A MUNKAIDÖ—KIHASZNÁLÁS NEMZETKÖZI OSSZEHASONLlTÁSA (II.)
DR. FREY MÁRIA
A tanulmány első részében (Statisztikai Szemle. 1990. évi 8—9. sz. 659—673. old.) áttekintettem a munkaidő törvényi szabályozását a különböző országokban. A munka—
idő csökkenése általános jelenség a vizsgált külföldi országokban, ennek okait ugyancsak megvizsgáltam. Ezt követően a munkaidő—veszteséget és ennek pótlását veszem nagyító alá.
A MUNKAIDÖ FLEXIBILIZÁLÁSA
A munkaidő flexibilizálásának a programja először az OECD-országok 1972 szeptem- berében megtartott nemzetközi konferenciáján11 fogalmazódott meg Párizsban. Az akkori munkaerőpiaci helyzetet még viszonylag magas foglalkoztatottsági szintek, alacsony munka—
nélküliségi ráták és kedvező kilátások jellemezték. Ezért a munkaidő flexibilizálása első—
sorban a munkavállalók élet— és munkakörülményeinek javítása szempontjából tűnt vonzó—
nak. Emellett azt várták tőle, hogy hozzájárul a meglevő munkaerő-potenciál jobb haszno- sításához, továbbá olyan rétegek foglalkoztatásához is, amelyek a kötött munkaidőrendsze—
rek keretében nem vállaltak volna munkát.
Az olajárrobbanás következtében kialakult gazdasági válság azonban lényegesen meg- változtatta funkcióját. A növekvő és tartósan magas munkanélküliség ugyanis a szakszerve- zeti mozgalomban ismételten a munkaidő—csökkentést állította előtérbe. A 35 órás munka- hét követelése mögött az a szándék húzódik meg, hogy a meglevő — és korlátozottan növel- hető — munkavolumenből a munkavállalók egésze részt vállalhasson, megakadályozva ezzel a dolgozók kisebb-nagyobb hányadának teljes kiszorulását a munkaerőpiacról.
A munkáltatók ellenstrate'giája a rövidebb munkaidőért folyó szakszervezeti harccal szemben a munkaidő flexibilizálása lett. A részmunkaidős és más, rugalmas, illetve kötetlen munkaidőrendszerek alkalmazásával ugyanis a management a korábbinál jóval szabadabban tudja az élőmunkát a szervezet és az üzemidő gazdasági és műszaki szempontjaihoz igazí—
tani. Ez azért előnyös számára, mert így meghosszabíthatja termelőberendezései használati idejét,12 ami növeli termelőkapacitásukat és csökkenti termelési költségeiket, illetve áraikat;
következésképpen javítja versenyképességüket és piaci pozíciójukat.
A munkaidő Hexibilizálása az emberi erőforrások rugalmas felhasználását biztosító mód—
szereknek csak az egyik lehetséges eszköze. A rugalmasság emellett - többek között —- ki-
11 New Pattems for Working Time (új munkaidőrendek).
" A Német Szövetségi Köztársaság pamutfonóíparában például 1960 és 1983 között 3358—ról 4602 órára nőtt a fonó—
gépek évi átlagos üzemideje annak ellenére, hogy közben a ledolgozandó munkaidő 12 százalékkal csökkent. Lásd: Bosch, G.: Wettlauf rund um die Uhr? Dietz Verlag. Bonn. 1988. 34 old.
DR. FREY: A MUNKAIDÖ-KIHASZNÁLÁS 759 terjed a munkaviszony jellegének, továbbá a munkavégzés helyének a változatosabbá válá—
sára is. Az előbbit az időszakos, szezonális, szünidei, alkalmi stb. munkások számának a növekedése biztosítja. Az 1985-ben létrehozott új munkahelyek között például Portugáliá- ban 66 százalék, Svédországban pedig 48 százalék volt az ilyen, határozott időre szóló munkaszerződéssel betölthető munkahelyek aránya, és Franciaországban is egymillióval több volt ezek száma 1986 első negyedévében az 1985. évi l,5 milliónál.18 A munkavégzés he—
lyének váltogatására pedig az ún. ,,kölcsönmunkások" megjelenése a legmegfelelőbb példa, akik olyan munkáltatóval állnak munkaviszonyban, amely őket meghatározott időtartamra, más munkáltatóknak rendszeresen kölcsönadja. Az ideiglenes beugrők száma az Egyesült Államokban 1978 és 1985 között megkétszereződött (340 OOO-ről 594 OOO-re nőtt), Francia—
országban pedig az 1982. éviről (2 millió) l985-re 25 százalékkal emelkedett."
Ha az eddigiekből egyértelműnek tűnik is, hogy a rugalmas foglalkoztatási formák ter—
jedését a jövedelmezőbb tőkeértékesülés szempontjai lendítették előre, egyoldalú és hibás lenne ezt kizárólag a munkáltató érdekeltségére visszavezetni. Egy sor közvélemény—kutatás bizonyítja: a részmunkaidős foglalkoztatás és a munkaidő ,,individualizálása" iránt nagyok és növekvők az igények a munkavállalók részéről is. Ezt bizonyítja gyors terjedésük.
Részmunkaidős foglalkoztatás
Miközben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma az első olajárrobbanás óta általában csökkent az iparilag fejlett piacgazdaságokban, a részmunkaidős foglalkoztatás esetében ennek épp az ellenkezője tapasztalható. A 10. táblában szereplő országok közül mindegyikben bővült a részmunkaidőben dolgozók aránya, a foglalkoztatottak összességé- hez viszonyítva. Köztük olyan országokban is viszonylag nagyarányú növekedés követke- zett be, ahol már 1973-ban is jelentős volt a részmunkaidő elterjedtsége (például Ausztrália,
Kanada, Norvégia, Svédország, Új-Zéland).
A másik csoportba azok az országok sorolhatók, amelyekben 1973 előtt még alig alkal- maztak részmunkaidőt, azóta viszont szembetűnő a térnyerése: Belgium, Franciaország, Japán, a Német Szövetségi Köztársaság és kiváltképpen Hollandia. Ez minden bizonnyal összefügg azzal, hogy — Japán kivételével — az említett országok mindegyikében olyan fog- lalkoztatási kormányprogramok voltak rövidebb-hosszabb ideig érvényben a vizsgált idő- szakban, amelyek különböző ösztönzőkkel segítették e munkavállalási forma terjedését.15 Egyértelműen meg nem magyarázható okok miatt Olaszországban továbbra is alacsony szin- ten maradt a részmunkaidős foglalkoztatás.
A legnagyobb valószínűséggel az egyes államok hagyományai a meghatározók e mu- tató országonként eltérő alakulásában, de a különbségre magyarázatul szolgál a női foglal- koztatottsa'g mindenkori színvonala és a szolgáltatásoknak a gazdaság egészében elfoglalt helye is.
Mint a 10. tábla is mutatja, a részmunkaidőben foglalkoztatottak többsége a női mun- kavállalók — azon belül is főleg a kisgyermekes anyák — közül kerül ki. Az erőteljes ,,nő—
centrikusság" különösen Nyugat-Európa tőkés államaira jellemző; Kanadában és az Egye- sült Államokban, továbbá Japánban Viszonylag magas, 30 százalék körüli a férüak aránya a részmunkaidőben foglalkoztatottak között. A legújabb adatok arra utalnak, hogy kisebb- nagyobb elmozdulás ebben az irányban már kontinensünk nyugati felében is megkezdődött, amit egyelőre Dánia, Hollandia és Nagy—Britannia példája bizonyít a legjobban.
" La Hexibilite' du marché de l'emploi: un enjeu économiaue et social, Publíé sous la direction de Hedva Sarfan' et Catherine Kabrín. Bureau International du Travail. Genf. 1987. 384 old.
" Lásd a 13. jegyzetben idézett művet,
" A részmunkaidős foglalkoztatás szélesebb körű alkalmazását ösztönző állami intézkedések lényegében három módszerrel próbálják megközelíteni a kívánt célt: új részidős állások létrehozásának anyagi támogatásával; a dolgozók részidg'sámtínkahelyvállalási hajlandóságának motiválásával és a közszolgáltatásokban kezdeményezett kisérletek finan—
sztroz s va.
760 DR. FREY MÁRIA 10. tábla A részmunkaidős foglalkoztatás elterjedtsége és nemenkénti összetétele az OECD-országokban
A részmunkaidős foglalkoztatás '
l _, l A nők aránya
az összes l a férfi a női l a részmunka-
munkavállaló ! munkavállalók munkavállalók ' időben dolgozók
, 1 között az
Orszag uw— ,, ''''''
létszámához viszonyítva az
1973. t 1986. % 1973. t 1986. 3 1973. [ 1986. 1973. t 1986.
évben (százalék)
l !
Ausztrália ... ll,4 l9,4 3,4 6,1 27,3 38,6 79,6 79,4 Belgium ... 2,8 8,6a 0,4 2,0b 82 21 ,la 89,8 86,13
Dánia . . ., ... 17,o 24,3a 1,9 6,6 4o,3 43,9a 93,4 sua
Egyesült Allamok ... l3,9 l7,4 7,2 7,7b 24,8 26,4 68,4 67,3 Egyesült Királyság ... 15,3 18,6a LR 3,3h 38,3 42,88 92,1 86,7 Finnország ... 3,9 8,l l,4 2,0 6,7 7,6 81,0 72,9 Franciaország ... 5,l 11,8 l,4 2,6 112 23,1 82,1 83,1 Hollandia ... 4,4 22,7a l,l 843 15,5 5.1,6a 80,4 77,5"'
Japán ... 7,9 11,6 4,8 mb, 173 225 60,9 69,8
Kanada ... 10,6" 15,6 5,1c 7,6b*' 2030 25,9 69,50 71,2 Norvégia ... 183" 23,l*"*f 8,7C lO,6b 47,6 43,Oa 77,0c 809a Német Szövetségi Köztársaság . . . . 7,7 13,7 1,0 1,7b 20,0 32,0 92,4 89,3 Olaszország ... 39 453] 2,3 . . 8,5 8,68 55,4 64,5ft Svédország ... 18,0 23,5 3,7 6.0b 38,8 42,8 88,0 86,7 Uj—Zéland ... 10,8 15,5 4,7 . 22,0 30,1 71 ,3 78,7
Ausztriad ... 7,2 s,3b 1,2 * 1,5b 15,9 19,8b 90,0 88,4
Magyarországe ... 5,7 8,2 , 5,2 6,3 7,2 9,8 48,0 56,4
l ' ?
a) 1985. évi adat.
b) 1983. évi adat.
c) 1976. évi adat.
a') Ausztria (amely nem tagja az OECD-nek) adatai G. Stembergertől származnak. Lásd: Supplementary information to flexibilizalion and reduction of working hours in Austria, Prepared for International Symposium on Working Time.
Bruxelles, 1987. ápr. 1—3.
e) A részmunkaidőben dolgozó nyugdijasok adatait is figyelembe vettük. Az adatok 1987-re vonatkoznak.
Forrás: OECD Employment Outlook. 1983, szeptember. 44. old, Az 1986. évi adat forrása: Working time issues in industrialized countries. OECD, Geneva. 1988. 20. old.
A részmunkaidőben foglalkoztatottak megoszlása korcsoportok szerint más a férfiak és más a nők esetében, de eltérő sajátosságokat mutat az európai, illetve az amerikai kon—
tinensen is. Nyugat—Európában a részmunkaidőben dolgozó ferfiak főként az idősebb kor—
osztályokból kerülnek ki. Nagy-Britanniában például 1981-ben 44 százalékuk 55 évnél, 33 százalékuk pedig 65 évnél idősebb volt. A Német Szövetségi Köztársaságban ugyanezek az adatok 64, illetve 45 százalékot tettek ki. Ezzel szemben Észak-Amerikában és Ausztráliá- ban a részmunkaidőben foglalkoztatott férfiak többnyire a fiatalok soraiból toborzódnak.
Arányuk az Egyesült Államokban eleri az 59, Kanadában a 72, Ausztráliában pedig a 44 szá—
zalékot, a szóban forgó sokaság egészén belül. A nők esetében a 25—50 év közötti korosztá- lyokból tevődik össze a részmunkaidőt vállalók nagyobb része. Egyes roszágok azonban e téren is kivételt képeznek. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában ugyanis a 25 éven aluli nők szintén jóval nagyobb gyakorisággal (25—30 százalékos arányban) fordul—
nak elő a részmunkaidőben foglalkoztatott nők körében, mint Nyugat—Európában. Ennek az a magyarázata, hogy ezekben az országokban eléggé elterjedt a felsőfokú tanulmányok mellett (vagy érdekében) vállalt néhány órás jövedelemszerző elfoglaltság. Az OECD adatai szerint16 arészmunkaidőben foglalkoztatottak többsége a szolgáltató szférában dolgozik, amely átlagosan 60, de Ausztrália, Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia, Kanada, Új—Zé-
" OECD Employmenl Outlook. OECD. Paris. 1983. 46 old.
A MUNKAIDÖ—KIHASZNÁLÁS 761 land és az Egyesült Államok esetében több mint 80 százalékkal részesedik alkalmazá- sukban. A fennmaradó hányadon az ipar és a mezőgazdaság osztozik, országonként jelen- tősen eltérő arányban.
Magyarországon 1987 végén a szocialista szektor aktív keresőinek 1,6 százalékát (70 000 fő) alkalmazták részmunkaidőben. Arányuk a férfiak körében 0,8 százalékot, a nők körében 25 százalékot tett ki. Ez az adat azonban csak a munkaképes korú részmunkaidő—
sök létszámát tartalmazza, a nyugdíj mellett dolgozókét nem. Holott a munkát vállaló nyugdíjasok között (460 000 fő) jóval magasabb — mintegy kétharmados — a részmunkaidő- ben dolgozók aránya, mint az aktív keresők körében. Ha ezt a mintegy 320 főt is hozzáadjuk a munkavállalási korú részmunkaidősök adatához, már korántsem tűnik kirívóan alacsony—
nak az a 8,2 százalék, amekkora arányt ez a csoport a foglalkoztatottak összességéhez viszo- nyítva képvisel. Sőt, ez az arányszám pontosan megegyezik Belgiuméval, Ausztriáéval és Finnországéval. Annál jelentősebb viszont a különbség a részmunkaidőben foglalkozta- tottak összetételében, azon belül is főként demográfiai jellemzőikben. Amíg ugyanis a fej- lett piacgazdaságokban a részmunkaidőben dolgozók többsége — mint említettük — fiatal és középkorosztálybeli nőkből tevődik össze, addig nálunk és — a Német Demokratikus Köz- társaság kivételével —— valamennyi kelet-európai országban nyugdíjasokból áll a részmunka—
ídősök 60—90 százaléka. Ez a sajátos struktúra eleve kizárja e foglalkoztatási forma leglénye—
gesebb funkciójának az érvényesülését: a családi—háztartási és munkahelyi kötelezettségek jobb összehangolásának a lehetőségét. Pedig az aktív keresők körében is jóval nagyobbak az igények a részmunkaidős foglalkoztatás — s tegyük mindjárt hozzá: a rugalmas munkaidő és a bedolgozás — iránt, mint amekkorát a keresleti oldal ki tud elégiteni. 1986-ban például mintegy 1.3 millió nő nyilatkozott úgy Magyarországon, hogy napi 8 óra helyett 4-6 órában szeretne dolgozni, további 100 000 nő pedig bedolgozást vállalna.17 E munkavállalói szán- dékok megvalósulását ma leginkább az akadályozza, hogy a családok többsége nem tudja elviselni azt a jövedelemkiesést, amit a teljes munkaidős állás részidősre való felcserélése vonna maga után.
Rugalmas mlmkaídőrendszerek
A rugalmas munkaidőrendszereket az jellemzi, hogy a munkaidő hossza és beosztása egyaránt az egyes dolgozó és a munkáltató megállapodása alapján határozható meg. Alap- tipusának az ún. csúszó munkaidőt szokás tekinteni, amelynek az a legfőbb sajátossága, hogy a napi munkavégzés keretéül szolgáló idő törzs- és peremidőkre van felosztva. A törzs- idő jelenti a kötelező napi munkaidőt, a peremidő pedig azt az időszakot, amelyen belül a dolgozó — kisebb-nagyobb önállósággal —— maga döntheti el, hogy mikor akar munkába menni és onnan eltávozni.
A csúszó munkaidő nemzetközi térhódításának kezdetét 1967-ben szokás meghatározni, amikor is a München melletti Messerschmitthölkow—Blohm repülőgépgyártó konszern bevezette az ún. ,,ottobrunni modellt". E kezdeményezésnek gyorsan híre ment a világban, és számos követője akadt. Ezek arra utalnak, hogy a rugalmas munkaidőrendszerek egész napos változatai a leggyorsabban és a legszélesebb körben Svájcban terjedtek el. Képviselő- jük a már említett 1972. évi párizsi OECD—konferencián arról számolt be, hogy vállalataik 30 százaléka bevezette, és több cég futószalag mellett is sikeresen alkalmazza a csúszó mun—
kaidőt. Az 1970—es évek közepén pedig a bérből és fizetésből élők 30-40 százalékára (1,3-1,7 millió főre) becsülték elterjedtségét. Egyes városokban (például Zürichben és Winterthur- ban) ez az arány állítólag elérte a 70 százalékot.18
" A nők helyzete a munkahelyen és a családban. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest. 1988. 44 old.
1'3 Az Omega-gyár 25 000 főnyi dolgozójának a 90 százalékát például a hetvenes évek elején már csúszó munkaidőben alkalmazták, és egy svájci szerszámgép- e's szivattyú-előállító üzem 8000 munkavállalójának kilenctizedéről irták ugyanezt.
(Industrielle Betríebe und Heimarbeit. Die Volkswirlsclmft. 1980. június. 6. füzet. 3 old.)
2
762 DR. FREY MÁRIA Svájcban emellett a bedolgozói munkát is viszonylag széles körben alkalmazzák. Az iparvállalatok egyötöde foglalkoztat bedolgozókat, akik a bérből és fizetésből élők négy szá—
zalékát képviselik. Egyes iparágak azonban az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutatnak irántuk. A ruházati iparban például minden tizedik, az óraiparban minden nyolcadik, a ja—
vító szolgáltatások körében minden ötödik, a bőriparban pedig minden negyedik munkavál- laló bedolgozó.
A Német Szövetségi Köztársaságban az 1980-as évek elején a bérből és fizetésből élők- nek már csak a kétharmada dolgozott a hagyományos, kötött munkaidőrendszerek keretei között. A foglalkozások hierarchiájának legmagasabb fokain, valamint az irodai dolgozók esetében ez az arány még az 50 százalékot sem érte el.
11. tábla A kötött, rugalmas és kötetlen munkaidőrendszerek elterjedtsége
a Német Szövetségi Köztársaságban, 1982—ben
Rugalmas és Szabad kezdésű,
Kötött kötetlen lépcsőzetes
Népgazdasági ag,
foglalkozási csoport —— "
munkaidőben dolgozók aránya a megkérdezettek százalékában
Alapanyag-, feldolgozó- és építőipar ... 72,4 l2,2 15,4 Nagy— és kiskereskedelem, közlekedés (beleértve a
vasúti közlekedést és a postát is) ... 71 ,2 ll,2 l7,6 Bankok, biztosítótársaságok, privát szolgáltatók
(beleértve a gázszolgáltatást és a javító szolgálta—
tásokat is) ... 61 ,6 18,9 19,5 Közigazgatás, egészségügy, oktatásügy, rendőrség, ,
privát egyesületek ... 56,7 23,9 ' 19,4 Egyetemi végzettségűek és vezetők ... 47,0 38,6 l4,4 Egészségügyi, oktatási és szociális ügyekkel foglal— *
kozó szakalkalmazottak ... 7 3,0 13,9 13,1 Kereskedelmi, közlekedési dolgozók, valamint a
szolgáltatóiparban alkalmazott szerelők ... 65,8 20,3 13,9 Irodai alkalmazottak ... 49,0 15 ,4 35 ,6 Ipari szakmunkások ... 833 89 7,8 Betanított— és segédmunkások ...
883 4,1 7,6
Forrás: Engfer, U.: Arbeitszeitstudien und Arbeitszeitverkürzung in der Sicltt der Beschaftigten. Mitteilungsarbeit 1983. évi 2. sz. 33. old.
Nagy—Britanniában 1983-ban a bérből és fizetésből élők közül minden tizediket alkal- mazták rugalmas munkaidőben. Franciaországban pedig a Munkáltatók Központi Szövet- ségének egyik albizottsága tett közzé egy jelentést 1980—ban, amely azt tartalmazta, hogy ru- galmas munkaidőben dolgozott a bankok alkalmazottainak 70 százaléka, a biztosítótársasá- gok munkavállalóinak egyharmada, a vegyi és gyógyszeripar létszámának egynegyede, az elektronikai iparban foglalkoztatottak 17, az autóipar, valamint az építőipar munkaerő- állományának pedig a 10, illetve 4 százaléka.19
Ausztriában 1969—ben kezdődött el a csúszó munkaidő adaptálása, egy felső- és egy alsó—ausztriai vállalatnál. E példának viszonylag gyorsan, sok követője akadt. A hetvenes évek közepén megindultak a kísérletek a változó munkaidővel is. A kétfajta modell terjedé—
sének a folyamatát a statisztikai rendszer itt sem kísérte figyelemmel. Ausztriában tehát az l9SO—as évek elején 210-230 OOO-en dolgoztak csúszó és változó munkaidőben, ami a bérből és fizetésből élők 85 százalékának felelt meg. Emellett körülbelül 20 OOO-en önállóan hatá-
" Bell, J.: Working—hours—The Hexible approach. Permnnel Executive. 1983. évi 6. sz. 15—20. old.
A MUNKAIDÖ—KIHASZNÁLÁS 76 3
rozhatták meg munkakezdésüket, a lépcsőzetes munkaidőrendszer keretében. Együttesen tehát mintegy negyedmillió fő, azaz majdnem minden tizedik munkavállaló mentesült ki—
sebb vagy nagyobb mértékben a hagyományos munkaidőrendszerek — beleszólásuk nélkül kialakított —- kötöttségei alól.
A rugalmas munkaidőben dolgozók között:
—-az ipari tcrmelőágazatokban, valamint a mező- és erdőgazdaságban foglalkoztatottak kisebb, a különböző szolgáltató ágazatok munkavállalói pedig nagyobb arányban képviseltetik magukat, mint az a bérből és fizetésből élők összességéhez viszonyított arányukból következnék;
— az alkalmazottak sokkal nagyobb gyakorisággal fordulnak elő, mint amit ennek az állo—
mánycsoportnak a bérből és fizetésből élők összességéhez mért aránya indokolna;
—a munkaerő—állomány egészéhez képest kétszeresen, sőt háromszorosan nagyobb gyako—
risággal vannak jelen középfokú vagy ennél magasabb iskolai végzettséggel rendelkező munka- vállalók;
— magasabb a nők és a házasok aránya, mint a bérből és fizetésből élők teljes körében;
—sokkal nagyobb arányban fordulnak elő fővárosiak, mint a foglalkoztatottak összességén belül.
Az amerikai kontinensre a hetvenes évek elején ért el a csúszó és változó munkaidő—
rcndszer. Nem sokkal azelőtt indultak meg ott egyébként az ún. ,,sűrített" munkahéttel kapcsolatos kísérletek, amelynek keretében a munkahét 5 X8 órás munkanapjait 4X 10 órá- sokkal váltották fel, de a rugalmas munkaidőrendszerek ennél vonzóbb megoldásnak tűntek.20
Az Egyesült Államokban 1980-ban a teljes munkaidős munkavállalók (mezőgazdasági keresők nélkül) 11,9 százaléka, azaz mintegy 7,6 millió fő dolgozott rugalmas munkaidőben.
Ezek között azonban — a csúszó és változó munkaidőben foglalkoztatottak mellett — azon bérből és fizetésből élők adatai is szerepelnek, akiket lépcsőzetes munkaidőben alkalmaztak, szabadon meghatározható munkakezdéssel.21 Becslések szerint e három modell között a munkavállalók egyharmad arányban oszlottak meg. Ebből arra lehet következtetni, hogy a csúszó és a változó munkaidőrendszerekbe együttesen a nyolcvanas évek elején a foglalkoz- tatottak mintegy 8 százalékát vonták be.
Végül Ausztráliában, 1982-ben a Statisztikai Hivatal országos adatfelvétel útján keresett választ arra a kérdésre, vajon a bérből és Hzetésből élők mekkora hányadának van módja beleszólni a napi munkakezdés és a munkahelyről való távozás időpontjainak a meghatáro- zásába. A kapott információk szerint —— amelyeket azoktól a munkavállalóktól gyűjtöttek be, akik rendszeresen és legalább heti 10 órát meghaladóan dolgoztak — a megkérdezetteknek átlagosan 27 százaléka rendelkezik ezzel a jogosultsággal. A közigazgatásban, illetve a pénz- ügyi, biztosítási és üzleti szolgáltató ágazatokban azonban az előbbinél jóval magasabb (37—50%) az arányuk.22
A rugalmas munkaidő kipróbálását a kelet-európai országok közül Magyarországon és a Szovjetunióban kezdték el a legkorábban, 1972—ben. A kísérleti szakasz hazánkban 1980- ban, Bulgáriában pedig 1986—ban ért véget, amikor is vállalati hatáskörbe utalták a beveze- tésével kapcsolatos döntést. Ezzel szemben a Szovjetunióban még ma sem zárult le a kísérlet, s ugyanez a helyzet Csehszlovákiában is.
Az említett országok közül Magyarországon dolgoznak a legtöbben rugalmas munka- időben: az 1985. évi adatok szerint a szocialista szektor aktív keresőinck 6 százaléka. A szel—
lemi dolgozók körében l4,l százalék, a fizikaiak között viszont csak 2 százalék az arányuk.
(Lásd a 12. táblát.)
" Az Egyesült Államokban a rugalmas munkaidőrendszerek közé sorolják — a csúszóés a változó munkaidőrendsze- rek mellett - a munkakezdés szabad megválasztását biztosító lépcsőzetes munkaidőt is.
" Lásd: Hicks, W. D.—Klimosky, F. J.: The impact of Hexitime on employec attitudes.Management Journal. 1981. évi 2. sz. 16 old.
H Dawkins, Pl.—Baker, M.: Working time in Australia: institutional arrangements and national policies. Report to the International Symposium on Working Time. Prcpared for Seminar at Brussels. 1987. ápr. 1—3. 6 old.
2$
7 64 DR. FREY MÁRIA
12. tábla
A foglalkoztatottak* megoszlása a munkaidő—beosztás típusa szerint , nemenként" és államtinycsoportonként, 1985
; Az § Az § Az
§egyenlő§ egylen- Az § egyéb Az A Akö— Az Az
, , § 0 en osztott f' módon összes csúszó tetlen egyéb összes
Allományesoport,nem hím)osszusagu napi," ;"ÖT' ɧ szerve—zett -., 7 Össze—sen
§ kötött § rugalmas
§ munkaidőben dolgozók aránya (százalék) %
Fizikaiak
Férfi ... 76_5 l5,7 § 1,7 § 4,4 § 97,9 § 0.9 § 0,5 0,7 2,1 100,0 Nő ... 86,7 § 6,7 § 2,4 2,2 § 98,0 ; l,5 § (),2 0,3 2,0 1001) Együtt ... 80,4 12,3 l,7 3,5 § 97,9 l,2 § (),3 O,6 2,l 100,0
Szellemiek
Férfi ... 7l,9 § 8,9 l,l § 2,4 * 84,3 § ll,9 § 3,4 O,4 § 15,7 100,0 Nő ... 74,4 § 9,1 l,] § 2,2 863 12,1 § 0,9 0,2 § l3,2 100,0 Együtt ... 73,5 § 9,0 l,l 2,3 85,9 12,0 '; l,8 O,3 § l4,l 1001)
Együtt
Férfi ... 75,4 § l4,2 l,3 ! 4,0 94,9 3,3 § l,l 0,7 § 5,l 100,0 Nő__ ... 8l,3 7,8 l,8 § 2,2 93,l 6,2 § O,S (),2 § 69 1001) Osszesen ... 78,2 § II,2 § l,5 § 9,I § 941) § 4,7 ' 0,8 0,5 § 6,0 100,0
§ 1 !
* A szocialista szektorban dolgozók.
Ennek a csoportnak a strukturális jellemzői különböznek a munkavállalók összességé—
nek főbb mutatóitól. A rugalmas munkaidőben dolgozók között ugyanis:
— a szellemi munkavállalók sokkal nagyobb, a munkások pedig sokkal kisebb gyakorisággal fordulnak elő, mint az a munkaerő-állomány összességén belüli arányukból következne;
— a mező— és erdőgazdaságban, valamint az ipari termelésben foglalkoztatottak lényegesen szerényebb, az anyagi szolgáltatásban alkalmazott munkavállalók pedig jóval nagyobb arányban képviseltetik magukat, mint amekkora ezen ágazatok dolgozóinak a részesedése a foglalkozta- tottak összlétszámából;
— az igazgatási és műszaki állománycsoport erősen túlreprezentáltan, a szakmunkás állo- mánycsoport pedig alulreprezentáltan jelenik meg ;
—a műszaki fejlesztésben és kutatásban, a gazdasági ügyintézésben, továbbá az általános adminisztrációban foglalkoztatottak aránya sokkal nagyobb, az alaptevékenységet végző termelő—
munkásoké pedig jóval kisebb annál, mint amit e kategóriának a keresők összlétszámán belüli részesedése indokolna;
— a felső vezetők, valamint az önálló és beosztott ügyintézők messze nagyobb gyakorisággal fordulnak elő, mint a munkaerő-állomány egészén belül;
—— magasabb a nők és alacsonyabb a ferfiak aránya, mint a foglalkoztatottak között;
— a munkaerő-állomány egészéhez képest háromszoros vagy még ennél is nagyobb gyakori- sággal vannak jelen a felső—, illetve középfokú végzettségűek, az ennél alacsonyabban iskolázott munkavállalók rovására;
— a 31—45 év közöttiek, valamint az 55 év feletti korcsoportok nagyobb, a 18—30 év közöttiek pedig kisebb arányban képviseltetik magukat, mint ami a foglalkoztatottak összességének életkor szerinti megoszlásából következne;
—sokszorosan nagyobb gyakorisággal fordulnak elő a fővárosban és kevésbé gyakran a megyeszékhelycken foglalkoztatott munkavállalók, mint amennyivel e két településtípus a munka—
erő-állomány egészéből részesedik.
Az, hogy egy munkavállalót bevonnak—e a rugalmas munkaidőbe, azon múlik, hogy:
— melyik foglalkozási csoportban,
— mely munkaterületen,
A MUNKAIDÖ-KIHASZNÁLÁS 76 5
— milyen hatáskört biztosító hivatali beosztásban,
— melyik népgazdasági ágban,
— milyen településtípusban
dolgozik. Ez a fenti strukturális jellemzőkből is kiderül.
Mindebből látható, hogy a rugalmas munkaidőrendszerek terjedése hazánkban sem gyorsabb, sem lassúbb nem volt a nemzetközi átlagnál. Sőt, az összehasonlitásra számos ok miatt rendkívül alkalmas osztrák adatok ismeretében az is megállapítható, hogy nálunk a ru- galmas munkaidőrendszerek alkalmazása a nyolcvanas évek közepén ugyanolyan gyakori—
sággal fordul elő, mint Ausztriában egy évtizeddel korábban. A két ország gazdasági muta- tóiban meglevő különbségek alapján leszögezhető, hogy esetünkben a csúszómunkaidő—rend- szerek meghonosítása kapcsán nagy lemaradásról nem lehet szó.
A hazai helyzet nemcsak a rugalmas munkaidőben dolgozók összkeresőkhöz viszonyi- tott arányának alakulásában egyezik a nemzetközi tendenciákkal, hanem általában
— a bevezetését motiváló célokban,
— alkalmazásának a vállalati gazdálkodásra gyakorolt hatásában,
— a rugalmas munkaidőben foglalkoztatottak főbb strukturálisjellemzőiben és a ,,bekerülós"
esélyeit meghatározó tényezőkben is.
*
E nemzetközi összehasonlítás keretében a magyarországi munkaidőt három dimenzió—
ból vizsgáltam: a fejlett piacgazdaságokéhoz viszonyítottam a hosszát, a kihasználását és a beosztását.
A heti, éves és életmunkaidő hivatalos normáinak összevetéséből az alábbi következte—
tések vonhatók le hazánkra vonatkozóan.
1. A törvényes heti munkaidő a nyolcvanas évek második felében megegyezett a nyugat—
európai országok dolgozóinak többségére érvényes kötelező munkaidővel, bár tanulságos ügyel- meztete's, hogy mind a nálunk jóval gazdagabb országokban (például Svájc, Japán), mind pedig a hasonló szinten állók között akad olyan (például Portugália), ahol a kötelező munkaidő a hazai- nál hosszabb.
2. A fizetett ünnepnapok és átlagos szabadságnapok számát tekintve a vizsgált 30 országközül az utolsó tízben vagyunk, ami gazdasági fejlettségünkkel nagyjából szinkronban van.
3. Ezzel szemben az e'letmunkaidő hivatalos hossza nálunk egyike a világ legalacsonyabb normáinak, ami
a) az anyasági és gyermekgondozási szabadság szinte egyedülállóan nagyvonalú kedvezményeivel;
h) a sabhatical jellegű, fizetés nélküli tartós távollétck célirányos lehetőségével (hozzátartozó gondozása, lakásépítés céljából) és a munka melletti továbbtanuláshoz biztositott fizetett szabadsággal magyarázható;
e) végül pedig annak az alacsony nyugdíjkorhatár—nak köszönhető, amire nehány kelet—európai országon kívül alig akad példa az egész világon.
Az igazi kérdés természetesen az, hogy miért és mennyivel dolgozunk kevesebbet a tör—
vényes munkaidőnc'l. A veszteségek egyik összetevője az egész napos hiányzás, ami miatt az éves munkaidőalap közel egytizede megy veszendőbe. Ennek négyötöde betegség miatt kö- vetkezik be. A fennmaradó rész megoszlik az igazolt és a munkáltató által engedélyezett tá—
vollét, valamint a nem fizetett, illetve igazolatlan mulasztás között. Ezzel nagyjából azonos mennyiségű munkaidő megy veszendőbe ugyanezen okokból, törtnapi munkaidő — kiesés formájában is, továbbá a műszakkezdós körüli késések és a munkaidő lejárta előtti eltávozá—
sok következtében.
Amíg a fejlett piacgazdaságokban az ezen felül megmaradó munkaidőt minden bizony- nyal valóban munkával töltik ki, addig ezt nálunk további, mintegy 15-20 százalékos veszte- ség terheli. Ez akkor következik be, amikor papiron ugyan jelenlevőként könyvelik el a dol- gozókat, és azok a munkahelyükön is tartózkodnak, csak éppen nem dolgoznak. E műszakon belüli veszteségidő nagyobb hányada technikai-szervezési okok miatt következik be, kisebb része pedig szubjektiv tényezőkkel magyarázható. Az átlag körül azonban erőteljes szóródás
766 DR. FREY MÁRIA ügyelhető meg, ami annak a következménye, hogy a munkaidő-veszteségek kialakulásában az objektív és a szubjektív elemeknek a termelés-szervezés típusától függően nagyon külön—
böző a súlyuk.
A bekövetkező gazdasági változásokat szem előtt tartva igen fontos teendő lenne a mun- kaerőpiac rugalmasságának a növelése. A piac kiszámíthatatlan viselkedésére reagálni — ami a népgazdasági és a Vállalati szintű versenyképesség-javulásnak egyaránt elemi feltétele — csak a mainál nagyobb rugalmassággal lehet. Ehhez olyan rugalmas munkaerőpiaci mechanizmu- sok kialakitására van szükség, amelyek a munkaerő-kínálatot makro— és mikroszinten a min- denkori szükséglethez igazítják. Ezt a törekvést a magas foglalkoztatottsági szinvonal hatá- rozottan gátolja. Ha ugyanis nagyobb szerepet kap a piaci szelekció, nő a gazdasági szerve- zetek száma, felgyorsul a tőkeáramlás, vagyis megindul a gazdaság piaci alkalmazkodása, a foglalkoztatási színvonalnak is hol emelkednie kell, hol pedig vissza kell húzódnia. Ehhez a jelenleginél jóval nagyobb számban volna szükség olyan társadalmi csoportokra, amelyek lazán kötődnek a munkaerőpiachoz. Ilyenek csak akkor jöhetnek létre, ha az erre alkalmas és vállalkozni hajlandó munkavállalókat nem terheli és tartja erős gazdasági (és nem gazda—
sági) kényszer a társadalmilag szervezett munka világában. További feltétel, hogy az érintet—
tek alternatív életvitelben legyenek érdekeltek, és rendelkezzenek megélhetést biztosító, stabil háttérrel (ami lehet a mezőgazdasági kistermelés, a szociális ellátás — például a gyed vagy a nyugdij —, vagy az eltartó által folyósított jövedelem stb.). Olyan rugalmas foglalkoztatási formákra van szükség, amelyek lehetővé teszik, hogy a változásokhoz való alkalmazkodás a munkaerőpiaci szereplők magatartását motiváló tényezők tigyelembevételére épüljön, és érdekeik egyeztetése útján jöjjön létre. A felhasznált módszerek között kiemelkedő szerepük van a rugalmas munkaidőrendszereknek és a részmunkaidős foglalkoztatásnak. Kérdés, hogy ezek szélesebb körű elterjesztése igényel-e konkrét intézkedéseket?
A rugalmas munkaidőrendszerek alkalmazásánál indokolatlan ,,kiv'ulről", vagy ,,fel'ul- ről" beavatkozni. A vonatkozó munkajogi szabályoknak megfelelően ezt a munkáltatókra és a munkavállalókra, továbbá érdekképviseleti szerveikre kell bízni. Vannak természetesen olyan külső (a társadalmi-gazdasági fejlődéssel összefüggő) és belső (a munkafolyamat sajá—
tosságaiból, a döntéshozók eltérő érdekeiből, más-más munkaerőpiaci pozícióiból adódó) tényezők, amelyek döntésüket közvetetten befolyásolhatjz'tk. Ezek hatásainak a számbavétele következtetni enged a rugalmas munkaidő perspektivájára is.
Úgy tűnik, hogy terjedését elősegíti a gazdaság várható ,,tercierizz'tlódz'isa", a munkaerő- állomány iskolázottsági színvonalának a növekedése és az, hogy a részmunkaidős foglalkoz- tatás helyett reálisan ez a foglalkoztatási forma jöhet szóba elsősorban a munkavállalói és a szülői szerep jobb Összehangolásának a feltételeként. Ugyanakkor bevezetése ellen szól, hogy azok, akik erről dönteni hivatottak — a vezetők —, csak hátrányait tapasztalják, mivel a rugalmas munkaidő ,,működtetése" növeli feladataikat, és csorbítja hatalmukat; előnyei Viszont alig érintik őket, hisz számukra formálisan vagy informálisan enélkül is biztosított a munkaidővel való szabadabb gazdálkodás. De nem segíti a rugalmas munkaidő terjedését általában s különösen az ipari termelésben az sem, hogy a mai munkaerőpiaci viszonyok kö—
zött a dolgozók egy része a kötött munkaidőrendszerek keretei között is megtalálja a módját a papírforma szerinti merev szabályok ,,individualizálásának". A még ma is jellemző munka—
erőhiány és a munkafegyelem általános lazasága ugyanis tág teret enged a munkaidő önké- nyes lerövidítésének és egyéni érdekekhez igazodó beosztásának. Gyakori az a tapasztalat, hogy a technológiailag kevésbé kötött munkahelyeken szokásjog alapján alakulnak ki a tény—
legesen munkával töltött idő keretei, pótolva ezzel a rugalmas munkaidő legitim szabályai- nak a hiányát.
Ha a piaci viszonyok térnyerésével megszűnik a munkaerő-túlkereslet, és helyreáll a munkaerőpiac egyensúlya, ez (és csakis ez!) a rugalmas munkaidőrendszerek terjedésére is serkentőleg hatna. A gazdasági racionalitás diktálta közgazdasági környezetben ugyanis na—
A MUNKAIDÓ—KIHASZNÁLÁS 76 7 gyobb lesz a munkáltatók érdekeltsége az erőforrások — köztük a munkaerő optimális fel- használása, a munkaidő —— kihasználásában, a nagyobb munkaerő—kínálat pedig a mainál tá- gabb lehetőségeket biztosít számukra a dolgozókkal szembeni követelménytámasztásra és a számonkérésre.
A munkáltatók magatartása pedig a munkavállalókat ráébreszti arra: foglalkozta—
tásuk biztonsága annak is függvénye, hogy mennyire hajlandók a fegyelmezett, intenzív mun- kára. Munkahelyük, azaz megélhetési lehetőségeik elvesztésének a kockázata arra kénysze- ríti őket, hogy hiányzásaikat önkéntesen korlátozzák, munkaidejüket magáncélra ne hasz- nálják, és az időbeosztásban alkalmazkodjanak a munkahely által megszabott követelmé- nyekhez.
Ilyen körülmények között a kötött munkaidőrendszerek merev előírásai valóságos egyé- ni érdekeket fognak sérteni, ami egyik kiváltója lehet a rugalmas munkaidőrendszerek kiala—
kításának. A feltételezett helyzetben azonban aligha reális számolni azzal, hogy a munkavál—
lalói elvárások önmagukban elegendők lesznek ennek a lépésnek a megtételéhez. A rugalmas munkaidő bevezetésére nyilván csak akkor kerül sor, ha ebből a vállalatnak is származik haszna. Sőt önmagában az utóbbi is épp elég ok lesz alkalmazására.
A részmunkaidős foglalkoztatás perspektívája ugyancsak a piacgazdaság felé történő elmozdulás sikerességének a függvénye. Ha az utóbbival kapcsolatos elképzelések valóra válnak,
— a munkaerő-kereslet közeledni fog a tényleges szükséglethez, ami annak ingadozó üteme mellett a részidős álláshelyek kínálatának a növekedését valószínűsíti, következésképpen
- több esély lesz arra, hogy a teljesről részmunkaidőre átállni szándékozó dolgozók egyéni igényeivel szemben a munkáltatók a mainál nagyobb fogadókészséget tanúsítanak, s
— meg fog változni a munkáltatók és a munkavállalók munkaerőpiaci pozíciója is, az előbbiek javára, és ebben a helyzetben a vállalatvezetés aligha ne'zi el, a dolgozók pedig egyre kevésbé enged- hetik meg maguknak, hogy második gazdaságbeli munkájukat, háztartási feladataikat, családi kötelezettségeiket és egyéb magánügyeiket a ,,főmunkaidő" terhére végezzék el (az első gazdaság- beli munkaviszony megtartásához fűződő egyéni érdekeket, továbbá a második gazdaság és a ,,háztartásgazdasag" hatalmas munkaidő-ráfordítását ismerve a feltételezett szituáció minden bizonnyal arra fogja kényszeríteni a munkavállalók egy részét, hogy teljes munkaidős állásukat részidősre cseréljék fel).
E ,,spontán" folyamatok azonban valószínűleg épp azok számára nem teszik lehetővé munkaidejiik Önkéntes csökkentését, akiknek a munkaidőmérlege a legfeszítettebb: a kis- gyermekes anyáknak.
A kisgyermekesek esetében a népesedés- és családpolitikai megfontolások egyaránt azt sürgetik, hogy a társadalmi munkaszervezetben a mainál kedvezőbb feltételek jöjjenek létre a munkavállalói és a szülői szerep kevesebb konfliktust ígérő összehangolásához. Miközben erre a részmunkaidős foglalkoztatás tűnik a legalkalmasabbnak, az érintett családok nem tudnak élni vele, mert képtelenek elviselni azt az anyagi veszteséget, amellyel a teljes munka- idős állás részidősre való felcserélése együtt jár. Ezt az akadályt úgy lehetne elhárítani, ha az állami költségvetés részben pótolná a kieső jövedelmet. Részidőre való átállás esetén a bér- kiegészítés jogát nemcsak az anyákra, hanem az apákra is ki kellene terjeszteni. A választást a családokra kellene bízni. Ebben az esetben a gyermeknevelői és a munkavállalói szerep a szülők között váltogatható lenne, ami a maihoz képest jobb előmeneteli esélyeket adna az anyáknak a munkahelyen, de az apákat is hozzásegítené a gyermekkel való szorosabb szülői kötelék megalapozásához. Valószínű, hogy a választás ebben az esetben is többnyire a nőkre fog esni. Ezt azonban egy aligha elkerülhető kompromisszumként ajánlatos tudomásul venni.
TÁRGYSZÓ: Munkaidő, Nemzetközi összehasonlítás.
768 DR. FREY: A MUNKAIDÖ-KIHASZNÁLÁS PEBIOME
Aarop B paMKax Memnynapozmoro cpaBHeBHH (: paanTmMu pmnoanbmn xosnücrnaMn nccnenyer BCHI'CDCROC paőotiee BpeMn B Tpex acnekrax: no npononmnrenbnocru, ncnonbsoaannm H pacnpenenenmo. Ha ocnonamm odmunanbnoro conocrannenun Henenbnoro, ronoaoro H )Kl/BHCH—
HOI'O paöo'rero Bpemenn nsnnexaer BLIBOllbI ornocnrenbno Benrpvm.
Peaynbrarm noxa3bisaror, nro B Benrprm paőoramr menbme ycranonneHHoro 3aKOHOM paőo—
lrero BpeMenn. B nanbneümeM aBrop paccma'rpvmaer npnannm n pasMepbr :mix norepb.
B sarcmotrenne JZUIH KomneHcarmn amx norepb npennaraer B őynymeM HOBLICPITB SHaCTK'IHOCTb pbnnca paőo'icü CPIJIbI. Cornacno ero Mnenmo 3T0 cnocoőcrnonano öm 'raKMce IIOBbllII€HKlO a(btberc—
THBHOCTH nononmonamm paöonero Bpemenn. Omarco Ha aro MOXHO pacctmrmsarb Tonbico B cnysae npexpamennn naőmro'moro cnpoca Ha erHKe paőoueü CPIJIbl, mm 'lel'O MoryT IIOXBI/ITBCSI mancm no Mepe cranonnennn puno'moü akonommcn.
SUMMARY
The authoress analyses working time in Hungary in international eomparison on the basis of its length, utilisation and timing as compared to developed market economies. She comes to conclusions as for Hungary through contrasting official weekly, yearly and lifelong working time.
The results indicate that Hungarian employees work less than legal working time. Further on the authoress follows up the causes and extent of losses.
Finally, in the long run, she proposes to increase the flexibility of the labour market in order to diminish losses. In her opinion that would also provide a help to achieve more emcient working time utilisation. Nevertheless, it can be ensured only through eliminating demand surplus in the labour market, the chance of which may become visible when stepping towards market economy.
