A tudományszEmlélEt változásA

A 19. századi fejlődés alapja a tudományszemléletben bekövetkezett jelentős változás, ami az oktatás és a kutatás egyetemekhez köthető fejlődésében nyilvánul meg. Az in-tézmények korporatív szabadságának értelmezése korántsem magától értetődő, hiszen a felvilágosult abszolutizmus szellemiségében ezt meghaladásra váró középkori marad-ványnak tekintették. A tudományban bekövetkezett gyors változások követése viszont új igényekkel állt elő és ehhez eltérő módon alkalmazkodtak a nemzeti célokat mind erősebben érvényesítő európai felsőoktatási intézmények.

Az új tudományszemlélet lépésről lépésre alakul ki és éppen az előzőekben említett okok miatt nem homogén, hanem több meghatározó teoretikus nézeteinek összegző-déséből áll össze nemzetspecifikus kompozícióvá.

A humanizmus legjobb eredményeit visszahozni kívánó schleiermacher a követke-zőkben látja az egyetemi szemináriumok feladatát:

„Annak érdekében, hogy a filozófiai oktatás keretében és az előző korok tanulságait felhasz-náló felélesztett tudományosság magasabb szintre jusson és tisztább formát öltsön, fontos a diákokban rejlő természetes erőkre építeni, és ebből, mint középpontból kiindulva ezt a gyakorlatban elmélyíteni és összekapcsolni a kutatással.”³⁵⁵

Az ugyancsak a berlini egyetemhez köthető jogtörténész Carl von Savigny (1779–1861) az ókori rómával foglalkozó művének (Geschichte des römischen Rechts im Mittelalter) elő-szavában elhatárolja magát a korábban megszokott jogtörténetre és a jogi irodalom történe-tére utalástól és helyette azt javasolja, hogy a kutatás a lehető legkorábbi időpontra helyezve

355 Idézve In: rüegg, Walter (2004): Themen, Probleme, Erkenntnisse. In: geschichte der universität in Europa (1800–1945) III. Hrg. Walter rüegg, verlag C. H. beck. münchen, 27. o.

187 történjen. Ehhez a véleményhez csatlakozik a történettudományra vonatkoztatva Barthold

Georg Niebuhr (1776–1831) professzor. Wilhelm von Humboldt is a múltban keresi a döntő fordulatokat, kultúrfilozófiai koncepciója szerint a világtörténelmi folyamatok mélyén rejlő szellemi erő az a princípium, amelyik az emberiség titokteljes fejlődési folyamatát megha-tározza. Az ókori kultúrákkal foglalkozó August Böckh (1785–1867) úgy véli, hogy a múlt lineáris vizsgálata nem vezet eredményre, ezzel szemben a ciklikus metódus, amelynek al-kalmazásakor mindent egy pontra vezetünk vissza és onnan kiindulva vizsgálódunk, ki-emelten fontos vizsgálati szempont. Ez az, amit a filozófusok korszellemnek neveznek. váz-latosan összefoglalva, ezek az új megközelítési módok teremtik meg az új felfogás szerinti kutatások szellemtudományi előfeltételeit.

Az 1830-as években a tudományos kutatás terén Európában súlypont-áthelyeződés vette kezdetét. A francia napóleoni reformok kimerültek és a vezető szerepet a néme-tek vették át. A némenéme-tek vezető szerepüket nem annyira zsenialitásuknak, inkább a jó alapképzésnek és a hatékony szervezésnek köszönhették. Ennek lényege, hogy a többi európai országtól eltérően itt az egyetemi kutatók egyúttal a laboratóriumok, kísérleti műhelyek vezetői is. másutt – ahol magán finanszírozású intézetek jöttek létre – érte-lemszerűen a hasznossági szempont került előtérbe. A német modell sikerét fokozta, hogy a tudományos és a szakmai karrierépítésben hangsúlyosan helyet kapott a kuta-tói teljesítmény. Ez a szemlélet valamennyire lehetővé tette a tehetségek kiválasztását, számos később híressé vált tudós – Johannes Müller (1801–1858) fiziológus, J. Lukas Schönlein (1793–1864) patológus, J. Friedrich Dieffenbach (1795–1847) sebész – szolid anyagiakkal rendelkező családokból kerültek ki, de kiemelkedő képességeiknek időben történő felismerésének köszönhetően érték el tudományos eredményeiket.

A német egyetemeket az a felfogás uralta, hogy a filozófia jelenti azt a szellemi közép-pontot, amelyre ráépülnek a többi tudományok, ezért ezt intézményesen a természet-tudományi karok különválasztásának tiltásával is biztosítani kell. kiel, köln, marburg és gráz egyetemei még a II. világháború után is őrzik ezt a hagyományt. tübingen (1869), Heidelberg 1890), straßburg (1872) és frankfurt am main (1914) viszont külön matematikai és természettudományi kart létesít. 1898-ban a sejttannal és sejtosztódás-sal foglalkozó Rudolf Virchof (1801–1902) a berlini egyetem rektoraként, egyik ünnepi beszédében kijelenti, hogy az emberiség történetében most következik be az átmenet a filozófiai korszakból a természettudományos korszakba. Ezzel együtt az egyetemi oktatást úgy értelmezi, hogy az jelentős személyi szabadságot ad a diákoknak, annak érdekében, hogy saját belátásuk szerint, korlátozások nélkül, felelősségteljesen tanulja-nak. E szabadság eredménye a tisztességes, harmonikusan fejlett, önmagában belülről kiegyensúlyozott személyiség.³⁵⁶ Ennél csak a filozófus Friedrich Paulsen (1846–1908) volt előrelátóbb, mert azt mondta:

„németországban a filozófia abszolút uralkodásának korszakát majd a filozófia abszolút mel-lőzésének szakasza követi.”³⁵⁷

– és mint a történelemből tudjuk, Paulsennek igaza lett.

míg a 19. században darwin szerepe meghatározó, addig a 20. század kezdetén a

tu-356 rüegg, Walter (2004): Themen, Probleme, Erkenntnisse. In: geschichte der universität in Europa (1800–1945) III. Hrg. Walter rüegg, verlag C. H. beck. münchen, 31–32. o.

357 uo. 31.o.

188

dományok fejlődésének meghatározó személyei között különleges helyet foglal el Ein-stein és freud, akik felismeréseikkel „romba döntötték” a 19. századi gondolkodást.³⁵⁸ természetesen a fejlődés és változás útja nem egyenesvonalú, hanem a haladás és a visszaesés dinamikája jellemzi.

Einstein esetében ez a következőket jelenti. legelőször azt a fontos tényt, hogy Ein-stein a relativitáselmélettel kapcsolatban fontosnak tartotta a többszörösen megerősí-tett és mérésekkel történő bizonyítást, ami meg is történt. Így 1919 júniusában a lon-doni royal society ülésén elhangozhatott a következő, a korábbi mérések tapasztalatait összegző bejelentés:

„mi voltunk a kórus, amely kommentálta a sors szavát, mely egy magasztos esemény kifejlé-sében nyilatkozott meg. drámai volt már a színrevitel is: a hagyományos szertartás, a háttér-ben newton arcmásával, arra emlékeztetve háttér-bennünket, hogy immár, több mint két évszázad elmúltával, eljött az idő a legnagyobb tudományos általánosítás módosítására […] egy nagy kaland végre révbe ért.”³⁵⁹

Ettől a pillanattól kezdve Einstein a médiavilág sztárjává vált, egyetemek, tudomá-nyos társaságok igyekeztek megnyerni maguknak, versengtek egy-egy előadásáért, írá-sáért. Ennek azonban a széles néprétegek körében lett egy nem várt következménye, ugyanis a 1920-as évek kezdetén kezdett el terjedni az a nézet, hogy „nem léteznek abszolútumok: sem az idő, sem a tér, sem a jó, sem a rossz, sem a tudás, s legkevésbé az értékek (körében). A relativitást tévesen, ám elkerülhetetlenül, a relativizmussal ke-verték össze.”³⁶⁰ Einsteint mélységesen kétségbe ejtette ez az általánosítás és meg kellett élnie, hogy az erkölcsi relativizmus, amit ő devianciának tekintett, társadalmi méretű járvánnyá vált.

freud gondolkodásának kiindulópontja az álomelemzés volt. Ennek asszociációs módszerrel történő vizsgálatától eljutott az elme rejtett tartalmának vizsgálatához, amit a pszichoanalízis elmélete és gyakorlata fog össze. freud olyan gnosztikus volt, aki hitt a rejtett tudás struktúrájában, amelyet az általa kidolgozott technikát használva, a dol-gok felszíne mögött fel lehet tárni.³⁶¹ freud kutatásai egyre szélesebb körre terjedtek ki és hamarosan az értelmiségiek és művészek széles körében hódított. történt ez annak ellenére, hogy „a pszichoanalízis számos fő gondolatának semmiféle biológiai alap-ja nincs.”³⁶² mindenesetre freud egy másik képessége, a rendkívül ügyes nyelvújítás, amelynek során új szavakat tudott bevinni a köztudatba, mint például a tudattalan, ödipusz-komplexus, kisebbrendűségi komplexus, bűntudat, ösztön-én és felettes-én, szublimáció. mindez nagymértékben elősegítette nézeteinek elterjedését. A freudi ta-nok elterjedését befolyásolta egy másik tényező is, amely az 1920-as években a vallásos hit értelmiségieknél bekövetkező hanyatlásban nyilvánult meg. Az ő nézeteikhez na-gyon illeszkedett freud megközelítése, aki a vallás elemzése útján arra a következtetésre jutott, hogy a vallás tisztán emberi alkotás. Az Egy illúzió jövője című könyvében (1927)

358 Az irodalom terén talán Proust és joyce töltött be hasonló szerepet. In: johnson, Paul (2016): A modern kor. A 20. század igazi arca. XX. század Intézet, budapest 16. o.

359 Idézve In: johnson, Paul (2016): A modern kor. A 20. század igazi arca. XX. század Intézet, budapest.

9. o.

360 uo. 10. o.

361 uo. 13. o.

362 uo. 12. o.

189 azzal foglalkozott, hogy az ember tudattalanul enyhíteni kívánja boldogtalanságát, és

ezért

„nagyszámú ember közös törekvése, hogy a valóság képzeletbeli átalakításával keressenek védelmet a szenvedéssel szemben. Az emberiség vallásait az ilyen tömeges öncsalások közé kell sorolnunk. szükségtelen hozzátennünk, hogy senki, aki ilyen öncsalással kísérletezik, azt nem hajlandó ilyenként elismerni.”³⁶³

2. Az EuróPAI EgyEtEmEk 19. százAdI AlAPmodElljEI

A 19. század elejére nagyrészt három fő modell variánsai jellemzik az európai egyetemi környezetet: ez a francia, a porosz és az angolszász modell. A többféle változat kibonta-kozását elősegítette az, hogy az új egyetemek már nem feltétlenül püspöki székhelyen létesülnek, az egyházzal való kapcsolat a korábbinál sokkal lazább és a fenntartói szere-pet egyre inkább az állam veszi át.

A francia modell létrejöttét a forradalom utáni időszakban a napóleon teremtette új helyzet tette lehetővé. A sok veszteséggel járó megújulási folyamatot kevéssé gátolták a régi beidegződések, így a forradalom idején létrehozott kizárólagos szakfőiskolai rend-szert visszafogják, viszont lehetővé vált néhány időszerű újítás realizálása. Az új körül-mények között két cél formálta a francia felsőoktatási rendszert: 1. az állam hatékony működtetéséhez szükséges hivatalnokok és értelmiségiek képzésének biztosítása, 2. az állam működése szempontjából veszélyes nézetek kialakulásának megelőzése. A felvi-lágosult abszolutizmus szellemisége megjelent az egységes tantervben, az akadémiai fokozatok megszerzésének követelményeiben, a hivatalok elnyeréséért kiírt pályázatok elbírálási rendjében. Egyedüli korporatív intézményként az ún. Université maradt meg, de ennek nincs sok köze az általánosan használt universitasfogalomhoz, tekintve, hogy azokat az állami kontroll jegyében működő gimnáziumban és felsőoktatásban oktató tanárokat fogja össze ez a szervezeti megoldás, akik a hivatalos tisztviselői fokozatok rendjébe vannak besorolva.³⁶⁴ Ez a szisztéma mereven elhatárolta egymástól a karokat és specializált irány választására ösztönözte a hivatalnokstátuszú oktatókat. A korábbi filozófiai karok jelentősége – amelyek korábban az általános műveltség letéteményesei voltak – visszaesett. vidéki intézményekben a baccalaureátusok vizsgáztatását végez-ték és esetleg műkedvelő érdeklődők számára tartottak előadásokat. A kutatást néhány nagyobb intézményben, így a sorbonne-on, illetve egyetemtől elkülönült intézmé-nyekben, azaz a Collège de france és az Institut de france-ban végezték. 1860-ban a francia felsőoktatás lényegében Párizsra koncentrálódott. Ez egybeesett a professzo-rok érdekeivel, akik szintén fővárosi alkalmazásra vágytak. A szakképzést a centralizált rendszerben vállalkozási formában oldják meg, oly módon, hogy a képzési költségeket maguk a diákok fedezték. könyvtárakról, laboratóriumokról a tudományos munkához szükséges segédszemélyzetről nehezen tudtak gondoskodni a felsőoktatási intézmé-nyek, alapesetben ebből is fakadt a német tudományos kutatással szembeni időszakos

363 uo. 13. o.

364 Charle, Christphe (2004): Grundlagen. In: gesichte der universität in Europa (1800–1945) III. Hrg.

Walter rüegg, verlag C. H. beck. münchen, 53. o.

190

lemaradásuk. A lemaradás másik oka a professzori kar anyagi érdekeltségének hiányá-ban rejlett, ugyanis nagyon gyakran vállaltak, végeztek melléktevékenységet és ez visz-szafogta a kutatási teljesítményt.

A porosz modell az egyetemi oktatás és kutatás szoros összekapcsolására épül. létre-jöttét erősen befolyásolta a napóleoni felsőoktatással szembenálló hatékony alternatíva állításának igénye. kezdeményezője Wilhelm von Humboldt (1767–1835) aki a hallei és göttingeni reformkezdeményezéseket felhasználva, további szakértőket bevonva új koncepcióval áll elő. Ennek értelmében az állam feladata kettős: jelenti egyrészt az egyetemi autonómia keretfeltételeinek megteremtését, másrészt a professzori kar ki-nevezését és munkafeltételeikről való gondoskodást. maga a megvalósítás még berlin-ben sem egyszerű és a részleteket illetően sok-sok konfliktus, ellentmondás feloldása révén tud az eredeti elgondolás módosult formában érvényesülni. A modell szerves részét képezte a még egységes, tehát nem természettudományi és társadalomtudomá-nyi részre osztott filozófia kar – mint általános műveltséget biztosító szervezeti egység kiemelt szerepe. A diákság szerepének megítélése is változott, a mester–legény hierar-chikusan szabályozott merev viszony helyett az együtt munkálkodás lett a fontosabb, ennek szervezeti keretét a szemináriumi formát is bevezették. A német idealizmus szel-lemiségének megfelelően, a diákokat arra kell képesíteni, hogy az élet minden dolgát a tudományosság kritériumai alapján vizsgálják, ami érthető okból túlzó elvárásnak bizonyult. A másik újítást a privátdocensek alkalmazása jelentette, akik az új szemlé-let legelhivatottabb képviselői. ők a professzori kinevezés majdani várományosaiként eleve motiváltak a nagyobb teljesítményre. A privátdocensek a venia legendi birtoká-ban szabadon taníthattak, de a kari grémiumok munkájábirtoká-ban nem vehettek részt. Az oktatást ingyen – majdani professzori kinevezés reményében – vagy nagyon csekély díjazásért végezték. A porosz felsőoktatás felismerte a privátdocensek (kizsákmányo-lásában) rejlő lehetőségeket és még tovább finomította a rendszert. 1875-től pályázat útján elnyerhető négyéves ösztöndíjat hirdetett asszisztensi feladatok ellátására és a ha-bilitációra való felkészülésre. Ez az intézkedés meglehetősen belterjessé tette az egye-temi világot, mert a professzorok ezen az úton gondoskodtak segítőik támogatásáról és végső során saját utódaik szakmai karrierjének egyengetéséről.³⁶⁵A privátdocensek intézményét ugyanis a 19. század első feléig a katolikus országok nem ismerték. A po-rosz modell további újítása a habilitáció bevezetése, ami a doktori fokozat megszerzése után egy újabb vizsgálatot jelentett és megint csak a rendes egyetemi tanári kinevezés előfeltételéül szolgált. A habilitáció porosz rendjében a legfontosabbnak a habilitációs értekezés bizonyult, amelynek új szakmai problémákkal foglalkozó tudományos mun-kának kellett lennie. Ezt még két előadás egészítette ki, egy a kar oktatói előtt és egy nyilvános előadás a diákok számára. A habilitációs bizottság döntésében a legnagyobb súllyal a benyújtott értekezés szerepelt, a szóbeli előadásokon nyújtott teljesítményt a gyakorlatban alig vették figyelembe.³⁶⁶

A porosz modell eredményességét az jelentette, hogy a 19. században felmerült szo-ciális és szellemi igényekre hatékonyan reagáltak, igaz komoly nehézségek leküzdése útján, de igyekeztek a kor szellemiségének megfelelő válaszokat keresni a kor

kihívá-365 Paulsen, friedrich (1902): Die deutschen Universitäten und das Universitätsstudium. verlag von A.

Asher &Co, berlin 136. o.

366 Paulsen, friedrich (1902): Die deutschen Universitäten und das Universitätsstudium. verlag von A.

Asher &Co, berlin, 136. o.

191 saira. A modell elterjedését fokozta, hogy a német politikai decentralizáció révén, nem

volt akadálya annak, hogy helyi variációk jöjjenek létre. A professzori kar anyagi érde-keltsége is erőteljesebb, mint más modelleknél, ez egyrészt a diákokért való versenyben nyilvánult meg, amiben színvonalas és új tartalmú előadásokkal lehetett részt venni.

továbbá fontos tényező, hogy a sokféle német fejedelemségben a mindenkori uralko-dók között a haladó gondolkodásúak felismerték a kiváló professzorok meghívásában rejlő lehetőségeket. Ez viszont a professzorok számára alkulehetőségét nyújtja, maga-sabb jövedelem, jobb munkafeltételek – laboratóriumi felszerelések, könyvtárak stb. – követelése, biztosítása érdekében. A változások érintették a karok fontossági sorrend-jének alakulását, a jogi és a teológiai kar presztízse valamelyest visszaesik, a filozófiai és az orvosi karé pedig nő. A porosz modell kiteljesedésének gátat vetett a metternich herceg (1773–1859) által 1819-ben összehívott karlsbadi konferencia, ahol arról dön-töttek, hogy minden német egyetemen lesz egy állam által kinevezett felügyelő személy.

1848 után Poroszországban ezt a feladatot egy kurátor látta el, aki az állami feladatok ellátására ügyelt. természetesen a modell hatásosságát számos tényező nehezítette, ilyen a diákokért (pontosabban a kurzusokért járó díjért) folyó verseny a professzorok között; a nepotizmus a tanszékek betöltésénél különösen a kis egyetemek (kiel, gießen, marburg) esetében. de zavaróak lehettek a tudományon kívüli okok is, ilyen amikor protestáns államok diszkriminálják a katolikusokat és fordítva, vagy amikor már az első világháború előtti időben is kizárják a zsidó származásúakat a kinevezett professzorok köréből.

Az angol modellben hagyományaiból és a viszonylagos stabilitásból adódóan a lassú változásokat részesítették előnyben, ez valójában sajátos kompromisszumként értel-mezhető az évszázados hagyományok és az időszakosan esedékes részreformok között.

A felmerült hiányosságokat részben pótolták az újonnan alapított főiskolák, de ezek – a francia modelltől eltérően – nem alkottak rendszert, így az angol felsőoktatás egy ideig meglehetősen differenciált maradt. A tudományok fejlődésének megfelelően bővítet-ték a tantervet. 1820 körül már 4250 diák tanult a skót egyetemeken. A gyakorlatias szemlélet előtérbe helyezése miatt, ami például a klinikai gyakorlatok bevezetését je-lentette az orvostudományban, még észak-európai diákok számára is vonzóvá vált az itteni képzés. 1828-ban megalakult londonban az első nem anglikán valláshoz kötődő intézmény a későbbi university College őse. Az anglikán egyház erre a king’s College alapításával válaszolt 1831-ben. A liberális Whig-kormány idején ezt a két intézményt egyesítették így kapott 1836-an london olyan egyetemet, ahol a college-ok végzettjei akadémiai fokozatot szerezhettek. Ezzel az angol felsőoktatási szisztémában egy új típus jött létre, mert nem volt már kötelező az egyetem székhelyén lakni – nem úgy, mint a skót egyetemeken –, ezért itt külsős diákok is kaphattak akadémiai fokozatot. Hama-rosan lehetővé vált, hogy vidéki városokban – southamptonban és leicesterben – col-leg-ok jöjjenek létre. oxford és Cambridge a 19. század elejére csak lassan változtatott korábbi hagyományain. oxford 1829-ben évi 840 beiratkozott hallgatójával újra elérte a korábbi 17. századi létszámot. A jelentkezők számát erősen behatárolta az anglikán valláshoz tartozás elvárása és a magas képzési költségek. A két egyetem függetlenségé-nek alapját a jelentős földbirtokok és az anglikán egyház támogatása jelentette. A neve-lés célja továbbra is a gentleman, akinek személyiségében az erkölcsiség és a tényszerű tudás egyformán fontos. A tanár–diák arány oxfordban hagyományosan úgy alakult, hogy egy oktatóra 16 diák jutott. A vizsgáztatás a honours fokozat elérése egyfajta ver-senyhelyzetet teremtett és az itt elért eredmény igen fontosnak bizonyult a későbbi jobb állások elnyeréséért folyó versenyben.

192

A skót egyetemek helyzete hagyományosan eltért az angolokétól, ezek jobban ha-sonlítottak a kontinentális típushoz, mert a finanszírozásukat az állam vállalta magára, így a szerényebb jövedelműek is beiratkozhattak. A skótok mellőzik a drága internátu-sok fenntartását és a tutorok alkalmazását. A rugalmas tanrendszer és a bejutás köny-nyítése révén többek számára nyílik meg a tanulás útja, amit még ösztöndíjrendszerrel is erősítenek. 1828-ban és 1876-ban két uralkodó által delegált komisszió, 1858-ban és 1889-en pedig parlamenti bizottság javaslatára reformintézkedéseket vezetnek be.

Az angol felsőoktatásban egy másik változás az ún. civic university-k létrejötte, amelyek közül némelyik, így a birminghami helyi kezdeményezésre, praktikus szükség-letek kielégítésére jöhetett létre. több más főiskolát is alapítottak – különösen műszaki és művészeti képzési területtel – de ezek ekkor még nem integrálódtak az egyetemi rendszerbe

Hatását tekintve az angol modell elszigetelt maradt, a francia modell hatása 1815 után pedig esetleges maradt. tiszta francia hatás – a szakfőiskolák rendszere és a pro-fesszorok állami tisztviselői alkalmazása – csak romániában érvényesült 1861-ben a belgrádi egyetem alapítása idején. francia hatás maradványa a napóleoni időkben átalakított egyetemeken a filozófiai-irodalmi, valamint természettudományi-matema-tikai karok különállása. A francia modell eredményeire felfigyeltek a németek, külö-nösen az école politechnique mérnökképzésben elért eredményeit értékelték nagyra, ezek között is a tüzérségnek szükséges új ágyúk és más lövegek iránt mutatkozott fo-kozott érdeklődés. A katonai képzéshez hasonló egyetemi rend iránt viszont már nem mutatkozott sem német, sem osztrák-magyar részről élénk érdeklődés. Ezen orszá-gok műszaki felsőoktatási intézményei inkább a klasszikus egyetemi mintát követték, amennyiben igyekeztek megőrizni autonómiájukat, kidolgozták a fokozatszerzés és a habilitáció rájuk érvényes rendjét.

193

vI. az EurópaI EgyETEmEk TörTénE-TénEk vázlaTa 1800–1945 közöTT

1. Angol vIszonyok

Az európai egyetemek között az angol intézmények élvezték a legnagyobb szabadsá-got. Ennek egyik mikrotörténeti bizonyítéka az angol romantikus költészet kiemelkedő képviselőjének Percy Bysshe Shelley-nek (1792–1822) az esete, aki 1811-ben az oxfordi egyetemen tanult és egy agresszív tartalmú vallásellenes röpirattal állt elő.

Az európai egyetemek között az angol intézmények élvezték a legnagyobb szabadsá-got. Ennek egyik mikrotörténeti bizonyítéka az angol romantikus költészet kiemelkedő képviselőjének Percy Bysshe Shelley-nek (1792–1822) az esete, aki 1811-ben az oxfordi egyetemen tanult és egy agresszív tartalmú vallásellenes röpirattal állt elő.