Míg Sárospatakkal alig tudott íróilag kezdeni valamit Móricz, ad-dig gimnazista éveinek következő színhelyét, Kisújszállást ő tette fel az irodalmi térképre – és nemcsak a kisújszállásiak számára egy-értelműen legfontosabb regényében, az érettségiző Nyilas Mihályt főhőssé emelő Forr a borban. A Kerek Ferkó, a Vidéki hírek, sőt még az Úri muri vagy a Rokonok is olvasható úgy, hogy a nagykunsági mezővárost képzeljük mögé. A Forr a borhoz és ezzel együtt Mó-riczhoz még ma is ellentmondásos a kisváros viszonya. A hivatalos, szoborban, a gimnázium nevében megtestesülő kultikus Móricz-kép mögött133 létezik egy másik kép is: a regénnyel megbántott kisújiak
generációról generációra öröklődő sértettsége csak a szóbeliségben létező ellenkultuszt épített fel az íróról. (Amikor A továbbélő Móricz című könyvem bemutatására hívtak meg a kisújszállási könyvtárba, meglepve tapasztaltam, hogy ezek az ellenérzések, a hivatalos prog-ramot követő beszélgetésekben, még mindig felszínre jöttek – bár a mai öregek nem személyes emlékekre hivatkoztak, csak a szüleiktől, nagyszüleiktől hallottakra, mégis olyanokat mondtak, egyre inkább felbátorodva, hogy Móricz mennyire lenézte a város lakosságát.) A Móriczot személyesen ismerő költő, Kiss Tamás idézte fel egy interjúban az író egyik osztálytársával folytatott, az indulatokat jól mutató beszélgetését: „Móricznak már a városháza előtt állott a szobra. Mondom, »Pista bácsi, nem tartja indokoltnak azt a szob-rot?« Azt mondja: »Nem, öcsém, ha tehetném, kötelet akasztanék a nyakába, és lerántanám.« Szinte elképzelhetetlen: a hatvan-het-venkötetes Móricz Zsigmondtól tulajdonképpen egyetlenegy köny-vet, ha olvastak. Ez volt a Forr a bor, amiben ők nem valami szép színben vannak feltüntetve – mert hiszen rájuk lehet ismerni.”134
A városban állítólag keringtek a Forr a bor megfejtett példányai,135 hiszen mindenki tudta, melyik regényhősnek ki a modellje. Ahogy ez a kulcsregényként olvasható műveknél lenni szokott, ha az olva-sók egy regényhőst nem tudtak teljesen megfeleltetni egy valós sze-mélynek, akkor is összekötötték vele. A regények miatti, esetenként perekhez is elvezető sértődések gyakori mechanizmusa, hogy a ma-gára ráismerő egyrészt azt állítja, éppen ő szerepel az adott irodalmi műben, másrészt azt is kijelenti, hogy ő egyáltalán nem olyan, ahogy ott megírták. Hasonló történt Móricz kisújszállási regényei esetében is: „A regények [Forr a bor, Bál] megjelenése eseményszámba ment, minden szereplőjét felismerték, még az összetett alakokat is elemei-re bontva agnoszkálni tudták a kisújszállási olvasók, három évtized távolából.”136 Az egykori helyi közvéleményt nyilvánvalóan izgatták
131 Drámák III. 118.
132 Drámák III. 170.
133 Ebben a kisújszállási tradícióban Móricznak kitüntetett helye van, Arany János és Csukás István mellett, a helyi gimnáziumban tananyag a Forr a bor. Erről lásd: DR. KISS Kálmánné 2006: 94–95.
134 KÖRMENDI 2002: 77.
135 Vö. Kiss Tamás következő megnyilatkozásával: „Én kaptam egy példányt (sőt nekem magamnak is megvolt, megvan az 1932-ben megjelent Forr a bor) Szeremley Béla bácsitól (meghalt már régen), aki bejegyezte a ne-veket is annak idején ebbe a könyvbe. Ő is ismerte ezeket a regényfigurá-kat az életben is.” KÖRMENDI 2002: 77.
136 KISS Tamás 1955: 92. Ötvenes évekbeli cikkeiben Kiss Tamás, nem megle-pő módon, magyarázza a kisújszállásiak ellentmondásos viszonyát a nagy
a történtek − még ilyen közleményt is találtam a Nagykunság című lap 1932. február huszadiki számában:
„Nyilt-tér Akikben most must
helyett
»Forr a bor« miatt forr az epe;
jelentkezzenek nállam, hogy észrevételeiket a szereplők vagy hozzátar-tozóiknak pedig panaszaikat jegyzőkönyvbe vehessem illetékes helyre való továbbithatás végett.
»KISS PALI, hecc-mester«
*
U. i.: Ezen tréfának látszó hiradásnak komoly háttere, jobbanmondva jövője van, miért is kérem mindazokat, akik a fáradságot nem sajnálják, hogy vonatkozó észrevételeiket vagy panaszaikat, kifogásukat rendes irodai nagyságu okmánypapiron leirva sziveskedjenek rendelkezésem-re bocsátani, vagy átadni a Közgazdasági iroda régi helyiségében – 10 napon belül – d. e. 11-12 óra között.”
Nehéz eldönteni, a Forr a bort folytató „heccet” olvasunk-e (hi-szen a felhívás a regény egyik szereplőjének aláírásával jelent meg), vagy egy lehetséges perhez próbáltak-e így felpereseket gyűjteni.
(Kiss Palit egyébként Kiss Tamás, Móricz kisújszállási éveiről írva, Nagy Gézaként azonosította, megállapítva, hogy az egykori fiú-ból számos vonás átkerült Csörgheő Csuliba is.) Sajtóper ebben az ügyben nem indult ugyan Móricz ellen, de többen fontolgat-ták per indítását − aztán feltehetőleg rájöttek, nehezen tudnának érvelni a bíróság előtt. Az egyik ilyen esetről például ezt írja Kiss Tamás: „Móricz egykori vallástanárja, aki Csapodi néven szerepel a regényben, egyenesen pert akart indítani Móricz ellen. Az nem tetszett néki, hogy a feleségét csapodár asszonynak rajzolja, ez nem volt a valóságnak megfelelő. Józanabb kollégái lebeszélték, mond-ván, ugyan milyen bizonyítékai lehetnek regényalakok tekintetében, akiknek még a nevük is más? Móricz pedig Kisújszálláson jártában ártatlanul ennyit mondott: »ne tegye azt kedves Bátyám. Így csak Kisújszálláson tudják. Ha beperel, az egész ország megtudja.«”137
Persze, Kisújszállás a harmincas évekre tehető reakciója már el-sősorban nem Móricz gimnáziumi éveit világítja meg. Többek sze-rint nem is egyszerűen a hősök azonosíthatósága, ellenszenvesként mutatása váltotta ki a dühöt, hanem az író akkor egyáltalán nem távoli 1919-es szerepvállalása volt az effajta reakciók oka, azok az akkortájt megjelent írásai, amelyekben kisújszállásiak is szerepel-tek: „Nem volt titok, hogy a város vezető uralkodó rétege Móriczra 1918-9-ben tanúsított forradalmi magatartása miatt, enyhén szólva,
− megneheztelt. 1918 decemberében, mikor a földreformot a Károlyi kormány igyekszik elsüllyeszteni, Móricz elindul, hogy magát a né-pet szavaztassa meg. Megjelenik Kisújszálláson is és cikkeket ír a nép követeléséről. (»Népszavazás« »Vasfejű kunok közt«.) A sértődöttek közt voltak persze egykori diáktársai, tanárai, ismerősei is.”138
Annyiban azonban mégis Móricz kisújszállási gimnáziumi évei-ről mesél a Forr a bor és a Bál kiváltotta vihar, hogy a Nyugat-beli regényrészletek, majd a kötetek olvasásakor az egykori gimnáziu-mi évek szemtanúiban a „nem is feltételeztem volna ezt róla akkor”
gondolata képződhetett meg. Hogy egyetlen efféle véleményt idéz-íróhoz. Érthető ez, hiszen akkortájt Móricz támadhatatlan volt, ráadásul
kisújszállási „ellenkultusza” a hivatalos, írásos megszólalásokban szinte soha nem jelent meg. „A vád – mondanunk sem kell – nem Kisújszállást éri, ha-nem a milléneumi Magyarországot. A Forr a bor-ért és a Bál-ért egyetlen osztálytársa sem haragudott meg Móricz Zsigmondra.” KISS Tamás 1954:
180. Ugyanebben az évben született Borók Imre cikke, amely kizárólag a kisújiak Móricz iránti rajongásáról számolt be: „Ma azonban már nincsen Kisújszálláson olyan dolgozó, aki ne érezné magáénak, városbelijének a nagy írót és ne gondolna büszkén rá. Az üzemekben, a termelőszövetkezetekben lelkes hallgatóság vesz részt az előadásokon, ha róla, munkájáról szól az.
S aki ismerte, vagy hallott róla, hol, merre járt Kisújszálláson, ilyenkor el is mondja azt, hogy teljesebbé tegye vele az író arcképét. Az Asztalos KTSZ-ben tartottam előadást Móricz Zsigmondról. Utána felállt Máthé Gyula és szin-te eldicsekedett azzal, hogy ő abban a házban lakik, ahol Móricz Zsigmond lakott hajdan nagyanyjával, Nyilas Katalinnal és nagybátyjával, dr. Pallagi Gyulával.” BORÓK 1954: 15. Abban az időszakban aligha lehetett volna le-írni, mennyire ellentmondásos a kisváros viszonya „nagy fiához” – egy mai, kisújszállási előadáson a „dicsekvésnek” már nyomát sem találni.
137 KISS Tamás 1955: 93.
138 KISS Tamás 1955: 91.
zek, egy régi osztálytárstól, Kisújszállás későbbi főjegyzőjétől, Pápai Istvántól a Forr a bor kapcsán: „szép ez, öcsém, szép munka; csak én ezt nem láttam Zsigmondban annak idején: nyavalyás, nyápic em-ber volt, nem sokat adtunk rá, és nem is hiszem, hogy ilyen nagy író lenne, mint ahogy te ezt beállítod”.139 Móriczról a magának való, zárkózott (sokak szerint gőgös), de nem különösebben tehetséges diák képe élt a kisújszállásiakban, nem azé a fiúé, akiről mindenki tudta, nagy ember lesz egykor. Ez derül ki a Móriczot megvédeni kívánó, következő megszólalásból is:
„Arról a szürke kis diákról, arról a forrongó vérü »Hamupipőké«-ről akarok csevegni, ki gimnazista korában naplót merészelt irni, megőriz-te és most ujra elővetmegőriz-te. […] Miért nem hallgatott az alvó kun városról?
Miért nem hagyta békében a már esetleg sirban pihenő csontokat? Mi-ért árul el kulissza titkokat a még közéletben mozgó egyénekről? – Ez a büne. […] És most ezt a Móriczot, a nagy irót gyülölik, sőt azt is ki még dicsőiteni merészelné. // Uraim! Móricz Zsigmond nagyobb piedesztán áll, mint mi, hétköznapi szürke emberek. Mi gyülölhetjük, de neki nem ártunk vele. Egy irót, ki egyike a legnagyobbaknak, gyülölni lehet, de hi-ába való. Ő nem sokat törődik vele. // Igy hát Kisujszállásnak felesleges dühöngeni, gyülölni Móricz Zsigmondot. […] Nem tudom megérteni, hogy miért bosszankodtak a mult sorok olvasásán még szakemberek is. Hiszen ők tudhatják, hogy a magyar regényirás fénylő csillagai ma:
Móricz, Komáromy, Kosztolányi s Zilahy Lajos. […] Móricz Zsigmon-dot gyülölni kisujszállásinak nem illő, mert büszkének kell lenni, hogy végre már Kisujszállás is szerepel a magyar regényirodalomban és egy olyan avatott kéz munkája, mint a kisujszállási szürke diák.”140
A megírás jelene és a regényben felidézett múlt közötti párbeszéd nemcsak az egykori önmagát regényhőssé alakító Móricz felől kö-zelíthető meg: a regényben számos, önmagában érdekes, bár a mű feszességét határozottan kikezdő kitérőt olvashatunk arról, hogy az egyik írói cél annak megértése volt, milyen iskolákból, neveltetéssel és ifjúkorral érkezett meg a felnőttkorba a harmincas évek értelmi-sége. Nemcsak azt kívánta tehát valamennyi, az iskolás éveit
közép-pontba állító regényének és drámájának a segítségével megérteni és megmutatni Móricz, hogyan vált azzá, aki lett, de egész generációját az iskolában töltött éveik felől kívánta megközelíteni. A Forr a bor elején olvashatjuk Nyilas Misi diáktársainak szállásáról: „Valami vég-telen sivárság s szomorúság volt ebben a kamarában. Szegénység és elhagyatottság, elhanyagoltság. Innen kellett kinőni annak a generá-ciónak, amelyik a jövő század első harmadában az országot kiemelje a nehéz sorsból. Ügyvédek, orvosok, tanárok, jegyzők, szolgabírók lettek azokból a fiatalemberekből, akik a múlt század végén ebben a szomorú barlangban nőttek. Most visszagondolva rá, nem is lehetett más ebből a világból, csak ami lett. Gazdasági válság, világháború, for-radalom, a középosztály tehetetlensége, a közállapotok megromlása.
Ez a diáklakás szimbóluma volt annak az elhanyagoltságnak, amiben a századot végezte a magyar intelligencia, s ahonnan kinőtt az új szá-zad. És szomorú az volt, hogy ez a lakás nem volt egyetlen és különle-ges. Minden vidéki gimnázium hasonló lakásviszonyok közt nevelte az ifjúságot. Rozsnyótól Brassóig, Sárospataktól Kalocsáig mindenütt ez volt az általános.”141 (Egyébként épp az ilyen részek késztetik leg-inkább arra az olvasót, hogy a regény egészét Móricz egykori iskolás-éveinek lenyomataként fogja fel, hiszen itt például arról is szó esik, hogy az elbeszélő elvitte a feleségét a debreceni kollégiumba, egykori szobáját megmutatni – és az írói kitérők nem is olyan jelzetten külö-nülnek el, mint majd a Míg új a szerelemben.)
Ahogy tehát egy kisújszállási megszólaló találóan írja, Hamupi-pőkeként élt Móricz Zsigmond Kisújszállás társadalmában – egy-szerre volt fölöttük, hiszen a gimnáziumigazgató unokaöccseként az igazgatói lakásban lakott, és alattuk, hiszen a városon kívülről érkezett, nagybátyjával együtt, aki tehetséges, okos és reményteli pálya előtt álló fiatalember volt ugyan, de folyamatosan anyagi gon-dokkal küzdött. Szinte minden Pallagi Gyuláról szóló írásban azt olvashatjuk, hogy ez a teher az igazgató korai halálához is hozzájá-rult: „Egyetemi hallgató korában történt, − még mindig instruktor
− hogy egyik tanítványa apjának többezer forintos váltóját írta alá s az igen nagy úr öngyilkosságba menekült az adósságok elől. Ennek Pallagi csak a kamatait törleszthette élete végéig.”142 Ráadásul Pallagi
139 KÖRMENDI 2002: 76–77.
140 Cs. S., Móricz-láz! Nagykunság, Kisújszállás, 1932. február 27., 1.
141 Forr a bor 217.
142 KISS Tamás 1954: 177.
Gyulára nemcsak a váltótörlesztés miatt nehezedtek anyagi terhek egész életében: az az elv, amit Móricz Zsigmond is vallott, hogy a családon minden körülmények közt segíteni kell, szintén nagy súlyt tett rá. Pallagi azt, hogy magához vette Móricz Bálint legna-gyobb fiát, adósságtörlesztésként fogta fel, hiszen a sógora volt az, aki kiemelte az őt özvegyen maradt papné-édesanyja mellett fenye-gető paraszti sorból és a debreceni református kollégiumba vitte.
Azt viszont már kevésbé viselhette könnyen Pallagi, hogy időnként, például, testvéréről is gondoskodnia kellett, akit ráadásul, család-jával együtt, gyámolításra szoruló szegényként kezelte Kisújszállás úri társadalma.143 Ahogy egy Móricz kisújszállási éveit tárgyaló, kéziratban maradt visszaemlékezésben olvashatjuk, Pallagi Gyula sógornője gyakorlatilag cselédmunkát végzett egyes családoknál (hiába próbálja ezt elfedni a kissé patetikus körítés, amely a nagy író minden rokonának kijár ebben a szövegben): „Kálmán Géza jóérzésű ember, látja Pallagi László szegénységét, havi 30 Frt-ért kell neki egész nap körmölni! Ők meg jólétben élnek, tanyaföldjük, fejős tehén az udvaron, telekamara, van lisztjük, zsírjuk, ök nem szükülködnek. Meghivja többször magukhoz Pallagi Lászlóékat.
Ők szivesen fogadják a meghívást. Ilyenkor Pallagi Lászlóné fel-kerekedik, és gyermekeivel megjelenik Kálmánéknál. Ott szives fogadtatásra találnak, jó uzsonna várja őket. Nem lesznek megunt vendégek. Pallagi Lászlóné ügyes asszony, szivesen végez munkát, szab, varr, stoppol Kálmánéknál, együttlétük nem lesz üres időtöl-tés.”144
A visszaemlékezés, amelyből idéztem, remekül mutatja a kisúj-szállásiaknak a sértettségből a büszkeségbe átcsapó ellentmondásos érzelmeit Móricz kapcsán – hiszen a szerzője éppen a Forr a bor-ban szereplő, korábbor-ban pert is fontolgató egykori vallástanár, va-lódi nevén Barla Szabó Jenő, aki Kiss Tamás szerint „ma büszkén
vállalja regénybeli szerepét.”145 A büszkén vállalja kitétel legalább annyira szépítő, mint a visszaemlékezés egyes állításai. S hogy mi-ért gondolom azt, hogy Barla Szabó tanár úr kalandos úton hoz-zám került,146 gépiratos, ceruzával, reszkető írással itt-ott javítgatott kézirata, amelynek címe Az én tanítványom, alcíme pedig: Móricz Zsigmond kisujszállási diák 1897. I. 3-tól 1899. VI. 28-ig, csak erős forráskritikával és nem a lappangó, a kéziratos forrás miatti feltétel nélküli irodalomtörténészi hevülettel olvasható? Azért, mert Móricz története az én családoméval érintkezik ezen a ponton. Az idézetben emlegetett Kálmánék szép lánya, Bella ugyanis 1912. október 16-án dédnagyapám második felesége és másfél éves nagyapám mostohája lett, majd évtizedekre meghatározta a családom életét, hiszen egészen 1958-ig élt, együtt a menyével (a nagymamámmal), és az unokáival, köztük édesanyámmal. Igazi erős egyéniségként pedig egész legen-dakört hagyott maga után, amelyet én leginkább a nagymamámmal beszélgetve kaptam meg.147 Az emlékezés családomat érintő fejezeté-nek, amely A család jó barátai: Kálmán Géza telekkönyvvezető és neje Csegei Emília. Móricz Zsigmond Kálmán Gézának vendége frappáns címet viseli, az állításairól így nemcsak sejtem, de tudom is, hogy néha csak kissé, sokszor viszont egyáltalán nem igazak. Izabella például Barla Szabónál „egyetlen leányként” szerepel (holott három testvére volt), a családi élet „nyugodalmasként” (erről is egészen mást hallot-tam, bár nem a szemtanúktól, hiszen őket már nem ismerhettem), az egész névnap a nagy író életéből vett idillként, sőt, Móricz maga vőjelöltként jelenik meg. Ez utóbbit is nehezen tudom elhinni, hiszen a család többre tartotta Kálmán Bellát annál, minthogy egy „jött-ment”, szegény család bizonytalan egzisztenciájú fiához adja felesé-gül. Az is feltűnő, hogy a Kisújszállás-szerte, hogy szépen mondjam, könnyű erkölcseiről ismert dédnagyanyám ebben az előszó tanúsága szerint 1957. márciusában született szövegben a család „szemefénye-ként”, gonddal nevelt, erényes hajadonként szerepel.
143 Ennek a problémának a nyomát a Forr a borban is megtaláljuk, a Pallagi Gyulának valamennyire megfeleltethető Isaák Géza alakjához kapcsolva:
„Misi aggódva lesett Géza bátyjára, akinek a homlokán megjelentek a ko-mor vonások. Összehúzott szemöldökkel nézett maga elé. Nagyon félt ő ettől a kifejezéstől, s felújult benne a sok aggodalom, hogy a nagy család rettenetesen ránehezedik erre az egy emberre, akit mindenki úgy néz, mintha gróf volna s mindent bírna.” Forr a bor 304.
144 BARLA Szabó 1957: 46–47.
145 KISS Tamás 1955: 93.
146 Köszönöm édesanyámnak, hogy, kisújszállási kapcsolatait ápolva, tudo-mást szerzett erről a kéziratról, és megszerezte nekem.
147 Kálmán Bella történetét részletesen megírtam már A továbbélő Móricz című könyvemben (Lásd a Dédnagyanyám, Kálmán Bella fejezetet, SZI-LÁGYI Zsófia 2008: 11–30.) – ezúttal csak a Móricz kisújszállási éveinek megértéséhez fontos momentumokat emelem ki.
De más írásokban is különösen színeződik át a múlt: a forrásokat könnyen tudom szembesíteni mindazzal, amit nagymamámtól Kál-mán Belláról hallottam, illetve azzal, ahogyan édesanyám emlékszik legendás nagyanyjára. Borók Imre, amikor a frissen indult Jászkun-ság című lap legelső számában Móricz kisújszállási éveiről ír, felidéz két emlékkönyvversikét. Az egyiket Móricz Farkas Piroskához, egy
„kimérő csinos, szemrevaló leánykájához”, többhelyütt is emlegetett kisúji szerelméhez írta, aki (Borók szerint) az úri kisasszonyokkal ellentétben szóba állt az „éhenkórász fiatalemberrel” – ha hihetek nagymamám epés megjegyzéseinek, a hölgy nemcsak Móriczcal állt szóba, meglehetősen könnyen kapható leányként tartották számon Kisújszálláson. Az emlékkönyvversike azokhoz hasonló, amilyeneket Móricz, amolyan petőfis, vagy még inkább Tompa Mihály-os stílus-ban akkortájt írt – mégis nagy esemény volt az előkerülése, így a Me-gyei Vezetékes Rádió is hírt adott róla, feltehetőleg a megverselt hölgy nevének megemlítése nélkül. Ezután pedig a következő történt, leg-alábbis Borók Imre elmondása szerint: „Másnap egy nénike kopog-tatott be hozzám, öreg, csoszogós léptű, emlékkönyvvel a kezében.”148 Majd, azt állítván, hogy a rádióban róla beszéltek, átadta a saját em-lékkönyvét – és itt a Borók-cikkben az a Farkas Piroskáéhoz hason-lóan meglehetősen gyenge versike következik, amely Kálmán Bella emlékkönyvében olvasható. Csakhogy: dédnagyanyám, bármennyire idős is volt akkor, csoszogó, szerény, öreg nénike nem lehetett soha – büszke, mondhatnám, gőgös asszony volt, aki még az ötvenes években is selyemkaftánban vonult az utcán a református templomba. A tör-ténet tehát így, ebben a formában, úgy gondolom, nem történhetett meg – az viszont igaz, hogy a Farkas Piroskához írt versben csókokról, eggyéolvadásról olvashatunk, míg a dédnagyanyámhoz szólóban csak kies tavasz van, mező viránya és nyíló mező, vagyis az első esetben va-lóban hevesebbnek tűnik a szerelem. De Móricz a dédnagyanyámhoz írt verset korábban, feltehetőleg gimnazista korában írhatta (Farkas Piroskával már akkor lehetett, ha lehetett, viszonya, amikor segédta-nárként, 1902-ben visszament Kisújszállásra), és Kálmán Bella azok közé az úri kisasszonyok közé tartozhatott, akikről ezt olvassuk: „Az úri kisasszonyok nem igen szerethettek vele táncolni, hiszen lába nem nagyon állott a táncra, s aztán szemükben nem is volt »partiképes«
Dédnagyanyám fiatal lányként, ahogy Móricz ismerhette – és öregasszony-ként, de nem csoszogó nénikeöregasszony-ként, dédnagyapámmal
148 BORÓK 1954: 17.
az éhenkórász fiatalember, akiben talán meg is érezték a korhadó uri világ későbbi nagy ellenfelét.”149 Alig hiszem, hogy Kisújszállás lányai a szegénységen kívül bármit megéreztek volna Móriczban, aki lehen-gerlően jóképű sem lehetett. A helyi kultusz esetében az emlékezést, az adott helyhez kötődő művek, életesemények lokálisnál nagyobbra emelésének vágyát nem könnyű tettenérni (hiszen a szóbeliségben ki-épülő ellenkultuszt akkor kellett volna felgyűjteni, amikor a Móriczot személyesen ismerők még éltek) − itt, épp a személyes érintettségem miatt, legalább néhány ellentmondást meg tudok mutatni.
az éhenkórász fiatalember, akiben talán meg is érezték a korhadó uri világ későbbi nagy ellenfelét.”149 Alig hiszem, hogy Kisújszállás lányai a szegénységen kívül bármit megéreztek volna Móriczban, aki lehen-gerlően jóképű sem lehetett. A helyi kultusz esetében az emlékezést, az adott helyhez kötődő művek, életesemények lokálisnál nagyobbra emelésének vágyát nem könnyű tettenérni (hiszen a szóbeliségben ki-épülő ellenkultuszt akkor kellett volna felgyűjteni, amikor a Móriczot személyesen ismerők még éltek) − itt, épp a személyes érintettségem miatt, legalább néhány ellentmondást meg tudok mutatni.