A nyelvről való modernkori gondolkodás mind a nyelvfilozófia, mind pedig a nyelvészet terén jelentős fordulatot hozott, ugyanis a XX. századi nyelv-szemléletek kezdettől fogva a nyelvek különbözőségei irányába tájékozód-tak, ugyanakkor a nyelvet egyre inkább „önmagáért véve”, azaz az általa kifejezett tartalmaktól elvonatkoztatva tették kutatásuk tárgyává. Emellett a filozófiai hermeneutika nyelvkoncepciója olyan szempontokat is felszínre hozott, amelyek a kortárs nyelvszemléletek, nyelvfilozófiák számára is ide-gennek számítottak.
Tanulmányomban Hans-Georg Gadamer nyelvszemléletének értelmezé-sére teszek kísérletet, arra keresve a választ, hogy miként tételeződik a nyelv és a megértés közötti elvi összefüggés, hogyan válik a logosz1 az igazság hor-dozójává, ugyanakkor azt vizsgálom, miben is látja Gadamer a fordítás mint értelmezés problematikáját.
* A dolgozat megírásához szükséges anyagi támogatást a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program 2007–2013 és az Európai Szociális Alap biztosította a POSDRU/107/1.5/S/76841 projekt „A doktori tanulmányok időszerűsége: nemzetköziség és interdiszciplinaritás”
keretéből.
** A tanulmány rövidített változata előzőleg megjelent az International Relations Quarterly című folyóirat Vol. 4. No. 1. (2013 tavasz) számában A megértés és igazság. Hans-Georg Gadamer nyelvszemlélete címen.
1 „Igen különböző jelentésű szó a görögben, jelenti az észt, de a szót, nyelvet, beszédet általában is; továbbá gondolkodást, bizonyítást, ok-adatot, kutatást, rendszert, bölcsességet, logikát stb. A görög filozófiában a logosz jelenti a világészt, mely a világot áthatja, benne rejlik; még fontosabb szerepe van a logosznak azután az új platonizmusban s a keresztény filozófia első századaiban, jelentvén itt a világ gondolatát Istenben, melyet Isten öröktől fogva gondol, s mely a világ teremtésekor mintegy kivált Istenből s a világ teremtését közvetítette; az első keresztény bölcsészek azután Isten első szülött fiának nevezik a logoszt (L. Gnozis), János evangélista nyomán, aki az új platonizmusok befolyása alatt állott (logosz még Isten igéje). Vö.: Duncker, Zur Geschichte christlichen der Logoslehre (Göttinga, 1848); Heinze M., Die Lehre vom L. in der griech. Philosophie (Oldenburg, 1872).” (Pallas Nagylexikon. Accessed: January 11, 2013.
http://mek.oszk.hu/00000/00060Pallas Nagylexikon/html/065/pc006548.html#8)
140 Péter Mónika
Tanulmányomban mindvégig a hermeneutika nyelvfelfogásáról, nem pedig nyelvfilozófiájáról beszélek, mivel a nyelvfilozófia fogalmán gyakran valamely nyelvről szóló, a nyelvet önmagával szembeállító, tárgyiasító filozófiát értünk, ez pedig szöges ellentétben áll a gadameri nyelvkoncepcióval.2 Gadamer szerint ugyanis a nyelvet soha nem ragadhatjuk meg a maga tényszerű formalitásában, mivel az mindig a nyelvhasználatban, az eleven beszédben él, éppen ezért a nyelv vizsgálata csakis annak használata, azaz a beszéd felől válik lehetségessé, hiszen a beszéd nem egyszerű közvetítésben-lét, hanem annak lehetősége, hogy a beszéd tárgya ismét eleven módon álljon előttünk és közöttünk. Ebben a megfontolásban pedig a hermeneutikai gondolkodás viszonylatában sokkal inkább nyelvfelfogás-ról vagy nyelvmegértésről, mintsem nyelvfilozófiányelvfelfogás-ról lehetne beszélni.3
A hermeneutikai nyelvfelfogás újszerűsége részben Gadamer instrumentalis-ta nyelvszemlélettel szemben táplált elégedetlenségének köszönhető. Az instru-mentalista nyelvszemlélet ugyanis a szót és a fogalmat készen álló vagy pedig előkészítendő szerszámnak tekinti, viszont ha azt a beszédet, beszélgetést vesszük alapul, amelyet a szellemtudományok a hagyománnyal folytatnak, akkor épp azzal szembesülünk, hogy itt állandó fogalomalkotás megy végbe.
Nem abban az értelemben, hogy az interpretáló új, szokatlan szavakat hasz-nál, hanem abból a hermeneutikai alapállásból kiindulva, hogy a megértés és az értelmezés aktusa mindig tartalmazza az applikáció mozzanatát is, s ezáltal épp „a fogalomalkotás állandó továbbfejlesztését végzi.”4
Gadamer az instrumentalista nyelvszemlélettel száll szembe azáltal, hogy elutasít minden olyan megközelítésmódot, amely a nyelvet mintegy formá-nak tekinti, azaz minden olyan álláspontot, amely a nyelv eszközszerűségét, jelszerűségét és szimbolizáló jellegét hangsúlyozza. Gadamer koncepciója szerint ugyanis „a nyelvi szó nem jel, melyért nyúlunk, de nem is olyan jel, amelyet előállítunk vagy valaki másnak adunk, nem létező dolog, melyet használatba veszünk és a jelentés idealításával terhelünk meg, hogy ezáltal valami más létezőt tegyünk láthatóvá.”5 Épp ellenkezőleg, a jelentés idealitása magában a szóban rejlik, hiszen a szó eleve már mindig jelentés is egyben.
Beszélgetéskor magát a helyes szót keressük, azt a szót, amelyben mintegy maga a dolog jut szóhoz.6
2 Fehér M. István, Hermeneutikai tanulmányok I (Budapest: L’Harmattan, 2001), 103.
3 Fehér M., Hermeneutikai tanulmányok I, 103–105.
4 Hans-Georg Gadamer, Igazság és módszer. Egy filozófiai hermeneutika vázlata (Budapest: Osiris Kiadó, 2003), 447.
5 Gadamer, Igazság és módszer, 462.
6 Gadamer, Igazság és módszer, 462.
141 A megértés nyelvisége
Koncepciójában tehát a nyelv nem úgy létezik, mint valami szerszám, esz-köz, amelyet arra használunk, hogy közöljünk vagy megkülönböztessünk a segítségével, hanem a nyelv olyan beszéd, dialógus, amely mindvégig úton van a megértés felé. „Az értelmező nem úgy használja a szavakat és a fogal-makat, ahogy a kézműves teszi-veszi a szerszámait. Ellenkezőleg, azt kell fel-ismernünk, hogy a megértést mindig belsőleg szövi át a fogalmiság, s el kell utasítanunk minden olyan elméletet, amely nem akarja észrevenni a szó és a dolog belső egységét.”7
Az élő nyelv nem eszköz, amely mintegy utólag kapcsolódik magához a do-loghoz, hanem épp ellenkezőleg, a nyelv és a gondolkodás dinamikusan áthatja egymást, ezt fejezi ki Gadamer sokat idézet kijelentése is, amely szerint „a lét, amit meg lehet érteni – nyelv”,8 vagy amint azt később még hangsúlyosabban megfogalmazza: „Amit meg lehet érteni, az nyelv”.9 Hermeneutikai nézőpontból megközelítve tehát az egész emberi univerzum nyelvi szerkezetű, azaz mint-egy nyelvileg közvetített. A nyelv tehát nem a megértés tárgya, hanem a nyelv mindaz, amit meg lehet érteni. „Hiszen például nemcsak a művészet, hanem a természet nyelvéről, sőt egyáltalán a dolgok nyelvéről is beszélünk.”10 A nyelv így nem más, mint a megérthető lét átfogó egésze.11
Gadamer ugyanakkor elismeri a XX. századi nyelvészet és a megisme-rés-elméletek eredményeit, mivel úgy véli, hogy azok igen fontos adalékok-kal szolgáltak a nyelvi rendszer felépítéséről és funkcionálásáról, ugyanakkor a különböző nyelvfilozófiák egyértelművé tették, hogy „a nyelv az, ami vol-taképpen minden világmegközelítést közvetít”.12 A nyelv világmegközelítő funkciójának hangsúlyozását pedig Gadamer a nyelv egyik kiemelkedő as-pektusának tekinti.
Amit ő visszautasít, az a vizsgálati módszer, amely a nyelvet mintegy „tárgy-gyá” teszi. Gadamer épp azt hangsúlyozza, hogy a nyelv sohasem lehet velünk szembeállított „tárgy”, sohasem válhat teljesen tematikussá. A nyelvre mint önnön kutatási tárgyára irányuló elméleti, tudományos reflexió, azon az elő-feltevésen alapul, hogy a tárgyául kijelölt nyelv vizsgálatakor képes kilépni
7 Gadamer, Igazság és módszer, 448.
8 Gadamer, Igazság és módszer, 523.
9 Gadamer, Igazság és módszer, 524.
10 Gadamer, Igazság és módszer, 523–524.
11 Veress Károly, Bevezetés a hermeneutikába (Kolozsvár: Egyetemi Műhely Kiadó - Bolyai Társaság, 2010), 258.
12 Hans-Georg Gadamer, “Szöveg és interpretáció”, in Szöveg és interpretáció, ed. Bacsó Béla (Budapest: Cserépfalvi kiadása, 1991), 23.
142 Péter Mónika
magából az értelemtörténésből, s úgymond előfeltevésektől mentesen, mintegy a nyelvtől elhatárolódva, ő határolja majd körbe a nyelvet.13
Épp ezzel az eltárgyiasító megközelítésmóddal kíván szembeszállni, amikor azt állítja, hogy a nyelv nem egy olyan létező, amellyel a világban szembe-sülünk, s amelyet ugyanakkor megfelelő eljárással, tudományos kutatatással elkülöníthetünk, s mintegy önmagában, letisztult voltában vizsgálhatunk.
Mindez azért sem lehetséges, mert a gondolkodás sohasem képes túllépni sa-ját nyelviségén, a nyelvhez kötöttségtől való megszabadulás csakis ideálként létezhet, de sohasem valósítható meg.
Gadamer ezzel szemben mindvégig a nyelv és a gondolkodás egységét hang-súlyozza. Azt mondja, hogy annak ellenére, hogy: „az értelmező nem tud róla, hogy önmagát és saját fogalmait is beleviszi az értelmezésbe. A nyelvi meg-fogalmazás annyira benne van az interpretáló szándékában [Meinen], hogy semmiképp sem tárgyiasul számára.”14 Azaz sohasem helyezkedhetünk nyelvi hagyományunkon kívül annak érdekében, hogy a nyelvet mintegy letisztult voltában, objektíven vizsgálhassuk. Mindez azért sem lehetséges, mert eleve mindig benne állunk ebben a hagyományban, ugyanakkor minden értelmezés és magyarázat során szükségünk van saját beszélt nyelvünkre, hiszen magát az értelmezést mindig nyelvünk által konstruáljuk meg.
Gadamer szerint a megértés nyelviségének a kérdésében fennálló voltakép-peni problémája, abban a nyelvvel kapcsolatos félreértésben áll, amely a nyelvet szavak és mondatok, fogalmak, nézetek és vélemények állományának tekinti.
Ezzel szemben Gadamer számára „a nyelv valójában az az egy szó, amelynek virtualitása megnyitja számunkra a tovább-beszélés és az egymással-beszélés végtelenségét és az önmagunkat-mondás és az önmagunknak mondani-hagyás szabadságát.”15
Koncepciójában a nyelv nem a dolog megnevezésének eszköze, hanem úgy jelenik meg, mint a megértés univerzális közege. Gadamert a „nyelv herme-neutikája” érdekli, az, hogy mit jelent a nyelv mint beszélgetés, azaz mint társadalmi létezés adottsága és közege. „A nyelv nyelvi történés, esemény (Ereignis)”16, a kimondott szó nem ábrázolható fogalmi szimbólumokkal, sok-kal inkább úgy van, mint amit elér valaki. Ilyen megközelítésben a nyelv nem más, mint gyakorlat, azaz az emberi együttlétezés és egymáshoz való viszony
13 Nyírő Miklós, Nyelviség és nyelvfeledség (Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2006), 72.
14 Gadamer, Igazság és módszer, 447.
15 Hans-Georg Gadamer “A nyelv generatív és teremtő ereje,” Helikon 1/2 (1986): 15.
16 Hans-Georg Gadamer “A nyelvek sokfélesége és a világ megértése,” Anthenaeum 1 (1991): 7.
143 A megértés nyelvisége
körébe tartozik.17 Ő maga fogalmazza meg, hogy a hermeneutikai nézőpont szerint „a nyelv alapvetően beszéd, azaz, csak akkor az, ami, ha a megértés és a szót értés kísérleteit hordozza, ha kölcsönös, ha beszédhez és arra adott válaszhoz vezet. A nyelv nem tétel és ítélet, hanem csak annyiban van, ameny-nyiben kérdés és válasz.”18
Eszerint a filozófiai hermeneutika a nyelvet a dialógus, az egymással való szótértés felől kezdi vizsgálni, úgy fogja fel, „mint amely úton van a megértés, a fogalmi megragadás felé, s nem rendelkezésünkre álló tényeket és tényálláso-kat közöl.”19 Így a hermeneutikai nézőpontban a nyelv a beszélgetés nyelveként, azaz diszkurzív valóságként mutatkozik meg.
A nyelv csakis a „beszélgetésben, tehát a kölcsönös megértésben, egymással való szót értésben [Verständigung] találja meg az igazi létét.”20 Tehát a nyelv lényege szerint nem más, mint a beszélgetés nyelve, azaz annak ellenére, hogy egy nyelvi rendszert konkretizálunk, vagy pedig szabályokat alkalmazunk, mégsem tekinthető egyszerűen csak egy rendszernek. A nyelv lényege az egy-mással való szót értési folyamatban bontakozik ki, és ebben a viszonylatban válik értelmezhetővé.
Ez az egymással való szót értés nem puszta tevékenység, amelyben jelek segítségével másokra átvisszük saját akaratunkat. Épp ellenkezőleg olyan élet-folyamat, amelyben az emberi „nyelvi eszmecserében” egy „világot tárunk fel.”21 Ez a nyelvi eszmecsere a beszéd tárgyát akárcsak egy pertárgyat mintegy a beszélő felek közé állítja. Az eszmét cserélők feladata pedig épp abban áll, hogy a dologgal kapcsolatban közös megegyezésre jussanak. A megértés pedig nem azt jelenti, hogy beszélgetőtársunk személyébe helyezkedünk bele, hanem hogy a dolgot illetően megegyezésre jutunk. Ez az egész megértési folyamat pedig nyelvi jellegű, azaz „a nyelv az a közeg, amelyben a partnerek kölcsö-nös szót értése [Verständigung] és a dolgot illető egyetértése [Einverständnis]
végbemegy.”22
A beszélgetés nem más, mint a szót értés folyamata, éppen ezért az igazi beszélgetéshez hozzátartozik a másikra való odafigyelés, odahallgatás, azaz engedjük, hogy beszélgetőtársunk szempontjai érvényre jussanak. Nem őt
17 Gadamer, “A nyelvek sokfélesége és a világ megértése,” 7.
18 Gadamer, “A nyelvek sokfélesége és a világ megértése,” 8.
19 Gadamer, “A nyelvek sokfélesége és a világ megértése,” 8.
20 Gadamer, Igazság és módszer, 493.
21 Gadamer, Igazság és módszer, 493.
22 Gadamer, Igazság és módszer, 426.
144 Péter Mónika
magát mint individualitást akarjuk megérteni, hanem véleményének tárgyi jogosságát kívánjuk megragadni. Éppen ezért engednünk kell, hogy a beszél-getésben maga a dolog vezessen bennünket. Miközben a beszélők a szóban forgó dolog megértésére irányulva odahallgatnak a dologra és egyben egy-másra, együtt keresik a találó szót és kifejezést. E folyamatban alakul ki maga a „közös nyelv”, amely a szót értésnek az alapja. „A beszélgetésben történő szót értés [Verständigung im Gespräch] magában foglalja, hogy a partnerek készek a megértésre, s igyekeznek önmagukkal szemben is elismertetni és érvényre juttatni az idegenszerűt és az ellentéteset.”23 Ha mindez kölcsönösen történik, akkor a partnerek saját indokaik mellett kitartva, valamint az ellenérveket mérlegelve, szempontjaik kicserélése során eljuthatnak a közös nyelvig, azaz a közös véleményig.
Gadamer épp arra hívja fel a figyelmet, hogy a hermeneutikai és a minden-napi beszélgetésben egyaránt ezt a „közös nyelvet” kell kidolgozni, ez pedig nem valamiféle eszköznek az előkészítése, amely a kölcsönös megértés cél-jából történik, hanem magának a megértésnek és szót értésnek a végbeme-netelével esik egybe. A szót értés folyama olyan történés, amely nem hagyja változatlanul a benne résztvevőket, ugyanis egy sikeres beszélgetésben a part-nerek alárendelődnek a dolog igazságának, amelynek következtében mintegy új közösségé válnak. A beszélgetés folyamatában végbemenő megértés nem saját álláspontunknak az érvényre juttatása, hanem „közösséggé változunk – olyan közösséggé, melyben egyikünk sem marad az, aki korábban volt.”24
Ennek a beszélgetésnek ugyanakkor történés jellege van. Annak ellenére, hogy a köznapi szóhasználatban a „beszélgetést folytatunk” kifejezés hasz-nálatos, Gadamer épp arra hívja fel a figyelmet, hogy minél valódibb egy beszélgetés, annál kevésbé függ az egyik vagy a másik beszélgetőpartner akaratától. A helyes megfogalmazás szerinte sokkal inkább a „beszédbe kerülünk” vagy pedig „beszédbe bonyolódunk” kifejezés lenne.25 Hiszen az igazi beszélgetésünk sohasem az, amit folytatni akarunk, hanem az, amibe belekerülünk, mintegy belebonyolódunk. A beszélgetésben szó szót követ, fordulatok következnek be, mindennek pedig irányításjellege van, azonban ebben az irányításban nem a beszélgetők az irányítók, hanem sokkal inkább a beszélgetés által irányítottak. Eszerint a beszélgetés mindig elsődleges a beszélőkhöz képest.
23 Gadamer, Igazság és módszer, 429.
24 Gadamer, Igazság és módszer, 420.
25 Gadamer, Igazság és módszer, 425.
145 A megértés nyelvisége
Éppen ezért senki sem tudhatja, hogy a beszélgetésből „mi jön ki”. Maga a szót értés vagy ennek kudarca történés, amely mintegy végbemegy velünk, egy velünk megeső történés, miközben mi történünk benne és általa. A beszél-getés tehát egy önmagában kimerülő mozgás, játék, hiszen mi belevonódunk az eseményekbe, részesei leszünk a történésnek, amely általunk zajlik, és egy-ben minket változtat meg, és mégsem mi irányítjuk. Tehát, vonja le Gadamer a következtetést, a beszélgetésnek saját szelleme van, amelynek közege a nyelv, az, amiben benne folyik, ez pedig magában hordja saját igazságát, azaz feltár és előhoz valamit, ami csakis ettől fogva létezik.26 Ennyiben a nyelv az az uni-verzális közeg, amelyben maga a megértés végbemegy, így a nyelv sohasem valamely szilárd adottságnak a leképezése, hanem sokkal inkább szóhoz jutás, amelyben egy értelemegész szólal meg.
Gadamer ugyanakkor mindvégig az szó abszolút tökéletességéről beszél.
Az a körülmény, hogy gyakran nem tudjuk szavakba önteni érzéseinket, pél-dául azt az érzést, amelyet a műalkotások tapasztalata vált ki belőlünk, arra ösztönözhet bennünket, hogy a nyelvhez egyfajta kritikai fölénnyel viszonyul-junk. De ezek a kritikák nem a nyelvi kifejezés konvenciói ellen irányulnak, hanem sokkal inkább azon gondolkodási konvenciók ellen, amelyek a nyelvben leülepednek. Minden ilyen kritika egyben maga is nyelvi formában fejeződik ki, ennyiben pedig „a nyelv maga mögött hagy minden kifogást, melyet illeté-kessége ellen hoznak fel. Univerzális lépést tart az ész egyetemességével.”27
Gadamer mindvégig azt hangsúlyozza, hogy a szavak mindig igazak, csupán csak azok használata lehet hamis.28 A szó jelentése ugyanis a nyelvhasználatból következik. A szó igazsága nem a dologhoz való helyes igazodásában áll. Épp el-lenkezőleg, igazsága tökéletes szellemiségében rejlik, abban, hogy a szó értelme mintegy feltárul a hangban. Ebben az értelemben pedig minden szó igaz, azaz léte épp a jelentésében oldódik fel. Ennyiben pedig joggal beszélhetünk a szó abszolút tökéletességéről.29
A szavak jelentése nem egyszerűen azonos a megnevezett dologgal, ugyan-akkor „a logosz, a beszéd és a beszélés, valamint a dolgok ebben végbemenő feltárása valami más, mint a szavakban rejlő jelenségek gondolása.”30 Ha a lo-goszt egyszerűen csak egy dolog ábrázolásaként (délóma), feltárásaként értjük,
26 Gadamer, Igazság és módszer, 425.
27 Gadamer, Igazság és módszer, 445.
28 Gadamer, Igazság és módszer, 455.
29 Gadamer, Igazság és módszer, 455–456.
30 Gadamer, Igazság és módszer, 456.
146 Péter Mónika
akkor egyfajta zűrzavart teremtünk. A beszéd igazságfunkcióját ugyanis meg kell különböztetnünk a szavak jelentésjellegétől.31
A beszédben a dolgok igazsága nem az egyes szavakban, hanem „a dolgokról alkotott egységes gondolat [Meinung] gondolásában [Meinen] rejlik”.32 Éppen ezért maga a szó annyiban lehet igaz vagy hamis, amennyiben igaz vagy hamis annak használata, azaz helyesen vagy helytelenül rendelik hozzá a létezőhöz.
Ez a hozzárendelés pedig már nem „szó hozzárendelés”, hanem logosz, s ennyi-ben a szó adekvátsága a logoszban fejeződik ki. Ez a logosz-felfogás Heidegger korai, a Szofista dialógust elemző, előadása nyomán alakult ki – az onomatikus, azaz a szavak útján történő megnevezés és a delotikus, azaz a láttató, felmutató logosz kettőssége és szerencsés esetben fedése az, ami itt munkál, vagyis a be-széd képes valamit megnevezni, és ezen keresztül mintegy láttatni azt.
Éppen ezért az igazság (és ugyanakkor a hamisság) hordozója nem a szó (onoma), hanem a logosz lesz. „Ami az igazságban megmutatkozik, az a lo-gosz, mely nem az enyém, és nem a tiéd, s amely ezért annyiban fölötte áll a beszélgetőpartnerek szubjektív vélekedésének, hogy a beszélgetés irányítóját is mindig a nem tudás jellemzi.”33 Tehát maga a logosz nem egyik vagy másik beszélőhöz tartozik, hanem mindig közösként lép fel.
A gondolkodás kezdetéről című tanulmányában a logosz kifejezésére Gadamer egy igen szép hasonlatot használ: a logosz nem más, mint „összegyűjtő feltárás”
[lesende Lege], „olvasás, összegyűjtés és összerakás, mint ahogyan a szőlő-bogyók szüret idején összegyűlnek és egyben el is rejtőznek.”34 Hiszen amik a logoszban az olvasás egységeként összerakódnak, nemcsak mondatot alkotó szavak, hanem egyfajta egység teremtődik meg.
Gadamer felismeri, hogy a logosz kitüntetett sajátossága épp a dolgot érintő sokrétű, megsokszorozódott nyelvi kifejezésben áll. Éppen ezért Gadamernél sohasem beszélhetünk egy végső, rögzített nyelvbe foglalt értelemről, hanem sokkal inkább a megértendő dolog felőli állandóan megújuló értelemkonstruk-cióról.35 A logosz a dolog olyan aspektusát mutatja meg, ami eddig nem tűnt fel, kitüntetettsége éppen abban áll, hogy magát a dolgot annak sokrétűségében képes felmutatni.
31 Gadamer, Igazság és módszer, 456.
32 Gadamer, Igazság és módszer, 456.
33 Gadamer, Igazság és módszer, 408.
34 Hans-Georg Gadamer “A gondolkodás kezdetéről,” Különbség 7/2 (2003): 91. Accessed: January
17, 2013. http://www.kulonbsegfolyoirat.hu/index.php/kulonbseg/article/view/126/99
35 Bacsó Béla, “H.-G. Gadamer a hűtlen hermeneuta?,” Alföld 48 (1997). Accessed: January 23,
2013. http://epa.oszk.hu/00000/00002/00024/bacsobe.html
147 A megértés nyelvisége
Gadamer ugyanakkor a fordítás elmélete terén is újat hozott. Ugyanis her-meneutikai nézőpontból megközelítve a probléma nem a helyes nyelvtudás kérdésében áll, hanem a „dologról való helyes szót értésnek”36 a problémája, amely a nyelv közegében történik. A fordítás alapvető problémája, hogyan lehet az értelmet úgy megőrizni, hogy közben egy másik nyelvi világban is érthető legyen. Ugyanakkor a fordítás, amelyet közvetítés révén, mesterségesen kell megteremteni, még inkább tudatosítja a nyelviség mint az egymással való szót értést problematikáját.
Gadamer A nyelvek sokfélesége és a világ megértése című tanulmányában a fordítás problémájáról egy személyes élmény alapján beszél. A lipcsei egyetem rektoraként orosz partnereivel tolmács segítsége révén tudott csak értekezni.
Ekkor döbbent rá arra, hogy nem az orosz partnert, hanem sokkal inkább a tolmácsot kell meggyőznie magának, azaz rávennie arra, hogy elmondja mindazt, ami az ő ügyét előmozdítja. Hiszen, ha a tolmács egyszerűen csak lefordítaná az általa mondottakat, az nem sok sikerrel járna.
A fordítónak ugyanis a megértendő értelmet abba az összefüggésbe kell átvinni, amelyben a beszélgetőpartner él. Az értelmet egy másik nyelvi világ-ban kell újfajta módon érvényre juttatnia. Éppen ezért minden fordítás már eleve értelmezés is, sőt azt mondja, hogy „mindig fordításban válik teljessé az értelmezés, amelyben a fordító részesíti a számára elve adott szót.”37 Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az „interpretáció” kifejezést eredetileg a közvetítő viszonyra, a különböző nyelveket beszélő tolmács, fordító szere-pére használták, majd pedig innen vitték át a kifejezést a szövegek értelmének a feltárására.38
A fordítás tehát mindig értelmezés is egyben, éppen ezért „ahol fordításra van szükség ott bele kell nyugodni, hogy a mondottak eredeti hangzásának
A fordítás tehát mindig értelmezés is egyben, éppen ezért „ahol fordításra van szükség ott bele kell nyugodni, hogy a mondottak eredeti hangzásának