A pozitív pszichológia alapelemei: Az ún. humán erények

„Aki valóban jó, azért jó, mert szeret jó lenni Élete nem önmegtagadás, hanem önjutalmazás”

(G.B. Shaw) Korunk kockázati társadalmában (Beck, 1992) igen nagy szükség van a védőhatásokra. Igaz, hogy megsokszorozódtak a kockázati helyzetek, a védőfaktorok azonban egyáltalán nem erősödtek meg a modern társadalomban. Éppen ellenkezőleg, a hagyományos közösségek és a mindent átfogó értékrend devalválódásával pontosan a pozitív szociális források gyengültek meg, biztonságnyújtó szerepüket azonban nem pótolta semmi más. Az átfogó értékrend helyébe nem került olyan egységes, biztonságot nyújtó új értékrend, amely védőhálóként szerepelne életünkben, és útmutatást nyújtana. Tudatosan kell megkeresnünk a védőfaktorokat, és kiépítenünk ezek hálózatát, hogy a megsokszorozott kockázati szituációkban viszonylagos védelmet és biztonságot élvezzünk. Vajon a fogyasztásorientált populáris kultúra, amelynek középpontjában éppen biztonságkeresésünk áll, valóban kielégíti biztonságigényünket? A hedonizmuson alapuló, „carpe diem” szemlélet azt sugallja, hogy a mának élés az egyetlen lehetőség, hogy boldogok legyünk. Az ún. élményvásárlással azonban nem sikerül tartósan jóllétet produkálnunk, sem pedig biztonságigényünket hosszú távon kielégítenünk. Ehhez valódi védőfaktorokra lenne szükség.

E felismeréseknek a pozitív pszichológiára gyakorolt hatása is igen nagy. A védő hatásokra koncentráló elmélet ugyanis választ ad arra a kérdésre, hogy a patogén környezetben felnövekvő gyerekek miért fejlődhetnek mégis egészséges személyiségű felnőtté. A pozitív hatások semlegesíteni tudják az olykor igen erős patogén hatásokat is. Nem önmagában a trauma és a károsító élmény az, ami visszavet a fejlődésben, hanem az, ahogyan reagálunk rá, ahogyan sikerül vagy nem sikerül feldolgoznunk. A pszichológia nyelvére lefordítva ez annyit jelent, hogy a gyengeségek állandó javítgatása helyett az erősségeket, erényeket kell továbbfejleszteni. Ehhez pedig a külső források helyett a valódi, belső forrásokra kell helyezni a hangsúlyt.

Ahogy Sheldon és King (2001) megfogalmazta, meg kell találnunk azokat a karakterjegyeket, humán erényeket és erősségeket, amelyek hozzásegítenek a mentális egészség és egyensúly fenntartásához, és ahhoz, hogy harmóniában éljünk önmagunkkal és környezetünkkel. Felmerül a kérdés, vajon valóban léteznek ilyen egyetemes erények, amelyekre nem nyomja rá bélyegét az adott társadalom érték- és normarendszere? A társadalomban mindig létezik egy értékkonszenzus, amely megszabja az adott helyen és időben elvárt viselkedési formákat. Ha a morális fejlődés alapelveit tekintjük, mégis vannak olyan morális elvek, amelyek örökérvényűnek tűnnek, és a társadalmak legtöbbjében viselkedési előírásként, írott vagy íratlan szabályként funkcionálnak. A moralitás azonban szintén humán kategória, az ember által alkotott szabályrendszer része. Az egészség alakulásában azonban a homo biologicus és a homo socialis sajátosságai találkoznak össze.

Mindkét esetben az alkalmazkodás, az adaptáció a kulcs; a stresszfolyamatok a külső környezetből magatartásváltozásra késztetik az egyedeket és közösségeket, s ehhez azok sikeresen vagy kevésbé sikeresen alkalmazkodnak. A reagálás, az adaptáció hatékonysága szabja meg végső soron a kimenetet. Buss (1999) a humán erények értékelési szempontjaival kapcsolatban ezt úgy fogalmazta meg, hogy az emberi karakterjegyek önmagukban se nem negatívak, se nem pozitívak; a lényeg az, hogy mennyire szolgálják az egyén és környezete közötti adaptációt. Az egészség nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy a humán erények olyan vegetatív idegrendszeri, hormonális, enzimatikus stb. folyamatokat indítanak el a szervezetben, amelyek az egészségre védő hatásúak. Ez a hatásmechanizmus még akkor is igaz, ha az uralkodó korszellemnek egyenesen ellentmond. Jó példa erre a társas támogatás, a spiritualitás vagy a mértékletesség egészségvédő hatása.

Seligman és Csikszentmihalyi (2000) az American Psychologist pozitív pszichológiáról szóló különszámának bevezetőjében, elsősorban olyan karakterjegyek felkutatására buzdította

a kutatókat, amelyek a mentális betegségek prevenciójában játszhatnak szerepet. Itt is tetten érhető tehát a megelőzésorientált szemlélet a pozitív pszichológiában. A pszichológiai tényezők mediátor jellegét ismerve azonban kijelenthetjük, hogy a testi betegségek megelőzésében is lényeges hatást közvetítenek az ún. humán erények. A szerzőpáros fel is sorol néhányat, mint például a bátorság, személyközi kommunikációs készségek, racionalitás, optimizmus, becsületesség, realizmus, örömre való képesség, jövőorientáltság, állhatatosság.

Az erények kiválasztásához szerintük a nehézségek között élő emberek sikeres adaptációs stratégiái szolgálnak támpontként. Az erények egy része egyéni szintű, az egyén pozitív személyiségjegyeiből ered, mint például a megbocsátás vagy a szeretet képessége, a bölcsesség és a jövőorientáltság, eredetiség vagy spiritualitás. Más részük szociális jellegű.

Csoportszinten igen fontos a felelősségtudat, az altruizmus, a tolerancia, a munkamorál.

Ezeken kívül megkülönböztetnek még egy harmadik szintet is, amelyet szubjektív szintnek neveztek el; az elnevezés olyan szubjektív élményeket takar, mint például jóllét és boldogság, megelégedettség, áramlat (flow), remény és optimizmus.

Fernández-Ballesteros (2003) öt csoportba sorolja a karakterjegyeket, amelyek így jobban elkülönülnek és empirikusan is inkább vizsgálhatók: emóciók, motivációk, intellektus, szociális készségek, társadalmi struktúra. Ezeket némileg átalakítva a következő klasszifikáció alakítható ki:

- Pozitív emocionalitás: pl. optimizmus, boldogság, megelégedettség

- Pozitív motivációk: pl. énhatékonyság, belső motivációs kontroll, énmegvalósítás

- Intellektuális erények: pl. bölcsesség, kreativitás, érzelmi intelligencia, eredetiség

- Interperszonális/társas erények: pl. empátia, kommunikációs készség, proszociális viselkedés

- Társadalmi erények: demokratikus viszonyok, tolerancia, méltányosság, szolidaritás, értékek és normák rendszere.

A pozitív emocionalitás szubjektív érzelmi viszonyulást jelent a dolgokhoz. Az örömre való képesség a szubjektív jóllét legfontosabb alapja. A pozitív emóciók hozzájárulnak ahhoz, hogy a negatív szituációkat is pozitív kimenettel éljük túl, ami végső soron fejlődésünket szolgálja (Fredrickson, 2001). A pozitív emóciók segítségével arra is képesek vagyunk, hogy a negatív érzések hatását semlegesítsük. Természetesen nem arról van szó, hogy ne vegyük észre a negatív élethelyzeteket, hanem éppen ellenkezőleg; a negatív érzéseket azonosítva tudatosan építsük ki magunkban a képességet, hogy a pozitív érzésekkel fel tudjuk dolgozni azokat.

A pozitív motiváció alapja, hogy képesek legyünk aktívan kontrollálni külső történéseket, hatékonyan oldjuk meg az előttünk álló életfeladatokat. Az énmegvalósításra törekvés elsősorban a személyiségünk kiteljesedését, a bennünk rejlő lehetőségek megvalósítását jelenti. Az énhatékonyság olyan beállítódást tükröz, amely kifejezi, hogy az egyén tisztában van saját képességeivel, azaz képes adott szituációban kompetens viselkedésre. Ehhez pedig belső kontrollra van szükség, hiszen az egyén akkor érzi viselkedését kompetensnek, ha önmaga határozhatja meg a magatartásából eredő események kimenetelét azáltal, hogy képes alkalmazkodni a környezet kihívásaihoz (Bandura, 1997).

Az intellektuális erények közül a bölcsesség érdemel kitüntetett figyelmet, mint a praktikus intelligencia, az alkalmazkodó viselkedés eleme. Az ún. kognitív életfejlődési pszichológia középpontjában az áll, hogy milyen folyamatok segítik elő, hogy az életkorral előrehaladva az életesemények hozzájáruljanak egy életbölcsesség kifejlődéséhez (Baltes és Staudinger, 2000).

A jólléthez feltétlenül szükség van szociális készségekre, az interperszonális kommunikáció hatékonyságára. Az identitás az egyéni és a társas identitás kölcsönhatásából fejlődik; csak mások reakcióin keresztül ismerhetjük meg önmagunkat. A proszociális magatartás velünk született késztetés eredményeként nyilvánul meg és jut érvényre olyan karakterjegyekben, mint az altruizmus vagy az empátia. Ezek látszólag olyan megnyilvánulások, amelyek közvetlenül nem hoznak hasznot annak, akitől erednek.

Társadalomlélektani szempontból az altruista tendenciák ellentmondani látszanak a modern társadalom individualista értékrendjének. Éppen a velünk született szocialitásból kifolyólag azonban szociális identitásunkat erősítik, ezért olyan humán erénynek számítanak, amelyek jóllétünket is megalapozzák (Batson és Shaw, 1991). A proszociális magatartás azért is maradt fenn, mert pszichikai nyereséggel jár, túl azon az evolúciós jelenségen, amit a közvetlen rokoni segítség genetikai alapú nyereségével magyarázhatunk.

A társadalom és az egyén kölcsönhatása szintén megszabja a humán erények érvényesülési körét, de alapvetően megvalósíthatóságának alapját is jelenti. Egy tekintélyelvű és egy demokratikus, egymás tiszteletén alapuló társadalom működése között óriási lehet a különbség, ami megnyilvánul az eltérő érték- és normarendszerekben, valamint az ennek közvetkeztében kialakuló mentális reprezentációkban (Pikó, 2003; Kopp, 1999). A társadalmi szolidaritás, a tolerancia elősegíti a humán erények kibontakozását, míg egy tekintélyelvű rendszer hamis értékeket jutalmazva ezek megnyilvánulását korlátozhatja, sőt képviselőit

„deviáns” címkével láthatja el. Minél inkább megfelelnek azonban az egyéni szintű erények a társadalmi elvárásoknak, annál egészségesebb egy társadalom működése.

Peterson és munkatársai egy másfajta klasszifikációs rendszert dolgoztak ki, amelynek neve VIA (Values in Action) (Steen, Kachorek és Peterson, 2003). Ez a csoportosítás azért is érdemel kitüntetett figyelmet, mert a betegségek klasszifikációs rendszeréhez hasonló elvekből indul ki azzal az igen lényeges különbséggel, hogy nem a mentális betegség, hanem a pszichológiai egészség kritériumait veszi számba. A legfontosabb csoportelemek a következők:

- Bölcsesség és tudás: pl. kiváncsiság, tanulásszeretet, nyitottság, kritikai gondolkodás, praktikus intelligencia, kreativitás, eredetiség, perspektíva-orientáltság

- Bátorság: pl. állhatatosság, integritás, lelkesedés, becsületesség, autentikusság, ügyesség - Szeretet: pl. intimitásigény, szeretetre méltóság, nagylelkűség, kedvesség

- Igazság: pl. méltányosság, méltóság, vezetői képességek, kötelességtudat, közösségi készségek

- Mértékletesség: pl. megbocsátás, szerénység, könyörületesség, óvatosság, önkontroll, énreguláció

- Transzcendencia: pl. szépérzék, kiváncsiság, remény, optimizmus, hála, humor, játékosság, spiritualitás, cél- és jövőorientáltság.

Ezek olyan karakterjegyek, amelyek többé-kevésbé állandóak, de nem megváltoztathatatlanok, éppen ezért, fejleszthetők és formálhatók. A klasszifikációs rendszer nagy előnye, hogy az évezredek óta humán erénynek tartott karakterjegyeket lebontották alapelemeikre, amelyek könnyebben megragadhatók empirikusan, így kutatásokban mérhetők és szerepük igazolható, összefüggéseik pedig más pszichológiai jellemzőkkel elemezhetők.

Ez különösen fontos a modern társadalmakban, ahol már az egységes érték- és normarendszer nem érvényesül, s ahol ezek az összefüggések más megvilágítást nyernek.

Egy másfajta megközelítés a pszichikai jóllét legfontosabb kritériumai alapján határozza meg a humán erősségeket (Keyes és Lopez, 2002; Ryff és Keyes, 1995). Mindenekelőtt, az önelfogadás lehet az az alap, amely megteremti a pozitív pszichikai jólléthez szükséges énkoncepciót. Az önelfogadás szorosan összefügg az identitással, hiszen annak egyik megnyilvánulásáról van lényegében szó. Az érett, kialakult identitáson és önismereten alapuló önelfogadás elősegíti azt, hogy az egyén reálisan ítélje meg életének eseményeit, azaz tudatában legyen a pozitív és a negatív életeseményeknek egyaránt, azaz mindezt elfogadja, mint az énfejlődés sajátos elemeit. A következő kritérium a folyamatos személyiségnövekedés megvalósulása, amely az önelfogadás által megteremtett alapokon nyugszik, és úgy rendezi az

életfolyam során nyert tapasztalatokat, hogy azok a személyiségfejlődést szolgálják. A harmadik alapvető kritériuma a pszichikai jóllétnek az életcélok megléte. Az életcélok útmutatást és értelmet adnak az életnek, nemcsak a jövőnek, hanem a jelennek, sőt, segítenek a múltbeli események helyes kezelésében is. A negyedik kritérium az autonómia, az önmeghatározás, ami a belsőleg kontrollált, érett személyiség jellemzője. Az autonóm személyiség képes énhatékony viselkedésre, ismeri képességeit és hibáit, bízik abban, hogy képes saját belső fejlődésbeli igényeinek megfelelni. Az ötödik kritérium a pozitív kapcsolatok építésének képessége. A kölcsönösen kielégítő, valódi, tartalmas társas kapcsolatok magukban hordozzák olyan sajátosságok meglétét, mint például az empátia vagy tolerancia. Végül, a hatodik pszichikai jóllét indikátor a környezeti felelősség megléte. Ez a képesség elősegíti, hogy az egyén hatékonyan és pozitív irányba befolyásolja környezetét;

alkalmazkodjon hozzá, illetve alakítsa azt. Ez a tudatos felelősségérzet már átvezet bennünket a szociális jóllét indikátorainak tárházába, amelyek kiegészítve a pszichikai jóllét indikátorokat, együttesen alapozzák meg a mentális egészséget.

A szociális/társas jóllét alapja a társas elfogadás, amely megfelel a pszichikai síkon megvalósuló önelfogadásnak. Ez azonban az identitás pozitív megéléséhez nem elég, hiszen társas voltunkból adódóan identitásunk is részben társas folyamatokhoz kötődik. Ahhoz, hogy békességben és harmóniában éljünk a világban, szükség van arra, hogy önmagunkat, saját fejlődésünket pozitívan lássuk, de arra is, hogy másokhoz is pozitívan viszonyuljunk. Ez magában foglalja azt, hogy másokat elismerjünk, és tiszteletben tartsuk mások igyekezetét saját személyiségük fejlesztésére és sorsuk alakítására. Nem véletlen, hogy a születéskor várható élettartam azokban az országokban a legnagyobb, amelyekben nem túl nagyok a társadalmi egyenlőtlenségek, és ahol viszonylag jól működik a társadalmi szolidaritás. Az önmegvalósításhoz ugyanis szorosan hozzátartozik a szociális megvalósítás, illetve a munkálkodás a körülöttünk lévő társas tér jobbításán. Ha pozitívan viszonyulunk környezetünkhöz, annak jobbításán fáradozunk, megerősödik bennünk a szociális integráció, a csoporthoz, közösséghez tartozás tudata. Az integritás megvalósulásához jelentősen hozzájárul egy következő kritérium, a szociális közreműködés. Az egyénnek éreznie kell, hogy van értelme életének, vannak céljai, ezeknek azonban szorosan kapcsolódniuk kell a közösséghez. Végül, a szociális jólléthez jelentősen hozzájárul a szociális koherencia, annak tudata, hogy a körülöttünk lévő világot értékesnek látjuk, ahol rend uralkodik, nem pedig kiszámíthatatlannak és félelmetesnek.

II. 3.3. A jóllét és az élettel való elégedettség pozitív pszichológiája és az értékek kulturális