kötet EMLÉKEK

(1)

RÉGI MAGYAR PRÓZAI EMLÉKEK

9. kötet

AKADÉMIA1 KIADÓ _ BALASSI KIADÓ

(2)

HER1viÁNYi DLENES JózsEF szEPPRozA1 MUNKA1

Régi Magyar Prózai Emlékek 9.

Sajtó alá rendezte, az előszót és a jegyzeteket írta

S. Sárdi Margit

Hermányi Dienes József (1699- 1763) nagyenyedi református prédi- kátor a lassú változásokat, gyarapo- dást és lappangó feszültségeket föl- halmozó 18. századnak volt neveltje, tanúja és megörökítője. Kötetünkben közreadott művei közül több most je- lenik meg első ízben nyomtatásban.

Ezen írásaiban a szerzó' kora társadal- mának, eszméinek és életmódjának egyedülállóan gazdag enciklopédiáját nyújtja. Kézirathagyatékának e ránk ınaradt töredéke történeti, egyháztör- téneti érdekességú ugyan, ám egyben a barokk önéletírás fölbomlását és az önálló, eredeti anekdota megszületé- sét is dokumentálja. A jórészt kora szereplőıról írt félezernyi anekdotá- ból kibomlik a 18. századi Erdély lassan polgárosodó, új eszmékkel is- merkedó', új időkhöz alkalmazkodó világa, kutatandó témát nyújtva a tu- dósoknak és szórakozást az érdek- ló'dó'knek.

AKADÉMIA! KIADÓ -

BALAssı ı(ıADó

(3)

lllllllllllllllllllllllllll

9.'@5b."J[.ıÍ|

kolci Eggetem

(4)

(5)

HER1\×iÁNYiD1ENEs JózsEF

SZEPPROZAI MUNKAI

(6)

RÉGI MAGYAR PRózAI EMLÉKEK

Szerkeszti:

TARNAI ANDOR

9. kötet

AKADÉMIAI KIADÓ - BALASSI KIADÓ BUDAPEST 1992

(7)

HERM/ÁNYI DIENES JÓZSEF SZEPPROZAI MUNKAI

Sajtó alá rendezte, az előszótlés a jegyzeteket írta

S. SARDI MARGIT

AKADÉMIAI KIADÓ _ EALAssI KIADO

BUDAPEST 1992

(8)

RÉGI MAGYAR PRÓZAI EMLÉKEK

Szerkeszti:

TARNAI ANDOR

9. kötet

AKADÉMIAI KIADÓ _ BALASSI KIADÓ

BUDAPEST 1992

(9)

HERM/ÁNYI DIENES JÓ2/:SEP SZEPPROZAI MUNKAI

Sajtó alá rendezte,

"Cl" Ólč ' [ek ['11

az osz I Sajegyze e I a S. SARDI MARGIT

AKADÉMIAI KIADÓ _ BALASSI KIADÓ

BUDAPEST 1992

(10)

,KÉSZÜLT I

Az EÓTVÓS LORAND TUDOMAISYEGYETEM REGI MAGYAR IRODJADOMTORTENETI

TANSZEKEN

Megjelent

a „Kulturális és történelmi emlékeink feltárása, nyilvántartása és kiadása”

program támogatásával

Lektorálta TKLANICZAY TIBOR

VÖRÖS IMRE

és

ff

ISBN 963 7873 28 7 ISSN 0080-0570

Akadémiai Kiadó - Balassi Kiadó, Budapest

(11)

TARTALOM lqo-"lg \

Hermányi Dienes József. 1699-1763

[Rövid Satyra] .

A nagyenyedi vener[abilis] tractus leg régibb Protocolumából 1752- ben

[Püspökök élete] .

Nagy Enyedi Eklesiának Papjai 104

[Emlékirat] . 1 10

Nagy Enyedi Siró Heráklitus, és - Hól mosolygó ”s hól kaczagó

De mokri tus 182

Függelék 475

E biographia Nicolai Betlen 477

Continuatio gyanánt holmi elegy-belegy, de igaz, historiai

Observatiok 499

Tárgyi jegyzetek 54

[Rövid Satyra] 543

A nagyenyedi vener[abilis] tractus leg régibb Protocolumából

1752-ben 545

[Püspökök élete] 546

Nagy Enyedi Eklesiának Papjai 558

[Emlékirat] . 559

Nagy Enyedi siró Heráklitus, és - Hól mosolygó *S hól ka-

czagó Demokritus 572

E biographia Nicolai Betlen 605

Continuatio gyanánt holmi elegy-belegy, de igaz, historiai

Observatiok 609

Mutatók 623

Régies és tájnyelvi szavak 625

Földrajzi nevek mutatója 634

Névmutató . 646

Rövidítésekjegyzéke 714

Képmelléklet 717

Térképmelléklet 721

(12)

(13)

Hermányi Dienes József 1699-1763

Mióta a történettudománynak, a múvelődéstörténetnek, részben éppen az irodalomtudománynak köszönhetően ,,az ismeretlen 18. század” fokozato- san benépesül adatokkal, összefüggésekkel, a mélyben zajló folyamatok föl- ismerésével, az is egyre inkább érzékelhetővé válik, hogy a fenti évszámok közé zárt emberöltő Erdélyében nem egyszerűen egy hanyatló korszak érték- pusztulása folyik (bár éppen Erdélyben a fejedelemkor emlékének elevenen tartása és megszépítése miatt a hanyatlás érzékelése talán erősebb, mint Ma- gyarországon másutt), hanem gazdasági struktúrák, társadalmi viszonyok, életmódok és eszmények lassú értékátrendeződése, amely a felvilágosodás gyors témyerése számára készíti elő a talajt. A kis változások által kirajzolt fejlődés szerény, féloldalas és feszültségekkel, ellentmondásokkal teli. Kelet és Nyugat egyenlőtlens munkamegosztása, saját hagyomárıyaink ked- vezőtlen jellege, a birodalom belső érdçkviszony ai nem tettek lehetővé hatá- rozott, gyors polgári irányú fejlődést. Am mégis: az elmozdulás az uralkodó és a rendek kompromisszumán épült, egy ideig stabilnak látszó társadalmi berendezkedéstől egyre nyilvánvalóbb. Ez az emberöltő az, amelynek átélői az előző évszázadokhoz viszonyítva elsőként érzékelik, hogy változó korban élnek, s a változás élménye nemcsak a „nájmódi” kesergő elítélésében nyil- vánult meg.

Ennek a kornak uralkodó áramlatait a vallási hovatartozás már nem fejezte ki. Fő kérdéssé politikai síkon és az egyéni szereplehetőségek kö- rében egyaránt a lıatalomlıoz, a hagyományokhoz és a lassan meginduló polgárosodáshoz való viszony vált: a hagyományok védelme S a vele együtt vállalt bezárkózás, konzervativizmus, provincializmus, vagy a ren- di hagyományokkal való Szakítás, a polgárosodás elfogadása S vele a lo- jalitás, a franeiás-németes műveltség, az európaiság, olykor kozmopoli- tizmus. E Szorongató kettősségben élesen szembekerült egymással a

„haza” és a „haladás” gondolatköre, S a dilemma meghaladása (polgáro- sodás a nemzeten belül és függetlenség a polgárosodás alapján) csak a korszak legnagyobbjai számára volt átlátható lehetőség; a nemesség és értelmiség többsége számára gyötrő ellentmondás maradt, amelyben csa- ládi hagyományaik, neveltetésük, eszményeik és ambícióik szerint egyé- nenként döntöttek.

(14)

Az „ütköző világok között” a vallás parancsairı alapuló, régi erkölcsi rend is megbomlott. A szigorúan ítélkező felekezeti közösség felügyelete alól kjszabadulva először talán az erkölcsök lazulása, Szabadossá válása volt érzékelhető a kortárs szemlélő Szárnára; de a civilizációs folyamat- ban megszületőben van a belátáson alapuló, vallástól független állampol- gári erkölcs, a polgári egymásmellettélés és a kulturált, modem társasélet.

Ennek a lassan változó, gyarapodó, lappangó feszültségeket fölhalmo- zó korszaknak volt neveltje, tanúja és megörökítője Hemıányi Dienes József. Pályája, akárcsak nemzedéktársaié, mentes a látványos külső for- dulatoktól, sőt a nagy belső válságoktól is; effélék vállalására, testi-lelki hősi szerepre az egyénisége is aligha volt alkalmas. De éppen tudatosan pánatlan kívülállása tette lehetővé, hogy egyedülállóan széles és kivételes húségíí képet hagyjon ránk kora társadalmáról.

1699 szeptemberében született Olasztelken, apja följegyzése szerint 26-án, anyja emlékezete szerint 29-én. Apai ágon székely nemesi család- ból származott, a félparaszti sorból éppen apja tört ki papsága révén.

Anyai ősei iparosok voltak; nagyapja jómódú udvarhelyi ötvös céhmes- ter. Valószínú, hogy az író polgárosult fölfogása a családnak ebből az ágából eredt. Eletére különlegesen nagy hatással volt apja példája, szemé- lyisége. Herrnányi Dienes Péter vonzó és erőteljes egyéniség lehetett.

Rendkívüli nehézségek között, a maga erejéből végezte el iskoláit. Mint kisgyermek, megszökött a sepsiszentgyörgyi iskolából, hogy Középajtán egy ,,alkalmas, jó falusi oskolában” tanulhasson. A székelyudvarhelyi Bethlen-gimnáziumban, majd Nagyenyeden folytatta tanulmányait, kop- lalva és könyvek nélkül, de kiváló tanároktól, akik a korszak leghaladóbb eszmei áramlataival ismertették meg őt: Szatmári Pap János és Kolozsvá- ri lstván a kartezianizmussal (,,mellyet holtig minden virginánál kedvesb muzsikájának tartott is”, Emlékiraı 16.), Deési Márton a coccejanizmus- sal (amelyet szintén ,,halálba megkedvelt”, u.o. 23.). Eszmei tájékozódá- sát már küküllóvári mestersége idején a papja, Nánási István egészítette ki az ,,anglicana methodus”, az angol puritánus irodalom megkedvelteté- sével. Széles műveltséget szerzett, görögül úgy tudott, hogy Homéroszt olvashatta, héberül úgy, hogy a középajtai zsidókkal hitbéli kérdésekről vitatkozhatott; emellett könnyen verselt latinul (u.o. 27.). Két versét Her- mányi Dienes József mentette meg a feledéstől Emlékiratában (88-89.).

Ezek egyike Szathmárnémeti Sámuel halálára, ,,minden ollyas elmélke- dés nélkül” írt epitáfium, a másikat egy sajt felett küldte fiának: ez jelzi, mennyire kézenfekvő volt számára a latin verses önkifejezés. Pályája azonban ekkor elkanyarodott a kiemelkedő tanulók szokásos papi-tanári pályájától: a tanulásra, olvasásra olyannyira vágyakozó öregdiák (akár- csak három évtizeddel később a fia) nem vállalkozott arra, hogy egy arisztokrata ifjú kíséretében külföldi akadémiára menjen. Könnyen meg-

(15)

lehet, hogy - ahogy az író véli - egy majdani professzorságtól ütötte el õt a külföldi akadémia hiánya, meg hogy a Teleki-családdal nem fűzte szorosabbra kapcsolatát. Hennányi szerint attól tartott, „hogy Teleki Pál nem fog tanulni, hanem csak experiálni kíván, és így az atyám nem ta- nulhat mellette... melly is nem volt jó gondolat”(u.o. 26.). De talán az is szerepet játszott döntésében, hogy harmincadik életévén túl már inkább biztos állást nyerni, családot alapítani kívánt.

Ám mint pap is „a tanulásban telhetetlen, igen librárius” maradt (u.o.

80.), aki minden kapcsolatát ismeretei gyarapítására használta. Nánási Lovász Mihály, Vásárhelyi Tőke István, Kapusi Juhász Sámuel nemcsak tapasztalatait, hanem könyvtárát is megosztotta vele, ő pedig gyűjtötte is, másolta is a könyveket. Könyvgyújtő szenvedélye oly közismert volt, hogy még az ellene felbuzdult papok is Coccejus egy-egy múvével en- gesztelték (u.o. 70.); mindössze egy könyvéről jegyzi meg Hennányi, hogy „igen nagyra nem becsülte”: Tofeus Szent Saltárakra való Resalu- tiójáról (Kolozsvár 1683.; u.o. 33.).

Mííveltsége azonban nem volt csak egyházi jellegű. Ismerte és tudta Balassi és Beniczky verseit, S a rendszeres önképzés mellett időtöltő, el- més könyveket is olvasott (ezek egyike az Aiszóposz-regény volt, való- színúleg a Magyar Aesapus (Lőcse 1673.) c. kiadásban, v.ö. Emlékirat 90.). Mint író sem csak kiváló prédikációkat alkotott, az írásnak, följegy- zésnek valamelyes önmegörökítő, önkifejező jellege is volt számára:

Szimbolikusan érthető jósálmait rendre papírra vetette (u.o. 62.).

Nem tudni, észben tartotta-e Kolozsvári intését, ami szerint örökké bármi fogja, hogy a tudós tanári pálya helyett a falusi papságot választotta (u.o.29.). Lehet, hogy a nagyobbra hivatottságra utaló apró jeleket az író Sorakoztatta egymás mellé, nagyobb hangsúlyt ruházva rájuk, mint amennyit az apai emlékezés tulajdonított nekik: végtére is Hemrányi nemcsak megírta, meg is alkotta apja pályáját. Ha észben tartotta, akkor avval vigasztalódhatott pap-fia, pap-vejei körében, hogy ároni házat ala- pított; fia bőven kárpótolja édesapját csecsemőként elhalt, olyannyira meggyászolt elsőszülöttjéért, apja könyveit, kéziratait kegyelettel megőrzi, és életművének kiváló folytatója lesz.

„Nem is tanultam egy embertől többet, mint őtőle” - összegezte az író apja életrajzának végén. Bizonyos, hogy kiváló lelki, Szellemi útravalót kapott tőle: a könyvek szeretetét, korszerű egyházi műveltséget, írói haj- landóságot, tréfálkozó kedvet. Apja hatása, példája erősen befolyásolta, S pályája, bár magasabb Szinten, megismételte apja életútját.

A középajtai triviális iskola után (ahol előbb Szentgyörgyi Márk István tanította őt kevés Sikerrel, majd Málnási Gábor még kevesebbel) 1711 szeptemberében Székelyudvarhelyen kezdett tanulni Gyújtó Fe- renc, Krizbai Mihály, majd Szathrnári Sámuel praeceptoroktől. A clas-

(16)

sisokat elvégezve Szigeti Gyula György tanítványa lett. Tanulási le- hetőségeivel sohasem volt elégedett, főleg a könyveknek ,,szömyű szűk voltok miatt”; a professzorral szembeni elégedetlenség csak az érettebb korral szólalt meg benne, amikor már fölismerte, hogy kellő alapok nélkül történt az oktatás: az erről szóló bírálatot apjával mondatta el (u.o. 90.). Az utólagos kritikába bizonyára belejátszott a felnőtt kor önálló teológiai tájékozódása, a coccejanizmus iránti rokonszenve, amely eltávolította őt gyermekkora tisztelt tanár-példaképétől: ,,sokszor emlegeti vala, hogy Belgiumban létében a remonstránsokat miképpen megszorongatta in materia praedestinationis, és én azt mind úgy hittem, S azzal is tartottam, hogy nálánál tudósabb professzor nem is kell” (u.o.

93-94.). Az elégedetlenség ellenére már ekkor kivált társai közül: de- áksága első évében praeceptorsággal kínálta meg őt Szigeti Gyula György, S a második évben ezt el is fogadta, a poetisták és oratoristák tanítója lett. Diáktársai közt is népszerű volt; a rang szerint követendő sorrendet megbontva választották seniorrá. Kivette a részét a fiatalok Szórakozásából: játszott, dulakodott, kártyázott, horgászott, vadászott, szerette a tréfát. Már ekkor kidomborodott néhány vonása, amely később jellemének oly alapvető sajátsága lett: a minden újra éhes kí- váncsi fogékonyság, az etikai-kulturális értékek felekezettől független fölismerése és a csattanós replikára való képesség (Nag_venyea'z`

Demokritus 56b.).

A pestis által megakasztott tanulmányait Enyeden folytatta. Itteni ta- nárai (Szilágyi Péter, Szigeti Gyula lstván és György, Pápai Páriz Irnre) közül csak Szigeti Gyula István tett rá mélyebb hatást, bár talán ő is inkább egyéniségével, mint oktatásával. Kevés jót tud elmondani Pápai Páriz Imre professzorságáról is. Később megcsodált műveltségét jórészt autodidakta módon szerezte: az enyedi papoktól annyit sem tanult, hogy

„méltó lett volna a kollégium kapuján érette kilépnie”, és nyolc esztendei deáksága alatt sem tanult methodus concionandit a teológia professzorá- tól, Szigeti Gyula Istvántól: „melly miatt melly vékony készülettel fog- tam papságomhoz - panaszolja -, az én lelkem tudja s az Isten... hanem mentem annyira, amennyire való épület látszik írásaimban” (PLı`SpÓ`/tök élete 67b-68a.). Enyed nem az ott kapott oktatás értékével. hanem a kol- légiumi légkör, a föllendüló polgári élet és a kulturális hagyományok maradandó hatásával vált számára döntő élménnyé; nem utolsó sorban pedig a szerteágazó személyes kapcsolatok megalapozásával, amelyeknek életében és műveiben igen nagy szerepük volt. Ismeretségi köre rend- kívül széles és nagyon heterogén. Döntő többségét az egyházi-világi ér- telmiség tette ki, de tekintélyes számban, közelről ismert nemesi-főnernesi családokat (elsősorban az Enyeden tanuló ifjakét), mes- terembereket, városi tisztségviselőket is.

(17)

Külföldi peregrinációra, akárcsak apja, nem vállalkozott. Ebben, talán rökéletlen egészsége mellett, a fő szerepet az játszhatta, hogy egész éle- tében féltve őrizte függetlenségét, és sem tanítványa, a későbbi gubemá- tor, Kemény László, sem Enyeden megismert lelki barátja, Teleki Miklós családjának nem kívántalekötelezni magát. Helyette 1728-ban a Torocz- kai-család patronátusa alatt álló iparos- és bányászfalu, Torockószent- györgy papja lett. Megnősült (elődje, Gidófalvi Mihály lányát vette fe- legégül). s egy ideig úgy tűnt, rnint pap és prédikátor fogja megtalálni a helyét. Homiletikával foglalkozott (Máté fejezeteit tárgyaló, 63 beszédét tartalmazó prédikációs kötetét 1729 és 1734 között állította össze), és itt, a vegyes katolikus-refomıátus-unitárius vallású községben alapozta meg egyházi szónoki tekintélyét.

A különböző felekezetek együttélése azonban ekkor már egészen más jel- legű volt, mint csak egy generációval korábban is. Apja középajtai papsága idején éles vitákat folytatott elsősorban a katolikus papokkal, s az iránta meg- nyilvánuló tiszteletet, szeretetet a kemény meggyőződésből kivilágló Szemé- lyes kvalitásaival vívta ki. Az újabb generáció életében a felekezeti hovatar- tozás kevésbé játszott meghatározó szerepet. A Rákóczi-szabadságharctól kezdve a politika is többé-kevésbé túllépett a felekezeti kifejeződésen, S az egyházak belső mozgása, főleg a kegyességi irányzatok is afelé hatottak, hogy a vallásosság individualizálódjon, az egyes ember személyes ü gyévé váljon, s nagyobb szerepet kapjon a hittől, vallásosságtól független, az élet- módban, tevékenységben megnyilvánuló állampolgári erkölcs. E folyamat megindultát Hermányi számos esetben regisztrálja; a közel kortárs Szeles János is így látja: „Méltó azt is a két religio iránt észrevenni, hogy akármiféle gyűlésben, mulatásban, útazásban férfi vagy asszonyi rend a religio iránt egymás között semmi különbséget nem kívánnak mutatni, annyival inkább afelett veszekedni: igen csekély elméjű embereknek tartják magok között, aki valami két részből álló társaságban a hitről való dolgokat emlegeti, félvén attól. netalám az ilyen rájok nem bízott beszédek az eddig köztök megvolt városi egyességet fel kezdjék bontani.” (Szeles János: Székely-Udvarhely története. = ErdMúz 1898. 465.) Hermányi tiszteletteljes, szinte szívélyes viszonyt alakított ki Torockószentgyörgyön az unitárius Ekhárt Gergellyel, Czekeli Simon enyedi szász evangélikus pappal, és viszonyukban a hit kér- dései nem játszottak fontos szerepet (Nagyenyed1`Dem0krı`tus l6la., 289b- 29()a., ill. 286a.).

Lelkészi és szónoki hírnevének elismerése, hogy 1735-ben enyedi má- sodik papságra hívták meg.

Az enyedi refomıátus eklézsia ekkor már jó ideje szűkölködött ráter- mett prédikátorokban. A századforduló után, a Rákóczi-szabadságharc alatt elszenvedett pusztításokban S az újjáépítésben Bajcsi András és fia, Sámuel irányította, buzdította a gyülekezetet, S ezt az érdemüket az enye-

(18)

diek még az 1720-as években is számon tartották, pedig Sámuel hibái (,,j árnbor, de felette borozó s vékony tudomárıyú... könyve sem vala” stb.

Püspökök élete 67b-ó8a.) ekkor már igencsak szembe ötlöttek. Bajcsi András halála, 1710 után választották első pappá Marosvásárhelyi Mol- nár Istvánt, a későbbi püspököt; ő azonban már ekkor „igen elvéııhedett, erőtelen ember”, s valamikori tudós érdemeit rég túlhaladta az idő (uo.).

Halála, 1728 után lett első pappá Bajcsi Sámuel, s másodikká a korábban káplánként szolgáló Borosnyai Lukács János, a későbbi püspök; majd hamarosan Bajcsi Sámuel is elhalván, 1729-ben Borosnyai elérte az első papságot, s második papságra Nádudvari Sámuelt hívták meg. A tökéle- tes dogmatikai tisztaságú, tartalmasan, de kevés szónoki tehetséggel pré- dikáló Borosnyai azonban nem tudhatott sokáig együtt szolgálni a dog- matikailag fölöttébb gyanús univerzalizmust valló, de szikrázó tehetségű és roppant népszerű Nádudvarival, aki élete majd minden mozzanatával, diákkori gúnyiratával, házasságával, Pázmányt és Káldit kiaknázó prédi- kációival, életrnódjával megtörte a hagyományos rendet. Az enyedi templomban történt látványos összeütközés után (Püspökök élete 70b.) az 1713 óta működő Supremum Consistorium salamoni ítélete Borosnyait a székelyudvarhelyi Bethlen-kollégium professzorává tette (,,hova is őtet éppen az Isten küldé, mert nagy szennyből és barbariesből vévé fel azt a gim_náziumot”), Nádudvarit pedig reverzálisra kötelezte. Ekkor, 1735-ben lett Nádudva.ri az eklézsia első papja, s kapott meghívást a második pap- ságra Hennányi. Az ó együttműködése Nádudvarival zökkenőmentes volt, s nemcsak azért, mert Nádudvari a meggyőződése és az egyházi fegyelem közötti konfliktusban visszavonult az igehirdetéstől. Herrnányi általában is tartózkodott a vitákban való nyílt állásfoglalástól; a látványos összeütközésben is nehéz kihüvelyezni, melyikükrıek adott igazat, pedig mindketten sűűn fölbukkannak munkái lapjain. Kétségtelen, hogy Bo- rosnyai egyike azon keveseknek, akiknek jellemét Hermányi ámyoldaluk nélkül mutatja be; apja mellett talán ő az egyetlen, akiben kivetnivalót nem talált. Bod Péter professzorsága miatti, Bethlen Katával való vitájá- ban gondos mérlegelés után neki fogta pártját. Nádudvari életét, sok meg- nyilatkozását elítélte. Mégis: Nádudvari a komája volt (Nagyenyedi De- mokritus l79a.), s univerzalizmusát talán Hermányi sem találta „felette nagy bűnnek”, hiszen a predesztináció szigoıű értelmezésével maga sem értett egyet.

Hemıányi hitbéli meggyőződését. (mint a prédikációit elemző Szénási Sándor kimutatta, Confessio 1980. 46-55.) racionalizmussal átszőtt orto- doxiaként lehet jellemezni. Hitének ortodox alapjai biztosak és kétely nélkül valók; egész életében gondosan igyekezett is, hogy egyházi felsőbbségével ellentmondásba, az egyház újabb refomıirányzatairól nyílt

vitába ne bocsátkozzon: ,,Nem elegyedem... e megvizsgálhatatları dispu-

(19)

tációba...” - menti magát második, 1754-1755-ben írt prédikációs gyűjte- ményében (l99.). Ezt az ortodox hitet azonban jelentősen átszínezik az egyház reformáramlatai, a kartezianizmus és még inkább a coccejanizmus, amelyeket már édesapja is kedvelt, s amelyek iránti vorızalmát vilá- gi művei lapjain is rendre elárulja. A gratia urıiversalisról is igyekszik elkerülni a megnyilatkozást, rokonszenvét azonban kifejezi („senki nem vettetett meg Istentől, hogy elvesszen...” u.o.), s a predesztinációt olyan hitelvnek tartja, ,,mely nélkül talán örökké ellehetett volna az eldézsia”

(Emlékirat 93.). Fölfogása racionalizmusára is sok jel mutat. Küzd a hit babonás átértelmezése ellen, és ésszeñ magyarázatot keres a csodás vagy érthetetlen jelenségek mögött (pl. Rafael arkangyal megjelenése, u.o. 19- 20.; a bába eltűnése, Nagyenyedi Demokritus 3l3b-3l4a.; a boszorkány Kozmáné utazása a szenes tőkén, u.o. 127b-l28a.; az ördögök incselke- dése a patkóval, u.o. 226a-b.; az illusio diabolica, u.o. 344b-345a. stb.);

más egyházi magyarázatokkal egybevágóan emberi mesterkedésnek tartja az endori asszony csodáját (u.o. 3l2b.), és a korábbi protestáns hagyo- mányt is folytatva örömmel teszi kétségessé a térítő célzatú „csodákat”

(az oladházi síró Mária-kép, u.o. 290a-b.; a mariazelli Madonna, u.o.

284a).

Az egyházi felsőbbséggel meghasonlott Nádudvari 1740-ben marosvá- sárhelyi professzor lett (további útja az aposztázia), és az első papi stal- lumot Hemıányi kedves tanára, az enyedi professzorságból püspökké vá- lasztott Szigeti Gyula István foglalta el. Az ő papsága azonban nem tanott sokáig, gutaütésben megbetegedett, s röviddel azután, hogy jóváhagyta Hermányi Dienes József első papi meghívását, meg is halt. A második papi hivatalt a franciás műveltségű Dézsi Lázár György foglalta el. Az enyedi eklézsiára ekkor ráköszönő két évtized a zavartalan virágzás időszaka volt. Hermányi mint lelkész és mint prédikátor messze földön nagy hímévre tett szert. A számos kortárs méltatás közül csak egyet idé- zünk: mostan leghíresebb pap... Igaz is, hogy ennek az embemek mását soha nem láttam, mert Szent Pál csak annyival volt elébbvaló, hogy az harmadik égben tanult. Foly ennek szájából az ige, s olyanokat hall tőle [az ember], melyeket mástól nem. Az ó predicatioja között sokszor oly tréfákat ejt szóval, hogy eleget lehet nevetni rajta, de az is mind tu- domány. Pedig soha akadémián nem volt.” (Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok. Kiad. Jakó Zsigmond. Bukarest 1970. 126.)

Hennányi számára ez az ismerős közegben, vele rokonszenvező szolga-társ mellett eltöltött két évtized sem volt üröm nélkül való. Halotti prédikációjában Abats Márton céloz rá, hogy voltak bizonyos összeütkö- ZČSCÍ; ó maga is több ízben utal erTe, de csak az enyedi ifjú professzoro- kat, Borosnyai Nagy Zsigmondot és Ajtai Abód Mihályt nevezi meg, akik ellene ,,összepilátuskodta.k” (Püspökök élete 2b.). Ezek az összeütközések

(20)

bizonyára nem teológiai, hanem személyes, esetleg érdekellentétekből fa- kadta.k. Valószínű, hogy volt körülötte elég kicsinyes marakodás, félté- kenység, az is valószínű azonban, hogy ezeknek az összeütközéseknek ő is okozója volt. Már diákkorában is, mint ,,szós ifjú”, csípős nyelvvel tudott vagdalkozni (Emlékirat 97-98., Nagyenyedi Demokritus 95b., 96a.), s felnőtten is elő-előfordult, hogy megnehezteltek intéseiért vagy tréfáiért (u.o. 76b., l33b.). Kétségtelenül volt oka büszkeségre élete és műveltsége miatt, de fölényét nem tudta ízléssel viselni (Püspökök élete 62b., 64b., 65a-b.). Szigorú erkölcsi igényességét kíméletlenül érvényesí- tette mindenkivel szemben; talán a szükségesnél könnyebben hitt a szó- beszédnek még ifjúkori barátja, ifj. Ajtai Benkő István esetében is (Nagy- enyedi Demokritus 3ó5b-366a.); Vásárhelyi Baba Ferenc mentsége (,,Nem mondom, hogy sokan meg nem csalatkoztak bennem; de én senkit meg nem csaltam”, u.o. l67b.) is nagyobb lelki mélységre utal, mint amermyit Herrnányi elismer róla.

Ugy tűnik, nem vonzotta őt az egyházi karrier. Egyházmegyei jegyzőségét csak négy évig viselte, utána lemondott: visszariasztották őt a lelkészi kar belső érdekellentétei, torzsalkodásai, a folytonos küzdelem

„az urak factióival”, az állásfoglalás állandó kényszere. Az olyannyira óvatos, a nyílt kiállást még a hallgatók aprócska ügyeiben is legszíveseb- ben elkerülő Herrnányi (u.o. ll9a., 306b.) sokkal inkább féltette el nem kötelezettségét, belső békéjét, ,,constantiáját”, mint amermyire a „sovány ambíciócska” furdalta őt. Nem elégítette ki az egyházi irodalom művelése sem. Mint Szénási Sándor kimutatta, az erkölcsi tanítás jobban vonzotta őt, mint a prédikációk dogmatikai tartalma. Még az őt olyannyira nép- szerűvé tevő halotti prédikációt sem tartotta őt kifejező műfajnak. A 72 főméltóságot, 40 papot, diákot, hallgatói százait eltemető Hermányinak a kor burjánzóan gazdag halotti beszéd-irodalmában mindössze három pré- dikációja jelent meg nyomtatásban.

Bár iratanyaga ránkrnaradt egytizedéből következtetni meglehetősen nehéz, úgy tűnik, hogy érdeklődése először a történetírás különböző műfajai felé fordult. Akárcsak apja, szenvedélyes könyv- és kéziratgyűjtő volt, s amit megszerezni nem bírt, lemásolla. Ezt a szokását diákkorában összeállított Miscellanea-kötete már mutatja. Az iratai egy részét megőrző, azonos beosztású két kolligátum (gyulafehérvári és marosvá- sárhelyi) eredetije hasonlóan vegyes tartalrnú kötet volt, amely elsősor- ban egyháztörténeti följegyzéseket tartalmazott; ezek egy része másolat (A székely reformatusoknak Gravamı'naı`..., Resolutío... minístrorum Or- thodoxorum... stb.), más részük valószínűleg saját fogalmazása (A Ke- resztelés Brassóban igi megjen véghez; Szász Püspökök Catalogussa, A Temetésröl Brassoban st'b.). 'Művei egy része ebbe az egyháztörténeti föl- jegyzés-típusba tartozik, s nem műfajuk, csupán a más művek előgyakor-

(21)

latai alapján más megforrnálásuk teszi őket irodalmi értékű alkotásokká;

ilyen a Nagy Enyedi Eklesiának Papjai, amely az enyedi református és evangélikus papok nevét és általa ismert életrajzát tartalmazza, s a Szász Püspökök Catalogussától csupán annyiban tér el, hogy a refomrátus papok életét részben anekdotákban meséli el; ilyen A nagyenyedi vener[abilis] tractus leg régibb Protocolumábol 1752-ben, amelyben az egyház- megye jegyzőkönyveiben előfordult érdekességeket gﬁjtötte egybe, ezek egy része pedig szintén anekdota. Írói képességei kibontakozásához, ön- kifejező műfajának megtalálásához azonban nem ezek segítették hozzá, hanem a történeti forrásként olvasott két nagy emlékirat, amely azonban nem maradt egyszerű történeti forrás a kezében: Bethlen Miklós és Ke- mény János önéletírásai.

Nem tudjuk meghatározni, mikor találkozott a két kézirattal (esetleg a hannincas vagy a negyvenes évek második felében?), a közvetítő a Ke- mény-kézirat esetében biztosan, Bethlené esetében valószínűleg a Ke- mény-család levéltára volt. Elsőként a Bethlen-kézirat egyes részeit íro- gatta ki a maga számára, főként azokat a részeket, amelyeknek történeti vonalkozása közvetlen volt, vagy a szereplő személyekről tartalmazott jellemző érdekességet. Elemzésre nem vállalkozott: azokat a részeket, ahol a történelmi mozzanat az eseménytörténetben vagy a dialógusokban mélyebbre ágyazva fekszik, átugrotta. A tömörítést főleg kihagyással érte el, sokkal ritkábban élt az átfogalmazás módszerével. A sorTendis_éget is ritkán, mindössze háromszor változtatta meg. Kemény János Onélet- írásából készített COntinuatıöja voltaképpen szintén speciális célú máso- lat, ennek leírásakor azonban sokkal nagyobb szabadsággal járt el. Ösz- szefoglalta a nagyobb egységek tartalmát, a szöveget átfogalmazta, vagy bár azonos gondolati struktúrában, de szabadon mondta el. A COntinua- tio. összeállításából s utána tett megjegyzéséből nyilvánvaló, hogy a munkával történeti célú följegyzést szándékozott készíteni a maga hasz- nára; Bethlen Farkas Erdély-történetének csonkán maradt keresdi kiadá- sáiıoz (1690.) kívánt kiegészítést,__folytatást ími, s ehhez használta forrá- sul nagyobbrészt Kemény Onéletírását (II. Rákóczi György fejedelemségéig), kisebb részt Parschitz Kristóf Tabelláját (I. Apafi Mi- hály fejedelemmé választásáig és a trónviszályok lezárultáig). Számára a történelem a fejedelmek uralkodásának története - ez a történetfelfogás ekkor már nem korszerű, de nem is ritka. Az uralkodók helyes sorrendje érdekében teszi kevés számú sorrendi változtatása közül a legjelentőseb- bet: a Székely Mózes életéről írott kis részt, amely Keménynél csak a kötet közepe táján szerepel, írása élére mozdítja. Igy a fejedelmek köve- lcsı rendje s vele a történeti folyamat időrendje is helyes. Ugyancsak torténetfölfogásárıak eredménye, hogy a fejedelmek uralkodásáról nyúj- tott kép elsősorban jellemkép; az események, cselekvések anekdotikusak,

(22)

nélkülözik a valódi történeti mélységet. (Ugyanez a kor által deterrninált történetfölfogás sok kortársánál, pl. Rettegi Györgyné! is jelen varı.) Nem az a cél vezette, hogy Kemény Onéletírásöból az anekdotikus furcsasá- gokat kijegyezze; a maga módján a történelmet írta le, csakhogy ez a történelem az ő szemében nem törvényszerű folyamatokból, hanem egyé- nek kisebb-nagyobb cselekvéseiből állt.

Nem tudjuk, hogy e két nagy, a barokk emlékirat-irodalom két szaka- szának csúcsait jelentő önéletíráson túl milyen emlékiratokat ismert még (talán Csereiét?): a műfaj széles elterjedtsége a kor Erdélyében megsok- szorozza azoknak a forrásoknak a számát, ahonnan a műfajra vonatkozó ismereteit meríthette. Az azonban bizonyos, hogy ezek szolgáltak szárná- ra előképül, amikor 1758 szeptembere és 1759 júliusa között első nagy- szabású szépírói munkája, az Emlékirat írásába belefogott.

„Minthogy már életemnek hatvanodik esztendejébe béléptem, s enyedi deákságornnak első esztendeitől fogva is egészséges ember nem voltam...

nem halasztom tovább leími életemet, s abban mind a jót, mind a gonoszt, mellyek eddig énreám jöttek Istentől” - összegzi írói célkitúzését Emlék- írata elején. Az önrnegörökítésnek ez a szándéka, az ebből fakadó önélet- írások a korban már gyakoriak. A mű azonban, amely e szándékból Her- mányi tollán született, eltér az emlékírások szokásos megvalósulásától, s éppen az eltérés jelzi, hogy az író érzékenyen reagált kora új problémáira.

Az emlékirat - a gyakori szerkezeti séma szerint - a felmenők gyors bemutatásával indul, majd - részben pályája tanulságai, részben az író életében játszott különlegesen fontos szerepe miatt - az apa életútját és portréját rajzolja meg nagy gonddal, szeretettel. Az a dramaturgiai vezér- gondolat, amely köré apja életének eseményeit elrendezi, a követ- kezőkben foglalható össze: a feltörekvő fıú leküzdi a sorsa támasztotta nehézségeket, és köztiszteletet víva ki sikeres egyházi pályát fut be, ennek csúcsa a 35 évig viselt esperesség. Ennyiben az apa élete lehetne mintegy bevezetője a ﬁú hasonló életének. Saját életének hasonlóan igé- nyes bemutatásával azonban Hermányi adós marad. Onnön pályájával kisebb terjedelemben is foglalkozik (a kézirat 134 lapjából 82 az apa életére eső rész), kisebb időszakaszt is ölel föl, voltaképpen csak a gyermek- és kora ifjúkorát az enyedi kollégiumba való beiratkozásáig;

legfőképpen pedig hiányzik belőle minden önéletírás közös összetartó eleme, gerince: a belső élet, belső fejlődés rajza. Saját életét rendező elv nélkül, kíilső és egymástól független történésekben láttatja. E szerkezeti és kompozíciós aránytalanság mögött az a fölismerés rejlik, hogy ese- ménytelen kora, nagyobb küzdelmektől, fordulóktól mentes élete alkal- matlan is arra, hogy a monumentális barokk errılékirat múfajában fe- jeződjön ki. E fölismerés valószínűleg a mű írása közben érlelődött meg benne, s e határkőnél, a székelyudvarhelyi girnnázium elhagyásánál meg-

(23)

szakította az írást a 115. lapon, felnőtt kora eseményeit már ekkor „más könyvbe” szándékozott A fennmaradt helyet apró emléktöredékek- kel, az emlékírás kronológiai-gondolati sorrendjébe nem illő törté- netekkel töltötte ki: irrımár semmiféle kompozícióba nem illeszkedő, önálló anekdotákkal.

Az Emlékirat és a Püspökök élete egymáshoz viszonyított sorrendjét nem tudjuk biztosan megállapítani. Mindkettő a Demokritus megkezdése, 1759 júliusa előtt keletkezett, az Emlékirat 175 8 szeptembere után, a Püs- pökök élete 1752 novembere után, de a Nagy Enyedi Eklesiának Papjai megírása előtt. Hennányi írástempóját, pl. a Nagyenyedi Demokritus megírásának gyorsaságát tekintve az is lehetséges, hogy a Püspökök élete (valamint a Nagy Enyedi Eklesiának Papjai) az Emlékirat befejezése után keletkezett. De akár az Emlékirat Toldalékában kikísérletezett anekdoták- ból, akár az egyháztörténeti följegyzésekből nőtt ki, a Püspökök élete már telivér formában mutatja az anekdotarnűfajt. Valamelyes történetírói (egyháztörténeti) célzatot ez is tartalmaz: a főleg személyes emlékeken alapuló történeteket a református püspökök életfonalára fűzte föl. Műkö- désük egyháztörténeti, teológiai tartalmával azonban nem foglalkozik, csak emberi kvalitásaik s a velük (körülöttük) megesett érdekes történé- sek bemutatása vonzza. Az itt felsorakozó anekdoták csiszoltak és kere- kek, magukon viselik a sokszori szóbeli előadás nyomát.

A püspökök életének ilyen ,,hétköznapi”, emberközeli, ámyoldalaikkal teljessé tett ábrázolása nem esik egybe a kor uralkodó fölfogásával, a középkortól örökölt, hierarchikusan eszrnényítő ábrázolásmóddal. Ezzel a rnodemebb, alapvetően polgári indítékú látásmóddal és jellemzési eljá- rással össze is ütközött a korszak másik nagy püspökélelrajz-írójával, Bod Péterrel, aki Smyrnai Szent Polikárpusában (Nagyenyed 1766.) vele szemben a hagyományos, egyháztörténeti szempontú, idealizáló püspök- ábrázolás mellett tört lándzsát (v.ö. Gyenis Vilmos: Bod Péter és Hermá- nyi Dienes József Ismeretlen vita'juk a valöságábráz0lásról_ = ltK 1970.

703-712.). Ennek ellenére a Püspökök élete a legnépszerűbb Hermányi- rnű volt, fennmaradt másolatainak nagy száma mutatja közkedveltségét.

Az élőszóban is sokat anekdotázó Hermányi e két nagyobb munkával, az anekdota írott műfajának tapasztalataival a háta mögött fogott hozzá az életműve csúcsát jelentő Nagyenyedi Demokritus megalkotásához.

A munka megkezdésének tréfás apropójáról a 123. anekdota számol be: feles eınberek lévén nálamjúlius elején, s holmit íratni akarván, tőlem kémek vala papirossat, s nem adék, mondván igazságban, hogy két árkusnál több nincsen, s azt holnap béíroın. Fogá azért kettő közülök, s egy-egy konc papirossat külde: én is gondolám, hogy minden koncot effélével béírom tré- fáhól; s hé is írám az elsőt” (Nagyenyedi Demokritus l52h. ). A ınű, egy keret, illetve vezérfonal nélküli anekdotagyűjtemény ter;/Z azonban minden bi-

„Š ifi) Il.) 'Í /'-'

(24)

zonnyal már korábban, az Emlékirat írása közben kialakult benne. Az Emlék- irat összefüggő részének írását ugyanis nem azért szakította meg, mintha kifogyott volna ,,a papirosból, melyet e könyvbe köttetett” - hiszen amikor az összefüggő történet írásával felhagyott, még rnintegy húsz lapja állt üresen -, hanem mivel belátta, hogy eseménytelen felnőtt életének másold(al történt élményeit olyan műben tudja csak kifejezni, amelyet nem terhel külsőleg, koloncként ráaggatott váz, sem életrajz, sem más történeti folyamat időrend- je - rninthogy ilyesfajta váz nem is fejezte volna ki az általa átélt és ábrázolt kicsiny események valódi összefüggését. (A késő utókor szaktudománya is elég nehezen ismerte föl a korszak apró történéseiben az uralkodó törvény- szerűségeket.) A megszakítás tényéből, indoklásából, a Toldalék szerepelte- téséből világos: már ekkor sem tervezhette, hogy a „más könyv”, amibe „ez- után való dolgait” irni ígérte, ugyanolyan kompozíciós elvek szerint épül majd föl, mint az Emlékirat. A kisepika fölszabadítása, kiszabadítása a barokk emlékírás összetartó keretéből műfaj történetileg döntő lépésnek bizo- nyult: kifejeződött benne a barokk emlékiratműfaj fölbomlása és az önálló, eredeti anekdota (anekdotanovella) megszületése.

A gyűjtemény írását 1759 júliusában kezdte, anyaga azonban a szóbeli előadásban kicsiszolva jórészt együtt állhatott, a műben előforduló dátu- mok ugyanis a mű nagyobb részének igen gyors megírásáról tanúskod- nak:

64.sz., 62b.

66.sz., 66b.

93.sz., 114b.

l20.sz., 142.a 123.sz., 152b.

208.sz., 258a.

302.sz., 362b.

3l2.sz., 371b.

313.sz., 37lb.

314.sz., 372a.

316.sz., 373a.

323.sz., 378a.

326.sz., 380a.

327.sz., 381a.

328.sz., 38lb.

329.sz., 386b.

- a szövegben említett dátum 1759. július 24.

- a szövegben említett dátum 1759. július

- Borosnyai Lukács János halála és Szatmári Pap Zsig- mond püspöksége (1760. február) előtt keletkezett - az írás keltezése 1759. július 29.

- az írás keltezése 1759. július 31.

- Szatmári Pap Zsigrnond püspöksége (1760. február-áp- rilis) idején keletkezett

- az írás keltezése [1760]. szeptember 18, a szövegben említett dátum 1760.

- a szövegben említett dátum 1760.

- 1760-ban keletkezett

- a szövegben említett dátum 1760 húsvétja és pünkösdje - a szövegben említett dátum 1760 májusa

- a szövegben említett dátum 1760.

- a szövegben errılített dátum 1761., Verestói püspöksége idején (1760 júniusa után) keletkezett

- a szövegben említett dátum 1761. november

(25)

387a. - a szövegben ernlített dátum 1761. december 19.

330.sz., 387a. - a szövegben említett dáturn 1762 Umapja 332.sz., 388b. - a szövegben említett dátum 1762.

333.sz., 389b. - 1762-ben keletkezett

334.sz., 390b. - a szövegben említett dátum 1762.

335.sz., 391b. - a szövegben említett dátum 1762.

336.sz., 392b. - a szövegben említett dátum 1762. szeptember 25.

337.sz., 394a. - 1762-ben keletkezett

339.sz., 395a. - a szövegben említett dáttmı 1762. október 31.

A tekintélyes méretű gyűjtemény több mint egyharmada tehát egyetlen hónap alatt, 1759 júliusában keletkezett. Az ajándékba kapott két konc papír egyikét eddig már teleírta, sőt megkezdte a másodikat is, de ekkor abbahagyta a munkát, úgy hitte, véglegesen: ,,effélékkel nem engedem folyni tovább az időt” (152b.). A munkát később újrakezdte, s az újrakez- dést új címfelirattal is hangsúlyozta (,,Ismét kezd nevetkezni Democritus és sími Heráclitus”, 153a.). 1760-ban már készen állt legalább a 313. sz.

anekdotáig, bár eközben, úgy tűnik, ismét abba akarta hagyni: a 310.

anekdota végéhez versikét csatolt: ,,Légyen vége itt az időtöltésnek, /Jobb dolgokra kell elkelni az időnek...” (370b.); ez a teljes műnek több mint 90 %-a. Ezután úgyszólván haláláig időről időre jegyezgetett bele új anekdotákat, de már megcsappant buzgalornrnal.

A mű egészében észlelhető, hogy az anekdotaíró attitűdje olykor az emlékíróéval keveredik. A mindent megörökíteni vágyó emlékezés is munkái benne: ,,Talám titokba marada vala örökké, ha fel nem ímám;

de nem hallgatok el egy macskafarka vágásnyi dolgot is” (251a.). Az emlékíró megszólalását azonban maga is kitérőnek érzi, mentegetődzik miatta, a háttérbe szorított anekdotaírói alapállást Démokritosz nevével jelképezve: beiktatja Daniel István levelét, de utána fűzi: „Mit nevessen ezekben a dolgokban Démokritus - nem akarja megmútatni” (2la.- 23b.); másutt Nádudvari és felesége dolgairól jegyzi meg: „mellyet másszor megnevetek, ha lehet” (229a-b.). Az utolsó szakaszban beírt bejegyzések (főleg a 333. sz. anekdotától) egyre inkább az emlékíró, sőt a naplóíró típusú följegyzésekre emlékeztetnek (387a.): talán keve- sebb anyaga, talán elbonıló kedve miatt nem leli föl Démokritosz ne- vető alaphangját. A történetírói feladatokat azonban mindig, követke- zetesen elutasítja magától: Rákóczival kapcsolatban: ,,Erről mások ÍYJ-'1I12ll<” (250b.); Buccow tetteit „leírják mások. Nagy dolog is” (390b.;

ugyanígy hárította el magától Szigeti Gyula István rabságának leírását,

„mely arestomnak históriája nagy volna, ha ideímám; írhatnám is valami részből, minthogy a püspök elvitetését szememrnel is néztem”, Püspökök élete 58a.).

(26)

Az így létrejött, meglehetősen tiszta műfajú anekdotagyűjtemény nemcsak mint a míífaj úttörője érdemel különleges figyelmet iroda- lomtörténetünkben, hanem azért is, mert későbbi, nagysikerű anekdotás- könyveinktől (Kónyi János, Andrád Sámuel) eltérően nem a nemzetközi anyagot veszi át, népszerűsíti, hanem eredeti, hazai, a szóbeliségből szár- mazó anyagot dolgoz föl; az oralitás csiszoló hatása több történeten is érezhető (pl. 40a.). Még azokban az esetekben is, amikor nemzetközileg ismert téma fordul elő nála, a részletesebb vizsgálat kimutatja: Hemıányi változata csak típusában, nem genezisében rokon a nemzetközi anyaggal (A nőcsere, 6.sz., Ingressus, 104.sz., A bajusz, 265.sz.; a Három a daru típusába tartozó 103.sz. anekdotáról maga közli, hogy hallomásból, To- roczkai Péternétől származik). Mindössze két külföldi származásúnak gyanítható anekdotája van (97. és 98.sz.), ezek forrása ismeretlen. Am a szóbeliségből átdolgozott félezernyi anekdotát tekintve több mint való- színű, hogy ezek is hallomásból származnak; még ha föl is tudnánk mutatni olyan külföldi anekdotáskönyvet, amelyben fölbukkannak, akkor is azt kellene föltételeznünk, hogy valamelyik akadémita révén hallotta.

Hermányi anekdotái sajátos belső irodalmi fejlődés eredményei: az em- lékírásból kiszakadó, önállósodó ,,szépprózai szigeteknek” továbbfejlesz- tett, függetlenné lett utódai, mint ahogy szerencsés esetben egy sajátosan magyar eredetű novellaágazat ősei lehettek volna.

Az anekdoták tematikája színes, akad benne ismert emberek életéből ellesett intimitás (az anekdota szó eredeti értelmének megfelelően), sze- relmi, házassági bonyodalom, érdekes esemény, félreértésen, nyelvi játé- kon alapuló tréfa, csalás, ugratás, példázatul szolgáló, tanulságos eset. A gyűjteményben szerencsésen tükröződik Hermányi nagyon széleskörű és heterogén ismeretségi köre: a munkából sokszínű társadalmi körkép bon- takozik ki. Irói ábrázolásmódját itt is a jó és rossz oldal egyensúlya jel- lemzi: ,,kár, ha valaki le nem írta, vagy le nem írja annak az embemek az életét; de az is rossz, ha a szépit leírja, s a rútját elhallgatja a szokás szerént” (236a.). Kiválóan kamatozik sehová lekötelezve lermi nem kívá- nó objektivitása, jó megﬁgyelőképessége, csípős nyelve és mesélő kedve.

Néha enged a benne rejlő genealógiai érdeklődésnek: szívesen mutatja be a Toroczkaiak, Kemények családfáját, Gálfi gubemátomak az enyedi csizmadiáig ereszkedő leszármazását stb. A nemesi családfákhoz szolgál- tatott adalékokon túl azonban még nagyobb jelentőségű, hogy ugyanilyen gonddal tárja föl a polgári, főleg pedig a papi, ,,ároni” házak rokoni összefüggéseit: a Deési-Sárpataki, a Szigeti Gyula, a Borosnyai Nagy, a [Vak] Jakabtól származó Vásárhelyi család leszármazását.

Mély és sokirányú érdeklődést árul el a nyelv kérdései iránt. Külön figyelmet szentel a névadási-névhasználati szokásoknak: a korban még igen rugalmasan használt földrajzi származási és családneveknek (Kama-

(27)

tási.-zSárdi, Ajtai=Benkő, Hunyadi=Abats, Ajtai=Szigeti, Grauser=Vas- k0hj=Belényesi), a ragadvárıynevelcnek (Vak Jakab, Kacsó Fogarasi, Bi- tumen Vásárhelyi, Kovács Nagy János; a Zágoniak és Vásárhelyiek meg- különböztetéséről külön is ír, 199a., illetve 240b-24la.), valamint a gúnyneveknek (Nyakavágott György pap, Szakáll-bég, Geldi, Zöldpunga, Hokenpók stb.). Erdekli a szólások eredete, magyarázata (12b-13a., 228b-229a.). Nyelvi leleményét egyéni szóalkotások (,,a bába csak nin- csengete”, 311b.) és a nyelvi jellemzés humorának kiaknázása mutatja: a szász magyar beszédének visszaadása (232.sz.), a selypítés érzékeltetése (15a-15b., 33b., 122a-122b., 176b; az Emlékiratban is, 121.; ugyanilyen nyelvi tudatossággal adta vissza a tudatlan, illetve magát tudatlannak mu- tató ember szóhasználatát: dotkor, urusság, Emlékirat 120-121.). Nyelvi humorának legjobb telitalálatai az anekdotarnűfaj másutt is oly gyakori kísérői, a szójátékok, nyelvi játékok: „sajtolt virtus” (32b.), „nemhogy tele volt volna ésszel a szára, sőt talán szárba sem indult vala” (43b.), ,,Doboly felé feldobolhasson” (49a.), ,,béjöve Honi: az ugyan meghor- tyanta” (91b.), ,,lelki kincs nélkül való Kincsi” (95a.), „nézni s igézni”

(1l5b.), „élni s félni” (116a.), „ama nőtelenséggel tűnődő tündérek”

(l87a.), „meghólt s meghűlt” (212a.), ,,gecizni Gecivel” (235a.), ,,l`ıagy- juk a pómak Aport” (282b.), ,,hengér Anger” (287a.).

E történeteket önálló váz már nem kapcsolja össze, ez azonban nem jelenti azt, hogy annak, ami eszébe jutott, s amit leírt, szabályszerűségei ne lermének. Az összetartó kapocs többször egy-egy szereplő személye, néha csak említése, főleg az anekdota utolsó részében (37-38. Kolozsvári István, 49-50. Ajtai Mihály, 61-62. Fái Sámuel, 115-116. Baróti, 141- 142. Apafi, 157-158. Klobusiczky, 170b-171. Enyediné, 238-240. Csá- kány Borosnyai), vagy rokonok egymás utáni szerepeltetése (118-121.

Bethlen Elek lánya - Bethlen Elek, 185-186-187. Muzsnai Dániel - Muzs- nai Dánielné, 241-242. Bagaméri Sámuel - Bagaméri István, 278-279. Baba Ferenc - Baba István), esetleg az adomaközlő személye (csak egy esetben nevezi meg, Toroczkai Pétemé adomáinál, 101-102-103.). Néha a törté- netek egy-egy motívuma szolgált az asszociáció alapjául (33-34. a Mi- atyánk elmondásának nehézségei, 46-47. két refonnátussá lett ferences két különböző útja, 47-48. a szerzetes érdemek, 55-56. részeg ember a lóval, ill. a holdvilággal, 150-151. Borsai és Nádudvari kitérése, 154-155.

nyelvbotlás és nyelvi félreértés, 166-167. két Háry János a királynőnél, 264-265. két tolvaj halála, 297-298. egy nyavalyatörős, ill. Hermányi be- lfšgsége; a 75.-ben maga jelzi, hogy a két történetet a hasonló elem, a pénzdarabok ,,átlényegülése” miatt fűzi egymás mellé). Ez az asszociáció elég távoli is lehet (21-22. a lepedőből kisikló ifjú - a takaróból kiejtett 8)/Crek, 77-78. a tatárok említése - a tatár köntösben visszatérő rab). Igy Olykor a szereplő személyek azonossága nélkül is keletkezhetrıek füzérek

(28)

(58: Thököly említése - 59-60: Thököly tábora, 87-88-88a-89: az enyedi tanácsurak - az enyedi lutherárıus szászok, 126: a tokaji bor az utolsó mellékkörülmény - 127: a tokaji bor a főszereplő Kuruc Kovács János kalandjában - 128: Kuruc Kovács János másik kalandja). Ez az asszoci- ációs szerkesztési mód megengedi, hogy esetenként a megnevezetlen sze- replőben Herrnárıyit sejthessük (308-309. két haldokló, aki fenékig issza az úrvacsorai poharat; Hennányi csak a másodikban nevezi meg magát), sőt egy ízben a másolat szövegromlásának helyreállítására is valószínű megoldással szolgál (51: cigány és a halászat - 52: zsemlyehalak és piszt- rángok; következésképp az 50. sz. anekdota utolsó, értelmetlen szava az eredetiben talán az asszociációt kiváltó halászok lehetett).

A gyűjtemény értéke az érzékletes nyelvi megfonnálás, a jellemzés, ábrázolás, a kiváló párbeszédek irodalmi becsén túl abban is rejlik, hogy kora társadalmának, eszméinek, életmódjának egyedülállóan gazdag en- ciklopédiáját, példatárát gyűjtötte össze benne. Kibomlik belőle a 18. szá- zad Erdélyének lassan polgárosodó, modemizálódó, új eszmékkel megis- merkedő társadalma. Tartózkodó állásfoglalással, meglehetősen híven ábrázolja a vallásosság lassú visszaszorulását a bomló barokk gondolat- rendszerben, a felvilágosodás fokozatos térnyerésében: a teológiai újítá- sok között vitákra kényszerülő egyháziakat, a templomkerülőket (135b., 194a-b., 308b-309a.), a lelkiismereti konfliktusok között tévelygőket, akiknek útja többnyire az egyháztól való elszakadás (Nádudvari Sámuel, Borsai Pál, Teleki Miklós, Makfalvi József, I-luszti András). Deák korá- ban sem tartotta szükségesnek a borjak anatomizálását (Emlékirat 94.);

most beszámol ugyan a boncolás iránti kíváncsiság föl-fölbukkanásáról, de e kíváncsiakat a végzet mindig undorral és korai halállal bünteti (Bor- bély Mihály, 343b-344a., Császár Péter, 350b.; a gondolat már a Conti- nuatio'ban is benne van, 9b.). Előbukkannak a műből a polgári, ,,rnodem”

társasélet szokásai, illeme: a kávéivás az ebéd záróakkordjaként (41a.) vagy társasági szokásként (271b., 272b.), a herbatéh ivás mint a társasági összejövetel szertartása (286a.; l. még Püspökök élete 62b.), a pökés ki- szonılása a társaságban eltűrt cselekvésekből (155a-b.). Ebben a társasé- letben a hölgyek szerepe is megváltozott: a jómodorhoz hozzátartozik a nőld<el szemben a bókolás (272a.), olyannyira, hogy a társasági kötele- zettség még a katolikus püspöktól is megkívánja, hogy asztalánál a höl- gyeket is vendégül lássa (158.sz., 187a.). A nők szórakoztatása is társa- sági esemény: „Szigeti János felől pedig meghallá Inczédi József, hogy olyan mesebeszédeket tud, hogy eggyel megéri mondani egy hétig, s úgy is volt; kihívatá Szentkirályra, s éjfélig eltartja a gynaeceumat beszéddel”

(300a.). A galantéria Herrnányiban is megvolt, bár nem mindig találko- zott kollégái helyeslésével (271b-272a.), mint ahogy szolga-társa, Dézsi Lázár György bókolását sem érti el a címzett (382a.). Ebben az új esz-

(29)

méktől lassan átitatódó társadalomban a vallási türelem is a „civilitásság”

része volt (41b.). Hermányi (mint diáldrorában is) maga is hajlandó elis- merni a más vallásúakban az emberi vagy tudós érdemeket (az unitárius- ból katolikussá lett Daniel Zsófia „bizony sokkal tisztább életű is rnind e mái napiglan, mint a született Apor pápista leány vala”, 283a.; „Kassán a pater jezsuiták egy derekas komédiát csinálának, minthogy az affélékben igen tudósok is”, 383a.).

Hennányi hű krónikása a felvilágosodás terjedő eszméi által kiváltott jelenségeknek, ez azonban nem jelenti azt, hogy valarnennyivel egyet is értett. A felvilágosult küzdelem a babona ellen találkozott az ő raciona- lizmusával; a nagyobb tolerancia, a polgári életmód terjedése egybeesett a saját eszményeivel. Az édesapja generációjához, ritkábban a maga gyer- mekkorához viszonyítva érzékelt változásokban különösen a műveltség terjedése kedvére való (v.ö. Emlékirat 89. és 96.). „Lelki barátját”, Teleki Miklóst megrója ugyan ,,öklönrnyi szavaiért”, amelyekkel az ifjú Székely Adám grófocskát megijesztette (,,ezelőtt Erdélyben a' vólt a legnagyobb úr, akinek legnagyobb volt a seggi; de már a' lészen ezután, akinek legnagyobb a feje”, Nagyenyedi Demokritus 68b-69a.), Teleki visszavágását azonban elfogadja, s így igazat is ad neki (,,Lelkem kedves komárn uram!

Vénségébe sem felejti el az a gyermek, mit mondott nékie az ő vén báty- ja”, u.o.). Társadalomkritikája polgári tartalmú, éles és kíméletlen, de er- kölcsi jellegű, rokon- és ellenszenvei egyéniek, sosem általánosítja ezeket réteg- vagy osztályszinten (kivéve a nemzetiségeket, velük szemben ugyanis elfogultan általánosító az álláspontja, 105a., 180a-b., 286a., 291 a-b.). A társadalomtól stabilitást vár, s alattvalói magatartása a (főleg a vallási) elnyomás elítélése ellenére a politikai lojalitás; erTől az alapról ítéli meg Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc cselekedeteit is.

Közvetlen írói célja az emlékírókéval rokon: a hiteles ábrázolás, a ta- núságtétel koráról. Az elhitetés igénye készteti őt arra, hogy a konkrét körülınényeket, színhelyeket, szereplőket gondosan közölje. E szempont- ból mint forrás megbízható: alig lehet tévedésen rajtakapni, tudatos fer- dítésen pedig soha. bár hangsúlyokkal, értelmezéssel többször is hozzá- idornítja a történetet a maga fölfogásához, s bizonyára az ő memóriája is szelektívcn rnűködött, mint minden emlékezőé. Közvetett írói célja a ta- nítás (.,arra való, hogy bölcscbbé légy, légy is, barátom, olvasól” lb.), a rossz példákkal jó erkölcsökre vezérlés. Hangjában az arıekdotázó társa- sági tónus keveredik a prédikátori hangnemmel. Mindkettőben gyakorlott lévén mondatfűzése még a latinizmusold<al terhelt barokkos mondatszer- kezetekben is könnyű és világos; tudatosan művészi megformálásra azonban nem törekedett.

Nem gondolt, nem is gondolhatott arra, hogy művét (műveit) kiadassa;

még élő előkelőségekről, papi és világi méltóságokról összegyűjtött inti-

(30)

mitásait nem akarhatta nyomtatásban terjeszteni, s tudnia kellett, hogy nem is nyomtathatná ki. Az, hogy nagyobb művei elé elöljáró beszédet írt, számára nem a sajtó alá készítésnek, hanem egy írásmű igényes elké- szítésének volt a kelléke. Elöljáró beszédet írt Miscellanea-kötete és Zá- goni Aranka György Jó keresztény c. fordítása elé is, amelyet a maga hasznára lemásolt. Az a nyilvánosság, amelyre ő számított, a barátok, ismerősök kéziratos másolatai voltak. Művelt még életében elkezdték másolni, s végül is ez biztosította fennrnaradásukat. Saját kézírásában csak prédikációs kötetei, Emlékirata és a Nagy Enyedi Eklesiának Papjai maradtak meg.

1763. április 12-én halt meg, nagy elismertségben, de híján annak a vigasztaló tudatnak, amely édesapját elkísérhette: az ő házassága nem volt szerencsés, nem volt fiúutódja, s nem vigasztalódhatott azzal, hogy életrnűvének folytatója, hagyatékának ápolója lesz. Iratai szétszóródtak;

sorsukat mindmáig nem sikerült rekonstruálni. A halálára kibocsátott, Dézsi Lázár György és Abats Márton halotti beszédeit tartalmazó ki- adványban (Hór hegye. Kolozsvár 1763.) veje, Mohai János zilahi re- formátus pap is közzétett egy gyászverset. Ebben azt írja, Hermányinak halálakor 158 kötetre rúgó kéziratos anyaga volt. A kutatás sorra va- lószínűsítette, hogy iratai egyes részei vejéhez; unokaöccséhez, Benkő Józsefhez, a történetíróhoz; Bod Péterhez; a nagyenyedi kollégiumba kerültek, ám végső sorsuk mindenütt a szétszóródás lett. Legtovább a nagyenyedi kollégium anyaga követhető nyomon, az 1848-49-es sza- badságharcban elszenvedett pusztulás azonban ezt az anyagot is szét- zilálta.

Eltekintve a könyvtárak, levéltárak mélyén lappangó munkáktól, amelyek még fölbukkanhatnak, Hermányi hatalmas kéziratanyagát elveszett- nek kell tekintenünk. Ez a lenyűgöző méretű hagyaték azonban jórészt Miscellanea-típusú kötetekből, tehát kisebb értékű följegyzésekből, má- sok műveinek másolatából, kivonatából állhatott; világi írói működésé- nek csúcsát bizonyára a ránkrnaradt, kötetünkben is közölt művek alkot- ták.

Jelenleg Hermányi Dienes József következő munkáiról van tudomá- sıınk:

1. Miscellanea. 1720-1727.

Az író enyedi diákként írt jegyzetei, amelyekhez enyedi lelkipásztor korában készített címlapot tartalomjegyzékkel, valamint elöljáró beszé- det. Autográf. 410 1.

(Nagyenyedi Bethlen Dokumentációs Könyvtár Ms. 112.) 2. Concio Passionalis ex Matth. 26. 1729-1734.

(31)

Az író Torockószentgyörgyön elmondott húsvéti prédikációi. Autog- ráf. 63 beszéd; 460 1.

(Nagyenyedi Bethlen Dokumentációs Könyvtár Ms. 32.) 3. Rövid Satyra. 1731. május 23.

(L. kötetünkben.)

4. Halotti Eklésiai Szent Beszélgetés, Melllp/et Szent Lukáts Evangyé- liomának III-ik Részéből, a” 38-ik versből, dárnról, az Isten fiáról El-

monaeu, és néhai meıtoságes Nagy-szalontai Thõıai Adam una alkal-

maztatott a” Temetéskor MDCCLI. Novembemek 14. Napján...

Kolozsvár, 1752.

Példány az Országos Széchényi Könyvtárban.

5. A nagy enyedi venerfabilisj tractus leg régibb Protocolumából 1752-ben

(L. kötetürıkben.)

6. Nagy Enyedi Eklesiának Papjai. 1752 novembere és 1760 februárja

között

(L. kötetünkben.)

7. Püspökök élete. 1752 novembere és 1759 júliusa között (L. kötetünkben.)

8. Olvasó Atyámﬁa! 1755. január 19.

Előszó Zágoni Aranka György Jó keresztyén c. fordításának az író által készített másolata előtt. Autográf. 2 1.

(Nagyenyedi Bethlen Dokumentációs Könyvtár Ms. 29.) 9. Con(.`io Passionalis ex Matth. I8. 1754-1755.

Az író Nagyenyeden készült húsvéti prédikációi. Autográf. 33 beszéd;

487 1.

(Kolozsvári Ev. Ref. Theológiai Fakultás Könyvtára Ms. 37.)

10. Az Evangyéliomi Szent Annának Szent-[rás szerint való le-irása és ezen példának Ketzeli Borbára, néhai Toroczkai Péter valóságos özve- gyére való alkalmazása. Kolozsvár 1757.

11. Szent Kananea vagy Tsuda Hitü Siró Fenissa Aszszony. az az: Egy Ollyan Halotti Tanitás, mellyel Sz. Máté' XV-dik Részének 28-dik Ver- séböl készített, holmi részböl A' Méltoságos Néhai Grof Bethlen Klára, Grof Kis Rhédei Rhédei János Camerarius, és Vice-Colonellus Ur” Ked- ves Házas-Társa Felett Szebenben El-mondott... Kolozsvár 1758.

12. Emlékirat. 1758.

(L. kötetünkben.)

13. Nagy Enyedi síró Heráklitus, és - Hól mosolygó 's hól kaczagó Demokritus. 1759-1762.

(L. kötetünkben.)

(32)

14. A Sidók Talmudja. 1760.

Hemrányi válogatása és fordítása talmud-történetekből. Eredetije: J _ A.

Eisemnenger: Entdecktes Jüdenthum. 1-2. Frankfurt a.M. 1700.

(Borosnyai Was Elek másolata 1762-ből, 296 1. OSZK Quart. Hung.

4161. és Bod Péter csonka másolata, 181 1. Országos Rabbiképző Intézet Kézirattára 219.).

Nem keltezhető művek:

1. E7 biographia Nicolai Bethlen. 1752 előtt (L. kötetünkben.)

2. Continuatio gyanánt holmi elegy-belegy, de igaz, historiai Observa- tiok

(L. kötetünkben.)

3. Marginales Notationes Reverendi Josephi D. Hennanyi ad primam, i.e. Keresdiensem editionem Historiae Magnif. Wolffgangi de Bethlen.

Latin nyelvű lapszéli jegyzetek.

(Marosvásárhelyi Teleki Dokumentációs Könyvtár Ms. 161. 3 1. és Benkő József másolata, Erdélyi Múzeum Levéltûa, Kolozsvár, Josephi Comitis Kemény Collectio minor Manuscriptorum historicorum T.

XXIII./12. Ms. A 17.31.)

4. Nagypénteki könyörgés; Piinkösdi könyörgés Hermányi két könyörgésének másolata. 17 1.

(Kolozsvári Ev. Ref. Theológiai Fakultás Könyvtára Ms. 55.)

Az itt fölsorolt műveken túl a két kolligátumban szereplő történeti föl- jegyzések egy része valószínűleg szintén Hermányi Dienes fogalmazása.

(A kolligátumokról 1. a tárgyi jegyzetek bevezetését.)

A tudomány a múlt század utolsó évtizedeiben kezdte fölfedezni Her- mányit a Nagy Enyedi Eklesiának Papjai, A nagyenyedi... tractus... Pro- tocolumából..., a Püspökök élete egyes részeinek, majd a Nagyenyedi De- mokritus néhány anekdotájának közlésével. Mint írót Kelemen Lajos ismertette: az Emlékirat kisebb kihagyásokkal kiadott szövege mellett ő tette közzé róla az első méltató, értékelő pályaképet, benne fennmaradt egyéb műveinek, ill. iratainak listáját (Cluj-Kolozsvár 1925.; az Emlék- iraton kívül tudott a Nagyenyedi Demokritus, a Püspökök élete, a Rövid Satyra, a Nagy Enyedi Eklesiának Papjai, a Continttatio. .. egy-egy példá- nyáról, valamint egyik prédikációgyűjteményéről és Miscellanea-köte- téről is). György Lajos elsősorban mint történeti-művelődéstörténeti for- rást méltatta, s jelentősen hozzájárult az életmű megismertetéséhez még a Nagyenyedi Demokritus rövidített, átírt formában való közlésével is (1-2. Kolozsvár 1943. Erdélyi Ritkaságok). Tolnai Gábor, aki az Emlék-

(33)

irat szövegének bővített kiadását is sajtó alá rendezte (Erdély változása.

1703-1750. Bp. [1942.] 215-252. Erdély öröksége VII.), A magyar felvi- lágosodás előzményei c. akadémiai felolvasásában (1952.) a magyar pol- gárosodásért vívott harc, az erdélyi haladó törekvések képviselőjeként helyezte el őt irodalmunk fejlődésének történetében. Az általa is sürgetett teljes Demokritus-kiadást Klaniczay Tibor valósította meg (Bp. 1960.);

utószavában az író pályájának, eszmerendszerének és fő művének, a Nagyenyedi Demokritusnak elemzését végezte el. Az általa adott értéke- lés lényegében azóta sem változott, s az eltelt évtizedek alatt az irodalmi köztudat része lett.

A romániai levéltárakban az 50-es és 60-as években Klaniczay Tibor és Gyenis Vilmos által végzett kutatások új művekkel, illetve új össze- függésekkel gazdagították a Hermányiról szóló szakirodalmat (Klaniczay Tibor: Hermányi Dienes József ismeretlen munkája. = ItK 19__54. 58-62.;

Gyenis Vilmos: Hermányi Dienes József és Kemény János Onéletírása.

= ItK 1962. 75-77., Emlékirat és anekdota. = ItK 1970. 305-321., Bod Péter és Het`mán_yi Dienes József. Ismeretlen vitájuk a valóságábrázolás- ról. = ItK 1970. 703-712.). Gyenis Vilmos egész munkássága során gyak- ran foglalkozott Hermányival, azokban a tanulmányaiban is, amelyeket nem egyenesen neki szentelt; róla írta kandidátusi disszertációját is (1969.). Ebben nagyszabású áttekintését és összegzését nyújtotta az író életének. pályájának és műveinek saját romániai kutatásaira is támasz- kodva olyan nagy anyag alapján, mint korábban senki. Tervezte Hermá- nyi Dienes műveinek kiadását is, terveit azonban semrnivé tette 1980- ban, váratlanul bekövetkezett halála. Hagyatékát átvéve azt tapasztaltam, hogy disszertációja szövegén ugyan dolgozott, talán egy majdani kiadásra gondolva (pa disszertáció egyes fejezeteit az Irodalomtörténeti Füzetek számára sajtó alá rendezve e javításokat érvényesítettem is, 1. Gyenis Vil- mos: Hermányi Dienes József. Bp. 1991.), a szövegkiadás előkészítésével azonban nem foglalkozott. A birtokában volt Hermányi-szövegek (a szépírói művek gépelt kéziratai) rnunkapéldányok lehettek, amelyeket feldolgozó munkájához használt, valószínűleg alapjai egy majdani kiadás előmunkálatainak, de híján minden kritikai javításnak, megjegyzésnek, a szövegkritikailag legjobb változatok kiválasztásának. A kiadás munkála- tait tehát elölről kellett kezdenem, ám olyan körülmények között, hogy a nem Magyarországon őrzött kéziratok egyikét sem vehettem kézbe. A kiadás az MTAK birtokában lévő rnikrofilrnek alapján történt, s ez né- Irány vonatkozásban feltételessé teszi a kiadást.

_ A kiadás rnunkálataiban sokan voltak segítségemre. Többüknek a Jcgyzetek megfelelő helyén fejeztem ki köszönetemet. Hálával és köszö- nettel tartozom Vörös Imrének figyelmes és türelmes lektori munkájáért;

Klaniczay Tibornak az általa tett javításokért és sokrétű segítségéért; Vá-

(34)

sárhelyi Judimak a Nagyenyedi Demokritus latin fordításainak javításáért és szövegkritikai megjegyzéseiért; Ballér Piroskának az Emlékirat, Ma- das Editnek a Continuatio... latin fordításainak javításáért; Szegfű Mári- ának a magyar nyelvi jegyzetekben nyújtott segítségéért; Kenessey Mári- ának a török nyelvi és történeti adatokért; Imreh István professzomak filológiai és történeti kérdésekben adott segítségéért; Tonk Sándornak a marosvásárhelyi kéziratok kiegészítéséért és ellenőrzéséért; a nernrég el- hunyt Simon Lászlónak Nagyenyed és Székelyudvarhely mai földrajzára vonatkozó adatokért; s még sokaknak, akiket föl sem sorolhatok, egyes kérdésekben nyújtott segítségükért és támogatásukért.

S. Sárdi Margit

(35)

HERMÁNYI DrENEs JózsEF

szEPPRózAr MUNKAI

(36)

(37)

[69] [RövrD SATYRAJ'

Már e' Világ elött meg untt a"“ Valóság, Kedves az illyetén hijában valóság, Praedikálhat addig Százszor is a' Papság, Míg oly kedvet talál mint az” illyen hivság.

*stream paıaıqatl meg uıaıtaa' Magyar,

Inkább kell tenéked illyen motsár 's° zavar, Hogy Szent Refomratum Templomban i gy habar,f Egy akárki-is azt szégyelheddg Kolosvár.

A” Régi Barbarus Rátzokrol azt irják

Hogy mikor született gyemıekek sirattákh [70]

Ha meg holt pediglen' valaki katzagták,l~2 Mellyel természettyek ugyan meg fojtották.k De mi mást tanultunk a' Szent Irásokból

szomoru az halat, arrnak peıdaibõı'

a Mvh: ln Episcopum Trarısylvanertsem Reformatum Cl[arissimtztm] Dlominumj G[eorgi um] V[erestói] Professorem Claudiopolitanum. Elöl-jdro beszéd, és rövid Satyra (`a nagytekintetű Verestói György úrra, erdélyi református püspökre, kolozsvári professzorra`). Kvár I. és Kvár ll: Egy Philosophiae Professornak Oratiojára, a ki de (Kvár ll: de hiányzik) Phisiognomia orált egy halottas háznál, irattatott elöl járo beszéd, avagy rovid Satyra H[ermányi] Dfienes] J[ózseﬂ által, .S'z[ent] Györgyi Pap hivatalyában midön volna. Az Oratio pedig iratott (Kvár II: COmponáltatott) Verestoi György (Kvár ll: V. Gy.) altal. Kvár I: levéltárosbejegyzés csillag alatt a H.D.J.

rövidítés föloldására: az az: „Hermányi Dénes Josef".

b Kvár ll: meg tinta C Kvár II: ez (az helyett)

Kvár II: meg utaltod

l(vár 1. és Kvár ll: 's hiányzik Kvár l: zavar, Kvár 11: habarj

Kvár l: szégyenlhedd Kvár ll: szégyenlhet Kvár 1: siratyák, Kvár ll: sirották Kvár Il: peniglen

Kvár II: katzokták Kvár ll: meg fojtatták Kvár 1. és Kvár ll: példajabol -:I."--':rcr0-nd:

D.

(38)

Meg szomorodásra indullyunk azokból, Ne tégy lakadalmat'“ az halottas házból.

Materiát jobbat 's“ hasznosbat nem lelsz é?

Hogy hogy szegödteted halált szolgaúl bé?°

Hol halál házakat tsinál 's vakólodl' bé Orátori mázzal, ennél" jobb nintsen é?

Parturiurrt montes' ily egeret szülnek, Physicuss Professor titulust viselnek, Physiognomia' még is a' mit el1nek,“

De tám másodszor is prelumˇ alá kelnek.

Őzvegy kezénél van a' Typographia, Léány ágra szállott az Oratoria,“'3 Fonóban való az* Physiognornia Erröl egy valaki ily értelmét adta.

1731. 23-a Maji!

Kvár I: lakodalmat Kvár I: 's hiányzik

o Kvár 1: Hogy hol halál szolgát szegödtetetett bé; Kvár ll: Hogy Halál szolgául szegödtetett bé

p Kvár ll: 's hiányzik; vakalod q Kvárl és Kvár ll: s ennél

r Hegy vajudik [s végül nevetést kellõ egeret szüll] (Horatius: Epist. ll. 2. 139.

Ford. Muraközy Gyula)

s Kvár I: Physices, Kvár ll: Risices, r'nás.h.

az élőlények külső, fizikai megjelenésének tudománya Kvár I. és Kvár ll: élnek

sajtó prédikálás rr Kvár I: ez

y Mvh: a szöveg alatt: H[ermányi] D{ienes] J[ózseﬂ T[orockó] Sz[ent] Gy[örgyi]

R[eformáttts] P[ap]. Alatta: El mondhatád vélle, I Még is éred vélle,l 's vége; l Cisio segedelme által. Kvár I. és Kvár ll: 1731. 23-a Maji hiányzik. A vers alatt: Scisio segedelme által. 1731-benn 23-tia May Emanalt (Kvár ll: emanaltatott; 'május 23-án sziiletett').

==Ei

1-<="`