Benkő Samu - lace DialvQúód, ° aarely

AZ ECKERMANNI SZEREPVÁLLALÁS SZERÉNY ERDÉLYI KÉPVISELŐIE:

SZENTGYÖRGYI IMRE

A szegénységből és ismeretlenségből kivergődő német fiatalember már hu-szonkilenc éves, amikor 1821-ben nekibátorodva eljuttatja Schiller és Körner modorában írt verseit nemzete akkor élő legnagyobb fiának, a hetvenkét esz-tendős költőfejedelemnek. A középszerűségtől mindig irtózó Goethe kimért ud-variassággal mond véleményt Johann Peter Eckermann hozzá érkezett küldeményéről, de a versek becsvágytól fűtött szerzőjét már az boldoggá teszi, hogy Weimarból válasz érkezett címére.' S mivel tanulékony természet, a levél-ből azt a tapintatos célzást is kiolvassa, hogy tehetsége kibontakoztatását ne a verselésben keresse. Adalékok a költészethez, különös tekintettel Goethére címmel ta-nulmányt ír, és kéziratát 1823-ban elküldi Goethének, nem kis merészséggel ar-ra kérve őt, hogy saját (és Schiller) művei kiadójánál, Johann Friedrich von Cottánál szóljon néhány jó szót a megjelentetés érdekében. Amikor pedig arról értesül, hogy a „csalhatatlan vezércsillag" környezetében kedvezően nyilatko-zott a kéziratáról, Hannover környéki tartózkodási helyéről Göttingán át elgya-logol Weimarba. 1 (A nagy gyaloglások kora ez! Emlékezzünk rá, hogy pár évvel korábban ezen a tájon gyalogolt egy német és egy magyar matematikus: Karl Friedrich Gauss és Bolyai Farkas.)

Eckermann jókor érkezett. Goethének akkoriban éppen egy ilyen fiatalem-berre volt szüksége.

Ettől kezdve kilenc éven keresztül Eckermann a tisztelt nagy ember köze-lében él, egészen a költő haláláig, és kialakítja azt a címben jelzett szerepválla-ló életformát, melyhez hasonszerepválla-lót művészetben és tudományban, de még a köz- életben is többet ismer a művelődéstörténet. Ez lehetett mester és tanítvány, kenyéradó gazda (főember) és titkár (intimus) kapcsolata, az elnevezéstől füg-getlenül azonban ennek a sajátos viszonynak minden esetben meghatározó je-gye az egymás iránti kölcsönös bizalom, a ragaszkodás és az erkölcsi értékrend azonossága. A különbségek általában a társadalmi (vagyoni) helyzetből, az élet-korból s ez utóbbiból következően a tapasztalatok és az ismeretek körének kü-

Turóczi-Trostler József, Goethe és Eckermann, in Magyar irodalom — világirodalom, II, Bp., 1961, 343.

Johann Peter Eckermann, Beszélgetések Goethével, fordította Győrffy Miklós, Bp.^, 1973, 29-30.

lönbözőségéből adódtak — ezt azonban áthidalhatta egyfelől a gondoskodás és a gyámolítás készsége, másfelől a tisztelő ragaszkodás és a hűség. A kölcsönös respektus alapja nem lehetett más, mint egymás szellemi szuverenitásának a méltánylása — enélkül ugyanis az együttlét úr és szolga viszonyává silányult vol-na. Azt persze mind a két fél tudta, hogy — sportnyelven szólva — nem azonos súlycsoportba tartoznak, s már csak ezért is érintkezésük állandó velejárója a köteles tisztelet és a mindennapi kapcsolatokban a formaságokhoz való szigo-rú ragaszkodás.

Eckermann a maga választotta szerepet azért vitte tökélyre, mert kizáróla-gos életcéljának tekintette Goethe zsenialitásának a szolgálatát, mégpedig az-zal a ráadással, hogy írásban rögzítette mindazt az ismeretanyagot és élménnyé nemesülő benyomást, melyet a mester közelében szerzett, s melynek aztán az életmű hiteles megértéséhez, rejtett dimenziói feltárásához, egyáltalán az iro-dalomtörténet „Goethe-ismeretéhez" másutt fel nem lelhető, kútfőértékű infor-mációk rangjára emelkedtek. Eckermann csodálta mesterét. Ennek ilyen stilá-ris bizonyságai vannak: „Excellenciád — mondtam — nagy dolgokat mond ki, és boldog vagyok, hogy hallgathatom önt."3 Az összes műveit kiadásra készítő idős mester már kapcsolatuk elején megmondta a bizalmába fogadott fiatalember-nek, hogy elsősorban éles szemére van szüksége. Vegye szemügyre fiatal korá-ban keletkezett írásait, és mondjon róluk elfogulatlan véleményt: „Szeretném tudni, hogy érdemes-e fölvenni őket műveim majdani kiadásába. lómagam túl-ságosan távol vagyok már ezektől a dolgoktól, nincs véleményem róluk. Önök-nek, fiatalabbaknak azonban tudniuk kell, hogy érnek-e valamit, és mennyiben használhatók még az irodalom jelenlegi szemszögéből nézve."4

Eckermannban természetesen megvolt az alkalmazkodás tudománya, enélkül különben elképzelhetetlen a vállalt szerep maradéktalan betöltése. Egy alkalommal, amikor a mester kedvenc témájáról, a színelméletről beszélt, intimusa nem éppen osztva véleményét, nagy buzgalommal kereste a szavakat, hogy úgy „mondja meg neki az igazságot, hogy közben meg ne sértse", de mi-vel mégis látta „lényét elsötétülni", gyorsan megszületett ajkán a kiengesztelő mondat: „Persze — mondtam —, korán kell annak fölkelnie, aki azt akarja, hogy igaza legyen Excellenciáddal szemben; de megeshet, hogy amit a nagykorú el-siet, azt a kiskorú megtalálja."5

A reverenciának és az intellektuális önérzetnek ez az egyvelege mindvégig jellemző a beszélgetéseket rögzítő Eckermann írására, mi több, olykor már a szentséget kiszolgáltató pap és az oltárhoz járuló hívő bensőséges hangulatát idéző helyzetképeket rajzol. Magyarázatul egy asztali jelenetet idézek: „Kétszer-sültet és szép szőlőt szolgáltat fel csemegének. Az utóbbit messzi távolból küld-ték, s Goethe titokzatoskodva nem árulta el, honnan. Szétosztotta köztünk, és nekem is átnyújtótt az asztal fölött egy szép, érett fürtöt. »Fogja, kedves bará-

I. m., 291.

I. m., 33.

I. m., 392.

tom — mondta — egyék ezekből az édességekből, és érezze jól magát.« jóízűen elfogyasztottam a Goethe kezéből való szőlőfürtöt, és immár

testben-lélekben ott éreztem magam közvetlen közelében." 6

Nem folytatom tovább a szemelgetést Eckermann Beszélgetéseiből, mert bízom benne, hogy az eddigiekkel sikerült érzékeltetnem, hogy mit-értek a cím-ben jelölt szerepvállaláson^.

Annak az erdélyi férfiúnak a nevével, kiben én eckermanni szerepvállalót ismerek fel, egy könyvespolc oldalán, gimnazista koromban találkoztam. A Ko-lozsvári Református Kollégium Könyvtárának nagytermében, mely a Farkas ut-cai épületben volt, állt egy tekintélyes, majdnem mennyezetig magasodó polc;

ennek oldalán a következő feliratot olvashattam:

„Szentgyörgyi

Imre

könyvtára."

A reprezentatív kiállítású könyvek sarkán a világirodalom nagyjainak nevét lát-tam. Az iskolák államosítása után a Református Kollégiumi Könyvtár (a Katoli-kus Lyceum és az Unitárius Kollégium hasonló könyvgyűjteményével együtt) a Román Akadémia akkoriban szervezett kolozsvári fiókja állományába került. Az ötvenes években, amikor akadémiai kutató lettem, feladatul kaptam, hogy e könyvtár kézirattárában nagy összevisszaságban talált halomnyi kéziratnak álla-pítsam meg a provenienciáját, illetőleg a szerzőjét. A jobbára emlékeztető fel-jegyzéseket tartalmazó irományanyagról hamar kideríthettem, hogy azok Szent-györgyi Imre hagyatékából valók és azokhoz a kötegekhez tartoznak, melyeket később MsR 2958. és 2959. jelzetekkel láttak el.' Később ez utóbbihoz csatolták az általam meghatározottakat is. Így, ahol a továbbiakban nem hivatkozom jel-zetre, mindig az MsR 2959. sz. kéziratkötegből idézek.

Az itt bemutatásra kerülő feljegyzéseket az 1810-es évek elején (tehát több mint egy évtizeddel korábban an nál, hogy Eckermann Goethe környezetébe ke-rült) Szentgyörgyi Imre, Teleki Sámuel udvari kancellár titkára vetette papírra, és az abban foglaltak éppen azt a szerepvállalást tükrözik, melyet aztán a német emlékíró annyira tökélyre vitt, hogy vele a műfaj merőben új változatát terem-tette meg.

A feljegyzések bemutatása előtt néhány szóban ismertetem azok szerzőjét.

Szentgyörgyi Imréről legutóbb két nyomtatásban megjelent írásban is szó esett. A genetikus Czeizel Endre, mint a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert déd-

6 I. m., 356. (Kiemelés tőlem: B. S.)

' Ezek a kéziratkötegek főleg Szentgyörgyi latin és német nyelvű kancelláriai fogal-mazványait tartalmazzák.

apjáról,8 az iskolatörténetet kutató Kovács Miklós pedig, mint a zilahi Reformá-tus Kollégium Könyvtára állományát gyarapító jótevőről emlékezett meg.`

A kortárs emlékíró Újfalvi Sándor 1814-ben Bécsben isme rte meg Szentgyör-gyit, akinek előléptetése után helyébe került az Udvari Kancellárián mint kezdő hivatalnok (accessista). Újfalvi cseppet sem hízelgő módon ír róla, de minden rosszmájúsága ellenére közvetít annyi hasznos információt számunkra, hogy ér-demes legyen teljes terjedelmében idézni: „A főkorlátnok, gr. Teleki, egy nyolc-van évet meghaladott, ősz, nagy tudománya-, jelentékeny gazdasága-, s magos hivatalánál fogva köztiszteletben állott. Életrendszerében rendkívül szigorú, mértékletes és fösvénységig takarékos volt, szenvedélyei, vágyai régebb, ha vol-tak is, most a hanyatló évek terhe alatt kialudni látszotvol-tak. Több évi szolgála-tom alatt számos árnyoldalait látám e főúrnak, látám benne a határtalan szüle-tési gőgöt, nagy fösvénységet, bizodalmatlanságot s engesztelhetetlen bosszús indulatot.

Nyolctángyérnyi szűk ebédjét rendszerint Szentgyörgyi titkárával és Ocsowszky könyvtárnokával költé el, akik ki nem elégített étvágyukat rendesen

n Czeizel Endre, Szent-Györgyi Albert genealógiája, in Valóság, XXXIX (1996), 69-79. — A ta-nulmány szerzője helyesen állapítja meg, hogy a Nobel-díjas tudós dédapját Szentgyörgyi Imrének hívták, aki 1836-ban királyi oklevéllel erősíttette meg nemességét és Nagyrápolti előnevét. További megállapítása it azonban fenntartással kell fogadnunk. „Szentgyörgyi Imre 1848-ban — olvassuk Czeizelnél — báró Apor Lázár munkatársaként, Fontos szerepet vállalt az anyaország és Erdély unióját előkészítő munkában. Többek között felhívták az erdélyi rendek figyelmét arra, hogy az Erdély »nagy részét lakó oláhok állapota mind polgári, mind vallási jogok tekintetében törvény által biztosíttassék«. Szállási Árpád tájékoztatása szerint Szent-Györgyi Albert hozzá írt levele bizonyítja: a Nobel-díjas tudós büszke volt apai nagyapja I!I e tettére. A korábban Habsburg-hű család az ő forradalmi felbuzdulása miatt lendült át a po-litikai spektrum másik végére: Szentgyörgyi Imre az 1848-49-es parlament egyik liberális ve-zéralakjává vált, ezt Waldmüller róla festett és a Szépművészeti Múzeumban látható képe is igazolja. A szabadságharc leverése után természetesen állását vesztette, s örülhetett élete puszta megmentésének is." A személy- és családtörténeti források bármennyire is szűkszavú-an tájékoztatnak Szentgyörgyi Imre felmenőiről és az ő szellemi Formálódásáról, elégséges adatot szolgáltatnak ahhoz, hogy a fentebbi idézetben foglaltakat kétségbe vonjuk. A dolgo-zatunkban bemutatásra kerülő forrásokból éppen az ellenkezője derül ki annak, amit Czeizel állít. A felvilágosodás emlőin nevelkedett, már-már republikánus elveket valló ifjú hosszú bécsi szolgálata idején hovatovább egyre merevebb gondolkodású császárhű főhivatalnokká válik, és éppen az unió kérdésében helyezkedik szembe az erdélyi reformmozgalom híveivel.

9 Kovács Miklós, A zilahi Református Kollégium könyvtára, in Szilágyság, Új sorozat VI (1996), Szeptember. — Ez az írás értékes adatokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy Szent-györgyi mint mecénás anyagilag támogatta azt az iskolát, amelyben tanulmányait elkezdte, és segítette a zilahi kollégiumi könyvtár állományának a gyarapítását. Kovács azonban téve-sen tartja Szentgyörgyi Imrét Salamon József tanítványának, mert ők valójában iskolatársak voltak. Zilahról került Szentgyörgyi a Kolozsvári Református Kollégiumba, ahol 1804-ben subscribált (Török István, A kolozsvári collegium tanulóinak névsora. A Kolozsvári Ev. Ref. Collegium értesítője az 1905/6. tanévről c. kiadvány Függeléke, Kolozsvár, 1906, 84.), a fiatalabb Salamon vi-szont ugyancsak zilahi tanulmányok után 1806-ban Nagyenyeden lépett a tógás diákok sorá-ba (lakó Zsigmond—Juhász István, Nagyenyedi diákok 1662-1848, Bukarest, 1979, 207.)

egy szomszéd vendéglő utóebédjén csillapíták le. A korlátnok kedvelvén az ol-vasást, tőlük is ezt kívánta: s így titkára rendesen éjfél után három órakor oltá el gyertyáját, holott tíz órakor már mélyen aludott. Főnöke asztalánál vizet, de köztünk szívesen itta a jó bort. Fizetését könyvekre és kéziratokra költötte, nem szenvedélyből, mert nem használá azokat, de csakis majmolásból. A főnök gyalársága átszivárgott a titkárba, példájául annak, hogy a nagyok hibái több-nyire káros hatásúak az alárendeltekre. S vált példa nélküli gyalárrá: mint ami-lyet sehol sem lehetett látni."'° Az elfogult jellemzés állításaiból egyet már most biztosan meg tudunk cáfolni, nevezetesen azt, hogy Szentgyörgyi csak főnöke majmolásából gyűjtötte a könyveket és azokat „nem használta". De alább ismertetendő feljegyzései keletkezési idejének feltüntetéséből sem az de-rül ki, hogy este tíz órakor már lefeküdt volna. — Újfalvi idézett vélekedéséről, annak indítékairól a későbbiekben lesz még egy-két szavam.

Az I 784-ben Kispetriben született, a kollégiumi törvényeket I804-ben alá-író Szentgyörgyi Imre mielőtt kilépett volna az életbe, és elfogadta volna a megtisztelő ajánlatot, hogy Teleki Sámuel titkára legyen, egy ideig még osztály-tanító is volt kolozsvári iskolájában. Hogy milyen szellemben látott hozzá a rá-bízott gyermekek neveléséhez, milyen ismeretek birtokában próbálta ki peda-gógiai készségét, mindennek igen beszédes bizonysága maradt fenn.

A kollégiumi könyvtár őrzi 1809. január 17-én az iskola auditóriumában a neve-lésről tartott prédikációjának, avagy ünnepi szónoklatának saját kezűleg írt szö-vegét. Ezt „kedves barátainak" ajánlja újévi ajándékként: „Vedd jó néven. Nem az ajándék, hanem a jó szándék érdemli tölled, hogy jó néven vedd. Vedd s használd, ha méltó." —Az oráció három részből áll és szól a gyermekről, a nevelőről és a nevelésről. Az első részben az orátor hangsúlyt helyez a gyermek egyéniségé-nek a respektálására: „Minden Gyermek, mint egy Individuum az Annyának kebeléből külömb külömbféle Hajlandóságokat hoz magával. Ezen Hajlandósá-gok közzül egyik felyül haladja a' többit. Ez Isteni végzés." A nevelőknek éppen az a feladatuk, hogy ezt az istenadta hajlandóságot „valódi Szeretet, Okosság által disciplinázzák, pallérozzák, civilizálják és moralizálják vagy divinizálják és természe-tes fordítást tegyenek rajta". A második részben arról világosította fel Szent-györgyi „kedves barátait", hogy miképpen vélekedett magáról a nevelőről:

...különösön értünk a' Nevelőn egy olly hozzánk hasonló ember Barátot, a' ki a' miveletlen és pallérozatlan gyenge emberi természetnek a' maga ki fejtődző és lassan lassan pallérozodo uttyában rnellébb áll vigyázoul és segédül, és a Ter-mészet ut mutatása szerént ugy és addig vezeti mig végre a gyermek minden vezető kéz nélkül az emberiség tökélletes Ideáljának meg felelhet, ha be akarja végezni munkáját". A feladatát jól végző nevelő „az egészséges Testben az egészséges Lelket" formálja. Minden lehetséges félreértés elkerülése végett megjegyzi, hogy az általa eszményinek tartott nevelő „egyformán távul van a'

10 Újfalvi Sándor, Emlékiratok, a szöveget Benkő Samu és Ugrin Aranka gondozta, Bp., 1990, 186.

Materialismustól és Spiritualismustól. Az életet az életből esmeri. Az Ifiut az életnek neveli; még pedig emberi életnek — a Polgárságban." Siet leszögezni azt az alaptételét is, hogy a természetes nevelésnek „leghűségesebb tolmácsa az anyanyelv", ennek révén jöttek létre a nagy kultúrák. Az olaszokat Petrarca, Ariosto, Tasso nyelve tette halhatatlanná, a franciákat La Fontaine, Rousseau, Corneille, Montesquieu pallérozta, az angol Spenserrel, Shakespeare-rel, Mil-tonnal és Pope-pal „galantiroz", a németek pedig Klopstockkal, Kanttal, Wielanddal és Goethével egyenesen „új világot teremtettek". A felsorolt nevek jelzik, hogy a XIX. század első évtizedében, melyet a reakció sötét ferenci időszakaként jellemez — méltán — a történetírás, egy kolozsvári diák az európai kultúra milyen gazdag örökségének juthatott a birtokosává, és egyben arról is tájékoztatnak, hogy ennek az orációnak a forrásait a felvilágosodás kora alap-műveiben, köztük Pope, Rousseau nevelési kérdéseket tárgyaló írásaiban kell keresnünk. Az anyanyelv pedagógiai jelentőségét hangsúlyozva Szentgyörgyi — a kezdő nevelő — arra vonatkozóan is tanácsot ad, hogy a magyar nyelvi okta-tásra kell ráépíteni a világkultúra megismertetését. A sorrendet ta rtja fontos-nak: „Adjunk Gyermekeink kezébe Magyar nyelven írt szükséges könyveket. Ad-junk kezébe nyelvünkön a' nékik szükséges Esmereteket és Tudományokat, és mikor már az érzést otthon mozgásba hoztuk, akkor édesitsük az idegeneke-hez... a' tzélt el ne vétsük és az elsőséget ki ne adjuk kezünkből."I'

Ez az oráció elég pontosan rávilágít annak a szellemi poggyásznak a minőségére, mellyel a fiatal Szentgyörgyi Imre Bécsbe érkezett. Teleki Sámuel a felvilágosodás eszmekörében járatos titkárt vett maga mellé.

Szentgyörgyi Imre eckermanni szerepvállalása néhány évre korlátozódott.

Pontosabban szólva, csak 1811 és 1813 közötti időszakból maradtak fenn olyan feljegyzések, melyek az udvari kancellár és személyi titkára közelebbi szellemi kapcsolatára fényt vető információkat örökítettek meg. Attól fogva, hogy az er-délyi ifjú, gazdája pártfogásával Bécsben rálépett a kancelláriai hivatalnokok szokványos útjára, és a ranglétrán — az írnokéval kezdve, fel egészen az udvari tanácsosi méltóságig — minden lépcsőfokot végigjárt, úgy tűnik, hogy felha-gyott a mindennapok szellemi életét (olvasmányait, eszmecseréit, meditációit) tükröztető betűvetéssel.

Teleki Sámuelnek 1822-ben bekövetkezett halálával aztán eltűnt Szent-györgyi látóköréből a követendő példa-férfi, akihez még a szokásait is igazítot-ta. Abban a tekintetben viszont, hogy élete végéig megmaradt szenvedélyes

'' A Kolozsvári Református Kollégium Könyvtárának kézirattára a Román Akadémia Kolozsvári Könyvtára őrizetében. Ms R. 1592.

könyvgyűjtőnek, hogy szerény anyagi helyzetéhez mérten12 mecénáskodott, tá-mogatott közintézményeket, könyvtárát pedig még életében iskolájának ado-mányozta, a Teleki Tékát alapító kancellár hív követőjének bizonyult.

Az említett három esztendő intellektuális eseményeit rögzítő feljegyzések arról adnak hírt, hogy Teleki Sámuel asztalánál étkezések idején milyen kérdé-sek vetődtek fel. Esténként pedig a Bécsbe került fiatal tisztviselő olvasmányai-ból (könyvekből és újságokolvasmányai-ból, így a Wiener Zeitungolvasmányai-ból és a Magyar Kurírolvasmányai-ból) miket jegyzetelt ki, illetőleg a nap folyamán elhangzott beszélgetések és az olvasmá-nyok milyen további, lejegyzésre érdemesített gondolatokat szültek a császár-városi legényszállás magányában. A jegyzetek végén legtöbbször megtaláljuk a kancellárra utaló betűjelet (G. T.) és a leírás napját, sőt az óráját is, így könnyen megállapíthatjuk, hogy azok papírra vetéséhez a principális ebédlője vagy pe-dig a gyertyafényes esti csönd szolgáltatta az inspirációt. Természetesen a szín-helyek és a felvetődő gondolatok gyakran kapcsolódnak egymáshoz, és az is tet-ten érhető, hogy Teleki egy-egy odavetett gondolata milyen további meditálásra és a könyvekben való behatóbb tájékozódásra serkentette fiatal munkatársát. A kancellár által eszményített erkölcsi normarendszert titkára így örökítette meg: „Egy Emberbe meg kivántato tulajdonság Erkölts, Vallás, Tudo-mány, okosság, prudentia, fáinság. G. T. 1811. 30ik decemb. 3 orakor, dél után."

S mindjárt e szavak után a Kancellár arról beszél, hogy a főhivatalnok élete sem fenékig tejfel: „A' Császárnak bajos negativat adni, ha valami iránt parantsol."

Néhány nap múlva, már a következő év elején a vallás és a világi hatalom kér-dése kerül szóba: „A' Vallás nem erre a Világra; hanem inkább a jővő Világra valo — azért nem lehet a Politica vagy az Igazgatásnak alája vetni. — Ha pedig tsakugyan alája veti valaki akkor a Monarchiához alkalmasabb az Catholica Re-ligio, mint a Protestans vagy Reformata G. T." Az államforma gyakran volt a be-szélgetések tárgya, és ez arra késztette Szentgyörgyit, hogy a kérdést tovább gondolja, és addig szerzett ismeretei alapján egybevesse a monarchia és a respublica intézményét. Meditációjának eredményét aztán így összegezte:

„A' Monarchiába (amint más igazgatás módjába is) a' básis a' Nép, ezenn.emel-kedik fel léptsönként minden egész a' királyig, és minden a' szerént betsültetik mind a' millyen a' léptsöjéhez van köttetve, mennél közzelebb a' Néphez, annál kevesebb az activitássa és a betsületje is, mennél közelebb a Királyhoz, annál inkább betsültetik és az activitássa is nagyobb — azért esik a' meg, hogy ha va-laki nem éppen tölti is bé a' helyét még is, leg alább kötelesség szerént (amtswegig) betsültetik — itt a gradus teszi mint eggy azz Embert (n.b. az eszte-lenek elött) nem pedig az ember a gradust.

12 Szentgyörgyi anyagi helyzetét megvilágítja, hogy az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően hét úrbéri állományért kap kárpótlást, s az is két falu (a Hunyad megyei Nagyrápolt és a Közép-Szolnok megyei Zsákfalva) határában volt. (losef Grimm, Das Urbarialwesen in Sie-benbürgen, Wien, 1863, Verzeichniss, 109. tétel.) — Csupán az összehasonlítás kedvéért jegy-zem meg, hogy az örökösen anyagi gondokkal küzdő Bolyai Farkast négy, az író Bánffy Mik-lós nagyapját viszont 2219 jobbágytelekért kárpótolták. I. h., 307, 1643. tétel.

Másként van ez a' Respublicaba, itt mindennek egyformán meg van a Sze-mélyessége, minden tsak Személlyes érdemével szerezhet magának mind na-gyobb betsületet (mind embert ugyan mindent eggyformán betsülnek) mind pedig hivatalt. — Egy forma betsületbe születik itt minden, azután ezt

In document lace DialvQúód, ° aarely (Pldal 27-43)