és 4 éves korában

Egi az óvodában és a 3. osztályban

Egihez fűződő kapcsolatomat olyan se meleg, se hideg kapcsolatnak nevezném. Néha, főleg szünidőkben nálam aludt. Ilyenkor rendszeresen bepisilt, úgyhogy alig győztem az ágyneműjét kimosni. Számomra megmagyarázhatatlan módon félt a baglyoktól, és amikor róluk álmodott, sikoltozott is álmában. Egyébiránt semmi kirívót, az átlagtól eltérő tulajdonságot sem fedeztem fel benne. És később, iskoláskorában sem azonkívül, hogy imádta a földrajzot. A véletlen szerencsés összejátszása folyamán olyan gyerekekkel lakott egy udvarban (Póka testvérek), akik szintén éltek-haltak a földrajzért, így egészséges vetélkedés alakult ki közöttük. Más nem érdekelte, és nem is igen szokott kérdezősködni, így kétségkívül azt sem igen gyaníthatta: hogy vagyok, szenvedek-e valamiben szükséget, valójában miért költöztem el a Petru Grozai utcából, szeretem-e még anyukát, mik a jövendő terveim… Még az irodalom: mesék, versek, regények is csak mérsékelten érdekelték, ugyanígy a nyelvek, sport, egyszóval mindaz, amiben én igyekeztem megvalósítani önmagam. A dolog persze bántott, mert miről álmodhat egy apuka? Hogy hasonlítson rá a gyermeke, és ha lehetséges, még túl is szárnyalja az édesapját. Ennek érdekében kezdtem a gyerkőccel németül beszélni.

Wo wohnst du? (hol laksz?), wie heißt du? (hogy hívnak?), jetzt laufen wir (most szaladunk) – ismételgettem unos-untalan. Láthatólag nem sok sikerrel, ezért fokozatosan ezzel is felhagytam. Akkor beírattam judóra. Járt is egy darabig, amíg egyszer-kétszer jól földhöz nem teremtették. Erre abbahagyta, s utána már a strandon sem igen akart vollézni. Mindezek tetejébe még a vízért sem rajongott, ergo úszni sem tanult meg tőlem. Úgy látszik, nem minden alma esik közel a fájához – állapítottam meg fásultan.

Egi után betoppant egyszer Maja is, s majd leesett az állam, amikor bejelentette, hogy nálam akar aludni.

– Kérlek, ahogy óhajtod, bár ennek szerintem semmi értelme.

– Ha tudnád, mennyire gyűlölöm az apámat, amiért elkergetett otthonról – ölelt át este az ágyban bűnbánón.

– Az apádat? Ez jó. Azt hittem, magadat – húzódtam el tőle hidegen.

– Magamat is.

– Késő bánat ebgondolat. Hanem az apádat, hagyd ki a dologból. Egy gyermek sohasem gyűlölheti a szüleit. Igaz, hogy hibázott, legfőképp abban, hogy elszakított Egitől, no meg az sem éppen keresztyéni magatartás, hogy ilyen árva fiút, mint engem lökött a mély vízbe. Ha te akkor mellém állsz, ha csak egy kicsit is a sarkadra állsz ez ügyben, lehet, hogy az apád sem jutott volna idáig.

– Ezek szerint végleg elválunk? – remegett meg a feleségem hangja.

– Nem végleg, csak törvényesen, és most sem azonnal, mert ahhoz sajnos pénz is kell:

Money, Money, Money – dúdoltam az Abba világslágerét.

Az éj folyamán még többször hozzám simult, de én minden esetben elhúzódtam előle. Így aludtuk végig az éjszakát.

Noha törvényesen még nem váltunk el, már egyáltalán nem éreztem kötelezőnek a házastársi hűséget. Mindamellett nem sok nővel etyepetyéztem. Bármennyire is sóvárogtam utánuk, egyikhez sem mertem szexuálisan közeledni. Hogy mi okból? Nos, kurvákhoz, mint említettem volt, a fertőzés miatt. A szép lányok esetében a visszautasítástól tartottam.

Azonkívül gátlásom is volt, amit Maja alakított ki bennem azzal, hogy túlzott jelentőséget tulajdonított a férfiak szexuális potenciáljának. Addig-addig hangoztatta, amíg már magam is attól kezdtem rettegni, vajon én megfelelek-e egy ilyen követelménynek. A nem szép nők pedig sem esztétikailag, sem nemileg nem érdekeltek. Jártam én már ápolónővel, csaptam a szelet tanárnak, könyvelőnek stb. Egy tanítványom anyjával le is feküdtem, méghozzá ugyanabba az ágyba, ahol nemrég Maja meakulpázott. A nő orvosi asszisztensnőként ügyködött egy faluban. Takaros háza, kertje volt, tehát nem is lett volna rossz parti. Pusztán az orra, az orra, csak az ne lett volna olyan hosszú, mint a meszelőnyél, ami miatt még csak megcsókolni sem tudtam rendesen, mert mindig beleütköztem az orrába.

Ezekben az időkben sokszor megfordultam Temesvárt, a bátyámnál. Ő egy négyszobás apartmanban lakott a Calea Şagului-negyedben. Feleségével, a német származású Melitával hol románul, hol németül beszéltem, a szüleivel és nagynénjével azonban kizárólag németül.

Ez tetszett. Tanulmányi kirándulásnak mindenesetre kitűnő. Kár, hogy becses unokatestvérem örömöm minden cseppjét ürömmé változtatta, ugyanis a gézengúz reggeltől estig fel-alá szaladgált a szobákban, szökdécselt az ágyakon, és folyton üvöltött, mint a kotlóstyúk.

– Nem idegbajos ez a gyerek? – puhatolództam óvatosan a bátyámnál, nehogy véletlenül megbántsam. – Egész nap ugrándozik, kiabál, és bármit mondok neki, csak vigyorog.

– Nem idegbajos, hiperaktív a fakutya – vonta fel a vállát Jancsi. – Kenj le a kölyöknek egy-két pofont, attól, ne félj, mindjárt megnyugszik.

Persze nem kentem. Jobb az ilyesmit rábízni az apákra. Ehelyett kimenekültem a városba, keveset sétáltam, utána beültem egy a parkba vagy vasúti váróterembe, amíg vissza nem süllyedt a vércukrom. Egyedül akkor éreztem nyugodtan magamat, amikor ideiglenes jelleggel segédmunkásként güriztem egy olyan gazdaságban (Klárivi vagy hogy hívták), ahol éppen Jancsi volt a főnököm. Nem volt könnyű munka, ráadásul még a lapát is feltörte a tenyerem. De hát melyik ember válogat, amikor se lakása, se kenyere nincs, mint nekem akkor átmenetileg a Pece-parti Párizsban. Munka után kissé fáradtan, de azért siettem a röppályára, amit a szomszédban alakítottak ki az ott lakó katonatisztek. Nyár volt, meleg volt, élveztem. Még barátnőm is akadt – egy érzelmes, amúgy csöppet sem csinos zsidólány. Ez volt a bibi, mert nálam csakis az arányos arcú, bársonyos bőrű fatak⁸⁶ rúghattak igazán labdába.

Melita nagyra becsülte, Jancsi feleségül is kérte valamikor – vallotta be Ábrahám Mari egy borgőzös traccs közben.

– Nahát! Ezt nem tudtam! És mi nem tetszett neked a bátyámban?

– Ő… Hát mit mondjak? Jancsi olyan férfi, aki semmit sem mutat meg magából. Látszólag intelligens, mókás fiú, de hogy ott belül kicsoda, micsoda, csak a jóisten tudná megmondani.

És ez baj, mert én csak olyan embert tudok szeretni, akinek megmutathatom a lelkemet, és cserében ugyanezt várom el tőle is.

Tömör, de velős jellemzés. Vajon nem illik ez a fiamra, Nagy Egon-Zsoltra is?

– Jogos, de hol találsz te ilyen férfit manapság?

– Találok, illetve már találtam is: itt ül előttem – mutatott rám melegen.

A dolog pikantériájához tartozik, hogy… Na, ez egy kicsit kacifántos! Melita szerelmes volt Jancsiba, Jancsi Mariba, Mari belém, Melitába pedig egy Péter nevezetű temesvári barátom. Sajnos nem sokáig, mert a sógornőm fiatalon, már 32 éves korában jobblétre szenderült.

86 Lányok. (rom.)