tel-jesíti e hivatást; annál kevésbbé .jó, mentől kevésbbé jól teljesiti.
Már pedig az érzelmek méltánylása, vagyis a jó és a kevésbbé jók megkülönböz-tetése az ember boldogságának szempontjá-ból valamely korszak vallásos öntudatának a feladata.
Minden korszakban és minden társada-lomban az élet értelmének megvan a sajátos, magasabb fogalma; és a boldogság eszmé-nyét, a mely felé e kor társadalma törekszik, ez állapítja meg. E fogalom a vallásos öntu-dat. Es ezt az öntudatot mindig tisztán fejezi ki néhány kiváló ember, míg többi kortársuk többé-kevésbbé mélyen érzi. Nélia úgy rém-lik, mintha ez az öntudat bizonyos társadal-makban nem volna meg, voltaképen pedig nem hiányzik, csak mi nem akarjuk meglátni.
ÍL,S gyakran főleg azért nem akarjuk meglátni, mert életmódunkkal nem egyezik meg.
A vallásos öntudat valamely társadalom-ban olyan, mint valamely folyó sebje. 11a" á folyó folyik, ennek az az oka, hogy van va-lami, a mi hajtja. Ha a társadalom él,- ennek az az oka, hogy van valami vallásos öntudat, mely az áramlatot, melyet annak a társada-lomnak valamennyi embere többé-kevésbbé tudva követ, irányozza.
Tehát minden társadalomban mindig volt -és mindig lesz vallásos öntudat. Es a művé-szet kifejezte érzelmeket mindig e vallásos .öntudatnak megfelelően méltányolták. Az
em-berek csakis koruk e vallásos öntudatának alapján válogathatták ki a művészet birodal-mának végtelen változatosságából azokat a tárgyakat, melyek koruk vallásos eszményével megegyező érzelmeket kelthetnek föl. azt a művészetet, mely ily érzelmeket fejezett ki, mindig nagyon becsülték; mig azt, mely az előző korszakok vallásos öntudatából folyó, elkopott, avult érzelmeket fejezett ki, mindig megvetették és mellőzték. A mi pedig azt a művészetet illeti, mely mindenféle más érzelem végtelen változatosságát fejezte ki, ezt csak akkor fogadták el és biztatták, ha az érzelmek, melyeket kifejezett, nem ellenkeztek a vallásos öntudattal. így pl. a görögök a többitől elkülöní-tették, helyeselték és bíztatták azt a művé-szetet, mely a szépség, erő és férfiasság érzelmeit fejezte ki (Hesiodos, Homeros, Phi-dias), míg azt a művészetet, mely a durva érzékiség, elaljasodás és szomorúság érzelmeit fejezte ki, elitélték és megvetették. A zsidók azt a művészetet fogadták el és biztatták, mely a zsidók istene előtt való meghódolás érzel-meit fejezte ki, míg a bálványozás érzelérzel-meit kifejezőt elítélték és megvetették; a művészet többi részét pedig, az elbeszéléseket, dalokat, épületdíszitéseket, edényeket, ruhákat, ha a vallásos öntudattal nem ellenkeztek, sem nem ítélték el, sem nem bátorították. Így tehát a művészetet mindig és mindenütt tartalma szerint becsülték; és így kellene mindig becsülni, feltéve hogy a művészet] méltánylásának e
módja az emberi természet lényegéből folyik és ez a lényeg örökké változatlan.
Tudom, hogy korunk egy elterjedt nézete szerint a vallás elfogultság, melyet az embe-riség valahára lerázott magáról; és ebből az következnék, hogy korunkban nincs oly val-lásos öntudat, mely minden emberrel közös volna és így a művészet alapjául szolgálhatna.
j±,s azt is tudom, hogy ezt a nézetet társadal-munk legműveltebb osztályai nézetének tartják.
Azoknak az embereknek, a kik a keresztény-ség valódi értelmét nem akarják felismerni és mindenféle iilozóliai és esztetikai elméleteket eszelnek ki, hogy életük oktalanságát és aljas-ságát maguk előtt leplezzék, más nézetük nem lehet. Akár őszintén, akár nem, valamely vallásos felekezet fogalmát a vallásos öntuda-téval zavarják össze ; és, midőn a felekezetet megtagadják, azt hiszik, hogy egyúttal a val-lásos öntudatról is lemondtak. De valamennyi támadás a vallás ellen és valamennyi kísérlet a korunk vallásos öntudatával ellenkező íilo-zólia megteremtésére elég világosan bizo-nyítja ennek az öntudatnak a létezését, mely az őt támadó emberek életét vádolja és vele ellenkezik.
Ha az emberiség valóban halad, okvet-lenül kell valaminek lenni, a mi az emberek-nek a haladás útján a követendő irányt meg-jelölje. Már pedig a vallásoknak mindig ez volt a szerepük. Az egész történelem azt mutatja, hogy az emberek haladását mindig a vallás
161-irányozta. Minthogy pedig a haladás nem szü-netel és korunkban is meg kell történnie, a mi korunknak is kell saját vallásának lennie.
És, ha a mi korunknak, mint minden másik-nak, van vallása, művészetünket e vallás alapján kell méltányolnunk; és a műalkotá-sok közül csak azokat kell megbecsülni és támogatni, melyek korunk vallásából folynak, mig minden művet, mely e vallással ellenke-zik, el kell Ítélni, a művészet többi részével pedig közömbösen kell bánni.
Már pedig korunk vallásos öntudata ál-tahiban annak elismeréséből áll, hogy anyagi és szellemi, egyéni és kollektív, jelenlegi és állatidé boldogságunk minden ember testvéri-ségében, közös életre való egyesülésben rej-lik. Ezt az öntudatot a legkülönfélébb alakban nemcsak megerősítik kortársaink, hanem ez az emberiség minden munkájának, oly mun-kájának a vezérfonala, melynek egyrészt az a czélja, hogy az emberek egyesülésének min-den anyagi és erkölcsi akadályát ledöntse, másrészt, hogy minden ember számára kö-zös elveket állapítson meg, melyek mindenkit egyazon egyetemes testvériségben egyesítsenek.
Eletünk minden nyilvánulását és köztük a művészetet ennek a vallásos öntudatnak alap-ján kell megítélni, a többitől elkülönítve e művészet termékei közül azokat, melyek e vallásos öntudatnak megfelelő érzelmeket fejez-nek ki és visszautasítva és elitélve mindazokat, melyek ezzel az öntudattal ellenkeznek.
T o l s z t o i — H c g e d í l s : Mi a m ű v é s z e t ? 11
A legnagyobb hiba, melyet a társadalom magasabb osztályai az úgynevezett renaissance idején elkövettek és melyet azóta mi is foly-tatunk, nem annyira abból áll, hogy az em-berek a vallásos művészet jelentőségét nem méltányolják, mint abból, hogy ennek az el-tűnt vallásos iriŰvészetfiek a iielyérè közöm-bös művészet került, melynek a puszta szó-rakoztatás a czélja és mely semmiképen sem érdemli meg, hogy így méltányolják és támo-gassák.
Egyik egyházi atya azt mondta, hogy az emberekre nem az a legnagyobb szerencsét-lenség, hogy az istent nem ismerik, hanem az, hogy isten helyére olyasmit tettek, a mi nem isten. Ugyanígy vagyunk a művészettel. Ko-runk magasabb osztályainak nem az a leg-nagyobb szerencsétlensége, hogy nincs val-lásos művészete, hanem az, hogy arra a ma-gas polezra, a hová csupán ezt az egyetlen művészetet érdemes helyezni, mely egyedül fontos és méltó támogatásra, közömbös vagy igen gyakran káros művészetet helyeztek, melynek néhány ember szórakoztatása a czélja, és így ellenkezik az egyetemes egye-sülés keresztény elvével, mely korunk vallá-sos öntudatának az alapja.
Kétségtelen, hogy annak a művészetnek, mely korunk vallásos törekvéseit kielégítené, nem lehet semmi köze az előbbi korszakok művészetéhez; e különbség azonban nem áll útjában annak, hogy korunk vallásos
művé-171
szetének eszménye ne legyen világos és sza-batos minden gondolkodó ember előtt, a ki az igazságtól nem fordul el szándékosan. Az előző korszakokban, midőn a vallásos öntu-dat még csak egy csoport embert egyesített
— a zsidó, athéni vagy római polgárokat — az érzelmek, melyeket e korszakok művé-szete kifejezett, e külön csoportok hatalom-, nagyság- és dicsőségvágyából folytak, és a művészet még oly embereket is szemelhetett ki hősükül, a kik csoportjuk javát az erőszak-kal, vagy ravaszsággal szolgálták (Ulysses, Herkules és az ókor hősei általában). Ellen-ben a mi korunk vallásos öntudata az embe-rek közt nem enged meg külön csoportokat, hanem az emberek egyesülését kivétel nélkül megköveteli és valamennyi más erény fölé az egész emberiség felebaráti szeretetét helyezi és következőkép azok az érzelmek, melyeket korunk művészetének ki kell fejeznie, nem csak nem egyezhetnek meg az előző korsza-kokéival, hanem szükségképen kizárják őket.
És, ha a mai napig keresztény, valóban keresztény művészet nem fejlődhetett ki, en-nek épp az az oka, hogy a keresztény vallá-sos felfogás nem oly kis lépés volt előre, a minőt az emberiség folyton tesz, hanem rop-pant forradalom, melynek az volt a rendelte-tése, hogy előbb-utóbb minden tekintetben megváltoztassa az emberek életmódját és belső érzelmeit. A keresztény felfogás az em-beriség minden érzelmének más és új irányt
11*
adott; következőkép okvetlenül módosítania, kellett minden ízében a művészet anyagát és jelentőségét. A görögök, a perzsák, a rómaiak a görögök, a zsidók az egiptomiak művésze-téből hasznot, húzhattak, mivel eszményeik alapja közös volt. A perzsák eszménye való-sággal a perzsák nagysága és jólléte volt; a görögöké a görögök nagysága és jólléte, ily mó-don az egyetlen és egyazon művészet új fel-tételek közé is juthatott és új nemzeteknek is megfelelhetett. Ellenben a keresztény eszmény annyira módosította és felforgatta a többit,, liogv, mint az Evangéliumban meg van írva,
«az, a mi az emberek előtt nagy volt, isten előtt egészen eltörpült». Ez az eszmény nem a hatalom, mint az egiptomiaké, nem a gaz-dagság, mint a fönícziaiaké, nem a szépség, mint a görögöké, hanem az alázatosság, a le-mondás és a szeretet. Ezentúl nem a gazdag volt többé a hős, hanem a koldus Lázár.
Egiptomi Máriát nem szépségének a korában, hanem bűnbánatának idején tartották méltó-nak a csodálásra. Erényként nem a gazdag-ság gyűjtését, hanem a gazdaggazdag-ságról való le-mondást magasztalták. És a művészet legfőbb czélja nem a siker dicsőítése, hanem oly emberi lélek ábrázolása volt, mely annyira el volt telve szeretettel, hogy a vértanú szeretni és szánni tudta üldözőit.
És így fejthető meg, hogy a keresztény világ oly nehezen bir megszabadulni a pogány művészettől, melyhez hozzászokott. A
keresz-
165-tény vallásos művészet az emberekre oly új, az előbbi művészetek tartalmától annyira ei-ütű, hogy könnyen azt a benyomást nyerik, hogy a keresztény művészet a művészet taga-dása, és ezért kétségbeesve ragaszkodnak régi művészi felfogásukhoz. Másrészt ez az oka, hogy e régi felfogás, melynek forrása nem vallásos öntudatunk többé, ránk nézve elvesz-tette minden jelentőségét, úgy hogy akár tet-szik, akár nem, kénytelenek vagyunk lemon-dani róla.
X keresztény öntudat lényege abból áll, hogy minden ember elismeri isteni származá-sát és e származás következménykép minden embernek istennel és egymással való egye-sülését, a hogyan ez az Evangéliumban meg van írva (János, XVIl, 21) és ebből az követ-kezik, hogy a keresztény művészet egyetlen valódi anyagának mindazon érzelmeknek kell lenniük, melyek az embereknek istennel és egymással való egyesülését megvalósítják.
E szavaknak: »az embereknek istennel és egymással való egyesülése« bármily ho-mályosaknak látszanak is az elfogult szelle-műek előtt, mindamellett egészen világos értelmük van. Azt jelentik, hogy a keresztény egyesülés, ellentétben pusztán néhány ember részleges és kizárólagos egyesülésével, vala-mennyi embert kivétel nélkül egyesit.
Már pedig a művészetnek, minden művé-szetnek, az a lényeges sajátsága, hogy az em-bereket egymással egyesíti. Minden
művészet-nek az a hatása, hogy azok az emberek, a kik a művész nyújtotta érzelmet befogadják, ennek révén először magával a művészszel, másod-szor mindazokkal egyesítve vannak, a kik egyazon benyomást nyerik. Minthogy azonban a nem keresztény művészet néhány embert egyesít, és így az emberiség többi részétől elszigetel, ez a részleges egyesülés gyakran a többi embertől való elidegenedés oka. Ellenben a keresztény művészet az, mely kivétel nélkül minden embert egyesít. És e czélt két módon érheti el: vágy ügy, hogy minden emberben fölébreszti az istennel és egymással való ro-konság öntudatát"; vagy úgy, hogy minden emberben egyazon, bármily egyszerű érzelmet kelti föl, feltéve hogy a kereszténységgel nem ellenkezik és kivétel nélkül minden ember érezheti. Tartalmát tekintve, egyedül e két fajta érzelem lehet a jó művészet anyaga.
Ma tehát kétféle keresztény művészet lehetséges: 1. olyan, mely vallásos felfogásunk-ból folyó érzelmeket, vagyis istennel és minden emberrel való rokonságunkat fejezi ki. 2. olyan, mely a világ minden emberétől érezhető érzel-meket fejezi ki. Az első a szó szűkebb értel-mében a keresztény művészet; a második az egyetemes művészet.
Maga a vallásos művészet két részre osztható: a magasabb és alacsonyabb művé-szetre. A magasabb vallásos művészet az, mely határozottan és közvetlen az isten és felebará-tunk szeretetéből folyó érzelmeket fejez ki; az
167-alacsonyabb vallásos művészet az, mely az elégedetlenség, csalódás, megvetés érzelmeit fejezi ki mindennel és minden iránt, a mi isten és felebarátunk szeretetével ellenkezik.
És ugyanígy osztható két részre az egye-temes művészet: magasabbra, melyhez minden ember, mindig és mindenütt hozzáférhet, és alacsonyabbra, melyhez csupán valamely nem-zet és valamely kor minden embere férhet hozzá.
A művészet két nagy alakja közül az első, a magasabb és alacsonyabb vallásos mű-vészet, főkép az irodalomban és olykor a fes-tészetben és szobrászatban nyilatkozik meg; a második, az egyetemes művészet alakja, mely-hez mindenki hozzáférhet, kifejezhető az iroda-lomban, festészetben, szobrászatban, tánczban, építészetben, de különösen a zenében.
Ha már most azt kívánnák tőlem, hogy a modern művészetben jelöljem meg valamennyi művészeti alak mintáit és mindenekelőtt a vallásos, magasabb és alacsonyabb művészetéit, a kortársak közül l'őleg Hugó Vidor A nyomo-rultak é s Szegén]/ emberek CZ. lllűveit e m l í t e n é m ; megemlíteném még Dickens valamennyi rege-nyét és elbeszeléset, a Két városA, a Karácsonyi ewgfcéFpTIiegemhtéhém Tamás bátya kunyhóját és l)(isztojewszkv muvéTtZleginl ább , pedig a Holtak Tiazat és: ÉTiol György JFáe Ádámf
A jelenkori festészet körében, még mon-dani is szinte furcsa, alig vannak ilvfajta mű-alkotások, melyek isten és a felebaráti szeretet
keresztény érzelmét fejeznék ki; vagy, ha vannak is, csak. közepes festőknél találhatók. Van, még pedig igen sok, evangéliumi tárgyú festmény;
de valamennyi nem egyéb több-kevesebb rész-lettel kidolgozott, történelmi képnél; egyik sem fejezi és fejezheti ki azt a vallásos érzelmet, mely szerzőikből hiányzik. Van ezen kívül sok
•oly festmény, mely bizonyos festők egyéni érzelmeit fejezi ki. Hanem az önmagáról való lemondást és a keresztény irgalmasságot ki-fejező festményeket nem ismerek. Legfölebb, ha olykor-olykor valamelyik közepes festő mű vei közt akad egy kép, mely a jóság és részvét érzelmeit fejezi ki. Más, rokonfajta képek rokon-szenvesen és tisztességgel ábrázolják a munkás emberek életét. Ilyen Miilet Angelus-a vagy Kapás ember-e] ilyen még Rretou Jules, Llier-mitte, Defregger, stb. néhány képe. Említhetnék még néhány oly festményt is, mely az alacso-nyabb vallásos művészet körébe tartozik, vagyis, mely bennünk az isten és a felebaráti szeretettel ellenkező dolgok gyűlöletét kelti föl. Ilyen Cray festő Törvényszék-e. De az ilv festmények is igen ritkák. A telmika és a szépség gondja legtöbb-ször elhomályosítja a festők érzelmét. Pl.
Gérőine liires festménye, a Pollice verso, nem fejezi ki az ábrázolt tárgy iszonyatát, hanem inkább a szerző a fölött való örömét, hogy szép jelenetet festhet.
De sokkal bajosabban tudnék a mai mű-vészet köréből a műmű-vészet második, azon alak-jára említeni mintákat, melyek oly érzelmeket
169-fejeznek ki, melyekhez minden ember vagy csak
•egy egész nemzet is hozzáférhet, Igaz ugyan, hogy vaunak művek, melyek tárgyuk termé-szeténél fogva ebbe a csoportba volnának sorozhatok, mint Don Quijote, Moilére vígjáté-kai, Dickens Pickwick Club-je, Gogol, Puskin elbeszélései és néhány Maupassantéi közül, sőt az idősb Dumas regényei is, dé mindé művek oly különös érzelmeket fejeznek ki és a helyi és időbeli részleteknek akkora helyet juttatnak, főkép pedig oly szegényes alapon nyugszanak, hogy csak igen rövid korszak emberei érthetik meg őket, és a hajdani egye-temes művészet remekműveivel nem állhat-ják ki az összehasonlítást. Nézzük, teszem József, Jákob fiának a történetét. Józsefet test-vérei féltékenységből, mert atyja kedveli, kereskedőknek adják el. Putifár felesége el akarja csábítani Józsefet; József megbocsát, testvéreinek, stb. Ezek oly érzelmek, melyeket az orosz paraszt, a kínai, az afrikai, a gyer-mek és aggastyán, a tanult és tanulatlan egv--aránt felfog; és mindez oly józanul, minden
haszontalan részlet nélkül van megírva, hogy n történetet bármily más környezetbe helyez-hetjük a nélkül, hogy világosságából és meg-ható voltából cseppet is veszítene. Mennyire
•elütök Don Quijote vagy Moliére hőseinek az érzelmei, jóllehet Moliére a modern művészet legegyetemesebb, következőkép a legnagyobb művésze! Es mennyivel elütőbbek Pickwick vagy Gogol hőseinek az érzelmei! Ezek az
érzelmek oly különös fajtájúak, hogy hatásuk kedveért a szerzők kénytelenek voltak helyi és időbeli részletekkel nyomni el őket. És a részletek tülsága megközelíthetetlenekké teszi őket minden emberre, a ki nem abban a környezetben, él, melyet a szerző leír.
József történetének szerzője nem tartotta szükségesnek, hogy, mint ma tennék, aprólé-kosan irja le József véres ruháját, sem Jákob ruháját, sem házát, sem Putifár feleségének az öltözetét. Az érzelmek, melyeket e törté-netek kifejeznek, oly erősek, hogy minden ily fajta részlet fölöslegesnek látszanék és-ez érzelmek kifejés-ezésének ártana. A szerző csupán a nélkülözhetetlen vonásokat tartotta meg; pl. mikor azt mondja, hogy József test-véreivel, találkozván, a szomszéd szobába ment sírni. És a haszontalan részletek hiányának köszönhető, hogy elbeszélését minden ember megérti, hogy minden nemzet, minden korú, minden rangú embereit meghatja, hogy szá-zadokon át eljutott hozzánk és évezredekkel fog túlélni bennünket. Ellenben, tegyünk kí-sérletet és foszszuk meg korunk legjobb re-gényeit mellékes részleteiktől, ugyan, mi marad meg belőlük?
így tehát a modern irodalomban nem található oly mű, mely az egyetemesség felté-teleinek műiden tekintetben megfelelne és azt a néhány művet, mely tartalmánál fogva e feltételeknek meglelhetne,Tegtöbbnyire elrontja, az, a mit realizmusnak neveznek, a mit pedig
171-inkább a művészet vidékiességének (piovinczi-alizmus) lehetne nevezni.
Ugyanez történik, és pedig ugyanazon okoknál fogva a zeneirodalomban. Áz alap,.
vagyis az érzelmek megfogyatkozása követ-keztében a modern zeneszerzők dallamai bántó
ürességnek. És e szörnyű üres dallamok erősítése végett a zeneszerzők azon törik a fejü-ket, hogy tömérdek bonyolult összhanggal és egyik hangnemből a másikba való átmenettel tarkázzák, a mit csak a beavatottak szűk köre,, bizonyos zenei iskola ért meg. A dallam szabad, és mindenki megértheti; mihelyt azon-ban bizonyos összhanggal van összekapcsolva,, csak oly emberek értik meg, a kik ezzel az összhanggal ismerősök; nemcsak más nem-zetbeliekre, hanem a szerző honfitársai közül azokra nézve is idegen lesz, a kik a zenei gondolat kifejezésériek bizonyos alakjaihoz nincsenek úgy hozzászokva, mint a szerző..
Az indulókat és tánczdarabokat kivéve, melyek alacsonyabb, de az emberek tömegei-vel közös érzelmeket fejeznek ki, igen korlá-tolt azon műveknek a száma, melyek az egyetemes művészet meghatározásának meg-felelnek. Példáként idézem Bach híres Aria-jáf, Chopin Kőcturne en mi btmol majeur-ját és-vagy tizenkét válogatott részletet Haydn, Mo-zart, Wéber, Beethoven és Chopin műveiből.*
* Midőn e müvek czimeit, melyeket a jelen korban a legjobbaknak tartok, idézem, távol áll tőlem, hogy e
müvek-A festészetben ugyanazzal a jelenséggel találkozunk, és mint az írók és zenészek, a festők is az érzelem hiányát a mellékes dolgok
•összehalmozásáyal pótolják, a mivel műveik hatását csökkentik. És a festészetben mégis sokkal több az olyan mű, mint a többi mű-vészetben, melyek az egyetemesség feltételének, vagyis annak, hogy mindenkitől megközelíthető érzelmeket fejeznek ki, megfelelnek. Arczképet, tájképet, genre-alakot egész sereget említhetnék .a modern, sőt a mai festők művei közül is,
melyek mindenkitől megérthető érzelmet fejeznek ki.
Szóval: ma csak két fajta keresztény .művészet, vagyis olyan van, melyet jónak kell
tekinteni; a többi pedig mind, valamennyi mű, mely nem tartozik a két fajta közé, rossz Anűvészetnek tekintendő, és nem csak a
rül végleges ítéletet akarnék mondani; mert nem csak nincs meg a tapasztalatom ahhoz, hogy mindé művészi alkotásokat méltányolhatnám, hanem magam is azok közül való vagyok, a kiknek ízlését a rossz nevelés korán elrontotta. Ezért na-g y o n lehetséna-ges, hona-gy természetemmé vált réna-gi szokásaimmal több pontban tévedek, midőn magasabb művészi becset tulaj-donítok oíy benyomásoknak, melyeket gyermekkorom óta ismerek. De, ha bizonyos, különböző fajta müveket felso-rolok, az pusztán gondolatom tisztább kifejtése és annak jobb megértetése végett történik, hogy mit értek a mű-vészi tökéletességen. Ezenfelül hozzá kell tennem, hogy a rossz művészet osztályába sorozem minden müvemet. Az isten tudja az igazságot cz. elbeszélés kivételével, melyből vallásos művészi alkotást akartam írni, és A Kaukázusban cz.
.elbeszélés kivételével, melyről azt hisz em, hogy a valamit érők második osztályába tartozik.
173-támogatást nem érdemli meg, hanem nagyon rászolgált arra, hogy elítéljük és megvessük, mert nem az emberek egyesítését, ha-nem azok szétválasztását mozdítják elő. Az irodalomban ez történik a drámákban, regé-nyekben és költeméregé-nyekben, melyek kizáró-lagos, a gazdagok és tétlenek osztályának sajátos érzelmeit, az arisztokrata becsületet,, pesszimizmust, a nemi szerelemből származó lelki romlottságot és elfajulást fejeznek ki. A festészetben rossznak kellene tartani minden művet, mely a gazdagok és a tétlenek életének élvezeteit és mulatságait ábrázolja és minden szimbolista művet, melyben a szimbolumot csak igen kevés ember érti meg; kiváltképen pedig a kéjencz tárgyakat, mindazokat a bot-rányos meztelenségeket, melyekkel ma a múzeumok és, kiállítások el vannak árasztva. És a rossz és elvetendő művek ugyanez osz-tályába való korunk minden zenéje, az a zene,, mely csupán kizárólagos érzelmeket fejez ki és, melyet csak romlott ízlésű emberek értenek meg. Egész opera- és kamarazenénk, Beetho.-yenen kezdve, "Schumann, Berlioz, Liszt, Wag-ner zenéje oly érzelmek kifejezésére van szánva, a melyet csak azok érthetnek meg, a kikben beteges, ideges érzékenység van kifej-Jődve, és ez az egész zene csekély kivétellel
abba a művészetbe tartozik, melyet rossznak kell tekinteni.
^r Hogyan %—•fogják kérdeni — a kilencze-dik szimfónia a rossz művészet osztályába való t
— Okvetlenül! — fogom felelni. Mindent, amit írtam és eddig itt olvastak, csupán egy világos és okos ismertető jel megállapítása végett írtam, melynek segítségével a műalko-tások becse megítélhető. Már pedig ez az ismertető jel kézzelfoghatóan azt bizonyítja, hogy Beethoven kilenczedik szimfóniája nem jó műalkotás. Egyébiránt értem, ha ezt oly em-Béfek, l ü k bizonyos m ű v e k é s szerzőik
imá-dásában nőttek föl, furcsának és meglepőnek fogják találni. De azért ne hajoljak meg az igaz-ság előtt, melyet eszem sngal?
Beethoven kilenczedik szimfóniája a leg-nagyobb műalkotások egyikének van elismerve.
I íogy tisztába jöjjek azzal, hogy mennyiben nelyes ez, mindenekelőtt a következő kérdést teszem föl : magasabb rendű vallásos érzelmet fejez-e ki e mű? És tüstént tagadólag válaszo-lok, mivel zene semmi esetre sem fejezhet ki hasonló érzelmeket Erre azt kérdem magam-tól: minthogy e mű nem tartozhatik a vallásos művészet magasabb osztályába, megvan-e lega-lább benne korunk valódi művészetének máso-dik sajátsága, az, hogv minden embert egy-az>>n érzelemben egyesit? Es érré á kérdésre is tagadólag kell felelnem ; először, mert nem látom, hogy azok az érzelmek, melyeket e szimfónia kifejez, bármikép egyesítenék azo-kat az embereket, akiket nem külön neveltek, készítettek elő arra, hogy e mesterkélt hipno-tizálást elviseljék; másodszor, nem birok oly rendes eszű embertömeget elképzelni, mely