonalak, színek, hangok, szóképek révén má-sokkal közölje. A művészet az emberi tevé-kenység oly alakja, mely abból áll, hogy valaki bizonyos külső jelek segítségével tuda-tosan és szándékosan adja át érzelmeit má-soknak. A metaíizikusok tévednek, midőn a művészetben a szépség vagy az isten valamely titokzatos megnyilatkozását látják; és a művé-szet, mint a íiziologus esztétikusok állítják,
T o l s • t o i — H e g e d ű s : Mi a m ű v é s z e t ? ^
játéknak sem mondható, melyben az ember
\ erélyének fölöslegét fogyasztja el; jiem
kifeje-\ zése az emberi indulatoknak külső jelek se-Igitségével; nem kellemes tárgyak alkotója; de V főkép nem élvezet, hanem az emberek
egye-\sítésének eszköze, a mennyiben ugyanazon érzelemben egyesiti őket és így nélkülözhetet-len az emberiség életére és boldogságának
megközelítésére.
Mert valamint azon tehetségünknél fogva, hogy gondolatainkat szókkal ki tudjuk fejezni, minden ember megtudhatja, hogy előtte mi történt a gondolat világában és ma részt ve-het mások tevékenységében és a gyűjtött és a magából merített gondolatokat átadhatja kor-társainak vagy utódainak: éppígy azon tehet-ségünknél fogva, hogy érzelmeinket a művé-szet révén másokkal közölhetjük, minden, körülöttünk és ezer év előtt érzett érzelmet mi is újra érezhetünk.
Ha nem volna meg az a tehetségünk, hogy elődeink gondolatait megértsük és a ma-gunk gondolatait másokkal közöljük, olyanok volnánk, mint a vadállatok, vagy Mauser Gás-pár, a nürnbergi árva, a ki magányban nevel-kedett és a kinek az értelme tizenhat éves korában csak akkora volt, mint egy kis gyer-meké. jíiS ha nem volna meg az a tehetsé-günk, hogy mások érzelmei a művészet révén bennünket meghassanak, csaknem vadabbak, egymástól még inkább elkülönítettek és egy-másiránt még ellenségesebbek volnánk.
Ami-bői az következik, hogy a művészet igen fon-tos, oly fontos dolog, mint maga a nyelv.
Hozzászoktattak, hogy művészetnek csak azt tekintsük, a mit a színházakban, hangver-senyeken, kiállításokon hallunk és látunk, vagy a mit költeményekben és regényekben olva-sunk. Mindez azonban a valódi művészetnek csak parányi része, melynek revén belső éle-tünket másokkal közöljük vagy mások beső életét felfogjuk. Az egész emberi élet tele van műalkotásokkal, kezdve a bölcsődalokon, tán-czokon, alakoskodásokon, daloláson az isteni tisztéletekig és nyilvános szertartásokig. Mindez egyképen művészet. Valaminthogy a szó nem csak beszédekben és könyvekben, hanem a bizalmas beszélgetésekben is hat ránk; épp úgy a szó tág értelmében a művészet egész életünket átjárja; ós az, a mit szűk értelemben művészetnek neveznek, nagyon messze járattól, hogy a valódi művészet összefoglalata legyen.
De az emberiség hosszú századokon át e roppant ős különféle művészi tevékenység-nek csak egy részét látta, azokat a műalko-tásokat, melyeknek az a czéljuk, hogy vallási érzelmeket közvetítsenek. A művészet minden alakjának, mely nem volt vallásos, a daloknak, tánczoknak, tündérmeséknek, stb., az emberek sokáig vonakodtak fontosságot tulajdonítani;
és az emberiség nagy nevelői csak alkalom adtán ostorozták e profán művészet megnyilat-kozásait, midőn koruk vallási felfogásával ellen-kezőknek találták őket.
4*
A régi bölcsek, Sokrates, Plató és Aris-toteles így gondolkodtak a művészetről; így fogták föl "a héber próféták és az első keresz-tények; ma így értik a mohamedánok; és ily szemmel nézi az orosz falvak népe. Sőt voltak az emberiségnek nevelői, teszem Plátó és egész népek, mint a mohamedánok és a buddhisták kik minden művészet létezésének a jogát ta-gadták.
Kétségtelen, hogy mindezek az emberek és nemzetek nem jogosan kárhoztattak minden művészetet, mert oly dolgot akar-tak elnyomni, melyet nem lehet: az emberek közti érintkezés legnélkülözhetetlenebb eszkö-zét. Tévedésük azonban nem volt akkora mint a mai művelt európaiaké, kik minden művészetet dédelgetnek, hacsak szépséget teremt, vagyis élvezetet szerez. Mert hajdan attól tartottak, hogy a különféle műalkotások közt olyan is találni akadni, mely az embereket megronthatná; és, hogy hatásukat meghiúsít-sák, kárhoztattak minden művészetet; ma azonban a félelem, hogy valami csekély élvezettől elesünk, elegendő arra, hogy min-den művészetet dédelgessünk, még ha igen veszedelmesek kerülnek is közéjük. Valójában ez még durvább tévedés, mint a másik, és sokkal rombolóbb következményekkel jár.