A KOHERENCIA ELVE

A MANIFESZTUM egy új alapelvet is megfogalmaz, méghozzá a koherencia elvét. A szerzők szerint:

„A büntetőjog (privátszférába való) beavatkozási szintje megköveteli, hogy minden büntetőjogi rendszer belső koherenciával rendelkezzen. Csak ezen feltételek mellett lehet biztosítani a mindenkori társadalom által fontosnak tartott értékek és a társadalmi igazságosság büntetőjogi leképeződését és így a büntetőjog elfogadását. A büntetőjogot érintő kötelezettségek telepítése esetén az európai jogalkotónak tiszteletben kell tartania a nemzeti büntetőjogi rendszerek koherenciáját, amit az Európai Unióról szóló szerződés 4. cikke (2) bekezdésében foglalt, a tagállamok identitását védelmező rendelkezés is megfogalmaz (vertikális koherencia). Az EU által a büntetési tételek felső határára előírt legkisebb mértékek így különösen nem eredményezhetnek nemzeti szinten rendszeridegen mértékű, megemelt büntetési tételeket. Ezenkívül az EU-nak az uniós jogi aktusokkal tekintettel kell lennie a már meglevő jogi keretekre is [horizontális koherencia; lásd az Európai Unióról szóló szerződés 11. cikke (3) bekezdése]. A good governance értelmében a jogalkotónak a vonatkozó jogi aktus kibocsátása előtt meg kell vizsgálnia a jogi aktusnak a tagállamok büntetőjogi rendszerének, valamint az európai jogrend koherenciájára gyakorolt hatásait és egyértelműen igazolnia kell elkötelezettségét.”³⁸⁶

386 „The invasive character of criminal law makes it especially important to ensure that every criminal law system is a coherent system. Such inherent coherence is a necessary condition if criminal law is to be able to

155 A tagállami büntetőjog belső koherenciája a dogmatikai struktúrák egymással való logikus konnotációját jelenti, amire a konkrét esetek megfelelő megoldása, a kiszámíthatóság és a jogbiztonság érdekében elengedhetetlen szükség van. A koherencia ezen túlmenően egyfajta belső arányossági mátrixot is feltételez a büntetőjog rendszerében, így azt, hogy a jog által előírt szankció és a jogsértés, a különböző fokú (veszélyességű) jogsértések és azok szankciói között és a kiszabott szankció és a konkrét jogsértés között egyaránt arányossági viszony álljon fent. A koherencia megteremtése egyfelől a jogalkotó feladata, másrészről pedig a jogalkalmazóé, valamint áttételesen a jogtudományé is. Ez utóbbi a doktrinális modellek és elvi alaptételek kidolgozásával rendszerbe foglalja a joganyagot, ami aztán a jogalkalmazásban az egyedi esetek rendszerkonform eldöntését is biztosítja, de legalábbis annak elvi kereteit megadja.

Ugyanakkor a tagállamokhoz kötődő büntetőjogi rendszerek egymástól jelentősen eltérhetnek, sőt, mi több, egymásnak akár ellentétei is lehetnek. Az elv érvényesítésének szükségességét – kidolgozói – abban látják, hogy az uniós jogalkotót korlátozni kell olyan jogintézmények elfogadásában, amely a büntetőjogok belső koherenciáját megbontja, azaz olyan intézkedéseket tehetne csak az Unió, amelyek az egyik tagállam büntetőjogi rendszerére sem „kényszerítenek” olyan jogintézményeket, amelyek rendszer-idegenek és nem illeszkednek a – feltételezhetően – jól kidolgozott belső jogi koherenciába.

A büntetendőséggel (tényállási elemekkel) és a büntetési tételekkel kapcsolatos uniós hatáskörgyakorlás egyik legfontosabb jellemzője az, hogy – tipikusan – olyankor vehető igénybe, ha egyébként eltérések mutatkoznak a tagállami jogrendszerekben.

Ugyanakkor csak azt lehet feltételezni, hogy a tagállami büntetőjogok a maguk koordinátarendszerében koherensek, a tagállami jogalkotó a büntetendő cselekményeket és azok szankcióit egymással koherens (logikailag is értelmezhető, arányos) rendszerbe foglalja. Az egymáshoz képesti jelentős különbségek önmagukban nem bontják meg a belső koherenciát, mivel ennek nem része a más országokkal való összehasonlítás. Amennyiben azonban a különbözőség az uniós

reflect the values held to be important by society collectively and by individuals and their understanding of justice. Inner coherence is, further-more, necessary in order to ensure acceptance of criminal law. When enacting instruments which affect criminal law, the European legislator should pay special attention to the coherence of the national criminal law systems, which constitute part of the identities of the Member States, and which are protected under Article 4 (2) of the (new) Treaty on European Union (vertical coherence). This means, first and foremost, that the minimum-maximum penalties provided for in different EU instruments must not create a need for increasing the maximum penalties in a way which would conflict with the existing systems.

In addition, the European legislator must pay regard to the framework provided for in different EU-instruments (horizontal coherence, cf. Art. 11 (3) [new] Treaty on European Union). To be in line with the principle of good governance the European legislator should, before enacting any instrument in this field, evaluate the consequences for the coherence parameters of the national criminal law systems, as well as for the European legal system, and on this basis explicitly justify the conclusion that the legal instruments is satisfactory from this point of view.” MANIFESZTUM (2010) 6. pont.

156 kompetencia-gyakorlás kiindulópontja, akkor szükségképpen lesz olyan tagállami büntetőjog, amelynek koherenciáját a jogközelítés vagy egységesítés(akár minimumszabályokkal is) meg fogja bontani, bármely jogintézményről legyen is szó.

Ezt csak úgy lehetne elkerülni, ha az uniós intézkedések mindig olyan közös nevezőt képviselnének, ami illeszkedne minden tagállami büntetőjogi rendszerbe, de az integráció eddigi menetében leginkább olyan jogintézményeket lehetett bevezetni, amelyeknek csak valamely részletszabályára jellemző e konformitás. A legáltalánosabb – így persze integrációs célokra alapvetően alkalmatlan – előírások sem feltétlenül hagyják érintetlenül a tagállami büntetőjog fentiekben megfogalmazott koherenciáját, például a „minden tagállam gondoskodik arról, hogy megfelelő szankcióval lehessen büntetni” típusú előírás is rögtön koherencia-zavart okoz ott, ahol egyébként eddig az adott cselekményt nem rendelték büntetni. Az európai büntetőjog tárgykörében történő kompetencia-gyakorlás – lecsupaszítva – pontosan arról szól, hogy bizonyos esetekben és feltételek mellett meg kell bontani a belső koherenciákat, mivel nem megy másként az adott cél elérése. Ha menne (ment volna), nem kellene az uniós jogalkotás és fellépés eszközéhez nyúlni (lásd szubszidiaritás elvét).

Ezzel az argumentációval az is világossá válik, hogy az uniós kompetencia-gyakorlás arányossági és szubszidiaritási kérdéseivel szoros összefüggésben jelenítik meg az elv kidolgozói a koherencia elvét, így tulajdonképpen ennek figyelembevételét követelni lehet mintegy plusz ismérvként, ami a két említett alapelvhez kiegészítésképpen járulhatna, ezt a M^ANIFESZTUM alkotói ki is mutatják három példán keresztül:

„A nemzeti büntetőjogi rendszerek koherenciáját szolgálja, hogy az európai szereplők eddig elkerülték a jogi személyekkel szembeni büntetőjogi szankciók előírására való kötelezést (például a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni kerethatározat 7.

cikke).

Szintén jelentős mozgástér áll rendelkezésre a tagállamok számára a büntetőjogi rendszer koherenciájának megőrzése érdekében akkor, amikor az egyes kerethatározatok nem tartalmaznak konkrét követelményt a büntetési tétel felső határát érintően, tehát annak minimumát nem határozzák meg, hanem megelégednek a büntetőjogi szankciókra vonatkozó általános követelményekre való hivatkozással (hatékony, elrettentő, arányos; súlyos esetben szabadságvesztés előírása. Lásd a nem készpénzes fizetőeszközök védelmét célzó kerethatározat 6. cikkét)

Az európai jogalkotó ügyelt arra, hogy ne avatkozzon be túl mélyen a tagállamok szankciórendszerébe. Például az illegális be- és átutazással kapcsolatos kerethatározat tervezetében még az 1. cikk (3) bekezdése a büntetési tétel felső határának minimumát 12 évben jelölte meg bizonyos bűncselekmények esetén. A svéd büntetési rendszerrel ez nem lett volna összeegyeztethető, mivel a kérdéses cselekményekre ott legfeljebb négyévi szabadságvesztés volt kiszabható, s egyáltalán a legmagasabb kiszabható szabadságvesztés tízévi tartamú. A konzultációs folyamat eredményeképpen így a büntetési tétel felső határának minimumát az 1. cikk (3) bekezdése nyolc évben állapította meg. Ezen felül pedig az 1. cikk (4) bekezdése megengedi az egyes

157

államoknak az alacsonyabb keret meghatározását, amennyiben ez a nemzeti büntetési rendszer koherenciájának megőrzéséhez elengedhetetlen. Jó példája ez tehát a tagállami büntetőjogi rendszerek megóvásának.”³⁸⁷

A jogközelítés (jogegységesítés) korábban bemutatott elkerülhetetlen „koherencia-bontása” nem teszi azonban értelmezhetetlenné a koherencia elvét mint alapelvet.

Kiegészítő ismérvként meg lehet követelni az arányosság (szükségesség) és szubszidiaritási alapelvek tesztje körében. Ezzel összefüggésben pedig a koherencia alapelvét a kompetencia-gyakorlás mikéntjének horizontján kell – elkülöníthető tartalommal – figyelembe venni, azaz azt vizsgálni, hogy amennyiben az Unió valamely vonatkozó hatáskörét gyakorolja, az uniós szabályok adaptációjára legyen elegendő mérlegelési játéktere a tagállamnak,³⁸⁸ hogy a saját büntetőjogi rendszerének koherenciáját, a doktrinális és elvi rendszerbe illeszkedő megoldással fenn tudja tartani. Ennek megfelelően tehát a koherencia elve felfogható a fenti két elv körében önálló kontúrokkal körülhatárolható – de inherens – követelménynek.

Meg lehet említeni, hogy az elv egyszer már jogszabályi normában is megjelent, méghozzá egy 2002-es kerethatározatban³⁸⁹, amely a jogellenes migrációt segítő tevékenységek körében a jogi személyek büntetőjogi felelősségrevonásával kapcsolatosan a tagállami mérlegelési játéktér biztosítását igen „haladó” módon fogalmazta meg:

1. cikk (4) Ha a nemzeti büntetési rendszer koherenciájának megőrzése feltétlenül megköveteli, a (3) bekezdésben meghatározott cselekmények büntetési tételének felső határa legalább hat év szabadságvesztés-büntetés, feltéve hogy ez a hasonló súlyú bűncselekményekre meghatározott maximális büntetési tételek legsúlyosabbjainak egyike.

Sajnos, ezt a megfogalmazást azóta nem használta a jogalkotó, nem egészen érthető módon. Nem szól semmilyen érv amellett, hogy az azóta kibocsátott és jogközelítést előirányzó jogi normákból miért hiányoznak ilyen rendelkezések.

A koherencia elvének érvényesülnie kell az európai büntetőjogi jogintézmények teljes spektrumán (vertikális koherencia), ahogy ezt a Bizottság 2005-ben pontosan meg is fogalmazta:

„A közösségi alapon ágazatonként elfogadott büntetőjogi intézkedéseknek – a szétszórt és ellentmondó büntetőjogi rendelkezések elkerülése érdekében –

387MANIFESZTUM 6. pont.

388ASP (2011) 53.p.

389 2002/946/IB kerethatározat (2002. november 28.) a jogellenes be- és átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás elleni küzdelem büntetőjogi keretének megerősítéséről.

158

koherenseknek kell lenniük az Unió büntetőjogi szabályrendszerével, függetlenül attól, hogy az első vagy a harmadik pillér alapján fogadták-e el őket. Amennyiben úgy tűnik, hogy az EK-Szerződés célkitűzéseinek végrehajtásához valamely területen különös szabályokra van szükség, adott esetben tisztázni kell e különös szabályok és a horizontális szabályok közötti kapcsolatot. El kell kerülni továbbá, hogy a tagállamokra vagy az érintett személyekre egymásnak ellentmondó kötelezettségek vonatkozzanak. Amikor kezdeményezési jogával él, a Bizottság különös figyelmet fordít majd e koherencia megőrzésére. Belső szervezetében a Parlamentnek és a Tanácsnak is figyelembe kellene vennie ennek szükségességét.”³⁹⁰

A vertikális koherencia az európai büntetőjog körében (is) nagy jelentőséggel bír, az uniós jogalkotónak figyelemmel kell lennie az uniós jogszabályok közötti belső összefüggésekre, mind formai, mind tartalmi értelemben. Így például az Európai Unió jogi aktusaival előírt ugyanolyan büntetési tétel-maximumok lehetnek irányadók az egymástól akár nagyon is különböző társadalomra ártalmas magatartások esetére is, ami adott esetben a vertikális koherencia hiányát jelzi. Például a gyermekpornográfia elleni irányelv előírja, hogy valamely gyermek pornográf előadáson való részvételre kényszer vagy erőszak alkalmazásával történő késztetése, vagy a gyermek e célból történő megfenyegetése esetére a tagállamok olyan szabadságvesztést írjanak elő, amelynek felső határa legalább nyolc év.³⁹¹ Ugyanezt a minimális mértéket írja elő az euró-hamisítás elleni kerethatározat³⁹² a pénz hamisítására és meghamisítására is. Ez azt mutatja, hogy az Unió büntetőjogilag releváns tevékenységét jobban össze kell hangolni.