A romungró, fémműves kárpáti cigányok14 falubeli létezéséről a 18. század óta vannak adatok15. Önmagukat cigánynak vagy romungrónak nevezik, és határo-zottan megkülönböztetik közösségüket a lovári cigány nyelvet beszélő romáktól.
Identitásuk meghatározó eleme a kárpáti cigány származás, mely nem csupán erős nemzetiségi öntudatot jelent, hanem szigorú kizárólagosságot is. Az „oláh cigányokkal” szemben erős, negatív sztereotípiáik vannak, önmagukat „másnak”,
„jobbnak”, „fejlettebbnek” tartják náluk. Nemcsak nyelvileg tartják különbözőnek csoportjukat, hanem – úgy vélik – szokásrendszerük, hagyományaik, viselkedés-mintáik is elkülönítik őket az oláh cigányoktól: „Azok nagyon vadak mindenbe’.
Az ételbe, az öltözködésbe, a gyermeknevelésbe’, mindenbe. Azok már perfekt cigá-nyul beszélnek, azok táncolnak cigácigá-nyul, azok mindent tudnak mire ennyi évesek, azok már mindent csinálnak azok a kislányok. A fiúk meg inkább a zenéléssel fog-lalkoznak. Ők így szeretik, ők nem érzik a különbséget.” (M. fiatal, romungró lány)
14 A kárpáti cigányok két hullámban érkeztek Magyarországra. (vö. Tomka 1997) A 15. században érkezők a pajibano csoport leszármazottai, nyelvük a romani nyelv egy változata volt. A második hul-lám a 18. században volt. Magyarországon már csak néhány kárpáti cigány nyelvet beszélő romungró közösség van Nógrád megyében, Budapest környékén és a Dunántúl pár településén. Nagyobb kárpáti cigány közösségek Csehországban és Szlovákiában élnek. A kárpáti cigány nyelvet beszélő romung-rók mesterségükben is különböznek más cigány nyelvet beszélő közösségektől. Nyelvük archaikusabb vonásokat őriz, közelebb áll a mai indiai nyelvekhez, a jövevényszavaik egy része szláv eredetű (Hel-tai é. n.). Csoportjuk nagy számban nyelvileg asszimilálódott, ma már csak néhány közösség beszéli kárpáti cigány nyelvüket (Erdős 1989: 42–56., Orsós 1997). A kárpáti cigány nyelv közösségi haszná-lata a többi roma dialektushoz képest is visszaszorulóban van (vö. Karsai 1996).
15 1760-ban tűnnek fel először a cigányok egy összeírásban (Horváth 1996:57), ekkor csak a kovács családok jelennek meg.
53
Mint az interjúidézet is mutatja, a kárpáti cigányok számára az oláh cigányok egyfajta esszenciális és sztereotipikus cigányt jelentenek16. A romák elképzelt világa olyan értékeket képvisel, mellyel nem tudnak és nem is akarnak azono-sulni. Az oláh cigányok a kárpáti cigányok számára ugyanazt az elképzelt egzoti-kumot képviselik – a „vad és szabad cigányokat” –, amely a többségi társadalom-ban is általános „a cigányokról”. Sztereotípiáik a környékbeli cigányokról gyakran a többségi társadalom cigány előítéleteire rímelnek, azzal a különbséggel, hogy ők ezeket önmagukra nem, csak az oláh cigányokra érzik jellemzőnek. Ez a képzetük határt von közösségük és bármilyen „oláh” cigány csoport közé17.
„Nem mennék oláh cigányhoz, ott nagyon sok az elvárás. Akkor nem vehetnék föl nadrágot, nem ülhetnék így otthon, érted? Nekem így már nem lenne jó. Azt az életet nem könnyű megszokni, ott a nőknek nincs szavuk, nekem meg nem menne, érted? Én veszekszek, meg megmondom azért a véleményemet, érted? Ők meg mon-danák nekem, »csöndbe maradjál már, üljél le!«, érted. Ők így nevelik a gyerekei-ket, érted? Azok, olyanok, mint az oláh cigányok, azok már tényleg cigányul beszél-nek, táncolnak cigányul. Gitároznak, azok mindent tudnak, mire ennyi évesek, már főznek, már mindent csinálnak a kislányok. A fiúk, azok meg szabadok, nekik min-dent szabad! Ők inkább a zenéléssel foglalkoznak, de ők így szeretik, ők nem érzik a különbséget, hogy most gyerekek.” (K. fiatal romungró nő)
Bár elhatárolódnak az „oláh” cigányoktól, mégis, bizonyos szituációkban – főleg, ha a többségi társadalommal szemben kell önmagukat meghatározniuk –, egy közösségbe tartozónak mondják magukat a romákkal/cigányokkal. Ilyen ese-tekben önmagukat „cigánynak” nevezik, és nem tesznek különbséget saját cso-portjuk és a más nyelvet beszélő roma/cigány csoportok között. Ez a „cigányság”
látható módon jelenik meg a belső közösségi ünnepeiken, amikor öltözé-kük, arany ékszerek viselése, a cigányos zene18 és a cigány táncukban, illetve a cigány beszédük révén hangsúlyozzák a „cigány” csoporthoz való tartozásukat.
Ez a „cigányság” olyan esszenciális dolog, aminek lényege az, hogy „nem gádzsó”, egyfajta születéssel megkapható adottság, valami különleges tulajdonsághalmaz, ami elkülöníti őket a nem cigány világtól. Ezekben az elemeiben nagyon hason-lít a többségi társadalom cigány-képére, ami számára a „cigány” egy „mást”, az átlagtól, a normától eltérőt jelent. Fontos különbség viszont, hogy amíg a nem cigány előítéletes gondolkodásban ez a képzet egyértelműen negatív rendszerben jelenik meg, a cigány önsztereotipizáció határozottan pozitív. A kettő közti egye-zés lényegében az, hogy a „cigány” származás mássá teszi az embereket.
16 Bartos Tibor könyvében hasonló az elhatárolódást írt le az oláh cigányoktól a budapesti kárpáti cigányok esetében (Bartos 1958).
17 Gyakran beszélnek úgy az oláh cigányokról, hogy konkrétan nincsenek is oláh cigány ismerőseik.
18 Vannak olyan zenekarok, amelyeket előszeretettel hallgatnak. Ezek közé tartozik a Pesti Fiúk, Kis Grófo, Bódi Guszti stb. Az általuk játszott zene egyfajta elektronizált modern „cigányzene”.
54
„Ez az egész befogadóság nem mindegy! Hogy hogy fogadják be az embert, hogy állnak hozzá, és te tényleg lehetsz önmagad a cigány éneddel együtt. Hogyha te kiborulsz és mondod a hülyeséget, azzal együtt fogadjanak el, és igenis vannak dol-gok, amiket másként gondolsz, másként látsz!” (R. középkorú romungró nő)
Valamilyen általános cigányságról beszélnek, ami elkülöníti őket a nem cigány világtól. Ez a „cigány-én” bizonyos vonásaiban egységes – mint a zene, az öltözék és az arany ékszerek, a beszéd –, nincs szüksége arra, hogy elkülönítse önmagát a többségi társadalom által megalkotott cigányoktól. Ebben a szituációban min-den cigány származású ember hasonló jegyekkel rendelkezik, fenntartva a finom különbséget a csoportok között. Azaz, bár különbség van az „oláh” és a „kárpáti/
romungró” stb. cigányok között, a „cigányság” az, ami mégis egységessé alakítja ezeket a csoportokat. Mindezt így fogalmazza meg az egyik interjúalany:
„Ha nem is lennék cigány, akkor is, akkor is ezt népet becsülném. Nekem mit jelent? Nagyon nagy büszkeségem, nagyon nagy, hogy cigányak születtem! Ugyanis gyerekkoromban nem így éreztem valahogy, ahogy a gyerekeim nőttek, mindig fél-tettem őket a tudattól. Én gyerekkoromban nem éreztem annyira ezeket a cigányel-lenes dolgokat, a 21. században egyre erősebbek ezek a rasszista gondolatok, és őket féltettem, az unokáimat meg pláne. Nem tudom, hogy hova vezet a világ, de egyre rosszabb lesz… ezért kell kiállnunk a cigányságunk mellett, hogy megmaradjunk!
Hogy olyan csodálatos, hogy mégis különbözünk a másiktól azért, mert van ben-nünk valami különleges, ami nincs a másik emberben: nagyon kíváncsi a cigány-ember, mindenre, a legkíváncsibb a világon, és nagyon nagy szíve van, vendégsze-rető, ha valakit befogad a szívébe egy cigány, azt nem engedi el, egy életre olyan, mintha a testvére lenne. Ezért jó cigánynak lenni, mert az ember át tudja élni eze-ket a dolgokat. Mindenki csak él a világba és törekszik arra, hogy minél több legyen, de a cigány ember nem erre törekszik, inkább a békére, hogy jól érezze magát. Mi cigányok mindig a mának éltünk…” (SZK, idős romungró férfi, 2016)
Emellett viszont vannak olyan helyzetek, amikor önmagukat „kárpáti cigány-nak” vagy „romungró cigánycigány-nak” nevezik. Általában akkor, amikor határozottan határt akarnak húzni saját közösségük köré. Az esetek nagy részében ez a hely-zet akkor áll elő, amikor a többségi társadalom előítéletei miatt el akarják magu-kat különíteni a stigmatizált cigányképtől. Ha olyan szituációba kerülnek nem cigányokkal, amikor cigányellenes beszédek hangzanak el, saját csoportjuk elkü-lönülését, más-cigányságát hangsúlyozzák. Abban, hogy ők kárpáti/romungró cigányoknak vallják magukat, benne van az is, hogy nem tartoznak – a negatív cigányképpel azonosított – „oláh” cigányok közé.
A ciganológiában számos rendszer van a roma közösségek osztályozására.
A szakirodalom autonímának hívja azt „az etnonímát, amit egy csoport ad saját magának, heteronímának pedig azt az etnonímát, amit mások adnak a csoport-nak” (Piasere 2002: 380).
55
A helybéli romungrók autonímája egyértelműen szituációfüggő. „Cigány”-ként vagy kárpáti/romungró cigány„Cigány”-ként határozzák meg magukat. Bizonyos körülmények között „cigány” autonímával tudnak azonosulni, más esetekben elhatárolódnak attól. Ez jobbára a körülöttük levő nem cigány világ (re)akciójá-tól függ. Abban az esetben ugyanis, amikor heteronímájukként a „cigány” jelenik meg – főleg negatív konnotációs rendszerben –, ők maguk elhatárolódnak ettől és autonímájuk a kárpáti, romungró cigány lesz.