Untranslatable languages, un-understandable cultures
3. Cselekvés és megértés
Az eddigiekben áttekintettük, miben áll a kulturális relativizmus tézise, illetve, hogy Davidsont követve milyen érveket fogalmazhatunk meg vele szemben.
Azt találtuk, hogy a relativista mindkét bemutatott érvtípusra kielégítő vá-laszt képes adni. Ebben a szakaszban azt mutatom be, miként alakíthatjuk át a második, hermeneutikai érvet olyan módon, hogy azt a relativista ne uta-síthassa el olyan könnyen – sőt, lehetőség szerint egyáltalán ne utauta-síthassa el egyáltalán ne utasíthassa el.
A hermeneutikai érvre adott relativista válasz szerint a részleges megértés esetei illuzórikusak. Hiába gondoljuk, hogy egy távoli kultúra nyelvét és szo-kásait megismerve képesek leszünk – legalább részben – megérteni őket, ez a helyzet valójában sohasem áll fenn. Például állíthatja a relativista, hogy bármennyit is tanulmányozzuk a taoista vagy a buddhista eszmerendszert, soha nem leszünk képesek ténylegesen felfogni, hogy mit is jelent a tao vagy a nirvána. Az ezekről alkotott fogalmaink mindig torzak lesznek, amennyiben nem vagyunk képesek feltörni saját kultúránk szolgáltatta fogalmi sémánk dióhéját.
Az alábbiakban amellett érvelek, hogy bizonyos esetben csak rendkívül erőltetett módon tehetem fel, hogy a megértés esetei illuzórikusak. Hogy ezt belássuk, térjünk vissza röviden Wittgenstein példájához. A példa szerint az általunk megfigyelt idegen nép tagjai „megszokott emberi tevékenységeket”
végeznek. Például halásznak, vadásznak, házat építenek. De honnan tudjuk, hogy ezek a tevékenységek csakugyan azok a tevékenységek, amelyeket mi mint „megszokott emberi tevékenységeket” ismerünk?
Úgy vélem, nem nehéz belátni, hogy az erről való ismeretek megszerzése egy megértési folyamat része. És, akárcsak a beszéd megértése, ez is feltételezi, hogy képesek vagyunk beazonosítani a cselekvők hiteit, vágyait, szándékait.
132 Kapelner Zsolt
Nem tehetjük fel, hogy valaki épp házat épít, ha nem tulajdonítjuk neki a ház-építés szándékát, ezen keresztül pedig nem tesszük fel, hogy rendelkezik a ház, a kunyhó vagy a lakhely fogalmával.
Ennek az egyszerű cselekvésfilozófiai megfontolásnak a szakirodalomban számos különböző formában hangot adtak. Ismét Davidsont idézve: „ha egy ágens végrehajtja A-t azzal a szándékkal, hogy B-t tegyen, akkor van A-nak olyan leírása, amely megmutatja, hogy a cselekvés ésszerű az ágens azon hi-teinek fényében, amelyekkel a végrehajtáskor rendelkezett.”13 Annak tehát, hogy valaki szándékoltan cselekedjen, előfeltétele, hogy bizonyos hitekkel és vágyakkal rendelkezzen, ahhoz pedig, hogy egy cselekvést mint ezt vagy azt a partikuláris cselekvést értsük meg, szükséges az adott hitek, vágyak azonosítása.14
Ahogy Alfred Mele egy helyen megjegyzi, ez a felfogás napjainkban uralko-dónak számít a cselekvés és a szándékok filozófiai elméleteiben: „Általánosan elfogadott, hogy a szándékok szorosan kapcsolódnak a vágyakhoz – különösen a cselekvésre irányuló vágyakhoz, vágyakhoz arra, hogy tegyünk valamit – és a hitekhez. […] Széles körben elterjedt nézet továbbá, hogy a szándékozás megköveteli bizonyos hitfeltételek kielégítését is.”15
Azt találjuk tehát, hogy a cselekvések megértése, azonosítása ugyanúgy a konceptuális sémák összemérésének eszköze, mint a beszéd megértése. Vajon alkalmazható-e erre is a relativista ellenérve? Állíthatja-e a relativista, hogy az idegen kultúrák tagjai által végzett cselekvéseket ugyanúgy nem értjük meg, mint beszédüket, még ha azt hisszük is, hogy igen? Ehhez a relativistának amellett kellene elköteleznie magát, hogy lehetséges, hogy bár számunkra úgy tűnik, az idegen nép tagjai házat építenek, halásznak, vadásznak, valójá-ban valami mást csinálnak. Nem világos azonvalójá-ban, hogy mi is az értelme egy ilyen állításnak.
Ha megfigyeljük, hogy a távoli kultúra tagjai különböző nyersanyagokat hordanak össze, munkálnak meg, majd ezekből olyan építményeket hoznak létre, amelyekben laknak, akkor nem világos, hogy amit csinálnak, milyen értelemben nem házépítés. Hasonlóképpen: ha látjuk, hogy hálók segítségé-vel halféléket merítenek ki a vízből, majd ezeket elfogyasztják, úgy hogyan
13 Donald Davidson, “Intending,” in Essays on Actions and Events (Oxford: Oxford University Press, 2001), 85. – a fordítás tőlem, K. Zs.
14 Vö.: Donald Davidson, “A Unified Theory of Thought, Meaning, and Action,” in Problems of Rationality (Clarendon Press, 2004), 151–167.
15 Alfred R. Mele, “Intention,” in A Companion to the Philosophy of Action, ed. Timothy O’Connor and Constantine Sandis (Oxford: Wiley-Blackwell, 2010), 108–114. – Fordítás tőlem, K. Zs.
133 Lefordíthatatlan nyelvek, megérthetetlen kultúrák
tehetnénk fel, hogy csak látszólag halásznak, valójában azonban valami mást tesznek? Vagy egy még egyszerűbb példát véve: ha azt látom, hogy egy idegen kultúra tagja megfog egy pohár vizet, és iszik belőle, feltehetném értelmesen, hogy amit tett, nem ivás volt, hanem egy általam megérthetetlen típusba tar-tozó cselekvés?
Természetesen egymástól fizikailag megkülönböztethetetlen mozdulatsorok rendelkezhetnek különböző jelentéssel az egyes kultúrákon belül: bizonyos kul-túrákban a fejcsóválás a helyeslés, és a bólogatás az elutasítás jele. Ez azonban nem jelenti, hogy ne léteznének olyan tiszta, megérthető esetek – mint az ivás vagy a halászat –, amelyek biztosítják számunkra a részleges megértést.
A különbséget igen világossá tehetjük a John Searle által bevezetett intéz-ményi tény és nyers tény fogalompár segítségével. Searle szerint bizonyos tényeket a társadalom – vagy egy szűkebb közösség – hoz létre azáltal, hogy elfogad bizonyos szabályokat, melyek meghatározzák és egyúttal konstituál-ják a szóban forgó tényállást – ahogy például a sakk szabályai meghatározzák és konstituálják magát a játékot.16 Ezen intézményi tények nagy része – mint az, hogy bizonyos papírdarabok fizetőeszköznek, bizonyos személyek vezér-igazgatóknak számítanak a mi kultúránkban – valószínűleg kultúrához kötött.
Léteznek azonban a cselekvésekkel kapcsolatos olyan nyers tények is, melyek létrehozásában a közösségi szabályelfogadás nem játszik ilyen módon szere-pet, például az ivás, a lélegzés stb. A Searle-féle terminológián belül állíthatjuk, hogy a kultúrák részleges megértésének alapját a nyers tények adják, annál is inkább, mivel Searle szerint az intézményi tények visszavezethetőek a nyers tényekre.17
Ha ezek a feltételezések csakugyan értelmetlenek, úgy találtunk egy töb-bé-kevésbé biztos módszert, amelynek segítségével a távoli kultúrák tagjainak néhány hitét azonosíthatjuk. Ha ugyanis valakinek valamely tettét mint ivást, halászást, házépítést ismerem fel, akkor egyúttal számos hitét és szándékát is azonosítottam, azokat tudniillik, amelyekkel rendelkeznie kellett, hogy az adott cselekvést végrehajtsa. Ha mármost a távoli kultúra tagjainak néhány hitét és vágyát azonosítottam, úgy ez azt jelenti, hogy részlegesen megértettem az il-lető konceptuális sémáját. A hermeneutikai érv alapján pedig, ha lehetséges részleges megértés, akkor a teljes megértésnek is lehetségesnek kell lennie.
16 John Searle, Speech Acts: An Essay in the Philosophy of Language (Cambridge: Cambridge University Press, 1969), 30 skk., 50 skk.; John Searle, The Construction of Social Reality (London:
Penguin, 1995).
17 E szempont felvetéséért köszönettel tartozom Márton Miklósnak.
134 Kapelner Zsolt
4. Konklúzió
A fentiekben amellett érveltem, hogy a kulturális relativizmus tézise, vagyis az az elképzelés, hogy léteznek lefordíthatatlan nyelvek és megérthetetlen kultúrák, téves. Az első szakaszban bemutattam a kulturális relativizmus té-zisét, a másodikban Donald Davidson híres antirelativista érveit tekintettem át. Arra jutottam, hogy Davidsonnak a kultúrák részleges megérthetetlensége elleni hermeneutikai érve, bár nem konkluzív, alkalmas kiindulópont egy megfelelő érv számára. Az utolsó szakaszban ennek a hermeneutikai érvnek egy erősebb változatát mutattam be.
Ez az érv a következőképpen épül fel: Davidson hermeneutikai érve értel-mében, ha egy kultúra – hitrendszer, konceptuális séma – részlegesen meg-érthető, akkor teljes egészében is megérthető kell hogy legyen. Az erre adott relativista ellenvetés szerint nincsenek részlegesen értett kultúrák, amikor részleges megértést feltételezünk, valójában illúzió áldozatai vagyunk. Van azonban a kultúrák megértésének egy olyan esete, amelynél ezt az illuzórikus jelleget nem tehetjük fel értelmesen. Ez a cselekvések megértése. Ennek során ugyanúgy történik és hit- és vágytulajdonítás, mint a beszéd megértésekor, így a cselekvések megértése is hozzátartozik a kultúrák, konceptuális sémák meg-értéséhez. Míg azonban lehetséges, hogy valakinek a beszédét módszeresen félreértsük, aligha lehetséges, hogy valakinek a cselekvéseit értsük félre ilyen módon. Nem világos, hogy, ha valakinek a cselekvéseit mint evést, ivást stb.
azonosítjuk, milyen értelemben érthetnénk félre az illetőt.
Összegezve tehát az itt bemutatott antirelativista érvet:
(1) A hermeneutikai érv értelmében, ha egy kultúra részlegesen megérthető, akkor teljesen is megérthető.
(2) A cselekvések megértése révén minden emberi kultúra rész-legesen megérthető.
∴ (3) Tehát minden emberi kultúra teljesen is megérthető.
Ezt kellett megmutatnunk.
135 Lefordíthatatlan nyelvek, megérthetetlen kultúrák
Irodalomjegyzék
Boghossian, Paul A. Fear of Knowledge. New York: Clarendon Press, 2006.
BonJour, Laurence. The Structure of Scientific Knowledge. Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press, 1985.
Davidson, Donald. “A Unified Theory of Thought, Meaning, and Action.”
In Problems of Rationality, 151–167. Oxford: Clarendon Press, 2004.
Davidson, Donald. “Intending.” In Essays on Actions and Events, 83–103.
Oxford: Oxford University Press, 2001.
Davidson, Donald. “Introduction.” In Inquiries into Truth and Interpretation, xiii–xx. Oxford: Clarendon Press, 1984.
Davidson, Donald. “On the Very Idea of a Conceptual Scheme.” In Inquiries into Truth and Interpretation, 183–199. Oxford: Clarendon Press, 1984.
Davidson, Donald. “Radical Interpretation.” In Inquiries into Truth and Interpretation, 125–141. Oxford: Clarendon Press, 1984.
Davidson, Donald. “Thought and Talk.” In Inquiries into Truth and Interpretation, 155–171. Oxford: Clarendon Press, 1984.
Davidson, Donald. “Truth and Meaning.” In Inquiries into Truth and Interpretation, 17–37. Oxford, Clarendon Press, 1984.
Forrai, Gábor. Reference, Truth and Conceptual Schemes: A Defense of Internal Realism. Dotrecht: Kluwer Academic Publishers, 2001.
Gadamer, Hans-Georg. Gesammelte Werke, Bd. 1. Hermeneutik: Wahrheit und Methode. - 1. Grundzüge einer philosophischen Hermeneutik. Tübingen:
Mohr Siebeck, 1999.
Mele, Alfred R. “Intention.” In A Companion to the Philosophy of Action, edited by Timothy O’Connor and Constantine Sandis, 108–114. Oxford:
Wiley-Blackwell, 2010.
Searle, John. Speech Acts: An Essay in the Philosophy of Language. Cambridge:
Cambridge University Press, 1969.
Serle, John. The Construction of Social Reality. London: Penguin, 1995.
Taylor, Kenneth A. “Conceptual Relativism.” In A Companion to Relativism, edited by Steven D. Hales, 159–179. Oxford: Wiley-Blackwell, 2011.
Wittgenstein, Ludwig. Filozófiai vizsgálódások. Budapest: Atlantisz Könyvkiadó, 1998.