A prelatúra szemantikai fejlődése és történelmi előzményei

A középkori eredetű „prelatúra” fogalom, sokkal később jelent meg, mint a praelatus terminus, mely a latin praefero3 ige participium passivuma, és alap érteleme az „elébe helyezett”. A VI.

században a fogalom átalakuláson ment át, és főnévé változott, elnyerve a „méltóság”, „felettes”,

„főség” értelmet. A prelátus már nem az, aki „elébe helyezett”, hanem az, aki elől van, elől megy, ami a fölény, a befolyás aktív pozícióját jelöli immár. Ebben az értelemben eredetileg a civil hatóságokra alkalmazták, és csak később jelent meg az egyházi szóhasználatban. Széleskörű alkalmazását tanúsítja az a tény, hogy használták a superior ecclesiasticus jelölésére; az egyházi méltóság, mint dominus jelölésére; a püspök antonomázikus³⁴⁶ megnevezéseként; a különböző dignatarius honorificus megnevezéseként.

344 Vö. DIÓS I., személyi prelatúra, in DIÓS I. (főszerk.), Magyar Katolikus Lexikon, XII. Budapest 2007. 774.

ARRIETA, J. I., prelatura personal, in DGDC, VI. 389-399.

345 VIANA, A., Pasado y futuro de las prelaturas personales, 141-181. HERVADA, J., El significado original del término "praelatus", in Ius Canonicum 85 (2003) 169-183.

346 Az antonomázia egy stilisztikai alakzat, mely tk. névcserét jelöl. A görög antonomázo igéből származik (az anti-

„helyett” és az onomazein „elnevezni”), és akkor használjuk, amikor egy személyt egy szokásos jelzőjével nevezzük meg.

83

A Decretum Gratiani is többféle értelemben használja a „prelátus” szót: jelöli azt a személyt, aki hatalommal bír; utal egy praepositus, rector, praesul stílusára; jelöli a hierarchikus felettest.³⁴⁷ A Gratianus dekrétuma utáni kánonjogi gyűjteményekben a „prelátus” fogalmat olyan személyek jelölésére használták, akik két külön csoportot alkottak:

 Praelati Superioris - a pápa, a megyéspüspökök, a metropolita-érsekek és a prímás-érsekek.

 Praelati Inferioris – az apátok, a dékánok, az archidiakónusok, prelátusnak kinevezett papok, akikben az volt a közös, hogy bár nem voltak püspökké szentelve, mégis gyakoroltak kormányzati hatalmat az Egyházban.

A dekretalisták, mint pl. Hostiense, Juan de Andrés, Antonio de Butrio, Panormitano, különbséget tettek a prelátus tág és szigorúbb fogalma között. Tág értelemben a prelátus egyenértékű volt a praepositus- al, azzal a személlyel, aki az Egyházban lelkigondozással volt megbízva, míg szoros értelemben a prelátus csak azokra vonatkozott, akik joghatósággal járó hivatalt töltöttek be.³⁴⁸ Jóval később a XVII-XVIII. században, főként a jogász XIV. Benedek pápának köszönhetően elterjedt a kisebb prelátusok klasszifikációja, miszerint három csoportot lehet megkülönböztetni ezeken belül:

 Infima - olyan szerzetes elöljárók és világi prelátusok tartoztak ide, akik egy csoport élén álltak és exemptio passiva -val rendelkeztek a püspöki joghatóság tekintetében, valamint dependentia immediata-val a pápával szemben. Ebben az esetben az egyházmegye területén belüli mentesség nem indukált aktív joghatóságot a prelátus számára, és nem jelentett területi elkülönülést az egyházmegyétől. A doktrína ezeket a helyeket „in diocesi sed non de diocesi”

-nek nevezte.

 Media - az ide tartozó prelátusok javarészt világi papok voltak (archipresbyter, archidiaconus), akik aktív joghatóságot gyakoroltak egy adott hely papjai és hívői felett. Ez a hely enclave-ként integrálódott az egyházmegye területébe, anélkül, hogy szeparált területet alkotott volna (intra dioecesim, no extra dioecesim). Joghatóságuk helyi jellegű volt, és nem zárta ki a megyéspüspöki joghatóságot.

 Suprema – ezek a prelátusok aktív joghatóságot gyakoroltak egy olyan terület papjai és hívői felett, mely elkülönült az egyházmegye területétől (nullius dioecesis). Egy quasi-dioecesis-ről van szó, amelyben a rendi hatalmon kívül a prelátus gyakorolta a püspöki hatalmat helyi ordináriusként.³⁴⁹

347 Ld. MIRAS, J., „Praelatus”. De Trento a la primera codificación, Pamplona 1998. 1-252.

348 Ld. MIRAS, J., „Praelatus”, 37-41.

349 VIANA, A., Pasado y futuro de las prelaturas personales, 152-153.

84

Ami pedig a „prelatúra” fogalmát illeti, a X. század elejéig a praelatio terminust³⁵⁰ használták helyette, a két fogalom között azonban nincs jelentésbéli különbség. Alapvetően a következő jelentéssel bírt:

 egyházi vagy világi felettes;

 az egyházi (püspöki vagy apáti) prelátus hivatala;

 az az aktus, amellyel átadják / vállalják a hivatalt. Használták az „a die praelationis suae”

formában, így jelölve a hivatalba lepés napját, továbbá használták a felszentelés ekvivalenseként.

 a prelátus hivatali ideje (in tempus praelationis suae);

 a prelátus által irányított egyházi közösség. A kánonjogban ez a fő értelme a prelatúrának.³⁵¹ Azt a területet tehát, melyet egy suprema jellegű kisebb prelátus irányított a kánonjog territorium separatum cum qualitate nullius dioecesis-nek nevezte. Az első kodifikáció, a Piusz-benedeki kódex 319-328. kánonjaival lehetővé tette a cum qualitate nullius területek létrehozását, és a kettős jogi ekviparáció eszközét használva a nullius területet az egyházmegyéhez hasonította (institucionális), a prelátusokat pedig a jogban a megyéspüspökökkel tette egyenlővé (funkcionális).

A Szentszék különösen akkor alapított nullius prelatúrákat, amikor nem volt meg minden feltétel egy egyházmegye vagy egy missziós struktúra (apostoli vikariátus, apostoli prefektúra) felállításához.

Később a Szentszék kifejezte óhaját, hogy a jövőben nem szándékozik új nullius apátságokat létesíteni:

„Abbatiae nullius dioeceseos in posterum ne erigantur, nisi peculiarissima adiuncta in bonum animarum cedentia aliter suadeant.”³⁵² Ennek értelmében a jelenlegi Szentatya, amikor 2014. október 23-án kinevezte az új montecassinói főapátot, a Catholica Ecclesia kezdetű motu proprio-t Montecassinóra is alkalmazta, és lecsökkentette az ősi apátság területét. Az 53 plébániából álló területi apátság, ma már csak az apátsági templomra, a monostorra és a közvetlenül hozzá tartozó területre terjed ki.³⁵³

A hatályos Kódex az egykori nullius prelatúrákat területi prelatúráknak nevezi, és nagyon röviden szól róluk a 368-370. kánonokban. Isten népének területileg körülhatárolt részei ezek, amelyek élén egy saját pásztorként kormányzó prelátus áll.³⁵⁴ Az első Kódex kettős ekviparációja megtalálható

350 A latin főnév praelatio, -is (f.) preferenciát, elsőbbséget jelöl.

351 VIANA, A., Pasado y futuro de las prelaturas personales, 145-146.

352 PAULUS PP. VI, MP. Catholica Ecclesia, 23 octobris 1976, in AAS 68 (1976) 694–696.

353 Vö. Nomina dell’Abate Ordinario dell’Abbazia Territoriale di Montecassino, in Bollettino della Sala Stampa, 23 ottobre 2014. URL: https://press.vatican.va/content/salastampa/it/.../2014/10/.../01660.htm, Utolsó letöltés: 2017. november 8.

354 ERDŐ P., Egyházjog, 312.

85

a hatályos Kódexben is, és a területi prelátus általában rendelkezik a püspöki ordo-val és a prelatúra címét kapja.³⁵⁵

A prelatúra XX. századi jogintézményi fejlődéséből érdemes kiemelni körülhatároló elvének a reformját, ami később lehetővé tette összekapcsolását a személyi prelatúra figurájával. A II. Vaticanum atyái, a papságról szóló dokumentum előkészítő munkálataiban arra törekedtek, hogy a prelatúrákról szóló történelmi doktrínán belül maradva, a személyi prelatúrák által egy új, nullius dioecesis szintű prelatúrát hozzanak létre.