Ahogy Móricz születési dátumából több van, úgy pályakezdésének időpontjából is: kelthetett bármekkora feltűnést a Nyugatban meg-jelent Hét krajcár, majd az ugyanezt a címet viselő novelláskötet, sokak számára a Sárarannyal lépett be egy új író a magyar iroda-lomba. (Miközben, például, a Nyugat az 1924/4-es számban Móricz húszéves írói jubileumát ünnepelte, nyilvánvalóan korábbra téve a pályakezdést még az első, 1906-os kötetnél is.) A Sárarany megje-lenésekor ráadásul Móricz, Ady Endrével közösen, tudatosan meg-idézett egy mindenkiben ott élő előtörténetet: az Arany-Petőfi ba-rátság nyitányát. Móricz a Sáraranynak már a címadásával is olyan Adyval közös fellépést igyekezett megkonstruálni, mint Petőfié és Aranyé volt: „Móricz 1909. április 21-én elégetett Vér c. regényének és a szeptember 21-én megkezdett Sáraranynak címadása az ek-koriban »mámoros odaadást« kiváltó Vér és arany c. Ady kötethez kapcsolódhat.”305 A Sáraranyt aztán a kritika egy része a Toldihoz hasonlította, Ady pedig, akit Móricz „új Petőfinek” nevezett nem egy írásában, úgy üdvözölte a Hét krajcár című novelláskötet megje-lenését, mint annak idején Petőfi a Toldiét. Legalábbis Móricz Virág könyvében így másolódik egymásra Arany és Móricz alakja: „Volt, aki a Toldihoz hasonlította – van is benne sok apró vonás, mely emlékeztet Arany János hősére; a gyöngéd semmiségek, a hatalmas nyár, az emberfeletti férfierő. […] Csodálatos esztendő […] derekán megjelenik a Hét krajcár novelláskötet, melyet Ady Endre úgy üdvö-zölt, mint valaha Petőfi a Toldit”.306 A Sáraranyt viszont, különösen a pálya későbbi alakulása fényében, a szabálytalanság, a bátorság, az írói kísérletező kedv jellemzi, vagyis csupa olyan tulajdonság, amit Móricz nem Arany, hanem Petőfi jellemvonásaként szokott
felsorol-ni: „a Sárarany vad, szaggatott, szabad prózája a későbbiekben mí-vesen, erőteljesen, talán túlságosan is erőteljesen konszolidálódott s megszelidült.”307 Bár magam is látom, hogy művek és szerzőik vé-szesen egymásba csúsznak itt, a Sárarany mégis egyszerre közelíthe-tő Peközelíthe-tőfi és Arany általában Móricznál is egymással szembeállított írói alkatához.
A regény megjelenésekor Móricz már nyugatos szerzőnek, a Nyu-gat folyóirat „parasztjának” számított – első regényével csak meg-erősítette ezt a magáról kialakult képet, hiszen a regényt leginkább
„a” magyar parasztregényként olvasták, Turi Dani alakját, őserejét, ösztönlény-voltát ráértve Móriczra magára is. Ezt az összekapcsolást Karinthy Frigyes paródiája az Így írtok ti-ben csak megerősítette, hiszen a „nagylöttyös indulat” (a szókapcsolat sokaknak hamarabb eszébe jut a Sáraranyról, mint bármely fordulat a regényből magá-ból) mintha Móricznak magának is sajátjává vált volna. Amikor például Kosztolányi Dezsőné Móriczról írt rövid feljegyzést, „önző, kíméletlen parasztként” határozta meg a férfit – igaz, Móricz máso-dik feleségének, Simonyi Máriának a szavaira hivatkozva.308
Egyáltalán nem egyértelmű ugyanakkor, hogy a Sáraranyt pa-rasztregényként kellene olvasnunk, bár a kortársak számára eviden-cia volt, hogy a korábbi, hamis, operettszerű parasztábrázolásokkal szembehelyezhető, az „igazi” parasztokat megmutató művet kap-tak.309 „Nincs paraszt, csak író van.” – ezzel a mondattal Benedek Marcell helyezte Reymont Parasztok című regényét 1929-es kriti-kájában Móricz regénye mellé. Majd a következőképpen folytatta:
„És ha az egyik írót jellemezheti az, hogy a maga lírájával, szenvedé-lyével, szociális célkitűzéseivel vagy elfogultságaival fűti a regényét emberi hőfokra: jellemezheti a másikat az, hogy az epikus
nyugal-305 CSÉVE 2004a: 15.
306 MÓRICZ Virág 2002: 98.
307 MARGÓCSY István 1993: 23.
308 KOSZTOLÁNYI Dezsőné 2003: 435.
309 Ez a vélekedés aztán mélyen gyökeret vert a szakirodalomban: „Közis-mert tény, hogy a regény megjelenésekor a kritika, s annak nyomában a későbbi elemzések is mind a regény parasztábrázolásának valóban me-rész, újító és provokatív voltát emelték ki: Móricz, úgymond, az »igazi«
falu képét alkotta meg, a »valóságos« magyar parasztot teremtette meg vagy vezette be az irodalomba, s azzal ismertet meg bennünket, (akik, úgy tűnik fel, amúgy tudatlanok voltunk, eddig legalábbis), hogyan is él
»valójában« a magyar parasztság.” MARGÓCSY István 2001: 22.
mát, a tudós rendszerető hajlamát is mindkettőnek (emberileg el-képzelhető) objektivitását erőszakolva magára, fölülről sugározza be mindent egyformán megvilágító szeretetével a témája óriási egészét.
Nem lehet rangbeli különbséget tenni a kétfajta író közt. A Sárarany és a Parasztok azt mutatják, hogy mindakét módon egyformán lehet remekművet alkotni – csak ember kell hozzá.”310 A Móricz-kortársak Reymont regénye kapcsán született írásaikban leginkább az 1910-es Sáraranyt említették „a” magyar parasztregényként. Benedek Mar-cell mellett például Fenyő Miksa is: „A napokban Reymont, lengyel író nobeldíjas regényének »A parasztok«-nak első kötetét olvastam el, az őszi ciklust. Jelentős dolog, érdemes arra, hogy észrevegyék.
Ugyanaz a témakör, melyből Móricz Zsigmond is a legszivesebben merít, ugyanaz az emberi lelkekbe világító röntgenszem, az elbe-szélésnek szélesen hömpölygő de drámai mozzanatokkal lükte-tővé nyugtalanított menete, ugyanaz a széles mosolyú kedvesség, értelem, ragaszkodás, minden. De mennyivel keményebb veretű, konczepciózusabb, elmélyítőbb a lelkieket mennyire végső gyöke-réig differenciáló a magyar író művészete, Reymont regényén még érzik a néprajz szomszédsága, Móricz Sáraranyában az élet szánt vé-gig és hasogatja véresre a barna földet, amelyből emberei kisarjad-tak. És mennyivel különb elbeszélő.”311 Móricz maga viszont, amikor 1934-ben Reymont regényét olvasta, éppen arra jött rá (és ezt rög-zítette is a naplójában), hogy soha nem tudná megírni a lengyel Pa-rasztok magyar „párját”:
„Olvasom a Reymont Parasztok c. regényét most. Naponta néhány oldalt olvasok el belőle, őszintén gyönyörködtet, de elég belőle néhány oldal egy szuszra. Én egy falut így soha nem ismertem, s nem szóra-koztatott volna, hogy ennyire egyszerűen és mindennapiságában tisz-tán írjam meg. Nekem a falu azonnal, mint minden miliő, csak keret, amelyben saját lángomat szítom fel.
Paraszt sohasem voltam. Az én apám talán csak hatéves koromig volt paraszt, vagyis földműves, azután inkább iparos volt, s ő maga föld-munkával, azt hiszem, többet nem is foglalkozott, kivéve egy korsza-kot, mikor megvette a Kerepsét, egy negyvenholdas tagot Zemplénben,
Imregen. Ekkor pedig én már nem voltam otthon, így csak pár napig láttam az eredményeket aratás után…”312
Nem jelenthető ki tehát könnyedén, hogy Móricz már pályája kezdetén faluregényt tett volna le az asztalra. Móricz Miklós, aki a falun egyértelműen vendégnek látta legidősebb testvérét, úgy vélte, bátyja számára „a” faluregény megírása örök illúzió maradt:
„A Turi Dani hőskölteményét írója többé sem újra nem kezdte, sem nem folytatta. A Pacsirtaszó, a Pillangó idill. A boldog ember nem a falu nagy regénye, hanem egy falusi emberé, a Rózsa Sándor témá-ja nagyobb a faluénál: az az egész ország. Az lett volna, ha befejezhe-ti. A falu nagy regénye életében mindig csak tervének és vágyának maradt meg – és nem is juthatott el odáig. A vendég nem érheti el a teljes igazságot.”313 A parasztregény meg-nem-írásának okát Mó-ricz Miklós bátyjának a faluhoz való, legkevésbé sem evidens és egyértelmű viszonyában látta. Abban, hogy Móricz nem kötődött egyetlen faluhoz, sosem élt paraszti sorban, nem végzett parasz-ti munkát, alapélménye pedig nem a közösségbe tartozás, hanem a kirekesztettség, az idegenség volt, bár ez hol a család önmagát a falu fölé helyező gőgjéből következett, hol a Móricz–Pallagi famí-liát a peremre taszító elszegényedésből.
Bár Móricz esetében a Sárarany megírását némi eltervezettség, igazodási vágy is megelőzte, akár a róla kialakult parasztkép meg-szilárdítására, akár az Ady mellé zárkózásra gondolunk, kétségte-len, hogy a regény megírásakor a „faluzás” (ahogy Móricz Virág írja), vagyis a gyűjtőutak még igen közeli élményként éltek benne.
De, ha már élményt keresünk, igazodva ahhoz az elképzeléshez, hogy faluról írni személyes tapasztalat nélkül nem lehet, sokkal elemibb, a Sárarany megírása idején is élő élményre találunk: ez pedig a házasság válsága, és a házasságban megőrzött szerelem lehetetlensége. Sokszor úgy is tűnik a Sáraranyt olvasva, Móricz igen gyorsan túl akar lenni a falu mitikus körforgását, a változás és a mozdulatlanság feszültségét, a közösség megtartó és kitaszító ere-jét leíró részeken, hogy Turi Dani házassági válságára, gyötrődésére, a házasságtörésre térhessen rá. Ahogy meg is jegyezte önkritikusan
310 BENEDEK 1929: 557.
311 FENYŐ Miksa 1925: 72.
312 MÓRICZ Virág 1981a: 195–196.
313 MÓRICZ Miklós 1966: 170.
naplójában: „Janka volt az egyetlen, aki nem hitt a parasztjaimban.
Ő tudta, hogy ezek nem parasztok, hanem én magam vagyok, és az egész falu csak álarc, és megjövendölte, hogy mihelyt a falu olvasni fog, kikészítenek.”314
Ha a Sárarany esetében „címkét cserélünk”, és parasztregény he-lyett a házassági válság regényeként emlegetjük, nem sokat teszünk az árnyalt közelítés érdekében. Hiszen a Sárarany, azért, paraszt-regény is, még ha messze nem nevezhető reprezentatív alkotásnak, és még ha értékeit ma nem is ott keressük, ahol a kortársak annak idején. Nem a radikalizmusára és a naturalizmusára figyelünk első-sorban, de nem is arra, amire a Kádár-korszak Móricz-értése irá-nyította a figyelmet: az „újszerű parasztábrázolásra”. A Sárarany ma már az olvasók számára egy művekből kirajzolódó tradíció része:
bekapcsolódik azoknak a regényeknek a sorába, amelyek a paraszt-ságról bennünk élő képet alakítják ki. Úgy, hogy lassan kijelenthető, a paraszti világról alkotott képünk mára sokszor kizárólag az irodal-mon keresztül képződik meg, hiszen a paraszti életforma, a földet művelőkből létrejövő faluközösség már nem létezik, csak az iro-dalomban (illetve a néprajzi kutatásokban). Ahogy Bedecs László írta Oravecz Imre Ondrok gödre című, XXI. századi parasztregénye kapcsán: „A parasztság életéről a legtöbben csak Móricz vagy Jókai munkáiból, illetve a Puszták népéből tudunk valamennyit, nem cso-da, ha ez a tudásunk felületes, közhelyekre épülő.”315
A Sáraranyban a falut még a maga archaikus életében látjuk, a pogány világot, vagy, másképpen, a mesék és a mítoszok idejét idé-ző mozdulatlanságban. Igaz, Móricz itt sem, ahogy később sem a mi-tikus körkörösségre, a rend megbonthatatlanságára építő reymonti világot kívánt megalkotni. A világ archaizmusa a Sáraranyban éppen Turi Dani kívülállását hivatott kiemelni: „És ott él valamennyiük lel-kében öntudatlan hit gyanánt az ősi pogányság világnézete, a ter-mészetimádásnak valami különösen zsongó vallási áhítata, amely olyan örökre ottmaradt, ahogy arról a tudósoknak sejtelmük sincs;
ezer esztendő csak éppen felöltöztette új ruhába, a kereszténység keresztekkel ékes csillogó öltözetébe; de a szívek legvalója pogány maradt. S a babonának nevezett vallásos tudásokban, a keresztény
isten templomát is eszköznek tekintik, a saját, néven nem szólított, de örökkön úr istenük tiszteletére. S vén mesemondók, akik formá-ban is a kirgiz puszták kemény típusát őrzik, jól ismerik a király tizenkét lányát, a szent hold minden fordulásának összes jelentését, s ha a kútból vizet húznak, visszaloccsantják a fölit, ki tudja már miért: a földben lakó örökisten tiszteletére. // A jeges északra sza-kadt atyafiakra vall itt minden szó, tett; a nyugatra került faj őrzi itt a napkelet lelkivilágát. E földön, ahol csak évmilliók előtt suhogott és dörgött a tenger, még ma is ismerik a nagy cethalat, melynek hátán áll a világ… Hol vették, hány ezer éve őrzik a tenger-halász ős fan-tasztikus ötletét, talán a finn-vogul atyafiak meg tudnák mondani.
// És állhatnak a kormány élén bárkicsodák, jöhet abszolutizmus és alkotmányos korszak, – ide úgy szűrődik át valaminek a híre, mint valami távoli zsivajgásé. Ki törődik vele? Ha nyílnak a szép kikeleti napok, bele kell akasztani az ekét a földbe. És ahogy kirepül a kis méh tavasszal virágra, úgy megy a földműves a rögre. Jöhet háború és világfelfordulás, a paraszt elveti a kenyérnek magvát, hogy a halál idején is gondoskodjon az életről.”316
Turi Dani azzal bontja meg ezt az örök rendet, hogy új magot hoz a városból, és, megváltoztatva a szokásjogot, búza helyett repcét vet a földbe: „Soha a világ teremtése óta nem volt olyan esemény, amely ennyire felizgatta volna Kiskarát.”317 A falu rendjét megbon-tani tehát ebben az értelemben szinte a világ teremtéséhez mérhe-tő változást, új kezdetet jelent, s mint ilyen, valójában az alkotással hozható párhuzamba. Ez a párhuzam pedig elsősorban azért kép-ződik meg, mert a faluból való kiemelkedés folyamatosan Móricz személyes történetét idézi meg: azt a paraszti sorból az íróságig ívelő életutat, amely aztán az Életem regényében formálódik művé, de amely az egyes hősökön keresztül újra és újra megfogalmazódik.
Nemcsak arról van itt szó, hogy Móricz minden paraszti hősébe sa-ját magát írta bele, de arról is, hogy az életmű központi kérdése lett a falu elhagyásának diadala és az ezzel járó kényszerű, leküzdhe-tetlen veszteségélmény. Előkerült ez esszékben és szépirodalmi mű-vekben egyaránt, sajátos módon egymásra írva személyes sorsot és életművet, és számos alkalommal elvezetve az olvasót a sorsok
314 MÓRICZ Virág 1981a: 195.
315 BEDECS 2007b: 14.
316 Sárarany 19–20.
317 Sárarany 20.
mögött álló háttérszöveghez, pontosabban műfajhoz, esetleg műfaji kódhoz: a népmeséhez, amelyben a (gyakran) faluból elinduló hős számos küzdelem, megpróbáltatás után elnyeri jutalmát, a fele ki-rályságot és a királylány kezét. Az Életem regényében Móricz egészen egyértelművé teszi a paraszti létből való kilépés meseszerűségét, ez-zel megerősítve ennek nehézségét, hihetetlenségét, illuzórikusságát is: „Minden népmesének az a tendenciája, hogy a szegény elmegy királynak. A parasztsorból való kivándorlás felfelé: ez a mese. Ez az, aminek örül a hallgató szíve. E’ volna a jó. Mert bizony itthon nehéz.
Itthon semmi sincs, csak a dolog, pedig »mihelyt dolog, mingyár nem jó«. // Mert a falu, a Moloch, könnyen fel tudta falni a papfi-út, aki leereszkedett belé, de vonaglott és hörgött, mikor valaki, aki benne született, ki akart evickélni belőle a felvilágra.”318 Ebből a kép-ből is jól látszik, persze, hogy a regényhősök sorsa (legyenek ezek a hősök a biografikus hős vonásaiból „összegyúrtak” vagy többé-ke-vésbé fiktívek) soha nem ismétli meg mechanikusan a mese-sémát, hanem több szálon, igen összetetten kapcsolódik hozzá. Móricznál a falu maga válik az alvilághoz, a pokolhoz hasonlatossá: a népme-sékben viszont az alvilág szimbolikus mása az erdő, a másik biro-dalom, ahova a hős a saját világa elhagyása után átlép. Éppen ezért a mesében a hős voltaképpen az alvilágot járja meg próbatételei so-rán, vagyis a mesében meghal, majd feltámad:319 így lehet a varázs-mesék mélyén a beavatás ősi rítusa, amelynek során a beavatandó egy rituális halálon és feltámadáson keresztül lép át az új életfázisba, vagyis a felnőttségbe. Az Életem regényében már nem ez a séma is-métlődik, hanem a falu elhagyása maga válik a halál és a feltámadás egymásra következésévé, pokoljáráshoz hasonlatossá.
A Sárarany parasztregényként olvasása kapcsán került elő az egykorú kritikákban az erotika, a szexualitás fontossága is − meg-botránkoztató sajátosságként vagy éppen a hitelességet gyengítő jegyként: „Valamit, ami talán a legjellemzőbb Móricz parasztjaira, készakarva hagytam utoljára. Az erotikumot. Ő az első magyar író, aki ezt először láttatta meg velünk. Természetes, hogy ő, aki a teljes igazságra törekedett, nem húnyhatott szemet ezen a ponton sem.
Ám itt, – néha úgy érzem, – mégis vitába tudnék szállani vele. Nem
magáért az erotikumért, hanem az erotikum felfokozásáért. Túlsá-gos jelentőséget tulajdonít a paraszt életében olyasminek, aminek fontossága alig több – az emésztésnél. A parasztnak a szerelemben nincs igazi problémája. Boldog vagy boldogtalan, de ezentúl érzései már nem differenciálódnak s különösen: nem válnak olyan mohó, vértemésztő szenvedélyekké, amilyenek Móricz parasztjait fűtik.
Egyszerű fiziológiai oka van ennek: a nehéz munkát követő tes-ti kifáradottság.”320 A Sáraranyból a szeretkezések leírása hiányzik ugyan, Turi Dani mitikussága sokkal inkább emberfeletti testi erejé-ben mutatkozik meg. Apokalipszist vizionáló romantikus költemé-nyeket vagy Ady-verseket eszünkbe idéző leírások segítségével tör-ténik meg a mitizálás, ma már kissé komikusnak ható részletekben, amelyek érthetetlenné teszik, hogyan lehetett Móriczot éppen ezen a regényén keresztül parasztírónak, a parasztság „ábrázolójának”, a „magyar Ugar harsonásának”321 nevezni: „És olyan volt, mint-ha megbomlottak volna az izmai, és szabályosan kezdett sújtani a csontos bunkóval a puha, szakállas és véres és szétlapított fejre, és ütötte-vágta, és cafatokban verte le róla a húst, és mállasztotta le a lógó porcogóst. És ütötte-vágta, és amikor ez is kevés volt, felug-rott, két karba kapta a lábszáraknál fogva és úgy csapta a kapuáll-ványhoz a fejét, hogy szétment és újra kanyarított a nyomorult te-temmel és paskolta vele a kőfalat, mintha az volna az ősi ellenség, amit egy hitvány húsostorral, nyavalyás szétfolyó húsoszloppal kel-lett volna szétvernie.”322 Ezek a móriczi szövegrészek a Sáraranynak azt a líraiságát (és ezen ne költői szépséget, hanem a lírára jellemző szövegalakítást értsünk) is megmutatják, amire már egyes kortársak felfigyeltek: „Itt a költő vállalta és akarta a prekoncipiált formát, de a kezei között epikussá vált matéria formaakarása erősebb volt az övénél.”323 Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Sárarany idején
318 Életem regénye 737.
319 Erről részletesen ld.: PROPP 2005: 277–294.
320 KÁRPÁTI 1924: 257.
321 Kulcsár Szabó Ernő emlegeti, ironikusan, ezt az értelmezői hagyományt:
„a Móricz-recepciónak alighanem az ideológiai realizmus fogalommal operáló irodalomtörténet-írás, illetve az író ama hívei ártottak a legtöb-bet, akik – a magyar Ugar harsonását ünnepelve benne – az irodalom mimetikus illúzióját hangsúlyozó prózaírás körébe utalták munkásságát.”
KULCSÁR SZABÓ 1993: 25.
322 Sárarany 152–153.
323 MARSOVSZKY 1924: 246.
Móriczban még egészen friss volt a döntés, nem költő lesz, hanem prózaíró, nem kis részben azért, mert a Vér és arany című kötetet olvasva rájött, ilyen költészetet szeretne művelni ő is, de Adyval nem tud versenyre kelni.
Turi Dani tehát egyszerre mitikus és mesei hős, hiszen újító ter-veivel a falu mitikus mozdulatlanságát bontja meg: egyik ilyen ak-ciója az, hogy új terményt vet a földbe, s ezzel szinte újrateremti a világot. Az új kezdetet Móricz szövege nemcsak azzal jelzi, hogy
„soha a világ teremtése óta nem volt olyan esemény, amely ennyire felizgatta volna Kiskarát”, de magának a terménynek a leírásával is:
a búza helyett vetett repce ugyanis „szinte embernagyságúra” nő.
Turi Dani esetében is a „belső tűz” vezet az újításokhoz, majd az elkerülhetetlen pusztuláshoz: „Egy percnyi nyugodalma nem volt.
Láz gyötörte a testét; szíve körül zsibongást érzett, s áramlatok ro-hantak végig minden tagján”.324 Itt természetesen, nem a falu ha-nyatlásának valamiféle szociografikus megközelítéséről beszélek, amikor azt mondom, hogy a belőle kilépő, valamilyen értelemben fölé emelkedő hősök okozzák a pusztulását, hanem a falu irodalmi megképződéséről. Hiszen ezekben az esetekben a faluból kilépők közé bekerül az író alakja is, akinek el kellett menni onnan, hogy a falut irodalommá alakíthassa, s a pusztulást, ha mássá nem, leg-alább műteremtéssé tudja fordítani.