Móricz, mielőtt íróvá vált volna, nemcsak a teológusi, folklórgyűjtői pályával kísérletezett – megpróbálkozott a gyermekirodalommal is, egészen fiatalon „segédnagyapóvá”, vagyis a gyermekrovat munka-társává válva Benedek Elek lapjánál. Bár ez kényszermegoldás, kissé száműzetés volt, hiszen Az Újság nevű orgánumnál eredetileg a tu-dományos és irodalmi társaságok üléseiről kellett volna tudósítania:
„A megbukott riportert − ma ennek a nehezen kielégíthető, még írásművészettel sem megvesztegethető céhnek is tiszteletbeli tagja − áthelyezték az »Az Újság« vasárnapi gyermekmellékletéhez”.227 Mó-ricz gyerekek leveleire válaszolt, tanácsokat adott nekik, mint a jóval később, de még gyerekkoromban is létező Miska bácsi levelesládája című rádióműsorban Padisák Mihály. De továbbra is, kitartóan író szeretett volna lenni – természetesen komoly, felnőtteknek szóló könyvek, nem gyermekművek szerzője. Élesen elválasztotta tehát önmagában a pénzkereső tevékenységet és az irodalmi vágyakat.
Ha hihetünk a Móricz ezidőtájt megszületett ifjúsági regényéhez 32 évvel később írt előszónak, felesége, Janka ötlete volt, hogy próbálja meg közelíteni egymáshoz a kettőt, és írjon gyerekeknek. Ehhez pe-dig nem is kellett kitalálnia, elképzelnie egy gyereket, hiszen 1905.
december 7-én megszületett Móricz Zsigmond és Holics Eugénia első gyermeke, András Zsigmond Levente:
„– Irjon egy kis mesét a kis fiának. Hátha az jobban fog tetszeni, mint azok, amiket a nagyoknak ír. Maga még fiatal író, gyerek-író, írjon a gyerekének.”228
Bár, az előszó tanúsága szerint Móricz töprengett egy kicsit Jan-ka ötletén, aztán a fiának (bár ez leginkább csak költői fordulat) és a fiáért (hogy legyen miből cipőt venni neki) gyermekműveket kez-dett írni: verses állatmeséket, illetve egy ifjúsági regényt, A magyar
tengeren címmel. Ez a regény Az Újságban jelent meg, folytatások-ban − önálló kötetben, Pipacsok a tengeren címmel, némileg kibő-vítve, csak 1938-ban adta ki az Athenaeum. (Ahogy ez egy Fülep Lajoshoz írt levélből kiderül, a kiadó változatlan formában akarta megjelentetni a regényt, Móricz döntött úgy, hogy hozzányúl a szö-veghez és átdolgozza.229) Verses állatmeséi pedig kétszer jelentek meg: először, 1906-ban, Erdő-mező világa címmel egy ismeretlen író első köteteként, másodszor, 1912-ben, kissé kibővítve, Bol-dog világ címmel, a Nyugat kiadásában, a Hét krajcár, a Sárarany, Az Isten háta mögött neves szerzőjének bohó, ifjúkori műveként.
A két kiadás közti időszakban Móricz íróként, emberként nagy utat járt be – a „boldog világ” cím sokkal inkább személyes életének egy soha vissza nem hozható, minden anyagi nehézség ellenére védett és idilli időszakára, mintsem a kötetben szereplő mesék hangulatára, történéseire utalhatott. Hiszen, ahogy az ezekkel a szövegekkel mos-tanában foglalkozó kevesek egyike, Kappanyos András írja, az „ál-latmesék világa […] – bár kétségtelenül vidám – boldognak aligha nevezhető. A láncmesében farkincáját visszaszerezni indult egeret a tölgyfa túlzott segítőkészsége miatt agyonüti a makk, nyúl úr a sa-ját aranylakodalmán maga válik pecsenyévé, Mehemedet felrúgják a tehenek, és akkor a medvék, rókák, farkasok keserű sorsáról még szót sem ejtettünk.”230
De nemcsak a Boldog világ utal már címével is erre az idilli tel-jességre – az ifjúsági regényhez 1938-ban írt előszóban, amelyben, ahogy ezt az alcím is mutatja, Móricz Zsigmond elmondja a regény históriáját, megrázóan mutatkozik meg a múlt és a jelen különb-sége. Móricz elmeséli azt a napot, amikor egy vasárnapi ebéden boldogan ünnepelték, hogy elkezdődött Az Újságban a folytatá-sos regény közlése, majd megmutatja a jelent, amikor már egyedül ő van életben az egykori családi idill szereplői közül:
227 SZILÁGYI Géza 1924: 235–236.
228 Pipacsok a tengeren 6.
229 1938. február 14-én írta Móricz Fülep Lajosnak: „Az Athenaeum kiásott egy gyermekregényemet, az egyetlent, amit írtam, s ez megjelent Az Újságban kb. 1906-ban. Tehát a Hét krajcár előtt két évvel. // Most ők elolvasták, s ki akarják adni. Ezért is kellett hazafutnom, hogy megaka-dályozzam. Elolvastam, s tegnap hozzáfogtam újraírni. Marad az egész, ahogy van, csak meggazdagodva a vibrálásban.” Móricz Zsigmond élete leveleinek tükrében 206.
230 KAPPANYOS 2005: 84–85.
„S ma elsiratom ezt az egész világot, melynek azóta, kivétel nélkül, minden tagja, halott:
meghalt édesapám, édesanyám, meghaltak a nénik, a három ked-ves, Zsani néni, Pepi néni és Mina néni, meghalt Marci bácsi és meg-halt a drága Janka néni, a feleségem és megmeg-halt a két öcsém, egyik a Doberdón esett el, a másik Amerikában… Még Annus, a kis cseléd is meghalt… Senki sem él, aki tanuja lenne ennek az emléknek, csak én magam, aki most, mikor első fiamat gyászolom újra, éppen az első unokámat várom…
És a könyv most kerül először könyvalakba.”231
A Móriczról kialakított kép aztán még jobban elmélyítette a sza-kadékot a vidám gyermekkönyvek szerzője és a komor, társadalmi kérdések miatt aggódó író között, olyannyira, hogy hiába tartoznak a legismertebb Móricz-művek közé egyes állatmeséi, például az Iciri-piciri vagy a Volt egy török, Mehemed, „ezeket a verseket nem kötjük Móricz írói személyiségéhez”.232 Sőt, sokan még azt sem tudják, hogy Móricz írta ezeket az óvodákban a mai napig mondogatott verseket, amelyekkel az én generációm, de akár a retro-életérzés jegyében a mai gyerekeké is, diafilmeken is megismerkedhetett. Persze, más szerzőnél is látjuk, hogy a gyermekíró és a felnőttíró sehogyan sem áll össze egy személyiséggé: bennem sokáig nem tudatosult, hogy a Pál utcai fiúk szerzője ugyanaz az a Molnár Ferenc, aki a Játék a kastélybant írta. Móricznál azonban a gyermekeknek szóló művek azért is űzettek ki csaknem teljesen a róla folytatott beszédből, mert az egyneművé és egyhangúvá változatott életműbe nem voltak be-illeszthetők. Jól láthatjuk ezt például Czine Mihálynál, aki az életút 1919-ig tartó szakaszát alaposan vizsgálta ugyan, a gyermekeknek szóló művekről mégis alig ejtett szót. A Móricz-mesék ebben az ösz-szefüggésben csak felkészülést jelentenek a „komoly művekre”, és a néppel való találkozás, valamint a népről írott művek között képez-nek hidat: „a Boldog világ írója egyéni tulajdonná hódította az avult közkincset, bírja a magyar nyelvet mint kevesen, szinte »vérében«
hordja ritmusát, nem téveszti el prozódiáját. De azért a Boldog vi-lág mégsem az igazán érett Móricz alkotása, nyelve sem a Sárarany, A fáklya vagy A boldog ember értelmében móriczi.”233
A Boldog világot Móricz népköltészettől a népies irodalomig vezető útjának egy állomásaként értelmezni régi, egészen Babitsig visszavezethető hagyomány. Babits Mihály a Nyugat 1912/6-os szá-mának beszédes alcímű kritikájában (Boldog világ, vagy értekezés a népies költészetről) írta a következőt: „Móriczban valóban min-dig láttam ezt: a régi kincsek új birtokosát, a régi magyar irodalom jellemző durvasága, a magyar népköltészet plasztikus világossága élnek túl műveiben. De egy könyvében sem látom annyira ezt az öröklött gazdagságot, mint állatmeséiben.” A Boldog világ meséi azonban megközelíthetőek másképp is. Sajátos humoruk, a jelen-tés helyett a hangzásra irányított figyelem vagy a különös képiség jobban megmagyarázza, miért van megingathatatlan helyük már 100 éve a gyermekirodalom kánonjában, mint a népiességgel való szoros kapcsolatuk. Móricz verses meséinek legjobbjai nem nevelni, tanítani akarnak, hanem megszólalni és ezzel elvarázsolni.234
Ezekben a verses mesékben sokszor érezzük azt, hogy nem a té ma, még kevésbé a mondanivaló felől épült fel a szöveg, hanem a hangzás felől: a Mehemed-tehenet rímpár annak a mai gyereknek is tetszhet, akit arra figyelmeztetni, hogy ne fogja meg a tehén farkát, már telje-sen fölösleges. Az izgalmas, összetett képekre egy példa a kötet kevés-bé ismert darabjából:
„Az volt egyszer bajos élet, Hogy a vizek kiszáradtak, A folyóból mind kötél lett, Patakokból csepűmadzag, Fától fáig, − hegytől hegyig Kifeszíték egytől-egyig, S mint szárító kötelekre Teregették föl ezekre A tengerek lepedőit, Tavak, tócsák kis kendőit, Így száríták, így bizony, A sok vizet a napon.”235
231 Pipacsok a tengeren 13.
232 KAPPANYOS 2005: 82.
233 CZINE 1960: 192.
234 Kappanyos szerint: „nem kíván hatni az anyagi világra, csupán felidézi a varázslás képességét, a szavakkal közvetlenül kiváltott hatás képessé-gét.” KAPPANYOS 2005: 86.
235 A mese címe Galamb, réce, meg a lúd. Ld. Boldog világ 39.
Miközben kétségtelen, hogy Móricz verses állatmeséi zárványt jelentenek az életműben (hiszen később nem írt hasonló műveket), ahogy az is, hogy a két kisfiát eltemető236 író számára a családi élet-nek ez a kezdeti boldogsága soha nem volt visszahozható, mégis fontos lenne „visszavezetni” az életműbe ezeket az alkotásokat, és nemcsak azért, mert ezek Móricz legismertebb (még ha sokszor népköltésként is kezelt) munkái. Azért sem lenne szabad megfeled-keznünk róluk, mert ezek a mesék megmutatják, hogy Móricznak mindvégig többféle arca és beszédmódja volt, s hogy nem lehet őt kizárólag a megírt témák felől megközelíteni. A közel egyszerre szü-letett novellák és mesék feltűnő különbsége nem engedi, hogy elfe-lejtsük: hiba lenne kizárólag az előbbiek alapján megkonstruálni egy írói személyiséget, amelyhez aztán sehogy sem tudjuk hozzáilleszte-ni az utóbbiakat. Ahogy Kappanyos írja, „az írói személyiséget a re-gények és a novellák jellemzően komor, sötét, kilátástalan, sorsszerű világa határozza meg, amelytől mi sem áll távolabb, mint a szertelen, olykor már-már a nonszensz felé hajló vidámság”.237 Ezek a gyere-keknek szóló munkák ráadásul sokkal modernebb, sokkal inkább kísérletező alkotások, mint Móricz ebben az időszakban született, a XIX. századi népiességtől még szabadulni nem tudó novellái.
Móricz novellisztikájának korai időszakára úgy szokás tekinteni, hogy akkor a fiatal író még nem tudott az olvasmányai hatása alól kikerülni. Ahogy kortárs monográfusa költőien megfogalmazta,
„Jókai alakjainak s Mikszáth kedélyének nyomait még nem izzad-ta ki magából”.238 Kétségtelen, hogy, például, az egyik legkorábbi novellája, az 1900-as A bécsi bútor, amelyben Zsuzsi néni, a kofa, olcsón akar bútorhoz jutni, meg is rendeli egy bécsi gyárostól, majd a csomag megérkeztekor szembesül vele, hogy azért fizetett olyan keveset, mert valójában gyerekjátékot, bababútort rendelt, még ke-délyes, poénra kihegyezett anekdota, egészen mikszáthi hangon. De azzal, hogy a Hét krajcár egyértelműen határpont lenne, mégis érde-mes vigyázni: az 1907-es, vagyis ennél korábbi Kamélia és muskátli, amelyet a színházzal foglalkozó fejezetben majd emlegetni fogok,
egyáltalán nem tűnik „utánzatnak”, a pályakezdő írókra jellemző-nek tartott „gyermekbetegség” tünetéjellemző-nek, sőt, összetettebb, kevésbé hatásvadász szöveg, mint a nevezetes, tananyaggá emelt Hét krajcár.
De a korai novellák többségében mégis látjuk a keresgélést, a suta írói megoldásokat: az 1903-as Az atyafiság például terjengős és túl-beszélt. Az ugyanebben az évben keletkezett Az utolsó betyárt pedig, amelyben éjszakára befogadja egy szegény család a betyárt, majd a pandúrok által keresett férfi úgy segít rajtuk, hogy megbízza a kis-fiút, adja át őt a hatóságnak, és vegye fel a fejére kitűzött száz pengő díjat, Móricz, szerintem, nem ott fejezte be, ahol kellett volna. Ha az utolsó mondatok azok lennének, hogy „− Osztán fiam, tisztelem az édesanyádat. Jó ember legyen belőled.”, emlegethetnénk Az utolsó betyárt a korai novellisztikából a jobbak között, de a mű az erős és hatásos zárlat után is folytatódik, így:
„Könnyet törölt ki a szeméből, s mikor elvezették, ezt gondolta ma-gában:
− Mindegy. Ha engem elótanak, olyan, mintha az egész világot meg-öltem volna… úgyse látom többet.
− S a tömlöc fenekén felnézett az ablakra sóhajtva, reménnyel:
− Úristen. Hátha nem is ítélnek halálra.”239
De az sem feltétlenül baj, ha jól érezhető a Mikszáth-hatás egyes Móricz-szövegekben. (Benyovszky Krisztián pedig arra is mutatott példát, hogy nemcsak a korai, „kiizzadás” előtti korszakában, de ké-sőbb is ott volt Móricznál a Mikszáth-művek olvasásának tapaszta-lata.240) Az 1904-es A biblia fedele például, amely a lángoló szerelem-ből született, de a szenvedély kihűlése után folytatódni kénytelen
236 Első kisfia 1906. augusztus 16-án halt meg, második kisfia, Andor Bálint 1907. július 13-án született és 1908. szeptember 17-én halt meg.
237 KAPPANYOS 2005: 82–83.
238 FÉJA 1939: 28.
239 Novellák I. 30. Angyalosi Gergely, Móricz novellisztikájának lehetséges tipo-logizálása kapcsán a novellazárlatokat vizsgálva a következőt állapította meg:
„A legkönnyebb és egyben az esztétikailag leginkább megkérdőjelezhető megoldást a morális tanulság megfogalmazása jelentette. Ez a típus a pálya teljes hosszán megtalálható, de igazából inkább az első alkotói korszakra jel-lemző”. (ANGYALOSI 2005: 41.) Ha az általam idézett Az utolsó betyár nem is sorolható egyértelműen ebbe a típusba, annyi jól látszik, hogy ekkor még Móricz a zárlatokat sokszor túlzottan kibontotta, kerekké tette – legalábbis a részben az ő későbbi novelláin is „edződött” mai olvasók számára.
240 Lásd a Móricz Mikszáthot olvas című fejezetet: BENYOVSZKY 2010:
179–193.
házasságról is szól, és éppen ezért úgy is olvasható, mint a dilemma felbukkanásának egyik korai bizonyítéka, és ahol a lány kezének megszerzéséhez kell a szerelmes fiúnak az apa által kijelölt „próba-tételeket” kiállnia, egyszerre idézheti fel Mikszáth Az aranykisasszo-nyát és a Különös házasság című regényét. Vagy, legalább ugyaneny-nyi joggal, a népmeséket: de a korai novellákban a mesék egy-egy szerkezeti elemét, motívumát, bájos hangvételét vette át Móricz, a folklóralkotások a jelentés helyett a hangzást előtérbe állító nyelvi-ségének tapasztalata viszont az ugyanekkor született állatmeséiben érhető tetten. Így lettek az egykorú verses meséi kísérletező, míg a novellái inkább utánzó, az elődöket követő alkotások.
Annak okát, hogy Móricz, miután „igazi” íróvá emelte az irodalmi élet, miért nem írt gyerekeknek soha, nem egyszerű megtalálni. Hi-szen sokkal inkább gyermekek közelében töltötte egész életét, mint pályatársai közül akár Babits, akár Kosztolányi. (Móriczot nemcsak saját lányai, de rokongyerekek is körülvették sokszor, majd az unokái elől sem zárkózott be a dolgozószobába.) Nemcsak „megtűrte” maga körül a gyerekeket, de foglalkozott is velük: a visszaemlékezésekből tudjuk, hogy lányait ő tanította, mikor magántanulók voltak (na-gyobb türelemmel, mint a tanítónő végzettségű Holics Janka), majd valódi nagyapóként, Leányfalun, Móricz Imrét is ő tanította meg ol-vasni. Azt, hogy Móricz végleg lezárta gyermekírói korszakát, inkább a gyermekirodalom presztízsével magyarázhatjuk. Tendenciának látszik, hogy a korszak neves írói később nem tértek vissza a gyere-kekhez, akkor sem, ha korábban sikeres gyermekirodalmi műveket hoztak létre (mint Molnár Ferenc a Pál utcai fiúkat vagy Karinthy a Tanár úr kéremet), és akkor sem, ha nem keltett az alkotásuk kü-lönösebb visszhangot (mint Móricz ifjúsági regénye): „a századelőn legjelentősebb íróink kezéből a világ legtermészetesebb dolgaként került ki gyerekkönyv is, a 20-as, 30-as években ez már kivételes ese-ménynek látszik, s inkább csak a műfordítás körében igaz.”241
A Pipacsok a tengeren mára egy lett a századelő gyermekirodal-mának elfelejtett művei közül242 – már 1938-ban, amikor először
kötetbe került, a feltámasztására tett kísérletet az Athenaeum Ki-adó. Nem került be az ifjúságnak javasolt olvasmányok közé, holott szerzője anélkül fordult benne a gyerekekhez, hogy „lehajolt” volna hozzájuk. Ahogy az előszóban írta: „úgy írok a kicsiknek, mintha nagyok lennének”.243 Arra a kérdésre, vajon egy mai kiskamasszal el lehetne-e olvastatni, nem könnyű válaszolni. Ellene szólhat, hogy a világ, amelyben játszódik, egy Tisza menti falu árvíz által veszé-lyeztetett környéke, ma kevés gyereknek lehet ismerős − de ugyanez elmondható a Pál utcai fiúk grundjáról is. Ami Móricznál feltűnő, és ami az ifjúsági regényektől eltávolítja a művét, az a főhős kisfiú magányossága: egyedül lesz a szeretett kislány megmentője, valódi
„beavatót”, a természetbe őt bevezető felnőttet nem kap társul, és a gyermekközösség erejét sem érezheti meg. A főhősnek ez a vi-lágba vetettsége és szorongató magánya nem a népszerű ifjúsági re-gényekre, hanem Móricz más, felnőtteknek szóló műveire jellemző sajátosság.
Van viszont a regényben sok minden, ami gyerekregényként olvashatóvá tehetné – ilyen a képzelet és a valóság folytonos egy-másbajátszása, például az, hogy a kisfiú az eperfa tetejéről még csak képzeli, hogy tengert lát, aztán a tiszai árvíz „valódi” tengerré változ-tatja a tájat, vagy az, hogy nagyapjának vendége, Csötöri uram úgy beszél, ahogy a vizeket duzzasztó özönvíz folyik: „beszéde úgy zuho-gott, hogy arról alig lehetett elhinni, hogy negyven nap, negyven éjjel előtt megálljon.”244 De olvashatóvá teszi a könyvet a humora is, ami remek részleteket eredményez:
„Úgy beszélt, hogy minden szónak elharapta a felét. Egyiknek az elejét, másiknak a hátulját, csak úgy találomra bökött ki egy-egy szó-tagot. […]
– Hm! vtotk a Szsbdphják gitták. (Itt voltak a Szabados pulyák mind megitták.)”245
Persze, a könyv megírása idején Móricz nemhogy vicces kedvé-ben nem volt, de egyenesen egyik legmélyebb tragédiáját, második
241 KOMÁROMI 2005: 50–51.
242 „a könnyen számba vehető, élő és halhatatlannak látszó remekművek (A Pál utcai fiúk, Tanár úr kérem stb.) hátterében elfelejtett könyvek gar-madáját teszi ki e félszázadnyi irodalom.” KOMÁROMI 2005: 9–10.
243 Pipacsok a tengeren 7.
244 Pipacsok a tengeren 33–34.
245 Pipacsok a tengeren 48–49.
kisfia halálát élte meg. Már az első Bandika halála óriási szomorú-ságot okozott, de ennek a Bandikának az elvesztése (mindkét kisfiú Ady Endre tiszteletére kapta a nevét) azt a szorongást is felkeltette Móriczban, hogy mi lesz, ha végleg gyermektelen marad. A regény megírása közben őt ért gyász a szövegbe is beépült, olyan „kiszó-lásként”, amilyenhez hasonlóakat majd, sokkal később, a Míg új a szerelembe írt bele. A regény utolsó előtti, A csillagok alatt című fejezetében olvashatjuk a következőt:
„És hiába voltam én gyermek, fejletlen értelmű fiúcska: úgy érez-tem ennek a percnek boldog szépségét, hogy ma is, sőt bizonyára késő aggkoromban is ezt a napot fogom legboldogabbnak tartani minden napjaim között.
Mint ahogy, ha a legrémesebb kétségbeesés napját akarom meg-keresni, az elfásító és megdermesztő fájdalomnak, az összes életkedv pusztulásának, a boldogság utolsó csírája lehervadásának napját, a mai napra gondolok mindenha mára, mikor e sorokat írom, mikor sem szóra, sem tettre, sem gondolatra nem érzek erőt; mikor gyermekemet s vele minden boldogságomat siratom.”246
A századelő elfeledett gyermekirodalmával foglalkozó Komáro-mi Gabriella szerint a Pipacsok a tengeren egyik értékét éppen ez a fordulat adja: „Még nem igazán »Móricz« az, aki regényírásba fo-gott, és már Móricz Zsigmond tette le a tollat. »Útközben« elteme-tett egy gyermeket, már a második fiút. […] És a regény mindörökre őrzi ezt az irodalomtörténeti pillanatot.”247 Ez a szempont azonban legfeljebb az életmű iránt érdeklődőkben, és nem az esetleges gyer-mekolvasókban merülhet föl, ráadásul az íróvá válást, különösen Móricz esetében nem rajzolhatjuk meg ilyen egyenesvonalú, egy tragédián át meghúzható folyamatként. Nemcsak azt nem jelent-hetjük ki könnyedén, hogy a Pipacsok a tengerent még afféle Vas Gereben-imitátorként kezdő Móricz a gyász hatására egy csapásra rátalált az „igazi” hangjára, de azt is nehéz lenne meggyőzően állí-tani, hogy létezne „igazi” Móricz. Hiszen később is egymás közelé-ben születtek olyan egymással nehezen összevethető művek, mint a
Sárarany és a Harmatos rózsa, vagy, időben sokkal későbbi példával, A boldog ember és a Rab oroszlán. Az íróvá válásnak pedig Móricznál többféle története is összerakható: lehet a gyermekeknek szánt mű-vektől elindulni, de az is elképzelhető, hogy a francia nyelvű tárcák fordítását tekintjük egyfajta felszabadító fordulópontnak – hiszen ez is Móricz útkereső, tétovázó, kezdetben csak pénzkeresésre hasz-nált, később viszont írói látás- és beszédmódjára is hatást gyakorló tevékenységei közé tartozott.