E-mail

Bódi (2005, p. 201) szerint „az elektronikus levelezés személyes, elektronikus formában kódolt, az internet hálózatán keresztül számítógépről számítógépre áramló levelezés, amely a legszemélyesebb, késleltetett interaktivitású kommunikációs műfaj”. Az első e-mailt 1971-ben Raymond Tomlinson küldte el az ARPANET rendszerén keresztül, ám ehhez természetesen a szükséges technológiát is meg kellett alkotnia. Az ő választása volt a @ jel az e-mail cím elemeinek a szétválasztására, amely mind a mai napig használatban van (‘Official Biography: Raymond Tomlinson’, 2016). Benczik (2001a, p. 14) írásában ismerteti, hogy az e-mail úgynevezett „szekvenciális interaktivitásra” képes, tehát bár technológiailag mind fogadni, mind küldeni képes az üzenetet, azonban egyszerre csak egyik kommunikációs tevékenységet végezheti.

Az e-mailezés elsősorban ára és megbízhatósága miatt mind a mai napig az internetes kommunikáció fontos részét képezi. Az internethasználat elterjedésével ezen a platformon is körvonalazódtak azok a kommunikációs illemszabályok (ezek összessége a „netikett”, lásd a 2. fejezetet), amelyek meghatározzák a felhasználók közötti e-mailezést. A hozzáférhető magyar szakirodalom egyik legelső ilyen dokumentuma volt Drótos (1995) információs füzete, amely a felhasználók közötti e-mail kommunikációt volt hivatva megkönnyíteni (a témát bővebben tárgyalja például: Simonics, 2011). A közölt illemszabályok alapvetően pragmatikai jellegűek voltak: például ne várassuk levelezőpartnerünket a válasszal, az e-mailünk automatizált aláírás mezője ne legyen túl hosszú. A dokumentumból megtudhatjuk, hogy már az internet hajnalán sem volt elfogadható a kéretlen reklámküldemények és a marketing célú megkeresések elektronikus levelezés útján való továbbítása. Drótos (1995) a számítástechnikai tanácsok mellé nyelvi illemszabályt is ad:

„Az elektronikus kommunikációnál hiányzik a testnyelv, az arcjáték, a hangszín, melyek pedig fontos szerepet játszanak az élőbeszédnél egymás megértésében. A félreértések elkerülését némileg segítheti, ha jelezzük, hogy most tudatosan vagyunk indulatosak… vagy érzelmeink jelzésére emoticonokat használunk” (Drótos, 1995).

Ennek nyelvi funkcióját hivatott pótolni az úgynevezett „szimbolikus írásbeliség”, amely leginkább a fokozottan interaktív műfajokban (főleg az azonnali üzenetküldőknél) jön létre. Bódi szerint a szimbolikus írásbeliség érdeme, hogy „az íráskép vizualitása és az abban rejlő szimbolikus üzenetátadási lehetőség az írásbeliség történetében minden eddiginél erősebben járul hozzá a szöveg jelentéséhez” (Bódi, 2005, p.

195). Bódi (2005) szerint a nem szövegszerkesztőben keletkezett szövegek (például: e-mail) nyelvi megformáltsága kevésbé igényes, a hibák és elütések korrekcióját a felhasználók szinte teljesen elmulasztják a szövegben. Rámutat arra is, hogy az ilyen szövegek írott nyelvi formáinak írásképe gyakran közeledik a beszélt nyelv fonetikus formáihoz: haggyál, aggyál, asszem, satöbbi. Az e-mail a kurrens nyelvhasználatban manapság sokkal inkább átvette a hagyományos levél formális (vagy kvázi formális) tájékoztatási funkcióit.

Nyíri (1996, pp. 197–200) szerint az adatok hozzáférhetősége teljesen más a számítógépeken, mint a hagyományos, papíralapú formátumok esetében. Igaz ugyan, hogy az e-mail fiókok megőrzik az információkat, azonban időről-időre letörlik azt, így „nem maradnak nyomok a múltról” (Nyíri, K., 1996, p. 200). A tanulmány megjelenése óta eltelt időben a helyzet már más: az e-mail fiókok tárolókapacitása ugrásszerűen megnövekedett, így a szervereken tárolt információk lehetővé teszik azt, hogy a dokumentumok korábbi verziói, sőt évekre visszamenőleg valamennyi levelünk megőrződjön – törlés nélkül. Az adatok eltarthatósága így – elvileg – végtelen, a „digitális felejtés” már nem technológiai, hanem jogi korlátokba ütközik.

Dürscheid és Frick (2016, pp. 32–36) szerint bár az e-mail a legrégebbi CMC műfaj, azonban népszerűsége töretlen, hiszen egy általuk idézett kutatás szerint Németországban a megkérdezett felhasználók 78%-a e-mailezik legalább egyszer egy héten. A szerzőpáros párhuzamot von az okostelefonok elterjedése és az e-mail népszerűsége között, hiszen ezek az eszközök lehetővé teszik a helyszíntől független elektronikus levelezést. E műfaj további erősségének tartják, hogy segítségével fájlokat továbbíthatunk és fogadhatunk, amely miatt a munkahelyi kommunikációban is elengedhetetlen fontosságú. Dürscheid és Frick (2016, pp. 17–20) szerint az írott CMC műfajok legnagyobb előnye a főleg verbális műfajokkal (például: VoIP) szemben, hogy a felhasználót nem kényszerítik azonnali válaszra, emiatt lehetősége van az olvasás szüneteltetésére, a válasz késleltetett megírására. További előnye az írott üzenetnek, hogy bekerülési költsége töredéke például a hangalapú vagy multimodális társaihoz képest. Az ilyen típusú műfajok hátránya, hogy a felhasználók személyes, szemtől szembeni kommunikációja teljesen hiányzik, így pszichológiai hatásait tekintve az elmagányosodás érzését keltheti bennük, emellett az így létrejövő kommunikáció nonverbális elemei elve korlátozottak lesznek, nagyobb az esélye a kommunikációs értelemben vett félreértéseknek.

A magyar alkalmazott szociolingvisztika már az 1990-es évek végén felfedezte az akkor még éppen csak elterjedőben levő számítástechnikát és az internetet. A legkorábbi nyelvészeti szakcikkek közé tartozik Pajzs (1996) tanulmánya, amelyben az elektronikus levelezést, mint a kommunikáció új formáját mutatta be. Rövid írását az új, digitális korszak számvetéseként is értelmezhetjük.

Vannak hátrányok is, amiket mind a mai napig a digitális kommunikáció Achilles-sarkaként tarthatunk számon: a „levélszemetet” és az egyéb normaszegéseket (pl.: chaten a normaszegés megfelelőjét: a

„trollkodást”). Ebbe a sorba illeszhető a Pajzs által „kommunikációs gátlástalanságnak” (1996, p. 210) nevezett jelenség is, ami tulajdonképpen a Grice-i maximák közül a modor (manner) maximájának megsértése, a tömörség és üzenet egyértelmű azonosíthatóságának hiánya (Grice, 1975, pp. 46–47).

Pajzshoz hasonlóan Bódi (2005, pp. 202–203) és Balázs (2014) is felhívja a figyelmet arra, hogy az internetes kommunikáció a Grice-i maximák közül egyet, vagy többet általában megsért. Leggyakrabban a már említett modor és a relevancia (viszony) maximája sérül. (Grice, 1975). A modor maximájának megsértését egy e-mailben a 4. ábrán láthatjuk.

4. ábra: „Kommunikációs gátlástalanság” vagyis a Grici modor maximájának megsértése egy e-mailben.

A levelet anonimizáltam.

A digitális nyelvészet külföldi szakirodalmában több, az e-maillel kapcsolatos empirikus kutatás kapott helyet. Ezek egy része a kódváltással kapcsolatos (például: Hinrichs, 2006; Rowe, 2011). Hinrichs (2006) például a jamaicai angol kreolnyelvet vizsgálta e-mailes korpuszon. Megállapításai szerint, „a CMC-ben, a jamaikaiak kvantitatívan mérsékelik a kreol használatát a szóbeli kommunikációhoz képest a kreolhasználat írott közegének korlátai miatt” (Hinrichs, 2006, p. 141). Rowe (2011) egy angol anyanyelvű testvérpár között kialakult nyelvváltozatot analizált az e-mailben történő kódváltásaik és személyes megnyilatkozásaik alapján. A vizsgálatban szereplő lányok beszédvizsgálatát még érdekesebbé teszi, hogy a testvérpár szóbeli kommunikációja mellett szinte mindvégig párhuzamosan jelen van a CMC, vagy a kvázi CMC kommunikáció is (fax, majd e-mail). A szerző 245 e-mail alapján tekinti át a testvérek kommunikációját, majd megállapítja, hogy a közöttük kialakult, sajátos kódváltásnak a többi nyelvváltozathoz hasonlóan jól körülírható szociolingvisztikai normái vannak, amelyek meghatározzák az írott és beszéltnyelvi megnyilatkozásaikat is. Georgakopoulou (2011) angol és görög nyelvű, privát e-mailekből álló korpuszon vizsgálta a beszélők álláspontjainak értelmezését, és a címzettjeikhez igazodó helyzeteket. Az adatok elemzése kimutatta, hogy az aszinkron (nem egyidejű) jellegű e-mail kommunikáció (és az ebből fakadó földrajzi távolság) miatt a címzettek nagymértékben támaszkodnak a kódváltásra. A közösségi oldalakon található kódváltás vizsgálata (Sophocleous & Themistocleous, 2014) ennek ellentmondani látszik: Sophocleous és Themistocleous (2014) megállapításai szerint az anonimitás és szinkronitás azon a platformon nem feltétlenül befolyásolja a nyelvi jelenséget.

Az e-mail a szakirodalmi vizsgálatok szerint kifejezetten alkalmas pragmatikai kérdések tisztázására (néhány példa: Cho, 2010; Heyd, 2008; Lee, C. K. M., 2007; Severinson Eklundh, 2010). Cho (2010) vizsgálatában egy ausztrál egyetem egyik tanszékének nyelvi jellemzőit vizsgálta a dolgozók által küldött írásos feljegyzések és e-mailek alapján. A szerző megállapításai szerint az e-mailt, mint a munkahelyi kommunikáció egyik eszközét inkább szociális és gazdaságossági tényezők befolyásolják. Az elemzett adatok arra mutatnak, hogy az e-mail címzettjei a konformizmus miatt arra törekszenek, hogy utánozzák azt a társalgási stílust, amelyet a címzett elvár tőlük.

Heyd (2008) az e-mailben terjedő láncleveleket („e-mail hoax”) vizsgálta. Kötetében áttekinti a körleveleket kronológiai, narratív és pragmatikai szempontból is. Heyd meghatározza és elemzi a körlevelek életciklusát: a keletkezés, a terjedés („circulation”) és a megrekedés („stasis”) tekintetében.

Megállapításai szerint a körlevelek funkciói, feladatai közé tartozik a digitális társadalmi hálózatok erősítése, a szövegekkel történő interakció (hozzáadás vagy elvétel), a kooperatív magatartás lehetőségének biztosítása, valamint a mesélhető történetek gazdaságos terjedésének elősegítése (Heyd, 2008, p. 204).

Lee (2007) a hongkongi CMC jellemzőit vizsgálja egy 70 ezer szavas e-mail korpuszon.

Korpuszelemzésében összeveti az e-mail és a chat kommunikációt. Eredményei szerint a két platform közötti különbségek a kódkeveredés, a rövidítések, az „ázsiai” emotikonok, a morfémáról morfémára történő tükörfordítások („morpheme-by-morpheme literal translations”), valamint a kantoni nyelvi elemek nyugati írásrendszerbe történő kreatív átvitelének („creative Cantonese romanization”) gyakoriságában keresendőek (Lee, C. K. M., 2007, p. 203).

Severinson Eklundh (2010) a kontextuális idézést vizsgálta e-mailekben és Usenet hírcsoportokban.

Megközelítési módja szerint az idézés egy pragmatikai döntés, amely deiktikusan kapcsolódik az eredeti üzenethez. A teljes e-mail alkorpusz 364 e-mailt tartalmazott, amelyek egy nyelvész hölgy egy hónapnyi levelezéséből származtak, míg a hírcsoport-üzeneteket tartalmazó alkorpusz 28 beszélgetést tartalmazott.

Az e-mailes alkorpusz elemzése kimutatta (Severinson Eklundh, 2010, p. 25), hogy az idézés itt általában részleges, a szituációnak megfelelő, a benne szereplő információk redundánsak (például aláírásokat is tartalmazhatnak) és szerkesztetlenek, az idézett rész pedig a válasz alatt van, az idézetek korlátozó hatása a dialógusban csekély. A hírcsoportos üzenetekben sokkal szigorúbb megkötések vannak az idézéssel kapcsolatban: az idézeteknek pontosaknak, szerkesztetteknek kell lenniük, bár a gyakoriságuk és megszorító hatásuk sokkal nagyobb.

A nyelvtudomány mellett az e-mailek vizsgálata a számítástechnikai szakirodalomban is megjelenik. A kötet anyagának írásakor az e-mailkorpusz adatbányászata és az e-mailek mesterséges létrehozása látszik kurrens témának (Ai, Dumais, Craswell, & Liebling, 2017; Proskurnia et al, 2017).