A betegek kenete

A betegek kenetét nem mindig hívták betegeke kenetének, hiszen a II. Vatikáni Zsinaton módosították az elnevezést, mondván, hogy amit eddig utolsó kenetnek neveztek, azt inkább betegek kenetének nevezzék. A Sacrosanctum conciliumban megfogalmazottak szerint

„az utolsó kenet, vagy helyesebben a betegek kenete nemcsak a halálveszélyben lévők szentsége. Ezért fölvételére már az az időszak is biztosan alkalmas, amikor a hívő élete betegség vagy öregség miatt kezd veszélybe kerülni.”³¹¹ A nyelvi kifejezéssel együtt megváltozott a szentség értelme ezek olvasatában, hiszen abból a szentségből mely az elhalálozás előtt lett kiszolgáltatva a súlyos betegségben támaszt nyújtó szentség lett.³¹² A betegek szentségét még napjainkban is sokan értelmezik úgy, mint a legvégső egyházi szentséget, melyet a biztos halál követ. Papként végzett cigánypasztorációm során ebből kifolyólag sokan ódzkodtak a szentség vételétől, hiszen a családi kötelék megbontásával ér fel, mert ha valaki papot hív, abban az esetben az úgy tűnhetne, mintha a betegségben szenvedő ember halálát kívánná.

Ebből kifolyólag kérdésként merülhet fel a továbbiakban az, hogy mikor alkalmas felvenni ezt a szentséget a betegségtől sújtott ember. A szent kenet céljáról, funkciójáról alkotott vélemények változása hatottak annak a lehatárolásában, hogy kik azok az alkalmas személyek akik a szentség vételéhez járulhatnak. A keleti jog szövege azt erősíti, hogy a nyugaton szokásosnál könnyedebben lehet feladni. A latin kánonjogban írottak szerint azt illeti a betegek szentsége, akik betegség, vagy öregség miatt forognak veszélyben, míg a keletiben annyi is elegendő csupán, hogy valaki súlyos betegségtől legyen sújtva. Ezzel a

310 Vö: A dogmatika kézikönyve II. kötet, 347.

311 SC 73

312 Vö: A dogmatika kézikönyve II. kötet, 352.

keleti jelzi, hogy nem csupán közvetlen életveszély esetén ehet felvenni, hanem mindenki veheti, aki válságban van.³¹³

Ma már ahogyan Dr. Szabó Péter kánonjogász megfogalmazza a latin fegyelmi rend is elégségesnek tartja az öregségből fakadó súlyos gyengélkedést, s már nem köti a súlyos veszély esetéhez a szentség kiszolgáltatását. A bizánci tradícióban a betegek kenetét lelki gyógyszerként, illetve a bűnbánat és a szentáldozás előkészületi lépéseként alkalmazzák. A szentség gyógyszer-szerű kiszolgáltatása a cigánypasztorációban is jól alkalmazható módszer lehetne. Példát a Görögországban élő ortodoxoktól tudunk meríteni, akik nagyszerdán szolgáltatják ki a szentséget, mint a húsvéti áldozás egyik előkészületi szertartását. Ez remek lehetőség lenne a templomi közösséghez való csatoláshoz, melyben éreznék a szertartásban részt vevő cigányok ténylegesen ahhoz a közösséghez való tartozásukat, amely konkrétan értük imádkozik.³¹⁴ Nem csupán húsvéti időszakban lehetne alkalmazni ezt a módszert, hanem bármilyen nagyobb egyházi ünnep kapcsán alkalom nyílik arra, hogy a közösség ilyen módon legitimizálja, adoptálja soraiban az új tagokat. A befogadásnak ez egy újszerű mozzanata lehetne, hiszen nagyon sok cigány tartozik az Egyházhoz, viszont ennek ellenére csak töredékük ápol élő kapcsolatot lokális szinten az egyházközségével, mivel azt nem érzi önmagáénak.

A görögországi ortodoxoknál olyan szinten kapcsolatban állónak tekintik a bűnt és a betegséget, hogy házastársak közötti súlyos nehézség, konfliktus estén is kiszolgáltatják, sőt a ház minden jelen lévő tagja is részesülhet a szentségben. Amennyiben ágyban fekvő betegről van szó, valóban érdemes cigány közegben a család bevonásával együtt végezni a szertartást, jelképezvén azt, hogy a szentség medicinális jellege nem csupán a cigány közösség konkrét tagjára, de magára az egész családra, vagy tágabb értelemben az egész közösségre hoz gyógyulást.

A Szentírásban a betegség motívumával gyakran találkozhatunk, hiszen a vallástörténet során sohasem csupán orvosi problémaként, hanem mint egyfajta átfogó veszélyként értelmezték, mely az egész emberi létet fenyegeti, sőt a betegség a démonoknak való kiszolgáltatottságnak, az isteni harag megtapasztalásának a közegeként volt jelen a köztudatban. Tapasztalataim szerint egyes cigányok felfogásában a betegség sokszor Isten haragjaként jelenik meg. Amennyiben a szentírási alapokat vesszük szemügyre, akkor ott észrevehetjük, hogy Izrael hitében hangsúlyos összefüggésben áll a betegség a bűnnel. Az

313 Vö: SZABÓ P., A keleti egyházak szentségi joga, összehasonlító bemutatás, 297.; Vö: CIC 998., 1004. kán.;

Vö: CCEO 737-738. kán.

314 Vö: SZABÓ P., A keleti egyházak szentségi joga, összehasonlító bemutatás, 298.

Ószövetség szerzői felismerik helyesen, hogy a teremtéskor biztosított ideális állapot megszűnt, és a bűn következményeként megjelenik a betegség, a halál és a szenvedés. A héber gondolkodás a betegséget, a bajt, mint a megszemélyesített halál érintését értelmezi.³¹⁵ Ebből érezhető, hogy még a lelki egyensúly felborulását is egyfajta Istentől való eltávolodásként élték meg.

A cigány kultúrában hasonló párhuzamokra lehetünk figyelmesek, amikor valaki Isten csapásaként éli meg szeretett hozzátartozójának elvesztését, vagy valamilyen sorscsapást, vagy bármilyen eseményt, mely létezésének egyensúlyából kiborítja. A betegség velejárója az erőtlenség, melyet úgy éltek meg a héber kultúrában, mint a sírba roskadást.³¹⁶ A közel keleti kultúrákban az ókor folyamán úgy vélték, hogy az istenek, a démonok, vagy maga a halál okozza a betegséget. Ennek a gondolkodásnak az árnyéka rávetül az istennel való kapcsolat értelmezésére is a választott nép kapcsán, hiszen a betegség, mint a bűn jelenlétének következménye élt a köztudatban.

A választott nép történetében mint látjuk a betegséggel, bűnnel, a kapcsolatok megromlásával, Isten haragjával, a tőle való távolsággal függ össze a betegség jelensége. Két fajta elmélet létezik a betegségre és körülményeire vonatkozóan. Az egyik elmélet szerint minden konkrét formában megjelenő szenvedés a szenvedő ember egyéni bűnére mutat rá.

Az Újszövetségben azt láthatjuk, hogy Krisztus szembe megy azzal a felfogással, hogy a betegséget a kárhozott léttel hozzák párhuzamba, mint ahogyan ez Lukács evangéliumában is levonható konklúzióként, amikor arra akar rámutatni, hogy azok a galilleaiak, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette, nem voltak bűnösebbek, mint a többi galilleaiak, de ha nem tartanak bűnbánatot ők is pont úgy elvesznek.³¹⁷ Ennek a gondolatmenetnek a parallelje a János evangéliumban olvasható vakon született ember története, ahol a tanítványok arra kérdeznek rá, hogy a vakon született férfi saját bűnének következtében, vagy szülei bűnének köszönhetően vált vakká.³¹⁸ A Szentírás redaktorai észrevették, hogy a betegség az emberi ínség metaforájaként behelyettesíthető olyan határhelyzeti körülményekbe, ahol összegyűlnek azok a tapasztalatok, melyek kapcsolatot mutatnak az üldözéssel, a sikertelenséggel, a csalódással és a szív eltorzulásával.

A betegségnek, mint ellentétes pólusa jelenik meg a gyógyulás eseménye. Ezt is az a meggyőződés uralta, hogy Isten azon tettét, amikor teremtménye felé fordul gyógyulás kíséri.

315 Vö: Zsolt 88,4

316 Vö: Uo. 88,5

317 Vö: Lk 13, 1-4

318 Vö: Jn 9, 1-3

Ez megmutatkozik mind a csodálatos gyógyulásokban, mind pedig az orvos mesterségének gyakorlása során. Legalább olyan erős metaforaként jelenik meg a gyógyulás a Szentírásban, mint a betegség képi leírásai. Krisztus az Újszövetségben az elközelgett Isten országának jelképes cselekedeteként hajt végre gyógyításokat. Ezt láthatjuk Lukács evangéliumában amikor Krisztus arról beszél, hogy ő Isten ujjával űzi ki az ördögöket, és nem pedig Belzebub segítségével, ezért közel van az emberekhez az Isten ország.³¹⁹ Ennek az örömhírnek a tudatában Krisztus járta a falvakat, városokat és betegeket gyógyított, erről beszélt a zsinagógákban.³²⁰ A betegekről való gondoskodás gondolata és gyakorlata megfigyelhető a Krisztus korában létező közösségek életében.

A betegekről való gondoskodás pasztorális tapasztalataim szerint markánsan jelen van a cigány közösségekben. Ez legtöbbször abban fejeződik ki, hogy az egész család látogatja meg a beteget a kórházban. Sokszor ott is alszanak, vagy beteghez közel bérelnek lakást, de volt példa arra is, hogy a beteghez költöztek lakásába, hogy gondoskodni tudjanak róla.

A Jakab levél szintén a betegséggel felvett harcot írja le, amikor azt javasolja, hogy betegség esetén az egyház papjait hívják a keresztény közösségek tagjai, akik megkenik olajjal és imádkoznak felettük.³²¹ A betegek kenetének kiszolgáltatása olajjal való megkenés által történik. Az Újszövetségben két szöveget is találunk, melyek megemlítik a betegek olajjal való megkenését. Márk evangélistánál a Krisztustól kapott küldetés utáni cselekvések vannak leírva, melyet az apostolok véghezvittek: „Azok elmentek, s hirdették a bűnbánatot, sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.”³²² Az újszövetség gyógyítások során gyakran szerepel az a mozzanat, hogy Krisztus a beteget megérinti, vagy pedig az ő megérintése által gyógyul meg valaki, mint a vérfolyásos asszony esetében is olvashatjuk, aki a ruhája szegélyét érinti meg Jézusnak.³²³Krisztus ezt az érintési mozzanatot csupán jelképes tettként használja, hiszen a betegek gyógyításához nincs szüksége, sem érintésre, sem pedig jelenlétre, mint ahogyan arról a kafarnaumi százados szolgájának esetében olvashatunk.³²⁴ Az apostolok a Krisztustól kapott küldetést és a missziós prédikációt, valamint a gyógyítást szoros kapcsolatként értelmezik. Különböző magyarázatok léteznek az olajjal való kenésre, gyógyításra.

319 Vö: Lk 11,20

320 Vö: Mt 9,35

321 Vö: Jak 5,14

322 Vö: Mk 6, 12-13

323 Vö: Mt 9,20

324 Vö: Mt 8,13

Az olaj az antik világban mint jól bevált gyógyszer volt használatos, melyet a szervezet megerősítésére és fájdalomcsillapításra használtak. Az olajjal való megkenésre utaló jelek az első négyszáz évből csupán az olajszentelési imádságokból maradtak ránk. A nyolcadik századig a betegek kenetének szentsége nagyon széles körben volt elterjedt. A keresztény közösség tagjai szentelt olajat tároltak otthonaikban és használták is azt előszeretettel betegség esetén. Az olajat a püspök áldja meg egy liturgikus ünnepség keretén belül, melynek megszentelő és sátáni erőkkel szembeni megerősítő ereje van. Az olaj ezeket az erőket a Szentlélek segítségül hívásával kapja. A szentelt olajnak különböző funkciói vannak, melyeket a betegek kenetének szertartásában olvashatunk: „Olajodnak kenésével és papjaid érintése által Emberszerető, szenteld meg a magasságból a te szolgádat, emeld fel őt betegségéből, lelki szennyét törüld el Üdvözítő; a bűn szövevényes botrányaiból szabadítsd meg, fájdalmait enyhítsd, a veszélyt távoztasd el, gyötrelmeit szüntesd, mint irgalmas és kegyelmes.”³²⁵ Ezek szerint a szentelt olaj funkciójának tekintették a betegségből való gyógyítást, a lelki szenny letörlését, vagyis bűnbocsánatot, fájdalomcsillapítást és a veszély elhárítását.

Előfordulhat, hogy megpróbáljuk keresni a betegek kenetének értelmét. Legjobban úgy tudjuk megfogalmazni értelmét, ha az élet veszélyeztetettségének tapasztalatát vesszük nagyító alá. Az életet, mint kapcsolatot lehet leginkább értelmezni, egy olyan emberi közösségben való létezést, mely egyidejűleg magával Istennel is kapcsolatban van, aki az életet adja. Ez az élő kapcsolat a szeretet megtapasztalása, aktív képesség a szeretetre melynek befogadó és teremtő osztozás a jellemzői. Az életet a halál, az elmúlás fenyegeti, amely az abszolút kapcsolatokon kívüli levés állapota, egyfajta radikális tehetetlenségi állapot. A súlyos betegség az egyik legjellegzetesebb állapota ennek a kapcsolatnélküliségnek, melyet képesek vagyunk megtapasztalni. Olyan megbetegedésről beszélünk itt, amely során a szenvedő alany megéli a kiszolgáltatottság állapotát, amely blokkolja az egyén alkotó képességét, elidegeníti a kapcsolatainkat, csökkenti az eleven érintkezéshez szükséges interakciókat. Az ilyen jellegű állapotokat határhelyzetnek nevezzük.

Az ilyen módon kiszolgáltatott ember ténylegesen abban az állapotban van, hogy felvehesse a betegek kenetét. A betegek kenete az élet megmentéséhez és annak megerősítéséhez is hozzájárulhat bizonyos esetekben. A haláltól fenyegetett létezést elsősorban azzal lehet megmenteni, hogy kapcsolatot próbálunk teremteni a külvilág és a beteg között.

325 Euchologion, 60.

Ez a cigánypasztorációm során remekül megmutatkozott, amikor a betegek kenetének szentségét a széleskörű családtagokkal, barátokkal és ismerősökkel végeztük el. Ez a közösségi mozzanat világlik ki a betegek kenetének kiszolgáltatása során leginkább, hiszen amikor a többiek megjelennek, hogy együtt imádkozzanak a betegért, az a közösség odafordulását jelképezi. A szertartás során végzett imádság a segítségről, támogatásról, a Szentlélek erejéről, szabadításról, megmenekülésről, és talpra állásról szól. Ezt a betegek kenetének szertartásában olvashatjuk, ahol azért könyörög a szertartást végző pap, hogy a beteget szabadítsa meg az Úr erőtlenségéből, betegségéből, irgalmazzon neki, emelje fel betegsége ágyából és adjon neki lelki és testi gyógyulást.³²⁶A megszabadítani, vagy betegsége ágyából felkelni infinitívuszok egyaránt jelenthetik az orvosi értelemben vett testi gyógyulást, vagy pedig az örök életre szóló feltámadást. A dogmatika kézikönyve szerint abban a bizonyos helyzetben, ahol az ember megtapasztalja az életének alapvető fenyegetettségét, az Egyház közösségi imája, valamint olajjal való megkenése annak az Istennek a közelségének megvalósító jele, mely az életet megszabadítja és meghosszabbítja. Ezzel tudja az Egyház véghezvinni Krisztus követésében, aki különös gonddal fordult a betegekhez, hogy hirdesse nekik az evangéliumot.³²⁷