• Nem Talált Eredményt

Az első két év

In document MITŐL DÖGLIK MEG EZ AZ ORSZÁG? (Pldal 50-60)

II. MÁSODIK RÉSZ – A GYAKORLATI ORBÁN-KAPITALIZMUS

1. Az első két év

Átfogó értékelések!

Félidőhöz értünk, elkezdődött a FIDESZ-KDNP kormány első két évének értékelése.

Tömören: katasztrofális.

(Az első év értékelése az I. kötetben olvasható)

Lássuk a mára kialakult helyzet néhány lényeges pontját.

Gazdaság:

Az egykulcsos adó, majd a megszorító intézkedések sora (számtalan adó kivetése vagy emelése, a szociális háló szűkítése), valamint a különféle "válságadók" lakosságra hárítása a lakossági keresletet jelentősen csökkentette.

A svájci frankban és euróban nyújtott lakossági hitelek tömegeket sodortak katasztrofális helyzetbe, a kormány intézkedései csak szűk tehetősebb rétegen segítettek, tömegek veszítik, veszíthetik el a fedelet a fejük fölül.

A különleges adók visszafogták a beruházási kedvet és a bankok hitelezési hajlandóságát, képességét.

A kormány Valutaalappal és az Európai Unió vezető szerveivel szembeni viselkedése, rapszodikus intézkedései és kettős beszéde hitelvesztéssel járt, gyakorlatilag megszüntette a külföldi beruházásokat az országban.

Az eredmény: az ország recesszióba süllyedt. A legfrissebb statisztikai adatok szerint a 2011-es évben stagnált a gazdaság, az idei első negyedév GDP-je pedig csökkent. Az első negyedévben 2011 negyedik negyedévéhez képest szezonálisan kiigazítva 1,5 százalékos volt a visszaesés (privatbankar.hu, május 15). Ez súlyos recesszió.

A kormány Keletre nyitási erőfeszítése két relációban hozott kisebb előrehaladást: a nemrég még lekomcsizott, lediktatúrázott Kínában és a szovjet időkből fennmaradt diktátor uralta -igaz, olajgazdag - Kazahsztánban.

Közben a kétharmados többség védőbástyájában bízva a népét sanyargató Orbán-klikk saját holdudvarának osztogat tenderköteles projecteket és főként Nemzeti Parkokat szabdalva rövidesen megvásárolható földbérleteket. Maffia-politika. A Simicska - Nyerges páros tulajdonában lévő Közgép 300 md forint rendelésállománynál tart. Orbán a kérdés alapjait firtató parlamenti kérdésekre reagálva kijelentette, hogy a kormány körül nincsenek oligarchák, de szükség van nagytőkésekre. Aki kritizálja, hogy a beruházásokat belföldi tőke nyeri el, az labanc. Szokásos primitív, demagóg megnyilvánulás.

A földosztogatással kapcsolatos, a saját tanácsadói körből érkező kritikát a támogatók lekezelésének csúcsaként is értékelhetjük:

A Professzorok Batthyány Köre a közelmúltban közleményt adott ki, amelyben bírálta a kormány által irányított Nemzeti Földalapkezelő Szervezet [2019-ben átalakulással megszűnt, jogutódja a Nemzeti Földügyi Központ] állami földek bérbeadási konstrukcióját. A kormánypártokkal szimpatizáló tudósszervezet szerint az nem a kis- és középméretű családi és magángazdaságok földhöz jutását segíti, hanem a tőkeerős vállalkozókét. Ezért arra szólította fel a kormányt, hogy változtasson a bérleti kiírások pályázati feltételein.

Erre Orbán Viktor úgy reagált, hogy „A kemény és egyértelmű kritérium kizárása azonban magával hozta - ahogy Önök fogalmaznak - a puhább, vagyis a szakmai kritériumok térnyerését. Tekintettel a kereszténydemokrata-polgári kormány által támogatni kívánt kis- és középbirtokos réteg tőkeszegény helyzetére, hacsak bevethető javaslatot nem kapunk, nem tudunk változtatni a bírálati szempontokon és módszereken."

A szigorúan vett gazdasági kérdéseken túl most két területet érintek. Mindkettőt az Átkos idők utolsó évtizedeitől kezdve (amióta világosan tudok értékelni súlypontokat) döntő, egy társadalom jövőjét alapvetően meghatározó szektornak tartom.

Oktatásügy:

A KDNP-n belül is bírált bigott, ortodox vonalat képviselő Hoffmann Rózsa kezében az elsorvasztása, középkori elvek alkalmazása, porosz fegyelem bevezetése és központosítás, az egyházak szerepének növelése folyik. Az iskolák államosítása, bezárása, az egész napos oktatás az érintettek körében ellenállást vált ki. Az iskolaköteles kor 15 évre csökkentése végtelenül korlátolt lépés. Az egyetemeket osztják, fosztják. Ami Orbánék alatt az oktatásüggyel történik, tovább gyorsítja az ország süllyedését.

Egészségügy:

Nem született semmiféle komolyan kezelhető program. A foganatosított ad hoc jellegű intézkedések, átszervezések, állami kezelésbe vétel csak azt a vélelmet erősíti, hogy értékesíthető ingatlanok megszerzése miatt több kórházat össze fognak vonni. Folyamatos a hozamokat biztosító egységek privát kezekbe adása és a magánszektor növekedése (a jövedelmek jövőbeni növekedésének reménytelen volta miatt).

A napokban mutatott rá a szakközgazdász Mihályi Péter, hogy az új Alaptörvényből kivették a társadalombiztosítást és a nyugdíjat, amivel az egészségügyi ellátást (és a nyugdíjat is) lebegtetik, a kormány azt tehet állampolgáraival, amit nem szégyell. És nem szégyellősek a fiúk.

A vég felé haladás biztosra vehető. Főbb okai: Orbánék nem változtatnak eddigi politikájukon. A fenyegető gazdasági csőd, azonnali hiteligény fellépésének veszélye ellenére sem igyekeznek megteremteni az alapokat az IMF-tárgyalásokhoz. Bár valamennyire háttérbe szorították a "szabadságharcos" lózungot, a külföld változatlanul bizalmatlanul tekint a kormányra. Az európai változások kevésbé merev gazdaságpolitika megjelenését sejtetik, de a fejlődés megindulásához akkor is egyrészt időre, másrészt jobb gazdasági szerkezetre van szükség.

Az európai fellendülés, ami exportunk bővüléséhez elengedhetetlen, várat magára, sőt, ismét recessziós helyzet kialakulása fenyeget. A privatbankar.hu ugyancsak május 15-i elemzése

szerint:

"Nagyot esett hirtelen az euró, miután friss adatok szerint emelkedett a német munkanélküliek száma a várt csökkenés helyett. Közben kiderült, hogy áprilisban kilenc havi mélypontra esett a feldolgozóipar aktivitása az euróövezetben. Az adatok egyre aggasztóbb képet vetítenek előre az európai recesszióról."

A Haza és Haladás az OECD március 13-i tanulmányának lényegét közvetíti:

Magyarországnak stabilizálnia kell a gazdaságát tartós fellendülés eléréséhez. Gyors lépésre van szükség. A törékeny és súlyosan eladósodott magyar gazdaságot erősen sújtotta a globális visszaesés és fokozott piaci feszültség. Az ellentmondó hazai lépések fokozták a bizonytalanságot, ami aláássa az üzleti, belső vásárlókat érintő és piaci bizalmat.

[blog, 2012.05.16: Félidő! (Az első négy év közepe.)]

Földosztás 2012-ben, Magyarországon

Kényes témát feszeget Ferenczi Krisztina arról, miként lesz parasztból FIDESZ-nagybirtokos.

Az általa közzétett interjút továbbítom.

Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere, Orbán Viktor feleségének földszomszédja nyilatkozik arról, miként jutott hozza 1400 hektár földbérlethez (nagyrészt a napokban lejátszódott FIDESZ-földosztás "nyerteseként"). Érintik Lévai Anikóhoz, Demján Sándorhoz és a témához kapcsolódó egyéb nagyságokhoz (a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságnak a 12 állami gazdaság privatizációjakor helyzetbe hozott egyik tulajdonosához, Flier Jánoshoz) való viszonyát. Elhangzik, hogy terjeszkedik az Orbán-uradalom.

Valahol itt kezdődött a Mészáros-birodalom korlátlan növekedése!

Új (módosított) média-törvény, a félelem biztos jele

Ezt is meg merték tenni. Ahelyett, hogy egy fikarcnyit is közelítenének az EU által kért módosításokhoz, ellehetetlenítik a Klubrádiót.

Fideszék rettegnek a legpuhább kritikától is, meg fogják ölni az egyetlen olyan rádiót, amelyik az ellenzék véleményét is sugározza. A módszerről, a módosításokról így nyilatkozott az LMP: "...beterjesztettek egy újat, amely (...) azt jelenti, hogy a Klubrádió egyáltalán nem kaphat frekvenciát. Az indítvány ugyanis azt tartalmazza, hogy miután a régi jogszabályokat ki kell vezetni a rendszerből, a frekvenciákra új szerződéseket kell kötni, ha pedig ez nem történik meg időben, akkor az adott csatorna nem kaphat frekvenciát."

Be is fejezték! FB-bejegyzés 2021.02.10-én:

„Döntés született arról, hogy a Klubrádió vasárnap estétől nem szólhat az eddigi frekvenciáján. Először a döbbenet volt, amit éreztem. A döntés jogi csomagolásban van eladva, de kétségünk se legyen afelől, hogy ki hozta. Az első döbbenet után jött a tragikomikus érzés: Egy igen kis körzetben fogható adótól így be vannak rezelve? Utána az optimista megközelítés: sokkal többet veszt a hatalom a pitiánerségével, mint amennyit nyer.

Ez a téma még nagyon sokáig az asztalon marad. Európában és itthon. A pitiánerek veszteni fognak.”

Meddig tudunk még reménykedni?

Telefon-adó

Elfogadták! Újabb teher a telekommunikációs cégeken, újabb fék a gazdaságon, és fizethetünk mi, fogyasztók. Irtózatosan érezniük kell a kutyaszorítót, ha már ilyen ostobaságra vetemednek. Mi jöhet még, hiszen mind szélesebb körben értenek egyet szakértők, hogy az első negyed recessziója nem utolsó idén.

A pártok kiherélése: a rettegés újabb jele

Orbán újabb demagógia-csúccsal állt elő: 2013-ban és 2014-ben egy fillért se kapnak a pártok a költségvetéstől. Igencsak népszerű lépés lesz, hiszen a politikusok népszerűtlensége minden eddigi hazai - és valószínűleg világ – negatív csúcsot megdöntött: a 100-as skálán 20 és 30 között mozog! A baj csak az, hogy ez egyértelműen korrupció-termelő és a FIDESZ-en kívül az összes többi pártot lehetetlen helyzetbe hozó lépés (felesleges feltételes módot használni, biztos meglépik!). A FIDESZ már tarolt annyit, amivel pompázatos választási hadjáratot tud vezetni. Ha nem rettegne a 2014-es vereségtől (ha lesz egyáltalán választás?), nem akarná tönkretenni az összes ellenzéki pártot.

Új NAT

És újabb Nemzeti Alaptantervünk van! Már az Átkosban dolgozott rajta ismerős, amennyit elköltöttek rá, abból új egyetemet lehetne építeni. Igaz, most ez se lenne aktuális.

Mire jó az oktatás irányításával foglalkozó számtalan szakértő bébije? Kerestem az elfogadott végleges szöveget, de csak az utolsó tervezetet találtam meg a Kormányzati honlapon. Abból úgy tűnik, béklyóba fogásra. Az Alaptörvény béklyójába. És a kerettanterveken keresztül a FIDESZ-KDNP által sugárzott béklyókba: egységesítés, 10% szabad időkeret (azaz 90%

kötött), kötelező erkölcstan, amit minden bizonnyal fel fog váltani a hit és erkölcstan kötelezővé tétele, az egész napos oktatás erőltetése...

Érdekes, hogy nem találtam a tervezetben azt a három erdélyi írót, akiknek a kötelezővé tétele ellen a törvény elfogadása után azonnal tiltakozott a Magyartanárok Egyesülete. Szerintük ugyanis - az ezek szerint utolsó pillanatban benyújtott módosítással - "politikai nyomásra olyan szerzők kerültek be az új Nemzeti alaptantervbe, akiket csak antiszemitizmusuk kapcsol össze." Kötelező antiszemitizmus az egyik legfontosabb magyar törvényben? A szervezet közleménye szerint Szabó Dezső, Nyírő József és Wass Albert nem nemzeti konzervatívok, hanem nemzeti radikálisok. "Szabó Dezső és Nyírő József sem világképe, sem stílusa szerint nem nevezhető konzervatívnak. Szabó Dezső expresszionizmusa épp az ellenkező irányba

mutat. Azaz nemcsak a szerzőválasztás, hanem az elnevezés is védhetetlen szakmailag" -írták.

A Magyartanárok Egyesülete szerint Wass Albert - néhány korai művétől eltekintve - inkább népszerű lektűríró, ekként helye lehet az irodalom határterületei érettségi tételtípusban, de nem a Nemzeti Alaptantervben. "A három írót - erdélyiségükön kívül - csak műveikben is erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmusuk kapcsolja össze. Ez egy európai országban, márpedig Magyarországot annak tudjuk, aligha lehet indok egy központi és előíró jellegű oktatáspolitikai-tartalomszabályozási dokumentumban való szerepeltetésükre" - írták. Fél napig kutattam az interneten a három íróról szóló információk után. Wass Albert egyik könyvét pár éve átolvastam, azóta nem veszek a kezembe tőle semmit, a másik kettőről csak a magyartanárok véleményét megerősítő véleményeket találtam.

Észveszejtő!

Schmitt követelőzik!

Az emberek embere cserelakást követel az államfői rezidencia helyett! Van képe! Miután csukott szemmel írta alá törvények sorát, amelyek a kisemberek nyomorát növelik, és több nagyméretű lakás birtokosa. Hiába, a karrierizmus és a kapzsiság ikertestvérek! (Külügyes ismerős mondta: ennél lihegőbb pénzéhes állatot még nem látott!)

(blog, 2012.05.19: Morzsolgatom a FIDESZ-kormány pár nap alatt teremtett átkait a rózsafűzéremen!)

Orbán pedig demagóg dumával értékel: 2012 évértékelő beszéde. „A nép tudja, hogy a harang érte szól!” – mondja a megtaposottaknak.

Három hírt idézek kommentár nélkül, önmagukban is égbekiáltók:

1. Összerogyott az üzleti bizalom (hvg.hu, ma):

"A világgazdasági válság magyarországi megjelenése, 2008 ősze óta nem zuhant egyetlen hónap alatt akkorát a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke, mint idén májusban. Ezzel az index háromhavi javulás, illetve stagnálás után nagyjából az év eleji, nagyon alacsony szintre esett. Ilyen negatív vélemények ezelőtt utoljára 2009 végén jellemezték a magyar gazdaságot. A GKI (www.gki.hu) által az EU támogatásával végzett felmérés szerint májusban az üzleti szektor és a fogyasztók várakozásait egyaránt a mély pesszimizmus jellemezte.

Májusban az üzleti szférán belül az ipari cégek várakozása drámaian, a kereskedelmieké jelentősen, az építőipariaké kissé romlott, csak a szolgáltató vállalatoké nem változott. Az ipari bizalmi index kéthavi stagnálás után esett nagyot. Egyaránt romlott az elmúlt és következő időszak termelésének és a rendelésállománynak - ezen belül az exportrendeléseknek - a megítélése. Az építőiparban kedvezőtlenebb lett az előző három hónap termelési színvonalának és a rendelésállománynak a megítélése is."

2. 18 éve estek utoljára ilyen sokáig a feltörekvő tőzsdék (ecoline, 2012.05.26):

"Miközben a fejlett piacok végre 4 hét után emelkedéssel zártak heti szinten, a feltörekvők

csúnyán alulteljesítenek. Az MSCI Emerging Markets Index zsinórban 8 hete folyamatosan hullik és túlságosan sok érv nem is szól a trendváltás mellett."

(blog, 2012.05.29: Három hír egy csokorban)

A harmadik hírt áttettem a „Nem hagyunk senkit az árok szélén, betapossuk a sárba”

fejezetbe!

Gazdasági programok (sohasem teljesülők!)

Megjelent az Új Széchenyi Terv című, 2000 milliárd forint értéket képviselő EU-támogatás elosztására vonatkozó program. A dokumentumból megnyithatók a konkrét akciótervek is.

A 24.hu értesülései szerint ebből azonnal jutott kis pénzecske Rogán Antal (milyen? aki érti, mi rajta az újdonság, kérem, szóljon) találmányának díjazására. Mindössze 256 800 000 forintocska (akkor).

Vita is támadt körülötte. Gyurcsányék kormányzása alatt létezett az Új Magyarország Fejlesztési Terv, és az MSZP szerint az Új Széchenyi Terv nem más, mint annak újracsomagolt változata. Az index.hu foglalkozik is a terv körüli vitákkal.

Az tény, hogy az Új Széchenyi Terv elődjét, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget - Nemzeti Fejlesztési Ügynökség – Wikipédia (wikipedia.org) – Bajnai hozta létre EU-s pályázatok kezelésére. Az Orbán-maffia 2014-ben megszüntette! Aztán sokáig képtelenek voltak kezelni a pályázatokat, vagy inkább nem akarták kezelni a már futókat. Időbe került a hatalmas pénzfolyam átterelése a haverokhoz. Igaz, az EU szólt: a régi embereket hagyják a helyükön, értettek a dolgukhoz. Ekkor rabolták el az EU-pénzek kezelésére szolgáló szoftvert, és halt meg rendkívül gyanús körülmények között az alkotó-tulajdonosa.

A Fidesz elviselhetetlen arcátlansággal dicséri agyon magát, a nemzettel szemben két év alatt elkövetett felsorolhatatlan aljasságot győzelemként tüntetve fel.

Akkor, amikor sokan elkeseredetten távoznak az országból, külföldön keresve munkalehetőséget, emberi életet.

Soha ennyi fiatal nem tervezte, hogy keserű szájjal itt hagyja hazáját.

Akkor, amikor Ferge Zsuzsa, a kérdés legjobb ismerője 4 millió nyomorultról, szegénységben vagy a szegénység árka szélén tántorgóról beszél, szigorúan statisztikai számokra támaszkodva.

És akkor, amikor az MSZP utolérte: a Tárki májusi felmérése alapján "A Fidesz népszerűsége a pártválasztók körében áprilisról májusra 39-ről 32 százalékra esett vissza, eközben az MSZP-é 25-ről 31 százalékra nőtt." A megmaradt különbség statisztikai hibaként kezelhető.

Mit tesz ilyen sötét helyzetben nagy vezérünk? Előveszi az egyszer már elsütött és sikernek feltüntetett, senki által nem látott eredménnyel, helyesebben eredménytelenséggel zárult -milyen is? - "nemzeti" konzultációt. Felírnak egy lapra 16 olyan kérdést, amire a nem nagyon odafigyelő azonnal igenlően válaszol. Népszédítés, bohóckodás ismét, és megint elszáll egymilliárd forint arra, hogy előkészítse a nemzeten végrehajtandó újabb vágásokat, elsüssön néhány szociálpolitikai- és munkahelyteremtési blöfföt, illetve átkersztelve stabillá tegye a szektorális-, válság-adókat.

Meddig tűr ez a nép?

(blog, 2012.06.04: Még egyszer a félidőről)

Most teszem hozzá: (1) végtelenül ostoba nép, annyira ostoba, hogy maszlagon is megél, és (2) az ellenzék legfőbb ereje, az MSZP, illetve vezetője, Gyurcsány Ferenc annyira ostoba, hogy ebben a jó helyzetben robbantja fel a pártját.

Íme: plakát az akkori napokból (blog, 2012.06.05)!

Eddig négy főrendőrt és két polgári szélhámost kaptak el. A gyanú: korrupció.

A 90-es évek közepén írtam meg, addigra világossá vált, hogy "kiszolgáló háló" nélkül nem megy az ország gyalázatos lerablása. És hogy ennek a hálónak a rendőrségen belül oszlopos tagjai kell legyenek. Emlékeznek a fehérvári esetre? A háló teljes terjedelmében mutatkozott.

Most - egyelőre legalábbis - csak főrendőrök és szélhámosok akadtak horogra.

Kíváncsian várom a fejleményeket. Úgy tűnik azonban, hogy sokra nem számíthatunk. El fog akadni a dolog: megindult a "rejteni, ami még rejthető" gépezet.

(blog, 2012.06.09: Főrendőrök sitten)

Egy Szörny, a Magyarok Nagyura két nyilatkozatot tett a napokban Az első: Kossuth Rádió, júl. 18, „180 perc”:

Nem kellett zsenialitás hozzá, hogy amint közgazdasági témákban (is) eligazodtam, körvonalazódjon bennem: minden haladni akaró közösség két legfőbb oszlopa az oktatás- és az egészségügy. Az Átkosban mondtam, ahol csak értelme volt, majd 1995-ben leírtam a

Kapu folyóirat 1996 évi első számában megjelent „A garasországi neokapitalizmus természetrajza” című tanulmányomban.

Az Orbán korszakok hihetetlen bűnei közül is kimagaslik, hogy ezt a két területet, és a szociális juttatások körét rendszeresen, tudatosan rombolták.

Ami ellen ma a nyugati közgazdászok krémje – a fejlett országokban is folyó küzdelmekkel foglalkozva - hevesen tiltakozik!

Tekintsünk bele néhány részletbe, egyetlen forrásból, az MTI-re hivatkozó a Félegyházi Közlöny mondja: (Nem sorrendben idézek a nyilatkozatból és kommentekből)

„Arra a kérdésre, fáj-e, hogy le kellett állítani stadionépítéseket, a kormányfő úgy válaszolt, szerencsére nem kellett leállítani. Kifejtette, a zárolás számos olyan tételt tartalmaz, amit egyébként sem tudtak volna kifizetni, például a sportberuházások egy részét a tervezések elhúzódása miatt idén nem fizetik ki, az átcsúszik a következő évre.” …

„A nyugdíjbiztosítási költségvetési szerveknek 50,2 millió, az egészségbiztosítási költségvetési szerveknek 49,0 millió forintot kell megtakarítaniuk - számol be az MTI.”

Az egészségbiztosításról: „Az egészségüggyel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, szeretnék elkerülni, hogy a kórházakban a pluszszolgáltatások fizetősek legyenek. (Mintha nem tudná, hogy már rég azok a valamennyire is eredményesen működtethető részlegek.)

„…a legnagyobb zárolási kötelezettség az Emberi Erőforrások Minisztériumára jut mintegy 9,671 milliárd forinttal,…” = oktatásügy, egészségügy, kultúra! (Egy nagyon furcsa indoklás:

„Magyarországon az egyetemek gazdaságilag rendkívül rossz bőrben vannak. Néhányat már átvilágítottak, és most el kellett rendelni az összes átvilágítását. Eladósodtak, a gazdálkodásuk sok tekintetben nem ésszerű, hosszabb távon fenntarthatatlan pénzügyi feltételek között működnek - sorolta a problémákat.”

Magyarra fordítva mindezt: A kemény megszorítás-csomag stadionépítést lényegesen nem érinthet, csak oktatást, egészségügyet és szociális juttatásokat… Nemzetrombolás!

Erre szavaztatok, magyarok???

A második: Tusványos, tegnap:

Amit a ballibnek nem mondható Béndek Péter (Polgári Konzervatív Párt) így foglal össze:

„A fasiszta program, íme, rendelkezésre áll. Munkaalapú kollektivista nemzet, "külföldi befolyásgyakorlás hazai ügynökökön keresztül", a civil társadalom tönkretétele, a jogállam nyílt megvetése, populizmus, az autokrata kormányzás erkölcsi felmagasztalása, a vezérkultusz.”

Egyetlen hangsúlyos mondatot emelek ki a magyarok vezérének hangos elmélkedéséből:

„Szakítani kell a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel - mondta Orbán Viktor,…”

Ez vajon lefordítható magyarra másként, mint hogy erőszak-uralmat, csendőrállamot építünk, ostoba magyarok!

Aki ezt a két nyilatkozatot teszi az általa vezetett döglődő országban, nem lehet más, mint nemzetgyilkos őrült!

(blog, 2014.07.27: Egy Szörny)

A „2015 – Történelmi pillanatkép” könyvem VIII. Itthon című fejezetéből idézek többször. A más fejezetekbe ültetett idézeteket „Mikor lesz már vége?” megjegyzéssel látom el. (Minden ilyen idézetnél kékkel megjelölöm ezt a címet.)

A kelet-európai volt szocialista országokról kellene összefoglalóan írnom, de úgy döntöttem, nem érdemes. A lényeg ugyanaz: gyilkos privatizáció, fokozatos jobboldali eltolódás, az agresszorrá vált NATO szolgalelkű kiszolgálása. Különbségek persze vannak, de hápogva hallgatom, hogy időnként azt a Lengyelországot állítják elénk példaképül, ahol odáig eljutottak, hogy Jézus Krisztust majdnem tiszteletbeli államfővé választották! Vagy Szlovákiát, ahol a mienkhez hasonló a nacionalizmus, és a cigányság – ha egyáltalán lehetséges – mélyebb szegénységben él, mint nálunk.

Elég, ha csak kis hazánkban nézünk körül. Nem kívánok foglalkozni a múlttal, mert szörnyű:

két vesztes világháború, jó negyven év szocialista rendszer (amiről csak rosszat fogad el a világ, pedig a tömegek számára jobb volt a neokapitalizmusnál), gengszterváltás, gyilkosan rapid és óriási veszteségeket okozó privatizáció. Az utolsó két Orbán-korszak pedig sötét gyalázat: politikai rohanás a diktatúra felé, torz „unortodox” (gyakorlatilag neoliberális) gazdaságpolitika, rablás, a szegénység folyamatos növekedése, a fajgyűlölet újraébredése és erősödése, az oktatás és egészségügy tönkretétele.

Nincs ellenzék, ha lenne is és győzne is, sokra nem vinné: a bebetonozott rendszert csak fegyverrel lehetne megreformálhatóvá tenni.

Itt állunk egy kifosztott, lerongyolódott országgal. Leírtam! Nem érdemes vele foglalkozni.

Itt állunk egy kifosztott, lerongyolódott országgal. Leírtam! Nem érdemes vele foglalkozni.

In document MITŐL DÖGLIK MEG EZ AZ ORSZÁG? (Pldal 50-60)