fo-galínat sem alkottak. Azt hitték, hogv a szép-nek szükségképen jnrink m kell lanniü- Egye-TTul nagy gondolkodóik, Sokrates, Plató,
Aris-toteles éreztélyjingy a jjr|vAy nem mimiiu jflf együtt a szépséggel. Sokrates a jóságot
hatá-r o z o t t a n ¿yj^épségnokTernlo.llo. :d;í; Plútó; h i m y
a Ket iogalmat egyesítse, szellemi szépségről beszélt; Aristoteles azt kívánta, hogy a mű-vészetnek erkölcsi befolyása legyen. E bölcsek kivételével azonban mindenki elismerte a szép-ség és a jóság feltétlen megegyezését; és így érthető, hogy a régi görögök nyelvében egy összetett szó, a kalokagathon, szolgált e meg-egyezés megjelölésére.
Ez pusztán elégtelen műveltség, két igen különböző fogalom összekeverésének volt az eredménye, ns a renaissance esztétikusai épp e zavart igyekeztek törvényerőre emelni. Azt
ö r ö k ö d lok luA>izuuyiüiiü- hogy a s z é p s é g ós a jóság ^gypq'ilése a dolog természetében van,
h o g y a s z é p s é g s z ü k s é g k é p e n ö s s z e e s i k _a
jó-súggáT"~eshogy a kalokagathon szó jelentése (melynek a görögökre volt, de a keresztényekre nem lehetett semmi értelme) az emberiség legmagasabb eszményét képviseli. Az egész új esztetika erre a félreértésre épült. És való-ban semmi sem jogosulatlanabb, mint az az igénye, hogy a görögök esztétikájának a foly-tatása legyen.
»A ki közelebbről vizsgálja a dolgot, mondja llénard Aristoteles esztétikájáról szóló művében, látni fogja, hogy a szépség és a
63
művészet elmélete Aristotelesnél épp úgy el van különítve, mint Platónál-és valamennyi követőiknél.« A görögök — mint mindenki, mindig és mindenütt — a művészetet csak akkor tartották jónak, ha a jóság, illetőleg a annak a szolgálatában állott, a mit ők jóságnak tekintettek. Az erkölcsi érzék azonban oly kevéssé volt kifejlődve bennük, hogy azt hit-ték, hogy a jóság és a szépség elválaszthatat-lanok. Oly esztetikai elméletről, a minőt nekik tulajdonítanak, soha még csak nem is álmod-tak. Az esztetikát csak az új korban találták föl, és csak Baumgarten óta nyert tudomá-nyos alakot.
Mint telivér német, a külső szabatosságot és arányosságot tartva a legfontosabbnak, ez a pedáns a tények megfigyelésének feltétlen fitymálásával állította össze és fejtette ki rend-kivüli elméletét. És, jóllehet képtelensége szembeszökő, ez az elmélet tüstént annyira elterjedt a művelt emberek nyájában, hogy tudósok és tudatlanok még ma is mint két-ségtelen és feltétlen bizonyosságú elvet ismétlik.
Habent sua fata libelli pro capite léctor is; d e még inkább az elméleteknek van meg a .vég-zetük a szerint, hogy mily fokú tévedésben leledzik a társadalom, a melyben ezeket az elméleteket kieszelik. Ma valamely elmélet igazolja a ferde helyzetet, melyben valamely társadalom bizonyos része él, az elmélet le-het alaptalan vagy kézzelfoghatóan hamis: a társadalom e része, mint hitczikkelyt el fogja
fogadni. Ez esett meg teszem Malthus hírhedt és képtelen elméletén, a mely szerint a világ-népessége mértani haladványban szaporodik, míg az életfe 11 tartás eszközei csupán számtani haladványban szaporodnak, a mi következmé-nyének a világ túlnépesedésének kellene lenni.
Ugyanez történt azzal az elmélettel (mely Mal-tlmséból folyt), mely a kiválasztásban és az életért való küzdelemben az emberi haladás alapját látta, jis ugyanígy jár Marx elmélete, a mely végzetesnek és dkerüihetetlennek igyek-szik mondani, hogy a magán kis ipart a tőké-vel dolgozó nagy ipar tönkre fogja tenni. Hasz-talan nincs alapjuk ez< kuek az elméleteknek, hiába mondanak ellen az emberiség meggyő-ződésének és hitének, hiába buta és fölháborító az erkölcstelenségük, az emberek engedelme-sen fogadják el, ellenőrzés nélkül adják tovább és pedig olykor századokon át, mígnem a tár-sadalmi viszonyok, melyek igazolására szolgál-tak, el nem tűnnek. Ebből a fajtából valóJjrujillr garten rendkívüli elmélete is, a ki a jóságból, igazságból és szépségből egyetlen és tökéletes lény háiőm megnyilatkozását csinálta.
Ennek az elméletnek a támogatására hiába keresné az ember bármily bizonyíték árnyékát.
Igaz, hogy a jóság az az alapfogalom, mely lelkiismeretünk lényegét teszi; oly fogalom, melyet az ész nem tudna meghatározni, melyet semmi sem tudna meghatározni, mely azonban minden más meghatározására szolgál: ez éle-tünk legmagasztosabb, örökös czélja. A jóság
te
- JigA^inaz^junil . jjbben Baum-garímijuil/l^tza van/Bé~jj) szépség, ha nem ákai'utik játszani "a Szavakkal, és csak arról akarunk beszélni, a mit megértünk, a szépség nein_egAél), mint az, a mi élvezetet_ji£si^ez • kovfTkf'/nkép a szépség fogalma r'g')k nem jár együtt a jóságéval, hanem inkább ellenkezik vele, mivel a Jóság leglóbbnyíre a szenvedélyekén való győzelemmel jár együtt, míg a szépség minden szenvedélyünk gyökere.
És jól tudom, hogy mindig erkölcsi vagy szel-lemi szépségről beszélnek; ez azonban csak játék a szavakkal, mert ez az erkölcsi vagy szellemi szépség nem jelent egyebet, mint magát a jóságot.
A mi azt, a mit igazságnak nevezünk, illeti, az nem egyél), mint valamely tárgy meg-határozásának vagy megmagyarázásának akár a valósággal, akár a tárgy oly fogalmával való megegyezése, mely mindenkivel közös; és kö-vetkezőkép el lehet mondani, hogy azjgazgág a jóság megteremtésének egyik eszköze; : de TTeiii olvad össze, a uzépnegggr" sőt gyakran
együtt sem jár veTeTISDkiateS" és Pascal pl.
és más bölcsek azt tartották, hogy az igazság megismerése haszontalan tárgyakról semmikép sem egyezik meg a jósággal és hogy ártal-mas, azaz, rossz igazságok is léteznek. Más-részt az igazságnak a szépséghez nincs semmi köze, sőt a leggyakrabban ellenmond neki, mert az igazságnak általában az a hatása, hogy ki-ábrándít és az illúziót, mely a szépségnek
T o l s z t o i —H e g e d ű s ; Ml a művészet? °
egyik főfeltétele, tönkreteszi. Nem megdöb-bentő-e, hogy három, egymástól annyira elütő fogalomnak egy egészszé való egyesítése szol-gálhatott egy elmélet alapjául, melynek nevé-ben a művészet legaljasabb megnyilatkozásai a legmagasabb művészetként, oly művészetként szerepelhettek, melynek egyetlen czélja az élve-zet, melytől az emberiség minden nevelője óvta az embereket? És az ily képtelenségek ellen senkisem tiltakozik! A tudósok hosszú, érthetetlen műveket írnak, melyekben a szép-ségből az esztetikai szentháromság egyik ki-fejezését csinálják! A Szép, az Igaz, a Jó, szókat nagy betűkkel ismétlik a filozófusok és művészek, a költők és kritikusok, kik, mikor őket kiejtik, valamennyien azt képzelik, hogy valami szilárd és határozott dolgot mondanak, mely alapja lehet nézeteiknek! Az igazság pedig az, hogy e szavaknak nemcsak nincs határo-zott értelmük, hanem útjában állnak annak, hogy bármely művészetnek határozott jelen-tésű tnlajdonítsinik, mert csak azért csinálták őket, hogy a művészet legalacsonyabb alakjá-nak, analakjá-nak, melynek egyetlen czélja az, hogy élvezetet szerezzen, tulajdonított áífontosságot igazolják.