I. FEJEZET
1.10 A cigány misszió mint magvak elhintése
Jézus nem csupán tanúja Isten uralmának, hanem konkrétan meg is határozza azon feltételeket, melyek ahhoz szükségesek, hogy oda valaki be is léphessen: „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban.”140 Jézus felismeri és konfrontálódik a gonosz jelenlétével, és a világban található bűnökkel. Missziós tevékenységének alappillérje a személyes kontaktus, mikor férfiakat és nőket szólít meg, kimozdítva őket az életükben tátongó holtpontokból. Látható, hogy mindazok, akik a társadalom perifériájára szorulva éltek betegségük miatt, vagy akiket tisztátalannak, bűnösnek tartott a közvélemény, pozitívan válaszoltak Krisztus üzenetére. Jézus közérthető példabeszédekben, egyszerű képek segítségével beszél az Isten országáról, hogy a legegyszerűbb ember is képes legyen azt jelképeken keresztül befogadni, megérteni. Mivel az esetek többségében szegény, tanulatlan emberekhez szól, ezért példabeszédeinek jelképi rendszere többnyire mezőgazdasággal kapcsolatosak. Igen tanulságos lehet ez a rész számunkra, akik cigánypasztorációban kívánjuk missziós tevékenységünket kifejteni. Jézushoz hasonlóan nekünk sem kell félni attól, hogy olyan embereknek hirdessük az Evangéliumot, akik esetleg a közgondolkodásnak köszönhetően a társadalom perifériájára szorulva élnek. Az evangelizáció, a misszió, az Egyház alaptermészete, mely arra buzdít bennünket, hogy a világ minden sarkába eljuttassuk a kérügmatikus üzenetet:141
Egy misszionárius tevékenysége az igehirdetéskor és a személyes példáján keresztül a magvetőt modellezi le, akiről Jézus Máté evangéliumában beszél, akinek az elhintett magvai különböző minőségű talajra hullnak, melyek egyértelműen kinek-kinek a lelkiállapotát, vagy
139 AG 5
140 Mk 1, 15
141 Vö: AG 33-34
életkörülményei által behatárolt lehetőségeit jelentik, melyek az evangélium befogadását nehezíthetik.142
„A mag az Isten szava. Az útszélre hulló szemek azok, akik meghallgatják a tanítást, de aztán jön az ördög, kitépi szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A köves talajba hulló szemek azok, akik meghallgatják s örömmel fogadják a tanítást, de nem ver bennük gyökeret, így aztán a kísértés idején hűtlenné válnak. A szúrós bogáncs közé hulló szemek azok, akik meghallgatják, de később az élet gondjai, javai és élvezetei meggátolják őket fejlődésükben, ezért termést már nem hoznak. A jó földbe hulló szemek azok, akik tiszta és jó szívvel hallgatják a tanítást, meg is tartják és kitartásukkal gyümölcsöt teremnek.”143
„Az útszélre hulló szemek azok, akik meghallgatják a tanítást, de aztán jön az ördög, kitépi szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek.”
Mi, akik a cigánypasztorációban, viszontagságos körülmények között szeretnénk hirdetni Isten örömhírét, gyakorta esünk kétségbe kezdeti sikertelenségeink láttán. Az emberek is csakúgy, mint a magvak, eltérő minőségű háttérrel, táptalajjal, környezettel rendelkeznek. Egyeseknek kevesebb, másoknak több idő kell, mire alkalmassá válnak az Evangélium befogadására.
Azok az emberek akik, először lelkesednek az igehirdetés iránt, majd a külvilág csábítására egyre jobban lemorzsolódnak az általunk felépíteni kívánt közösségről mások megszólásai miatt, vagy önmaguk szalmaláng lelkülete miatt, vagy lustaság okán, azok az emberek az útszélre hulló magvakhoz hasonlóak. A cigánypasztoráció alatt gyakran találkozunk kezdetben lelkes emberekkel, akik mindent megígérve feladatokat vállalnak, minden kiránduláson részt akarnak venni, majd hirtelen eltűnnek a látóhatárról. Ezt ki küszöbölhetjük azzal, hogy folyamatosan megpróbáljuk fenntartani az érdeklődést, melyre kiválóan alkalmas énekkarok létrehozása, zenés-gitáros közös éneklések, sportesemények, közös főzések, kirándulások szervezése. Ez a típus a szenzációra éhes. Ennek köszönhetően bizonyos belső feszültséget okozhat a missziót-hitoktatást végző személynek, hiszen ez a jelenség folytonos megújulásra sarkalja.
„A köves talajba hulló szemek azok, akik meghallgatják s örömmel fogadják a tanítást, de nem ver bennük gyökeret, így aztán a kísértés idején hűtlenné válnak.”
A második kategóriája az elhintett magvaknak missziós szemszögből egy szinttel magasabb szintet képviselnek az igehirdetés befogadását illetően. Őket már nem a szenzáció utáni éhség, az újdonság varázsa hajtja, hanem szívükkel figyelnek az Evangélium hívó
142 Vö: Mt 13,3-9
143 Lk8, 11-15
szavára, noha a kitartással már gondjuk adódik. Sokszor ezek az emberek szimpatizálnak az Egyházzal, üdvösnek érzik az imádságokat, de a zarándoklatok és kirándulások terén leragadnak, bár kisebb lelki morzsák csipegetésére nyitottnak bizonyulnak. Meg kell húznunk a határokat, az ő korlátaikat figyelembe véve. ezek az emberek sajnos nem terhelhetőek túlzottan, mert a nagy nyomás alatt hajlamosak összeroppanni. A túlzottan mély teológiai gondolatok nem tudják őket lekötni, inkább az érzelmi síkon érdemesebb őket az Egyházhoz édesgetni.
„A szúrós bogáncs közé hulló szemek azok, akik meghallgatják, de később az élet gondjai, javai és élvezetei meggátolják őket fejlődésükben, ezért termést már nem hoznak.”
Ez a kategória a gazdag ifjú esetét tárja a szemünk elé. Csakúgy, mint a gazdag ifjú, aki lelkes volt, és felbuzdulva megkérdezi: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?”144 Ezen emberek lelkesedése lohad, amikor az élet megpróbálja őket. A cigánypasztoráció során gyakorta találkozhatunk olyan élethelyzetekkel, amikor a teológiát megelőzi az irgalmasság testi cselekedete. Hiszen ezek az emberek a jótékony tetteinken keresztül, lelki támogatásunk által találkozhatnak azzal a Krisztussal, akit mi megjelenítünk számukra. Addig nehéz egy gyermeknek az Isten szeretetéről beszélnünk, amíg gondolatait az éhezés, ruhátlanság és rossz lakhatási körülmények töltik ki. A Szentírásban a szövetségkötések sem véletlenül történtek mindig lakoma után.145 A Szentírás külön hangsúlyt fektet, az Istennel való testi-lelki kapcsolatra. A „nem csak kenyérrel él az ember”146 kifejezése Krisztusnak világosan utal arra, hogy a test táplálása a lélek megfelelő táplálása nélkül nem létezhet. Sokszor nehéz a felnőttekkel megtalálni a helyes kommunikációs csatornát, amikor betegséggel, munkanélküliséggel küzdenek. Az evangelizáció, misszió és pasztoráció közepette megkerülhetetlen az efféle körülmények csökkentése, ám az teljesen elfogadhatatlan, ha az Egyház csupán szórakoztató, vagy karitatív oldalát mutatná be csupán, és a lelki fejlődést teljesen háttérbe szorítaná.
„A jó földbe hulló szemek azok, akik tiszta és jó szívvel hallgatják a tanítást, meg is tartják és kitartásukkal gyümölcsöt teremnek.”
Ez az ideális eset modellje, amikor a hívek nyitott szívvel, gátló körülmények nélkül, érett felfogással képesek a hallott tanítást magukévá tenni és valóra váltani tetteiken keresztül.
Sajnos számunkra ez a típus nagyon ritka. Ám ha nagyon könnyű lenne a dolgunk, nyilvánvalóan nem lenne semmi kihívás a misszióban. Az igazi misszió az, amikor az
144 Mt 19,16
145 Ter18, 1-15
146 Mt 4,4
emberek túllátva a papon, vagy a hitoktatás-missziót végző személyen autonómmá válnak. A vezető távozása után egy ilyen közösség még mindig képes szárba szökkenni, szinte problémák nélkül elfogadni az új vezetőt, aki az Egyházat képviseli majd. A cigánypasztorációban sajnos gyakori probléma, hogy az emberek a pap személyéhez kötődnek és nem magához az Egyházhoz. Sajnos ilyen esetekben egy erősnek tűnő közösség könnyen szét tud esni, ha csupán a pap tekintélyére, szeretetére van alapozva. Ezért egy objektív, céltudatos kisebb távolság nagyon hasznos lehet az autonómiára való nevelés közben.