A művészet rossz szerepének következményei.
A művészet az emberiség haladása két szervének egyike. A szóval az ember gondo-latát, a művészettel érzelmeit közli nem csak kora, hanem a jelen és jövő nemzedékek min-den emberével. És az ember természetéből folyik, hogy e két szervvel úgy éljen, hogy egyikük elfajulása okvetlenül végzetes követ-kezményeket ne vonjon maga után arra a társa-dalomra, melyben ez megtörténik.
Ennek az elfajulásnak következményei kétfélék lehetnek: először, a társadalom kép-telensége azoknak a feladatoknak megvalósí-tására, melyeket az elfajult szervnek kellene megvalósítania; és másodszor, az elfajult szerv rossz működése. Már pedig e két rossz követ-kezmény megnyilatkozott társadalmunkban.
Minthogy a művészet szerve elfajult, a maga-sabb osztályok társadalma meg volt fosztva mindazoktól a cselekedetektől, melyeket a szervnek kellett volna végrehajtania. Mivel köztünk roppant arányokban terjednek el a művészi utánzatok, melyeknek kizárólag az a
^ T o l s z t o i — H e g e d ű s : Mi a művészet? 12
czf'Jjuk, hogy az embereket szórakoztassák, és veii'ik együtt művészibb, de különös, kizáró-lagos, haszontalan és ártalmas művészi alko-tások társadalmunk legtöbb emberében eltor-zították vagy természetéből kiforgatták a valódi műalkotások megértésének képességét; és társadalmunk ennek folytán meg volt gátolva abban, hogy azokat a magasabb érzelmeket érezze, a melyek felé az emberiség mindig törekedett és melyeket csupán a művészet közölhet az emberekkel.
Minden jó, a mi a művészet terén kelet-kezik, érintetlenül hagyja azt a társadalmat, mely meg van fosztva attól az eszköztől, mely-lyel a művészet meghathatná; és ez a társa-dalom e helyett hazug utánzatokat vagy ha-szontalan és hiú művészetet csodál, melyet igen fontosnak szeret tekinteni. Korunk és társadalmunk emberei a költészetben a Bau-delaire-eket, Verlaine-eket, Moréasokat, Ibsen-eket és MaeterlinckIbsen-eket, .a festészetben Manet-ket, Monet-Manet-ket, Puvis de Chavennes-okat, Burne-Jonesokat, Boecklineket és Stuckokat, a zenében a Wagnereket, Liszteket és Strauss Richárdokat csodálják; de a valódi, nem mon-dom a legmagasabb, hanem még a legegyszerűbb művészetet is teljesen képtelenek megérteni.
És ebből az következik, hogy magasabb osztályainkban, melyek a műalkotások meg-értésének képességétől meg vannak fosztva, az emberek a nélkül nőnek föl, nevelkednek és élnek, hogy a művészet szelídítő, javító
be-179
folyását éreznék; és ennek az a másik vég-zetes eredménye, hogy nem csak nem törek-szenek a jóra és a tökéletességre, hanem úgy-nevezett műveltségük ellenére egyre vadabbak, durvábbak és keményebb szívűek lesznek.
Ez a következménye társadalmunkban azon ténykedés hiányának, melyet a művészet nélkülözhetetlen szervének kell végeznie. De a következmények, melyek a szervnek rossz működéséből folynak, még végzetesebbek, és a számuk nagy.
Az első következmény szembeszökő. Ez a szörnyű emberi munkapazarlás nemcsak haszontalan, hanem a leggyakrabban ártalmas művekre, mely munka- és életpazarlást sem-miféle haszon sem egyensúlyozza. Az ember borzong, ha elgondolja, mennyit fárad és nél-külöz millió meg meg millió ember pusztán azért, hogy naponkint tizenkét-tizennégy órán át úgynevezett művészi könyveket nyomtas-son, melyeknek nincs egyéb hatásuk, mint hogy az emberek között a" romlottságot ter-jesztik, vagy hogy ezt az elfajulást a színhá-zak, hangversenyek, kiállítások révén terjesz-szék. De ennél is rettenetesebb, hogy szép, élettől duzzadó, jóra termett gyermekek a bölcsőtől fogva arra vannak kárhoztatva, hogy naponkint hat, nyolcz, tiz órán át skálákat játsz-szanak, mások, hogy lábujjhegyen tánczolja-nak, ismét mások, hogy hanglétrákat énekel-jenek, mintákat, meztelen testeket rajzoljanak, vagy bizonyos retorika szabályai szerint
ér-11*
telmetlen frázisokat Írjanak. Ezek a szeren-csétlenek évről-évre vesztik testi és szellemi erejüket az élet megértésére e halálos gya-korlatuk folyamán. Sokat beszélnek az iszo-nyatos és fájó látványról, melyet a kis akro-baták nyújtanak, kik nyakuk köré teszik láb-száraikat; de nem szomorúbb látvánv-e az, hogy tiz éves gyermekek hangversenyeket adnak, kivált pedig, hogy tiz éves középiskolai tanulók kordéra tudják a latin nyelvtan kivé-teleit. Ebben a munkában elvesztik testi és szellemi erőiket; egyszersmind pedig erkölcsi tekintetben annyira megromlanak, hogy az.
emberekre nézve semmi hasznos dolgot sem végezhetnek. Minthogy a társadalomban a gazdagok mulattatásának szerepére vállalkoz-nak, az emberi méltóság minden érzetét el-vesztik. A dicséret szüksége oly szörnyű fokra fejlődik ki bennük, hogy egész életükön át.
szenvednek e fejlődéstől és egész erkölcsi lényüket azzal emésztik föl, hogy e kielégít-hetetlen szükségletüket lecsillapítsák. És van még tragikusabb oldala a dolognak: ez az, hogy azok az emberek, a kik egész életüket a művészetnek áldozzák föl és az életre nézve a művészet szereteténél fogva örökre el vannak veszve, nemcsak nem használnak semmit a művészetnek, hanem megmérhetet-len kárt okoznak neki. Mert az akadémiákon, középiskolákban, konzervatóriumokban a mű-vészet utánzásának eszközeit sajátítják el és, miután elsajátították, annyira megromlanak
181-tőlük, hogy örökre képtelenek a valódi mű-vészet megértésére és hozzájárulnak annak az utánzott és elfajult művészetnek terjesztéséhez, mely Ivei a világ tele van.
Á művészet rossz működésének nem kevésbbé káros második következménye az, hogy ily rettentő körülmények közt tömér-dek művészt termel, kiknek a művészet mesterségük, és ezzel lehetővé teszi, hogy a gazdagok úgy éljenek, a hogyan élnek, a mi pedig nem csak nem jó, hanem vallott elveikkei is ellenkezik. Úgy élni, a hogyan korunkban a gazdagok és tétlenek, de kivált a nők élnek, távol a természettől, mesterkélt fellételek közt, a tornától eltorzított vagy idomtalan izmokkal, gyógyíthatatlanul elgyengült életerővel, lehe-tetlen volna a nélkül, a mit művészetnek neveznek. Egyedül ez az állítólagos művé-szet szerez mulatságot, szórakozást, mely szemeinket életünk képtelenségétől elfordítja és az ily életből folyó unalomtól megszabadítja.
Foszszuk meg a tétleneket és gazdagokat a a színháztól, hangversenyektől, kiállításoktól, zongorától, regényektől, melyekkel abban a szilárd meggyőződésben foglalkoznak, hogy foglalkozásuk finom és esztetikai: foszszuk meg a műkedvelőket, kik képeket vásárolnak, a zenészeket pártolják, az iróembereket etetik, annak lehetőségétől, hogy a művészetet, melyet oly fontosnak tartanak, támogassák:
képtelenek lesznek tovább élni és valamenyien meghalnak a szomorúságtól és unalomtól és
elismerik életmódjuk képtelenségét és erkölcs-telenségét.
A művészet rossz működésének harmadik következménye a zavar és rendetlenség, melyet a gyermekek és nép szellemében okoz. A természet igen szabatos fogalommal áldotta meg azokat, a kiket társadalmunk hazug elméletei nem rontottak meg, az iparosokat és gyermeke-ket, arról, hogy mit kell kárhoztatni vagy di-csérni. A nép és a gyermekek ösztöne azt su-galja, hogy jog szerint csupán vagy a testi erőt (Herkules, a hősök, hódítók,) vagy az erkölcsi erjj.t,(Szakia-Muni lemond a szépségről és a hata-lomról, hogy az embereket megmentse, Krisztus meghal a keresztfán értünk, a szentek, vér-tan hk, stb,) illeti meg. Az egyszerű és egyenes lelkű emberek belátják, hogy lehetetlen nem tisztelni a testi erőt, mivel önmaga kényszerít tiszteletre; és a jóért dolgozó ember erkölcsi erejét szintén tisztelni kénytelenek, mert egész belső lényük erre ösztönzi őket. Egyszerre azonban ezek a lelkek azt veszik észre, hogy testi vagy lelki erejük miatt tisztelt embereken kívül vannak más tiszteltebbek, csodáltabbak és jobban jutalmazottak az erő és jóság hő-seinél, és pedig pusztán azért, mert énekelni, tánczolni és verseket tudnak írni. Látják, hogy az énekesek, tánczosok, festők, írók milliókat szereznek és bogv a szenteknél is jobban tisztelik őket; és ezek az egyszerű leikek, a nép és a gyermekek, a zűrzavart növekedni érzik magukban.
183-Mikor Puskin halála után ötven évvel művei a nép közt elterjedtek, és Moszkvában emléket állítottak neki, tíznél több levelet kaptam parasztoktól-, a kik azt kérdezték, miért dicsőítik Puskint. Még néhány nappal ez előtt is egy szaratovi kis, de tanult polgár Moszk-vába ment szemrehányást tenni a papságnak azért, mert helyeselte, hogy Puskinnak emléket állítottak.
És valóban, képzeljük csak el annak a parasztnak a helyzetét, a ki újságjában azt olvassa, vagy azt hallja, hogy a papság a kor-mány, Oroszország legjobb emberei, lelkese-déssel emelnek szobrot egy embernek, egy jótevőnek, a nemzet egyik dicsőségének, Pus-kinnak, a kinek addig a nevét sem hallotta soha. Mindenki Puskint emlegeti, és a paraszt azt hiszi, hogy ily hódolatért okvetlenül valami rendkívüli, igen erős vagy igen jó dolgot kel-lett tennie. Azon igyekszik tehát, hogy meg-tudja, hogy ki volt Puskin; mikor pedig meghallja, hogy Puskin nem volt sem hős, sem tábornok, hanem egyszerű író, ebből azt következteti, hogy Puskin okvetlenül szent ember, jótevő nevelő volt. Erre siet elolvasni, vagv meghallgatni életrajzát és műveit. Kép-zelj ük el már most álmélkodását, midőn arról értesül, hogy Puskin igen léha erkölcsű ember volt, párbajban halt meg, vagyis a közben, hogy egy másik embert meg "akart ölni és nogv minden érdeme abból áll, hogy a sze-relemről költeményeket írt!
Azt, hogy a hősök, Nagy Sándor, Dzsengisz klián, Napoleon nagy emberek voltak, könnyen megérti, mert érzi, hogy mindezek az embe-rek megsemmisíthették volna őt és ezembe-reket a hozzá hasonlók közül. Azt is érti, hogy Buddha,
;Sokrates és Krisztus nagyok voltak, mert érzi és tudja, hogy neki és minden embernek hasonlítania kellene hozzájuk. De azt, hogy mikép lehet valaki azért nagy, mert a nők szerelméről verseket írt, sehogysem fér a fejébe,
És ugyanennek a zűrzavarnak kell beáll-nia egy breton vagy proveneali paraszt elmé-jében, midőn azt hallja, hogy egy emléket
készülnek állítani, a hogy Szűz Máriának állí-tanak, és hogy ezt Baudelaire-nek, A rosszaság virágai szerzőjének, vagy Verlainenek, egy kicsapongó embernek állítják, a ki érthetetlen verseket írt. És mennyire elképed a nép, mikor azt hallja, hogy Patti vagy Tagiioni negyvenezer forintot kap egy évadra, hogy egyes festők egy-egy képét negyvenezer fo-rinttal íizetik és hogy vannak regényírók, a kik ugyanily összeget szereznek azzal, hogy szerelmi jeleneteket tudnak leírni.
És ugyanez történik a gyermekekkel.
Emlékszem, hogy valamikor nekem is volt részem ebben az elképedésben és zűrzavar-ban. Ez a művészet rossz működésének vég-zetes következménye társadalmunkban.
A művészet rossz működésének negye-dik következménye az, hogy a magasabb
185-•osztályok emberei, látva, liogy a szépség és jóság között egyre nagyobb ellentétek
fejlőd-nek ki, végre a szépség eszményét nézik többnek, és igy az erkölcsiség követelményeire rá se hederítenek. Ezek az emberek a szere-peket fölcserélve, a helyett hogy elismernék, hogy a művészet, melyet csodálnak, alacsony, azt állítják, hogy az erkölcsiség alárendelt dolog, melynek nincs semmi értelme oly lények előtt, a kik a fejlődés oly magas fokára jutottak, a hol ők magukat képzelik.
A művészet elfajulásának e következménye már rég érezhető volt társadalmunkban; de napjainkban fejlődött ki rendkívüli módon a híres Nietzsche iratai és a dekadensek és angol esztétikusok paradoxonai következtében, a kik VVilde Oszkárt követve, műveik czéljául örömest választják az erkölcs kiirtását és az el faj 111 ás d i cs ő i tés é t.
A művészet e felfogása a lilozófia tanítá-sában akadt párjára. Nem rég egy könyvet kap-tam Amerikából, melynek ez a czime: »Azerösebb továbbélése, vagy az erő filozófiája, ll'ta Ragliar Redbeard. (Chicago, 1897.)« E mű íőeszméje, melyet egyébiránt az előszó is kifejez, az, hogy ezentúl képtelenség a jót a zsidó próféták és »siránkozó messiások« hazug filozófiája alapján mérlegelni. E szerző szerint a jog csupán az erőn alapszik. Minden törvénynek, minden szabálynak, mely arra tanít bennünket, hogy ne tegyünk mással olyat, a mit nem akarunk, hogy velünk tegyenek, magában véve
nincs semmi értelme és az emberek vezetésére csak akkor ér valamit, ha bot, kard és börtön támogatja. A valóban szabad embernek nem kell semmiféle isteni vagy emberi törvénynek engedelmeskednie; minden kötelezettség az elcsenevészesedés jele; a kötelezettség hiánya a hősök jellemző vonása. Az emberek ne higyjék többé, hogy az ártalmukra kieszelt tévedések kötelezik őket. Az egész mindenség, nem egyéb csatatérnél. És az eszményi igaz-ságszolgáltatás abból áll, hogy a legyőzötteket ki kell fosztani, kínozni, megvetni. A szabad és vakmerő ember meghódíthatja a világot.
És ennek következményekép az embereknek örökös harczban kell áilniok az élet-, föld-, szerelem-, nő-, hatalom- és aranyért. Az egész, föld gyümölcseivel »a merészebb zsákmánya.«
Ezek az eszmék, ha így tudományos alak-ban vannak kifejtve, okvetlenül botrányt okoz-nak. A valóságban azonban végzetszerűen benne foglaltatnak minden fogalomban, mely a művészet czéljánl a szépséget tűzi ki. bizo-nyos emberekben magasabb osztályaink mű-vészete teremtette meg és fejlesztette ki az
Übermensch eszményét, jóllehet ez volt már Neró,.
Stenka-Razin, Dzsengisz khán, Napoleon és a hozzájuk hasonló kalandorok és parveniik eszményképe. És az ember elborzad, ha el-képzeli, hogy mi történnék, ha ily eszmény és az a művészet, mely megteremti, a nép-tömegek közt elterjedne. Már pedig kezd ter-jedni.
187-Végre a művészet rossz működésének, ötödik következménye az, hogy a magasabb osztályok körében virágzó rossz művészet művészeti hatásával közvetlenül megrontja őket és az emberek boldogságára legmegve-tendőbb érzelmeket, a babonát és érzékiséget neveli nagyra.
Korunkban a művészet rontja meg leg-inkább az emberek társadalmi életének legfon-tosabb kérdését, a nemi viszonyokat. Mind-nyájan tudjuk magunkról és rokonainkról, hogy az emberek pusztán a nemi vágy túlesapon-gása következtében mily rettenetes erkölcsi és testi szenvedéseknek és hiábavaló erőfo-gyasztásnak vannak kitéve. Mióta a világ áll,, a trójai háború óta, melynek nemi szenve-dély volt az oka, a szenveszenve-délyekből eredő öngyilkosságok és bűnökig, melyekkel újság-jaink mindennap tele vannak, minden
bizo-nyítja e szenvedély kárhozatos működését, mely az emberek boldogtalanságának lőkútfeje..
Es mégis mit látunk? .Azt, hogy úgy az.
utánzott, mint a valódi művészet kizárólag arra van szentelve, hogy igen kevés kivétellel a nemi szerelem különböző alakjait írja le,, ábrázolja. Csak arra a tömérdek fényűző re-gényre, melyektől mai irodalmunk hemzseg, a.
festményekre és szobrokra, melyek a női tes-tet meztelenen mutatják és azokra az ocs-mány képekre, melyeket mint hirdetéseket ragasztanak a falakra, és arra a rengeteg ope-rára, operettre, dalra, románczra kell
gondol-niiiik, melyekkel el vagyunk árasztva. Valóban, a mai művészetnek csak egy határozott czélja van: az, hogy mentől jobban keltse föl és terjeszsze az elfajulást.
Ezek, ha nem is összes, de a legkomo-lyabb következményei a művészet azon elfa-julásának, mely társadalmunkban bekövetke-zett. JÍS az, a mit ma művészetnek nevezünk, nemcsak nem mozdítja elő az emberiség ha-ladását, hanem mindennél jobban járul hozzá ahhoz, hogy életünkben minden jó lehetőségét tönkre tegye.
És így arra a kérdésre, melyet minden gondolkodó ember végzetszerűen fölvet és melyet könyvem elején kitűztem, arra a kér-désre, vájjon érdemes-e annak, a mit művé-szetnek neveznek, millió meg millió ember munkáját és életét föláldozni, megkapjuk a határozott választ: nem, nem érdemes és nem kellene érdemesnek lennie. Ez a józan ész, és a romlatlan erkölcsi érzék felelete. És, ha az a kérdés merülne föl, vájjon mi ér többet a keresztény világra nézve, az-e, ha mindent, a mit 111a művészetnek, akár hamis, akár valódi, neveznek, vagy minden létező jót kellene el-veszteni, én azt hiszem, hogy az okos és er-kölcsös ember okvetlenül azt válaszolná, a mit Platón Köztársaságában, és a hogyan az em-beriség minden vallásos nevelője, keresztény és mohamedán egyaránt felelt, hogy többet ér lemondani minden művészetről, mint fen-tartani a művészetet és mai utánzatát,
mely-3 89&#mely-34;
nek az emberek elfajulása az eredménye. E kérdést különben szerencsére nem keli fül-vetni, mert a valódi művészetnek a mai állí-tólagos művészethez nincs semmi köze. Azt azonban mi, a kik azzal bízelgünk magunknak,, hogy művelt emberek vagyunk, a kiknek helyzete megengedi, hogy az élet különböző nyilvánulásait megértsük, megtehetjük, és meg kell tennünk, hogy a tévedést, melyben vagyunk,, felismerjük és ne hajoljunk meg előtte, hanem keressük a módját, hogy megszabaduljunk
tőle-A művészi megújhodás lehetősége.
A hazug állapot, melybe társadalmunk művészete sülyedt, abból származik, hogy magasabb osztályaink vallás nélkül kezdtek élni, a mennyiben a hiányzó vallást némelyek oly képmutatással helyettesítették, hogy ki-jelentették, hogy vallásuk formáiban még hisz-nek, mások meg hitetlenségük vakmerő hir-detésével, ismét mások ravasz kételkedéssel, végre vannak, kik a szépség miatt a görögök imádásához tértek vissza. Ezek az emberek azonban bármily eszközökkel iparkodnak fen-tartani és igazolni kiváltságaikat, vagyis osztá-lyuk különválását a többiektől, akár akarják, akár nem, kénytelenek elismerni, hogy az igazság, az a keresztény igazság, mely az em-berek boldogságát csak az emem-berek egyesülé-sében és testvériségben látja, körülöttük min-denfelé utat tör magának.
Ez az igazság öntudatlanul tör utat magá-nak az új közlekedő vonalakkal, távíróval, telefonnal, sajtóval, minden találmánynyal, melynek az a czélja, hogy az emberek között
191-kapocs legyen; öntudatosan az embereket
•elválasztó babonák eltűnésében, az eszményi testvériség kifejezésében és korunk néhány jó és igaz műalkotásában nyilvánul meg.
A művészet az emberi élet egyik szerve és, mint ilyen,- teljesen nem pusztítható el.
Ezért, bármennyire erőködjenek magasabb osztályaink, hogy a vallásos eszményt, melyből az emberiség él, elhomályosítják, ez az esz-mény egyre tisztább kezd lenni az emberek előtt és egyre több alkalmat talál a megnyilat-kozásra még romlott társadalmunkban is, a tudományban és a művészetben egyaránt.
Maga a művészet is kezdi megkülönböztetni korunk igazi eszményét és feléje törekszik.
Egyrészt a mai művészek legjobb alkotásai az emberek egyesülésének és- testvériségének érzelmeit fejezik ki (Dickeng, Hugó, Doszto-jewszky művei, Miilet, Bastien-Lepage, Jules Breton és mások festményei)'; másrészt vannak ma művészek, a kik lehető legáltalánosabb, legegyetemesebb érzelmeket kisértenek meg kifejezni. Ezeknek a művészeknek a száma még igen korlátolt, de úgy látszik, hasznos voltukra már kezdenek figyelni az emberek.
Hozzá kell tennem, hogy az utóbbi időkben egyre szaporodtak a kísérletek a népies mű-vészeti vállalatokkal, könyvek kiadásával, szín-házakkal, múzeumokkal, stb. Mindez még igen messze van attól, a minek lenni kellene, de már észre lehet venni az irányt, melyet a művészet követni fog, hogy igazi útjára visszatérjen.
Korunk vallásos öntudata már észrevehe-tően megtisztult; és ezentúl elegendő volna, ha az emberek a szépség hamis elméletét, mely a művészet egyetlen czéljául a szépsé-get vallja, elvetnék, hogy e vallásos öntudat szabadon vehesse kezébe a művészet kalau-zolását.
És azon a napon, melyen a vallásos ön-tudat, mely az emberek életét már 1 öntudat-lanul kezdi irányozni, azon a napon, midőn az emberek egész öntudatosan fogják felismerni, tüstént látni fogják, hogy a magasabb és az alacsonyabb osztályok művészete közti különb-ség önként eltűnt. Akkor csak egy közös, a testvéries, egyetemes művészet fog létezni. És azon a napon, melyen a művészet egyetemessé válik, mert megszűnik az lenni, a mi az utóbbi időben volt, az emberek elaljasodásának és elfajulásának eszköze, az lesz, a mi kezdetben volt és a minek mindig lennie kellene: az emberiség tökéletesedésének egyik eszköze, mely a világon elő fogja segíteni a szeretet, egyesülés és boldogság megvalósulását.
XVIII. FEJEZET.
Milyen legyen a jövő művészete.
A jövő művészetéről örömest beszélnek úgy, hogy e szavak alatt valami új, különösen megíinomult és társadalmunk magasabb osztá-lyainak mai művészetéből fejlődő művészetet értenek. A jövő ily művészete azonban solia sem fog megszületni és nem születhetik meg.
Magasabb osztályaink művészete immár zsák-utczába jutott. Azon az úton, a melynek neki-indult, lehetetlen tovább haladnia. Ez a művé-szet attól a naptól fogva, melyen a valódi-mű-vészet főalapjától elszakadt,' attól a naptól fogva, melyen megszűnt a vallásos öntudatból meríteni az ihletet, a különösből egyre elfajul-tabbá fejlődött, most pedig semmivé zsugoro-dott össze. Ezért a jövő művészete, a valódi, mely csakugyan meg fog születni, nem a mai művészet folytatása lesz, hanem egészen más elvekből fog folyni, melyeknek semmi közük sincs azokhoz, melyekből magasabb osztályaink művészete ma táplálkozik.
A jövő művészetének, melynek az a ren-deltetése, hogy az emberek közt elterjedjen,
T q j s z t o i — H e g e d ű s : Mi a m ű v é s z e t ? 1 3
többé nem az lesz a ezélja, hogy csak néhány gazdag embertől megérthető érzelmeket fejez-zen ki; ezélja az lesz, hogy a jövő nemzedé-kek legmagasabb vallásos öntudatát fejezze ki A jövőben művészetnek csak azt fogják tekin-teni, a mi oly érzelmeket fog kifejezni, melyek az embereket a testvéries egyesülésre ösztö-kélik, vagy oly, elég egyetemes érzelmeket, melyeket valamennyi ember érezhet. Egyedül ezt a művészetet fogják a többitől megkülön-böztetni, elfogadni, támogatni, terjeszteni. És minden más művészetet, melyet csak néhány ember élvezhet, jelentéktelennek tekinteni és mellőzni fognak. És a művészetet nem csupán a gazdag emberek kis osztálya fogja méltá-nyolni, mint ma, hanem minden ember.
És a jövőben a művészek nem kizárólag a nemzet valamely kis osztályából fognak ki-kerülni, mint ma; mindenki, bármelyik osztály-ból való legyen, művész lesz, a ki a művészi alkotáshoz való tehetségéről bizonyságot tesz.
Akkor mindenkiből lehet művész, először, mert a művészettől nem fogják megkövetelni a bonyolult és mesterkélt tehnikát, melynek elsajátítása rengeteg időt vesz igénybe, hanem csupán világosságot, egyszerűséget és józan-ságot fognak kívánni tőle; szóval, oly dolgo-kat, melyek nem gépies előkészület, hanem az ízlés nevelése révén sajátíthatók el. Másodszor, mindenkiből válhatik művész, mert szakis-koláink helyett, melyekbe csak igen kevesen juthatnak be, az elemi iskolától kezdve
.min-195
deuki tanulhatja a zenét és rajzot és elemeit, úgy hogy mindenki, a ki valamely művészet-hez hajlamot fog érezni, művelheti és segítsé-gével kifejezheti egyéni érzelmeit.
Azt fogják, ellenvetni, hogy ha a külön művészeti iskolákat bezárják, a művészet teh-nikája hanyatlani fog. Ez bizonyos, ha tehnika néven azokat a hiábavaló fogásokat értjük, melyeket ma jelölnek e névvel; de, ha a tehnika alatt csupán a világosságot, egyszerű-séget és józanságot értjük, ez a tehnika nem csak nem fog szenvedni, a mint ezt minden népies művészet bizonyítja, hanem még maga-sabb tökéletességre fog emelkedni. Mert akkor mindazok a ínűvésztehetségek, melyek a mai napig a nép körében rejtőztek, részt vehetnek a művészetben és a tökéletesség mintaképeit nyújthatják, melyek koruk és a jövő művészei számára a tehnika legjobb iskolái lesznek.
Sőt ma sem az iskolában tanul a valódi mű-vész, hanem az életben, a nagyok példáját tanulmányozva; akkor azonban, midőn a mű-vészettel az egész nép legtehetségesebb embe-rei fognak foglalkozni, a tanulmányozandó ták száma nagyobb lesz, és ezekhez a min-tákhoz jobban hozzá lehet majd férni; és a szakoktatás hiányát százszorosan fogja pótolni a valódi művész számára az a helyes foga-lom, melyet a művészet czéljáról és módszeré-ről fog magának alkotni.
Ez lesz a jövő és a mai művészet közt az egyik különbség. A másik az lesz, hogy a
11*