hogy új s eredeti legyen, nem a mvészetet szereti, hanem saját csillogását,"

Ezután kilencz fejezetben

mondja

el regény

elmé-letét, eleve is kijelentvén,

hogy

a komikai ^fajokkal

nem

kíván foglalkozni.

Elször

a szerkezettel foglal-kozik s érdekes bonyodalmat sürget.

A

szerkesztés mestereként Walter Scottot mutatjabe,kinek „román-jainak eleje csapong, közepe czélrasiet,vége rohan".

Hosszasan bajlódik a

mfaji

kérdéssel.

Elbb

a történetet különíti el az elbeszél költészettl, aztán az epost a regénytl.

Az

epos és regény közt

leg-' BlankenburgChristianFriedrich^: Versuchüberden

Román

1774.

—

Van Bajza eltt már egy magyarregényelmélet Balogh Sámueltl {A románokról. Tud. Gyjt. 1824. IV. 70—91. 1.),

melyet Bajzának ismernie kellett, ha nem is említi és nem is használja fel. ízlést és irodalmi színvonalt tekintve mélyen a Bajza elmélete alatt áll, de azért alapjában véve sikerültebb a Bajzáénál. Sokkal szélesebb regényismeretet árul el sbehatóan foglalkozik a magyar regényirodalommal is.Szempontjai küls-legesek, de nem állván egy képtelen philosophiai elv szolgá-latában, mégis sokkal áttekinthetbbb képet ad a regényrl, mint Bajza.

KRITIKAI LAPOK 155 lényegesebb váljegynek azt tartja,

hogy

az epos az emberiség ifjúkorának, a regény férökorának

mfaja.

A

költészet egyes fajait az emberiség állítólagos koraiból magyarázni Herder sokáig igen

népszer

eszméje volt. Kölcsey is egészen ezen az alapon áll

a Nemzeti hagyományokról irt

nagybecs

tanulmá-nyában.

A

^regényre és eposra Eberhard alkalmazta e theoriát nagyon elterjedt

népszer

aesthetikájában.*

Bajza részletesen magyarázgatja az ö nyomaikon, milyen összefüggés van az emberiség két kora és a két

mfaj

között.

A

morál kérdésével külön foglalkozik.

Elhibázott-nak

tartja az ú. n. erkölcsi elbeszélések fajtáját és megrója a

német

sentimentalisregényts

annak magyar

fordítóit és utánzóit (Cseri Péter,Pálfy Sámuel).

„Már

eddig is sok, igen sok ragadt reánk

német

szom-szédainktól, a mi nemzeticharakterünk ártalmáravan

s rettegni lehet,

hogy

a léleknek e legszerencsét-lenebb betegségét is, a

német

órzelgést, belopják közénk embereink s az ész cordonai ellenére is el-terjed a ragály".

Következik a regénytheoria „legnevezetesebb sza-kasza," ajellemrajzról szóló.

Az

epos a csodás,

hsies

multatrajzolja, ezért fjellemvonása a fenség, aregény azemberiségjelenétrajzolja,fidealjaezérta charakter-festés.

„A román

psychologiai igazságú charakterei, életfestése által az emberi lélekkel ismertet meg."

Ezért Goethe a regény igazi

megteremtje,

mert ö vitte bele a regénybe a legnagjobb mvészettel a

* Eberhard Johann August: Handbuch der Aesthetik.4. k.

1803

—

S.Bajza regényelmélete forrásait kimutatta PfeiferJános Bajza aesthetikai dolgozatai ez. tanulmányában. Irodalomtört.

Közi. 1900.

156 NBGTEDIK FEJEZET

jellemrajzot.

A

jellemzésre nézve Bajza felve,

hogy

a ^regényíró ne annyira az egyént rajzolja, mint az egyénben az emberiséget.

„Vagy

mint Schiller igen alkalmasan

monda

: a személyt emelje fel a

nemhez

és fajához."

Sok

gyakorlati utasítást ad a jellem-rajzra nézve Jean Paul aesthetikája

nyomán,

de ezek az utasítások éppen

nem

speciálisana regényre vonat-koznak,

st

talánadrámai jellemzésrenézve találóbbak.

A

többi fejezet

már

kevésbbé érdekes. Foglal-kozik

még

a motivatio és a cselekvény egysége problémáival,

majd

áttér a novellára

Washington

Irvinget mutatván be legnagyobb mesterének. Végül a

magyar

regényre vet egy pillantást, tisztán az aesthetikus szemeivel. Kisfaludy Károly eltt nincs regény és novella, azóta is alig egy pár.

A magyar

regényirodalom legkiválóbb terméke

Fáy

Bélteky-háza. „Kár,

hogy

e lelkes író a

román

s általában azelbeszéliköltésegyébpostulatumairaisollygonddal

nem

ügyelt, mint a charakterekre.

Ezek

a való életbl

vannak

merítve, consequentiával tartva s rajtok

nem-zeti szín és sajátság ismerszik meg, a mit annál inkább kell becsülnünk, minél ritkább jelenés

komoly

íróink

mveiben

^: de a

román

épülete hibás,

nem

teszen

egybefügg

egészet,

hanem

egyvelegét szám-talan biographiai töredékeknek, mellyek csak

külsleg

függenek össze s történetesen,

nem bels

szükségbl.

Óhajtom

azonban,

hogy

a közkedvelést méltán

érdem-lett író a

román

és novella-pályán . . ,

megmaradván,

bennünket több

mvekkel

ajándékozzon

meg;

mert

mindazok

között, kik nálunk a költés e

nemében

dolgoztak

minden

hibák mellett is az Bélteky-házában látszik legtöbb olly tehetség, mellyet

komoly

románok

írójában fellelhetni szeretnénk.''

KRITIKAI LAPOK 157 Bajza regényeimélete alapjában elhibázott.

A

Her-der-Eberhard-féle korszakelméletet

minden

kritika nélkül átveszi és e képtelen keretre rákényszeríti a regény theoriáját, Ahelyeít

hogy

az igazi

mfaji

sajátságokat kutatná, teljesen értéktelen vonások ki-domboritásával foglalkozik, ahelyett

hogy

a regényt a

maga fejldésébl magyarázná

meg, egy a feltevések süppedékes talaján felépül idegen fejldéselméletbl vezeti le. így ^történik meg,

hogy sem

a regény hatá-rait,

sem

fajait

nem

tudja meghatározni.

A

korszak-elméletbe bajos a történeti regényt beilleszteni, ezért szinte észre

sem

akarja venni ennek létezését, bár ismételten hivatkozik Walter Scottra.

Nagy

irodalmi készültségre és

kimvelt

ízlésre valló fejtegetései ily

körülmények között kevéssé hathattak irányitólag az irodalomraés aközönségre.

Az Epigramma

theoriájához képestlehet

ugyan

haladást észrever;ni,levetette

annak

iskolás modorát, pedanteriáját, az irodalmi jelensé-geket tágabb látkörben szemléli, philosophusabban fogja fel, de egészben a tanulmány mégis

els

aesthe-tikai dolgozata mögött marad. Itt

nem

sikerül neki

mfajáról

olyan képet

sem

adnia s

nem

foglalkozván részletesebben az egyes regényírókkal, éppen az a rész maradt tollában, a mely

tle

a legérdekesebb

lett volna.

Azonban

ez elmélet fiascóját

nem

szabad túlsá-gosan felrónunk.

Még

a külföldön

sem

voltak a

regényrl leszrdött

vélemények, annál kevésbbé nálunk. Bajza gyakorlati észjárású

ember

volt, a kinek az önálló aesthetikai gondolkozás

nem

volt kenyere. Itt

nem

voltak eltte megbízható külföldi minták,

nem

csoda tehát,

hogy

egy egészen vértelen theoriát adott, egy theoriát, melyre a

legvilágosab-158 NEGYEDIK FEJEZET

ban

ráczáfolt alig pár év múlva a

magyar

regény fejldése ^is. Bajza

meggyzdött, hogy

neki

nem

hivatása az aesthetika s

nem

^írt több aesthetikai dolgozatot.

A magyar

poétika történetirója azonban Így^is kegyelettel fog

megemlékezni

etanulmányárólis.

Körülbelül egy czélt akart szolgálni a tanulmány-nyal az 1836-ban Széplaki

Emészt

néven megjelent Pillangó ez. novellafordítás kötete. „Fordításaink a regényi

nemben —

írja e

m ^{elszavában —}

több-nyire ollyan választásnak, mellyek reánk kevés hasz-not, de annál több kárt hoztak ^s

még

a legújabb

idkben sem

menekedhettünk

meg ama

lafontainei, kotzebuei siránkozásoktól, mellyek az érzelgés

bnén

fölül sokszor erkölcstelenségekkel is tömvék.

Ha már

a német íróknál tovább

menni nem

akarnánk, igen óhajtható volna,

hogy

közülük ne a legrosszabbakat válogassuk s ne azokat, mellyek saját hazájukban

is csak a múlt században divatosak, de

ma

^már,

mint érdemnélküliek, el

vannak

feledve.

A

kiadó olvasói figyelmét olly írókra óhajtotta fordítani, mint Irving és Bulwer, Goethe és Scott Walter, kik az elbeszélési

nemben mveket

írtak, mellyek

minden

kétségen kívül a világ legbecsesebbjei közé tartoz-nak" (II. 472). Összesen kilencz novellát fordít le,

persze

németbl,

Irvingtl kettt, Goethétl, Scottól, Bulwertl;

Headtl

egyet-egyet és hármat névtelen íróktól.

A

fordítás

könny

folyású, de

nem

magya-ros.

Nagyobb

jelentséget a kis kötetnek

nem

^lehet

tulajdonítani, de az olvasóközönség ízlésére csak nemesítleg hatott.^

^ Elismer bírálat róla Szontagh Gusztávtól. Figyelmez, 1837. I. 180-181. 1.

KRITIKAI LAPOK 169

Modem ^szemmel

^nézve,

^nagyon

kevés érdekeset találunk a Kritikai

Lapok

bírálatai között. Túhiyomó-lag rossz, vagy jelentéktelen

munkákkal

foglalkozik a folyóirat s csak elvétve

bukkanunk

egy-egy dicsé-retre vagy

elismer

szóra.

De

bajos is lett volna jeles

mvekrl

szólnia, mert a mi kevés ilyen

meg-jelent, az jóformán

mind

az Aurora

körébl

került ki.

De meg

különben is a Kritikai

Lapokkal

Bajza

programmszeren

a tehetségtelen írókat akarta ki-üldözni az irodalomból,

vagy

legalább lerontani a tekintélyüket.

És

ez

nemcsak

polémiáival,

hanem

bírálataival is

nagy

mértékben sikerült neki. Bírá-lata körébe

meglehetsen

sokféle

munkát

vont be.

Foglalkozott lapja eredeti és fordított költi

mvek-kel, történeti, nyelvészeti, politikai, bölcsészeti

m-vekkel,

st

a gyakorlati életet szolgáló füzetekkel is.

Eredeti költi

mveket

bíráltak Vörösmarty (Krit.

L.

L 65-78),

Toldy (Krit. L. IV.

57— 96;

^VI.

18-20) és Bajza. Bajza lerántott egy ponyvairodalmi terméket {Borzasztó rakhelye. Krit. L. V.

43 —

45) és megdicsérte Fogarasi János egy

gyönge

dalát {Búcsúdal. Krit. L. I.

144—147).

Helyesebben ítélt

Fogarasiról egy évvel korábban egy Toldyhoz inté-zett levelében^:

„A

fiúból ha lesz is valami más, de poéta

sohasem"

(VI. 295). Sokkal nevezetesebb ezek-nél az a jellemzés, a mit Daykáról adott abból az alkalomból,

hogy

1833-ban újra kiadtaToldy a

költ

verseit

{Dayha

versei. Ej*it. L. V.

46—54). Nemcsak

Bajzának egyik legfinomabb elemzése,

hanem

általá-' Azokat a bírálatokat, melyeket a polémiák ismertetése közben már tárgyaltunk, itt nem ismertetjük.

160 NKGYBDIK PEJEZBT

ban

a legszebb, a mit eddig Daykáról írtak.

Ersen

túlbecsüli

ugyan Dayka

költészetének értékét és jelentségét, de egy saját

magával

congruens szel-lemet

nagy

átértéssel vizsgálván

meg

lélektani

meg-figyelései

máig

olvasásra méltók.

Véleménye

szerint,

ha Dayka

tovább él és költeményei a

maguk

idejé-ben ismertekké lesznek, „szinte

úgy

^epochát

alkot-hatott vala ízlésünk históriájában, mint alkotott kótségbehozhatatlanul Kazinczy".

Költi

képekkel jellemzi a hatást, melyet rá

Dayka

versei tesznek és

Dayka

költészetének lényegét a

következkben

foglalja össze:

„Dayka

egész poesise lélekfestés,

oUy

hív és való,

hogy nem

ismerek

magyar

költt, ki

t

ebben felülhaladta volna.

Míg más

lyrikusok érzéseik következményeit beszélik, elttünk hagyja érzéseit feltámadni, elttünk

megyén végbe

a küzkö-dés szenvedélyeivel ; az érzés nála

nemcsak

elmondva,

hanem

analyzálva s a

maga

változásaiban fokonként elábrázolva van, a

mi

mesteri kezet árul el . . .

Míg mások

szívük állapotját festik,

Dayka

saját szí-vével látszik beszéltetni, mit érez. Hangjain több-nyire elfojtódás van s lantja húrjai fátyol alól zen-genek. Miket mond, láthatatlanok; csak szív fog-hatja meg,

küls

érzékek

nem

; nála

még

az érzéki

képek

is abstractumokká válnak s

nem

gyújtják fel

a képzeletet.

Küls

természet

t

^{ritkán hevíti fel,}

magából

ömlik ki s

magában

van egész poesisének forrása. Neki tárgyai, képei, epithetonai

mind

szel-lemiek." Erre törekedett Bajza is verseiben s e jel-lemzés beillik némileg önjellemzésnek is.

S

a mint

nem

törekedett népszerségre, Daykáról is elége-detten állapítja meg,

hogy

csak a kiválasztottak élvezhetik igazán ezt a psychologus poétát.

KBITIKAI LAPOK 161 Mfordítás-bírálatot adott : Vörösmarty (Krit. L.

V.

53—64),

Kölcsey (Krit. L. I.

128-Í36),

^Csató

(Krit. L. V.

3—42; Vü. 23—30)

és Bajza. Kölcsey Kazinczy pindarosi ódáját bírálja alapos

szaktudás-sal.

A

fordítást elhibázottnak tartja, Kazinczy Pinda-rost ossiani stylusban adta vissza. Kazinczy a bírá-latot

nagy nyugalommal

fogadta.^ Csató az

Akadémia

Külföldi Játékszínét kísérte figyelemmel jó ^ízléssel, de

nem

egészen biztos ítélettel. Bajza

Mednyánszky

Alajos báró

magy&r

tárgyú

német

regéinek Nyicske Alajos és Szebényi Pál által készült fordítását bírálta {Elbeszélések, regék, legendák. Krit. L. III. 75

—

^85).

Melegen

méltatja

Mednyánszky

érdemeit a

magyar

In document BAJZA JÓZSEF (Pldal 162-169)