A nők munkavállalása az 1950-es évektől kezdve fokozatosan nőtt. Ugyancsak meggyőző volt a hatalom számára, hogy a romungró férfiak nagy számban dol-goztak állandó munkásként. Mindez az 1970-es évekre, a munka világába betago-zódó, dolgozó cigány közösség pozitív képét mutatta a levéltári iratokban: a kép, amit a leírások a cigányokról bemutatnak, egy – az asszimiláció és a „kulturális változás” útját járó – „jó cigány” közösséget jelenített meg.
Az 1960-as évek végétől kezdve a helyi tanácsnak negyedévente beszámolót kellett készítenie a falubeli cigányok munkavégzéséről24.
196725 Férfi Nő Összesen
Összes munkaképes cigányok száma 74 65 139
Rendszeresen dolgozik havi
20-25 munkanapot 74
100% 27
41,5% 101
72,6%
Időszakonként dolgozik, /de abból megél/ - 38
58,4% 38
27,3%
Nem dolgozik /mert nem kap munkát/ - -
-Nem dolgozik /hanem kóborol, koldul stb./ - -
-Negyedév folyamán munkába
-42 fő havonként 4-5 nap vállalnak alkalmi munkát.
24 Minden évi négy táblázatból csak az év végi, azaz utolsó negyedévi összefoglalókat közlöm.
25 Jelentés a cigánylakosság foglalkoztatásáról, 1967, PML XIII.721 Községi Tanács Iratai, Általános iktatott iratok 1950–1990, Sorszámos iratok 1967–1968, 5. doboz
26 PML XXII.721. Községi Tanács Iratai (1947) 1950–1990, Általános iktatott iratok 1950–1990, Tétel-számos iratok 1978.,16. doboz, Kimutatás a cigánylakosság 1968. IV. n.évi foglalkoztatottságáról.
132
196927 Megnevezés Férfi Nő Összesen
-27 PML XXII.721. Községi Tanács Iratai (1947) 1950–1990, Általános iktatott iratok 1950–1990, Tétel-számos iratok 1978.,16. doboz, Kimutatás a cigánylakosság 1969. IV. n.évi foglalkoztatottságáról.
28 Kimutatás a cigánylakosság 1970. IV. n.évi foglalkoztatottságáról, PML XXII.721. Községi Tanács Iratai (1947) 1950–1990, Általános iktatott iratok 1950–1990, Tételszámos iratok 1978,16. doboz.
29 PML XXII.721. Községi Tanács Iratai (1947) 1950–1990, Általános iktatott iratok 1950–1990, Tétel-számos iratok 1978.,16. doboz, Kimutatás a cigánylakosság 1971. IV. n.évi foglalkoztatottságáról.
133
197230 Megnevezés Férfi Nő Összesen
Az 1968 és 1973 közötti hivatalosan úton megrendelt felmérések megmutatják azt, hogy a magyarországi romákat – a munkavállalás szempontjából – milyen módon kategorizálták. A rendszeres munkavállaló cigány mellett megjelent a munkájá-ból megélni tudó időszakos munkás és a nem dolgozó cigány két kategóriája: az, aki „nem kap munkát”, ezért nem dolgozik, és az, aki nem akar dolgozni, helyette
„koldul” vagy „kóborol”. A falubeli kárpáti cigányok esetében figyelemre méltó volt, hogy ez utóbbi két kategória következetesen üresen maradt. 1973-tól a nem dolgozó kategória értelmezése a háztartásbeli nő (htb.) lett, viszont már 1969-ben megjelent magyarázatként, hogy: „A nők többsége a háztartásban tevékenykedik”.
Mindez több dologra is utalt. Egyrészt a településen élő cigányok el tudtak helyezkedni a környéken, hiszen volt munkalehetőség. Valószínűleg egyre távo-labbi munkahelyekre is elmentek dolgozni a romungrók. Ennek oka, amit több irat is említ, hogy a Szegkovács Szövetkezet már nem biztosított elég munkát
30 PML XXII.721. Községi Tanács Iratai (1947) 1950–1990, Általános iktatott iratok 1950–1990, Tétel-számos iratok 1978.,16. doboz, Kimutatás a cigánylakosság 1972. IV. n.évi foglalkoztatottságáról.
31 Kimutatás a cigánylakosság 1973. I. n.évi foglalkoztatottságáról, PML XXII.721. Községi Tanács Ira-tai (1947) 1950–1990, Általános iktatott iratok 1950–1990, Tételszámos iratok 1978.,16. doboz (ebből az évből csak egy negyedév adatai vannak meg).
134
a falubeli cigányoknak, illetve az is, hogy gyári munkásként többet kerestek.
A Szegkovács Szövetkezeti munkát idővel felváltotta a szomszéd település Szeg-kovács- és Termelőszövetkezeteiben végzett munka. Az 1970-es évektől pedig két Budapest közeli település fonalgyárában, a közeli kisváros műanyagfröccsöntő üzemében, Papírgyárában, Fafeldolgozó üzemében illetve budapesti gyárakban, üzemekben is elhelyezkedtek.
1967-ben a munkaképes romungró férfiak – az adatok szerint32 – 100%-ban dolgoztak. A cigány nőknek is közel a fele (41,5%) vállalt állandó munkát, 58,4%-a pedig olyan időszakos munkát végzett, melyből a hivatalos kategória szerint
„megélt”. Mindez azt mutatta, hogy a tanácsi adatok szerint 1967-ben a munka-képes cigány nők és férfiak is 100%-ban dolgoztak, olyan munkát végeztek, mely a megélhetésüket biztosította. Az 1968–1973-as adatok a férfiak munkavállalását tekintve szintén teljes számú munkavégzést mutattak, kivétel az 1969-es év volt, amikor a férfiak nem 100%, csak 94,5%-ban dolgoztak.
A nők munkavállalásának képe árnyaltabb volt. Az 1968-as 41%-os munkavég-zés után meredek zuhanás volt megfigyelhető, az alkalmankénti munkavállalás pedig látszólag megszűnt. Pontosabban 1968-ban – a helyi adatok szerint – a nők 19,2%-a, 1969-ben 7,2%-a dolgozott állandó munkát, időszakos munkát nem végeztek nők ebben a két évben. 1970-től az adatok emelkedést mutattak, ekkor 13,7%-a nőknek állandó munkát végzett és 6,8%-a időszakonként dolgozott. Tehát a helyi adatok szerint a kárpáti cigány nők 20,5%-a el tudta tartani magát vagy fizetésével hozzájárult a családi kasszához. 1972-től meredeken emelkedtek a szá-mok, ebben az évben a nők 25,8%-a állandó munkahelyen dolgozott, 34,4%-a idő-szakos munkát végzett, 1973-ban pedig 29,5%-uk dolgozott állandó munkásként és 37,4%-uk időszakos munkát végzett. Azaz ebben az évben a hivatalos helyi ada-tok szerint a nők közel 70%-a dolgozott. A maradék 32,7% romungró nő a háztar-tásbeli nők kategóriájában szerepelt.
A helyi hivatalnokok által felvett adatok szerint tehát az 1970-es évek elején nem volt olyan cigány férfi, aki ne dolgozott volna, és csak azok a nők nem dol-goztak munkahelyeken, akik háztartásbeliek voltak. A cigány közösség munka-képes tagjai közül 85,8% dolgozott. Tovább finomítva a képet, a többségi társa-dalomhoz tartozó helyi hivatalnokok szerint, olyan romungró nő vagy férfi nem volt a faluban, aki ne dolgozott volna, hanem „koldulásból” vagy „kóborolásból”
élt volna, és olyan sem volt, aki ne kapott volna munkát a környéken.
1975-től 1977-ig nem találtam helyi adatokat a romungró közösség munkavál-lalásáról. 1978-ban mérték fel újra a cigányok munkavégzését, majd 1985-ben és 1988-ban megismételték ezt a vizsgálatot.
32 Az adatokat a helyi tanács hivatalnokai vették föl.
135
1978-ban a hivatalos iratok újabb „komoly fejlődésről” számoltak be a romungró közösség munkavégzését tekintve, egyértelműen pozitívan mutatják be a kárpáti cigány közösséget:
„Munkakörülményeik és foglalkoztatásuk tekintetében 10 éves időszakra visz-szagondolva komoly fejlődés mutatkozik. Jelenleg 60 munkaképes férfi közül 57 állandó jelleggel dolgozik és a nőknél 54-ből 42 fő állandó munkaviszonyban van éves szinten.
Munkahelyeik most már megoszlanak mintegy 10 munkahelyre. Legtöbben a Pest megyei Lakatos és Kovács Ipari Szövetkezetben, a Hajógyárban, a Lenfo-nóban dolgoznak. Emellett a Transzvillban, a Pamutnyomóban, a Hazai Fésűfo-nóban keresik a foglalkozást.”33
Ettől az évtől kezdve a Járási Végrehajtó Bizottság más rendszerben kérte az adatokat. Árnyaltabb képet adtak elsősorban az alkalmi munkát végzők köréről.
Így megjelent az alkalmi és az „egyéb” alkalmi munkát végzők csoportja. Ezzel szemben a nem dolgozók kategóriáját nem szűkítették le a háztartásbeli nőkre:
197834 Férfi Nő Együtt
Összes munkaképes cigányok száma 60 54 114
Állandó munka 57
Ennek a felmérésnek a helyi adatai közel sem pontosak. Láthatjuk ugyanis, hogy a munkaképes cigány férfiak 95%-a állandó munkát végez, ezzel szemben 28,3%-a állandó munkaviszonyban nem áll. Emellett 18,3%-uk alkalmi munkát vállal, 10%-uk pedig nem dolgozik, mégis a két csoport összege – 28,3% – egyéb alkalmi munkát vállal.
33 A község cigány lakosságának helyzetéről beszámoló, 1978, Községi Tanács Iratai, Külön kezelt Ira-tok, 1950–1990, Cigánylakosság 1985–1988, 32. doboz.
34 Kimutatás, 1978, PML XXII.721. Községi Tanács Iratai (1947) 1950–1990, Általános iktatott iratok 1950–1990, Tételszámos iratok 1978., 16. doboz.
136
A falubeli cigány férfiak munkához való viszonyának bemutatása egyértel-műen pozitív, hiszen ezek szerint még azok is vállaltak alkalmi munkát, akik egyébként nem dolgoztak, míg a munkaképes férfiak majdnem 100%-ban dol-goztak. Ez a nyilvánvaló tévedés jól mutatta a korszak állami hivatalnokainak a szegkovács cigányokhoz való hozzáállását. Bár az adatok számszerűen aligha pontosak, mégis utalhatnak arra, hogy a szegkovács cigányok arányaiban sokan dolgoztak, vagy arra, hogy a korszak többségi társadalmának hivatalnokai úgy gondolták, hogy ezek a cigányok dolgoznak.
Az 1980-as évek közepének felmérése tovább árnyalta a képet. A munkaké-pes korú állandó munkát végzők és az alkalmi munkát végzők mellett megje-lent a munkaképtelenek kategóriája, azaz a betegek, a rokkantak, a járadékosok, a leszázalékoltak, a szellemi fogyatékosok stb. Emellett külön rubrika volt a mun-kaképes korú tanulókra, a börtönben lévőkre, a katonai szolgálatukat töltőkre és a gyesen lévőkre is.
Az állandó munkaviszonyban álló férfiak és nők kategóriáját is pontosították.
Adatokat kértek a segéd-, a betanított és a szakmunkásról, a nem fizikai munkás-ról, illetve felmérték, hogy helyi vagy más településen, esetleg más megyében dol-gozik-e az adott személy.35
35 Községi Tanács Iratai, Külön kezelt Iratok, 1950–1990, Cigánylakosság 1985–1988, 32. doboz, Egy-szeri adatszolgáltatás a Pest megyei cigánylakosság és a Pest megyei cigánytelepek 1985 évi helyzetének felméréséhez, az 1985. szeptemberi állapot szerint, adatszolgáltató: Községi Tanács.
137
Munkaképes korú Férfi
-Az 1985-ös adatok hasonlóan ellentmondásos képet mutattak a kárpáti cigány közösségről, mint az 1970-es évek adatai. Egyrészt látható volt, hogy a munka-képes korú férfiak, a felmérés szerint, 100%-ban, a nők 56,4%-ban állandó mun-kahelyen dolgoztak. Alkalmi munkát is végeztek a férfiak 15,3%-ban, a nők 6,4%-ban. Emellett viszont meglepő újdonság volt a közösség munkavégzését tekintve – ha nem nézzük az adatok ellentmondásosságát –, hogy a romungró férfiak 16,6%-a és a nők 37,1%-a az „egyáltalán nem dolgozó munkaképes személy” kate-góriájába került. Ez az első felmérés, ahol a nem dolgozó romungrók már nem háztartásbeliek stb., hanem pusztán munkát nem végző személyekként jelentek meg. A „munkakerülés” magyarázatát a korabeli hivatalnokok is keresték:
„Munkaviszonyban nem álló dolgozók különbözőképpen indokolják azt, hogy miért nem dolgoznak. A 14–20 év közötti korosztálynál jellemző, hogy a szülők nem engedik a gyereket dolgozni, illetve néhány esetben tanul a fiatal. Az idő-sebb korúak közül többen hivatkoznak arra, hogy alkalmi munkából élnek /fuva-rozás, vásárokon, piacokon árusítás/, vagy van közöttük néhány, aki börtönben van, másokat betegségük akadályoz.
A nők esetében legfőbb indok a sok gyerek, illetve az, hogy a férj, apa eltartja az illetőt. A munkaviszonyban nem álló nők mintegy 60%-ának 3 vagy annál több gyermeke van, s ennyi gyerek ellátása mellett nemigen vállalnak munkát.
Ez elsősorban nem bölcsődei, óvodai férőhiánnyal, hanem a hagyományokkal / nehezen vállnak meg a gyermekeiktől/ magyarázható.”36
36 Pest megyei KÖJÁL Iratai 1982–1989, Cigánykérdés, 34/1982–1989, Lt. 538.
138
A felmérésből látható az is, hogy a helybéli cigányok csak a megyében vállal-tak munkát, tehát más megyékbe nem utazvállal-tak el dolgozni. Emellett tudható volt az is, hogy az állandó munkahellyel rendelkezők zöme betanított munkás (55,7%) vagy segédmunkás (23%), a szakmunkások száma elenyésző (1,9%), és értelmiségi munkakörben dolgozó romungró cigány pedig nem volt a közösségben.37
198837 Férfi Nő Összesen
Vidéken (Budapest és a környező települések) 113
74,8%
Az 1988-as adatok az állandó munkakörben dolgozó férfiak arányának csökke-nését mutatta, a 82 munkaképes férfiből 63 dolgozott állandó munkahelyen, 9 végzett időszakos munkát, és 10 nem dolgozott. Ez még mindig magas munka-vállalási adatot mutatott, hiszen a férfiak 87,7%-a állandóan vagy időszakosan, de dolgozott. Az állandó munkát vállaló nők aránya a korábbi adatokhoz képest megnőtt, hiszen 73,9%-uk állandó munkahelyen dolgozott, míg 1,4%-uk alkalmi munkát végzett. Tehát a nők 75,3%-a végzett állandó vagy időszakos munkát.
A munkaviszonyban nem álló nők a munkaképes korúak 24,6%-át tették ki.
A nők nagy része segédmunkás (76,8%), kisebb hányada betanított munkás (21,7%) volt. A férfiak adatai hiányosak ebből a szempontból, csupán az derült ki, hogy 60,9%-uk (50 fő) segédmunkásként és 1,2%-uk (1 fő) szakmunkásként
37 PML XXIII.721 Községi Tanács Iratai, Tételszámos Iratok 50.doboz, Kimutatás a cigánylakosság helyzetéről az 1988. március 31. állapotnak megfelelően.
139
dolgozott. Valószínűleg a maradék betanított munkás volt, mivel hasonlóak vol-tak az arányok az 1980-as évek közepén is.
A helyi hivatalnokok által készített felmérések adatai, bármennyire is meg-bízhatatlannak tűnnek, fontos dolgokra mutattak rá. A falubeli kárpáti cigány közösség tagjai, az 1960-as évektől kezdve, fokozatosan, nagy számban vállaltak munkát állami munkahelyeken. Kezdetben a férfiak zöme valószínűleg szegko-vácsként tudott elhelyezkedni a faluban és a szomszéd faluban. A nők zöme ekkor még a szomszéd falu termelőszövetkezetében dolgozott. Az 1960-as évek végének adati valószínűleg túlzóak a romungró nők munkavállalását tekintve, hiszen lehe-tőség sem volt ekkora számban (közel 100%-ban) állandó vagy alkalmankénti női munkát vállalni a faluban, illetve a környéken. Ezekben az adatokban nem jelen-tek meg sem a szülési szabadságon levők, sem a háztartásbeli nők. Az 1980-as évek árnyaltabb adatai helyenként szintén ellentmondásosak, ám mutatták a női munkavállalás emelkedését, illetve látható volt az is, hogy a rendszerváltás kör-nyékén egyre több nő ment el dolgozni, míg a férfiak állandó munkalehetőségei csökkentek.
Az 1960-as évek végétől az 1980-as évek végéig helyben felvett adatok tehát többnyire ellentmondásosak és megbízhatatlanok. Ám ebben az esetben nem is adatok realitását érdemes elemezni, hanem inkább az általuk sugárzott képet: azt a képet, amit a helyben dolgozó, a többségi társadalomhoz tartozó hivatalnokok prezentáltak az ott élő cigányokról. Ezeket az adatokat ugyanis a helyi tanács dol-gozói személyesen38 vették fel. A táblázatot, aminek alapján dolgoztak, a járási tanácstól kapták és a kitöltött táblázatokat oda is küldték vissza, akik összegyűjtve a járási települések adatait, továbbították azt a fővárosba.
A helyi adatokban megjelenő, cigány közösségi (munka) kép azt mutatta, aho-gyan a helyi, többségi társadalomhoz tartozó hivatalnokok a falubeli kárpáti cigány közösséget hivatalosan megjelenítették. Valószínűleg azt is, ahogy véleked-tek róluk, ahogyan elhelyezték őket a „cigányok sorában”. Olyan cigány közösség képe jelent itt meg, amelynek „munkaképes” férfitagjai teljes számban dolgoztak.
Tagjaik között nem volt „kóborló” vagy „koldus” cigány és a munkalehetősé-gekhez mérten – azaz, hogy a környéken van munka – folyamatosan dolgoztak.
A nők is egyre emelkedő számban kapcsolódtak be a munka világába és – ha az 1969-es adatokat nem is tekintjük reálisnak – azt a tendenciát mutatta, hogy az 1970-es évektől kezdve egyre több kárpáti cigány származású nő dolgozott. A kép, amit a helyi cigány közösségről a helyi hivatalnokok bemutattak, egyértelműen
38 Erre utal a Pest Megyei Levéltárban található kockás papíron vezetett kéziratos számolások, melye-ket hivatalnokok csatoltak a kitöltött táblázatokhoz. Gyakran áthúzások, kis megjegyzések is szerepel-tek a számok mellett, melyek a cigány családokra időnként név szerint vonatkoztak. A táblázatokban már természetesen anonim jelentek meg az adatok.
140
pozitív volt: az „asszimiláció útjára lépett”, a szocialista munka világába bekap-csolódó cigányok jelentek meg.
A kor jellegzetes cigányképe a nem dolgozó, ügyeskedésből vagy törvénytelen módon élő, gyakran promiszkuitást elkövető, a kulturális fejlődés – a többségi társadalomhoz mérten – alacsonyabb szintjén élő csoportokat mutatott. A kor politikai programjainak érvelése szerint a cigányok „veszélyesek” voltak a több-ségi társadalomra, és ez „kulturális alsóbbrendűségükből” fakadt. A cigányok úgy jelentek meg, mint „a műveletlen vadon – a rendezett kultúrtáj ellentéte – hátra-hagyott lakói” (Apor 2009:83). A kor ideológusai úgy vélték, „a cigányokat” vala-miféle közös tradíció, hagyomány, életmód köti össze. A cigány személy nem egyénként jelent meg a magyar társadalomban, hanem saját kultúrájának hordo-zójaként, olyasvalakiként, aki „cseppben a tenger”, azaz egyénenként testesítette meg a többségi társadalom teljes cigány sztereotípia világát:
„Ezekben a rétegekben, legalábbis addig, míg más környezetbe nem kerülnek, még él az ősi életmódjukra felépülő »cigánytörvények« követése, bármennyire is ellentétesek ezek, az össztársadalmi alapnormákkal. Így a cigány személyiség asszociális(!) irányba való fejlődése nem »egyéni kisiklás«, hanem annak a köz-vetlen környezeti hatásnak az eredménye, amelyet kultúránkon belül még cigány szubkultúrának nevezhetünk. Ebben a környezetben az egyes magatartások meg-ítélése alapvetően ellentétes szocialista erkölcsi és jogi értékrendtől. Így az állam-polgári jogok és kötelességek teljesítést(!) is a cigány szubkultúra szerint mérik, ami az állami törvények sorozatos megszegésében, legsúlyosabb esetekben pedig cigánybűnözésben jut kifejezésre. /A cigány szubkultúra belső normarendszere szerint él pl. az erő, a bátorság fitoktatása(!), a bosszú kötelező volta, a csalafinta ügyeskedés, vagy a nem cigányoktól való lopás magától értetődősége./”39
A falubeli cigányok helyi prezentálása – munkavállalásukon keresztül – ezt a képet cáfolta. Olyan közösséget mutattak az adatok, amely – a munkavállalás-hoz való viszonyában, életmódjában – nem sokban különbözött a magyar társa-dalom munkásrétegétől. Pusztán abban, hogy cigányok voltak. Ám ezt a stigmát sokban finomította a pozitív kép, amit róluk felállított a helyi tanács. Ez „cigány-ságukat” egyfajta megértő, némileg türelmes és mindenképpen támogatandó rendszerbe helyezte. A kárpáti cigányok olyan cigányok voltak, akiket a – mun-kájukat tekintve – a szocialista rendszer elismert és elfogadott.
Havas Gábor úgy véli, hogy a roma közösségeknél a többségi társadalom követelményeihez való alkalmazkodás ún. „kétnyelvűség”-et hozhat létre. „Lát-szólag elfogadják a többségi társadalom összes korlátozó követelményét – fejti
39 Pest megyei KÖJÁL Iratai 1982–1989, Cigánykérdés, 34/1982–1989, Lt. 538, Rendőri jelentés, 1982, Előterjesztés a megyei tanács vb. mellett működő cigány koordinációs bizottsághoz.
141
ki Havas –, az eredmény mégis az, hogy a lehetőségek tágítása, bővítése, még-hozzá tradicionális alapokon nyugvó bővítése felé igyekeznek a határokat kitolni.
A »kétnyelvűség« bonyolultabb változata, amikor a cigányok vállalati munkavi-szonnyal próbálják összeegyeztetni a hagyományos életforma bizonyos elemeit.
Ebben az esetben látszólag elfogadják a többségi társadalomnak azt a különféle pressziókkal nyomatékosított kívánságát, hogy állandó vállalati munkaviszonyt létesítsenek, és ezzel megtegyék az első jelentősebb lépéseket az asszimiláció irá-nyába” (Havas 1982b:188).
A kárpáti cigányok a „kétnyelvűség bonyolultabb változatát” képviselik látszó-lag. Ennek eredménye, hogy a munkában megjelenített közösségi képük egyértel-műen pozitív lett. Asszimiláns, „jól beilleszkedő”, „fejlődőképes” cigány közösség képét vázolták fel a beszámolók. A helyenként kellő kritikával nyomatékosított leírások azt mutatták, hogy a romungrók könnyen befolyásolhatónak, alakít-hatónak tűnő közössége – néhány családtól eltekintve – beilleszkedett a szocia-lista munka világába. Saját szakmájuk volt – a szegkovácsság –, melyet adaptálni tudtak a kialakuló szövetkezeti rendszerbe. Ennek a munkának a csökkenésével a közösség gond nélkül váltott más szakmákra, másfajta foglalkozásra. Az igény és a lehetőségek megnövekedésével a romungró női társadalom is betagozódott a gyárak és üzemek világába, sőt idővel egyre nagyobb számban mentek el dol-gozni. A kárpáti cigányok látszólag elfogadták a többségi társadalom feltételeit, és kihasználták annak lehetőségeit. Az 1980-as évek kárpáti cigány képe egy asszi-miláns közösséget mutat, mely cigányságát látszólag csupán hajdani – néprajzilag dokumentált – szakmájában őrizte meg. A szocialista időszak kárpáti cigányai-ról a többségi társadalomban legalább annyira pozitív kép élt, mint az a kép, amit napjainkban, a kárpáti cigányok önmagukról mutatnak, ha munkavállalásukról kérdezgetjük őket. Ők a környék „jó cigányai”.
142