Oroszországban is Nagy Péterig és Európa többi részeiben is a XIII. vagy XIV. századig. Mióta azonban a társadalom magasabb osztályai az egyház tanaiban való hitüket elvesztették és hit nélkül maradtak, nem volt többé semmi, a mit európai vagy nemzeti művészetnek lehetett volna nevezni. Mióta a keresztény nemzetek magasabb osztályai az egyház tanaiban való hitüket elvesz-tették, ezeknek az osztályoknak a művészete különvált a népétől és két művészet keletke-zett: a népé és a finnyásoké. És ebből az következik, hogy arra a kérdésre, vájjon az emberiség az újkorban mikép élhetett valódi művészet nélkül, erre a kérdésre az a felelet, hogy egyáltalában nem az egész emberiség, sőt annak nem is tekintélyes része élt valódi művészet nélkül, hanem csak európai és ke-resztény társadalmunk magasabb osztályai.
És a valódi művészet hiányának követ-kezménye eléggé megnyilvánult azoknak az osztályoknak a romlottságában, melyek meg voltak fosztva tőle. A művészetről való mind-ezek a zavaros és érthetetlen elméletek, a műalkotásokról való hamis és ellenmondó Ítéle-tek és különösen művészetünk makacssága, melylyel egyre tovább halad a rossz úton, mindez a képtelensége ellenére is általánosan elfogadott annak a nézetnek a következménye, hogy magasabb osztályaink művészete az egész művészet, a valódi művészet, az egyetlen mű-vészet, az egyetemes művészet. Váltig
erősít-69
getjük, hogy a mi művészetünk az egyedül igazi, és az emberiség két harmada mégis a nélkül él és hal meg, hogy csak sejtelme is volna erről az egyetlen és magasztos művé-szetről. És még keresztény társadalmunkban is alig akad száz ember közül egy, a ki élne vele;
a többi kilenczvenkilencz nemzedékről nemze-dékre, a munka alatt görnyedezve a nélkül él és hal meg, hogy művészetünket valaha meg-ízlelte volna, mely művészet egyébiránt olyan, hogy ha megízlelnék, képtelenek volnának bármit is megérteni belőle. Erre azt fogják mondani, hogy ha ina nem is él minden ember a létező ínűvészettel, ebben nem maga a mű-vészet a hibás, hanem társadalmunk hamis szervezete, és hogy elképzelhető a dolgok oly állapota a jövőben, midőn a fizikai munkát részben a gépek fogják helyettesíteni, részben a méltányosabb fölosztás következtében köny-nyebb lesz. Akkor nem lesznek többé emberek, a kik életüket azzal kénytelenek tölteni, hogy a színpad mögött állva a díszleteket tologassák, a zenekarban trombitákat fújjanak vagy köny-veket nyomtassanak; azok az emberek, a kik ezeket a munkákat fogják végezni, naponkint csak néhány órát fognak dolgozni és szabad idejükben kedvük szerint élvezhetik a művé-szet áldásait.
íme, mit rebesgetnek örömest a mai mű-vészet védelmezői. Én azonban meg vagyok győződve, hogy maguk sem hiszik, a mit mon-danak. Lehetetlen nem tudniok, hogy a
mű-vészetnek, a hogyan ők értelmezik, szükséges feltétele a tömegek elnyomása, és csak énnek az elnyomásnak fentartása órán létezhetik. Hogy művészeink, íróink, zenészeink, tánczosaink és festőink a tökéletesség arra a fokára juthassa-nak, hogy élvezetet szerezhessenek, elenged-hetetlen, hogy a munkás-tömegek a végső k ime-rülésig dolgozzanak. Ha a rabszolgákat a tőke uralma alól felszabadítjátok, épp oly lehetetlen-ség lesz ily művészet megteremtése, a mily lehetetlen ma, hogy ugyanezek a rabszolgák gyönyörködjenek benne.
De feltéve, hogy ez a lehetetlenség lehet-séges, és hogy módját tudjuk ejteni annak, hogy a művészethez, már a minőnek képzelik, a nép is hozzáférjen, egy másik tekintet merül föl annak bizonyságául, hogy ez a művészet nem lehet egyetemes, t. i. a népre nézve töké-letesen érthetetlen. Régente a költők latinul írtak; ma azonban műalkotásaik épp oly érthe-tetlenek a közönséges emberre nézve, mintha szanszkritul volnának írva.
Azt fogják-e erre felelni, hogy ennek a kö-zönséges ember műveltségének és fejlettségének a hiánya az oka, és hogy művészetünket tüs-tént meg fogják érteni, mihelyt mindenki ele-gendő nevelésben részesült? Ez is esztelen válasz, mert azt látjuk, hogy a magasabb osztá-lyók_művészele mindigcsak egyszerű időtöHés volt e magasabb osztályok számára, a nélkül hogy az * uiberiség többi része bármit is meg-értett volna belőle. Hiába művelődlek az alsó
osztályuk, a művészet, mely eredetileg nem nekik "volt szánva, mindig hozzáférhetetlen ma-radt rájuk nézve. Természeténél fogva mindig idegen volt és lesz rájuk nézve, minthogy oly érzelmeket közvetít, melyek egy bizonyos osz-tálylyal közösek, a többi emberre pedig kö-zömbösek.
Így történik, hogy teszem a becsület, hazafi-ság, udvariasság és érzékiség érzelmei, melyek a mai művészet főtárgyai, a parasztban csak csodálatot, megvetést vagy felháborodást kel-tenek. Hü.a munkás- osztályok szabad óráik-ban láthatják, olvashatják és hallhatják is mind-azt, a mi a mai művészet színe-java (es ennek a lehetőségé a városokban bizonyos mérték-ben meg van adva a múzeumokban, népies hangversenyeken és könyvtárakban), a mun-kás, hacsak nincs elromolva, és helyzetének szelleme megvan benne, képtelen lesz bármily hasznot húzni művészetünkből és semmit sem fog érteni belőle; vagy, ha véletlenül ért is helőfe valamit, az, a mit megért, I i e m f°gja
nemesí-teni a lelkét, hanem inkább megmételyezi. A gondolkodó és őszinte ember kétségtelennek tartja, hogy magasabb osztályaink művészeté-ből sohasem lehet az egész nemzet művészete.
És mégis, ha a művészet fontos dolog és oly fontossága van, a minőt neki tulajdonítanak, ha fontosságra egyenlő a vallással, a hogyan a beavatottak hangoztatják, olyannak kellene lennie, hogy mindenki hozzáférhessen. Mint-hogy azonban a mai művészethez nem
min-denki férhet hozzá, a művészetnek vagy nincs meg az a fontossága, melyet neki tulajdoníta-nak, vagy nem az a valódi művészet, a mit ma művészetnek neveznek.
A dilemma végzetes, és ezért az értelmes és erkölcstelen emberek úgy igyekeznek belőle szabadulni, hogy kereken tagadják, hogy a népnek joga volna a művészethez. Ezek az emberek hallatlan arczátlansággal azt hir-detik, hogy a művészeti élvezetekben csak a szép szellemeknek, »az előkelőknek« vagy, hogy Nietzsche kifejezésével éljek, az »Über-menscheknek« szabad részesedniök; és a többi ember, a hitvány csorda, mely ezekre az élve-zetekre képtelen, érje be azzal, hogy ezeknek a fensőbb lényeknek lehetővé teszi az élvezést.
Ennek az állításnak legalább megvan az az elő-nye, hogy nem törekszik kiegyenlíteni a kiegyen-lithetetlent és nyíltan hirdeti, hogy művészetünk csak a kiváltságosok osztályának való. Valójá-ban más művészet nincs is, de ezt voltaképen mindenki tudja, a ki vele foglalkozik; és ez nem gátolja őket annak nagy garral való hir-detésében, hogy a kiváltságos osztályok e mű-vészete a legigazibb valamennyi közt, az egye-dül igaz, az egyetlen, melyet az emberiségnek el kell ismernie.