A kárpáti cigányok világát a nem cigányokéval elsősorban a munkavégzés kötötte össze, s így ennek témája mentén megsokasodtak az előítéletekről szóló törté-netek. Történetek sora szólt arról, hogy a többségi társadalom tagjai a cigá-nyokat „lusta”, „megbízhatatlan” munkavégzőknek tartották, mely előítéletek-kel a romungróknak a legtöbb munkahelyen meg előítéletek-kellett küzdeniük. Mindenki kialakította a saját alkalmazkodási gyakorlatát, mely apró részeiben különböz-hetett, de egy fontos elemben megegyezett a különböző generációhoz tartozó 192
beszélőknél. Aranytól Fülesig minden interjúalany úgy érezte, hogy az előítéletek kezelésének legcélravezetőbb technikája, ha bebizonyítják munkavégzésükkel azt, hogy ők „más” cigányok, mint azok a „rossz cigányok”, akikről az előítéletes törté-netek szólnak. Ennek kényszerét sok interjúalanyom megfogalmazta.
„Aztán visszamentem dolgozni, és másnap bejött a főnővér, és azt mondta, hogy
»holnaptól te az én osztályomon fogsz dolgozni!« Én sírtam, »megint új helyre men-jek?!« Sírtam a férjemnek, »te, én itt egy cigányt nem láttam! Egyetlen egyet sem!«
Azért most belépsz egy helyre, egy munkahelyre, ahol adott nyolcszáz ember, és te ott nem látsz egyetlenegy cigányt sem, az már elárul magáról valamit, nem? Most azért emberek vagyunk, az már árulkodó jel! Ott tökéletesen példásan viselkedni, úgy, hogy te ne hibázzál, az azért nem volt egyszerű! A férjem azt mondta, »lép-jél ki!«. De nem engedhettem meg magamnak! Többet kell ott csinálnom, és ennek hangot is adtam, voltam olyan helyzetben, hogy hangot is adtam! (Mit mondtak a főnökeid?) Hogy ezzel ők mind tisztában vannak, és ezért kaptam azt a kitün-tetést23, nem véletlenül. Hogy ezzel ők is megmutassák azt, hogy igenis látják és becsülik. Persze hogy nincs rendjén, persze hogy nincs rendjén ez így.” (R. közép-korú romungró nő)
A történet – hasonlóan Füles munkahelyi történetéhez – kirajzolta azt a takti-kát, aminek sikerét a cigányok a bizonyításban, a több és a jobb munkavégzésben láttak. Füles történetével szemben R. azt is megfogalmazta viszont, hogy mindezt a többségi társadalomhoz tartozó munkatársak el is várták, sőt a bizonyítás után díjazták is. Ennek ellenére R. nem tartotta természetesnek, hogy egy cigány mun-kavállalónak első munkanapjain bizonyítania kellett azt, hogy „annak ellenére, hogy cigány”, alkalmas a munkakörre. Az interjú alanya tisztában volt azzal, hogy mint minden munkavállalónak, neki is bizonyítania kell alkalmasságát, ám vilá-gossá vált számára az is, hogy amíg a bizonyítás egy többségi társadalomhoz tar-tozó személynél a tehetség, az alkalmasság és a rátermettség függvényében, nála a külső jegyeiben megjelenő nemzetiségének viszonyában történik.
Annak ellenére, hogy a kárpáti cigányok érzékelték a munkahelyi viszony-rendszer előítéletes működését, nem vonták kétségbe magát a viszony-rendszert, csupán stratégiát dolgoztak ki a lehetséges utakra. Világukat, hasonlóan a többségi tár-sadalom sztereotípia világához, „jó” és „rossz” cigányokra osztották, ezzel bele-helyezkedtek az előítéletek rendszerébe. Önmagukat látványosan elhatárolták a sztereotípiák „rossz cigányától”, többletmunkavégzésükkel bebizonyítva, hogy
„ilyen jó cigányok is vannak”. Bár utólagos interpretációikban igazságtalannak és megbélyegzőnek tartották a munkaadók hozzáállását a cigány munkavállalók-hoz, ám azért, hogy a munkát megkapják vagy megtarthassák, ennek ott ritkán adtak hangot.
23 Beszélgetőtársamat az „Év dolgozója” díjjal tüntették ki.
193
Arany számára a „magyarok szeretetének” megszerzése volt a cél, úgy vélte ez hozzásegíti őt a megbecsült munkás pozíciójához. Ennek alapja a becsületesség, a megbízhatóság, mellyel – Arany elbeszélésében – együtt járt a kölcsönös tiszte-let és egyenrangúság. „… mindenki szerettek minket, nem voltak rosszak. Minden-kivel rendesek voltak ők is, hát ők is olyan emberek voltak, mint mi. Ők is ugyan-olyanok voltak.”
Arany úgy vélte, hogy cigány származása azért nem volt hátrány számára, mivel – a szocialista Magyarországon – megkapta az esélyét annak, hogy bizo-nyíthasson. A munkahelye a kölcsönös bizalom eszköze is volt, hiszen ő maga is bízott a többségi társadalomban. Mindezt mutatta, hogy ott hagyta a munka-helyét akkor, amikor megingott a bizalma a fonalgyárban, amelynek vezetősége nem állt ki munkása mellett, mikor az beteg lett. Ám ugyanazt a bizalmat találta meg a hajógyárban levő munkatársai között, akik nagy összegű pénzeket bíztak rá, úgy érezte, csak azért, mert elfogadták őt. Később ugyanezt a szereteten ala-puló bizalmat a pénze révén vélte megkapni, amire kórházi kezelését hozta fel példaként. Úgy gondolta, hogy a pénz az az eszköz, aminek segítségével a látható cigányságával járó hátrányok eltörölhetőek. „Úgy foglalkoznak veled! A főnővér ott volt, s jött, megpuszilt engemet, a sok népek előtt! Mert én adtam neki is, mikor eljö-vök, mindig egy ezrest adok neki. S jött, s megpuszilt engemet a sok orvosok, nővé-rek előtt!”
Lumba számára műszaki tehetsége segített abban, hogy a cigánysága ne hát-rány legyen számára. A tehetséges és mindenhol boldoguló „kis cigányfiú” képe fontos volt számára, azé, aki ugyanúgy megállta a helyét a termelőszövetkezetben, mint a fonalgyárban vagy a hajógyárban. Akinek becsületességéhez és munkában való „jó cigányságához” még akkor sem férhetett kétség, mikor többéves börtön-büntetése után újra felvették dolgozni. Hiszen ott is bizonyított, és a gyár bezárá-sakor őt „utolsóként bocsátották el”:
„Univerzális ember vagyok ebbe a szakmába, úgy hogy mindenhol, amit rám bíz-tak, azt megcsináltam, és már majdnem az utolsó ember voltam, mikor azt mond-ták, hogy »ne haragudj, de most már tőled is meg kell válnunk«”. Lumba élettör-ténetében a munka végzése az, mellyel bármilyen korábbi hiba eltörölhető lett.
Mégis munkanélküliségét egyértelműen cigányságának számlájára írta. Az ő tör-ténete mutatta, hogy ennek ellenére cigány önkormányzati vezetőként hangsú-lyozottan vállalta cigányságát, mintegy magára véve minden őket sújtó előítéletet.
Bár korábbi munkavállalásakor nem jelent meg elbeszélésében cigány szárma-zása, később egyértelműen meghatározóvá vált ez.
Tyisli és Szergej generációja már más utakon járt. Munkalehetőségeikben nem voltak oly módon kiszolgáltatva az államnak, mint az előttük levő generá-ció. Egyrészt Szergej példája nyomán láthattuk, hogy a szürke- és feketegazdaság-ban, saját köreikben is találnak munkát, másrészt Tyisli élettörténete rámutatott 194
arra, hogy a cigányságához kapcsolódó konfliktusok a munkahelyváltással meg-oldhatóak. Az 1940-es generációnál erőteljes a cigányságuk miatti feszültség, bár ők – főleg az 1980-as és 1990-es években – még igyekeztek elrejteni azt, öltöz-ködésükben, viselkedésükben alkalmazkodtak a többségi társadalom elvárásai-hoz. Viszont cigányságukat ért előítéletek esetén már erőteljes konfliktusokba is keveredtek. Elsősorban Tyisli élettörténete mutatta azt, hogy határozottan kiállt cigány származása mellett és – ha az nem jelent meg a többségi társadalomhoz tartozó munkatársainál viszonyítási pontként – ő akkor is előtérbe helyezte és kihangsúlyozta azt.
A fiatal generáció életútinterjúi rávilágítottak arra, hogy cigányságuk hang-súlyozottan jelenik meg munkavállalásukkor. Nem csak akkor, amikor látható jegyeikre reagál a nem cigány társadalom, mint Fülesnél, hanem akkor is, ha mindez rejtve maradhatna, mint Thulinál. Nem hagyják szó nélkül az előítéle-teket, hogy meggyőzzék munkatársaikat, folyamatosan bizonyítják munkavég-zésükkel azt, hogy ők „jó cigányok”. „Bebizonyítottam nekik, hogy nincs igazuk.
Azzal, hogy rendszeresen jártam dolgozni és minden munkát elvégeztem. Bármi-lyen munkát rám bíztak, mindegyiket elvégeztem! Volt, amikor az elején bizonyí-tottam nekik, azért, hogy lássák, hogy a cigány is dolgozik!” (Füles)
„És akkor ilyenkor mondtam, hogy »azért lassan a testtel, mert mondom, azért én is itt vagyok, mondom, én cigány vagyok, és úgy látom, hogy nagyon jól kijövünk, és lássátok, jövök dolgozni, minden nap itt vagyok időre, csinálom a dolgomat, egy szavatok nem lehet! «” (Thuli)
Thuli élettörténete hangsúlyozottan mutatta ezt, hiszen ő akár viselkedésmin-táival, beszédmódjával, sőt barna bőrű édesapja bemutatásával is képes volt bele-helyezkedni a sztereotípiák cigány alakjába, csak azért, hogy felhívja a figyelmet romungró származására és ezzel egyidejűleg cáfolhassa a többségi társadalom cigányokról szőtt előítéleteit. Fülesnél pedig a munkabírással való megbecsültség kivívása és ezzel együtt az előítéletek cáfolata volt a cél.
A hat élettörténet elemeiből összeállítható az a „jó kárpáti cigány”-kép, amit a romungró közösség fontosnak tartott hangsúlyozni a mindennapokban is.
Ennek visszatérő elemei a munka vállalása, azaz a „tisztességes” pénzkereset, ami-ből el tudják tartani a családjukat (azaz nem kérnek segélyt), amiami-ből ki tudják fizetni a számláikat (azaz nincs hátralékuk és nem „lopják az áramot”).
Munkavégzésükkel bizonyítják, hogy ők, szemben a „rossz cigányokkal”, akik
„nem dolgoznak”, „dolgozó, jó cigányként” élnek. Ennek a képnek a hangsúlyozása és bizonyítása a romungró közösség alkalmazkodási gyakorlatának egyik fontos eszköze volt. Mint az élettörténetekben is hangsúlyozták, ennek a képnek a kon-zekvens fenntartásával különösebb gond nélkül tudtak belehelyezkedni a több-ségi társadalom világába és ezáltal munkához és megélhetéshez jutottak. Taktiká-juk egyértelmű volt: elfogadva az előítéletek „rossz cigány” képét, bebizonyítják,
195
hogy ők nem tartoznak közéjük. Ha nem jelentek meg „rossz cigányként” a min-dennapok világában, könnyebben beolvadhattak a munkások közé. Ehhez pedig arra volt szükség, hogy felvállalva cigányságukat és elfogadva, hogy léteznek a „rosszak”, bebizonyítsák, hogy ők nem tartoznak közéjük.
Mint az élettörténetek megmutatták, céljuk egyöntetű volt: a cigányságuk tudatosítása (külsejükkel vagy verbális eszközökkel) a nem cigány világban, „dol-gozó cigány” mentalitásuk bizonyítása (verbálisan és konkrét munkavégzéssel), majd az alkalmazkodás segítségével elért elfogadtatásuk után (optimális esetben elérve a cigány kulturális sajátosságaik tiszteletben tartását) eltűnni a nem cigá-nyok munkavilágában.