A személyi ordinariátusok status theologicusa

A II. Vatikáni Zsinatnak és vezető teológusainak (K. Rahner, H. de Lubac, Y. Congar) köszönhető az egyetemes Egyház és a részegyházak komplementer voltának az újra felfedezése. A latin Nyugat egy évezreden át mind a teológiában, mind a kánonjogban döntően csak az egyetemes Egyházra reflektált, háttérbe szorítva a részegyházakat, holott nem két különböző vagy párhuzamos realitásról van szó, hanem egyről. „A részegyház az egyetemes Egyház konkrét megjelenése a tér és

519 A terminust tág értelemben használom itt, a személyi jellegű struktúrák gyűjtőfogalmaként, s nem az „ex-anglikán” ordinariátusok szűkebb értelmében.

520 LG 37a: „A világi híveknek, mint az összes Krisztus-hívőnek joga van ahhoz, hogy a fölszentelt pásztoroktól bőségesen részesüljön az Egyház lelki javaiból, főként Isten igéjéből és a szentségekből, és pásztora előtt föltárhassa szükségleteit és óhajait azzal a szabadsággal és bizalommal, mely Isten gyermekeit és a Krisztusban testvéreket illeti meg.”

521 CIC 213. kán. „A krisztushívők joga, hogy az egyház lelki javaiból, különösen az Isten igéjéből és a szentségekből a szent pásztoroktól segítséget kapjanak.”

117

idő meghatározott keretében, Isten népe egy adott részében; annak aktualizálása, megtestesülése, és hiteles kifejeződése” – mondja Luigi Chiappetta.⁵²²

A részegyház (ecclesia particularis) egy teológiai fogalom, melyet kánonjogi strukturális kategóriákra konvertálva olyan konstitutív elemekkel rendelkezik, melyek csak az egyházmegyében találhatóak.⁵²³ A szó szoros és teljes értelmében csak az egyházmegye (dioecesis) számít részegyháznak, az képezi a részegyház paradigmáját. A keresztény közösséget hierarchikusan szervező többi struktúra, bár rendelkeznek olyan elemekkel, melyek az egyházmegyéhez teszik őket hasonlóvá, mégsem alkalmazható rájuk stricte, a részegyház teológiai fogalma.⁵²⁴

Antonio Viana említi⁵²⁵, hogy a részegyház fogalma, amennyiben exkluzív értelemben használjuk, elégtelen az Egyház pasztorális szerveződéseinek a leírásához. Hiszen amint azt a Communionis notio kezdetű levél is említi, nemcsak területi részegyházak léteznek, hanem annak nem számító, személyi jellegű hierarchikus közösségek is, mint a prelatúrák, és az ordinariátusok. 1986-ban a Spirituali militum curae kezdetű apostoli konstitúció, ezt a problémát a jogi analógia eszközével oldotta meg; úgy rendelkezett, hogy a katonai ordinariátusok „az egyházmegyéhez ekviparált különleges cirkumszkripciók.” Attól kezdve világossá vált, hogy egy nem területi hierarchikus struktúrát cirkumszkripcióként lehet értelmezni, mégpedig oly módon, hogy azt korlátozottan határozza meg a tradicionális területi elem, a circumscriptio fogalmát pedig doktrínálisan alkalmasnak találták arra, hogy jelölje mind a területi részegyházakat, mind pedig azokat az intézményeket, amelyek nem felelnek meg stricte a részegyház teológiai kategóriájának.⁵²⁶

A legfőbb jogalkotó tehát azért, hogy kánonjogi terminológiával fejezze ki azt a communio-t és interactio-t, amely a részegyházak és a komplementáris hierarchikus jellegű közösségek között áll fenn, két fontos terminust vezetett be az egyházi alkotmányjogba: a circumscriptio és a potestas cumulativa.

522 CHIAPPETTA, L., Il codice di diritto canonico, I. 472. „La Chiesa particolare è la manifestazione concreta della Chiesa universale in un determinato ambito spazio-temporale, in una determinata ’porzione del Popolo di Dio’, è la sua attualizzazione, la sua incarnazione, la sua espressione autentica.”

523 ARRIETA, J. I., Concepto canónico-fundamental de la noción de Iglesia particular, in Aa.Vv., Iglesia universal e Iglesias particulares, Pamplona 1989. 279.

524 GUTIÉRREZ, J. L., Las dimensiones particulares de la Iglesia, in Aa.Vv., Iglesia universal e Iglesias particulares, 251.

525 VIANA, A., Ordinariatos y prelaturas personales, 512.

526 VIANA, A., Ordinariatos y prelaturas personales, 512.

118

Vannak szerzők, mint pl. Dominique Le Tourneau⁵²⁷, José Luis Gutiérrez⁵²⁸, Pedro Rodriguez⁵²⁹, Gaetano Lo Castro⁵³⁰ akik azzal érvelve, hogy a személyi struktúrák más értelemben rendelkeznek hívő néppel, mint az egyházmegye, nem tartják őket, a 372. kán. 2.§-sa szerinti részegyháznak, csak ahhoz hasonlónak. Abból indulnak ki, hogy a részegyházban a tagság kizárólagos, nem lehetnek szimultán egy területi és egy személyi részegyháznak a tagjai, ezért a személyi kritérium szerint szerveződő egység nem részegyház, hanem csak ahhoz hasonló. Erdő Péter bíboros úr említi, hogy a sok személyi struktúrában jelenlévő versengő illetékesség, az egyházmegyében is előfordul, amennyiben valakinek több lakóhelye van⁵³¹, ez tehát nem lehet akadálya annak, hogy részegyházaknak tekintsük őket. Tény azonban, hogy a jogi asszimiláció vagy ekviparáció technikája révén, ezeket a hierarchikus struktúrákat az egyházmegyéhez hasonlónak tekintjük (nisi aliud constet).

Ide tartoznak a 368. kánonban felsorolt területi struktúrák és a személyi ordinariátusok. José Luis Gutiérrez szerint ezekben a részegyház alaptípusától eltérő formákban az egyetemes Egyháznak csak a „részleges dimenziója” valósul meg.⁵³²

Luigi Chiappetta említi, hogy ex rei natura szükséges, hogy az egyházmegyéhez ekviparált közösségek rendelkezzenek a részegyház mindhárom konstitutív elemével: pastor proprius, presbyterium, coetus fidelium⁵³³, és ezekhez adódik formális elemként a szentszéki alapítás.⁵³⁴Ex iuris praescripto pedig nélkülözhetetlen, hogy a személyi struktúrák statútumai ne zárják ki ezt a jogi analógiát, és pontosan határozzák meg az egységek konkrét kormányzati rendszerét.⁵³⁵

A személyi ordinariátusok tehát nem egyházmegyék, nem részegyházak, hanem speciális strukturális egységek, egyházi cirkumszkripciók (peculiares circumscriptiones ecclesiasticae), melyek jogilag az egyházmegyéhez hasonlóak, ami azzal a következménnyel jár, hogy azok a törvények melyek az egyházmegyét irányítják ezekre az egységekre is alkalmazhatóak, amennyiben nem ellenkeznek az ordinariátusok saját normáival.⁵³⁶ A személyi prelatúrákhoz hasonlóan, különböznek az Egyház asszociatív jellegű közösségeitől, amelyekben a tagság szubjektív körülmények függvénye és voluntáris természetű. Ezekben a struktúrákban megtalálható a részegyház három konstitutív eleme:

a saját pásztor, a presbitérium és a saját nép, vagy ahogy Patrick Valdrini fogalmaz: a) a rítus, nyelv,

527 LE TOURNEAU, D., La juridiction cumulative de l'Ordinariat aux Armées, in Revue de Droit Canonique 37 (1987) 196.

528 GUTIÉRREZ, J. L., De Ordinariatus militaris nova constitutione, in Periodica 76 (1987) 189-218, különösen 215.

529 RODRIGUEZ, P., Chiese particolari e prelature personali, 136-137.

530 LO CASTRO, G., Le prelature personali, 225-226.

531 ERDŐ P., Egyházjog, 316.

532 GUTIÉRREZ, J. L., Manual de derecho canónico, Pamplona 1988. 327-335.

533 Vö. CN 7.

534 Communicationes 12 (1980) 276.

535 CHIAPPETTA, L., Il codice di diritto canonico, 473.

536 HUELS, J. M., Anglicanorum coetibus: text and commentary, in Studia canonica 43 (2009) 389-430, különösen 391.

119

kultúra, vagy más körülmény alapján individuált coetus fidelium; b) az objektív tagsági kritérium; c) a hatóság által szervezett cura pastoralis.⁵³⁷