”Azt hiszem, ha meg akarjuk előzni a fiatalok drogfogyasztását… a hatékony prevenció abból áll, hogy azonosítjuk és megerősítjük azokat az erényeket, amelyekkel már egyébként is rendelkeznek. Az a fiatal, aki jövőorientált, aki rendelkezik a megfelelő szociális készségekkel, aki energiát merít a sportból, nincs kitéve a drogfogyasztás kockázatának”
(Martin Seligman, 2002)
A serdülőkor olyan átmeneti életszakasz, amely számos nehézséggel, testi-lelki változással, interperszonális kihívással jár. Nem véletlen, hogy éppen a modern társadalomban vált kitüntetett életszakasszá az ifjúkori átmenet meghosszabbodása révén. A serdülőkor az individuum ébredéséről szól, az egyén pedig az individualista társadalom középpontjában áll.
Az egyéni identitás sikeres megteremtése és megélése elsősorban önismeretet igényel. Ha viszont minden az egyénről, az énről szól, hol marad a másik ember, hol maradnak a társas kapcsolatok, a közösségek? A serdülőkorban átrendeződnek a társas háló elemei, és legnagyobb kihívást az egyéni autonómia, valamint a társas identitás összehangolása jelenti (Ybrandt, 2008). A modern, individualista társadalomban az egyéni önmegvalósítás és a társas lét összehangolása továbbra is hatalmas kihívás. Ahhoz, hogy segíteni tudjuk a fiatalok hatékony alkalmazkodását a mai, kockázatokkal teli társadalomban, szükség van a legfontosabb rizikóhatások feltérképezésére és – amennyiben lehetséges – módosítására, valamint a védőfaktorok azonosítására és erősítésére.
A védőfaktorok jelentősége ma már evidencia az egészségfejlesztésben (Rennie és Dolan, 2010). Kétség sem fér hozzá, hogy a kockázati társadalomban csak a védőfaktorok tudatos erősítésével élhetünk boldog és egészséges életet. A társadalom folyamatosan változik és rövidtávon szinte kiszámíthatatlan, hogy milyen irányba. A folytonos változások fokozott adaptációra késztetnek, ami könnyen eléri kapacitásunk határait. Az individualista társadalom az egyénről szól. A sok ellentmondás mellett mindenképpen pozitívum, hogy az egyén önmegvalósítási igénye került a középpontba. Mintha azonban ez nem egészen úgy valósulna meg a fogyasztói társadalomban, mint amit a társadalmi értékrend hirdet. Az önmegvalósítás egy mítosz lenne csupán, a modern társadalom mítosza? Az angolszász szakirodalomban előtérbe kerültek azok a – magyar nyelvre szinte lefordíthatatlan – szakkifejezések, amelyek egyéni védőfaktorként működnek, és az egyének életvezetési képességét erősítik, mint például mastery, agency, efficacy, empowerment. Az egyén boldogsága, szubjektív jólléte, sikeres és adaptációt szolgáló személyiségfejlesztése éppen ezért került a pozitív pszichológia
középpontjába (Pikó, 2005). Ma már rájöttünk arra a tudományosan is igazolt tételre, hogy lehetetlen boldog, egészséges és gazdaságilag is stabil társadalmat építeni boldogtalan, megkeseredett egyénekkel (Layard, 2005). A jövő záloga pedig a kiegyensúlyozott, boldog, egészséges személyiségű és hatékony coping stratégiákkal felvértezett ifjúság nevelése.
A korai vizsgálatokhoz képest az ún. rizikó- és protektív kutatási modellben alkalmazott rizikóközpontú megközelítés fokozatosan egyre inkább eltolódott a védelem irányába, különösen azért, mert ezek alkalmazása a mai, fogyasztói társadalomban, sokszor nehézségbe ütközik. Számos alkalommal szembesültem azzal a felvetéssel, hogy a védőfaktorként számon tartott személyiségbeli és egyéb tulajdonságok lényegében általános érvényű, örök megállapítások. A védőfaktorokat elemző kutatásoknak azonban korántsem az a célja, hogy örök igazságokat közhelyszerűen fogalmazzon meg, hanem hogy felhívja a figyelmet arra, hogy egy védőfaktor csupán lehetőség, és mindig az adott környezettől függ, mi valósul meg belőle. Ezért van szükség a társadalomlélektani jelenségek figyelembevételére a kutatások tervezése, valamint a kutatási eredmények hasznosítása során. Ismernünk kell azt a társadalmat, azt a kultúrát, amiben élünk, és amiben az egyén magatartási döntéseit meghozza.
Az egyén és közvetlen környezetének viselkedése tehát a kultúra, valamint az adott társadalom kölcsönhatásában formálódik, ezért fontos megismernünk azokat a kontextusokat, amelyek segítenek egy pszichológiai jelenség megértésében, illetve kijelölik a megelőzés lehetséges útvonalait. Az individualizáció korában az értékek is individualizálódnak, egyénivé, sőt, egyedivé válnak (Riesman, 1996). Ez jelenti az igazi önmegvalósítást, amikor a lehetőségeket saját elképzeléseinkhez, vágyainkhoz, motivációinkhoz igazítjuk. Ugyanakkor ez jelenti a legnagyobb csapdát is a modern társadalomban. Hiszen mi garantálja, hogy valóban felismerjük, melyik utat válasszuk ahhoz, hogy tényleg azt az eredményt érjük el, ami valóban hosszú távú boldogulásunkat, jóllétünket biztosítja? A pozitív pszichológiai ihletésű kutatások – a társadalomlélektani alapokból kiindulva – a tudományos elemzés tárgyává teszik e jelenségeket, hogy empirikusan is bizonyított összefüggésekkel segítsék az eligazodást.
A kontextusfüggőség megmutatkozik például abban, ahogyan a történelem folyamán a védőfaktorok jellege módosul. A család és a vallás két olyan terület, ahol az utóbbi évtizedekben jelentős változások történtek, és maguk a fogalmak is pluralizálódtak és individualizálódtak. Új családi és párkapcsolati formák jelentek meg, sok gyermek ma már újraalakult családban él (Kovács és Pikó, 2007). Hogyan tud érvényesülni a család védőhatása
korunk fogyasztói szemléletű társadalmában? A serdülők ugyanis – amellett, hogy a fogyasztói társadalom normarendszere hat rájuk – fokozottan törekednek az autonómiára magatartási döntéseikben, amelyek során a kortársak egyre nagyobb szerepet kapnak életükben (Scharf, Mayseless és Kivenson-Baron, 2004). A vallásosság/spiritualitás szintén sokszínű arculatot öltött (Kovács és Pikó, 2009). Nem egyszerűen szekularizációról van szó, hanem arról, hogy mindenki egyéni módon éli meg spiritualitását vagy annak hiányát, saját értékrendjéhez igazodva. Örök kérdés marad, hogy miért élünk, mi dolgunk a világban, akár egyéni szinten, akár az emberiséget tekintve. A vallásosság fogalmának ilyen módosulása azt a kérdést veti fel, hogy vajon megismerhető-e egyáltalán ez a jelenség a mai korban? Nem véletlen, hogy kutatásainkban – és ennek megfelelően jelen disszertációban is – kitüntetett helyen szerepel e két potenciális védőfaktor.
A disszertációban az utóbbi mintegy tizenkét évben végzett magatartás-epidemiológiai és pozitív egészségpszichológiai kutatásaim tapasztalatait, valamint az empirikus eredmények elméleti hátterét megalapozó könyveim legfontosabb megállapításait összegeztem. Az elméleti alapokat ennek megfelelően a társadalomlélektani megközelítés, az ún. rizikó- és protektív elmélet, valamint a pozitív pszichológiai szemlélet képezte, amelyek lehetővé tették a statisztikai adatok értelmezését a mai korban élő magyar serdülők magatartására vonatkozóan.
A disszertáció bázisát az említett elméleti alapok jelentik, amelyeket korábbi könyveimben és elméleti tanulmányaimban foglaltam össze; ezt egészítik ki a hét kutatási projekt keretében elkészített tanulmányok. A Szegedi Tudományegyetemen 1991 óta foglalkozom ifjúságkutatással, jelenleg a Magatartástudományi Intézetben a vezetésem alatt álló Ifjúságkutatási munkacsoportban. A kutatásaim célja a fiatal korosztályok lelki egészségének és problémaviselkedésének megismerése, valamint a befolyásoló tényezők feltérképezése, különös tekintettel a potenciális védőfaktorokra. Ennek megfelelően vizsgáltuk a serdülőkori depressziós tünetegyüttes, a szerfogyasztás (dohányzás, alkohol- és drogfogyasztás) előfordulást és befolyásoló tényezőit; az egészség önértékelését és a serdülők szubjektív jóllétét, a kortársak és a szülők szerepét, a vallásosság/spiritualitás jelentőségét, az értékekkel való összefüggést, a társas készségeket és motivációkat, a társadalmi egyenlőtlenségek megjelenési módjait és pszichikai hatásait.