Oltay Károly- torziós inga állomások adatai alapján szerkesztett - gravitációs anomália térké
pe adott először betekintést a Dunántúl mélyszer
kezetébe (1930, 1933, 1936, 1944).
A Kisalföld és a Vasi-dombság mélyföldtani felépítésének érdemi megismerése 1933-ban, a dunántúli szénhidrogénkutatással kezdődött. Az 1941-ig elvégzett gravitációs, mágneses és szeiz
mikus mérések átfogó értékelését Vajk Raul
publikálta (1943). Áttekintő tanulmánya és térké
pe először tárta a szakemberek elé a dunántúli neogén medencék konkrét szerkezetföldtani vi
szonyait. Megállapította, hogy a Győri-medence alaphegysége legalább 3500-4000 m mélységben van. Ettől nyugatra Mosonszentjános-Mihályi- Répcelak vonalában, a környezetéből mintegy 2000 m magasságba kiemelkedő, eltemetett kris
tályospala alaphegységvonulat húzódik. A Fertő- szentmiklósnál és Nagylózsnál kimutatott gravi
tációs maximumok szintén elsüllyedt kristályos
pala rögöknek tulajdoníthatók, amelyek nyugat felé mind kisebb és kisebb mélységben vannak, míg a soproni Kő-hegynél már felszínre bukkan
nak. Az Alpokalja területén nagy gravitációs érté
kek jelzik az alaphegység emelkedését, s az oszt
rák határ menti alaphegység-kibúvások felszín alatti folytatásának felelnek meg. Délen Szent- gotthárd és Alsószölnök közelében talált két na
gyobb gravitációs maximum is eltemetett alap- hegységrögöknek tulajdonítható.
Az első szénhidrogénkutató fúrások eredmé
nyeit Papp Simon publikálta (1939). A Mihályi község északi szélén 1935-ben lemélyített M -l jelű fúrás 1602 m-ben érte el a paleozóos alap
hegységet és 1603,6 m-ben „kristályos palában”
állt le. Az M -2 jelű fúrás Mihályitól ÉK-re 6 km távolságban - Bogyoszló határában - mélyült és 2497-2507 méterig haladt kristályospalában.
Az 1945 után intenzíven újrainduló szénhidro
génkutatás mindenekelőtt széles körű geofizikai vizsgálatokat jelentett, amelyek eredményeiről egész sor tanulmány került közreadásra.
A geofizikai kutatás történetéről és az elvégzett mérések eredményeiről 1949-ben Scheffer Vik
torés Kántás Károly, 1960-ban Lányi János
adott áttekintést. 1967-ben Sághy György - Vándor Bélaés Varga Imrea kisalföldi refrakci
ós mérések eredményeit publikálták.
Az első kísérleti tellurikus méréseket a Soproni Műszaki Egyetem Geodéziai és Geofizikai Mun
kaközössége végezte az ötvenes évek elején. Úttö
rő munka volt a Mihályi M -l és a Szany Sz-1 fúrások között mért szelvény 1953-ban, majd M.
Á. E. L. Geofizikai Intézet Sopron és Devecser között 1957-ben végzett tellurikus mérése. Ádám Antal és Verő Józseftellurikus relatív szondá
zással végzett mérései jelentős különbséget állapí
tottak meg a Rába-vonal két oldalának mélyszer
kezetében (1967). A hatvanas évek második felé
ben Lantos Miklós és Nagy Zoltán végeztek tellurikus és magnetotellurikus méréseket (1967, 1970). Mindezek a vizsgálatok jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy egyre pontosabban le
hetett megrajzolni a Kisalföld és az Alpokalja - K-alpi kifejlődésű - medencealjzatát, valamint ennek és a Dunántúli-középhegységnek a Rába- vonal menti érintkezését.
A mélyfúrásos kutatás vizsgálati adataiból és a geofizikai mérések eredményeiből levonható föld
tani következtetéseket 1958-ban és 1965-ben Kőrössy Lászlófoglalta össze.
Oravecz János„Szilur képződmények Magyar- országon” c. munkájában 1964-ben a Dunántúli
középhegység, a Kisalföld és a Sopron-Kőszegi- hegység metamorfitjainak egységes rétegtani be
sorolása mellett foglalt állást: „A Balaton északi oldalán a perm-mezozoikum szineklízise alá hú
zódó szilur rétegsor észak-dunántúli folytatását
77 látjuk igazoltnak a Pápa melletti Vaszaron elért
fekete szericites agyagpala jelenlétével. Ennek közvetlen folytatása a mihályi terület, ahol számos fillitet ért fúrás kézenfekvővé teszi Sopron-Kő- szeg ópaleozóos rétegsorához való kapcsolódá
sát”.
Juhász Árpádés Kőháti Attilaa Dunántúli
középhegység triász időszaki karbonátos összleté- nek folytatását tételezték fel a Rába-vonalon túl, egészen a büki fúrásokban feltárt dolomitig; a fúrómagok kőzettani kifejlődése és az (Ölbő) Ö1-4 jelű fúrás durva dolomit és homokkőtörmelékes breccsájában talált „karni emeletre utaló Glandu- lina sp., Radiolaria és átkristályosodott alga ős
maradványok” alapján (1966).
A Kisalföld aljza
láspontja az uralkodó rétegtani szemléletet tükrözi: „E képződ
mények eredeti anya
gukat és átalakulási fokukat tekintve erősen hasonlók a Kőszegi-hegy
ségben és a Balaton-felvidéken levő metamorf kőzetekhez”. Különösen a Nemeskolta-Ikervár, valamint a Takácsi-Vaszar és a Balaton-felvidék szilur időszaki metamorf képződményeinek azo
nosságát ítélte megalapozottnak. Nemeskolta és Ikervár környékéről kloritpala és kloritfillit (sze- ricitpala, aleurolitpala) közbetelepüléseket tartal
mazó, nagy vastagságú, finomszemű, kovás kötő
anyagú homokkőpalát írt le. Ebben helyenként savanyú vulkáni törmelékszórásra utaló földpát- tartalmat és alárendelten szenes-grafitos anyagot talált.
Kiemelt fontosságot tulajdonított „a szomszé
dos osztrák területek faunával jól rögzített ópale
ozóos összletére jellemző” kifejlődési tendenciá
nak, hogy ti. „az uralkodóan kovás ordovicium és szilur a fiatalabb paleozoikum felé erősebben kar- bonátosodik, s nagy tömegű karbonátos kőzetki
fejlődés a devon időszakban lép fel. Igen jellemző tulajdonsága ezeknek az üledékeknek, hogy a szi
lur esetleges karbonátos közbetelepülései és a tör
melékes kőzetek általában csekély karbonátos kö
tőanyaga majdnem mindig kalcitos, míg a devon időszakra már inkább jellemző a dolomit uralko
dóvá válása”. Ennek megfelelően minősítette a Pecöl, Vát, Rábasömjén, Ölbő és Bük környéki, valamint a mihályi gerincen Osli-ig terjedően fel
tárt kisebb-nagyobb karbonáttartalmú képződ
ményeket devon időszakinak.
A büki fúrások rétegsorában szürke árnyalatú kőzetfajtákat: kristályos-szemcsés dolomitot, sö
tétszürke, meszes-dolomitos szericitpalát és ho
mokos dolomitpalát határozott meg. Dolomitos kloritpalát durvaszemű homokkőpala lencsékkel, szericitpalát, mészpalát és dolomitot sorol fel az ölbői, váti, rábasömjéni és pecöli fúrásokból.
A mihályi hátság területéről homokkőpalát, aleu- rolitpalát, szericites kvarcitot, kvarcitpalát, szeri- citfillitet, kloritpalát, mészpalát, dolomitfillitet, dolomitot és karbodiabázt írt le.
Megállapította, hogy az eredetileg üledékes és alárendelten vulkáni eredetű kőzetfajták alacsony hőmérsékleten zöldpala fáciesű epimetamorf kép
ződményekké alakultak.
Árkai Péter, Horváth Zoltánés Tóth Má
ria(1985, 1987) a Rábamenti Metamorfit összlet metamorf fokának pontos meghatározását szolgá
ló ásványparagenetikai, kőzetszöveti, illit kristá
lyosság, szénülésfok, világos csillám b0 geobaro- metriai vizsgálatokat, illetve méréseket végeztek.
Vizsgálataik szerint a Mihályi hátság és környeze
te (Ölbő, Pecöl) intermedier-bázisos vulkáni köz
betelepüléseket tartalmazó finomtörmelékes- karbonátos alárendelten pszammitos-karbonátos illetve tiszta karbonátos összletét uralkodóan epizónás (azaz kisfokú, a zöldpala fácies kvarc- albit-muszkovit-klorit alfáciesének megfelelő), nagy termikus gradiensű regionális dinamoter- mális metamorfózis érte [ ~ 350-400 (450) "C, 2-3kbar]. Nemeskolta és Ikervár környékén a karbonátmentes-, vagy szegény, durvábbtörme- lékes összletben ugyancsak nagy termikus gradi
ensű, de csak nagyon kisfokú (anchizónás
~ 200-300 °C hőmérsékletű) metamorfózist mu
tattak ki.
A felsoroltakon kívül számos áttekintő, össze
foglaló munkában is találunk adatokat és vélemé
nyeket a Kisalföld és az Alpokalja medencealjza
táról és nagyszerkezeti kapcsolatairól. Földtani szintéziseink napjainkig terjedően világosan tük
rözik egyrészt a szembetűnően eltérő szerkezet
földtani felépítésű Dunántúli-középhegység és a Keleti-Alpok közötti határ megvonására való tö
rekvést (Rába diszlokációs vonal), ugyanakkor a MOJSISOVICS, POMPECKIJ, LÓCZY SEN., TELEGDI Roth, BöckhH. autochton közbenső tömeg kon
cepcióján alapuló szemléletet, amely a Rábán túli területeket is a közbenső tömeg szerves folytatá
sának tekintette. Ezt az álláspontot vallotta - a hazai földtan teljes ismeretanyagának birtokában - Vadász Eleméris (1945, 1954, 1960). Vendel
Miklósáttekintő tanulmánya elsősorban a kelet- alpi kapcsolatokat illetően érdemel figyelmet (1958) . Kovács Lajos1967-ben kiadott egyetemi jegyzete az irodalom alapján ad összefoglalást.
Balkay Bálinta magyarországi földkéreg gra
vitációs anomáliáinak értelmezésével foglalkozott (1959) . Megállapította, hogy „az Alpok a magyar medence szélén élesen végződnek” és hozzájuk K-felé magas többletrendellenesség értékkel vé
kony földkéreg öv csatlakozik. Másik tanulmá
nyában a Kisalföldet az afrikai árkok „fosszilis”
megfelelőjének tekinti (1962).
Scheffer Viktor 1960. évi munkájában a du- nántúl-bácskai paleozóos küszöb gondolatát ve
tette fel, amely szerint „a Pelagoniai-masszívum a Cseh-masszívummal és a Szudétákkal a dunán
78
túl-bácskai paleozóos küszöbön keresztül egykor összefüggő alakulatot képezett”. Ez a Dunán
túlon és a Bácskán átvonuló paleozóos alakulat képezi a varisztikus közbülső tömeget.
1963-ban és 1965-ben közreadott munkájában a Rába-árok, Rába-vonal, ill. dunántúli-(dél- burgenlandi)-küszöb szerkezetföldtani jellemzé
sét adta; a Rába-vonal nagyszerkezeti elválasztó szerepét hangsúlyozta. A dinári csapás - megíté
lése szerint - a Rába-vonalig nyomozható. A Rá
bán túl a Keleti-Alpok takarószerkezetének ki- ékelődése állapítható meg; mezozóos mészkő- összlettel a palezóos kristályospala fekvőjében.
E nagyfontosságú vonal éles határfelületként je
lentkezik :
- a gravitációs és mágneses anomáliák csapás
irányában,
- a pliocén utáni vertikális kéregmozgások irá
nyában,
- a geotermikus gradiens értékeinek ugrásszerű megváltozásában,
- a Rába menti vulkáni vonulat irányának meg
határozásában.
Bendefy Lászlóa recens kéregmozgások vizs
gálatának kapcsán tárgyalta a Kisalföld, ill. a Fer
tő és a Hanság kialakulásának történetét (1964, 1969).
Hans Küpperegy a Kisalföldet harántoló föld
tani metszet értelmezéseként fűzött megjegyzése
ket a Keleti-Alpok és a Dunántúli-középhegység nagyszerkezeti kapcsolatához (1965).
F- -1—1 - j Quarter
Fertorákosi Metamorfit ö.
\ / \
lke-4 79 A felsoroltakon kívül még számos nagyszerke
zeti kérdésekkel foglalkozó tanulmány tárgyalja a Rábán túli terület mélyföldtani felépítését. Mind
ezek közös vonása azonban, hogy szerzőik nem tanulmányozták behatóan a rétegtani, ill. szerke
zetföldtani tekintetben összekapcsolt vagy elkülö
nített képződményeket; ezért állásfoglalásuk gyenge alapokon nyugszik. A földtani alapfúrások hiánya és a nagyszámú szintézishez mérten feltű
nően kevés anyagvizsgálati munka a fő oka annak, hogy a napjainkig lemélyült több mint félszáz medencealjzatot ért fúrás ellenére is több a nyi
tott, mint a megoldott kérdés ezen a területen.
Elterjedés, település, tagolás
A Dunántúli-középhegység, valamint az Alpok keleti szegélyét alkotó Soproni (Grobgneisz), Fertőrákosi (Wechsel) és Kőszegi (Pennini) Me- tamorfit összlet között; a Rába- és Répce-vonal által közrefogott területen, feltehetően a grazi pa
leozoikumhoz kapcsolódó anchi-epimetamorf kép
ződményekbe hatoltak a medencealjzatot feltáró szénhidrogénkutató fúrások (25).
Az említett nagyszerkezeti vonalakat a Rába- menti Metamorfit összlet és környezetének szem
betűnően eltérő földtani felépítése jelöli ki. A Rá- bamenti Metamorfit összletet északnyugaton a kisalföldi mezometamorf képződmények és a Kő- szeg-Rohonci hegység pennini összlete határol
ják, csak a Vas-hegytől délre megjelenő gráci pa
leozoikumhoz fűzik genetikai kapcsolatok; délke
leten - a Rába-vonal mentén - a Dunántúli-kö
zéphegység triász és felsőkréta képződményeivel, érintkezik. A Takácsi, Vaszar és Tét környéki fúrásokban feltárt paleozóos képződmények a ba- laton-felvidéki paleozoikum megfelelői; azonban a Rábamenti Metamorfit összlettel is szoros gene
tikai kapcsolatban állanak; litofáciesüket és meta
morf fokukat tekintve nagyon hasonlóak a Ne- meskolta, Ikervár környéki durvábbtörmelékes kifejlődéshez.
A teljes, ill. folyamatos rétegsorok hiánya, a ritka, rövid és orientálatlan magfúrási szakaszok, az ősmaradvány-nélküliség, valamint a kőzetjelle
gek változatossága és gyakori ismétlődése a tele
pülési helyzet megítélését, valamint a rétegtani és szerkezetföldtani viszonyok tisztázását erősen
Sótonyi M e ta v u lk á n it form áció
k ö z b e te le p ü lé s s e l
2 1 3 5 '
Nem eskoltai Homokkőpala formáció
M é szfillit G ra fito id os fillit Fillit
Hom okkopala M e ta vu lka n it
í í S S i Breccsa
26 Az Ikervár lke-4 jelű fúrásban fe ltá rt paleozóos képződmények;
a Rábam enti M e ta m o rfit összlet típusfeltárása
megnehezítik. Csak a kőzetjellegek regionális eloszlásában felismerhető tendenciák figyelembe
vételével és a karbonát mentes homokkőtől a do
lomitig terjedő üledékképződési ciklus feltétele
zésével alkothatunk képet a terület földtani felépí
téséről (IV. melléklet).
A Rábamenti Metamorfit összlet feltételezhe
tően legidősebb része a nemeskoltai és ikervári fúrásokban (Kol-2, 3, Ike-4, 7) feltárt homokkő
pala: Nemeskoltai Homokköpala formáció. Felte
hetően áttolt redő, ill. pikkely lepusztult tengely- vonalában került a medencealjzat felszínére (31).
Rétegtanilag fiatalabbnak ítélhető a fedő felé nö
vekvő karbonáttartalmú, aleurolitpalából, külön
böző fillitfajtákból, ill. ezek váltakozásából álló nagy vastagságú sorozat: a Mihályi Fillit formá
ció. Ebben a meglehetősen monoton kőzettani felépítésű rétegösszletben nagyobbrészt semle
ges, alárendelten bázisos és savanyú vulkáni kép
ződmények, tufa és tufit közbetelepülések találha
80
tók: Sótonyi Metavulkanit formáció. A felsorolt képződményeket eddig a legteljesebb együttesben és a legnagyobb vastagságban az Ikervár Ike-4 jelű fúrás tárta fel, amelyet a Rábamenti Meta
morfit összlet földtani alapszelvényének tekin
tünk (26). A büki, ölbői, pecöli és rábasömjéni fúrásokban feltárt dolomit - Büki Dolomit for
máció - az összlet által képviselt üledékciklus záró képződménye. Az osztrák határ közelében, a Szentgotthárd melletti fúrásokban feltárt fillitet egyelőre a Mihályi Formációtól elkülönített Szentgotthárdi Fillit formációként tartjuk számon.
Földtani kifejlődési analógiák alapján a Rába
menti Metamorfit összlet genetikailag a gráci pa
leozoikumhoz kapcsolható és annak ordovícium- szilur-devon rétegösszletével rokonítható. A mai nagyszerkezeti helyzet, az Alpok keleti peremén húzódó Répce-vonal mentén ÉK-i irányban elő
retolódott ÉÉK-i vergenciájú redők ill. pikklye- ződések révén alakulhatott ki.