Hogy a kisváros mint irodalmi helyszín a tízes években izgalmas volt Móricz számára, nemcsak Az Isten háta mögött, de a Kerek Ferkó is bizonyítja – a két regény ebből a szempontból még akkor is összekapcsolható, ha Ilosva „modelljét” valamely felvidéki város-kában szokás látni, a Kerek Ferkót pedig Kisújszálláson játszódó re-gényként tartják számon. De ha Móricznak a tízes évek első felében született művei közül kellene megjelölnöm egyet azzal a céllal, hogy kedvet csináljak a prózájához, biztosan nem a Kerek Ferkót válasz-tanám. A mai olvasót már nehezen szólítja meg egy olyan regény, amely a szerelmes füzetek végtelenül egyszerű sémájára épül, főhő-sei pedig sokszor ízes nagykunsági tájszólásban beszélnek. A Buda-pestről nemrég hazatért főhősnőt, Mariskát, akit ott még Merrynek szólítottak, nem az unalmas, sótlan, testi vágyakat sem keltő mér-nök vonzza, hanem a duhaj, mulatós, szép Kerek Ferkó.398 Mégis
a férjnek alkalmasabb jófiút választaná, a józan eszére hallgatva, de Kerek Ferkó, és, persze, a szerelem, egy hirtelen fordulattal győze-delmeskedik mégis. Ajánlhatnám ezek alapján olyan olvasóknak, akik a Romana regényújság nagykunsági változatába szeretnének belefeledkezni, de a regény, természetesen, sokkal több egyszerű szerelmes füzetnél: olvasás közben időnként szinte megfeledkez-hetünk a szerelmi szálról, olyan hosszan elidőzünk, például, a ju-hászokkal a pusztai éjszakában.399 A Kerek Ferkó olyannak tűnik, mintha Móricz maga sem tudta volna, merre is szeretné kanya-rítani, és ennek csak részben lehet a magyarázata az, hogy foly-tatásokban íródott, hiszen Móricznak az effajta alkotási módban elég nagy gyakorlata volt. Már Schöpflin Aladár érzékelte, hogy nem olvasható a regény pusztán Kerek Ferkó és Kotzogh Maris-ka aMaris-kadályok leküzdése után megvalósuló egymásratalálásának történeteként: „A tulajdonképpeni fődolog, Kerek Ferkó és a lány története ismételten elvész a regény folyamán szemünk elől, elta-karják a cselekvényhez csak úgy odaillesztett, szervesen bele nem tartozó részletek.”400
Ha tehát egyik közelítésben túl egyszerű, a másikban meg túl bonyolult a Kerek Ferkó, miért érdemes ma beszélni róla mégis?
szereplő – a józan polgári életmóddal szemben képes volt alternatív, a hétköznapiságot elutasító, a történetileg adott szerepmintákat elvető, újfajta identitáskereső magatartásformákat is felmutatni, az önmegva-lósítás sürgető érzetét képviselni. Egyes eseteiben az orosz »felesleges ember« témájával hozható kapcsolatba, Gozsdu Elek Köd című művében az oroszos keresztnevű szereplők (Olga, Iván) hívják fel erre a figyelmet.
A létbe vesző, saját szerepét nem találó érzésvilág könnyen konkretizálód-hatott a biztos társadalmi orientációit elvesztő dzsentri alakjában.” TAR-JÁNYI 2003: 47–48. Persze, Kerek Ferkó minden tekintetben „megjavul”
a regény végére, így felesleges emberként azért nehéz lenne olvasni.
399 1924-ben még volt olyan olvasó, akinek épp ez az éjszakai jelenet maradt meg legfontosabb olvasói élményként. Berkes Imre írta a Nyugat Mó-ricz-számában: „A nyári éjszaka, igen, a nyár és az éj együtt az alföldi kun halmok mentén, a nyár és az éj együtt Kerek Ferkó vad, tüzes, sértett lelkében. A természet. Az éj mélysége és az ég magassága, az egymásba fúló víziók varázsa és forrósága, ősi csontok kísérteties zörgése, elmúlt temetők egymásba omló, óriási árnyai, futó szellő izgató sóhaja, az agy, az idegek, az ég és a föld és az írói fantázia nagyszerű összetalálkozása és összeforradása: a Kerek Ferkó nagy, viharos, pusztító és mindent kien-gesztelő nyári éjszakája…” BERKES 1924: 262.
400 SCHÖPFLIN 1979: 85. (eredeti megjelenés: Nyugat, 1914. május 1.)
397 KOSZTOLÁNYI 1941: 277–282.
398 A Kerek Ferkó is igazolja azt a felvetést, hogy a magyar irodalomban a dzsentri a művészhez lesz közelíthető, éppen ezért izgalmasabb, von-zóbb az unalmas, kiszámítható polgárnál: „a dzsentriregény a polgárság-gal való szembeállításban mintha a művészregények fő problematikáját is tartalmazná. Megkockáztatható hát, hogy Magyarországon a regény szerepét is átvállalta, annyiban, hogy a dzsentri – akár a
művész-Például azért, mert olvasása közben rácsodálkozhatunk az olva-sói ízlés megváltozására (bár kétségtelenül volt ideje megváltozni, hiszen a regény csaknem száz éve jelent meg először) – a Kerek Ferkó, amennyiben hihetünk annak a feljegyzésnek, amelyre Ha-mar Péter talált rá a Móricz-hagyatékban, kimondottan a nagy-közönségnek szóló, populáris mű volt a saját korában: „Nagysze-rű filmet lehetne csinálni a Kerek Ferkó című regény alapján. Ez a regény a legnépszerűbb könyvek közé tartozik Magyarországon.
Ötvenezer példányban fogyott el és mindenki ismeri.”401 Bár ez a két mondat a meglehetősen kalandosan alakuló megfilmesítés előkészületeként írt ajánló szöveg része, ezért lehet akár túlzó is, mégis rendkívül értékes, hiszen az eladott példányszámokat jelző adatokra nem könnyű rábukkanni (sokszor még ma is féltve őrzik a kiadók ezeket a számadatokat). Móricz maga az újságírói fagga-tózásoknál is inkább hárított, ha rákérdeztek, melyik könyvéből mennyit adtak el.
A Kerek Ferkó, hiába született meg a tízes évek elején, elkísérte Móriczot a haláláig: mire a drámaváltozatát bemutatták, már 1931-et írtak, a filmverzióról pedig 1939-től egészen Móricz halálig folytak az egyeztetések, a bemutató végül csak 1943-ban valósult meg. Olyan film született, amelynek Móricz regényéhez már elég kevés köze volt, annyi hatása viszont mindenképp, hogy Kerek Ferkó a szépen mulató, a(z akkori) nők számára ellenállhatatlan Jávor Pállá változott át a magyar nézők számára. Jávor Pál már korábban is játszott Móricz-műből készült filmben: ahogy Hamar Péter írja, az 1936-ban bemutatott Nem élhetek muzsikaszó nélkül esetében „vita sem férhetett hozzá, hogy Balázst Jávor Pál játssza.
[…] mulatozó dzsentrit nála jobban senki sem tudott adni a kor színészei közül, neve pedig reklámértékű volt, hiszen nagyjából minden második filmben játszott, hihetetlen népszerűségre tett szert.”402 A Kerek Ferkó című film főhősévé (hiszen a főcímlista szerint Móricz maga írta a filmet, hiába volt nagyon kevés köze ehhez a forgatókönyvhöz) ezzel egyértelműen a címszereplő vált, holott a regényt olvasva legalább ennyire mondhatjuk azt, hogy Mariska-Merry alakja és sorsa áll a középpontban. Hamar
Pé-ter röviden összefoglalja, mennyiféle verziót fed ugyanaz a mű-cím: „Rövid számtani művelettel megállapíthatjuk, hogy a Kerek Ferkó-témát az író nyolc változatban dolgozta ki. Először meg-született a regény, aztán a színdarabváltozat, majd az öt szinop-szis, végül a forgatókönyv. (Ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor még ide számíthatjuk az 1913-ban írt színdarabkezdeményt és az »Agarak« nélküli forgatókönyv-változatot is.) A motívumok variációdzsungele azt sejteti, hogy Móricz jó néhány kérdésben határozatlan volt: az öreg Kerekegyházy volt apa, nagyapa és nagybáty; Kerek Ferkó tékozló fiú és innovatív gazda; Kotzogh Mariska frissen érettségizett diák, medika, okleveles közgazdász;
a grófi birtok terjedelme és gazdasági státusza is minduntalan változott; a dzsentrikép a végleges lepusztulás és a felvirágzás képletei között alakult; a csatornázás ügye Héya (a színdarabban Suhajda) mérnökkel együtt vagy említődött, vagy nem; és még az olyan apróságokban se sikerült dűlőre jutnia, hogy a főhős maga kérje-e meg az apától a lány kezét, vagy másra bízza a dolgot, il-letve hogy legyen-e éjjeli zene.”403
A Kerek Ferkó című filmet nem túlzás rettenetesnek minősíteni.
Bár ezt a XXI. század elejének perspektívájából mondom, maga Móricz is aligha nézte volna lelkesen a moziban. A Martonffy Emil írta forgatókönyv egyik vonulatában a Ferkó-Mariska szerelemre összpontosít, kevés izgalomra adva lehetőséget, hiszen tudjuk, ha Jávor Pál feltűnik a vásznon, másba nem lehet szerelmesnek lenni. A film még annak a konfliktusnak az élét is elvette, amire a regényt kifuttatta Móricz: a Benkő Gyula által játszott, hoppon maradt mérnök ugyanis a filmen megkapja Mariska barátnőjét.
Ha az egymásratalálásuk már nem is része a filmnek, kettősük jól illeszkedik abba a tradícióba, amely a főszereplő szerelmespár mellé, mögé helyez egy szerencsétlenebb, ügyefogyottabb, sok-szor humorforrást jelentő, de szerethető párt is. Bár a regényt Móricz a később nála (legalábbis a regényeiben) már ritka happy enddel zárta, az utolsó mondatok a fájdalomról és a kárörömről szóltak:
401 Idézi: HAMAR 2012: 119. A kézirat jelzete: M 100/4940
402 HAMAR 2012: 58.
403 HAMAR 2012: 122. Hozzátenném, hogy még regényszövegből sem egyetlen van, hiszen nem egyezik meg teljes egészében a lapfolytatások-ban és a kötetben megjelent verzió sem.
„− Kisasszony, gratulálok – szólalt meg egy száraz és öntudatos hang. A vőlegény, a mérnök gratulált a nép közül. S erre új erővel tört ki a vidámság. Mert az emberállat örömét mindig vagy a maga, vagy a más kínjának kell megfűszeresítenie.”404
A filmforgatókönyv írója a Kerek Ferkó másik fő vonulatává az Alföld, közelebbről a műbeli, fiktív Kerekegyháza csatornázását tet-te, kissé propagandisztikusan (a főcímben olvashatjuk, hogy erede-ti felvételeket kapott a filmrendező a Csatornázási Vállalattól) – ez a küzdelem a regényben korántsem volt ennyire hangsúlyos, a csa-tornázás körüli bonyodalom ott leginkább a Mariskáért vívott harc kivetülése volt (ez a filmből is kiderül, hiszen ott is a mérnök és Kerek Ferkó ügyködik a csatornák és Mariska körül is). A víz-szá-razság ellentét Móricznál jelképes értelmet is kapott, hiszen a sze-xuálisan vonzó Ferkóhoz egyértelműen a víz, a nedvesség kötődik (helyszínként, motívumként), míg Héya mérnöknek még a beszéde is száraz. Ferkó és Mariska beszélgetése a nők jogairól, az emancipá-cióról egy tóparton játszódik le (a száraz Alföld közepén különösen hangsúlyos, mennyire nedves és termékeny ez a helyszín), és nem a vonaton, miként a filmben – Mariska számára pedig a szárazság a józansággal kapcsolódik össze, illetve az észérvek alapján kiválasz-tott vőlegényével, Héya mérnökkel.
S hogy miért érdekes egyáltalán egy 1913-as regény kapcsán egy harminc évvel később készült, gyenge filmről beszélni? Nemcsak azért, mert ma már sokszor a filmeken keresztül látjuk a szövegeket is, s egy rossz film az el nem olvasandó művek közé tolhat egy jobb sorsra érdemes regényt is, de azért is, mert az a különös helyzet állt elő, hogy az 1943-as film a dzsentri magatartás végpontjává tette azt a Kerek Ferkót, amely voltaképp Móricz dzsentriregényeinek kezdőpontjaként született meg. Hiszen a filmen Kerek Ferkó azzal tér haza külföldről, hogy meg szeretné reformálni a gazdaságot, modern módszerekkel, drága, külföldi gépekkel – amikor az apja (Csortos Gyula játssza) nem lelkesedik ezért az ötletéért, úgy dönt, inkább inni és mulatni fog. Majd hirtelen a csatornázás elkötelezett élharcosává válik, megmutatva, miként kell végre levetni a dzsentri magatartás bilincseit, és új, a társadalomért élő emberré változni.
A Móricz-regény, legyen bármennyire meseszerű a vége a szerelme-sek egymásratalálása miatt, nem sugallja azt, hogy a megoldás eny-nyire egyszerű lenne – különösen akkor nem, ha Kerek Ferkó sorsát az életműben őt követő, vele rokonítható alakok felől olvassuk, és belegondolunk abba, mennyire sikerült az Úri muriban a dzsentri életformából a halálba menekülő Szakhmárynak a modernizálás.
De azért is érdemes számot vetni a Kerek Ferkó film- és drámavál-tozatával, mert Martonffy filmje elfedi előlünk, hogy a regény még legalább annyira volt Mariska története, mint Kerek Ferkóé – különö-sen, ha a Bovarynét újraíró, vagyis a női sorsot, szereplehetőségeket tárgyaló, a házasság és az egyéniség feszültségét középpontba állító regények között olvassuk. Bár a regénybeli Kotzogh Mariska épp a házasságkötés előtt áll, feltárulnak előtte lehetséges házasságmodel-lek, lát különböző női sorsokat, és azon töpreng, mi várhat rá egy há-zasságban – attól függetlenül, hogy szenvedélyes szerelem miatt vagy kötelességtudatból megy-e hozzá valakihez: „Rendetlenül gondolt nagy ábrándjára, az egyéniség vágya után. S most értette meg, mit jelent az, hogy a lány meg van béklyózva a családi önzés kötelei közt, amelyből szabadulás nem látszik semerre, csak a házasságon keresz-tül. / De istenem, nem még kegyetlenebb rabság jön-é a házasságban!
Mit lehet kezdeni az élettel, ezzel a koldus ajándékkal itt a ricsajos, a dorbézos legények szérűjén…”405 Mariskát a női emancipáció kér-dése erősen foglalkoztatja, kacagva veszi tudomásul, amikor a tóparti jelenetben Ferkó feministának nevezi – majd a férfi távoztával zokog-va szembesül vele, hogy önérzetből és a „nagy Nő” hatására „eldobta a maga hősét”. Ezt a „nagy Nőt”, akivel Mariska a regény szerint Pes-ten találkozott, láttam már Kaffka Margittal azonosítani, mégis in-kább Lesznai Anna lehetett a modellje – Móricz a „Nyugat legújabb kreációjaként”, festőnőként ír róla, akinek hatására Mariska ilyen stílusban nyilvánul meg: „Beérződik hozzám a tubarózsák fölcsengő éles szopránja, s elnyomja a fásult, rozoga koldusnép szomorú lelki penész szagát.”406 Mariska ezt a beszédmódot a leveleibe, naplójába kénytelen visszaszorítani, az imént idézett mondatot is azután írja le, miután szembesült vele a következő vicces párbeszédben, hogy az édesanyjáról lepattan az a stílus, amelyre ő Budapesten tett szert:
404 Kerek Ferkó 697.
405 Kerek Ferkó 606–607.
406 Kerek Ferkó 552.
„− Nem bírom az élet harcos megmarásait – sóhajtotta a szép lány.
− Mit nem bírsz? – kérdezte élesen, megelevenedve az anyja.”407 Nem könnyű megmondani, Móricz ironizál-e a házasságtól egyéniségét, szabadságát féltő Mariskán, az emancipáció iránti vá-gyat afféle gyermekbetegségként állítva be – az affektáló stílust min-denképp ironikusan mutatja meg, arról azonban szó sincs, hogy a lányt az „asszony egyetlen célja a házasság” jelszavával terelné Ke-rek Ferkó karjaiba. Márcsak azért sem, mert Mariska is, az olvasók is látják olyan asszonyoknak a sorsát, akik „lemondtak az egyénisé-gükről”, és nagykunsági Bovarynékként tengetik napjaikat:
„Mária egy szép, de ellenségesen fekete fiatalasszony, akiről minden-ki tudja, hogy operaénekesnőnek készült, s ittrekedt a telekkönyvvezető feleségének. Mariskára mindig úgy hatott, mint egy nagy életcsalódás szomorú típusa. A Nő, aki kénytelen lemondani egyéniségéről, s oda-ajándékozni a semminek a karakterében rejlő kvalitásokat s egy sze-gény és szomorú házasságban élni.”408
A drámaváltozatot ebből a szempontból is érdemes megnézni – 1931-ben Móricz, akinek ekkorra már, ne felejtsük el, három fel-nőtt, és határozottan emancipált lánya volt, sokkal kevésbé mutatta megmosolyogtatónak Mariska alakját. A lány a regényben érettségi után, a drámában az egyetemről látogat haza. (A filmen pedig már
„doktorkisasszony”, végzett bölcsészdoktor.) A drámában sokkal inkább Ferkó lesz nevetséges, amikor Mariskával vitatkozva úgy mond le a férfi hagyományos szerepéről, hogy hirtelen „nővé válik”.
A lány előbb a következőt fejti ki Ferkónak:
„Mária: Ez férfiuralom. Csak eszközökkel tud uralkodni. Lé-lekkel? Élettel?… Csak szerszámokkal, technikai berendezéssel. De szívvel és igazsággal soha. Ha a lova cserbenhagyja a pusztán, akkor a gyönyörű, nagygőgű fajkakasból lesz egy szomorú, szomorú kis kappan.”409
Majd a férfi egy váratlan fordulattal kútba ugrik – igaz, semmi baja nem történik, hiszen „felakad egy deszkán”, de az elszántsá-gával egyértelmű jelzését adja házassági szándékának. Ráadásul a kútba ugrás, amely egyúttal a modern világból az ősi rendbe való
„visszaugrás” hagyományosan női gesztusa, egy kortársi szöveggel is párbeszédbe hozza a Móricz-drámát – Kosztolányi Esti Kornéljának azzal a fejezetével, „amelyben egy bácskai aranyparaszt leánya, Zsu-zsika, beugrik a kútba és férjhez megy”:
„A kútba ugrott, a kerekes kútba, a parasztkútba. Lásd, milyen a ter-mészet. Zsuzsika hiába járt zárdába, hiába tudta franciául La Fontaine-nek a hangyáról meg a tücsökről szóló meséjét, hiába zongorázgatta a Köhler-iskola egy-két könnyebb ujjgyakorlatát, az élete végzetes for-dulóján ősei homályos ösztönére és zord hagyományaira hallgatva úgy cselekedett, mint évszázadokon át megannyi parasztlány és parasztasz-szony, aki az öngyilkosságot csak úgy tudja elképzelni, hogy éjszaka egy kút jéghideg vizében, zöldmohos téglák és varangyos békák közt öleli magához a halált.”410
Ahogy ez az Esti-novella, úgy Móricz Kerek Ferkója is, valamennyi változatában, de legkifejtettebben az 1913-as regényverzióban, azt mutatja meg, miként ütközik bele a leginkább Budapestre korlátozó-dó modernizálódás a nem egyszerűen térben, de időben is hatalmas távolságra lévő vidéki Magyarország életmódjába, gondolkodásába, szokásrendjébe. Móricz úgy építi fel a regénybeli Kerekegyházát, hogy olvasás közben könnyű megfeledkezni róla, nem a XIX. szá-zadban időzünk valahol, hanem a modern XX.-ban. Amikor Ferkó töprengeni kezd rajta, hogyan lehetne a Nagykunságban, ahol „még ma is sarat raknak a sárra, s nevezik országútnak”, autóval járni, nem azon lepődtem meg, milyen messze vagyunk a nagyvárosi utaktól, hanem azon, hogy olyan időben járunk, amikor használnak autót egyáltalán. Mariska is azt éli meg, visszatérve a szülői házba Buda-pestről, hogy sajátos időutazáson vett részt: „Mintha egy ezredévvel rohant volna vissza a múltba, olyan brutális süllyedés volt neki most ez a visszaesés a saját régi családi és társadalmi környezetébe.”411 Nem
407 Kerek Ferkó 552.
408 Kerek Ferkó 633.
409 Drámák II. 587.
410 Esti Kornél-Esti Kornél kalandjai 115–116.
411 Kerek Ferkó 554.
meglepő, hogy a továbbélő ősi szokásrend és a modernitás ütközése megzavarta a férfi-nő kapcsolatot is – ismét Mariska töprengései-ből idézek: „− Szép história – mondta magában −, hogy megkérnek a kocsmában, és meg akarnak szöktetni az ablakon át! A kentaur és a lány; a mongol törzsfőnök és a lányrablás az ókorban!… És éppen én!…”412
Ezt az időbeli távolságot különösen felerősíti az a helyszín, ahol a Kerek Ferkó játszódik – a kisújszállásiak ezt tartják az egyik „róluk szóló” regénynek (a Forr a bor mellett), sőt, lehet ma olyan éttermet találni, a tökéletesen tájba illeszkedő nevet viselő Texast, amely az interneten úgy hirdeti magát, hogy „Kerek Ferkó házában” találha-tó. Móricz azért rafináltabb volt annál, minthogy egyszerűen egy kitalált névvel illesse azt a várost, amelyben évekig élt – a regényben Kisújszállás egy Kerekegyházához közeli városként szerepel, és csak a városkát ismerők láthatják maguk előtt a református templomot, a piacteret, a porban fuldokló akácfákat. Azt a kisvárost, amellyel, legalábbis Schöpflin Aladár szerint, egy új régió került fel a magyar irodalom térképére, hiszen Móriczot megelőzően „a kun paraszt-ság és a belőle kinőtt intelligencia még eddig nem talált irodalmi felfedezőre”.413 A helyszín, a zárt kisváros, ahol a „konok kunok”
élnek (Móricz nyilvánvalóan a hangzás miatt is kedvelte annyira ezt a szóösszetételt), az idegenségtapasztalattal ajándékozza meg az odalátogatókat. Már a regény első mondata a saját-idegen feszült-séget mutatja meg: „Felháborítja az embert, ha idegenek jelennek meg a városban, és tíz perc után pontos és határozott ítéletük van róluk.”414 Móricz egy másik, a Kerek Ferkónál nem sokkal későbbi, a kisregény és a hosszú elbeszélés határán álló művében, az 1916-os Vidéki hírekben látogatott ismét vissza a Nagykunságba, és tette központi témává az idegenség kérdését: „Ezeknek az uraknak csak ők maguk az emberek. Senki idegen. Csak akit születésük óta meg-szoktak maguk közül valónak s maguk közé valónak tekinteni. Ez az egy. És itt ősidők óta meg van állapítva mindenkinek a helye a többi között, a módja, a rangja; szinte ki van mérve a szó,
ameny-nyit mondhat, a levegő, amenameny-nyit beszívhat… Mi az ördögnek jött ő ebbe a városba…”415 A Vidéki hírekben dolgozta ki gondosabban azt is, miként kettőzi meg a helyi sajtó a valóságot, hogyan fordítja írássá a közösséget átszövő pletykahálózatot. Móricz azok számá-ra, akiknek Kisújszállás ismerős közeg, határozottan a nagykun mezővárost rajzolta meg a Kerek Ferkóban és a Vidéki hírekben,416 nemcsak a helyszínek leírásával, de a helyiek nyelvhasználatával is.
Ugyanakkor ez a kisváros sokakat, így a regényről író Zilahy Lajost is, az ismerősség érzésével ajándékozta meg, hiszen Kerekegyházába számos kisvárost bele lehetett látni: „Ismerem azt a kávéházat, ahol Kerek Ferkó ötezer pengőnek hágott a nyakára. […] Mindegy, hogy nem Halason történik a Kerek Ferkó regénye, ilyen ez a kávéház Szentesen, meg Karcagon is. Én mikor ott ültem a halasi kávéház-ban és unottan néztem, hogy a kamáslis vadásztisztek milyen vad elszántsággal forszírozzák a dupla-buzerát a biliárdasztalon, amely-nek felszakadt posztója feketecérnával volt durván összeölve, vagy angolflastrommal leragasztva s amelyen zörögve gurult a csorba go-lyó, − néha kinéztem a poros ablakon a kietlen térre, még sem jön még a Kerekegyházy Ferdinánd úr batárja? Mert az ottani magyar élet minden hangjában, minden mozdulatában, minden lélegzetvé-telében a Kerek Ferkó regénye élt bennem.”;417 „Szeretném
Ugyanakkor ez a kisváros sokakat, így a regényről író Zilahy Lajost is, az ismerősség érzésével ajándékozta meg, hiszen Kerekegyházába számos kisvárost bele lehetett látni: „Ismerem azt a kávéházat, ahol Kerek Ferkó ötezer pengőnek hágott a nyakára. […] Mindegy, hogy nem Halason történik a Kerek Ferkó regénye, ilyen ez a kávéház Szentesen, meg Karcagon is. Én mikor ott ültem a halasi kávéház-ban és unottan néztem, hogy a kamáslis vadásztisztek milyen vad elszántsággal forszírozzák a dupla-buzerát a biliárdasztalon, amely-nek felszakadt posztója feketecérnával volt durván összeölve, vagy angolflastrommal leragasztva s amelyen zörögve gurult a csorba go-lyó, − néha kinéztem a poros ablakon a kietlen térre, még sem jön még a Kerekegyházy Ferdinánd úr batárja? Mert az ottani magyar élet minden hangjában, minden mozdulatában, minden lélegzetvé-telében a Kerek Ferkó regénye élt bennem.”;417 „Szeretném