A cigány családok kisméretű, félig földbe épített faházai az 1950-es évekig a falu szélén voltak. Az akkori helyi plébános a püspöknek küldött beszámolójában a következőképpen láttatta a telepen élő kárpáti cigányok körülményeit: „Lakás-viszonyaik 1950-ben: faluvég, cigánytelep, kicsi vályogházak összevisszasága, körülöttük szemét, bűzös hulladék. […] A gyerekek mezítelenül vagy rongyok-ban futkároztak a felnőttek között.”8
Az 1960-as évek telepfelszámolási programjának keretében alakították ki a Petőfi utcai telepet, ahogy ma nevezik, a „sort”. A falu szélén, a hajdani istállók helyére komfort nélküli úgynevezett „Csökkent Értékű”, azaz „CS” lakásokat9 épí-tettek. A másik telep a Szabadsághegy utcai volt. Itt voltak régebben a szegkovács műhelyek. Az itt élő cigány családok kitelepített, szegényebb rendű sváb családok házaiba költöztek be. Ezeket vagy elfoglalták (ebben az esetben idővel kiutalták nekik) vagy megvették a Községi Tanácstól.
Az itt levő épületek rossz állapotban levő, általában szoba-konyhás vályoghá-zak voltak, egy idős nő így jellemezte akkori lakhatási viszonyaikat: „Tudod, mi volt? Egy szoba, meg egy konyha, öt gyerekkel… hát megoldottuk, volt ilyen széles rekamié, kihúzták, ott aludtak a gyerekek, mi meg egy másik rekamién.” (A. idős romungró nő)
A település térképén látható volt, hogy a „cigánytelepek” nem a községen kívül, hanem abba betagolódva helyezkedtek el, vizuálisan is megjelenítve, hogy a nem cigány és cigány lakosság közötti társadalmi távolság nem olyan nagy, ám hang-súlyozva azt, hogy a cigányok mégis a település perifériáján vannak.
A Községi Tanács az 1980-as években a következőképpen írta le a telep viszo-nyait: „Községünkben két telep van, a szabadsághegyi telepen kevesebb a zsúfolt-ság, mint a Béke utcai kisebbik telepen. A Petőfi Sándor utcában 16 lakás meg-épült, ott a legnagyobb részben a körülményeik már rendezettebbek. 33 lakás
8 Kapcsándi Vilmos: A cigányok lelkipásztori gondozása. Jelentés. 1976. október, Székesfehérvári Püs-pöki Levéltár – No. 7329 – 104/1976.
9 A „CS” lakásokról ld.: Berey 1991, Demszky 1980, Hajnáczky 2013, Kemény–Rupp–Csalog–Havas, 1976, Majtényi–Majtényi 2012
48
átlagosan 34 m² alapterületű. Ez azt jelenti, hogy egy személyre kb. 4 m² terü-let jut. A két telepen és a Petőfi S. utcai uj (!)lakások száma 44, ebben benne van a saját erőből épült és vásárolt lakás is. […] Egy helyiségben 17 család lakik, szoba konyhából álló lakás 33 van, ebből 13 olyan, ahol idősek és fiatalok együtt laknak.
Két szoba konyhás lakás négy van. Lakásokban átlagosan 5,3 személy lakik. Az új, egy szoba konyhás lakások közül négy túlzsúfoltnak tekinthető. Egyikben három család, 15 személy lakik. Általánosan jellemző a lakásokra a zsúfoltság. Két lakás-ban 2,7 m² jut egy főre, 4-5 m² az átlagosan egy főre jutó alapterület.”10
A telepek viszonyai szegényesek voltak. Zsúfoltan, kis, komfort nélküli új, de minőségen aluli építőanyagból épített házikókban laktak azok is, akik a „CS” telep új házaiban kaptak lakást.
„Egy szoba, konyha, meg egy spájz, nagyon kicsi volt. De tizenkét négyzetmé-ter szoba után ez egy felüdülés volt nekünk! Tizenkét négyzetménégyzetmé-ter után kaptunk egy harmincöt négyzetmétert! Tizenhat négyzetméter volt a szoba, meg a konyha is annyi, meg a spájz lehetett egy három négyzetméter talán. Ehhez képest? Utána mikor a két húgom megszületetett, na, akkor már kicsi volt. Fürdő nem volt, sor vécék voltak lent, amit le is bontottak már. Közcsap volt, egy volt lejjebb, és oda jár-tak az összes sorháztól vízért…, nem volt egy leányálom. A házak, ilyen fafödémes házak, hidegek is voltak, a fafödémre rá volt egy nád rakva, ami be volt vakolva, rá volt húzva anyag, hogy vissza ne potyogjon, meg a deszka. A vályog fent, közte üre-sek.” (Sz. középkorú romungró férfi)
Víz a Szabadsághegyen még az 1980-as elején sem volt, a Béke utcai telepen is csak két kutat fúrtak:
„A telepeken eddig nem volt kút, ezért a vizet 100-150, de több családnál 300 méterről is kellett hordani. Az új lakásoknál 50-50 méterre van kút. A vízmű átadásával sokkal kedvezőbb helyzet alakul ki, a legnagyobb távolság sem haladja meg a 100 métert.”11
Ugyanakkor a pottyantós vécéket, a Petőfi-telepen, eredetileg a kutak köze-lében állították fel, így a beköltözöttek közt rövidesen sárgaságjárvány tört ki:
„Hiába szóltunk, akkor már hiába, hát öt vécét raktak ide egymás mellé. S olyan beteg volt a kislány ottan, hogy be kellett vinni a kórházba, mert ilyen fertőzés valami volt neki, sárgaság.” (L. idős romungró nő)
A zsúfolt telepen élő családok egészségi állapota igen rossz volt, ahogy ezt egy 1980-as években készített felmérés mutatta:
„Jellemző betegségek: légúti hörgő-megbetegedés, idegbetegség, alkoholiz-mus, aminek oka a szellemi és testi elmaradottság, 35-40 és idősebbeknél az asztmás fulladásos hörgőbetegség, valamint a tüdőmegbetegedések a jellemzők.
10 Községi Tanács Iratai, Külön kezelt Iratok, 1950–1990, Cigánylakosság 1985–1988, 32. doboz.
11 Községi Tanács Iratai, Külön kezelt Iratok, 1950–1990, Cigánylakosság 1985–1988, 32. doboz.
49
Egészségügyi állapotukra döntően befolyásoló tényező a zsúfoltság. Lakások berendezése is befolyásolja az egészséges fejlődést, életmódot. Felmérési adata-ink szerint átlagosan két személyre jut egy ágy, de többségben van, ahol ettől több főre jut egy férőhely. Ekkora zsúfoltság esetén a beteg gyermeknek sem biztosít-ható külön fekvőhely, így ebből következik, ha fertőző a betegség, akkor szinte elkerülhetetlenül megkapják a többi családtagok is, másfelől több idő kell a fel-gyógyuláshoz, így a gyerek is többet hiányzik az iskolából. A közhiedelem szerint a cigányok – mostoha körülményeik miatt – edzettebbek, a betegséggel szemben ellenállóbbak, mint az átlag. Hogy ez nem így van náluk, ezt bizonyítja a cigány-tanulók hiányzási átlaga 1976–77 tanévben 33 nap volt, ebből 30 napot orvossal igazoltattak.”12
A zsúfolt és egészségtelen körülmények kialakulásáért egyértelműen az elhibá-zott teleptervezés, a kispórolt, rossz építőanyagokból épült házak voltak. A házak eredetileg fürdőszobával készültek volna, ám a lakások idővel a tervben egyre kisebbek lettek és komfortfokozatuk is csökkent. Az egészségtelen körülmények miatt vályogházaikból kiköltöztetett családok csak annyiban kerültek jobb körül-mények közé, hogy téglaházakban lakhattak. Ám a zsúfoltság ugyanakkora volt a telepen, a sűrűn egymás mellé épített házak között kanyargó, szűk, világítás nélküli, földes sikátorok ugyanolyan elhanyagoltak voltak. Itt a családoknak nem volt kertjük – több háznál korábban volt –, csak egy kis zsebkendőnyi előkert a bejárathoz, nem volt bent víz, gáz. A lakások egyértelműen kicsik voltak az ide beköltöztetett négy-öt gyerekes családoknak. Idővel, ahogyan a fiatalok nőttek, még zsúfoltabbá váltak, hiszen az itt élő családoknak nem sok lehetőségük volt a kiköltözésre. Így alakultak ki azok a tarthatatlan körülmények, amelyek között néhány nagy létszámú család élt, hogy a harmincöt négyzetméteren esetenként tizenheten laktak. Ennek ellenére a szocializmus évei mégis úgy jelennek meg a romungrók elbeszéléseiben (ld. később), mint a biztos megélhetés, az anyagi gyarapodás, a munkában és megbecsülésben való egyenjogúság időszaka.
A „CS” sorházakat 1989 után a családokkal az önkormányzat megvásároltatta.
Mára szinte mindegyik házat a bent lakók átalakították, fürdővel szerelték fel.
A Petőfi-telepen így csökkent a zsúfoltság, bár ma is van még néhány olyan csa-lád, ahol egy házban két-három generáció is együtt lakik, de nem ez az általános.
A telep maga is elöregedett, zömében csak azok az idős emberek és néhány nagyon szegény család maradt ott, akiknek semmi lehetőségük nem volt elköltözni.
Az 1970-es években alakult ki tehát a falu „cigány részének” mai arculata, köz-pontjában a Plandics térrel, körülötte a „CS” sorházakkal, a sarkon levő Szegko-vács közzel és az onnan induló Szabadsághegy utcával. Az 1980-as évek közepén már a helyi busz is elment odáig, végállomása a Plandics tér lett. A téren ma két
12 Községi Tanács Iratai, Külön kezelt Iratok, 1950–1990, Cigánylakosság 1985–1988, 32. doboz.
50
kocsma, Bernát kocsmája és Csigás kocsmája van, illetve egy „100 Forintos” kis-bolt található. A buszforduló füves területén elszórva padok. Meleg nyári délutá-nokon, estéken a Plandics lüktető, élettel teli központ ma is, beszélgető, üldögélő csoportokkal, bicikliző gyerekekkel, sétáló párokkal.
A cigányok által lakott részek láthatóan mások, mint a nem cigány részek. Egy-részt sűrűbben beépítettek, egy-egy porta udvarán több ház is van. MásEgy-részt sze-gényesebb külsejű házak, melyek helyenként vakolatlanok, félig készek, az udva-raik szűkek és gyakran zsúfoltak. Mindez a cigánysor fölötti új építésű negyeddel éles kontrasztban áll.
Az önkormányzat az 1990-es évek elejétől kezdve a cigánysor fölötti, hajdani kaszáló területeket mérte ki és adta el a betelepült – zömében fővárosi – családok-nak. Ezt a területet Hanfland körútnak hívják, s az ott kiépült villanegyed hatal-mas, gyakran fényűző házai furcsa kettőséget mutatnak a domb alján levő cigány portákkal.