Az els polémiák

I.Az Epigrammatheoriája.

—

II.

A

conversations-Iexikonipör.

—

m. A

pör háttere és hatása.

I.

1828-ban Vörösmarty letta

Tudományos Gyjte-mény

szerkesztje, a mi

nemcsak

a folyóirat

jelenté-keny

emelkedését jelentette,

hanem

azt is,

hogy

az Aurora-kör kritikai törekvései addigis

némi

teret nyer-tek, a

míg

a kör önálló kritikai folyóirata megindul-hatott. Egészen stylszer tehát,

hogy

a kör kiszemelt kritikusa, a megindítandó kritikai folyóirat

leend

szer-kesztje, itt mutatkozzék be a közönségnek mint

m-bíráló. Vörösmarty kértére

még

1828-ban, az üg}'védi vizsgára való készülés és az osztozkodás zavaraiközt, Bajza egy hosszabb tanulmányt irt az

Epigramma

íheoi'iája czimen, melyet afolyóirat júliusi és deczem-beri kötete hozott.^

A

czikk szigorúan tudományos színvonalával

meglehets

feltnést keltett, szókimondó

ítéletei

meg

felkavarták azúj iskola kritikájának

els

viharát.

' MuzárionIV.kötetében (1829) ismegjelentaz értekezés utolsó fejezetének eleje (53—58. 1.).

78 HARMADIK FEJEZET

A

tanulmány

három

részbl ^áll. Bevezetésüla theo-riák jogosultságát fejtegeti, aztán adja az

epigramma

elméletét s végül történeti áttekintést nyújt az epi-grammaírókról. Bevezetésében ^elismeri Bajza,

hogy

a theoria

magában nem

^alkot

^mvészt,

^de viszont

theo-riai ismeretek nélküla valódi költi tehetség

sem

fog classicai

becs mveket

teremthetni. Schiller fiatal-kori és

késbbi

drámáira hivatkozik példaként arra, mi a különbség a

még

^{tanulatlan és az} aesthetikai tudással bíró tehetség

mvei

^közt.

„A

theoria azon mérsék, melly a csapongó geniust a természet határai közé vonja, a kisebb

ert

pedig közelebb emeli a tökélyhez" (IV. 9)

„Nézzünk

szét valahára.. . el va-kulás nélkülembereink között, kiket

mvészi

czímmel tiszteltének

meg

^mellékes tekinteteink s látni fogjuk, ha azok emelték-e literatúránk becsét, kik a genie törvényt

nem ismer

bizakodásával futották a pályát, vagy azok, kik stúdiummal nemesitették a születéstl kapott tehetséget" (IV. 12).

Az epigramma

elméletét

három

szakaszban adja:

az

elsben

az

epigramma

eredetét kutatja, a második-ban fajait ismerteti, a

harmadikban

meghatározza

m-faji sajátságait.

A

mint

maga

is

megmondja,

elméletét Herder és Lessing után adja.^{^} Herder az igazi vezér-csillaga, a hol Herder ésLessing ellentmond

egymás-nak

ott Herderhez csatlakozik,

st

ismételten

meg

is

' Lessing: Zerstreute Anmerkungen über das Epigramm und einige der vornehmsten Epigrammaiisten (1771), Herder

:

Anmerkungen über die Anthologie der Griechen, besonders über das griechische Epigramm (1791 és 1796).

—

Bajza viszonyát Herderhez és Lessinghez találóan jellemezte Pfeifer János {Bajza aesthetikai dolgozatai. írod. tört. Közi. 1900). Lessing hatását részletesebben Patai mutatta kiidézetttanulmányában.

AZ BI.8Ö POLEmiK 79 leczkézteti Lessinget Herder nyomain. Lessingböl ki-egészítiés színezi Herder elméletét.

A

két aesthetikus felfogása közt a lényeges különbség az,

hogy

Lessing Martialisban, Herder a görög anthologiában találja

meg

^a

maga

epigrammai ideálját és ezekhez szabják elméletüketHerderszerintLessingazért dicséri a római epigrammát, mert

maga

is erre bír tehetséggel, a

mi

tetszets megjegyezés, de visszafordítható Herderre és Bajzára is: az költészetükbl az elmésség hiány-zott végleg, ezért

nem

tudják kellleg méltányolni Martialist.

Bajza fejtegetéseinek felfordított sorrendje is

tel-jesen Herder-utánzat.

Elbb

egészen önkényesen

meg-állapítja az

epigramma

fajait s csak aztán iparkodik kijelölni az

epigramma

^határait a költészet birodal-mában. Herder hétfajta

epigrammát

különböztet meg, Bajza négyet (sententiás, festi, cseles, elmés), de ez

sem

lényeges eltérés, mert Bajza mindössze Herder 2

—

²

^nagyon

^{közelálló faját vonja össze.}

^Az

^egyes

fajokjellemzésénél Herdert

Lessingbl

ésJeanPaulból bvíti. Jean Paul után adja az elmésség mivoltának

kifejtését, Lessing után a

gnoma

részletesebb tárgya-lását és az elmés

epigramma

magyarázatát. Mivel az egyesfajok megkülönböztetése

nem

lényeges váljegyek alapján történik, a felosztás tisztára mesterkélt és a fajok jellemzése tele van üres dialektizálással. Ilyen alapokon építve

gyengén

sikerül az

epigramma

mú-<

faji meghatározása is. Általánosságokba

vesz

iskola-könyvszerüen paragraphusokba szedett száraz fejtege-téseinek eredménye:

„Az epigramma

olly költemény, melly valamelly jelenné tett tárgy egyes tulajdonát bizonyos szorosan meghatározott ponthoz függesztve adja elé" (IV. 40).

Ez

az élettelen, professoros

íz

80 HARMADIK FEJEZET

meghatározás

nagyon

jellemzÓ az egész theoriára, melyben sokat megtalálunk Lessing és Herder

magya-rázataiból, de semmit Lessing kristálytiszta logiká-jából és Herder költi lendületébl.

Két szakasz tárgyalja az

epigramma

történetét.

Nagy

lelkesedéssel szól a göröganthologiáról s

annak

Herdertl származó, mesteri fordításáról. CatuUus, Ausoniust és

Owenust

Lessing

nyomán

leszólja, de Martialisról

már nem

^ír oly elismeréssel,mintLessing.

Az

újabb irodalmak epigramma-íróival igen röviden végez, a

németek

kivételével.

A

többiekre nézve min-táinál

nem

^talált anyagot^

maga

^is csak a

német

iro-dalmat ismerte.

Nagy

elragadtatással szól Goethérl, meleg elismeréssel Lessingrl, de

már

Schillernél ki-fogásolja a didaktikai elem túltengését.

„Ezen

dolgot

nem

^kellé vala figyelem nélkül hagynia a ^dicséretre méltó buzgalmú Szerényinek

(=

Szentmiklósy), ki schilleri epigrammákat igyekezettmagyarul adni; mert ahelyett

hogy

száraz reflexiókkal ajándékozott

meg,

mellyekafelvettepigrammai czimnek

meg nem

felelnek, birtokábatehetettvolnabennünketSchillerazon epigram-máinak, mellyeknekpoetai becseörökre kétségbevehetet-len leszen.

Ezen

észrevétel elmondását annál szüksége-sebbnekvéltükehelyt,minél több ügyességéttapasztaltuk Szerényinekakülnyelvi

müvek

visszaadásában"(IV. 58).

Ilyen a

magyar

viszonyokra való kitérések

akadnak

•többször az értekezés folyamában. Pl. megrója a tanulni

nem

akaró fiatal verselket (IV. 35, 39), élesen megbírálja Kisfaludy Sándor utánzóit (IV. 56).

Most aztán egészen áttér a

magyar

állapotokra. Utolsó fejezetét a

magyar

epigramma-íróknak szenteli.

Már

a tanulmány megjelenésekor ez volt a theoria legérde-kesebb része,

ma

csakis ennek van érdeke.

AZ BLSÖ POLBmlK '81

A

Kazinczyeltti epigramma-írókkal gyorsanvégez.

Barótiban, Rajnisban kevés költi tehetség volt, Ver-seghyben kevés eredetiség, Virág

meg

rossz útratért

;

Martialist utánozta, holott

semmi

elmésség

sem

volt benne. Kazinczyról szinte hódolattal ír és

ersen

túl-becsüli.

Elmésség

és lyrismusegyaránt

nagy

mértékben van benne, született epigramma-író.

„Nem

ismerünk költt az újabb korban, ki az epigrammatista Goethe mellett olly szép fényben állhatna, mint Kazinczy;

a

görögökkel pedig talán csak

k

^{kettenvolnának}

ösz-vemérhetk.

Goethe mint

költ

hasonlatlanul áll felette, mint technikus vele egy paralellába tétethetik; s az epigrammai alkatranézve Lessing s ökketten foglalják el

minden

újabb

költk

között az

els

helyet" (IV.461).

Kazinczy mellett

még

kétkiváló

magyar

epigramma-irót talál: Vitkovicsot és Szentmiklósyt. Vitkovics

a

martialisi

mfajban tnik

ki.

Sok

jelessége mellett kifejezéseiben gyakran

nagyon

is alszer. Szent-miklósybanigazilyraiérvan, de mintmindenütt,a köl-tészet ez ágában is jóval kevesebb jelest adott, mint a

mennyi

tehetségétl telt volna. Nyelve csinosvolna, de „mindig egyszín, mindig epithetonok

bségében

csillogó s az

egyszerségtl

mindig bizonyos távol-ságban áll s

benne

az improprie szólás

néha

egész a piperéig feszítve van" (ÍV. 65).

Több

valamirevaló epigramma-író nincs

irodal-munkban.

Ungvárnémeti

Tóth

László

mvei

mesterkélt soványságok,

melyekbl

csak a grammatikus

tnik

ki s

nem

a költ. Elismeréssel említi azonban,

hogy

Tóth írt egy czikket az epigrammáról.^{^}

Néhány

kisebb

' Egy Lessing nyomán késztilt kis elmefuttatást (Hasznos Mulatságok, 1818. I. 22. sz.).

Dr. Bajia: BajsaJóeaef. 6

82 HARMADIK FEJEZET

epigrammatista után^láthatógyönyörrelalaposanelbánik Thewrewkkel. Nincs költi ^{tehetsége, plagizál, nincs} tisztábanaz

epigramma

mivoltával^ésczifraphrasisokban

véli rejtzni a költészetet. Élesen megrója benne a mythologiai

képek

túlhalmozását és kifejti az antik vonatkozások ólettelenségét és ürességét a

modern

költészetben.

Befejezésül

még

^{egyszer szót emel az ellen,}

^hogy

a

gnomák epigrammákként

szerepeljenek, újra figyel-mezteti költinket a ^theoriai tanulmányok hasznára, a megbírált íróknak

meg

Eberhard e szavait ajánlja megfontolásra: „Die Theorie geht ihren eisernen

Gang

fort,unbekümmert

wo

sieinihrem

Wege

einekránkelnde Empfindsamkeit verletzen könne" (IV. 74).

Bajza

nagyon

jól tudta,

hogy

a

német

aesthetikus e szavai

nem

fogják megvigasztalni mindazokat, a kiket megbírált.

Rég

megírtaToldynak,

hogy

a

magyar

író az a különös portéka, a ki csak bókokathajlandó elfogadni (VI. 260) és jól ismerte a vihart is, melyet Kölcsey bírálatai keltettek. Valóban a méltatlankodás ezúttal

sem

maradt el. Szentmiklósy Alajos, a kinek epigrammái, dalai és meséi

meglehets

ismerttétették nevét,

nem

tudtaelviselniBajzabírálatát.

Egy

Kazinczy-hoz intézett levéltöredék formájában kelt ki Bajza

ellen. Szerinte Bajza igen nagyot téved, mikor a franczia epigrammákat és a

gnomákat

kizárja az

epigrammák

körébl. „Megvallom, Schiller lelkes gno-máit

nagyobb

gyönyörrel olvasom Martial és Lessing némely epigrammáinál" (ÍV. 576).

Majd

Óhajtás ez.

versénekkel védelmére,melyet Bajza megbírált, holott

nem

is epigramma. „Ez mutatja,

hogy

Bajza

nem

éredett egészen

meg

s felette távol

van

példányától, Kölcseytl; egyszersmind azon reflexióra is vezet,

AZ SL8Ö POLÉMIÁK 83

In document BAJZA JÓZSEF (Pldal 85-91)