A „koszos” cigány családok meghatározhatókká váltak a faluban. A Plandics tér sarkában álló Petőfi utcai telepet jelenítették meg a helyi hivatalnokok ennek bázisául. A telep zsúfolt körülményei az állami beavatkozás alapját adta. Az állam által megteremtett cigánytelep így vált a kényszermosdatás ideális helyszínévé.
Egyértelmű volt, hogy itt szerveztesse meg a megyei hatalom az erre munkára specializálódott szakemberekkel a „tisztasági fürdetést”. Mindez menetrendsze-rűen zajlott a faluban, hiszen országos szinten is általános volt, hogy a fürdőszoba nélküli házakban, szegényesen élő családokat kényszermosdatásnak vetik alá.
Így került sor 1977-ben először a fürdetősátrak felállítására a Plandicson.
Innentől viszont érdekes fordulatot vett a történet. Az első fürdetés után több alkalommal is újra és újra felvetették a kényszermosdatás megszervezésének lehetőségét a Köjál hivatalnokai, ám ezt a megyei tanács vezetője – a helyi tanács információira hivatkozva – elutasította. A hivatalos szervek meglepően megér-tően viszonyultak a falubeli helyzethez, hiszen több „cigány családot, ill. felnőtt személyt”31 meghallgatva, érveiket elfogadva, a helyi „szervek” indokait figye-lembe véve, úgy döntöttek, hogy a falubeli cigány közösségben nincsen szükség a kényszermosdatás folytatására.
Egyértelmű volt, hogy a kárpáti cigányokat a helyi hatalom „más” cigányoknak kezeli, mint például a szomszéd településen élőket. Egyértelmű volt az is, hogy olyan cigányoknak láttatja őket, akiket „nevelő munkával” az „átlag magyar”32 kulturáltságának szintjére juttathat el. És egyértelmű volt az is – elsősorban a Petőfi-telepen élőkre hivatkozva és a Béke-telepieket például hozva –, hogy a nevelésben látták ennek a feladatnak a megvalósítását. A „nevelés” fogalma úton-útfélen felbukkant az iratokban akkor, amikor a helyi cigányokról írtak.
Már a kényszermosdatás kapcsán is „előzetes egészségnevelési tevékenységet”33 folytattak, később a nevelési segélyre való jogosultságát is abban mérték, hogy a család „egészségvédelmi nevelése” hol tart.34
Az 1960-as években külön ifjúság védelmi bizottságot hoztak létre, „melynek feladata a községünk területén felmérni és a községünkben levő olyan fiatalokat,
31 PML, Pest megyei KÖJÁL iratai, Cigánykérdés , 537. 92/ 1975–1985 fürdetés 1979. június 25.
32 PML, Községi Tanács Iratai, Külön kezelt Iratok, 1950–1990, Cigánylakosság 1985–1988, 32. doboz, Jelentés a cigánylakosság egészségügyi, szociális helyzetéről (kéziratos szöveg, védőnő beszámolója), 1983.
33 PML XXII.721. Községi Tanács Iratai (1947) 1950–1990, Általános iktatott iratok 1950–1990, Tétel-számos iratok 1977, 13. doboz.
34 „A gyermekek nevelése az egészségvédelme érdekében a községi tanács vb-nak minden szükséges intézkedést meg kell tenni”. PML XIII.721 Községi Tanács Iratai, Általános iktatott iratok 1950–1990, Sorszámos iratok 1967–1968, 5. doboz.
79
akik erkölcsileg vagy gazdaságilag vagy szociális formában a társadalomra káro-sak, ezeknek a nevelésével fog foglalkozni. Ez a bizottság 7 tagból áll.”35
Az iskolai és az iskolán kívüli nevelést egyaránt fontosnak tartották, ezért külön nevelő szándékú előadásokat tartottak csak a cigány családoknak meg-hirdetve. A népművelési munkatervben külön időt szenteltek a cigány lakosság nevelésének. A nevelőelőadások fő témái – mint az iratokból kiderült – a tiszta-ság, a helyes táplálkozás, a szabadidő helyes eltöltése és a gyereknevelés volt:
„A cigány felnőttek, ifjak és gyermekek iskolán kívüli nevelése, művelése.
A cigánylakosság közművelődésbe való bekapcsolása szerves része a népműve-lési munkatervnek. Egyrészt vannak olyan jellegű ismeretterjesztő előadások, melyek elsősorban – de nemcsak! – az ő számukra szólnak: pl. testi higiéna (!), helyes táplálkozás, szabad idő helyes felhasználása stb. Ebbe a munkába nem-csak a TIT járási szervezet, hanem a járási KÖJÁL is bekapcsolódik. Ugyannem-csak a gyermekeik nevelésével kapcsolatos előadásokra, beszélgetésekre is meghívást kapnak a cigányszülők. Ezek (!) részt is szoktak venni, de nem megfelelő a lét-szám. / gyébként itt jegyzem meg, hogy pontosan a cigányok tiltakoztak legjob-ban – és faji megkülönböztetést emlegettek, amikor szóba került az, hogy egy-egy előadást az ő számukra hirdessünk meg./”36
A cigányok „nevelésének” fontos eszköze volt a segély megvonása büntetés-képpen vagy megadása „nevelési célzatból”:
„Sajnos, a környéken történő munkahelyek felszámolásával ismét növekvőben van a munkanélküliek száma. Szakképzetlenségük miatt elhelyezésük szinte lehe-tetlen, a községben semmi munkalehetőség nincs. Ennek megoldásában felettes hatóságaink segítségét kérjük. […] Az adatlapból is kitűnik, hogy nagy összegű segélyeket folyósítunk a cigánylakosok részére különböző címen, ez nem csak támogatásként, hanem a nevelés eszközeként is alkalmazzuk.”37
A családok segéllyel való zsarolása jónak tartott eszköz volt annak eléréséhez, hogy rákényszerítsék őket az „átlag magyar”38 normájára. Ez hatékony eszköz volt, hiszen az 1980-as évek második felében egyre kevesebben tudtak elhelyez-kedni a környékbeli gyárakban, így egyes családok számára nélkülözhetetlenné vált a havi rendszerességgel folyósított nevelési segély.
35 PML XIII.721 Községi Tanács Iratai, Általános iktatott iratok 1950–1990, Sorszámos iratok 1963–
1965, 3. doboz.
36 PML, Községi Tanács Iratai, Külön kezelt Iratok, 1950–1990, Cigánylakosság 1985–1988, 32. doboz, Községi Tanács elnöke a község cigány lakosságának helyzetéről beszámoló, 1978.
37 PML, Községi Tanács Iratai, Külön kezelt Iratok, 1950–1990, Cigánylakosság 1985–1988, 32. doboz, B. T.-né tanácselnök beszámolója, A cigánylakosság helyzete, beilleszkedése érdekében tett intézke-dések, 1987.
38 PML, Községi Tanács Iratai, Külön kezelt Iratok, 1950–1990, Cigánylakosság 1985–1988, 32. doboz, Jelentés a cigánylakosság egészségügyi, szociális helyzetéről (kéziratos szöveg, védőnő beszámolója), 1983.
80
A nevelési program elsődleges célcsoportja a Petőfi-telepen élő csoport volt.
A számukra tervezett TIT előadás-sorozat az általános cigány-sztereotípiákra épült. Az előadások két nagy csoportja a munkára szoktatás és a tisztaság volt.
„Az a réteg, amely ebben a felemelkedésben nem vesz részt, azoknak szellemi szinte (azaz szintje. B.B.) szinte a régi maradt. / alkalmi munkák, italozás stb./
Műv. Otthon nem lévén – a közművelődés külön programban nem foglalkozik a cigány lakossággal, de az általánosban helyet kapnak e témával foglalkozó kér-dések. Mivel elsősorban gyermekeiken keresztül kötődnek az iskolán át a község-hez, a TIT pedagógiai tárgyú előadásaiban foglalkozunk több olyan kérdéssel, mely reájuk különösen vonatkozik. Nemcsak a munkára nevelés, de a tisztaság, egészségügyi, higiéniai követelmények, a helyes gazdálkodás, takarékosság stb.”39
A levéltári iratok beszámolói azt mutatták, hogy a helyi vezetés a falubeli kár-páti cigányokat alacsony kulturális szintű népességnek tekintette, ez lehetett az oka annak is, hogy egyfajta felnőtt-gyerek viszonyt alakítottak ki velük. Azaz, a cigá-nyokat úgy kezelték, mint felnőtt korú gyerekeket, akiket tanítani kell a „helyes”
életvitelre. Azt, hogy a cigányok „gyerekként” való bemutatása mennyire általá-nos sztereotípia volt a többségi társadalomban, jól mutatja, hogy ennek a legsar-kalatosabb megfogalmazását az akkori helyi plébános adta egy beszámolójában:
„A szinesbőrű (!) természeti népekre jellemző gyermeteg magatartásukat, a trópusi lustaságot, az előrelátás nélküli könnyelműséget nem szabad kategóriku-san(!) jellemhibának minősíteni. Ők felnőttkorú (!) gyermekek. […] A felnőtté-válás (!) folyamatában ők még nem jutottak el odáig, ahol az adott szó megtartása, a lelkiismeretesen vállalt kötelesség, a tervszerű munka reflexként jelentkezik.”40
A „cigány egyén” gyakran jelent meg a helyi iratokban olyan gyerekként, akit neveléssel vagy fenyegetéssel (segélymegvonás) a „civilizált életre” lehet szorí-tani. Ez a toposzrendszer része volt annak az általános többségi véleményrend-szernek, mely a cigányokat a szocializáció „alacsonyabb” fokán állóknak tartotta.
Így viszonyult hozzájuk a helyi világi és egyházi vezetés is, annak ellenére, hogy a cigányokkal kapcsolatban hivatalosan az egyenlőség elvét hirdették.
A tanácsi és egyházi hivatalnokok amellett érveltek, hogy az egyenlőség alapja az, hogy a cigányok kultúrájában is van olyan „vállalható érték”, ami lehetővé teszi a roma/cigány csoportok asszimilációját, ezek közé tartozik a tánc, a zene, a mese:
„Elengedhetetlen, hogy a pedagógus megismerje, nevelő-oktató munkája során hasznosítsa a cigányközösség valódi és vállalható értékeit, hiszen ezek
39 PML, Községi Tanács Iratai, Külön kezelt Iratok, 1950–1990, Cigánylakosság 1985–1988, 32. doboz, Beszámoló a cigány lakosságról, 1983.
40 Kapcsándi Vilmos: A cigányok lelkipásztori gondozása. Jelentés. 1976. október, Székesfehérvári Püspöki Levéltár – No. 7329 – 104/1976, 1. o.
81
csökkentik az előítéleteket, vállalhatóvá teszik a gyermek számára a cigány-mivoltot. Az ezekre hivatkozással lehet küzdeni a negatív tartalmú hagyományok, beidegződések ellen is.
Ilyen vállalható értékeknek számítanak a cigányság dalai, balladái, táncai, meséi, népművészeti alkotásai, amelyeknek helyi kincseit a cigány és nem cigány tanulók együtt is gyűjthetik.”41 A világi és egyházi vezetők ezeket az „értékeket”
elmentve akarták a cigányok „felnőtté nevelését” megvalósítani.42
A cigányok „kulturális értékeinek” megmentése és „újratanítása” a nem cigány világ értelmiségeinek segítségével az 1960-as és 1970-es években alapozódott meg, de ez a gondolat 21. században is erősen tartotta magát. A „cigány értékek”
megmentői azt vallották, hogy a roma/cigány kultúra jól elhatárolható pozitív és negatív elemekből áll. Pozitív elemekhez a gyűjthető néphagyományértékek tar-toznak, mint a zene, a tánc, a mesék. A roma/cigány kultúra negatív elemei pedig szinte minden egyebet magukban foglalnak, ami a feltételezett „cigány életmód-dal” kapcsolatos.
A cigány közösség gyerekként kezelése alapozta meg tehát azt, hogy a helyi hivatalnokok és értelmiségiek – beleértve a tanács és egyház tagjait is – a nevelés, a tanítás igényével fordultak feléjük. A levéltári iratok leírásai a nevelés fontossá-gát hangsúlyozták: „türelemmel” átnevelhető a „hazudós cigány”, a nem cigány világot (azaz a „felnőtteket”) kijátszó „ravaszkodó” cigány, a „potyaleső, lusta cigány”, a „megbízhatatlan cigány”, hiszen ezek a tulajdonságok egy „alacsony kulturális szinten” álló közösség rossz csoporttulajdonságai csupán.
„A lelkipásztornak tehát sok-sok türelemre és csüggedés nélküli újrakezdésre van szüksége a cigánypasztorációban. Az egyházközség családjában a gyerme-keknek kijáró kivételezéssel és többlettörődéssel kell gondoznunk őket. […]
Szokják meg, hogy Isten ügyében nem lehet folyton ravaszkodni, potyát lesni,
41 Községi Tanács Iratai, Külön kezelt Iratok, 1950–1990, Cigánylakosság 1985–1988, 32. doboz.
42 Ez az elképzelés a mai napig erősen tartja magát a többségi társadalomban, amit mutat az is, hogy egy 2010-ben készített interjúban a helyi iskola igazgatója ugyanezt a gondolatot fogalmazta meg:
„Tehát nem kirekesztve most már a nem cigányokat, de azt gondolom, hogy most ez itt nekünk felelős-ség, hogy először a saját kultúrájukat, tehát ismerjék meg először ők maguk, és tudjuk ezt feléjük közve-títeni. (A saját kultúrájukat ki taníthatná meg nekik? Mit gondol?) Szerintem mi. (A magyar nemzeti-ségű tanárok?) Igen! Azt, hogy őrizzék és foglalkozzanak vele, és hogy ne szégyelljék a saját kultúrájukat, nekünk kell befogadónak lenni és az alkalmakat megteremteni különböző rendezvényeken azzal, hogy most már nem csak a gyerekeket, hanem a szülőket, nagyszülőket behívjuk, és a bemutatkozásra, kifelé vitelre lehetőséget teremtünk. […] (Miből vonta le azt a következtetést, hogy ők a kultúrájukat kezdik elveszteni?) A gyerekekkel való beszélgetésekből, meg a szülőkkel való beszélgetésből. Azt látom, hogy ahogy a generáció cserélődik, fiatalodik, még amit tudnak, sem szívesen mondogatják el, mert azt hiszik, hogy az olyan szégyen, azzal akarják a kitörésüket. (Mi az, amit cigányként szégyellnek?) Pontosan azt, hogy ő cigány. Például megfigyeltem, hogy akik félcigányok, akiknek vagy csak az édesapja vagy az édes-anyja, az, ha lehet, letagadja. Meg kell tanítanunk nekik, hogy mire lehetnek büszkék, a zenéjükre, tán-caikra, a csodálatos meséikre, ezekre.” (A. középkorú magyar nő)
82
szájaskodással kikövetelni, amiért a másik megdolgozott. »Értsétek meg – szok-tam nekik mondani – én komolyan hiszek Jézus Krisztusban és rólatok is el kell számolnom előtte. Minden ember érték, ti is! Időt és fáradságot fordítok rátok, mert megbecsüllek benneteket. Talán az jobb volna, ha éreznétek a mellőzést és rövid úton leráznám magamról a ‚büdös cigányok’ gondjait? Örüljetek, hogy Isten családjában mindannyian egyenlőek vagyunk!«”43
A kényszermosdatás is hasonló nevelési célzattal szerveződött, hiszen a külső testi „koszt” szintén a cigány kultúra negatív elemei közé sorolták. Ez volt az oka annak, hogy az iratok hangsúlyozták a fürdetés „személyiségformáló” szerepét:
„Egyébként a legutóbbi belső megbeszélésen elhangzott m.-i tapasztalatok megismerése meggyőzött a DD.A-2 típusu (!) berendezés hasznosságáról és sze-mélyiségformáló szerepéről, tehát annak használatára az előkészítő munkálato-kat /nevelés/ megindítjuk.”44
A fürdetés első lépés volt a „tisztaságra nevelésben”, párhuzamban szervezték a szakemberek – védőnők, egészségőr – egészségre nevelő és tisztálkodási kedvet fokozó személyes beszélgetéseivel.
„A cigány gondozottat hozzá kell szoktatni a rendszeres tisztálkodáshoz, ren-des, tiszta ruha viseléséhez, étkezési szokásainak megváltoztatásához. Otthoni környezetét is rendben, tisztán kell tartani – szükség esetén ehhez is segítséget kell nyújtani – mert ez előfeltétel annak, hogy személyi tisztaságát biztosítani tudja.”45
Igyekeztek a cigány családok „tisztálkodási kedvét” is ösztönözni a zuhany-zás lehetőségének felkínálásával: „Szóba jöhet az ált. iskola tanulói tornaóra utáni zuhanyozása, részben a tisztálkodási kedv fokozására, az arra rászorulók részére.”46
1963-ban először tisztasági versenyt hirdettek a faluban, a verseny keretében ellátogattak néhány Szabadsághegy utcai és Béke utcai cigány család portájára is.
A nyertesek névsorát nyilvánosságra hozták, házukat kis táblával („Tiszta udvar, rendes ház”) jelölték meg. Több romungró családot is kiemeltek ebben a verseny-ben, igaz, maximális 50 pontot csak a nem cigány családok kaptak, ám néhány
„rendes” béke-telepi és szabadsághegyi cigány családot 40 pontra értékeltek.47
43 Kapcsándi Vilmos: A cigányok lelkipásztori gondozása. Jelentés. 1976. október, Székesfehérvári Püspöki Levéltár – No. 7329 – 104/1976, 2. o.
44 PML, Köjál-iratok, Cigánykérdés, 537. 92/ 1975–1985 fürdetés, 1977. február 24.
45 PML, Községi Tanács Iratai, Külön kezelt Iratok, 1950–1990, Cigánylakosság 1985–1988, 32. doboz Pest megyei tanács VB, Cigányügyi Koordinációs Bizottság Titkára. 1985, „Szempontok a cigányla-kosság szociális gondozásához” Egészségügyi Minisztérium anyaga (1976-ból).
46 PML XXII.721. Községi Tanács Iratai (1947) 1950–1990, Általános iktatott iratok 1950–1990, Tétel-számos iratok 1978., 14. doboz.
47 PML XIII.721 Községi Tanács Iratai, Általános iktatott iratok 1950–1990, Sorszámos iratok 1963–
1965, 3. doboz.
83