A missziológia és a cigánypasztoráció új felfogása

A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) újításainak következtében nagyon sok dolog változott meg a Katolikus Egyházon belül. A liturgiát olyan nyelven és stílusban ünnepelték, melyet nagyobb fokú megértés és magasabb részvétel támogatott.¹²¹ Az embereket hatékonyabban kezdték el aktivizálni és beavatni az egyházi élet rejtélyeibe. A II. Vatikáni Zsinat után a Katolikus Egyház missziós tevékenységét illetően drámai fordulóponton esett keresztül.

Miként értelmezzük - és határozzuk meg napjainkban a missziológiát? Huszonöt évvel a II.

Vatikáni Zsinat után Szent II. János Pál pápa így nyilatkozik a Redemptoris missio kezdetű pápai enciklikában, mely kulcsfontosságú a missziológia témájának leírásában: „Ennek az együttműködésnek az éltetője és gyökere az, hogy minden egyes hívő Krisztusba kapcsolódik:

jó gyümölcsöt teremni csak akkor képes, ha úgy tartozik hozzá, mint vessző a szőlőtőhöz.¹²² A szent életvitel minden keresztény számára lehetővé teszi, hogy az Egyház munkájában termékeny legyen: „A zsinat tehát mindenkit felszólít komoly benső megújulásra, mindenki ébredjen rá, hogy felelős az Evangélium terjedéséért, ezért vegye ki részét a pogány népeknél

121 SC 54

122 Jn 15,5

folyó missziós munkából.”¹²³ A pápa meghatározása szerint „a misszió egyedi, ámde komplex valóság, mely számos módon fejlődik.”¹²⁴ A Redemptoris missio gondolatmenetéből arra a következtetésre juthatunk, hogy nem csukhatjuk be a szemünket várván, hogy majd más fogja megoldani a cigánypasztorációs feladatainkat, hiszen annak tevékeny részesének, formálójának kell lennünk.

A helyzet égetően megoldásért kiált, mert az országunk populációjának tized részét a cigányság alkotja, ezért megkerülhetetlen a cigányokról való komoly gondolkodás. A belső megújulás az integrációs folyamatok segítését is jelenti a saját etnikumukon átszűrődő cigánypasztoráció mellett. Döntően befolyásolja országunk és egyházunk jövőjét, hogy miképpen tanulunk meg békésen, Isten evangéliumán nyugvó keresztényi értékrendek szerint élni. A Redemptoris missio kezdetű enciklika aláhúzza a civilek jelentőségét is a hittérítő, missziós tevékenységekben. Téves elképzelés lenne azt hinni, hogy az egyházközség papja egyedül képes lenne mindent megoldani. A pasztoráció egy fejlett modellje, amikor a pap mint mozgató rugó van jelen a közösségben, nem mindent személyesen intéz, hanem az arra kijelölt személyeket fogja össze a siker érdekében. Ez a modell azért hatásos, mert ha dispozícióra kerül sor a pap életében, akkor az általa elkezdett cigánypasztorációs folyamatok az ő személye nélkül is tovább tudnak működni, és esetlegesen egy jó kezdeményezés nem szűnik meg az ő helyezésével.

Ugyanaz a Lélek hinti „az Ige magját”, amely a rítusokban és kultúrákban van jelen, és kiérleli azt Krisztusban.¹²⁵ Irányelve a missziónak melyet más kultúrák között végzünk, hogy Isten minden embert üdvözíteni akar, azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, azt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre.¹²⁶ Szent II. János Pál pápa egyfajta alapvető nyitottságra hívja fel a figyelmünket, mellyel rendelkeznünk kell, amennyiben sikert akarunk elérni a számunkra erkölcsi kötelességnek számító igehirdetői tevékenység során. A misszió legfontosabb eleme a pápa elgondolása szerint a személyes tanúságtétel.¹²⁷ VI. Pál pápa a misszió fogalmát a Jézus explicit céljának központi üzenetéből vezeti le, mely az Isten országának hirdetésére vonatkozik.¹²⁸ Kijelöli továbbá a pápa a misszió számos elemét,

123 I. János Pál enciklikája a minden időre érvényes missziós megbízatásról 1990. december 7., 77. pont, http://w2.vatican.va/content/john-paul-ii/hu/encyclicals/documents/hf_jp-ii_enc_07121990_redemptoris-missio.html, Továbbiakban: RM (Utoljára ellenőrizve: 2019.07.13.); Vö: A II. Vatikáni Zsinat AD GENTES kezdetű dekrétuma az Egyház missziós tevékenységéről, 35. pont,

http://www.vatican.va/archive/hist_councils/ii_vatican_council/documents/vat-ii_decree_19651207_ad-gentes_hu.html, Továbbiakban: AG (Utoljára ellenőrizve: 2019.07.13.)

124 RM 44

125 RM 42; Vö: LG 17; AG 3, 15.

126 Magyar Katolikus Katekizmus, Impresszum,Vác 1995. 1.

127 RM 42

128 EN 6

melyeknek tisztelniük kell a kultúrát és a kontextualizációt,¹²⁹ melyek nem minden esetben kívánnak emberi szavakat, sokkal inkább tetteket.¹³⁰ A cigány pasztorációban különösen elengedhetetlen a személyes tanúságtétel. A cigány emberek általában benyomásaikra támaszkodnak a racionális nyugati világ felfogásával ellentétben. Elsősorban az emócióikra kell hatnunk, ezért van fontos szerepe a zenének, a hangszereknek, énekkaroknak, díszesen megült liturgiáknak. Sok esetben a pap vagy más missziót végző személy életvitele, tettei beszélnek a missziós területen élő embereknek.

VI. Pál pápa, Szent II. János Pál pápa és sok más egyházi szerző gyakorta használják a misszió fogalma helyett az evangelizáció terminusát. Volt idő, mikor csupán az evangelizációt explicit módon akarták korlátozni az igehirdetésre, proklamációra. „Minden eshetőségre az evangelizáció nem csupán doktrínák tanítását jelenti, hanem Jézus Krisztus hirdetését szavakkal és tettekkel. Jelenti továbbá, hogy valaki önmagát eszközévé teszi annak, hogy megjelenítse közöttünk életével Jézust, és az ő tetteit.

Az Ad gentes kezdetű enciklika első két fejezete leírja számunkra, hogy a Katolikus Egyház természeténél fogva tartalmazza a misszió fogalmát. „A nemzetekhez küldte Isten az Egyházat, hogy "az üdvösség egyetemes szakramentuma" legyen,¹³¹ ezért katolicitásának legbensőbb igényéből és alapítója parancsát követve,¹³² minden embernek hirdetni akarja az Evangéliumot. Maguk az apostolok ugyanis, akikre az Egyház alapíttatott, Krisztus nyomába lépve "hirdették az igazság igéjét és egyházakat hoztak létre."¹³³ Nekünk feladatunk hát, hogy Krisztus nyomdokába lépve, mint tanítványai, szünet nélkül folytassuk az ő művét, hogy az

„Úr tanítása terjedjen és dicsőségre jusson”¹³⁴ és Isten országát a földön mindenütt hirdessék és megvalósítsák.¹³⁵ „A világ jelen helyzetében azonban az emberiség új állapotba került, s az Egyházat, a föld sóját és a világ világosságát¹³⁶ fokozottan sürgeti hivatása, hogy megújítson és üdvözítsen minden teremtményt, annak érdekében, hogy Krisztusban minden megújuljon, és Benne az emberek egy családdá és Istennek egyetlen népévé legyenek.”¹³⁷ Szerencsére a világ, és ami benne van eredendően jónak lett teremtve. „Látta Isten, hogy ez jó.”¹³⁸ Ennek köszönhetően minden emberben benne van az eredendő jóság, az istenarcúság, melyet látnunk

129 EN 17-18

130 EN 20

131 Vö: LG 48

132 Vö: Mk 16,15

133 AG, 1-2.

134 Vö: 2Tesz 3,1

135 AG 3

136 Vö. Mt 5,13-14

137 AG 4

138 Vö: Ter 1, 1-36

kell a missziós törekvésünk során, tudván, hogy Isten minden emberben önmaga képmását állította ebbe a világba, hogy, tanúságot tegyen nagyságáról. Igaz, hogy az Ad gentes zsinati dokumentum az egy nép utópisztikus képét jelöli meg számunkra, mint áhított célt, ám a praktikum arra enged következtetni bennünket, hogy a globális gondolkodásunkat lokális cselekedeteknek kell megelőzniük. Ennek köszönhetően a II. Vatikáni Zsinat megköszöni Istennek az Egyház eddigi erőfeszítéseinek eredményeit, levonja a megfelelő konzekvenciákat, vázolni kívánja a missziós tevékenység bizonyos alapelveit, és igyekszik összefogni minden hívő erejét (amennyire ez lehetséges), hogy Isten népe elkészíthesse az Úr útját.¹³⁹