Kulcsfogalmak:személyészlelelés, kognitív fösvénység, burkolt személyiségelmélet, holdudvarhatás, Pygmalion-effektus, elõítélet, sztereotípia,
A következõkben, mielõtt belevágnánk a fejezet olvasásába, játszunk el egy pillanatra a követ-kezõ gondolattal. A tanév elején új gyerekek érkeznek az iskolába, ahol tanítunk. Nem talál-koztunk még velük, ám akár a mi osztályunk tagjai is lehetnek majd.
Egy fiú és egy lány.
Vajon milyennek látjuk õket? Mit gondolunk róluk? Vajon kik a barátaik? Vajon hogyan jelle-meznénk õket? Vajon hogyan teljesítenek majd az iskolában? Vajon miben lesznek sikere-sek? Hogy viselkednek majd az osztályban? Vajon kik a családjuk? Vajon, mi lesz belõlük, ha felnõnek? Vegyük egy cetlit, és írjuk le elsõ gondolatainkat!
A két fényképet15alaposan szemügyre véve, biztosan sok elsõ benyomás kavarog gondola-tainkban. Talán, még az a veszélyes felelõsséget hordozó gondolat is megfordult bennünk, hogy kit látnánk szívesen az osztályunkban.
15 A tanulmányban található képek forrásai: http://www.forum.princess-diana.com http://issuu.com/chrisboot/docs/where_children_sleep_by_james_mollison
Meglehet, hogy a kisfiúról azt gondolhatjuk, hogy szereti a focit, és valami megmagyaráz-hatatlan szomorúság van a szemében. Akár odáig is elmerészkedünk, hogy olyan tulajdonsá-gokkal is azonosítsuk õt, mint szegény, a család szociokulturális háttere kedvezõtlen, a tanulás nem motiválja, eleven, rossz magaviseletû, lehet, hogy kötekedõ vagy frusztrált? A fényképet tanulmányozva látjuk, hogy beállított kép, talán igazolványkép. Így azonban azt a következte-tést is könnyen levonjuk, hogy nem öltözött elegánsan a fénykép miatt. Talán mert még ez sem érdekli, talán mert nem teheti? Érdekelni érdekelheti – érvelhetünk – hiszen a frizurája mo-dern. Talán õ egy kihívás lenne az osztályban? Ilyen egy „problémás” gyerek?
Mit gondoltunk a kislányról? Van egy huncut pillantása? Vidám, kiegyensúlyozott és okos lány? A családi háttere is kedvezõ, talán éppen egy nyaraláson készült a kép? Úgy véljük jó tanuló, vagy ami igazán motiválja, abban elmélyült? Szereti az állatokat, és játszik valami-lyen hangszeren vagy valamivalami-lyen mûvészetet tanul? Vagy azt társítottuk mellé, hogy bekép-zelt, vezetõ szerepet vesz fel a közösségben? Mit éreznénk, ha õ járna a mi osztályunkba?
Változtatna-e gondolatainkon valamit, ha meglátnánk hol élnek ezek a gyerekek, ha kap-nánk egy fotót a szobáikról?
Kizárnánk-e valami alapján, hogy hozzájuk tartozzon ez a szoba? Túl „steril”? Ez amolyan ti-pikus lányszoba? Katalógusba illõ bemutatóterem? Átírná-e elsõ benyomásunkat, ha azt halla-nánk valamelyikük itt él? El tudjuk képzelni?Döntsünk!Többségünk vélhetõen a kislánynak adná a szobát.
Vajon mennyire reálisak az általunk felépített élettörténetek? Hogyan lehetséges, hogy némi unszolásra, fényképek alapján is, általunk soha nem látott személyekhez kapcsolódóan élet-sorsokat tudunk elképzelni? Sõt, fényképek, elsõ benyomások alapján döntéseket is hozha-tunk, gondoljunk például az élet különbözõ területeire. Vajon hogyan gondolkodunk, amikor másokról alkotunk véleményt?
Azt az észlelési folyamatot, melynek során a másokról alkotott vélekedéseink alapján az illetõrõl véleményt formálunk, és a személyiségére vonatkozóan következtetéseket fogal-mazunk meg, majd ezeket a következtetéseket megkíséreljük egységes struktúrába rendez-ni,személyészlelésneknevezzük. A személyészlelés során tehát akaratlanul is arra törek-szünk, hogy az általunk megfigyelt személyrõl minél átfogóbb képet kapjunk. Amikor kapcsolatba kerülünk valakivel, személyesen találkozunk az egyénnel, vagy egy fényképet közölnek róla számunkra, megkísérlünk következtetéseket megfogalmazni a közvetlenül nem hozzáférhetõ vagy megfigyelhetõ tulajdonságokra vonatkozóan (Aronson,1987; Csepe-li;1997; ésFiske,2006). Ez történik akkor is, amikor az osztályunkba érkezõ gyerekekrõl gondolkodunk. A fényképek tanulmányozásakor egészen biztosan figyelembe vettük az egyének fizikai megjelenését, ami alapján könnyen tudunk következtetni olyan jellemzõkre, mint a nem, a származás. A személyészlelés során figyelembe vesszük továbbá az általunk azonosítható érzelmeket, (fotóink esetén a tekintet, az arckifejezés, a mimika és a testtartás árulkodott érzelmekrõl), melyeket megpróbálunk dekódolni, magunk számára lefordítani és bizonyítékokként felhasználni gondolkodásunkban. Amikor az általunk észlelhetõ sajátossá-gok felmérésével végeztünk, elõhívjuk elõzetes tudásrendszereinket, tapasztalatainkat, me-lyeket alapul véve törekszünk azonosítani az egyes tulajdonságokat. Gondolkodásunk mind-ezek mellett nagyban befolyásolja aktuális érzelmi állapotunk, a korábbi tapasztalataink mellé társított érzelmeink, melyek hatással vannak a végsõ következtetéseink kialakítására.
Végezetül kiértékeljük a rendelkezésre álló információkat és kialakítjuk benyomásunkat az illetõrõl – ahogy tettük ezt a fenti képek esetében is.
Bizonyára már sejtjük, hogy a személyészlelés folyamata mennyi buktatót rejthet magá-ban. Ha visszakanyarodunk fejezetünk elején feltett kérdésünkre mostanra talán már azt is gyanítjuk, hogy a fényképek alapján kialakított válaszainknak semmi köze nincs a valóság-hoz. A személyiség komplex, a viselkedésbeli megnyilvánulások illékonyak és sokszor el-lentmondásosak, ezáltal lehetetlen egzakt képet formálni elsõ benyomások alapján. Értelme-zésünk szelektív, azaz nézõpontunkhoz igazítjuk a világról alkotott képünk (Fiske, 2006).
Annak ellenére, hogy a fényképek alapján soha nem leszünk képesek pontos képet formálni egyénekrõl, hogyan lehetséges, hogy mégis megtesszük, és miért bízunk téves elõfeltevé-seinkben?
A személyészlelés folyamata számos torzítást okoz észlelésünkben. Ezek valójában nem „hibák”, hanem az elme mûködésének evolúciósan kialakult, az adaptivitást szolgáló sa-játosságai. Ilyen torzítás lehet akognitív fösvénységjelensége is. Ha nagyon leegyszerûsíte-nénk a fogalmat, azt mondhatnánk, hogy biztonsági okokból nem szeretünk sokat „gondol-kodni”. Valójában azonban arról van szó, hogy a beérkezõ információkat – egy esetleges veszélyhelyzet azonosítása okán – gyorsan és biztonságot jelentõen igyekszünk feldolgozni.
A külsõ ingerek gyors szûrése és megválogatása azonban a gondolkodás leegyszerûsítését eredményezi, ami torzításokhoz vezet. A személyészlelés másik torzítási megnyilvánulása aholdudvarhatás(halo effect), amikor az egy egyénre vonatkozó egyetlen pozitív vagy ne-gatív információ alapján feltételezzük, hogy a személy többi tulajdonsága is összhangban
van ezzel (Aronson,1987 ésFiske,2006). Például, gondoljunk a fejezet eleji fényképekre!, Ha a kisfiú esetén azt hallanánk, hogy eleven és motiválatlan, esetleg hajlamosak lennénk azt gondolni róla, hogy neveletlen és fegyelmezetlen is, vagyis további negatív jelzõket társí-tanánk mellé. Ezzel szemben, ha a kislány esetén azt az információt kapnánk, hogy kedves, valószínûbben gondolnánk azt is róla, hogy segítõkész és együttmûködõ, jó tanuló, holott va-lójában csak egyetlen információ állt rendelkezésünkre.
Szorosan kapcsolódó torzítási folyamat a burkolt személyiségelméletek jelensége, ami azt jelenti, hogy személyes elvárásaink, felvetéseink, úgynevezett hipotéziseink vannak az emberi tulajdonságok szervezõdésérõl és együttjárásáról. Mit jelent ez? Kutatók arra kér-ték egy együtt szocializálódó gyerekcsoport tagjait, hogy saját szavaikkal jellemezzék egy-mást. Amennyiben az ilyen ítéletek a leírt gyerek valós tulajdonságait tükrözik, várható len-ne, hogy a sok különbözõ megfigyelõ ugyanazt a gyereket hasonlóan fogja jellemezni, míg az egyes észlelõk jellemzõi a különbözõ gyerekekrõl különbözni fognak egymástól. A való-ságban az ellenkezõjét tapasztalták. A gyerekek többsége ugyanazzal a néhány jellemvonás-sal írta le összes társát, míg a különbözõ gyerekek között kevés egyetértés volt ugyanannak a személynek a megítélésében. Tehát a gyerekek burkolt személyiségelméletükre támasz-kodtak (Aronson,1987).
A személyiségjegyek, tulajdonságok együtt járásáról való téves elképzelések mellett, a személyészlelés további torzításait eredményezik a sztereotípiák és az elõítéletek. Mind a sztereotípiáknak, mind az elõítéleteknek súlyos következményei lehetnek.
A sztereotípiák az adott csoporthoz társított véges számú jellemzõ tulajdonságok. A szte-reotípiák alapja lehet tényleges tapasztalat, bizonyos csoportokra jellemzõ kulturális sajátos-ság számon tartása – ilyenek tipikusan a nemzeti sztereotípiák: a németek precízek, a déli nemzetek (pl. olaszok) életvidámak, temperamentumosak, a magyarok vendégszeretõk, vagy szalmaláng természetûek. A szetereotípia kutatások egyik izgalmas pontja, hogy a nemzethez tartozó egyének maguk is számon tartanak magukról ilyen sztereotípiákat, a magyarokkal kapcsolatban emlegetett két tulajdonság éppen ilyen autosztereotípiaként is él. A sztereotípiá-nak sincs mindig valóság alapja, például néha változik is egy csoport, és lehet, hogy valami korábban igaz lehetett, de ma már nem az. Az elõítéletek ezzel szemben olyan túlzott általáno-sítások, melyeknek ebben a formában már nincs valóságalapja, és abban is különbözik a szte-reotípiától, hogy míg ha egy visszafogott és zárkózott olasszal találkozunk, akkor könnyedén felülemelkedünk ezen, és azt mondjuk, hogy õ nem egy „tipikus olasz”, és a tapasztalataink-nak megfelelõen bánunk vele, addig az elõítéletek felülírják a valós tapasztalatokat. Aki elõ-ítéletes a másik emberrel szemben, az inkább hisz a saját elõítéletének, mint a tapasztalatai-nak. A sztereotípiák és az elõítéletek kialakulásának oka részben az információfeldolgozás alapvetõ jellegzetességi, sajátosságai (például a korábban emlegetett kognitív fösvénység).
Az elõítéleteket ezen kívül személyiségbeli okok (autoriter személyiség, frusztráció, az isme-retlennel szembeni félelem nyomán kialakuló védekezõ mechanizmus), illetve társadalmi (a saját csoport felértékelése) okok is magyarázzák. A sztereotípiák tehát elképzelések, álta-lánosítások emberek adott csoportjának meghatározott személyiségvonásairól (Aronson,
1987). Bizonyára mindannyian találkoztunk ilyen felvetésekkel, ha az iskola világát nézzük, ilyen téves és minden alapot nélkülözõ nézet lehet, hogy a lányok általában jó magatartásúak, szépen írnak, szorgalmasak és jók az olvasási- és szövegértési képességeik, míg a fiúk jobban teljesítenek matematikából, mert jobb a matematikai érzékük. Míg a sztereotípia idõnként le-het veszélytelen, vagy bizonyos kontextusok között akár a személypercepciót segítõ is, úgy az elõítélet mindig káros. Hétköznapi szóhasználatban a valamely csoporttal szembeni ellen-séges negatív attitûdöt szoktuk elõítéletnek hívni. Elvileg létezik pozitív elõítélet is, például amikor azt gondoljuk, hogy egy cigány gyerek feltétlenül muzikális. Ez se szerencsés, de vala-kirõl pozitív tulajdonságot feltételezni alaptalanul kétségtelenül veszélytelenebb, mint a nega-tív tulajdonságok feltételezése. Az elõítéletek a kirekesztés, hátrányos megkülönböztetés alapjai lehetnek (Csepeli, 1997).
A tanári pályán a személyészlelés torzításaival, az elõítéletek és sztereotípiák hatalmával nélkülözhetetlen tisztában lennünk. A személyészlelés torzításait mindannyian mûködtetjük, vannak elõfeltevéseink, így értelmezzük a világot, ez nem minõsít bennünket, ugyanakkor kö-telességünk ezek tudatosítása és leépítése, a személyiség komplex értelmezésére és megisme-résére való törekvés. Gondolkodásunk azon folyamatai, melyek gyors ítéletek kialakítására ösztönöznek, a tanári szerep veszélyes eszközei. Az egyénrõl alkotott benyomásaink megha-tározzák az egyén felé mutatott viselkedésünket, kommunikációnkat, elvárásunkat, latens vi-selkedési mechanizmusokat indítanak el, melyek a felépített kép igazolását támogatják indi-rekt módon. Ez a valódi veszély, hiszen az egyén egy idõ után megfelel annak a viselkedésnek melyet közvetítünk felé, ezzel csak tovább erõsítve egyoldalú képünket. Ezt hívjuk Pygma-lion effektusnak,amikor elvárásaink valóságalakító hatása által, azok az egyén cselekvésé-ben valóságosan megjelennek. A skatulyák predesztinálhatják a tanulókat egy-egy szerepre az iskolai közösségben. Pedagógusként az iskola világában kritikus annak felismerése, hogy elõzetes feltevéseink, affektív tényezõk, korábbi tapasztalataink torzítják az egyénrõl alkotott képünket, viszont ezek leépíthetõek és tudatosan alakíthatóak. Vegyük észre, hogy az ártal-matlannak tûnõ helyzetekben is, mint például az osztályba sorolásoknál, nívócsoportok kiala-kításánál, a „pegazus” és „lápi kobold” (teljesítmény/motiváció alapú) csoportnevek kialakí-tásánál mind elvárásokat, téves elõfeltevéseket teszünk valósággá az iskolában.
A személyészlelés nem tudatos folyamat, azonban tudatossá tehetõ, amennyiben törek-szünk annak tudatosítására, hogy az egyénekrõl és helyzetekrõl minél átfogóbb képet alkos-sunk, az önismeret igen magas fokára juthatunk el.
A fejezet zárásaként vegyük elõ a fejezet elején a fényképek kapcsán leírt gondolatain-kat, és vessük össze a valósággal.
Jiven egy négyéves brooklyni kis-fiú, akinek az édesanyja lakberen-dezõ, az édesapja pedig zenész. Fia-tal kora ellenére már iskolába jár, és gondterhelt tekintetét az isko-laérettségi vizsgálatok erõpróbái okozhatják. Ha felnõ, tûzoltó szeret-ne lenni. A szoba pedig valóban az õ birodalma, melyet édesanyja ter-vezett.
A kislány pedig Diana walesi her-cegné, a kép az angol trónörö-kösök édesanyjának gyermekkori fényképe
Felhasznált irodalom
Aronson, E. (1987): A társas lény.Közgazdasági és Jogi Kiadó. Budapest.
Csepeli György (1997):Szociálpszichológia.Osiris, Budapest.
Fiske, S. T. (2006):Társas alapmotívumok.Osiris Tankönyvkiadó. Budapest.
Szakirodalmi ajánlás a továbbgondolkodáshoz
Mészáros Aranka (2002, szerk.):Az iskola szociálpszichológiai jelenségvilága.ELTE Eöt-vös Kiadó, Budapest.
A kötet olyan tanulmányok átfogó gyûjteménye, mely a szociálpszichológiai jelenségek és vo-natkozások iskola világában megjelenõ sajátosságait járja körbe különös figyelmet fordítva a tanári munka vonatkozó és maghatározó területeire.
Kepes András:Apropó. Az ember.
URL: https://www.youtube.com/watch?v=F0lAGNDxr2s
Kepes András mûsorában többek között a szociálpszichológusokat foglalkoztató kérdések kö-zül merítve járja körbe, milyen (is) az ember? A mûsor pszichológiai kísérletek és interjúk so-rán mutatja be, hogyan viselkedünk csoportban, társas nyomás alatt. Megkísérel feltárni, hogy hogyan lehetséges, hogy társas közegben könnyen befolyásolhatóvá válunk, és milyen tudományos alapok húzódhatnak meg a jelenségek mögött.
Kék szem – Blue Eye.
URL: https://www.youtube.com/watch?v=QLzixM9E1as
A film Jan Elliot sokat vitatott kísérletét mutatja be, melynek során az amerikai tanítónõ úgy kívánta érzékeltetni az elõítéletek emberre gyakorolt hatását, hogy osztályában egy különös kísérletet végzett a kékszemû, illetve barnaszemû gyermekeket hozva kirekesztõ, illetve kire-kesztett szerepekbe.