A korszakkutatás már jelentős eredményeket ért el a címben szereplő kapcso-latrendszer vizsgálatában, amely a 17. század elején lépett új szakaszába. Ennek meghatározó alakja Hesseni Móric tartománygróf volt, aki fejedelemségében erő-teljesen támogatta a „zweite Reformation” (itteni elnevezése szerint Verbesserungs-werk) folyamatát, vagyis a kálvini irányzat sokoldalú előretörését és térfoglalását.1 E folyamat magyar szereplői pedig a marburgi egyetemre beiratkozó peregrinu-sok voltak, akik részt vettek az itt zajló kulturális, egyházi, liturgikus folyamatok-ban és ennek Magyarországra való közvetítésében. Közülük legjelentősebb Szenci Molnár Albert tevékenysége, akinek egy fontos életszakasza kapcsolódik szoro-san Marburghoz, a hessen-kasseli fejedelemséghez és Móric tartománygrófhoz.
E kapcsolatrendszernek sokoldalú szervezője volt, több kiemelkedő műve szoro-san illeszkedik fejedelmi patrónusának törekvéseihez, kulturális, egyházpolitikai, liturgikai döntéseihez, a magyar származású Árpád-házi Szent Erzsébet hesseni – és részben hazai – protestáns recepciójához.2 Ekkoriban a hessen-kasseli kulturá-lis kapcsolatrendszernek alig van olyan szereplője vagy műve, amelyik ne kötődne Szenci Molnárhoz valamiképpen.
Johann Combachius marburgi professzor magyar kapcsolatai eléggé sokfé-lék és gazdagok lehettek, ezt bizonyítja egy 1618-ban, Marburgban megjelent disputációs kötet, amelynek ajánlását a későbbi erdélyi fejedelemhez, Rákóczi Györgyhöz írta.3 Az ajánlás Lévai Suba Tamást, Filiczki Jánost és Suri Orvos
1 Die reformierte Konfessionalisierung in Deutschland – Das Problem der »Zweiten Reformation«, Hrsgg. von Heinz Schilling, Güttersloh, Güttersloher Verlaghaus Gerd Mohn, 1986; Gerhard Menk, Regent zwischen dem Streben nach politischer Größe und wissenschaftlicher Beherrschung des Politischen = Landgraf Moritz der Gelehrte: ein Kalvinist zwischen Politik und Wissenschaft, Hrsgg. von Gerhard Menk, Marburg, Trautvetter & Fischer, 2000, 7–78; Imre Mihály, A mar-burgi magyar peregrináció és a Verbesserungswerk kapcsolata = I. M., Az isteni és emberi szó párbeszéde: Tanulmányok a 16–18. századi protestantizmus irodalmáról, Sárospatak, Hernád, Tiszáninneni Református Kiadó, 2012 (Nemzet, egyház, művelődés 7), 197–217.
2 Imre Mihály, A hesseni protestáns Szent Erzsébet-recepció jellemzői, határai Szenci Molnár Albert műveiben = I. M., Az isteni…, i. m., 255–281.
3 Promotio Solennensis XVI. Philosophiae & artium magistrorum. Habita in Academia Marpur-gensi XXIX. Decembris Anno a nato Christo MDCXVII. Amplissimo & Consultiss. viro Dn.
Christophoro Deichmanno J. C. et Pandectarum Professore celeberrimo, Rectore Magnifico:
Clarissimo & Excellentissimo D N. M. Theodore Vietore Graecae Linguae Professore Ordinario,
& Paedagogarcha, Facultatis Philosophicae Decano spectabili: Promotore Johanne Combachio Wetterano Philosophiae Professore Ordinario, Marpurgi, Typis Rudolphi Hutvvelckeri, 1618.
Mihályt emeli ki – az egykori és mai – marburgi peregrinusok közül, emellett a Rákócziak kultúrapártolását és Sárospatak iskoláját dicséri.4 Az bizonyítható, hogy Combachius tudott Móric Molnárt támogató mecénási pártfogásáról, és bizonyos műveit is ismerhette. Ez derül ki a Monumentum Sepulcrale című ha-talmas, több részre tagolódó kötetből, amely Móric halálára jelent meg (három kiadást is megért), és a kortársak emlékező hódolatát tartalmazza sok változat-ban. A Pars Altera Combachius terjedelmes írását adja közre, amelyben rész-letesen szól a szerző Móric kimagasló nyelvtudásáról, a magyar gyakorlásában, fenntartásában Molnár Albert műveinek is szerepe lehetett.5 Maga Szenci Molnár
A Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár (rövidítése a továbbiak-ban: TiREKN), F 513 jelzetű példányát használtuk Debrecenben. Jó állapotú, pergamenkötésű kötet, vaknyomásos monogram helyezkedik el felül és dátum áll a lap alján: TSL 1619. Egészen biztosan Lévai Suba Tamás volt a possessor, hagyatékából került a könyvtár állományába vala-mikor. Az ajánlás címe: Spectabili ac magnifico Domino, DN. Georgio Rakoci de Felsovadasz, Sacrae Caesareae Regiaeque Majestatis Dapifero, ac supremo Capitaneo Onodiensi, &. Comiti Comitatus Borsodiensis, &c. Dom. in Saros Patak, Szerencz, Onod, Lednice, Saros Makovicza,
&c. Patrono, Fautori ac Mecaenati Ecclesiarum reformatorum in Hungaria, studiorumque om-nium honestorum Promotori benignissimo.
4 Uo., A2r–A3v: „Quem solennem actum cum typis descriptum extare vellent, tum alii, tum vero inprimis, quorum hic honor agebatur, Magistri, eorum voluntati deesse nolui, & in plurimorum manus venire passus sum, quid de ipsis honorifice statuere Academiae nostrae visum fuerit.
Hunc laborem T. Magnif. Comes spectabilis inscribere & dedicare volui: non quidem eo sine, quo viris de Ecclesia & Repub. optime meritis vel suam probare operam alii student, vel facta praeclare gesta depraedicant, ut in instituto laudabili semel suscepto pergant… Sed haec caussa est: Quum ornatissimi viri qui nobiscum vivunt, Studiosi bonarum artium & literarum gratia a suis patronis ex Hungaria ad nos missi, & inter eos spect. T. Magnif alumnus vir doctissimus Thomas Levai (quorum omniu[m] singularis diligentia, eruditio & modestia Academiae nostrae summopere est commendata) pluribus praedicarent spect. T. Magnif. erga Deum pietatem, erga Ecclesias paternum affectum & benignitatem, erga studiosos etiam apud exteros alendos liberalitatem, in scholas & Gymnasia munificentiam: Simul etiam exponerent, tuis potissimum auspiciis jam florere Gymnasiu(m) Patachinu(m), ut ex universa Hungaria eo sese conferant, qui artibus & disciplinis liberalibus animum excolere cupiant: tuis etia(m) sumptibus eo loco docere, non in Ecclesia modo Reverendum & Clarissimum virum Dn. Michaelem Surium, sed & in Gymnasio Clarissimos viros amicos & familiares meos, cum nobiscum versarentur Dn. Joh.
Filizki de Filefalva, quorum memoria mihi est gratissmia: & in universum testarentur, quod praeclare insistas, Illustrissimi quondam Transilvaniae Principis Sigismundi patris tui laudatissimis vestigiis, qui pietatis & fortitudinis perpetuam post se memoriam reliquit: harum virtutum praeconium tantam tui admirationem apud me concitavit, ut intermittere non potuerim.” E kapcsolat kialakulása még nem eléggé dokumentált, azt sem tudjuk, hogy jött létre:
alkalmi jellegű volt vagy tartósabb; esetleg a sárospataki peregrinusok egyengethették az útját.
5 Monumentum Sepulcrale, ad Illustrissimi Celsissimique Principis ac Domini, DN. MAVRITII Hassiae Landgravij, Comitis Cattimoelibocorum Deciorum Zigenhainae & Niddae, & Principis Deo cum primis atque Imperio Romano fidelissimi, ut et pietatis, quae secundum Deum est, Asertoris Constantissimi, ac vindicis libertatis Germaniae acerrimi, MEMORIAM GLORIAE SEMpiternam erectum. Mausolei Mauritiani Pars Altera, Cassellis, Apud Johannem Saurium, Academiae Typographum, 1635, 60–61. A Herzog August Bibliothek, Wolfenbüttel, VIII A 266b
is emlegeti, hogy „Késmárki Tököli Miklós… Te Felségedet az nassoviai neveze-tes várban, Dillenburgban magyarol szólni hallotta”.6 Ezt a híradást nincs okunk kétségbe vonni, bár Móric magyar nyelvismeretének fokát pontosan nem ismer-jük. Combachius szerint ugyanis „[n]em hiányzott Móric erényei közül a magyar nyelv ismerete sem, amelyben annak a Molnár Albertnek a műveivel gyakorolta magát, akinek gondos bibliakiadását magyar hazája köszönheti, és akit – mint emlékszem – ő (azaz Móric fejedelem) ezután, az ő oktatójának is nevezett”. Ez a megfogalmazás roppant izgalmas és újszerű kapcsolatot is sejtet Szenci és patró-nusa között, aki nemcsak támogatottja, de a magyar nyelvben tanítója is volt ezek szerint a tartománygrófnak. Combachius közlése nem látszik túlzónak, forrása lehetett akár Szenci, akár maga a fejedelem, a hesseni udvari környezet vagy a magyar peregrinusok köre is. „Sed nec deerat Ungarici sermonis peritia: qua in re usus est opera Alberti Molnari, ejus, cui Bibliorum versionem exquisitam debet patria Ungaria: quem praeceptorem praeterea appellare eum memini.”7
Móric 1632. március 15-én halt meg, 1635-ben a Monumentum Sepulcrale tu-lajdonképpen európai méretű tisztelgés Móric emléke előtt, bár ez inkább a kál-vini irányzatot és a dinasztikus kapcsolati rendszert jelenti. A rendkívül díszes, sok képet (fametszeteket) tartalmazó kötet valóban monumentális funerációs gyűjtemény, de korára vonatkozó óriási forrásanyagot is tartalmaz: kép és szöveg egyedülállóan összetett rendszerét hozza létre. Ugyanakkor a kora újkori euró-pai – reneszánsz hagyományokat is felhasználó – arisztokrata-fejedelmi udvari reprezentáció kiemelkedően fontos alkotása is, amelyben a politikai szemioti-ka és kommunikációelmélet sokféle eljárása érvényesül.8 Ismeretes, hogy Móric részben sorozatosan elkövetett saját hibáiból, részben a harmincéves háborúban elszenvedett kudarcai következményeként 1627. március 27-én kénytelen volt lemondani hatalmáról a fia (Wilhelm) javára. A súlyos politikai veszteségek és vereségek után Móric – megkeseredett magányában – Eschwege várában a tu-dományok és művészetek művelésével vigasztalta magát egészen 1632-ben
be-jelzetű kötetét használtuk. Johannes Combachius, De exitu, vita ac virtutibus Illustrissimi quondam & potentissimi Principis ac Domini, Dn. Mauritii, Hassiae Landgravii… orationes duae, 55–107.
6 Psalterium Ungaricum, IV. Frigyesnek és Móricnak írott ajánlás.
7 Monumentum Sepulcrale, 1635, 60.
8 Vö. Claudius Sittig, Kulturelle Konkurrenzen: Studien zu Semiotik und Ästhetik adeligen Wett-eifers um 1600, Berlin, de Gruyter, 2010 (Frühe Neuzeit, Studien und Dokumente zur deutschen Literatur und Kultur im europäischen Kontext, 151). E monográfia nagyobbik része közvetlenül vagy közvetve Hesseni Móricra, fejedelmi udvarára és a Monumentum Sepulcrale kiadványára vonatkozik. Különösen a következő fejezetek voltak hasznosak számunkra: Gelehrtenlob: Das Monumentum Sepulcrale in der dynastischen Konkurrenz; Der Streit um das Marburger Erbe;
Symbolische Überbietung in Bildern und Worten; Der Gelehrte Moritz im Monumentum Sepul-crale; Ambivalente Bewertungen fürstlicher Gelehrsamkeit; Der gelehrte Landgraf im Bild; Repu-tation: Hofkultur und kulturelle Konkurrenzen.
következett haláláig.9 (A búcsúztató helyzetet bonyolulttá és ellentmondásossá tette, hogy Móric már nem hatalma teljében, megbecsüléssel övezett uralkodóként távozott az élők sorából, hanem bukott fejedelemként, számos politikai kudarcot elviselve.) A Monumentum Sepulcrale erősen polifon értelmezései és törekvései közül egyik leghatározottabb éppen az volt, hogy Móricot újra teljes, sokoldalú jelentőségében ábrázolja, mintegy elégtételt szolgáltatva néki az elszenvedett mél-tánytalanságok korrigálására. Tulajdonképpen a fejedelmi nagyság ábrázolásának (als Dukument fürstlicher Größe) sokoldalú dokumentuma a kötet. Ennek azon-ban sok alkotóeleme volt, amelyek összetett kontextust alkottak.10 A Monumen-tum Sepulcrale úgyis felfogható, mint amely kifejti, felmutatja az univerzális feje-delmi tudósság/tudományosság (Gelehrsamkeit) ideálképét, amely természetesen Móricban testesült meg. Claudius Sittig viszont felveti annak a lehetőségét is, hogy a tudományos-kulturális jelentőség „túlbizonyítása”, túlteljesítése a politikai súlytalanság disszimulált kompenzációjaként is értelmezhető, a kulturális teljesít-ményben viszont bámulatosan gazdag funerációs kötet pedig inkább a valóságos hatalmát vesztett tehetetlenség szimulációs dokumentuma.11
A kiadvány utolsó részében húsz európai akadémia és egyetem, valamint több kiváló egyházi személyiség tiszteleg verses búcsúztatóval a nagy fejedelem előtt:
részint a Német-római Birodalomból, részben azon kívüliek.12 (Utóbbiak a kö-vetkezők: [ui. Epicedia] gallorum, anglorum, scotorum, bohemorum, belgarum, helvetiorum, silesiorum, moravorum, transilvanorum.) Első pillantásra is lát-szik azonban, hogy kik, mik hiányzanak a kötetből: egyáltalán nincsenek jelen a lutheránus tartományok, fejedelemségek, egyetemek, egyházak, intézményeik és szellemi-kulturális elitjük. A Verbesserungswerk erősen konfrontatív jellem-zői, a kiváltott, hosszadalmas konfliktusok még ekkor is hatnak, noha ez már a harmincéves háború időszaka. A retorikus és verses funerációs szövegek pedig egyaránt törekszenek Móric előnyös politikai párhuzamainak megteremtésére:
legtöbbször Gusztáv Adolfhoz hasonlítják. A zweite Reformation német területei jelennek meg a legnagyobb számban: Pfalz, Hessen-Kassel, Brandenburg, Bréma,
9 Vö. Heiner Borggrefe, Thomas Fusenig, Birgit Kümmel, Ut Pictura Politeia oder der gemalte Fürstenstaat. Moritz der Gelehrte und das Bildprogramm in Eschwege, Marburg, Jonas Verlag, 2000.
10 Ennek része volt a „marburgi örökség” politikai, konfesszionális és kulturális értékeiért való küz-delem, jogosságuk hangoztatása és bizonyítása. (Pl. a marburgi egyetem ennek centrális értéke volt, polemikus ellenfele pedig a gießeni.) Erről szól Sittig, i. m., a Der Streit um das Marburger Erbe c. fejezet: 94–99.
11 Vö. Sittig, i. m., különösen a Gelehrsamkeit als Kompensation von politischer Bedeutungslosig-keit?; Die opulente Funeralschrift als Dokument realer Machtlosigkeit c. fejezetek: 109–114.
12 Viginti Academiarum et Scholarum illustrium tam intra quam extra Rom. Imp. Nec non Varia-rum EcclesiaVaria-rum antistitum: Nobilium itidem et alioVaria-rum ClarissimoVaria-rum ViroVaria-rum Epicedia Quibus communis sui Moecenatis & Nutritii, Quondam Illustrissimi, Celsissimiq Principis ac Domini., Mauritii… Obitum Acerbis lachrymis acerbe deplorant.
Nassau-Dillenburg, Beuthen-Karolath. Emellett a kálvinista Svájc, Hollandia és a dinasztikusan szövetséges Anglia.
A szerzők között számos olyat találunk, akik Szenci Molnár Albert közelebbi-távolabbi ismerősei, támogatói, levelezőpartnerei, szerzőtársai, mecénásai voltak:
Georgius Cruciger, Paulus Tossanus, Mattheus Tournemaini, Georgius Wechner, Ludovicus Lucius, Hermann Fabronius, Georgius Pasor. A gyűjtemény műfajilag is igen változatos, gazdag, találunk idilliumot, threnodiát, pastorale-t, anagram-mákat, kronisztichont, epicédiumokat, van egy német (Sonnet oder Klinggedicht) és egy francia nyelvű szonett, epitaphium, stanza, querela. Általában elmondható, hogy erős súlypontáthelyezést végez az antológia: felnagyítja Móric kegyességének, jóindulatának a jellemzőit, egész személyiségét átjáró tulajdonságnak tekinti.13
A szerkesztők és megszólaló versszerzők szerint a kötetben lévő, különböző nyelven írott versek mindegyikét érthette volna Móric, hiszen maga mindazokat a nyelveket beszélte-értette. Ezért is szerepelnek magyar nyelvű búcsúztatók, ez is bizonyítéka Móric nyelvünkhöz való kötődésének; nem valamely kuriózumnak szánták itteni elhelyezésüket. Tulajdonképpen olyan nyelvi tükör e versek soroza-ta, amelyben önmaga kiváló nyelvtudásának tükörképét láthatta volna Móric, így ez képességének hódoló, bizonyító dokumentuma.14 Így voltaképpen mindazon nyelvek és kultúrák, konfesszionális irányzatok societasának képviselőjeként lehet felfogni az itteni versegyüttest, amelyek Móric értékszemléletében megjelentek, szerepet játszottak. Ebből a szempontból ez a tétje a magyar(országi) jelenlétnek, idetartozni rangot adó, ebben a reprezentációs hierarchiában helyet foglalni ön-becsülésünket növelő lehetőség. Ugyanez a szemlélet jelenik meg majd Alsted II.
versében is. (Helyet kapott Johann Amos Comenius verse is, cseh és latin nyelvű búcsúztatóval szerepel a kötetben Epicedia Moravorum címmel. Talán Comenius cseh nyelvű verséről feltételezhetjük, hogy azt Móric sem értette volna.)
A magyar(országi) verses búcsúztatókat a gyulafehérvári professzorok (Johann Heinrich Alsted, Philippus Ludovicus Piscator, Johann Heinrich Bisterfeld, David Valerius Hispanus) és diákjaik (Szigeti Ferenc, Franciscus Thesaurarius) írják spa-nyolul, latinul és magyarul, vagyis a Móric által is beszélt és értett nyelveken: VII.
Epicedia Transilvanorum. Phoenicem sui Seculi Mauritium Hass. Landgravium,
&c. Principem supra Principes, Supremo hoc honore afficit Illustris Schola Bethleno-Rakocziana, quae est Albae Juliae Transilvanorum, 27. Sextilis, Anno 1634.15 Ebből a megfogalmazásból (honore afficit) és az egyértelmű (egyetlen
na-13 Vö. Sittig, i. m., Die innovative Überbietung im Monumentum Sepulcrale: Verschiebung der Gewichte zu Gunsten der gelehrten Epicedien c. fejezet.
14 Sittig, i. m., erről beszél a Sprachenvielfalt und Internationalität c. fejezet: 102–105.
15 Szigethi Ferenc versének magyar és Thesaurarius versének magyar és latin nyelvű szövegét köz-li a Régi Magyar Költők Tára XVII. század 9. kötete, sajtó alá rendezte Varga Imre, Budapest, Akadémiai, 1977, 169–172, 616–617. A többi szerzőről és verseikről vagy az egész verscsoport-ról mint szerkesztményről nem beszél a kiadvány.
pot feltüntető!) dátum megjelöléséből arra következtethetünk, hogy Gyulafehér-váron egy konkrét, Móricot búcsúztató ünnepség lehetett augusztus 27-én, ahol egyebek mellett ezek a versek is elhangzottak, valamely más funerációs reprezen-táció részeként. (Ez utóbbira vonatkozó egyéb forrást még nem sikerült föllelni.) Ekkor már nem él Szenci Molnár, hiszen 1634 januárjában lett a pestisjárvány áldozata Kolozsvárott, így érthető, hogy hiányzik a Móric emléke előtt tisztelgők közül. Azt nem tudjuk, hogy e tervezett kiadványba írt-e valami búcsúztató mű-vet, de nagy valószínűséggel feltételezhetjük. Valószínű, hogy Szenci is kaphatott a kötet szerkesztőitől (közülük többeket korábban jól ismert, velük kapcsolata volt) valamely felkérést búcsúztató írására, erre azonban már nem volt ideje. Ezt arra is alapozhatjuk, hogy a magyar kortársak közül senki sem volt olyan szoros és sokoldalú kapcsolatban Móriccal, mint Szenci Molnár. (Több kiemelkedő mű-vét néki dedikálta, néhány alkalommal volt a fejedelemnek és családjának vendé-ge, a hessen-kasseli protestáns kulturális-konfesszionális modell számos elemét átültette magyar közegbe.) Szenci ekkor Erdélyben – Kolozsvárott – élt, tehát viszonylag könnyen elérhető is volt az előkészületek során. Bizonyítható, hogy 1632. augusztus 9-én járt is Gyulafehérváron, tehát már Móric fejedelem halálát (március 15.) követően. Itteni tartózkodásának célját nem ismerjük, azonban ne-hezen képzelhető el, hogy ne kereste volna fel a fejedelmi főiskola professzorait, akik közül régebbről személyesen ismerte Alstedet, Piscatort, hírből Bisterfeldet.
Az is feltételezhető, hogy ezen a találkozón szóba került Móric közeli halála, eset-leg a készülő búcsúztatókötet tervéről is beszélhettek.16
A gyűjtemény első két darabját Johann Heinrich Alsted írta. Az első általában a nagyszerű kultúrhéroszról beszél, sokoldalúságát, kiválóságát magasztalja, aki Cicero, Vergilius, Platón, Athanasius értékeit egyesítette. Maga is költői erények-kel rendelkezett (tudjuk, valóban zsoltárfordító-író volt): In vorsa fuit ipse Maro, praevidite vena / Carmen canendo tersum.17 Nyelvekben való nagyszerűségét dicséri („Varias sonando linguas”), hitbéli állhatatosságát és azt védelmező ke-mény elszántságát: „In regione sua sinceram relligionem, / Athanasii instar acris, / Plantavit, fovit, defendit, non sine damno / Et persecutione.”18 A szöveg itt mint-ha mint-halvány neheztelést is megengedne az elismerés mellett: ugyan Atmint-hanasiushoz hasonlítja Móricot a hit kemény védelmezésében, azonban említést tesz arról is, hogy ez nem járt veszteség és üldözés nélkül („non sine damno / Et persecutione”).
Az üldözés és veszteség sokkal inkább Móric ellenfeleit sújtotta, hiszen ekkoriban
16 A gyulafehérvári útról: Imre Mihály, Molnár Albert Biblia Tigurinája = Szenci Molnár Albert és a magyar késő-reneszánsz, szerk. Keserű Bálint, Csanda Sándor, Szeged, JATE, 1978 (Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 4), 301–317.
17 Ez egybevág a költő Móric értékeit erősen túldicsérő tendenciával, amely az egész kötetben tet-ten érhető. Erről Sittig, i. m., Moritz von Hessen-Kassel als ’König der Poetet-ten’ c. fejezet, 110–
18 112.Monumentum Sepulcrale, 241.
köztudott volt a hesseni Verbesserungswerk sokszor kíméletlenül polemikus és erőszakot is megengedő vehemenciája. (Ismeretes, hogy Athanasius az ariánusok könyörtelen kritikusa és üldözője volt az egyház korai szakaszában.) Búcsúztató-versben ez mindenképpen különösnek tekinthető, olyan hang, amilyet sohasem tapasztaltunk Szenci Molnár Móricról alkotott véleményében, ott mindig a teljes elfogadás és feltétlen tisztelet érvényesült.19 Általában elmondható a gyulafehér-vári német professzorok búcsúztatójáról, hogy – Alsted II. versét kivéve – fő-ként a hazai német kontextus hangját szólaltatják meg, nem törekszenek akkori magyar környezetük véleményének érzékeltetésére. (Már amennyire azt egyálta-lán behatóan ismerhették!) A korábbi német közeg közelebb állt hozzájuk, erről alapos tájékozottsággal rendelkeztek, hiszen Erdélybe kerülésük előtt (erre csak 1630-ban került sor) ennek voltak maguk is részesei, innen ismerhették Móric tartománygrófot.
A II. darab Móric és a magyarok kapcsolatát taglalja, ez tartalmazza a bennün-ket érdeklő gondolatokat is.
Hungare quid cessas magno persolvere justa MAURITIO? clari qui fulsit sideris instar In patria, & longe radiorum verbera sparsit In varias oras, Eoas Hesperiasque;
En ex innumeris unum tibi profero testem,
Grammaticam Hungaricam, quam procurando benigne Instar revera per magnum, testibus aequis,
Attulit; & linguam hanc discendo, e mille vel unus Quod vix praestiterit, magno te affecit honore, Hungare, quid cessas ergo persolvere grates?20
Alsted kicsit kívülről, távolságot tartva beszél, kétszer is megismétli: magyarom (Hungare); ugyanígy mintha kétszer is noszogatná, serkentené Móric funerációs ünneplését (quid cessas), amiben a magyarok legyenek serények, hiszen maguk is élvezői voltak Móric szellemi sugárzásának. A vers egyértelműen – igaz, név nélkül – utal Szenci Molnár Albert grammatikájára, amelyről köztudott, hogy el-készítésében Móric tartománygróf ösztönző szerepet játszott, vagyis megidézi a
19 A Móricra vonatkozó német szakirodalom (Sittig, i. m.) viszont ezt nem tartja furcsának, már a Monumentum Sepulcrale némely írásánál kimutatható bizonyos kritikai hangvétel: „Trotz der panegyrischen Tendenz sind die darin enthaltenen Lebensbeschreibungen nicht unkritisch und erwähnen auch Moritzs Jähzorn und seinen Starrsinn” (114). Ily módon Alsted megjegyzése ebbe a német kontextusba illeszthető.
20 Viginti Academiarum et Scholarum illustrium tam intra quam extra Rom. Imp. …Epicedia, Epi-cedia Exterarum Nationum. Gallorum, Anglorum, Scotorum, Bohemorum, Belgarum, Helve-tiorum, Silesiorum, Moravorum, Transilvanorum, 1635. Az alfejezet címe: VII. Epicedia Tran-silvanorum (241–250).
szerző Szenci és Móric szellemi kapcsolatát.21 A magyarok sem késlekedhetnek leróni a végtisztességet, hálájukat és elismerésüket Móricnak, aki mintegy csillag ragyogott a hazára, a múzsák sugárzó fényét sokáig hintette a legkülönbözőbb területekre. Ebből a sokból egyik legfontosabb bizonyíték – más hasonlók mellett – a magyar grammatika, amelynek a születését valóban olyannyira kegyesen tá-mogatta és ezt a nyelvet így tanulva – a sokból különösen egy alig hogy kitűnik –, nagy megbecsüléshez téged juttatott, magyarom. Miért késlekedsz tehát leróni a köszönetedet? Alsted is tényként beszél Móric magyar nyelvtudásáról, legalábbis
szerző Szenci és Móric szellemi kapcsolatát.21 A magyarok sem késlekedhetnek leróni a végtisztességet, hálájukat és elismerésüket Móricnak, aki mintegy csillag ragyogott a hazára, a múzsák sugárzó fényét sokáig hintette a legkülönbözőbb területekre. Ebből a sokból egyik legfontosabb bizonyíték – más hasonlók mellett – a magyar grammatika, amelynek a születését valóban olyannyira kegyesen tá-mogatta és ezt a nyelvet így tanulva – a sokból különösen egy alig hogy kitűnik –, nagy megbecsüléshez téged juttatott, magyarom. Miért késlekedsz tehát leróni a köszönetedet? Alsted is tényként beszél Móric magyar nyelvtudásáról, legalábbis