Ma már alig érthető, miként lehetett a nem egyszerűen reformá-tus családban, de egy reformáreformá-tus pap unokájaként, a
papné-nagy-174 Tanulmányok I. 318.
175 MÓRICZ Virág 2002: 25.
176 Móricz Zsigmondot idézi: MÓRICZ Virág 2002: 110. 177 Tanulmányok I. 723–724.
mama nevelésében felnőtt, egész életében Biblia-olvasó Móricznak a valláshoz és a reformátussághoz való kötődését kitérőként, ha-mar felismert tévedésként beállítani. Móricz Imre, Móricz (Litkei) Erzsébet fia, akit Móricz Zsigmond élete vége felé örökbefogadott, maga mondta el nekem, hogy „nagyapja” kérte meg őt és édesany-ját, térjenek át a református hitre, és, amikor egy évig Leányfalun vele éltek, vasárnaponként elvitte a kisfiút a pócsmegyeri reformá-tus templomba istentiszteletekre, otthon zsoltárokat tanított neki.
Igaz, Czine Mihály nem hallgatja el, amit Nagy Péter korábban igen:
azt, hogy Móricz nemcsak Debrecenben iratkozott be a teológiára 1899-ben, de 1906-ban Budapesten is. Bár egyik helyen sem töltött el sok időt, meglepte és lehangolta mind a képzés színvonala, mind hallgatótársainak és tanárainak szellemisége, Nagy Péter mégis erő-sen csúsztat, amikor többször hangsúlyozza, hogy Móriczot „nem a szíve vitte a teológiára”. Az író maga a következőt írta 1922-ben, Vasárnapi prédikáció (Találkozásaim Istennel) című írásában: „Mi-kor húszéves voltam, s pályaválasztás előtt állottam – családi tradí-ciók, anyagi bajok s belső vágy arra vittek, hogy beléptem egy agitá-torképző iskolába, amelyet az emberiség tartott fenn egy hipotézis propagálására.”178 Az esszéiből az is világosan kiderül, nem a hittel, főként nem a Biblia-olvasással számolt le ekkoriban. A Damaszkuszi élmény című, 1933-as, Móricz életében meg nem jelent, a kéziratos hagyatékban fennmaradt írásban olvashatjuk a következőt: „Ked-ves fiatal barátaim, nem azért állottam ide, hogy új vallást prédikál-jak; új vallás a Krisztus. // De az a Krisztus, akit a Biblia őriz! Ezek a csodálatos könyvek, amelyek előtt mindig megdöbbenve állok meg: halászok és vámszedők olyan igéket tudnak lejegyezni annak a beszédéből s olyan sugárzó és örök életet tudtak hozzánk eljut-tatni, hogy ezt csak az teszi hihetővé, hogy történelmi adalékokat jegyeztek fel. Hogy egy valóságos életnek hírei ezek. Van egy kis Bibliám, amit negyven éve olvasok, abban aláhúztam Krisztus sza-vait. Bármennyit elmélkedek is felettük, igaznak, hitelesnek és való-ságosaknak kell tekintenem őket.”179 Móricz a teológusi pályával és nem a hittel szakított akkor, amikor otthagyta a debreceni képzést – hogy aztán Pesten újra kísérletet tegyen a teológia elvégzésére.
Ko-rábban ugyanígy utasította vissza nagybátyjának, Pallagi Gyulának az ajánlatát, hogy fogadjon el egy Eötvös Collegiumi helyet, és le-gyen tanár, illetve hagyta félbe a jogi tanulmányokat is.
A teológia otthagyása azért sem jelentette a református vallás elhagyását, mert, ahogy Czine is írja, Móricz számára a református vallás és a hazaszeretet gyerekkori örökségként kapcsolódott eltép-hetetlenül össze: „Édesanyja a református vallás és a magyar haza imádatában nevelte: a kettő szinte eggyé kapcsolódott előtte, kör-nyezetében mindenki a reformátusságot vallotta magyarságnak”.180 A „magyar zsidóság politikai hetilapja” számára adott interjúból kiderül, Móricz gyermekkori alapélménye a tisztán református kö-zeg volt:
„Csécse kis kálomista falu, ahol még zsidó boltos sem volt, mint ahogy nem volt egyetlen katolikus ember sem a községben. Egyszer eljött a szomszéd faluból egy katolikus nő és a gyerekek ugy néztek rá, mint valami csodára: nini, egy pápista asszony!”181
A gimnazistaként, illetve segédtanítóként Kisújszálláson töltött évek során Móricz megismerkedett a református hitű, de kun ere-detükre büszke kisújiakkal: a kálvinizmus és a pogányság elválaszt-hatatlanságát élte meg a Nagykunságban. Ahogy A magyar reformá-tusság mai reformációja című 1932-es esszéjében írta: „Voltak olyan területek, ahol a nép valósággal a pogányságból jött a református hitre. A kun területek népe még a XV. században is pogány volt.
Bálványoknak áldozott, és csak királyi katonaság kényszerítette a megkeresztelkedésre. Mire jött a hitújítás, még nem volt ideje lé-lekben kereszténnyé válni, s amint felvette a kálomista prédikátorok szabadabb hitét, inkább csak az egyházszerkezet szabadabb formái tetszettek neki.”182
De a Biblia-olvasás és a Krisztus-hit tapasztalata nemcsak esszék-ben figyelhető meg Móricznál: számos műesszék-ben Krisztus kerül allúzi-óként a hősök mögé. Hogy csak néhány példát hozzak erre: A boldog
178 Tanulmányok II. 541.
179 Tanulmányok III. 141.
180 CZINE 1960: 93
181 Tiszaeszlár rémülete, a Pityi zsidó, Feldmesser Pinkász és egy zsidó szer-kesztő a nagy magyar iró regényes életében. Móricz Zsigmond vallomása a magyar zsidóságról. Egyenlőség, 1929. július 6., 1.
182 Tanulmányok III. 87.
emberben a főhős von párhuzamot önmaga és Krisztus között. Joó György a következőt állapítja meg: „Hogy én olyan isten kedveltje voltam, hogy az én születésem éppen karácsonyra esett, mert ka-rácsonyi ajándék vótam én, mint Krisztus urunk”.183 A regényben különös megváltói szerepet kap Joó György, azzal is összefüggés-ben, hogy ő hozza létre, teremti meg szövegében a saját világát: „Az újjáteremtés, a boldog kor Ige (elbeszélés) általi újjászületése olyan profán megváltói szereppel ruházza fel a nyelv beszélőjét, amely a világ tökéletesedéséhez járul hozzá.”184 Az Életem regényében pedig az életrajzi tények kapnak szimbolikus jelentést: jelképes lesz Móricz Bálint ács-mivolta, és a születés az anya által szimbolikusként felfo-gott időpontja is. Móricz (feltételezhető) machinálása saját születési dátumával talán ezzel is összefügg: a nyári születésnapot Krisztus születéséhez ugyan lehetetlen volt „odahúzni”, de egy „pogány ün-neppel” összecsúsztatható volt. De ács Nyilas Misi apja is a Légy jó mindhaláligban, ez a főhős krisztusi attribútumainak egyike, sőt, egy másik, a paraszti sorból kiemelkedő regényhőssel, Julien Sorellel is összekapcsolható a regényalak: „Misi és Julien Sorel kisebbrendű-ségi érzése és annak felhajtóereje azonos – szociális – tőről fakad.
Érdekes és szimbolikus módon mindkét hős apja ács (Krisztus-pár-huzam), s mindkettejük tetőpont-jellegű, regényzáró tárgyalásán a bírák a vádlott származását és a vétkét összekapcsoló osztálygyű-lölete váltja ki a szereplő dacos ellenállását. Mind Julien, mind Misi a börtönben, a »tömlöcben« talál rá igazi önmagára, s mindketten kilépnek addigi világukból. Igaz, Misi csak Debrecenből, Julien az életből emigrál.”185 És a kapcsolat a két alak között még erősebb lehet
− bár Aratónak kétségtelenül igaza van abban, hogy a cselekmény nem sugall olyasmit, hogy Misi meghalna a regény végén, érdemes figyelmesen elolvasni a Légy jó mindhalálig zárósorait, amelyek egy-fajta halálképzetet sugallnak: „S fejét leejtette s szivárványszínű lett a szoba s egyszerre kimondhatatlan vágy fogta el, menni, elmenni abba az iskolába, ahol már ő tanít… ő …. a drága, az édes jó bátya
…. az égbe… az égbe…. mert az maga az Ég…”186
Móricz „hitélménye”, a teológián töltött idők tapasztalata kapcsán leginkább az 1917-ben megjelent A fáklya című regényt szokás em-legetni, amelynek főhőse, Matolcsy Miklós, református lelkész. Bár vidéki papok felbukkannak szereplőként más művekben is, a Csip-kés Komárominéban, az Árvalányokban vagy A galamb papnéban, Matolcsy azért különleges a pap-hősök közt, mert nemcsak megéli a hit és az egyház, a teológián tanultak és a papi élet valóságának konfliktusát, de hosszas monológokban ki is fejti nézeteit a nagy-tiszteletű asszony társaságában, sőt, egy tanulmányt ír a Bibliáról, amelyből részleteket is kapunk a műben. Miközben a pappá válás ki-ábrándulásokkal teli útját járja, szembesül a pénz hatalmával, a saját testének való kiszolgáltatottsággal, átalakul Isten szolgájából „íróvá, tudóssá, gondolkodóvá” – vagyis mintha azt az utat is láthatnánk itt, amelyet a teológiával leszámoló Móricz maga bejárt. Holott, termé-szetesen, A fáklya nem olvasható közvetlenül önéletrajzi műként, még akkor sem, ha a fiatal Matolcsy szerelme, Margit mögött meg-láthatjuk Holics Jankát. Ha arra gondolunk, hogy Móricz szerint egy regényben minden férfi Krisztust csinál magából, akkor Matolcsy még közelebb kerülhet a fiatalon az útját kereső szerzőhöz – hiszen saját magát is a megváltóval azonosítja a hős: „bennem a Krisztus, mondta magában, én is Krisztus vagyok. Csak én, én nem tudom levetni magamról az embert, hogy Isten fia legyek…”187 Matolcsy krisztusi attribútumai könnyen felfedezhetők − amikor édesanyjá-nak először beszél a választottjáról, egyáltalán, először emleget egy
„másik nőt”, az anya felháborodottan Szűz Máriához hasonlítja ön-magát: „Jaajh – ugrott fel, mert azt hitte, megfúl, mindjárt vége van, a szívszorulás jött rá… – csak meg ne bánd még.. csak jól nézd meg, akit.. akit az anyádhoz akarsz tenni… Mert ha szűz volt szűz Mária, akkor a te anyád szűz volt… Ha volt szent asszony valaha a földön:
tudd meg, én az voltam! S vagyok!… Magamnál vétektelenebbet nem ismerek!”188 Matolcsy pedig, aki ártatlanul, szűzen hal meg a regény végén, a megváltást, a paradicsomot és a szüzesség elveszté-sét kapcsolja össze belső monológjában: „Én is szent vagyok, mond-ta magában, mond-tagolva a szókat ájult ajakkal, és most értem először azt a más életet, a megtisztult s új életet, a Jézusban való üdvösséget, ez
183 A boldog ember 198.
184 BARANYAI 2010: 128.
185 ARATÓ 2001: 134.
186 Légy jó mindhalálig 329.
187 A fáklya 178.
188 A fáklya 199–200.
a divínitás… Lehet-e ennél magasabb és dicsőbb élet: ezt az istenség ontotta reám… Most már hiszem, hogy van megváltás, van valami jobb, van dicsőbb, mint az állati ösztönös élet, hiszek Uram, hiszek, és légy segítségemre az én hitetlenségem ellen… Most jön a boldog s tevékeny élet, és megszűnik a satnya állapot, boldogságot fogok magam körül terjeszteni, s nem beteges bánatot, illatokat s nem a ha-lál szagát… Margit, Margit, én megváltó szüzem, aki szűzességedet nekem őrized, akit én fogok bevezetni a paradicsomba, kis babám, kicsim, büdös kis angyalom, édes kis szagosom, hogy izzadt a múlt éjjel, s majd megőrültem a boldogságtól, hogy érezzem azt a vékony kis illatát…”189 Másutt viszont, amikor arról beszél, hogy negyven napja éhezik, Keresztelő Szent Jánoshoz hasonlítja önmagát – holott annak oka, hogy szalonnán és kenyéren kell élnie, a ravasz parasz-tok akciója volt, hiszen a beiktatási ünnepséget a pap költségére szá-molták el, így Matolcsy fél évre előre megitta-megette (pontosabban a többiekkel megitatta-megetette) a saját fizetését.
A fáklyában az egyik legérdekesebb, és a papi hivatáshoz való viszonnyal szorosan összefüggő folyamat az, ahogy a címbe emelt szimbólum újabb és újabb jelentéseket kap, a tűz és a láng jelenté-se pedig folyton módosul. Már a regény első mondataiban (ahogy Móricznál nem egyszer, talán attól sem függetlenül, hogy leginkább nyáron szeretett regényt írni)190 hőség, forróság van: „Hatalmas me-leg volt. A nap szinte szétcsattant, szikrázott és égetett, s oly bőven ontotta az égi tüzet, hogy az emberek, de különösen a papok, majd-nem szétolvadtak.”191 Ez a nyitány nemcsak azt közli az olvasóval, hogy a regényidő kezdetén nyár van, de azt is megmutatja, a fáklya-ként égni kívánó pap-hősök alakja miért ambivalens mindvégig: fe-nyegető szétolvadásuk rögtön felhívja rá a figyelmünket, hogy hiába az Isten szolgái ők, van testük is.
Amikor Matolcsy megérkezik Fábiánfalvára, az őt fogadó nagy-tiszteletű úr a fáklya-szerepet emlegeti neki azonnal, emelkedett stí-lusban és hangulatban. Ezt a fiatal pap rögtön érvényesnek is érzi magára: „S jöttél, hogy világítótorony légy a tengeren bujdosók előtt:
fáklya az élet éjszakájában! Fáklya a vigasztalanok lelke előtt, fáklya az árvák és ügyefogyottak számára, fáklya ebben a siralomvölgyben, ahol nyomor és szenvedés és kibeszélhetetlen sok szomorúság vár az igazakra és kegyesekre…”192 De kis idő elteltével, amikor szem-besül a beiktatási ünnepségen dorbézolókkal (pedig azt még nem is tudja, hogy miattuk fog éhezni és nélkülözni hónapokig), már nem vigasztalóan világító fáklya, hanem pusztító tűz szeretne len-ni: „Korbácsra gondolt, és szeretett volna félelmetes lángoszloppá válni, hogy egyszerre megfélemlítse ezeket az embereket.”193 Később a papban égő tűz egészen más jelentést kap, a lefojtott érzékiséggel válik azonossá – nem csoda, hogy a falu bikájához hasonlított refor-mátus papról olvasva az egyház képviselői nem voltak különöseb-ben lelkesek: „Mártácskát is, és a cselédet, a tanítónőt, a kurátornét, minden nőt, akivel dolga volt tegnap óta, úgy megszédítette a belőle kiáradó s fojtva, így annál varázslatosabban ható buja hőség, ahogy a falu bikája méltóságos és komor baktatásával a falu utcáján, min-den tehenet önkívületbe hoz, pusztán mélykarikás fekete szeminek s fityegő szügyének, lebernyeges nyakának izgatásával.”194 Sőt, Mó-ricz még ennél is tovább megy: amikor Matolcsy arról ábrándozik, hogyan venné el Margit szüzességét, egy önkielégítés (vagy spontán magömlés) leírását olvassuk, az ejakulációhoz a tűz társul ismét, a kielégüléshez pedig a halál és a pokol: „Megmérhetetlen boldogság árasztotta el tetemét s gerincének végtelenségében tüzek cikáztak:
a beteljesedés szent pillanata előtt kiszökellt az ő boldogsága, s a meg-dicsőülésnek örömét érezte elömleni magán. S rá a végtelen zuhanás, és a sárga színű ló, akinek lovasa vala a Halál… és a pokol…”195
Matolcsynak aztán, ha cselekményesen nézzük, valóban tűz okoz-za a halálát: a faluban rendezett mulatságon kigyullad a csűr, száokoz-zak égnek halálra, a pap pedig, mivel az oltástól vizes ruhában van egész éjszaka, tüdőgyulladást kap, ami végez vele. De azt is mondhatjuk, azért nem élhet tovább, azért nem lehet pap többé, mert a földi élet, az érdekek hálózata, a pénz és a testi vágyak pusztítják el – csupa olyan jelenség, amelyhez a tűz és a fáklya szimbóluma kapcsolódott
189 A fáklya 200.
190 Forró nyár van, hogy csak néhány példát mondjak, az Úri muri, a Forró mezők, az Árvalányok kezdetén.
191 A fáklya 7.
192 A fáklya 13.
193 A fáklya 19.
194 A fáklya 105.
195 A fáklya 201.
a regényben. Ráadásul Matolcsy a bálon azt kívánja, pusztuljon el az egész romlott, bűnös világ, égjen el az ember – ezt követően pedig meg is látja a csűrből felcsapó lángokat, azt a tüzet, amelybe aztán belehal ő maga is, elbukva, ártatlanságát elvesztve. Ez a hatalmas tűzvész, amelyről Móricz a Nyugatban is beszámolt, valóban meg-történt: Ököritón, egy szatmári faluban 1910-ben 325 ember égett halálra, mikor a falusi bálon, hogy fizetés nélkül ne jöhessen be senki, beszegezték a csűr ajtaját, és így a hirtelen keletkezett tűzben nem tudtak menekülni az emberek. Az eseményt Móricz nemcsak A fáklyában, de az esszéjében is jelképként mutatta fel: azt mondta el rajta keresztül, milyen apokaliptikus pusztuláshoz vezet, ha a paraszt valami más kíván lenni, de nem tudja pontosan, mi ez a „más”. Mó-ricz szerint mindez azzal magyarázható, hogy az archaikus kultúra szétesése után keletkezett űrt felemás módon sikerült csak betölteni:
„Nem faekével szántanak ugyan, de nem is haladnak egy lépést sem Hollandia földművelése felé. A maguk szőtte vászonruhából ellen-ben kivetkeznek, s anyagi képességeiket messze meghaladó módon ruházkodnak. Jön a divat, itt is van a nyakukon, s megtanítja őket a fényűzésre, közel hozza a várost, ahol a legújabb divatú blúzokat lehet varratni, ellenben nem hoz semmiféle piacot, kénytelen ma is búzát termelni, meg tengerit s egy kevés árpát s álmodni sem tudnak róla, hogy lehetne a kiszipolyozott földnek jobban kiszedni a zsír-ját.”196 S ha az élet szerves körforgása, az ünnepek és a hétköznapok rendje, a természet és az ember mitikus egysége megbomlik, abból csak tragédia következhet: „Mit hozott hát a kultúra? Azt, hogy a régi halász, pásztor, tehetetlen szegény földtúró parasztnép világá-ba nem hozott reális hasznot, de hozott morális kárt. Ma nagyobb divat ezekben a falvakban a durvaság, a szívtelenség, a komiszság, mint bármikor is volt; ma aki valamit ad magára, hetyke és kemény és az istennel se törődik! Mert ő az első a világon!… Mi is történt Ököritón? A szomszéd falvakban már van rezesbanda, na hát lesz nekik is! De olyan, hogy olyan nincs több a megyében. És neki a fa-lunak, neki a környéknek, fel kell hajtani a népet, itt legyen minden-ki húsvét vasárnapján! mert olyan bált kell csinálni, amilyen még nem volt! Azért is kell vasárnapra tenni, ünnep első napjára, ami eddig rettenetes szentségtörés lett volna! Táncolni ünnep első
nap-ján! De mit, ott egye a fene a papokat, ahun egy kicsírázott, szakad-jon rájuk az ég meg egy darab isten!… […] Rossz petróleumlámpát és lampiont hozott a kultúra, amelyben bizakodva ötszázan mertek máglyára állani. Mert míg fáklyával világítottak, addig bizony nem táncolt senki csűrben éjszaka!”197
Ebben az esszében a fáklya még más jelentésben szerepel, mint a későbbi regényben: a régi, szilárd értékrenddel rendelkező világ-hoz tartozik. Matolcsy alakját akkor formálta meg Móricz, amikor sikeres íróként gondolhatott vissza a pályakezdésére, egyik félbe-hagyott vállalkozására. A fáklyában nem egyszerűen a papsághoz és a teológiai tanulmányaihoz való viszonyával vetett számot, de az írószerep lehetőségeivel is. És a faluhoz való viszonyának megvál-tozása, amely szintén az írói pályára lépés fontos előzménye volt, ugyancsak felfedezhető a regényben.