Korábbi fejezeteinkben amellett érveltünk, hogy a felsőoktatásban tanuló fiatalok vizsgálatában ki kell lépni a felsőoktatás-kutatás szakirodalmában uralkodó azon keretek közül, amelyekben csupán arctalan tömegként vagy érdekkövető piaci szereplőként beszélnek a hallgatókról. Nem gondoljuk termékeny és érvényes megközelítésnek azt a szemléletmódot sem, mely szerint a hallgatók lezárt, végleges diszpozíciókkal, s ennek megfelelően előre elrendelt sorssal rendelkeznek a felsőoktatásban.
A tömegképzés hallgatója a tömeg része ugyan, azonban, még ha magányos is a tömegben, akkor sem kizárólag egyéni érdekeit követő racionális cselekvő. Ha látszólag el is tűnik az arctalan sokaságban, s nem vagy nemcsak az intézményi célok és a manifeszt tanterv szerint képez rajta lenyomatot a felsőoktatási intézmény környezete, hanem beágyazottságának irányától, mértékétől és minőségétől függően a közvetlen környezete által értelmezett célokat és normákat követi, közben maga is hozzájárul újraalkotásukhoz. Ilyen módon vitatkozunk tehát a felsőoktatáskutatásban domináns alul- és túlszocializált hallgatóképpel.
Nézetünk szerint a hallgatók felsőoktatásba lépése, tanulmányi orientációja, normákról és a többletmunkáról vallott felfogása, biztonságérzete és eredményessége azoktól a kapcsolatoktól, diskurzusoktól függ, amelybe beágyazódik. A beágyazottság eredetileg gazdaságszociológiából eredő fogalma Coleman társadalmi tőkekoncepciójának egyik fontos építőeleme (Coleman 1988, Granovetter 1994, Szántó 1994). Azt a mértéket és minőséget jelenti, ahogy az egyén a személyes kapcsolathálóiba illetve a tágasabb társas kontextusába bekapcsolódik. A beágyazottság granovetteri koncepciójából kiindulva jelen fejezetben egyrészt a hallgatók személyes kapcsolatai (relációs beágyazottság), az őket körülvevő kapcsolathálók struktúrája (strukturális kontextus), a tevékenységrendszerük beágyazottsága, valamint a környezetükben domináns értékek és normák hatása (kulturális beágyazottság) képezi vizsgálatunk tárgyát.
A hallgatók személyes kapcsolati beágyazottságát több dimenzióban vizsgáltuk, elsősorban az inter- és intragenerációs relációk viszonylatában, amelyben a kortárs kapcsolatok irányultsága, a beágyazódás ereje és multiplexitása kapott kiemelt figyelmet. A relációs dimenziók közül a következő az oktatóval kialakított kapcsolattartás jellege és mértéke volt. Az intézményi kontextusban kirajzolódó kapcsolathálók rendszere a strukturális beágyazódás mértékét és milyenségét jeleníti meg.
A tevékenységek területén történő beágyazottság vonatkozásában az egyetemen belüli és kívüli társas tevékenységek körét és egymáshoz való viszonyát vizsgáltuk, mert úgy fogtuk fel őket, mint centrifugális vagy centripetális vonzerők vektorait. Mivel értelmezésünk szerint a hallgatói cselekvések és döntések a társas környezet és az egyéni diszpozíciók kölcsönhatásában formálódnak, megvizsgáltuk, hogy a relációs és strukturális valamint a tevékenységrendszer dimenzióiban mért akadémiai beágyazódás milyen összefüggést mutat a kulturális beágyazódással.
A jelzett dimenziókat képviselő különböző mutatók, az egyszerű korrelációs mintázatok arra vallottak, hogy a hallgatói beágyazottság sokszínű és sajátos összefüggésrendszert alkot, ezért beágyazottság-típusok kimutatását tartottuk indokoltnak. A beágyazódás individuális szinten megragadható dimenzióinak tekintettük a személyes kapcsolatok és a tevékenységrendszer szintjén vizsgálható intézményi kötődést. A típusok létrehozását klaszteranalízis segítségével végeztük el22. Majd ezekből a markánsan különböző arculatú típusokból kiindulva kerestünk választ a további kérdéseinkre, melyek elsősorban arra vonatkoztak, hogy az egyes hallgatói típusok hogyan simulnak bele (vagy lógnak ki) az intézményi társas kontextus kapcsolati szerkezetébe, cél- és normarendszerébe, közösségértelmezésébe, vagyis mi jellemzi a strukturális és kulturális beágyazottságukat.
A típusok között a legfontosabb szeparációs felületeket keresve kirajzolódtak előttünk a kapcsolati erőtér egyes dimenzióinak meghatározó tengelyei. Az intézményi keretek között végzett tevékenységek dimenziójában a típusok közötti legnagyobb eltérés a szakmai tevékenységekben való részvétel területén mutatkozott, míg a külső
22 A klaszteranalízishez felhasznált alapváltozók öt kérdéscsoportból származtak, melyek a hallgató intézményen belüli és kívüli tevékenységeire, a hallgatótársaihoz való viszonyulására, baráti kapcsolatainak tartalmára, a kapcsolathálójában jelenlevő pozíciókra és az oktatókkal kapcsolatos viszonyára vonatkoztak.
tevékenységekben a „bulizás” és a kirándulás terén. A külső munkavégzés vagy párhuzamos képzések végzése mérsékelten jellemző a vizsgált hallgatókra, ez nem képez jelentős szeparációs felületet.
Sokkal fontosabb különbséget idéz elő a hallgatók között az, hogy a barátaikat az egyetemen vagy azon kívül szerezték. A barátság funkciói területén a legmarkánsabban az polarizálta az eseteket, hogy a hallgatókat közös intellektuális érdeklődés fűzi-e össze barátjukkal, valamint hogy baráti kapcsolataik képesek-e szolidaritást, segítségnyújtást eredményezni. A különböző társadalmi pozíciójú személyeknek a közvetlen kapcsolathálóban való előfordulása szempontjából mind a kör kiterjedtsége, mind pedig a megnevezett szereplők sorrendje határozottan eltérő típusokat tett megragadhatóvá. Az oktatóval való kapcsolattartás tekintetében az képezte a legerőteljesebb szeparációs felületet, hogy az interakciók, a megbeszélhető témák középpontjában a tananyag vagy a hallgató pályafutása, személyes sorsa áll-e.
Az alábbiakban az e téren legmarkánsabban eltérő hallgatói típusokat mutatjuk be az alapképzésben, majd a strukturális és a kulturális beágyazottság szempontjából is jellemezzük őket. Továbbá a megvizsgáljuk, hogy a hallgatók tanulmányi biográfiája és társadalmi háttere milyen lenyomatot képez akadémiai beágyazottságukon.
A kollegiális beágyazottsági típusba tartozó hallgató
Kollegiális beágyazottsági típusúnak neveztük el azt a hallgatói kört, akiket az akadémiai társadalmon belüli szélesebb intergenerációs kapcsolatrendszerük különböztet meg hallgatótársaiktól. Ők azok, akikre –az egyetemi hagyományban használt– „kolléga/kollegina” megszólítás még többé-kevésbé vonatkoztatható az oktatókkal való kommunikációképességük alapján. Előfordulásuk nem gyakoribb, mint 28%.
Természetesen az intragenererációs beágyazottságuknak is vannak egyedi vonásai. A beágyazottság lényeges dimenziója az intragenerációs kapcsolatok iránya, minősége. Arra a kérdésre, hogy mennyire látja hasonlónak gondolkodását hallgatótársaihoz, ez a típus, amelynek előfordulása nem gyakoribb, mint 28%, azt a választ adta, hogy lényegében igen nagy harmóniában van társas környezetével. Ez megerősít bennünket abban az előfeltevésünkben, hogy a hallgatók a közvetlen környezetükhöz tartozó hallgatókon keresztül állítják össze a hallgatótársadalomról alkotott általánosított képet, valószínűleg ez is hozzájárul ahhoz, hogy meghatározó mértékben magukhoz hasonlónak látják társaikat.
Az e típushoz soroltak azok közé tartoznak, akik barátaikat döntően az egyetemi, főiskolai keretek között szerezték. A barátságok funkcióit áttekintve a legjelentősebb eltérés a típusok közt abban mutatkozik, hogy a hallgatói barátságok mennyire korlátozódnak egy-egy kiemelt területre, vagy mennyire alkalmasak arra, hogy többféle szerepet töltsenek be egy hallgató életében. A kollegiális típus kitűnik azzal, hogy barátságai a leginkább multiplexek és szorosak, ugyanazon társakhoz fűződő kapcsolataik az élet többféle területén tűnnek tartalmasnak és hasznosnak. Nemcsak instrumentális, eszközjellegű kapcsolatokról van szó, amelyek révén beszerezhetők az
intézményi tanulmányi és adminisztratív ügymenethez szükséges információk és segédeszközök, hanem intellektuális mélységük is van, melyből a felek közös érdeklődésének, gondolkodásának nyomaira valamint az egymás iránti szolidaritásra bukkanhatunk.
A barátság funkciói tekintetében a típusok között hasonlóság mutatkozik abban, hogy az interakciókban élen járnak a hallgatói szereppel, a tanulmányokkal kapcsolatos területek, azonban ez a típus egyedi abban a vonatkozásban is, hogy ezek közül nem a könyvek, jegyzetek cseréje az első számú közös tevékenysége barátjával, hanem a tanulmányokkal kapcsolatos problémák megbeszélése, s csak ezt követi az eszközök cseréje. A hallgatók között a legnagyobb eltérések abban a tekintetben vannak, hogy közös kulturális érdeklődés kapcsolja-e össze őket, illetve mennyire alkalmas a barátságuk nem tanulmányi és szervezési jellegű segítségen túl más támogatás nyújtására.
A baráti kapcsolatnak a kollegiális hallgatótípus életében betöltött szerepét az jellemzi, hogy a baráti szolidaritás szükséghelyzetben, például betegség esetén előforduló különösen értékes megnyilvánulásai, valamint a tudományos problémákról folytatott beszélgetés a központi funkciókhoz jóval közelebb áll, mint a többieknél. E típus számára tehát nemcsak az természetes, hogy tanulmányi problémáit teljesen megossza barátjával és könyvet, jegyzetet kölcsönözzenek egymásnak, hanem az is, hogy betegség esetén meglátogassa, vagy a jövőterveit megossza és tudományos, közéleti és kulturális kérdésekről rendszeresen együtt elmélkedjenek. Általában barátaival tölti szabadidejét, rendszeresen együtt tanulnak, megbeszélik olvasmányélményeiket, sőt a művészeti kérdések is gyakori témái a beszélgetéseiknek.
Ez a típus tehát a sokoldalú és erős baráti kapcsolataival emelkedik ki az alapképzéses hallgatók társadalmából.
A baráti kapcsolatok karaktere mellett a kapcsolathálóban számon tartott jellegzetes társadalmi szerepet betöltő figurák előfordulása is jól megkülönbözteti egymástól a hallgatói típusokat. A legnagyobbak a típusok közötti különbségek a diplomás, a doktorandusz, a vezető, a sikeres üzletember és a vallásos emberrel való kapcsolat terén. A kollegiális hallgatótípus jellemzője, hogy a kapcsolathálója egészében véve és minden pozícióra nézve kiterjedtebb az átlagosnál, sőt néhány szereplő tekintetében a legszélesebb. Ő tart számon a legtöbb doktorandusz, külföldön diplomát szerző, diplomáját külföldön értékesítő, vallásos és lelkész ismerőst.
Értelmezésünk szerint e társadalmi szereplők gyakori előfordulása a hallgatói kapcsolathálóban speciális társas orientációra mutat, így a jellegzetes szereplőkkel tartott kontaktus és annak szorossága révén kitapintható kapcsolati orientációk alapján úgy tűnik, hogy e típus összeköttetései általános és kiterjedt karakterük mellett a tanulmányi mobilitásra és a vallási kötődésre ösztönző arculattal rendelkeznek.
Nemcsak a számon tartott szereplők létszámának típusok közötti összehasonlítása, hanem az azonos hallgatótípusok által említettek belső sorrendje is beszédes. A kollegiális típus nem tér el abban a többiektől, hogy a leggyakrabban említett szereplő nála is a diplomás ember, azonban a következő négy helyre a vezető beosztású, a doktorandusz, a sikeres üzletember, majd a vallásos ember került. A többi hallgatótól való eltérést húzza alá az is, hogy a legritkábban említett szereplők között az illegális jövedelemből élő, az országgyűlési képviselő és a külföldön munkát vállaló szerepel. Az első öt leggyakrabban említett figura tehát arra vall, hogy e hallgatótípus
számára a tanulmányok révén elérhető karrierre orientáló, valamint vallásosság mentén szerveződő kapcsolatok a legfontosabbak, a legritkábban említettek pedig azt sugallják, hogy vonatkozási pontként nem a tanulmányai eredményeiket az átlagostól eltérő mezőkben értékesítők, a határátlépők (országhatár, törvény alkotta határ és a magánembert a közéleti szereplőtől elválasztó határ) számítanak nekik.
Hangsúlyoznunk kell, hogy e szereplőgárda összetételét és belső struktúráját elsősorban a hallgatói konstrukció termékének tekintjük, s nem a tényleges előfordulások valószínűségének kitapintása érdekében foglalkozunk vele, hanem a kapcsolatháló arculatának a hallgatói orientáció szempontjából tulajdonítunk fontosságot.
A felsőoktatás bináris társadalmában az intergenerációs integráció a beágyazottság lényeges pillére lehet. Az oktatókkal kiépült kapcsolatokat tekintve a kollegiális típus egyrészt azzal emelkedik ki hallgatótársai közül, hogy nagyon intenzívek az oktatókkal –tananyagról, tudományos kérdésekről– folytatott nem tantermi diskurzusai, míg a többiek a tananyagról és tudományos témákról is csak ritkán váltanak szót oktatóikkal. Ebben mutatkozik meg az egyik legjelentősebb törésvonal a hallgatótársadalmon belül. Másrészt e típus sajátossága, hogy az oktatóval folytatott beszélgetések témái túlnyúlnak a tananyag és a tudományos témák keretein, s a közélet és a művészet kérdéseit is érintik, valamint a hallgató jövőjét, személyes pályafutását.
Vagyis ennek a típusnak intellektuális és személyes kérdésekről is természetes az oktatójával kommunikálni, ami megint igen markáns eltérést idéz elő a többi csoporthoz képest, akik legfeljebb a hivatalos kommunikációig jutnak el. Alkalmanként a beszélgetés a magánéleti gondokra is kiterjed, ami a többi hallgató esetén csupán igazán elvétve fordul elő.
Összességében, ha az oktató-hallgató kapcsolat ügyfél-szemléletű karakterén túllépve teljesebb pedagógiai viszonyt feltételezünk, akkor ezt egyedül e típus tapasztalja meg a régió felsőoktatásában. Figyelemre méltó azonban, hogy a korántsem egységes háttérrel, felkészültséggel és haladási tempóval jellemezhető hallgatótársadalomnak ez az intergenerációs kapcsolattartásban kiemelkedően sikeres csoportja is csak nagyon ritkán jelezte, hogy előfordult vele, hogy oktatója szívességből a szervezett formákon kívül elmagyarázott neki valamit vagy más módon segítséget nyújtott neki a tanulásban.
A felsőoktatási intézménybe való beágyazottság a hallgatók közösen végzett tevékenységein keresztül is megragadható. A közös tevékenységrendszer irányultságának és tartalmának összevetése alapján plasztikus és differenciált kép tárul elénk a hallgatók társadalmáról. A kollegiális típus egyetemen, főiskolán belüli tevékenységeit a szakmai orientáció uralja, hiszen igen gyakran vesz részt szakmai előadáson, konferencián, szakesten, szakhéten, s ezzel kiemelkedik hallgatótársai közül, hiszen még az igen aktív diákközösségi beágyazottságú (a következőkben bemutatásra kerülő) típust is kevésbé jellemzik ezek a tevékenységek.
Ezt követően elég gyakori intézményen belüli tevékenységük a közös szórakozás (nemcsak rendszeres látogatója az egyetemi buliknak, hanem alkalomszerűen bálokba is elmegy), bár ezekben a diákközösségi típus az élenjáró. Ismét egyfajta intellektuális érdeklődésre vall, hogy a harmadik leggyakrabban jelzett tevékenységcsoportjukba az intézményi keretek között szervezett filmvetítésen, videózáson, filmklubon és kiránduláson való részvétel tartozik, amit ugyan csak alkalomszerű rendszerességgel végeznek, ám ezzel is kiemelkednek hallgatótársaik közül. Ha az egyetem szervezi,
esetenként sportrendezvényen, színházban, táborban is megfordulnak, sőt ők azok, akik leggyakrabban felbukkannak az intézményi programkínálatban általában ritkán szereplő művészeti körön, tánckörön, zenekarban vagy énekkarban is.
A külső tevékenységeik is meglehetősen aktívak: abban hasonlítanak társaihoz, hogy ezek toplistájának élén az intézménytől független bulizás és kirándulás áll, azonban az már egyéni vonásuk, hogy emellett legsűrűbben filmklubba vagy moziba és színházba, hangversenyre járnak. Intézményen kívüli tevékenységrendszerük a többi típusétól továbbá abban tér el, hogy mindegyiknél intenzívebben vesznek részt külső szakmai előadásokon, vallási programokon és művészeti köri tevékenységekben. Külső aktivitásuk néhány jellegzetes ponton meg is haladja a belsőt, mivel többet járnak az intézménytől függetlenül szervezett színházi programokra, hangversenyre, vallási rendezvényre és táborba, s valamivel gyakrabban látogatják a külső, mint az egyetemi szervezésű sportrendezvényeket, művészeti köröket (tánckör, zene- és énekkar), klubokat, filmvetítéseket, filmklubokat.
E típus egy hajszálnyival gyakrabban jár külső buliba, szórakozni is, mint az intézmény által kínáltakra, azonban ennek gyakorisága messze elmarad az első típusétól. A szakmai előadásokat, konferenciákat, más felsőoktatási intézmények szakmai programjait is látogatja, de nem olyan mértékben, mint a saját intézményét.
Emellett még megfordul külső bálon, de ritkábban, mint belsőn. Az egyetemen, főiskolán kívüli tevékenységei közé ritkán, de beletartozik a külső tanfolyamokon való részvétel is, azonban ebben nem élenjáró ez a hallgatótípus. Elmondható még róla, hogy a leggyakrabban végez munkát a tanulmányai mellett. Ez viszont ritkán jelent nagy terhelést, s döntően alkalmi jelleggel történik. Összességében egy aktív, külső-belső közösségekben résztvevő, széles érdeklődésű és leginkább intellektuális kapcsolatokat kereső hallgató képe bontakozik ki előttünk ebben a beágyazódás-típusban. Vagyis kimondhatjuk azt, hogy e típus hasonlít leginkább a tradicionális hallgatóeszményhez, de nem azonos azzal, inkább annak egy posztmodern, mindent kipróbáló, de teljesen el nem köteleződő változataként értelmezhető.
A diákközösségi beágyazottságú hallgató
Az intragenerációs beágyazottság dimenziójában elsőként a hallgatótársakhoz való szemléletbeli hasonlóságot vizsgálva e típus azzal tűnik ki, hogy a legnagyobb fokú társas harmóniáról ad hírt. A vizsgált hallgatók alig több mint egyötödét kitevő diákközösségi típushoz tartozók barátaik többségét a felsőoktatási intézményben találták meg. A barátságok funkcióit tekintve e típus kapcsolatai a szimplex-multiplex tengelyen jóval közelebb állnak az utóbbi pólushoz, hiszen nem egy területre korlátozódnak, hanem tanulmányi, szervezési, személyes, szabadidős és segítő szerepet töltenek be életükben. E hallgatótípus sajátossága az, hogy barátságai multiplexek és szorosak, azonban az előző típushoz képest néhány, főként −olvasmányélményeket, tudományos kérdéseket, művészetet érintő− intellektuális területekhez kötődő közös érdeklődés és a közös tanulás tekintetében valamivel kevésbé teljesek.
A barátság funkciói tekintetében a diákközösségi beágyazottságú típus ahhoz a népes táborhoz tartozik, amely elsősorban a tanulmányok szervezésével kapcsolatos
feladatot rendel a barátsághoz, s azt a taneszközök, tanulási segédanyagok cseréjének csatornájaként alkalmazza leggyakrabban. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy a tanulmányokkal kapcsolatos problémáiknak megbeszélése is gyakorlatiasabb színezetet kap ezekben a relációkban. A hallgatók e típusát az előző típustól az választja el, hogy a közös kulturális érdeklődésük nem olyan intenzív, sőt a tanulmányi és közéleti, intellektuális eszmecsere funkcióiban a következőkben bemutatásra kerülő mikrokörnyezeti beágyazottságú hallgatók barátságai is maguk mögött hagyják.
A diákközösségi beágyazottságú típus számára tehát nemcsak az számít természetesnek, hogy könyvet, jegyzetet kölcsönöznek egymásnak és a tanulmányi problémáit valamint jövőterveit megosszák barátjukkal, hanem kapcsolataik sajátos vonása, hogy a közös szabadidős programoknak az átlagosnál előkelőbb pozíció jut. A nehéz helyzetben tanúsított szolidaritás fontossága emiatt a kollegiális és a mikroközösségi típushoz képest kissé hátrébb szorult a közös tevékenységek rangsorában, igaz, még mindig a központi funkciók közé sorolódik.
Még kevésbé jellemző, de időnként megesik, hogy beszélgetéseik során időnként a tanulmányokhoz nem tartozó, főként közéleti témák is megtárgyalásra kerülnek, bár e fogalom értelmezése nyilván jelentős egyéni és közösségi változatokat mutat. Noha a kollegiális típushoz képest e típusról kevésbé állíthatjuk, hogy ezek a barátságok a hallgatói élet összes területén jól funkcionálnak, a tanulmányi, a szabadidős és a szolidaritási komponensek lényegében jól működnek, hiszen gyakran töltik együtt a szabadidőt, betegség esetén általában van, aki érdeklődjön a hallgató iránt vagy meglátogassa. Gyakran előfordul, bár nem általános, hogy együtt tanulnak. Az intellektuális témák terén kissé visszafogottabban funkcionálnak ezek a szövetségek, nem olyan gyakran, mint a kollegiális és a mikroközösségi típus, de azért megbeszélik olvasmányélményeiket vagy tudományos témákat, igaz, művészeti kérdések ritkán kerülnek terítékre. Összességében sokoldalú és erős baráti kapcsolatok jellemzik a diákközösségi típust, s a tevékenységrendszerével összevetve úgy tűnik, hogy igényeinek jelentős mértékben megfelelnek.
A baráti kapcsolatok funkcióit áttekintve a kapcsolatháló összetételével foglalkozunk, azaz hogy milyen jellegzetes társadalmi szerepet betöltő figurákat tart számon a hallgató. A diplomás barát a kollegiális típussal megegyező sűrűségben fordul elő náluk, a vezető, a sikeres üzletember, a munkanélküli, az illegális jövedelemből élő és az országgyűlési képviselő pedig e típus kapcsolathálójában a leggyakoribb. Emellett kapcsolathálójuk egészében véve és minden pozícióra nézve is kiterjedtebb az átlagosnál. A nagyon sikeres karriert befutó és nagyon sikertelen társadalmi szereplők gyakori előfordulása a hallgatói kapcsolathálóban speciális kapcsolati orientációra mutat, e típus összeköttetései alapján feltételezhető, hogy a sikeres munkába állásra ösztönző impulzusokhoz jut a hallgató, s az is, hogy ezt keresi kapcsolataiban.
A számon tartott szereplők előfordulásának összevetése mellett az említettek belső sorrendje is árulkodó. A diákközösségi típus, akár a többiek, a leggyakrabban diplomás embert nevez meg a baráti köre tagjaként, azonban a következő négy helyekre a vezető beosztású, a sikeres üzletember, a munkanélküli majd a doktorandusz kerül, amiben jól megmutatkozik a kollegiális típustól eltérő, inkább a gyakorlati élet felé mutató társas orientáció. Az első öt leggyakrabban említett szereplő összetétele azt sugallja, hogy e hallgatótípus számára rendkívül fontosak a munkában elérhető karrierre orientáló kapcsolatok, de a külföldre orientáló és a vallásosság mentén szerveződő
kapcsolatok tekintetében is megelőzi a mikroközösségi és az izolált típust, amit valószínűleg a rendkívül sokszínű és kiterjedt tevékenységrendszerének köszönhet.
Az oktató-hallgató kapcsolatok sokoldalúságát tekintve e típus nemcsak a kollegiális, hanem a mikroközösségi típus mögé is szorul. Kapcsolattartásának
Az oktató-hallgató kapcsolatok sokoldalúságát tekintve e típus nemcsak a kollegiális, hanem a mikroközösségi típus mögé is szorul. Kapcsolattartásának