Ahogy a Csinszka-Török Kata párhuzam is mutatja, a húszas évek művészvilágának ismert szereplői csak egyes külső vagy belső vo-násaikat kölcsönözték a történelmi alakoknak: modellként nem le-het felfogni őket, annál sokkal áttételesebb a kapcsolat a történeti forrásokban megtalálható alakok, Móricz jelenének élő szereplői, valamint a regényhősök között. Ha úgy olvassuk az Erdély-triló-giát mint megkésett önigazolást (hiszen Holics Janka férje kezdte, majd a Simonyi Máriától elhidegülő Móricz fejezte be), amely azt bizonygatná az olvasók számára, hogy Jankával (Károlyi Zsuzsan-nával) nem lehetett együttélni, különös eredményre jutunk. Bethlen Gábor ugyanis nem tud szabadulni attól a testi vonzástól, amelyet Báthory Anna gyakorol rá, attól a pillanattól kezdve, hogy először, még Ecseden találkoztak – de mindig azzal magyarázza meg önma-ga számára, hogy megcsalta Károlyi Zsuzsannát és nem tudott a kí-sértésnek, vagyis Annának ellenállni, hogy elvesztette a gyermekeit.
Utódra vágyott Bethlen, felesége viszont nem tudott már gyereket szülni, így abban bízott, Báthory Annától születhet még gyerme-ke. Ezt a „mentegetőzést”, amely a már Holics Janka halála után írt
A nagy fejedelemben és A nap árnyékában kerül elő többször is, biz-tosan nem tudta a korabeli olvasó Móricz személyes döntéseinek magyarázataképpen elfogadni, hiszen az írónak voltak gyermekei az első feleségétől, az asszony megcsalására ez semmiképp sem lehetett magyarázat. (Természetesen a regényben is sokszor lelepleződik, hogy Bethlen önmagát is becsapja, amikor a Báthory Anna iránti vonzalmát kizárólag az utódnemzéssel magyarázza meg – leginkább a testi vágyai hajtják a lányhoz: „Anna felállt s megrázogatta magát, megigazította haját s ahogy felemelte ruháját, annak bő ujja szélesen hullott le a vállairól s a férfi belátott a hóna alá s csodálkozva nézte, milyen dús és buja. Felesége vértelen teste s boholynélkülisége volt eszében s az egész vár és egész Erdély s egész világ forgott vele.”611)
Nemcsak azért érdekes az író személyes életének és Bethlennek mint regényhősnek az összevetése, mert a korabeli olvasók feltehe-tőleg így is olvasták a trilógiát, de amiatt is, mert Móricz mintha saját felelősségével is szembenézett volna A nap árnyéka, és így az egész trilógia zárlatában. A két, általában egyszerű szembenállás-ban elgondolt nő (a „jó asszony” és a „szép asszony”) Bethlenhez való viszonyában azonossá válik itt egymással, ugyanannak a sors-nak két időben eltérő változatát mutatva meg. Előbb Báthory Anna szájából hangzik el az a mondat, hogy „A férfiak mindenért a nőt teszik felelőssé” – ekkor Bethlen azonnal azt gondolja, hogy ez olyan volt, mintha Károlyi Zsuzsanna mondta volna. Nem sokkal később a fejedelem a feleségével keveredik vitába, amikor is az asszony a következőt mondja neki:
„− Mindegy… ha az asszony rossz, azért… ha jó… akkor meg azért…
Mindenért az asszony a felelős, ha a férfi szíve elfordult tőle…”612
609 MÓRICZ Virág 2002: 230.
610 Móriczot idézi: ROCKENBAUER 2009: 86.
611 Erdély 502. A szőrtelenség-mánia korában az sem érdektelen, hogy más Móricz-regényben is a borotvált hónalj a riasztó, művi, természetellenes, és a buja szőr csigázza fel a vágyat: „Felemelte a kezét, s rátette balról maga mellett az Ágnes mezítelen kézfejére. Vaskos kis kezét otthagyta, s gyúrni és gyömöszölni kezdte agyaghoz szokott ujjaival a húst. Lassan feljebb csúsztatta az ujjait, egyre feljebb, fel egész a hónaljig, s vére a fejébe omlott. Akkor megállott, mintha ismét rémület ütött volna belé. Mintha kígyót érintett volna. Valami félelmes idegen dolgot: az asszony hónal-ja sima volt, mint egy arc, semmi szőr. Kiborotválva.” Míg új a szerelem 488.
612 Erdély 891.
Móricz személyes életét és döntéseit nézve azért fontos, amit a két regényhősnő Bethlennek mond, mert így az Erdély, ha a fér-fi-nő kapcsolatra figyelve olvassuk, ugyanúgy önleplező mű, mint A nap árnyékával csaknem azonos időben íródó Míg új a szerelem.
A trilógiát értelmezve pedig arra kell odafigyelni, ahogyan felépül, majd lebomlik a két asszony szembenállása, egészen odáig, hogy vé-gül már Károlyi Zsuzsannát nevezi Bethlen boszorkánynak, holott ez korábban Báthory Anna titulusa volt a regényben. (Még korábban pedig a Báthoryt különféle bűbájos praktikákkal magukhoz lánco-ló nőké, például Imreffynéé vagy Török Katáé.) Zsuzsanna magát a „nap árnyékának” nevezi, Bethlen őt kísértetnek, erre az asszony azt válaszolja: „Lelkedben van a kísértet.”
Az Erdély-trilógia egésze nemcsak a feleség és a szerető közti ellentétet bontja le, de azt az oppozíciót is, amelynek egyik pólu-sára a Tündérkertben még Báthory, a másikra pedig Bethlen ke-rült. Csak a trilógia első darabjára érvényes az, amit az egészből a Tündérkertet kiemelő Bori Imre állít: „A főhősnek Bethlen Gá-bor az oppozíciója a regényben. A szüntelenül változó, szertelen és álmodozó fejedelem ellenében a szilárdság, a kiegyensúlyozottság, a változatlanság.”613 A másik két regényben éppen azt figyelhetjük meg, hogy a korábban kikezdhetetlen, önmagát gyötrő, tisztessé-ges Bethlen egyre inkább közeledik Báthory Gáborhoz: nemcsak a két asszony, de Báthory maga is felfogható a „nap árnyékaként”.
Závada Bethlen című darabjának Hargitai Iván rendezte változa-tában az a színpadi megoldás, hogy a Báthoryt játszó Derzsi Já-nos mindvégig a színen van, pontosan jelzi, hogy Bethlen nem tud megszabadulni Báthorytól: a regényben pedig időről időre figyelmeztetik rá az olvasót, hogy az előző fejedelem még mindig temetetlenül fekszik. A nagy fejedelemben olvasható az a baráti be-szélgetés, amelyben Bethlen a temetetlen halott kapcsán először a halála előtt végtelenül magányos Báthoryról, majd saját magá-nyáról kezd beszélni:
„− Báthory Gábor Bátorban fekszik mint halott, eltemetetlenül.
Soká hallgattak. Akkor ő újra szólott.
− Majd elmondom neked, mindent elmondok.
Ittak egy kortyot.
− Ábel, Ábel, nagyon magános ember vagyok.”614
De jelentéses az is, hogy A nagy fejedelem végén Báthory Gábor nótáját kezdi énekelni Bethlen, a Szól a kakas már-t. Van egy külö-nös jelenet is, ugyanebben a regényben, amelynek egyféle értelmet adni hiba lenne. Bethlen megérkezik Gyulaffy (vagy Gyulafi – az 1935-ös kötetben mindkét névváltozat szerepel) Sámuelékhez, akik nagy örömmel, a megtiszteltetéstől meghatva fogadják a nagyságos urat. Bethlen viszont azt kezdi el kérni, majd követelni, hogy hozzák elébe a lányukat – a kérés furcsaságára, arra, hogy a háziak megré-mülhettek, leginkább abból lehet következtetni, hogy tréfával ütik el előbb, majd egy „mocskos konyhalánnyal” próbálják a fejedelmet megtéveszteni. Aki viszont nem tágít, így mégis odahívják a lányt:
„A lány fiatal, jól felsurjadt lányka volt, olyan frissen dagadt terem-tés, mint egy hasadt cipó, az anyja lehetett ilyen ebben a korában.
− No, gyere ide galambom, − mondta a fejedelem, igen kedves, biz-tató és gyöngéd hangon s megfogta a kislány kezét és odavonta az ölébe.
Térdére ültette, megsimogatta az arcát s megcsókolgatta atyai csókok-kal. Nem is eresztette le, ott tartotta s úgy gügyögtette, mint egy kis galambot.
Olyan jól esett megérintgetni a fiatal testet, az ártatlanságot. Szinte megújult és amint karjaival megszorította, úgy érezte, mintha ez a gyer-meklány volna a jövendő Erdély.”615
Persze, lehet azt mondani, hogy mind Bethlen érdeklődése, mind a csókja és ölelése atyai, a szűzlány képében megjelenő „ártatlan Er-dély” pedig erős ellenpontot képezhet Báthorynak még a Tündér-kertben tett kijelentésével: „Erdély egy nagy szekér, tele kanpajtá-sokkal, s lotyókkal s rimákkal…” De értelmezhetjük ezt a jelenetet úgy is, hogy Bethlen itt már csaknem olyan, mint az ártatlan és szű-zies Évuskához tiszta érzelmekkel vonzódó, mégis testi közelségére vágyó Báthory. Ahogy olyan jelenetet is találunk, amelyben hirte-len olyan módon látjuk meg Bethhirte-len külsejét, hogy Báthory
meg-613 BORI 1982: 107.
614 Erdély 528.
615 Erdély 665.
csúnyulásának folyamata idéződhet fel bennünk. Különösen azért érdekes ez a részlet, mert nemcsak azt mutatja meg, hogy Károlyi Zsuzsanna sem mindvégig és kizárólag a megcsalástól rettegő, fér-jéért rajongó asszony – úgy mered rá Bethlen füleire, miként Anna Karenina, miután beleszeretett Vronszkijba, és megpillantotta férjét a vasútállomáson:
„Zsuzsanna odanézett rá, de a rossz világítás mellett most csak óriási nagy füleit látta… Ha, ezekkel a fülekkel nem csoda, ha mindent meghall s mindenre fülel, − gondolta magában s mikor az ura elment, még min-dig csak a füleire gondolt: mi az ördögöt tudott ezen a fülesen kapni…
Már lánykorában is észrevette egyszer s azt gondolta, isten ments…”616 A három regény együttolvasása kétségtelenül izgalmasabb alak-nak mutatja Bethlen Gábort, mint amilyennek az első regényben mutatkozott. A Bethlen és Báthory alakjának szembenállásában is megmutatható különbség a lineárisan előrehaladó történelmi idő és az ismétlődéssel, körkörösséggel jellemezhető mitikus idő között a trilógia végére megkérdőjeleződik. Hiszen A nap árnyéka az-zal zárul, hogy a korábban mindenkit leigázni kívánó Báthoryval szembehelyezkedő, békepárti Bethlen háborúra határozza el magát, és ennek a döntésének örül mindenki – de a szöveg az elhatározás jogosságát erősen megkérdőjelezi, hiszen ezt olvassuk: „zúg az ének.
Énekében menydörgi ki, amire csak vágyik a félelmes emberszív, mikor elindul, hogy elpusztítsa embertársát, aki fertelmes, mert más énekekben dicséri ugyanazt az istent: méltók a halálra.”617 A harmin-cas évek közepén a háború emlegetése kétségtelenül mást mondott a korabeli olvasónak, mint a húszas évek elején, amikor a Tündérkert íródott. Az Erdély-trilógia írása szinte a pálya felét átfogja Móricz esetében – a végén már a háború fenyegető közelségét olvashatták ki belőle a kortársak, úgy, hogy visszatért itt a Légy jó mindhaláligból már ismert, Magyarországot kenyérhez hasonlító kép is:
„Nézd csak ezt a szép búzakenyér formájú országot: ma már a belét majdcsak mind kiette a győzhetetlen szultán s körül a karéja, fele a
csá-száré, fele a mienk… Őfelségének, a királynak, csak ez a hegyes felvidék maradt s nekünk a hegyes Erdély… Most az a kérdés, hogy lehetne visz-szaszerezni a szép bélit…”618
De A nagy fejedelemben azt a fordulatot is megtaláljuk, amely Móricz Budapest-regényeihez vezet el. Bethlenben él az a „bolond szív”, amely újságcikkekben korábban a fővároshoz, és épp a Tria-non utáni fővároshoz kapcsolódott: „Hiszen ismeri urát, emberét.
Tudja, hogy az arra lett, arra van, hogy egy beteg ország bolond szí-vét hordja magában, de minek az.”619
616 Erdély 549.
617 Erdély 903.
618 Erdély 724–725.
619 Erdély 354.