A kárpáti cigányok alkalmazkodási stratégiájukat sikeresnek érzik. Érdemes ezért közelebbről megvizsgálni, hogy melyek ennek leggyakrabban használt elemei.
Az öltözködés
A romungró közösség a mindennapokban átlagosnak mondható módon öltözik.
Munkahelyükön munkaruhát vesznek. Ezek olyan ruhadarabok, melyeket külön erre a célra vásárolnak. Azokon a munkahelyeken, ahol munkaruha (köpeny, papucs stb.) biztosított, mint például a kórházakban, a kötelező munkaruha alatt melegítőnadrágot vagy „macskanadrágot” és pólót hordanak. Soha nem keverik a ruhákat össze, tehát a munkahelyeken használt öltözéket nem hordják otthon.
Fontosnak tartják kihangsúlyozni, hogy a munkaruhájuk mindig tiszta és ápolt kell legyen. Ezt mutatja annak az idős nőnek a története, aki „román” munkatársa
„koszával” szembeállította saját „tisztaságát”, kihangsúlyozva a munkában hordott ruhája ápoltságát: „…én cigányasszony vagyok, de nekem megnézheted mindennap a tiszta lábamat, a hófehér zoknimat, a melltartómat, a bugyimat, mindent, min-dennap, az öreg cigányasszonyét…” (J. idős romungró nő)
A tisztaság értékének hangsúlyozása, mint korábban is írtam, alapvető straté-gia, melyet a sztereotípiák „koszos cigány” képével szemben folyamatosan verba-lizálnak a cigányok. Mindehhez hozzájárul az is, hogy olyan praktikus ruhadara-bokat hordanak, melyekben tökéletesen el tudnak tűnni a munkatársaik között.
Mikor erről beszélnek, sokszor vonnak önmaguk és az oláh cigányok öltözködése között különbséget.
196
„Hát az oláh cigányoktól különbözünk, mások. Stílus, minden, minden. Mi azért visszafogottabbak vagyunk, mint azok. Természetben, öltözködésben, …. figyelj, most ha valahova mész, ha dolgozol, föl tudsz úgy öltözködni, mint úgy… a magya-rok…, mondjuk ők [ti. az oláh cigányok] otthon is így vannak, érted? Ilyen nagy szoknyákba… A házba. Mi nem, mi csak akkor, ha valahova megyünk, érted?
(Más cigánynak tartod őket?) Persze, naná, ott mindenbe, aki tényleg oláh cigány…
az ételekbe, az öltözködésbe, a gyereknevelésbe, az… mindenbe más.” (K. fiatal romungró nő)
Tyisli egy interjúban kihangsúlyozta, hogy különbözik a munkahelyi ruhá-zata attól, ahogyan otthon, a „cigányok között” öltözködik. Munkahelyén felvesz olyan ruhadarabokat is, amelyek praktikusak a takarításhoz, ám ezeket nem hor-daná családja férfitagjai előtt. „Érted mit mondok neked? Én is megszólom a mási-kat, biztos, hogy engem is megszólnak, hogy »dik, né cicanadrágban jár, s ő tiszta öreg, meg három unokája van«, érted? Ez a cicanadrág is úgy, hogy nagy szégyen, mikor jön a vejem. (Akkor nem is veszed fel?) Nem, máma is azért mentem ebbe, mert dolgozok, azért vittem be magamnak egy tréningnadrágot, meg köpenyt, érted? Nem lehet így járkálni.”
Tehát a munkavállaló kárpáti cigányok olyan ruhadarabokat, amelyeket nem feltétlenül hordanának akkor, amikor otthon vannak, a munkahelyükön bátran fölvesznek, hiszen a munkatársaik is abban dolgoznak. Alkalmazkodnak a több-ségi társadalom elvárásaihoz munkahelyi öltözetükben is. A ruhaviseletükkel is érzékeltetik, hogy nem különböznek kollégáiktól. Azzal, hogy munkaruhát vesz-nek fel (még úgy is, hogy ezek nem felelvesz-nek meg a közösségükben elvárt öltöz-ködési normáknak), hangsúlyozzák alkalmazkodásukat az elvárt munkahelyi követelményekhez és kifejezik azt, hogy a többségi társadalom munkavilágába belépve egy másik normarendszer elvárásait követik.
A beszéd
Mint Thuli is hangsúlyozta, munkahelyük meghatározza azt, hogy az általuk ismert nyelvváltozatokból, melyiket használják. A nyelvhasználat stílusának elsa-játítása egyben a közösségbe való beilleszkedés fontos állomását jelenti (Réger 2001, Stewart 2001).
A kárpáti cigányok belső közösségi beszédét az jellemzi, hogy ha magyarul is beszélnek, cigány szavakat kevernek bele, hangsúlyozásában pedig erőteljes, tónusa hangos. Társasági beszédük jellemzője, hogy egymás mondandóját gyak-ran megszakítják beleszólásokkal, akár új témák felvetésével. Mindennek oka, hogy egy-egy beszélgetésben általában több téma is fut egymás mellett, melyek összekapcsolódnak, egymásba folynak. Így beszélgetéseik időnként kaotikusan
197
zajosak, annak, aki nincs benne a mindennapi történésekben, érthetetlenné vál-hatnak.
Emellett viszont ismerik és használják a többségi társadalom mindennapi közlekedőnyelvét, melynek szabályai mások, mint a cigánybeszédé. Ha a több-ségi társadalomhoz tartozó emberrel beszélnek, „udvariasan” megvárják, míg az mondandóját befejezi. Beszédjük tónusa halkabb, szókincse válogatott. A beszéd-módja, amivel érzékeltetik a romungrók, hogy ők „jó cigányok”, nem pusztán azt jelenti, hogy nem fűznek mondataikba cigány szavakat, hanem azt is, hogy beszélgetőtársukat kellőképpen respektálva, hangsúlyozott „tisztelettel” beszél-nek velük. Úgy gondolják ez az alapja annak, hogy elfogadják őket. „Nekem sehol nincsen nagy szám, szeretnek engem, nem vagyok szemtelen ezért.” (A. fia-tal romungró nő) „Én olyan vagyok, hogy tisztelem a másikat, engem is tisztelnek.
Mindenki szeret engem, bizony. Lássák, hogy nem olyan vagyok, hogy pofázok, meg mindenkit bántani. Hát milyen dolog ez? Nem, nem” (L. idős romungró nő)
A kárpáti cigány közösség tagjai ismerik mind a két nyelvváltozatot, és több-ségében tudatosan, céllal használják azokat.24 Láthattuk ezt Thulinál is, aki abban az esetben beszélt „cigányosan”, amikor fel akarta hívni származására a figyelmet.
Azaz alkalmazkodási gyakorlatuk fontos eleme, hogy nyelvileg is kifejezik törek-vésüket a nem cigány világhoz. Fontos azonban hangsúlyoznom, hogy ez esetben is, amit a kárpáti cigányok „cigánybeszédként” körvonalaznak, nem a saját belső közösségi beszédmódjukra vonatkozik, hanem arra, amit a többségi sztereotípiák
„cigánybeszédként” értenek, a „hangos”, „műveletlen”, „agresszív” beszédmódra (ld. Stewart 2001). Belehelyezkedve az előítéletek cigányképébe, elfogadva annak elemeit, fejezik ki elhatárolódásukat ebben az esetben is. Szemben a sztereotí-piák „csúnya és műveletlen” módon beszélő cigányával, ők tehát hangsúlyozottan úgy beszélnek, hogy rögtön szembetűnjön a különbség esetleges külső jegyeik, az ahhoz társított előítéletek és „nem cigányos” beszédmódjuk között.
„Anyukám nagyon szépen beszélt velünk, mert mondják sokan, hogy csodálkoz-nak, hogy »nem tanultál, tényleg?« Biztos hallottad, hogy a testvéremmel is hogy beszél. […] Beszélni tudni kell! Hiába a fehérbőre valakinek, eltűnik, de ha kinyitja a száját, tudják, hogy cigány. (Honnan?) A beszéd. Nekem, amíg nehéz az első öt percbe25, elkezdek bárkivel beszélgetni, anyukám miatt, mert ő beszélt mindig velünk ilyen nyugodtan és szépen, utána már látják, hogy ki vagyok.” (R. közép-korú romungró nő)
24 Egy konfliktusom alkalmával az egyik cigány férfi, ahogy a vita hevesebbé vált, egyre kevésbé beszélt velem úgy, mint „egy magyarral” tette volna, a vitánk csúcspontján verbalizálta is ezt: „nem érted, ha magyarul mondom?Akkor elmondom neked cigányosan!”. Ezután beszédét hangosan kia-bálva, cigányszavakat belekeverve fejezte be. (Terepnapló történet, 2014. augusztus.)
25 Beszélgetőtársam sötét bőrű, fekete hajú nő.
198
A viselkedés
A kárpáti cigányok alkalmazkodási stratégiájának fontos eleme – amit csak úgy neveznek, hogy – „a viselkedés”.
„(A munkahelyén volt probléma valamikor is a cigánysága miatt?) Nem, soha, soha az életbe! Egy munkahelyen sem. Mindig olyan rendesek, tisztességesek voltak velem, mert én is úgy viselkedtem. Viselkedni tudni kell! Lemész a faluba, megkér-dezheted bárkit, Lola néninek soha nem volt nagy hangja senkivel, mai napig se.”
(K. idős romungró nő)
Több interjú is utalt arra, hogy az öltözködésük, a beszédmódjuk mellett visel-kedésük módja az, amivel bizonyítják a romungró cigányok, hogy ők, bár cigá-nyok, nem tartoznak azok közé, akiket a többségi társadalom a „normaszegő visel-kedésük” miatt megvet és elítél. Arany interjújában hosszan fejtegette, hogy az ő viselkedésével kifejezett alkalmazkodása vezetett oda, hogy őt „mindig szerették”
a magyarok. Lumba és Füles szintén ezt a stratégiát folytatták, hiszen bünteté-sük után külön bizonyították „rendes viselkedébünteté-sükkel”, hogy alkalmasak a betöl-tött állásra. Tyisli életútjában szintén megfigyelhető volt ez a momentum, hiszen ő volt az, aki „megbüntette magát” cigányos viselkedéséért azzal, hogy amikor – igazságérzetétől vezényelve – „cigány módra” veszekedett főnökével, önként vál-lalta a büntetést, és felmondott a munkahelyén. Meg lehet említeni Szergejt is, aki alkalmazkodásával a pesti éjszaka maffiavilágában tudott úgy eltűnni, hogy fon-tos funkciót tölthetett be a főnökök mellett. Vagy Thulit, aki a legtöbbet játszott a viselkedési gyakorlataival, hol kihangsúlyozva cigányságát, hol elfedve azt.
A kárpáti cigányok, hasonlóan a beszédmódhoz, a viselkedési mintákban is megkülönböztetnek cigány és nem cigány változatokat. A „cigányviselkedés” alatt ebben az esetben is azt értik, amit a többségi társadalom sztereotípiái körvonalaz-nak. Tehát a cigány viselkedés „hangos”, „erőszakos”, „agresszív” a többségi társa-dalom előítélet-rendszerében. A romungró munkavállalók munkahelyeiken ettől a képtől igyekeznek eltávolodni viselkedési módjuk segítségével. Ez a gyakorlat tudatos a közösség tagjaiban, ennek okát pontosan körvonalazzák, ha magyará-zatra kerül a sor.
„A viselkedés… vannak, akik azt mondják, úgy viselkedsz, mint egy cigány, te tudod, kikre mondják? Akik úgy viselkednek, nem tudnak viselkedni, érted, most már mit mondok? Azt hogy cigány vagy, amit tudnod kell: viselkedni. Csak sajnos, ami nehezen megy, nem?” (Sz. középkorú romungró férfi)
199