Az energiagazdálkodás egyes kérdései

OROSZ LÁSZLÓ:

AZ ENERGIAGAZDÁLKODÁS EGYES KÉRDÉSEI

Az ipar fejlesztésének egyik legfontosabb feltétele a megfelelő energia—

bázis tervszerű kiépítése. A hároméves terv, de különösen az első ötéves terv idején a hazai energiabázis növelésében igen jelentős eredményeket értünk el. Ezek az eredmények azonban még nem kielégítők. Alapener—

giahordozóink (szén, kőolaj, földgáz stb.) együttes termelésének üteme el—

maradt az ipar fejlődésének ütemétől. (Az ipari termelés évi átlagos üteme az első ötéves terv folyamán 163 százalék, az alapenergiahordozók1 terme- lésének üteme pedig 112 százalék volt.) A gyáripar termelése 1950—ről 1954-re 82,8 százalékkal (ezen belül a villamosenergiatermelés 60,8 száza— , lékkal) emelkedett, ugyanakkor az alapenergiahordozók összes kalóriater—

melése csak 52,8 százalékkal nőtt. Ezen a területen fordulatot csak 1955—ben sikerült elérni. Az ipari termelés 3,2 százalékos emelkedésével szemben a villamosenergiatermelés 12,8 százalékkal emelkedett.

Az első ötéves terv ipari termelésének rohamos fejlődése az energia—

gazdálkodást fokozott feladatok elé állította. Az ipar mindennapi energia—

szükségletének kielégítése általában elfedte az energiagazdálkodásban meg—

levő hiányosságokat és elvonta a figyelmet az energiagazdálkodás jövő fel- adatainak megoldásától. A napi energetikai problémák megoldása mellett ugyanis az energiatermelés perspektivikus fejlesztésével a szükségesnél csak kisebb mértékben foglalkozhattak. Az ipari, valamint az energiatermelés—

ben keletkezett aránytalanság késői felismerése, valamint feltárása az ener—

giaellátást nagy mértékben megnehezítette. Az energiatermelés és az ener—

giaszükséglet között levő ellentmondás hatása hamarosan meg is mutatko- zott. 1952—ben —— az ötéves terv harmadik évében -——- egyes területeken (pél—

dául szénből) a fogyasztói igényeket teljes mértékben nem tudták kielégí—

teni, bár 1953 év végéig ipari üzemek termelését szénhiány miatt nem kor- látozták. Az ötéves terv utolsó évében azonban már több nagyfogyasztó (mész, cementipar, tégla—cserépipar) termelését —— szénhiány miatt —-— bizo—

nyos mértékig ideiglenesen korlátozni kellett.

Az energiaellátási nehézségek megszüntetésére 1954 eleje óta sorozato—

san megjelent —— energetikai vonatkozású —— minisztertanácsi határozatok elősegítették a tervszerű energiagazdálkodás fokozatos alkalmazását és rész- ben a pazarlás megszüntetését is. Az intézkedések eredményei helyenként

* Alap- vagy elsődleges energiahordozdknak a termelés során nyert, még átalakításra nem került energiákat (szén, kőolaj. földgáz, tűzifa. tőzeg. vizienergia) nevezzük.

Másodlagos energiáknnk nevezzük a ka—zánokban, gázgenerátorokban, villamoserűmüvekhen stb. az alapenergiahordozók átalakítása folytán nyert energiákat (villamosenergia, városi gáz, koksz, kőolajlepúr- lási termékek stb.).

' ;10 ' — onosz LASZLo

(például villamosenergia—vételezési menetrend) már 1954—ben is megmutat—

koztak, 1955-ben pedig már általános javulásról beszélhetünk.

Az ipari termelés további fejlődése, a fejlettebb technika alkalmazása következtében az energiaigények tovább nőnek. A nagyobb energiaszükség—

letet csak úgy elégíthetjük ki, ha az energiabázisunkat a szükséghez mérten tudjuk növelni. A következőkben vizsgáljuk meg, hogy az energiabázis ki—

szélesítésének, illetve az ipar fűtöanyaggal való ellátásának biztosítása cél—- , jából a második ötéves terv folyamán milyen feladatokat kell megvalósí—

tani. Ezek a legfontosabb feladatok a következőkben foglalhatók össze.

1. az alapenergiahordozók termelésének további növelése,

2. az energiaátalakítás gazdaságosságának fokozása, az energiahordo—

zók jobb hasznositása,

3. a takarékos energiagazdálkodás megteremtése.

I.

Mielőtt az alapenergiahordozók termelésének fokozásáról beszélnénk, vizsgáljuk meg, hogy az ország energiaszükségletét miből fedezi. A nép—

gazdaság ——- ezen belül az ipar —-— energia-, illetve fűtőanyagszükségletét csaknem teljes egészében ásványi eredetű energiafajtákkal elégíti ki. Az energiatermelés zömét a szén adja. Az összes alapenergiának több mint 80 százalékát a szén, közel 13 százalékát a kőolaj adja, míg a többi négy ener—

giahordozónk (földgáz, tőzeg, tűzifa, vízienergia) az összes elsődleges ener—- gia termelésének mindössze 7 százalékát teszi ki.

Az elsődleges energia termelésének részaránya 1950—1954 években a következőképpen alakult:2

1950 I 1954 Elsődleges energiahordozó

évben

Szén ... 84,1 80,3

Kőolaj ... 8.4 128

Földgáz ... 3,4 3,0 Tűzifa ... 3.7 3,5 Tőzeg ...* ... 0,3 O,3 Vízienergía ... . . 0,l O,l

Elsődleges energiahordozók összesen 100,0 100,0

A legfontosabb energiahordozónk tehát a szén. A ma ismert és felkuta—

tott szénvagyon —— a várható termelésnövelést is figyelembevéve —— több évtizedre elegendő. Meg kell azonban jegyezni, hogy nálunk a szénkalória- kitermelés "nem olyan gazdaságos, mint más országokban. Fiatalkorú sze—- neink fűtőértéke a jó külföldi szenek fűtőértékének átlagosan kb. 60 száza- lékát teszi ki.Ez azt jelenti, hogy a hazai szénbányászatnak a szükséges

összkalória mennyiség eléréséhez 40—50 százalékkal több szenet kell ki—

bányásznia, illetve az adott kalória—termelés eléréséhez másfélszer több munkát kell ráfordítania, mint más kedvezőbb bányászati adottságokkal

' A Társadalmi Szemle 19544 évi 12. sz. alapján,

AZ ENERGIAGAZDALKODAS EGYES KERDESEI *11

(például Lengyelország, Csehszlovákia) rendelkező országokban. Mindezek mellett még azt a hibát is elkövettük, hogy nem minden esetben a leggazda—

ságosabban termelhető szénfajták termelését növeltük. Az ország ismert szenvagyonának3 csaknem 40 százaléka alapszén (tata-dorogi minőségi ' barnaszen és fekete kőszén). Ugyanekkor az alapszén—termelés részaránya az 1950. évi 36,9 száZalékról, 1954. évben 29,5 százalékra csökkent. A gyengébb minőségű szénvagyon az ország ismert szénvagyonának kb. 60 százaléka, ez—

zel szemben a gyenge minőségű szénfajták (egyéb barnaszén és lignit) ter—

melési aránya 1954—ben az összes széntermelésnek több mint 70 százalékát tette ki.

Amellett, hogy nagyobb arányban termeltünk alacsonyabb fűtőértékű szeneket, még egyéb tényezők is rontották a szén átlagos kalóriaértékét.

A bányászok a robbantási technológiai előírásokat sok esetben nem tartják be. A robbantás sikere érdekében a megengedettnél több robbanó- anyagot használnak fel. A többlet robbanóanyagfelhasználás viszont növeli az aprószénarányt, rontja a minőséget. A munkahelyek technológiai előirá—

sainak kidolgozásával, a robbantási előírások betartásának ellenőrzésével fo—

kozott mértékben biztosítható a meddőtartalom csökkentése és az előírt apró—durvaszén részarány betartása.

Rontotta a szén minőségét az is, hogy a bányák a meddőválogatást gyakran elhanyagolták. A meddőválogatás ellenőrzése is hiányos volt, az ellenőrzés elsősorban az osztályozott szenekre terjedt ki. Hiányzott a dolgo— V zók anyagi érdekeltsége is. A tisztántermelésre, meddőválogatásra ösztönző megfelelő bérügyi rendelkezés éveken keresztül nem volt.

A meddőválogatás legnagyobb akadálya azonban az osztályozók túlter—

helése volt. Az osztályozók túlterhelésére mutat áz a tény is, hogy például barnaszeneknek — a jelenlegi hullásarány alapján — kb. 27—28 százalékát lehetne kéziválogatás útján megjavítani, ezzel szemben 1954—ben, az összes barnaszéntermelésnek csak 24 százalékát válogatták. A kidobált meddő—

arány a nyersbarnaszén 2,7 százalékos meddőtartalmával szemben —— 1,5 százalékot tett ki. Az 'osztályozói kapacitás szűk voltára mutat az is, hogy a daraszeneknek csak kb. 35 százalékát portalanítják, jóllehet a rostált dara- szén tüzelése —— a rostálatlan daraszénnel szemben —— több mint 10 százalé—

kos megtakarítást eredményezhet.

Energiagazdálkodás szempontjából igen fontos kérdés, hogy a szén mi—

lyen előkészítés után jut el a fogyasztókhoz. Nálunk a feketeszén kivételé—

vel szeneinket általában még nem dúsítják. Ezen a területen a pécsi mosó kapacitásának bővítése és a korszerű komlói osztályozó üzemeltetése jelent lényeges fejlődést. A várpalotai ahydráló kapacitása évtizedek óta lényegé—

ben változatlan; a nemesített lignit termelése 1954—ben — 1949—hez Viszo—

nyitva —— mindössze 3 százalékkal nőtt. (A nemesített lignit kb. 2000 kalória

"fűtőértékű nyerslignitből ahydrálásí eljárással előállított 4000 kalória fűtő—

értékű teljesen elhamvadó elsőrendű tüzelőanyag.)

A szén nemesítésére még a bő energiaforrásokkal rendelkező országok—

ban is nagy gondot forditanak. A nemesítéssel a szén hamutartalma csök—

ken, fűtőértéke emelkedik. A hamutartalom minden 1 százalékos csökkenése kazántüzelés esetében közel fél százalékos szénmegtakarítást eredményez- het. A szén nemesítésével, korszerű osztályozásával elérhető kb. 15 százalé-—

! Az 1954. január 1-i állapot szerint.

12 "

" OROSZ mszm "

kos fűtőérték javulás még csaknem kihasználatlan, hatalmas tartalékot je—

lent, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a nemesítéshez felhasznált szén az összes széntermelésnek 1954-ben még csak közel 10 százalékát tette ki. A különböző fűtőértékű szénfajták termelési arányainak megváltozásából szár—

mazó átlagfűtőértékcsökkenés korszerű szénelőkészítéssel tehát pótolható.—

A minőségromlás mellett hiba volt még az is, hogy a szénbányászat fej—

lesztésénél —— az első ötéves terv folyamán —— a fogyasztók igényét nem minden esetben vették figyelembe. A jövőben a bányák telepítéséhez, a széntermelés ütemének meghatározásához a szénigények pontos ismerete szükséges. A szénbányászat távlati fejlesztésének és a perspektivikus ener-*- giamérlegeknek összeegyeztetése nélkül zavarmentes energiagazdálkodást megvalósítani nem lehet.

A széntermelésen belüli arányokat az új ötéves terv idejére elsősorban a folyamatban levő bányaépítések szabják meg. (Egy—egy új akna építése ugyanis 4—6 évet is igénybe vesz.) Új bányaüzemek létesítésénél el kell érni, hogy annak szénvagyona legalább 40 százalékban A, illetőleg B kate—

góriájú legyen s az összes szénvagyon az akna 25—30 évi termelését fe—

dezze.4 Mivel a termelt különböző szénfajtákat egy már meglévő fogyasztó—

hálózat használja fel, azért a megszűnt aknák pótlását —— mindaddig míg a fogyasztók részéről a szükséglet felmerül —— azonos minőségű szénterületen kell biztosítani.

A szén mellett a hazai alapenergiatermelés legnagyobb hányadát a kő- olaj adja. A kőolaj részaránya a nagylengyeli olajmező termelése növelésé—

nek következtében az utóbbi években nőtt. A nagylengyeli olajmezőnek a termelésbe történt bekapcsolása óta a kőolaj —— amellett, hogy a fel—

dolgozás (lepárlás) után igen fontos üzemanyag — az energiaellá—

tásban is (mint fűtőanyag) igen nagy szerepet tölt be. A különböző tüzelő—

berendezéseknél ugyanis a szenet igen nagy mértékben helyettesítik fűtő- olajjal (pakurával). A hőerőművekben a minőségi szenekre épült kazánokat az utóbbi években egyre nagyobb mértékben alakítottak át pakuratüzelésre.

Például a Kelenföldi Erőműben a pakura póttüzelést 1954. év végéig 4 nagy—

nyomású kazánnál, 1955 első felében további 3 kazánnál vezették be. A pakura póttüzelés bevezetése a hőerőműveknél jelentős minőségi barnaszén megtakarítással járt.

A fűtőolajfelhasználás legnagyobb mértékben a Kohó— és Gépipari Mi—

nisztérium területén növekedett. A Kohó— és Gépipari Minisztérium vállala- tainak fűtőolajfelhasználása 1954—ben az előző évhez képest 46 százalékkal, 1952. évhez képest pedig több mint 100 százalékkal emelkedett. Itt a fűtő—

olajat elsősorban a kohászatban, valamint a gépgyárak ipari kemencéiben tüzeltek el. A fűtőolajfelhasználás a kohászat generátor üzemeinek durva- szén felhasználását a minimumra csökkentette.

A kőolajnak mint fűtőanyagnak —— függetlenül attól, hogy kutatások

révén kőolajelőfordulásaink esetleg tovább gyarapodnak —— a jövőben sem lesz sokkal nagyobb szerepe. Az olajtüzelés fokozása érdekében tehát nagy—

mérvű kazánátalakításokat nem érdemes végezni, főleg azért, mert a fűtő—

olaj eddigi bázisából, a nagylengyelí nyersolajból Varga—féle eljárással a

' A, illetőleg B kategóriájú a bányaulelepítésre. bányatervezésre és bányaművelésre alkalmas szén- vagyon,ismert. A, illetőleg B kategória esetében tehát a szén minősége és a széntelep fekvése kellő mértékben

AZ ENERGIAGAZDÁLKODAS EGYES KÉRDÉSEK 13

népgazdaság szempontjából lényegesen értékesebb energiát nyerhetünk.5 A második ötéves tervben a nagylengyeli nyersolaj feldolgozására Szőnyben új krakkoló üzemet létesítenek, ahol a nagy bitumen— és kéntartalmú nyers—

olajból jóminőségű diesel-olajat, továbbá a feldolgozáskor keletkező krakk—

gázokból vegyipari alapanyagokat (acetont, fenolt stb.) nyernek. A fűtőolaj- nak kazánokban történő felhasználása jelenleg nem elég gazdaságos. Az olajtüzelés technológiája még sok esetben módosítást igényel.

Nem számottevő, de fontos alapenergiahordozó a földgáz. A földgáz hazai viszonylatban általában az olajmezőkön a kőolajjal együttesen fordul elő. Bár önálló földgázterületek után is folytattak kutatásokat, jelentős föld—

gázelőfordulásokat ezideig még nem találtak. A lehetséges összes földgáz- lelőhelyeket ma még nem ismerjük. Ennek ellenére a hazai földgáztermelés bizonyos fokú növelésének is vannak lehetőségei. Némely országban ugyanis hasznosítják például a bányagázt, sőt az energiamérlegben mint számottevő energiát is figyelembe veszik. Nálunk is a legrégibb —— hasz—korabeli szén—

vídékünkön, a mecseki szénmedence'ben —— foglalkoznak a bányagáz lecsa—

polásának lehetőségeivel.

A második ötéves tervben az épülő Tiszavidéki Vegyi Kombinát részére Romániából nagymennyiségű földgázt importálunk. A romániai földgázt azonban nem energetikai, hanem vegyipari célra fogjuk hasznosítani. (Mű—

anyag, műszál, festék, lakk, gyógyszer stb. készítésére.)

Nem nagy volumenű, de fontos energia a kohógáz is. A kohógáz—terme—

lés 1954. I. negyedévről a IV. negyedévre 11 százalékkal emelkedett, ugyan—

akkor újabb gáztisztítóberendezések üzembehelyezése eredményeként a fel—

használás 27 százalékkal nőtt. Az 1954. év folyamán többletként hasznosított kohógáz 255 milliárd kalória (65 000 tonna) szén megtakarítását jelenti.

Energiaellátás szempontjából nem jelentős sem a tőzeg, sem a vízi—

energia.

Tőzegelőfordulásaink, bár eléggé kiterjedtek, hasznosításuk azonban bizonyos nehézségekbe ütközik. (A szárítás problémája nincs megoldva.)

Vízienergiakészletünk még nincs kihasználva. A vízierőművek teljesítő——

képessége az együttműködő (kooperáló) erőművek teljesítőképességének mindössze O,8 százalékát teszi ki. (1953. évben az európai vízierőművek teljesítőképessége az összes erőművi teljesítőképességnek 37 százaléka volt.) Összefoglalva tehát, a felszabadulás óta alapenergiatermelésünk igen nagy mértékben emelkedett, de a népgazdaság, illetve az ipar energiaigényét csak kisebb zökkenőkkel és csak úgy tudtuk kielégíteni, hogy egyes hiányzó energiafajták (gáz és kokszszén) behozatala mellett másodlagos energia—

hordozókat is importáltunk. (Háztartási brikett, Villamosenergia.)

II.

Az alapenergiahordozók termelésének növelésével, a minőség megjaví—

tásával elért többlet—kalória mennyiség az energiaproblémákat önmaguk—

ban még nem oldja meg. Szükség van arra is, hogy a megtermelt elsődleges energiát az eddigieknél gazdaságosabban alakítsák át másodlagos energiává.

Nálunk a rendelkezésre álló összes elsődleges energiának kb, 42 százalékát változatlan formában használják fel (ipari hőre, vontatáshoz, fűtéshez stb.),

' A Varga-féle eljárással a nagylcngyeli nyersolajból :; korábbi 25 százalék teheráru helyett 75 alá- zalék kénmentes íehéráru nyerhető,

' ' 14 ' , ' - oaosz mszm *

kb. 52 százalékát pedig másodlagos energiává alakítják át. Az energiaátala- kítási folyamatba bevitt energia egyrésze elvész, tehát az átalakítással nyert összes kolória mennyisége már jóval kisebb, mint az átalakítási folyamatba bevitt kalóriamennyiség. (A generátorgázgyártásnál kb. 30, a kazántelepek—

nél kb. 33, a villamosenergiánál kb. 80 százalék a veszteség.)

A nagy átalakítási veszteségek ellenére is az elsődleges energiának ál—

landóan növekvő hányadát alakítják át másodlagos energiává. Az energia—

átalakítás szükségességét —- még az alacsony átalakítási hatásfok mellett is

— az indokolja, hogy az egységnyi másodlagos energiával nagyobb felhasz—

nálási területen, magasabb teljesítményt érhetünk el, mint az egységnyi el—

sődleges energiával.

,

Mivel az energiaátalakítás szükségszerű követelmény, célul kell kitűzni az átalakítási veszteség csökkentését. Az átalakítási veszteségeknek, az ön—

fogyasztásnak és egyéb veszteségeknek minimális (2—3 százalékos) csök- kentése is évi 600 milliárd kalória (170 000 tonna szén) megtakarítást ered—

ményez. Ilyen mérvű megtakarítás több százezer tonna szenet szabadítana fel vegyipari vagy egyéb célra.

Az átalakítási hatásfok növelésénél kezdeti eredmények már mutatkoz- nak. Például _a szénlepárlás —— városi gázgyártás, generátorgázgyártás, kazántelepi felhasználás villamos erőművek felhasználása, és a brikettezési energiaátalakítási folyamatok hatásfok értéke az 1954. I. félévi 60,l száza—

lékról 1955. I. félévében 60,7 százalékra emelkedett. Az átalakítási hatásfok 0,6 százalékos növekedése 160 milliárd kalória megtakarítást eredményezett.

Ez a kalóriamegtakarítás 40 000 tonna normál fűtőértékű szénnek felel meg.

A globális energiaátalakítási hatásfok értékeinek vizsgálata mellett fog—

lalkozni kell a különböző átalakítási folyamatok hatásfok—értékeinek össze-—

hasonlításával is. Ezek az értékek egymástól jelentős mértékben eltérnek.

Az átalakítási folyamatok hatásfok—értékeinek alakulása

(százalék)

!

Megnevezés __" 1954 1955 gatasfok növekedés

I. félévben 1004 I. félévhez képest

Generátorgázgyártás ...

68,8 , 70,6 l,8

Kazántelepi felhasználás ... 65,8 67,9 2,1 Villamosenergiatormelés. ... 18,3 18,7 O,4

Az energiagazdálkodás megjavításának egyik legfontosabb módja az energiahordozók jobb hasznosítása. Az energiahordozók hasznosításának, a gazdaságosság fokozása céljából két igen fontos feladatot kell megvalósíta—

nia. Az egyik feladat a különböző energiaátalakítási hatásfok—értékek növe—

lése. Gőzkazánjaink, generátoraink hatásfoka 10—15 százalékkal alacso- nyabb, mint a többi népi demokratikus országban. Az erőművek fajlagos kalóriafogyasztása 25—30 százalékkal magasabb, mint a Szovjetunióban és más iparilag fejlett országokban. A hatásfok növelése a műszaki színvonal általános emelésével, a berendezések jobb kihasználásával stb. elérhető.

A gazdaságosság fokozása céljából megvalósítandó másik -—- az elsőnél nem kisebb —— feladat az alapenergiának (szénnek) magasabb hatásfokú energiává —— gázzá —— történő átalakítása. A szénenergiának igen gazdasá—

AZ ENERGIAGAZDALKODAS EGYES KÉRDÉSEI

15

gos hasznosítása a gázositás. A szénenergia jóval kisebb veszteséggel alakít—

ható át gázenergiává, mint villamosenergiává.

Egy kg szénből (3500 kalória) kb. 650 kalória hőértéknek megfelelő villa- mosenergia, gázzá történő átalakítás esetében viszont 1700—1800 kalória gáz nyerhető. Figyelembe kell venni azt is, hogy a gázgyártás beruházási költsége jóval kisebb, mint az erőmű beruházási költsége.

Energiagazdálkodás szempontjából igen fontos feladat azon területek megállapitása, amelyeken a villamosenergia gázzal helyettesíthető. Már most ismeretesek olyan felhasználási területek, ahol villamosenergia helyett gáz igen gazdaságosan hasznosítható. Például a melegeljárásoknál a gáz bi—

zonyos esetekben nagyobb hatásfokot is biztosít, mint a villamosenergia.

A gáztermelés fokozása amellett, hogy az átalakítási folyamat hatás- foka viszonylag magas, még más szempontból is igen hasznos. A gázosítás melléktermékei vegyipari célra igen kiválóan hasznosíthatók. Például a kát—

rány a festék- és gyógyszeriparnak, valamint a műanyaggyártásnak szinte nélkülözhetetlen alapanyaga. A gázosítás kérdése tehát alapos vizsgálatot kiván, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a vegyipari alapanyagoknak több mint háromnegyed részét importáljuk, ugyanakkor széntermelésünk- nek jelenleg még csak egy kis hányadát dolgozza fel a vegyipar. A gázter—

melés tartalékai tehát hazai viszonylatban még kihasználatlanok, E tartalé—

kok kihasználására törekedni kell. A különböző gázositási eljárásokhoz gyenge minőségű szeneink is felhasználhatók. A Lurgi—féle nagynyomású generátorok alkalmazásával alacsony hamutartalmú barnaszenekből lehet városi gázt előállítani. Az Ottó—féle elgázosítási rendszer Viszont már a ma—

gas hamutartalmú termékeket is hasznosítja.

III.

Az energiahasznosítás hatásfokát tehát növelni kell. A hatásfokjavítás—

hoz szükséges teendők jórészét azonban már a fogyasztás területén kell el—

végezni. Itt hajthatók Végre viszonylag a legkisebb költséggel és leggyorsab—

ban azok az intézkedések, amelyek a legjelentősebb energiamegtakaritást eredményezhetik.

Népgazdaságunk számos területén —— elsősorban az iparban -—— az ener—

giatakarékosság tartalékai még nagymértékben kihasználatlanok. A fűtő- anyag gazdaságos felhasználásának komoly lehetőségei vannak olyan nagy szénfogyasztóterületen, mint a közlekedés, a kohászat, az építőanyagipar, Villamosenergiaipar stb.

Nálunk az energiával való takarékos gazdálkodás az átalakítási hatás—

fok említett növelésén kivül zömmel két formában valósítható meg. Az energiatakarékosság egyik formája az alapenergiahordozókkal (elsősorban szénnel), másik formája pedig a másodlagos energiákkal (főleg a villamos- energiával) való takarékos gazdálkodás. Vizsgáljuk meg először a széntaka—

rékosság egyes kérdéseit.

A szénellátás terén 1953—1954—ben megmutatkozott nehézségek okát nemcsak abban kell keresnünk, hogy a szénbányászat a tervét nem teljesí—

tette, és hogv a kitermelt szén átlagos fűtőértéke csökkent, hanem abban is, hogy a rendelkezésre álló szénmennyiséggel gyakran helytelenül gazdál—

kodtunk, illetőleg azt nem gazdaságosan tüzeltük el. A széngazdálkodásunk akkori rendszere sem volt megfelelő. A szénelosztás nem műszaki, hanem

[16 _ * cim,

legtöbbször kereskedelmi alapon, a kazánkataszter figyelmen kívül hagyá—

sával történt. A szükségképpen alkalmazott operatív szénelosztás mellett a takarékos gazdálkodás nem is volt lehetséges.

A széngazdálkodást komoly mértékben megnehezítette, hogy az ipar-—

vállalatok

termelőkapacitásuk növelése mellett energetikai beruházásokat alig eszközöltek. Ennek következtében helyenként több évtizede létesített energiaátalakító berendezésekkel dolgoznak. Erre vonatkozóan csak egy példát (talán a legkirívóbb) említünk. A tégla— és cserépiparban a kazánok átlagos életkora a 40 évet is túlhaladta.

Az iparban a gőzkazánok fűtőfelülete 1950—től 1953—ig alig 10 százalék—

kal nőtt, ugyanakkor az ipari termelés közel megkétszereződött. A vállala—

tok a termelés növekedésével egyidejűleg megnövekedett gőzigényüket nagyjából azonos fűtőfelülettel csak abban az esetben tudták volna kielégí—

teni, ha magasabb kalóriájú, illetve, ha a kazán felépítésének megfelelő mi—

nőségű szenet használtak volna fel.

A gyengébb minőségű szenek termelésének fokozatos növekedése kö—

vetkeztében az átlagos fűtőérték csökkent, így a felhasznált szén fűtőértéke rendszerint alacsonyabb, mint a kazánokhoz szükséges lenne. A túlterhelt kazánokban viszont a szén igen tökéletlenül ég el. A szén minősége szem—

pontjából rugalmas kazántípust nálunk még nem alakítottak ki, ugyanakkor például Csehszlovákiában a gyenge, változó minőségű szenek tüzelésére al—

kalmas kazánokat sikerrel alkalmazzák. Meg kell még említeni azt is, hogy a tüzelési melléktermékek hasznosítása érdekében nem sokat tettünk. A gyárkéményekből a magas hőmérsékletű füstgázok általában a levegőbe tá—

voznak. Ezek hasznositása népgazdasági szempontból nagy jelentőségű lenne.

Nem történt alapvető intézkedés a széntárolás kérdésének megoldására.

Sok ipari

vállalat széntárolásra —— elhelyezése miatt (városba beékelődött szűk terület) —— alkalmatlan. Más helyeken viszont a szakszerűtlenül tárolt szén fűtőértéke jelentős mértékben csökken. Több helyen előfordul, hogy a könyvek szerint nyilvántartott ún. ,,fogyasztói készlet"—nek már csak egy részét —— azt is alacsony hőkihozatallal ——- tudják hasznosítani.

A szénfelhasználási normák még ma nincsenek kialakítva, ami feltét—

lenül pazarláshoz vezet. A szénnorma hiányára mutat az is, hogy például 1955. II. negyedévében egyes fogyasztók az igényelt és részükre kiutalt szénmennyiség átvételétől — általában szükséglet hiányában —— vona—

kodtak.

Nem ösztönöz takarékosságra az ipari célra értékesített szén rendkívül alacsony ára. Köztudomású, hogy az iparvállalatok a különböző szénfélesé—

geket sok esetben a szén önköltségének 40—50, illetve 60 százalékáért kap—

ják. Az iparvállalatokban —— akár technológiai, akár tüzelési célra —— fel——

használt szén költsége az iparvállalatok anyagköltségének csak kis hányadát teszi ki. (Például a Hungária Vegyiműveknél 6 százalék. A tudvalevően sok szenet fogyasztó Péti Nitrogénműveknél, vagy a Tatabányai Cement—

gvárban a szénköltség az összes anyagköltségnek csak 43, illetve 30 száza- léka.)

Az iparvállalatok szénmegtakarításának —-— a termelési terv teljesítése és a norma szerinti készlet biztosítása mellett —-— az éves szénszállitási terv

abszolút csökkenésében kell jelentkeznie, Az irányító szerveknek minden

AZ ENERGIÁGAZDALKODAS EGYES KERDESEI 17

rendelkezésre álló eszközzel elő kell segiteniök a fajlagos fűtőanyagfelhasz—

nálás csökkenését. A fajlagos fűtőanyagfelhasználás csökkentésének leg—

nagyobb tartalékai a széntermelésnek mintegy 30 százalékát felhasználó villamoserőművek. Az erőművekben megtakarított szén az energiagazdálko- dás szempontjából (sőt a szénbányászat szempontjából is) rendkívül nagy jelentőségű. Az erőművi teljesítőképesség növekedése, a nem gazdaságos erőművek kisebbmérvű üzemeltetése és nem utolsósorban a takarékos gaz—

dálkodás következtében a,,fajlagos kalóriafogyasztás 1955. I. félévben 1954.

I. félévéhez képest 5,6 szazalekkal csökkent. ,

A fajlagos kalóriafelhasználás csökkenésének eredményeként a Vegy—

ipari és Energiaügyi Minisztérium Villamosenergiaipari Igazgatósága alá tartozó erőművek —-— 1955. I. félév folyamán ——- több mint 200 000 tonna sze—

net takarítottak meg. A hőerőművek gazdaságosabbá tétele, a fajlagos kalóriafogyasztás csökkentése szempontjából rendkívül nagy jelentősége van az ellennyomásos berendezés alkalmazásának, s ezzel kapcsolatban a távfűtési hálózat bővítésének. A távfűtési berendezéssel ellátott hőerőmű—

vekben a tüzelőanyag hasznosításának együtthatója jóval nagyobb, mint olyan hőerőművekben, ahol a fáradtgőzt nem hasznosítják. (Az ellennyo—

másű hőerőművek kb. 1300 fajlagos kalóriafelhasználással dolgoznak.) Az ellennyomású hőerőművek gazdaságosságát igazán akkor értékelhetjük, ha tekintetbe vesszük, hogy nálunk a jelenleg leggazdaságosabb kondenzációs erőmű is 3700 kalória fogyasztással dolgozik. A hőerőműtávfűtés a Szovjet- unióban a legelterjedtebb. A Szovjetunióban a távfűtési hálózatba bekap—

csolt erőművek kapacitása az összes hőerőművek kapacitásának mintegy 30 százalékát teszi ki. A sztálinvárosi távfűtés sikeres alkalmazása mellett a távfűtési hálózatot nálunk is tovább fejlesztik. A második ötéves terv folya—

mán Budapesten több közeli új lakóház távfűtését a Kelenföldi Erőmű látja el.

Még nagymértékben kihasználatlanok a széntakarékossági lehetőségek a belkereskedelem (lakosság felhasználása) területén is, bár az összes szén—

felhasználásból a belkereskedelem több mint 12 százalékkal részesedik.

Tapasztalat szerint a háztartási szén, ha poros vagy palás, a rostélyon kihullik, illetőleg nem ég el. A háztartások durva szén- (ezen belül a dara—

bosszén) szükségletének kielégítése már hosszú idő óta nehézségekbe ütkö- zik. A darabos széntermelés aránya már a két világháború közötti időben is alacsony volt (25—27 százalék), ezért a szénbányászat a háztartási fogyasz—

tás darabosszén szükségletét nem tudta fedezni, ugyanakkor az évről évre mind nagyobb mennyiségben termelt porszén értékesitése egyre nehezebb lett. A porszénkészletek növekedése miatt a bánvatőkések 1930-tól kezdve nagykapacitású brikettgyárakat létesítettek. A brikett-termelés fokozása le—

hetővé tette, hogy a lakosság darabosszén szükségletét brikettel pótolják.

A háztartási tűzeléseknél a tüzelőanyagtakarékosságra legtöbb lehető—

séget nyújt ma is az aprószénnek briketté való feldolgozása. A brikettezés—

nél ma kétféle eljárást alkalmaznak. Egyik a kötőanyagnélküli magas—

nyomású brikettgyártás. Ezt az eljárást a fiatal lignitszeneinknél fogjuk a közeljövőben alkalmazni. Az egyéb szénféleségeket (szénport) kötőanyag felhasználásával sajtoljuk.

Brikett—termelésünk a felszabadulást követő évek termelésének több- szörösére emelkedett. Az 1955. évi brikett—termelés a lakosság tüzelőanyag——

szükségletének már kb. 25 százalékát fedezi.

2Statisztikaí Szemle.

18 onos'z LAszm '

Ha a brikett—termelés fokozásával a lakosság tüzelőanyagszükségleté—

nek legalább 75 százalékát brikettel fedezhetnénk, akkor ez a háztartási tü—

zelésben közel 10, népgazdasági viszonylatban pedig kb. 1 százalék szénmeg—

takarítást eredményezne.

Összefoglalva tehát: a széngazdálkodás megjavításával, a szénfelhaszná—

lási normák kialakításával, energetikai beruházásokkal, illetve a tüzelő- berendezések átalakításának meggyorsításával, a széntárolás kérdésének megoldásával és nem kevésbé, a szénelőkészités (korszerű osztályozók, mosás stb.) széleskörű alkalmazásával jelentős szénmegtakaritást lehetne elérni.

Amikor a szénosztályozó vagy szénelőkészítő korszerűsítéséről beszélünk, a már ismertetett megtakarítási lehetőségek mellett meg figyelembe kell venni azt is, hogy minden megtakarított tonna szén a beruházásoknál is megtakarítást jelent. Azonos termelési szint mellett ugyanis minden meg-—

takarított tonna szénnel ugyanilyen kapacitású bánya épitése, illetve a szén eltüzeléséhez szükséges kazán építése válik feleslegessé. A beruházási meg- takarítást új bánya nyitásánál tonnánként kb. 210 forintra, új kazán építé—

sénél kb. 240 forintra becsülik. Összesen tehát 450 forintnyi az a beruházási költség, amely évenként tonnakapacitásonként megtakarítható.

A széntakarékosság szemelőttartása mellett nagy figyelmet kell fordí—

tani a villamosenergia—takarékosságra is. A villamosenergia-felhasználás te- rén jelentős, még teljesen kihasználatlan tartalékaink vannak. A fajlagos villamosenergiafogyasztási normák, illetve normatívák betartásával a feles—

leges és üres járatok megszüntetésével, különböző munkaszervezésekkel és műszaki szervezési intézkedésekkel jelentős megtakarítás érhető el. A kor—

szerű technológiai eljárások bevezetése, — amit legtöbbször nem is a villa- mosenergiamegtakarítás érdekében valósítanak meg —— rendszerint komoly energiamegtakarítást eredményez. A fajlagos villamosenergiafogyasztás igen nagy mértékben csökkenthető, ha például a forgácsolás helyett a hideg saj- tolást, a régi edzési eljárás helyett a nagyfrekvenciás edzést, a kovácsolás helyett a melegsajtolást alkalmazzák stb. Ugyancsak nagy energiamegtaka- ritás jelentkezik új termelési eljárások (például a gépgyártásban a gyorsfor—

gácsolás, a kohászatban a gyorsolvasztás) alkalmazásánál.

A villamosenergiamegtakarítás szemléltetésére csupán néhány számot közlünk: 2 százalékos, villamosenergiamegtakaritás elérése nem megvalósít—

hatatlan feladat, viszont ez egy év alatt mintegy 100 millió kWó megtaka—

rítását, ez a villamosenergiamennyiség pedig kb. 200 000 tonna szén meg—

takarítását jelenti.

Az ipar nagymérvű fejlődése következtében mind a vállalatoknál, mind a minisztériumoknál a villamosenergia—felhasználás alapos elemzését illetve vizsgálatát rendszeresen el kell végezni, annál is inkább, mivel a villamos- energia—felhasználást az általános energiagazdálkodáson kívül egyéb részle- tes intézkedések (például menetrend) szabályozzák.

A villamosenergiafogyasztást általában a globális energiafelhasználási mutatók segítségével szokták vizsgálni. Ezek a mutatók a következők: ter—

mékegységre eső fajlagos villamosenergiafogyasztás, továbbá az egy mun—

kásra, illetve az egy teljesített órára eső villamosenergiafogyasztás és a 100 forint termelési értékre vetített fajlagos villamosenergiafogyasztás. A-ter—

mékegységre eső fajlagos villamosenergiafogyasztás mutatóinak alkalmazási területe korlátozott. A 100 forint termelési értékre számított fajlagos villa—

mosenergia-felhasználási mutató és az egy főre, illetve egy teljesitett órára

AZ ENERGIAGAZDALKODAS EGYES KERDÉSEI 19

eső villamosenergiafogyasztás mutatói elvileg mindenütt alkalmazhatók, ta- pasztalat szerint azonban csak megfelelő elemzés alapján fogadhatók el, il—

letve használhatók fel. A fajlagos energiafogyasztást rendszerint befolyásol- ják a termelékenység alakulása, a kooperáció változása és a gyártmányösz—

szetétel megváltozása is.

Az ötéves terv első éveiben az ipari termelés nagymérvű növekedése következtében a fajlagos villamosenergiafogyasztas csökkent, mivel a ter—

melési értéknél a rezsi energiafogyasztás (fűtés, világítás stb.) jóval kisebb mértékben növekedett.

A termelékenység 1953—ról 1954—re az iparban általában csökkent, ez a körülmény a 100 forint termelési értékre eső villamosenergiafogyasztást növelte. A termelési érték növekedésével egyidejűleg a vállalatok közötti kooperáció egyre inkább kiszélesedett. A kooperáció kiszélesítése következ—

tében az ipari termelésben a halmozás fokozódott; ami a 100 forint ipari ter—

melési értékre eső fajlagos villamosenergiafelhasználás mgtatóját látszólag javította.

A gyártmányösszetétel változása (az energiaigényesebb termékek ará—

nyának növelése), a minőség javítása s a közszükségleti cikkek termelésé—

nek fokozása növelte az energiaigényességet. A fentieknek megfelelően te—

hát a villamosenergia—felhasználás helyesen csak akkor értékelhető, ha az említett befolyásoló tényezők hatását előzőleg már kiküszöböltük.

*

Az elmondottakból világosan látható, hogy az energiagazdálkodás meg—

javítása, a takarékosság fokozása igen fontos feladat. Ezen feladatok meg- valósítása érdekében mind az energiatermelés, mind az energiafelhasználás területén a szükséges intézkedéseket maradéktalanul végre kell hajtani. A perspektivikus energiaterveket — minisztériumi szinten és országos szinten is ——- ki kell dolgozni, illetve a bekövetkezett változásoknak megfelelően át kell dolgozni.

Felsőbb szinten meg kell teremteni az összhangot, az anyagtervek és az energiatervmérlegek között. Széles körben ki kell dolgozni a műszaki ener—

gianormákat. Tovább kell fejleszteni az energiatakarékossági intézkedése- ket. Nem utolsó sorban el kell érni, hogy az_ irányítószervek tekintsék fel-—

adatuknak az energiamérlegek elemzését. Vizsgálni kell az energiatermelés és energiaátalakítás, valamint az energiafogyasztás összefüggéseinek egyes kérdéseit. Állandóan napirenden kell tartani az energia —— elsősorban a fűtő- anyag —— fajlagos felhasználásának csökkentését.

A következő évek mindazon energetikai célzatú intézkedései, amelyek az energiahordozók termelése, az energiaátalakítás gazdaságosabbá tétele, az energiatakarékosság vagy általában az energiagazdálkodás megjavítását szolgálják, egyben elősegítik az energiabázisunk kiszélesítését, illetve ener—*

giahelyzetünk megszilárdítását. Az energiaforrások növelése pedig elősegíti az ipar fejlesztését és a második ötéves terv sikeres megvalósítását.

2!