(Folyt, s vége.)
Én összeszedvén minden béketürésemet, n a g y léptekkel jártam föl s alá a teremben. Yégre el-jött a komornok, ki különben derék s becsületes egy ember. Én megállítván őt, sürgetőleg arra kértem, hogy nyisson nekem valamiképen utat a beteghez. „Nem merem tiszt, urat bevezetni, vá-laszolá ő , hanem megkisértem a ns. asszonyt rá-venni, hogy tiszt, ur bejuthasson." Szavát meg-t a r meg-t o meg-t meg-t a , mermeg-t az asszonyság csakhamar k i j ö meg-t meg-t , sok szóval elárasztott, hogy engem tanítson s el-készítsen , mily okosan, vigyázva, kiméivé, csak ú g y messziről érintsem a végzendőket, különösen h o g y semmit se mondjak, mi a beteget megijeszt-h e t n é , stb." Bizza nagyságod mindezt csak r á m , válaszoltam é n , az e g y , mire önt kérem, abból áll, hogy ne tartóztasson föl soká, hanem vezes-sen be a beteghez." 0 elhalaványult e szokatlan komolyságra s mondá : „Megnézem, vájjon lehet-séges-e ?" s ezzel ismét egymagam maradtam.
Eljött az éjfél, s én egész borzasztóságukban éreztem az Urnák szavait: „ J a j a világnak, j a j a gazdagoknak !" Az emberek ki s bejártak ; egy-szerre csak azon gondolat villant föl bennem : mi történhetik velem, ha hívatlanul bemegyek ? leg-fölebb kiutasítanak s tán még ezt sem teszik meg,
és én egy lelket szabadítok meg az örök haláltól ! Röviden meggondoltam m a g a m a t , az Urat segít-ségül híttam, kilestem a kedvező perczet, egy sor szobán áthaladtam, s végre szerencsésen a be-tegnek szobájába jutottam. Ott álltam tehát, s a benn levők nemkevésbbé lepettek meg
megjelené-sem által mint ha valamely éjféli kísértetet láttak volna. A beteg elsápadt, a többiek szótalanul néz-tek rám, s ú g y rémlett nekem, mintha titkon még is örülnének, hogy bebátorkodtam, mert hallga-tag egymásután kisompolyogtak 5 a beteg pedig
bádgyadt s reszkető hangon kérdezte : „Mi a kí-vánsága?"—„Én a plébánia lelkésze vagyok, mon-d á m , s minmon-den beteg hívemet meg szoktam láto-gatni; sohasem is bocsáthattam volna meg ma-gamnak , ha excellentiádat súlyos betegségében meg nem látogattam volna; mert t u d o m , hogy ön sokat szenved és én oly örömest segítenék !"—„On rajtam segítene?" kérdezte ő kételkedőarczkifeje-zéssel s egyszersmind jelt adott a leülésre. „No ha én nem is segíthetek, viszonoztam é n , de ismerek e g y e t , ki mindenesetre segíthet, s ki segített is már sok emberen, kik benne bíztak."—„És kicso-da a z ? " — „Excellentiád őt bizonyosan ismeri, vagy legalább sokat hallott róla, mert csupán ru-hájának érintése egykor meggyógyított egy beteg asszonyt, ki előbb hasztalan fecsérelte mindén va-gyonát az orvosokra ; sőt ő még egy születésétől fogva vaknak is visszaadta szemevilágát, s föltá-masztott egy halottat, ki már négy napig volt a sirban."—„Ah azt érti ön!"—„No s tán nem hatal-mas segítő 0 , sőt egyetlen, ki még akkor is meg-segíti az embert, midőn mindenki elhagyta ő t ? "
—„Ez még kétséget szenved, kedvesem !" — „De ha segítségül híjuk őt, mitsem veszthetünk, el-lenkezőleg végtelen sokat nyerünk, mert ő szintoly hatalmas Isten, a minő irgalmas!"—„Isten! vála-szolá ő , ki t u d j a , van-e I s t e n ? "
Az idő sürgetett, én nem bocsátkozhattam bölcsészeti demonstratiókba, miért is röviden csak azt mondtam : „De hátha van Isten, s mi az ő lé-tét rövid idő múlva irtózatos módon tapasztalnék ? Annyi bizonyos, s ön azt szintoly jól t u d j a , mint én , hogy az Istennek létét még senki se tagadta, kivévén néhány gonosz s elvetemedett embert;
ezen söpredék közé pedig csak nem akarunk szá-míttatni?"—„Nem!" válaszolá ő reszkető hangon,
„ í g y tehát az irgalomnak ezen Istenéhez fordul-junk , ki minket teremtett, ki éltünk minden nap-jait megszámlálta, s kinek kezében fekszik élet s
4
. 2 6 e x -halai ; adjuk meg magunkat neki s tegyük meg sz.
a k a r a t j á t , hogy itélő széke előtt kegyelemre ta-láljunk , ha netán ez életből kiszólítana." — „De még senki sem jött vissza a más világból, ki ne-künk megmondaná, hogy a siron túl is van élet?"
—„A holtaknak nem is az a rendeltetésük, hogy minket tanítsanak, ezzel az Istennek egyháza van megbízva, melynek talpköve az ur Jézus Krisz-tus, ki az Istennek fia. De még az sem igaz, hogy senki sem jött volna vissza a túlvilágból, ki meg-mondaná, mi van oda á t ; mert igen is visszajött e g y , s megmondta nekünk, hogy a jók hasonlók az Isten angyalaihoz, h o g y ők bemennek az ő Uruk örömébe s örökké boldogok ; ellenben, hogy a go-noszoknak férge soha sem hal m e g , s büntetésük tüze soha ki nem alszik. 0 pedig, ki a bűnnek adóját a kereszten vérével lefizette, 0 fültámadván halottaiból, papjainak hatalmat adott, Isten nevé-ben megbocsátani a bűnöket ; azért gyónjuk meg bűneinket, hogy azoktól föloldatván, a mennyek-ben az Isten fiainak örömeimennyek-ben részesülhessünk."
— „Gyónni? felele ő reszketve,nem, én nem gyó-nok !"—„S miért nem? Csak nem akarjuk magun-k a t azon borzasztó veszélynemagun-k magun-kitenni, hogy az élő Isten kezeibe essünk, hogy az elkárhozottak-kal az Isten igazságos haragjának az örökké égő tűzben tanúi l e g y ü n k ? " — „ O n borzasztó dolgokat mond itt nekem !"—„Ezen dolgok csak arra nézve borzasztók, ki nem akar az Istennel kibékülni; de vigasztalásteljesek annak, ki segítségül híja ezen kegyes A t y á t , ki mindig kész minket fölkarolni, bár még oly sok bűnt követtünk volna is el. Mert nyilván mondja : „A mely napon a bűnös hozzám megtér, elfelejtem minden gonoszságait." Gondol-ja csak meg excellentiád: vájjon nem okozott-e mindig önnek örömet, ha valamely embernek jót tehetett; s nem fájt-e ellenben, ha büntetnie kel-lett? S vájjon az Isten nem végtelenül kegyesebb-e m i n t a legjobb, a legnemesebb ember? S vájjon nem érdemli-e az meg joggal az Isten sújtó Ítéle-t é Ítéle-t , ki a gyónás csekély áráérÍtéle-t az örük bünÍtéle-teÍtéle-tésÍtéle-t elkerülni nem a k a r j a ? " Most intéseimet töredel-mes imává változtattam, s ennek végével szeretet-teljes részvéttel kérdeztem : „Nemde kibékülünk Istennel s fölveszszük a szentségeket?" 0 pedig mondá : „No ha tiszt, ur ú g y vélekedik, hát Is-ten nevében !" Én fülhasználtam a hátralevő drá-ga perczeket, átmentein véle röviden életének főbb
szakaszain, föladtam neki e szentségeket ; mire ő nagy lelki nyugalommal családjától elbúcsúzott s egy óra múlva meghalt.
A doctor ezek láttára csudálkozva csóválta fejét s mondá nekem : „Tiszt, ur, itt valóságos re-mekmüvet csinált, azt sohasem vártam volna." Én pedig komolyan rá szegezvén szemeimet, felelém:
„A mi itt történt, az nem az én müvem, hanem az irgalmas Isten kegyelmének müve, kiben ön nem hisz. Önre pedig borzasztó számadás vár, mi-vel annyira vét betegei ellen, s önnek kezéből fog-nak egykor azon lelkek visszaköveteltetni, me-lyek önnek bűne által az örök kárhozatba dőlnek.
Az örök tűz azért nem fog kevésbbé égetni, mivel ön nem hisz benne!" Azt vártam, hogy a hitetlen orvos vállvonítva mosolyogni fog e beszédem fö-lött, de legnagyobb csudálkozásomra az ellenkező történt. Midőn a házból távoztam, a komornok azt mondta nekem, hogy a doctor szavaim után ko-moly gondolatokba merült s ezen szavakra fakadt:
„Borzasztó ember ez a pap ; ő nekem oly dol-gokat mondott, minőket még senki sem mert ne-kem szembe mondani. Roszul állanának dolgaim, h a h o g y n e k i i g a z a v o l n a . "
Legkevésbbé sincs szándokunkban, az imént fölhozott esetből általános szabály gyanánt állíta-ni, hogy a lelkipásztor a betegnek s az ellenkező rokonoknak daczára is mindig benyomuljon a be-teghez. Ez, és még sok más tekintetben is, a körül-mények gondosan figyelembe veendők. Annyit még is tanultunk a fönnebb közlött példából, hogy a lelkipásztornak buzgósága s kitartása Isten segít-ségével a betegnek, a rokonoknak s az orvosnak egyesült ellenzése által elébe gördített nehézsége-ken is diadalmaskodhatik. Vannak buzgó s okos lelkipásztorok, kik azon betegeket, kik gyónni nem a k a r n a k , mivel a gyónás alatt valami bor-zasztó lelki kínpadot képzelnek magoknak, meg-gyóntatják a nélkül, hogy ezek magok észreven-nék , miszerint már meggyóntak. Ok ugyanis, mint minden más társalgásnál, más küzönyös tárgyak-ról szólanak először, azután lassankint átmennek a vallásos térre s észrevétlenül odaviszik a beteget, hogy ez maga föltárja elüttök korábbi vallásbeli életének összes képét. Mosolylyal mondják ők a betegnek, hogy ez a vallás gyakorlataiban aligha megerőtette magát, hitét talán végképen elvesz-tette, r i t k á n , vagy épen nem imádkozott, sz.
mi-—-M 27 ei sét már régóta nem hallgatott, az
anyaszentegy-ház parancsait nem tartotta meg, stb. Rövid elté-rés után aztán átmennek a felebarát iránti maga-viseletre , végre az önmaga iránti kötelességekre, mindig megtartván a bizalmas társalgási modort.
Az ilyképen vitt beszélgetés alatt természetesen a beteg lelki állapotát kiismerik, s ezen ismeret ele-gendő a r r a , hogy nyiltan megmondhassák a be-tegnek, hogy nincs már oka annyira irtózni a gyó-nás tói , miután ő már most a nélkül, hogy észre-vette volna, meggyónt. A beteg a legtöbb esetben
ez ártatlan fogás fölött mosolyogni fog s aztán ko-molyan fogja azt bevégezni, mit imigyen kezdett.
A főczél, t. i. a beteget gyónásra birni, eléretett, s a komolyan vett gyónás alatt ki kell azután azt
egészíteni, mi az előbbi bizalmas vallomásból még kiegészítendő. Magától értetődik, hogy ezen jám-bor móddal sem lehet mindenkor élni. Minden egyes esetben a lelkipásztori okosság fogja eldönteni, le-het-e tőle jó sikert reményleni v a g y nem.
Ily nehézségekre, minőket eddig rajzoltunk, a lelkipásztor leginkább a városokban, az ú g y ne-vezett müveitek körében akad. A falvak vallásos népe, midőn súlyos betegségben sínlődik, az őt meglátogatni s a betegek szentségeivel ellátni óhajtó lelkipásztorában Istennek vigasztaló an-gyalát látja s eljövetele ellen nemcsak hogy nem gördít nehézséget, hanem azt inkább epedve óhajt-ja. E jámbor nép ellenkezőleg, s pedig gyakran j o g g a l , többnyire arról panaszolkodik, h o g y
lel-ki a t y j a nem látogatja meg őt betegségében any-nyiszor, mennyiszer lelki szüksége megkívánná, v a g y legalább ő vigasztalás végett óhajtaná. Lás-suk a panasz okát egy példában. A lelkipásztor a beteghez hivatik, ő elmegy ehhez, őt nyakrafő-re m e g g y ó n t a t j a , megáldoztatj utolsó kenet szentségét neki föladja, az apostoli áldást fölötte elmondja; s azután összeszedvén a bursát s egyéb oltár-eszközöket, azt mondja, hogy már most kész:
a rokonokat azzal biztatja, h o g y a beteg már most el van látva minden lelki segítséggel, h o g y an-nak már most nincs másra szüksége, mint h o g y véle néha-néha imádkozzanak. Az alatt elmúl né-h á n y n a p , sőt né-hét is, s a beteg még mindig él.
Ereje lassankint h a g y j a őt el ; ő oly szívesen lát-ná ismét oldala mellett gyóntató-atyját, sőt talán még meg is kéri rokonait, hogy hínák őt el. De ezek félnek másodszor alkalmatlankodnia papnak;
de meg különben is fölöslegesnek tartják jelenlétét, hiszen ez maga mondotta nekik, hogy a beteget részesítette már minden lelki segítségben ; s í g y az-zal n y u g t a t j á k meg a beteget, h o g y a lelkipász-tor majd magától is eljön, meglátogatni a beteget.
A lelkipásztor azonban nem jön , a beteg magára van h a g y a t v a ; pedig talán még néhány halálos bűn jutott eszébe, melyeket az első alkalommal akár feledékenységből, akár álszégyenből meg nem g y ó n t , de most azokat meggyónná, hahogy lelki-pásztorához még egyszer szerencséje volna. Min-denesetre azonban nagy hasznára volna, ha vala-ki halálos küzdelmeiben őt bátorítaná, erősítené a gonosz lélek támadásai ellen, ki az embert ha-lálos óráján leginkább kisérti s majd csaknem két-ségbe ejti. Merő csalódás ily esetekben a roko-nokra vagy barátokra számítani. S azért a lelki-atyának a kötelessége, szinte az utólsó perczig támogatni, erősítni a haldoklót, kinek lelkeért egykor ő lesz felelős.
Ezen utólsó látogatások alkalmával mindig meg kell kérdezni a beteget, nem akar-e négyszem között velünk beszélni. Ha semmi mondani valója sincs, hanem csupán bátorításra s vigasztalásra van szüksége : nem kell hosszadalmas szónoklattal őt fárasztani, hanem inkább rövid imában a hit, remény, szeretet s az Isten akaratjábani meg-nyugvás cselekedeteit vele gyakorolni. Igen üd-vös, a betegnek kezébe kis feszületet adni s őt fólhíni, hogy azt időnkint csókolja meg s egy-úttal igaz szívvel p. o. a következő röpimákat mondja: „Oh édes Jézusom, téged szeretlek teljes szivemből, öregbítsd bennem a te sz. szeretetedet !
—Oh édes Jézusom, örömest szenvedek éretted, ki
érettem olv sokat szenvedtél ! —Oh édes Jézusom, J '
egybekapcsolom szenvedéseimet a te szenvedéseid-del, részesíts engemet a te fájdalmaid érdemeiben !
— Oh édes Jézusom, neked élek, neked halok, né-ked szívesen áldozatul ajánlom éltemet !—Szentsé-ges szűz Mária, kegyes anyám, esedezzél érettem!
—Sz. angyal, ki az Üdvözítőt halálos kínjában vi-gasztaltad s erősítetted, vigasztalj s erősíts meg engemet is." stb. Az ily rövid röpimák, ha a jám-bor pap által előmondatnak, igen megvigasztalják s a halál küzdelmeire megerősítik a beteget.
Egyébiránt a buzgó lelkipásztor szorgosan ügyel a r r a , hogy betegei csak az ő imája s lelki segítsége mellett lépjék át az örökkévalóság
küszö-*
2 8 b é t . E g y p l é b á n o s r ó l , k i m á r szinte e l h u n y t az U r b a n , m é g most is d i c s e k e d v e említi k ö z s é g e , h o g y hivei k ö z ö l e g y sem h a l t m e g , k i n e k h a l á -l á n á -l ő je-len n e m -l e t t vo-lna. Az e g y h á z is azt
a k a r j a , h o g y a l e l k i p á s z t o r v é g p e r c z e i b e n se h a g y j a el h i v é t ; s ez o k b ó l i g t a t t a a r o m a i szer-t a r szer-t á s o s k ö n y v b e azon lélekemelő s b ú s k o m o l y i m á k a t , m e l y e k az „ O r d o e o m m e n d a t i o n i s a n i m a e "
n é v a l a t t ismeretesek. V a l ó b a n , h a v a l a h a , n a p -j a i n k b a n s z ü k s é g e s a p a p n a k -j e l e n l é t e a h a l d o k l ó k á g y á n á l . H i v e i n k n a g y o b b r é s z t n e m eléggé, v a g y l e g a l á b b n e m o l y épületesen s k e r e s z t é n y i l e g
hal-n a k m e g , m i hal-n t a h i t b e hal-n erősebb a p á i hal-n k . R a j t u hal-n k á l l , ő k e t e r r e ismét o k t a t n i , vezérelni ; h a mi nem t a n í t j u k ő k e t e r r e , m á s o k b i z o n y á r a nem f o g j á k t a n í t a n i . A l e l k i p á s z t o r n a k kötelessége a r r a ü g y e l n i , h o g y a g o n d j a i r a b i z o t t h i v e k n e c s a k a m a l a s z t n a k á l l a p o t á b a n m ú l j a n a k k i , h a n e m e g y -szersmind teljes k é s z s é g g e l s m e g n y u g v á s s a l az Is-t e n a k a r a Is-t á b a n . E z Is-t k í v á n j a e g y a r á n Is-t a h i Is-t , m e l y
az Istent l á t n i , a r e m é n y , m e l y Öt b i r n i , a sze-r e t e t , m e l y V é l e e g y e s ü l n i ó h a j t . B o l d o g a lelki-p á s z t o r , k i b e t e g h i v é t a d d i g v e z é r e l t e , h o g y ez az apostollal f ö l k i á l t : „Cupio dissolvi et esse c u m Christo !" ^ t t f .