7. NEGATÍV HARMONIZÁCIÓ: AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG JOGFEJLESZTŐ MUNKÁJA AZ ALAPVETŐ SZABADSÁGOK ADÓZÁS TERÜLETÉRE TÖRTÉNŐ
7.3 A négy alapszabadság érvényesülése az adózásban
7.3.1 Az áruk szabad mozgása
Figyelemmel az Európai Közösségek történeti fejlődésére, az első és legfontosabb szabadság az áruk szabad áramlása volt. Az EUMSZ 28-32. valamint 34-37. cikkei (EKSZ korábbi 23-31. cikkei) szerint a tagállamok közötti kereskedelem akadályait el kell törölni. Ennek megfelelően a rendelkezések megtiltják a vámokat, illetőleg a vámmal azonos hatású díjakat, valamint eltörlik a mennyiségi korlátozásokat, illetőleg az azzal azonos hatású intézkedéseket.
A kezdetekben a közös piac működését leginkább az eltérő vámterhek befolyásolták. Ennek megfelelően a közös piac kialakításának első lépéseként a vámok harmonizációjára került sor.
Az EUMSZ 28. cikke kimondja a vámunió létrehozását, melynek keretében megtiltja, hogy a tagállamok közötti importot és exportot vám vagy azzal azonos hatású díj terhelje. Ez együtt
140 A holland állampolgár Ascher úr Belgiumban lakott, de mind a két országban dolgozott. A holland adószabályok szerint külföldi illetőségűnek minősült és magasabb adóval sújtották, mintha belföldi illetőségű lett volna. Az Európai Bíróság ezt az EKSZ 43. cikkébe ütközőnek ítélte. C-107/94 Ascher (ECR 1996 I-03089. o.)
88
járt a harmadik országokkal szembeni egységes vámtarifarendszer elfogadásával. A közös vámtarifarendszer 1968. július 1-jén lépett hatályba.141
A vámra vonatkozó szabályok kiterjednek a vámmal „azonos hatású díjakra” is. Ilyennek minősül bármilyen olyan akár minimális összegű pénzügyi teher – legyen az bármilyen elnevezésű, formájú és bármilyen célt is szolgáljon –, amelyet a tagállam akkor vet ki, amikor egy termék átlépi az országhatárt. Ennek fényében például a statisztikai díj még akkor is tilos, ha célja nem a belső piac védelme.142 Ilyen típusú díjakat kizárólag akkor lehet kivetni, ha a díj mértéke nem haladja meg annak a szolgáltatásnak a díját, amely az alapügylet tárgyát képezi. A Bíróság olyan tágan értelmezte ezt a fogalmat, hogy azok a díjak is tiltó listára kerültek, amelyek ugyan nem tesznek különbséget a hazai és importált termékek között, azonban hatásukban a hazai termelést valamilyen módon elősegítik.143
A mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedések értelmezése tekintetében a Bíróság a Dassonville ügyben144 hozott ítélete mérföldkőnek tekinthető. A Bíróság ítéletében kimondta, hogy „…bármely olyan tagállami, a kereskedelemre vonatkozó előírás, amely közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan alkalmas a Közösségen belüli kereskedelem akadályozására, a mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésnek minősül.”
Amint arra korábban utaltam, az EUMSZ külön fejezete foglalkozik az adózással. Ezek a rendelkezések a közvetett adókra vonatkoznak, ezért ezek nem képezik értekezésem tárgyát.
Figyelemmel azonban szoros kapcsolódásukra az áruk szabad mozgásához, érdemes a két szabályozás közötti különbségre kitérni. Az EUMSZ 110. cikke tiltja, hogy valamely tagállam más tagállamból származó termékre közvetlenül vagy közvetve olyan adókat vessen ki,
141 Az Európai Unió jogi fundamentumai 206-208. o.
142 C-24/68. Bizottság kontra Olaszország (ECR 1969 193 o.), Az ügyben Olaszország statisztikai illetéket vetett ki a többi tagállamba kivitt vagy onnan behozott árucikkekre. A vitában Olaszország érve az volt, hogy a díj rendkívül alacsony mértékű és valójában egy általa nyújtott szolgáltatásért fizetett ellenszolgáltatás. A Bíróság azonban válaszul kifejtette, hogy jelen esetben annyira általános előnyről van szó, hogy a díjat nem lehet egy ténylegesen nyújtott gazdasági előny ellenértékének tekinteni.
143 Például: C-17/91 Lornoy kontra Belgium (ECR 1992 I-6523. o.); C-2/69 Diamentarbeiders kontra Brachfeld (ECR 1969 211. o.)
144C-8/74 Procureur du Roi kontra Benoît és Gustave Dassonville (ECR 1974 837. o.)
89
mellyel saját hasonló vagy más termékeit védi. A 30. cikk és a 110. cikk nem kerül együttesen alkalmazásra. Míg a 30. cikk megtilt minden olyan díjat, amelyik másik tagországból származó importot terhel, addig a 110. cikk megengedi, hogy az importált termékeket megadóztassák, feltéve, hogy a hazai terméket hasonló adókötelezettség terheli. Jó példa erre a sör és a bor adóztatása. A közösségi jog szerint kizárólag a sört kötelező jövedéki adóval adóztatni, a bort nem. Ugyanakkor azon országok, amelyek kizárólag sört állítanak elő, nem adóztathatják meg a bort olyan mértékben, hogy ez a sör piacát védje. Míg a 110. cikk diszkrecionális jogot ad a tagországnak az adókivetésre – amelynek egyedüli korlátja a harmonizációs kötelezettség a 113. cikk alapján –, addig a 30. cikk nem nyújt ilyen mozgásteret a tagország részére, hanem megtiltja, hogy a tagország bármilyen vámot vagy azzal azonos hatású díjat kivessen, legyen annak hatása akármilyen elhanyagolható vagy közvetett.
Az áruk szabad mozgását gátló adójogi akadályok mára jórészt elhárultak. Ezt mutatja, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kevés ilyen tárgyú esettel találkozhatunk, melyek közül azonban két eset említést érdemel.
A Bizottság v. Franciaország ügyben145 egy lapkiadót bizonyos adókedvezmények csak akkor illettek volna meg, ha a termékeit Franciaországban nyomtatták. Ez a szabály az áruk szabad mozgásával összeegyeztethetetlennek minősült a Bíróság szerint.
Kevésbé volt szerencsés a Krantz146 cég, mely gépeket adott el egy holland leányvállalatának.
A holland adóhatóság a holland vállalat tartozásai fejében lefoglalta a leányvállalat részére szállított gépeket, jóllehet a Krantz cég tulajdonfenntartással élt a gépek tekintetében.
Figyelemmel arra, hogy a holland adójog az adóhatóság foglalási jogát minden hasonló esetben elismeri, függetlenül attól, hogy a tulajdonfenntartás belföldi vagy külföldi cég javára áll-e fenn, valamint, hogy egy ilyen korlátozás által az áruk szabad mozgására kifejtett hatás rendkívül közvetett, a Bíróság értelmezése szerint ez a szabályozás nem ütközik a fenti szabadságjoggal.
145 C-18/84 Bizottság kontra Franciaország (ECR 1985 1339. o.)
146 C-69/88 Krantz (ECR 1990 I-00583. o.)
90
Összegezve, az áruk szabad mozgásának elve a vámok és vámhatású díjak eltörlésében játszott szerepet és jellemzően érvényesül az adójog szempontjából, így a jövőben szerepe viszonylag csekély, különösen a közvetlen adók szempontjából.