A világnak mely java a legfőbb, mi az igaz öröm forrása -- ez a Discursus központi problémája. Ezekre a kérdésekre kapunk rész-letes feleletet a ınű 12 fejezete folyamán, amikor is az egyes javak vizsgálatára kerül sor.
A világi javak három csoportba sorolhatók:
1. Bona corporis; Szépség, erősség, egészség, hosszú élet, testi se-rénység, gyorsaság, gyönyörűség .
2. Fortunae bona: gazdagság, pénz, tisztesség, érték, hatalom, tartomány, nép, fejedelemség, fényűzés, hívséges barátok . . .
3. Animi bona: bölcsesség, értelem, mesterség, tudomány, igaz-ság, tökéletesség, tisztaigaz-ság, szeretet, barátigaz-ság, emberség, szelídség, alázatosság, szerénység, munkaszeretet.
Hogy egy bonum Summum bonum legyen, ahhoz három krité-riumnak kell eleget tennie (5, 6):
1. ,,ö magában tökélletes igasságu légyen",
2. „tellyességesnek és minden fogyatkozásnélkül valónak-is kel lenni",
3. „álhatatosnak nem ingadozónak kel lenni"
A kor embere azonban egyetlen olyan földi jót nem tud találni, ınely akár az egyik kritériumnak megfelelne.
Elutasítódik az epikureista életélvezet.
Megbukik a kor szemlélete szerint:
a szépségkultusz;
- a nagyszerű építmények varázsa;
a fejedelemkultusz, a. fejedelmekben való bizalom sem ad biztonságot.
Az ember a Fortuna. játékszerévé válik:
- dicsőség, tisztesség a földön csak teher lehet;
-- a vállalkozások, törekvések, szorgalmatoskodás pedig egye-nesen hiábavaló. A földrajzi felfedezések következtében kitáguló
22 Discursus 126.
21 Klaniczay Tibor A reneszánsz válsága a manierizmus. ItK 1970. 4.
419 -450.
világ messzi pontjaira irányuló kereskedelmet két szempontból utasítja el a Discursus. Egyrészt azért, mert általa a kereskedők nyugalma megszűnik, másrészt érdekes módon pedig azért, mert az ,,Arosemberek" vállalkozásaikkal a kereszténység ellenségei-nek hatalmát erősítik: ,,Az Keresztyénsçgellenségei-nek ellenségét-is erössiti ember az nyereségért; mindenféle hadi eröt szerszámot visznek annak, álgyut, vasat, golyóbist, füvet, szénát, gabonát, eleséget, és igy vastagittyák annak hatalmát, és fegyvert adnak kezében, mellyel öket- veri vágia, és még ennél-is inkáb fogia verni." (122);
- a gazdagság, hatalom csak gondot, boldogtalanságot hoz magával;
- a pénz hatalma teszi még hidegebbé a világot:
. . . . mindent az arany bir ez világon.
Minden csak aranyra, pénzre tör és vágy, Pénzt pénzt kiált, kiért mindent hátra hágy.
Ióság és mesterség nem becsültetik,
Mind csak az arany s-az pénz kerestetik . . . (102J Az Elmo javai: a bölcsesség, értelem, tudomány, mesterség stb.
sem vezethetnek célhoz az elme gyengesége és a megismerés lehe-tetlensége miatt: ,,In artibus et scientiis, minden tudományokban és mesterségekbe[n] ez földön, sok defectivák sok nem tellyes-ségessek találtatnak, . Es sok vagyon még elröitve In rerum natura, az természetben, a mellyeknek még fundame[n]tomos végre nem mehettek . . az Defectusok-is . . . az mi értelmünk-nek erötelenségében vadnak, az mely az igen felséges dolgokat meg nem foghattya." (401.)
Az Elme javai körébe sorolt igazság, tökéletesség, tisztaság stb.
is eltorzul a tapasztalatok szerint: ,,Az értelem kissebbedig, az emlekező elme megfogjátkozik; Az jósághoz, Istenességhöz, tisz-tasághoz es tisztességhöz való szeretet meghidegül ez avult meg hidegült világban, és végre elvetemedik és vetekké s-gonossággá valik." (402.)
A mű élesen bírálja a világ ilyetén való állapotát; kikel a feje-delmek, nemesi rendűek zsaroló, kiszipolyozó uralkodása ellen.
Ostorozza a közrendűek mohó harácsolását. Panaszkodik a sza-badság hiánya miatt: ,,Az mely szasza-badság, megbecsülhetetlen nemes és drága kincs; sem arannyal se[m] semmi jóval fel nem válthatni, bódog és nyugodalmas életet-is szerez. Az hol pedig semmi szabadság nincs, nincsen ott semmi nyugodalmas bódog élet-is." (300.)
29
Az emberek egyenlőnek születtek - hirdeti Boëthius alapján:
Mind szegény s-gazdag Istentöl származik, Egyenlő eredetünk innen láttzik.
(287J
A földi élet elégtelenségének leírása mellett a mű az egyenlőség, szabadság és erkölcsösség igényét hangoztatja.
A gazdagok-szegények ellentétét nem azonosítja teljes mérték-ben az erkölcsileg rosszak és jók ellentétével. Miként a gazdagok között is akadnak a vagyonukkal helyesen élni tudók, úgy a szegé-nyek között is „találni sok gonosz és elfordult embereket, kivált-képpen a csavargó kóldusokban, á kikben legnagyob és fertcl-mesb vétkek rcgnalnak, az melyröl itt mi nem szólunk. Mert vad-nak szántszándékból és kényességböl lett kóldusok, és nem kiván-nak meg gazdagulni, és egy helyben maradni és lakni: hogy semmi feiedelemség fenyitike alá ne szorittassanak, és minden csintalan-ságot szabadon csclekedhessenek." (l06.) Az emberek megítélésé-nek szempontja tehát nem szegénységük vagy gazdagságuk, ha-nem crkölcsös életük.
Mcgoldásként e tudós, sztoikus humanista koncepció szerint az életet csak a belenyugvás, az állhatatosság, az önuralom teheti itt a földön valamelyest elviselhetővé. A kor embere éljen magának, uralkodjék indulatain, s hite, vallása, a túlvilági boldogság ígérete adjon vigasztalást neki. Lactantius nyomán:
Mivel minket ugy teremtett az Isten, Hogy az égre nézhessünk egyenessen;
Oda fel tckintsünk tehát szüntelen, Es dicsérjük az Istent sziveinkben.
(278J
A mondanivaló kifejtése ,,Isten igéjével, ez világ historiáival, és az régi bölcsek mondásival” történik (7).
A „régi bölcsek mondási”-nak tüzetesebb vizsgálata és a kon-cepcióval való együttes értelmezése vezet el a Discursus filozófiai hátterének, forrásának megtalálásához; az idézett történetek, melyek a művet különösen népszerű olvasmánnyá tették, műfaji és pszichológiai szempontból egyaránt érdekesek.
A ,,D1scURsUs" F1LozoF1AI HÁTTERE
A Discursus-ban 65 olyan latin idézet szerepel, melyet Betuleius is, Szenci Molnár is versben fordított le. A prózát megszafitó verses forma már magában is kiemeli e sententiák központi jelen-tőségét. Ezek tartalmi összefoglalásai, konklúziói a részletesen tárgyalt példázatoknak és fejtegetéseknek.
Az idézeteknek és szerzőik filozófiai beállítottságának a meg-állapítása hozzásegít bennünket a Discursus világnézeti előzmé-nyénck kiderítéséhez is.
Az idézett auktorok között központi helye van Cicerónak, az eklektikus római gondolkodónak. Elhangzik egy idézet:
a De legibfus-ból, mely Platón műve mintájára készült;
a De finibus bonorfwm et malorum _ sztoikus etikát kifejtő beszél-getéséből;
a Tusculanae disputatfiones-ből, mely sztoikus elvek alapján a boldog élet legfontosabb mozzanatait tárja fel;
a De amicitia című gyakorlati erkölcsről szóló, sztoikus érteke-zésből;
a De Officiis I. és II. részéből, mely idézetek a sztoicizmus néze-teit hirdetik az erényes életről.
Szerepel még egy-egy sententia Cicerónak a Piso elleni, a Sulla, ill. Archias poéta védelmében mondott beszédeiből, általános megállapítások az életről.
A sztoicizmus tanait képviselik a Horatius Epistıõlák-ból vett idézetek is, valamint az ,,aurea mediocritas”-t hirdető Carmina II. 10. költeménye, és az első szatírának a boldogság és megelé-gedettség kérdéseit boncolgató, fösvénységet kigúnyoló részletei is.
A legtöbb idézetet Ovidiusból meríti a Discursus. Itt idézett sententiái a sztoicizmus vulgáris irányzatához állnak közel, akár korai műveiből (Ars amatoria, Amores), akár száműzetésének szomorú éveiben írt költeményeiből (Ex Ponte, Tristia) valók.
Ugyancsak a sztoicizmus eszméit hangsúlyozzák a Discursus-ba felvett Seneca-idézetek a Thyestés-ből, ill. a filozófus etikai rend-szerét összefoglaló leveleiből.
Ezeken kívül Aristotelés, Plautus, Sallustius, Propertius, Pub-lilius, Pomponius, Plinius, Juvenalis, III. századi Cato, Ausonius egy-egy sententiá-ja erősíti még a Discursus sztoikus koncepcióját.
A legtöbb idézet a Bibliából való, ezeket azonban csak két al-kalommal forűtják versben, szerepelnek keresztény szerzők is:
Augustinus, Bernardus, Lactantius.
A keresztény felfogásnak megfelelően a pogány idézeteket bizo-HYOS esetekben átértelmezte a német, illetve a magyar fordítás.
31
A latin eredeti és a két fordítás egymás mellé állításával szemünk elé tárulnak e változtatások:
- több Isten -> egy Isten:
,,Ita dis placitum est. . . ” (Plautus: Amphitruo 653.)
„Also gefellt es Gott allzeit . . "35 (38.)
„Tetczetz az Istennek. " (25.) - általános alany -> Isten:
,,Plectatur simili poena . . . ”
,,Mit gleicher Müntz bezahlet Gott . " (182.) ,,Az Isten hasonló büntetéssel vér " (ll8.) - a természet mellett megjelenik Isten .'
,,NatuTá hoc aequum est, neminem cum alterius detrimento fieri locupletiorem.” (Pomponius 50. 17. 206.)
Die Natur vns hat geleret Wol, Dass niemandt sich bereichen sol, Mit andern Schaden vnd Verderb,
Sondern mit Gott sein Brot erwerb.
(182.) Természettül az belénk óltva vagyon, Más kárával senki se gazdagóllyon.
Hanem Istennek áldásából várja, Hogy légyen ö kenyere, táplálása.
(1l8.) -- a német és magyar fordításban megjelenik a Relfigio.`
Aurum omnes vieta iam pietat-e colunt, Auro pulsa fides; auro venalia iura;
Aurum lex sequitur, mox sine lege pudor.
(Propertius III. 13, 49.) Stifft Mordt, Raub, Brandt, Vneinigkeit.
Verkelıret die Retfigion.
(1õ7.)
“A német nyelvű Discursus-szövegeket az alábbi kiadásból idéztük:
Betuleius: Vom höchsten Gut Lőcse 1609. RMK II. 383.
öl, prédál, éget, szerez veszedelmet.
Felforgattya az igaz Religizót.
(102J
A mű tartalmának és az igazolásul szánt sententiáknak a vizs-gálatából nyilvánvaló, hogy a Discursus elsősorban a keresztény morállal áll kapcsolatban, másfelől pedig erősen támaszkodik a sztoicizmus antik nagyjaira. Az egész koncepció forrását Boëthius:
Consolatto Phitosophtae című újplatonista és sztoikus elveket egye-sítő művében lelhetjük fel, melyet az utókor keresztény szemlélete miatt tisztelt.
A Consolatio ınásodik, illetve harmadik könyve tárgyalja a Summum bonum kérdését. A második könyvben a Philosophia a Szerencse természetéről beszél Boëthiusnak. Rámutat annak állhatatlanságára, forgandóságára, s ennek kapcsán bebizonyítja, hogy a Szerencse nem lehet Legfőbb jó, mivel állhatatlan: ,,ad beatitudinem percipiendam fortunae fčnstabilttas adspirare non possit”3“ (,,a szerencse állhatatlansága nem segíthet a boldogság clérésében"37 II. 4).
Ugyancsak itt beszél a méltóságról és hatalomról, mint Fortuna ajándékairól. Ezekben sem rejtezik semmi kívánatos, semmi ere-dendően jó. A dicsőségvágy, szolgálatok szintén csak hiábavaló-ságokra ragadják az embereket.
A harmadik könyvben a Philosophia az igaz és tökéletes boldog-sághoz készül elvezetni védencét. „Ea 've-ra est et perfecta felicitas, quae sufficientem, potentem, celebrem, laetumque perficiet.” (,,Az az igazi és tökéletes boldogság, amely az embert másra nem szoruló-vá, hatalmassá, tiszteltté, lıíressé és örömtől repesővé teszi.” III.
9.) Zieglernél is a Summum bonum legfőbb kritériuınai: „Verum, perfectnm et stabile sit.” (,,Igaz, tökéletes és állandó legyen.” 29.) Ezután a Philosophia sorra veszi a boldogság képzelt fajtáit:
a Fortuna adta javak: a vagyon, a tisztség, a hatalom, a dicsőség, népszerűség stb.; a testi javak: a szépség, gyorsaság stb. A részle-tesebb tárgyalás során kiderül, hogy ezek mindegyike elégtelen az igaz és teljes boldogság megadásához. A harmadik csoportról, az Erény körébe tartozó jelenségekről, mint barátság, népszerűség, házi boldogság csak említést tesz. Ezek részletes vizsgálatára nem tér ki, de a végső következtetés ezekre is vonatkozik: „A földi
“GA latin nyelvű Boëthius-szövegeket az alábbi kiadásból idéztük:
Boëthius: Philosophiae eonsolationis libri 5. Rec. Gu-iletınus We-inbergefr.
New York-London 1964.
37 A magyar nyelvű Boëthius-idézeteket Hegyi György fordításában kö-Boëthius: A filozófia vigasztalása. Magyar Helikon, Budapest
3 szem: Molnar Albert. 33
javak sem el nem vezetnek afféle ösvények gyanánt a boldogsághoz, sem önmaguk nem boldogítanak.” (III. 8.)
Végül szól a Philosophia a Legfőbb jó megismeréséről: „A leg-főbb jónak a legleg-főbb Isten a magában hordozója. A tökéletes jó azonban, megállapítottuk, azonos az igazi boldogsággal! Ebből pedig szükségszerűen az következik, hogy a tökéletes boldogság a legfőbb Istenben lelhető fel.” (III. 10.)
A Consolatfío további fejtegetéseit, melyekben a platóni ideatan-nak megfelelően Isten lényegét, legfőbb jóvoltát taglalja Boëthius, a Discursus már mellőzi (III. 11, 12).
Mindezek alapján tehát legalább Boëthiusig, az V. század Sókra-téséig vissza tudjuk vezetni a Summum bonum XVI-XVII. szá-zadi koncepcióját. Ziegler az egyes bonumok látszatjellegéről szó-ló rövid, egy-egy caputra vagy még annyira se kiterjedő Boëthius-fejtegetéseket példákkal, bibliai idézetekkel önálló fejezetekké bővítette, s az egész gondolatmenetet feszes, logikus szerkezetbe illesztette.
Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy Boöthius magyarországi utóéletének a virágzását általában a XVIII. századra szokták tenni, ekkor jelent ugyanis meg több alkalommal latin, illetve magyar nyelvű kiadásafis
A Consolatio eszméit - bár nagyon sok közvetítéssel már a XVII. század ember-világ harmóniájáról lemondó, de valamikép-pen kiutat kereső kora is átvette. A D'i8c'ur8a8-ban három verses és két prózai Consolatfió-ból származó idézet található, melyeket Szenci Molnár Albert -- első magyar Boëthius-fordítóként magyarra fordított. Boëthius tragikus sorsa is szerepel a példák